Download the full version of the ebook now at ebooksecure.

com

(Original PDF) Texas Criminal Law: Principles

and Practices 2nd Edition

https://ebooksecure.com/product/original-pdf-
texas-criminal-law-principles-and-practices-2nd-
edition/

Explore and download more ebook at https://ebooksecure.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

(eBook PDF) Making Sense of Criminal Justice: Policies and

Practices 2nd Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-making-sense-of-criminal-
justice-policies-and-practices-2nd-edition-2/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Making Sense of Criminal Justice Policies and

Practices 2nd Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-making-sense-of-criminal-
justice-policies-and-practices-2nd-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Information Security: Principles and Practices

2nd Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-information-security-
principles-and-practices-2nd-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Sport Psychology: Performance Enhancement,

Performance Inhibition, Individuals, and Teams 2nd Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-sport-psychology-
performance-enhancement-performance-inhibition-individuals-and-
teams-2nd-edition/
ebooksecure.com
(eBook PDF) Multicultural Psychology: Understanding Our
Diverse Communities 5th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-multicultural-psychology-
understanding-our-diverse-communities-5th-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) What Is Curriculum Theory? (Studies in

Curriculum Theory Series) 3rd Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-what-is-curriculum-theory-
studies-in-curriculum-theory-series-3rd-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Managerial Economics Theory Applications Cases

8th

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-managerial-economics-theory-
applications-cases-8th/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Supply Chain Management: A Logistics

Perspective 11th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-supply-chain-management-a-
logistics-perspective-11th-edition-2/

ebooksecure.com

Fundamentals of Management 10th Edition Ricky Griffin -

eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/fundamentals-of-management-ebook-
pdf-2/

ebooksecure.com
ISE Introduction to Environmental Engineering 6th Edition
Mackenzie L. Davis - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/ise-introduction-to-environmental-
engineering-ebook-pdf/

ebooksecure.com
 Second Edition

Texas Criminal Law

Principles and Practices

Jerry L. Dowling
 Contents vii

Chapter 4 Parties to Offenses 78

Introduction 78
Common Law Approach to the Law of Parties 78
Texas Law of Parties 79
Issues in Law of Parties 82
Criminal Liability of Corporations 85
In the Courtroom 89   •   Citizen Decision Points 92   •  
Criminal Law Replay 92

Chapter 5 Criminal Homicide  95

Introduction 96
Common Law Criminal Homicide 96
American System of Classification 97
Issues in Criminal Homicide 100
Texas Law of Criminal Homicide 104
In the Courtroom 115   •   Citizen Decision Points 121   •  
Criminal Law Replay 122   •   Crimegraph 124

Chapter 6 Assault and Sexual Assault 131

Introduction 132
Common Law Assaultive Conduct 132
Modern Terminology 133
Texas Law of Assault 133
Sexual Assault 154
Common Law Rape 154
Texas Law of Sexual Assault 154
Special Evidentiary Rules in Law of Sexual Assault 160
Other Sex Crimes 162
In the Courtroom 164   •   Citizen Decision Points 167   •  
Criminal Law Replay 168   •   Crimegraph 170

Chapter 7 Kidnapping and Related Offenses 178

Kidnapping 178
Common Law Kidnapping 179
Texas Law of Kidnapping 180
Issues in the Law Regarding Kidnapping 184
Abduction-related Offenses 185
In the Courtroom 188   •   Citizen Decision Points 191   •  
Criminal Law Replay 191   •   Crimegraph 192

Chapter 8 Property Destruction Offenses 195

Introduction to Arson 195
Common Law Arson 196
viii Contents

Texas Law of Arson 197

Criminal Mischief 204
Traditional View of Criminal Damage to Property 205
Texas Law of Criminal Mischief 205
In the Courtroom 211   •   Citizen Decision Points 212   •  
Criminal Law Replay 213   •   Crimegraph 214

Chapter 9 Theft, Fraud, and Related Offenses 217

Introduction to Theft 218
Common Law Larceny 219
Texas Law of Theft 221
Special Problems in the Law of Theft 232
Texas Law of Theft of Service 235
Special Problems in Law of Theft of Service 238
Theft of Trade Secrets 239
Fraud 240
Identity Theft 245
In the Courtroom 246   •   Citizen Decision Points 250   •  
Criminal Law Replay 250   •   Crimegraph 252

Chapter 10 Robbery, Burglary, and Criminal

Trespass 259
Introduction 260
Common Law Robbery 261
Texas Law of Robbery 262
Issues in Robbery 267
Introduction to Burglary 268
Common Law Burglary 268
Texas Law of Burglary 271
Introduction to Criminal Trespass 279
Modern Criminal Trespass Statutes 279
Texas Law of Criminal Trespass 280
Criminal Trespass and the Constitution 284
Issues in the Law of Criminal Trespass 285
In the Courtroom 286   •   Citizen Decision Points 291   •  
Criminal Law Replay 291   •   Crimegraph 293

Chapter 11 Offenses Against Government

Operations 300
Introduction 301
Offenses Concerning Reporting of Crime 301
 Contents ix

Offenses Interfering With Investigation and Prosecution 304

Offenses Affecting the Integrity of the Justice System 313
In the Courtroom 317   •   Citizen Decision Points 321   •  
Criminal Law Replay 322   •   Crimegraph 324

Chapter 12 Public Disorder, Indecency, Health, and

Safety Offenses 334
Introduction 335
Disorderly Conduct 335
Other Disorderly Behavior 343
Prostitution 344
Weapons Offenses 345
Gambling 349
Drug Offenses 351
In the Courtroom 353   •   Citizen Decision Points 357   •  
Criminal Law Replay 357   •   Crimegraph 360

Chapter 13 Intoxication Offenses 370

Introduction 370
Public Intoxication 372
Driving While Intoxicated 375
Intoxication Assault 377
Intoxication Manslaughter 378
In the Courtroom 379   •   Citizen Decision Points 382   •  
Criminal Law Replay 382   •   Crimegraph 384

Chapter 14 Preparatory Offenses and Organized

Criminal Activity 387
Introduction 388
Criminal Attempt 388
Limitations on Law of Criminal Attempt 391
Issues in Law of Criminal Attempt 391
Defenses to Charge of Criminal Attempt 392
Criminal Conspiracy 393
Issues in Law of Criminal Conspiracy 395
Defenses to Charge of Criminal Conspiracy 395
Organized Criminal Activity 397
Criminal Solicitation 398
Summary of Preparatory Offenses 400
Unlawful Use of Criminal Instrument 400
In the Courtroom 402   •   Citizen Decision Points 407   •  
Criminal Law Replay 407   •   Crimegraph 409
x Contents

Chapter 15 General Defenses and Justification 412

The Process of Criminal Defenses 413
Infancy/Age 415
Entrapment 416
Mistake of Law 420
Mistake of Fact 421
Duress 422
Insanity 423
Intoxication as a Defense 426
Nonstatutory Defenses 427
Introduction to Justification 429
Public Duty 430
Necessity 431
Self-defense 431
Defense of Property 435
Law Enforcement Use of Force 438
Use of Force in Special Relationships 439
In the Courtroom 440   •   Citizen Decision Points 443   •  
Criminal Law Replay 444

Chapter 16 Federal Criminal Law 450

Introduction 450
Federal Criminal Law and the Constitution 451
Federal and State Criminal Prosecutions 455
Racketeer Influenced and Corrupt Organizations 455
The Criminal Law and Terrorism 456
In the Courtroom 459   •   Citizen Decision Points 465   •  
Criminal Law Replay 465

Appendix Using the Texas Penal Code and Court

Decisions 467

Glossary of Terms 473

Index 481
 Preface

New to this Edition

This second edition contains a substantial amount of new material.
• Chapter 16, Federal Criminal Law, is a new chapter, devoted exclusively to federal criminal
law and, in particular, anti-terrorism statutes. While peripheral to Texas state law, the federal
criminal law has become such an important part of the American justice system that a student
of the topic needs an understanding of its scope and limitations. Understanding federal law is
particularly important in any discussion of terrorism.
• In addition, the Texas drug laws and DWI statute are newly examined in chapters 12 and 13.
• Also new are close looks at prostitution, gambling, and organized crime activity, including law
related to street gangs (chapters 12, 13, and 14).
• To aid in student learning, relevant case excerpts called In the Courtroom have been added to
each chapter. This material consists of edited appellate court opinions that reinforce main points
discussed in the chapter. Review of the opinions can be used to expand the student’s under-
standing of the court’s role in interpreting the meaning and application of substantive criminal
law. In most instances, the cases presented offer excellent opportunities for discussion of the
application of the criminal law to specific circumstances and whether the result was fair and just.
• The new Citizen Decision Points units allow students to consider the broader context of use
of the criminal sanction in Texas. Questions are presented that require the reader to digest the
principles presented and think about their societal ramifications. As future community lead-
ers, the students are asked to consider how the criminal law might be altered and improved.
• Finally, each chapter of Texas Criminal Law now concludes with a recapitulation of the chap-
ter’s key points. This Criminal Law Replay helps students determine whether or not they have
mastered the major content in the chapter. Indeed, the student could use this material as an
outline for note-taking when reading each chapter.
The needs of an undergraduate criminal justice scholar studying criminal law, or just the
laymen wanting to know about their state’s criminal statutes, are different in both degree and
kind from the needs of a law school student preparing to become a practicing attorney. The goal
of Texas Criminal Law—Principles and Practices is to meet this specific need in an interesting and
intellectually stimulating manner without the reader’s quest becoming obstructed by legal jargon
and the tedium that can arise in examining statutory material or case opinions. I trust that Texas
Criminal Law will assist in educating criminal justice students and criminal justice practitioners
about the important topic of substantive criminal law.
Texas Criminal Law—Principles and Practices is much different than existing undergraduate
criminal law textbooks. First, while Texas-related supplements exist for most of the generic substantive
criminal law texts, Texas Criminal Law is believed to be unique among undergraduate college texts
in its exclusive emphasis on the criminal laws of the Lone Star State. This state-specific focus exists
because contemporary penal law is almost totally a product of legislative enactments. While many
similarities exist across each of the 50 states’ criminal codes, each state is also unique in how it defines
and imposes the various criminal sanctions. These differences range from variations in terminology
(e.g., larceny versus theft) to whether or not certain conduct (e.g., public intoxication) is even a crime at
all. Accordingly, for students of criminal law who reside in Texas or plan a post-graduation career with
a Texas justice agency, a text that centers on the laws of this state serves their needs best.
Second, historical antecedents such as the English Common Law are important to understand-
ing the origins of modern criminal statutes. Each chapter of this text introduces the offenses with
discussion of their English Common Law roots. Likewise, early Texas laws are mentioned as relevant.
However, modern criminal statutes, particularly those in Texas, have so modified the traditional defi-
nitions of crimes that in many instances the only thing recognizable between the Common Law and
xi
xii Preface

the modern statute is the name of the offense. Additionally, as appropriate, the general state of a
particular criminal offense throughout the nation is presented; for example, Chapter 5, “Criminal
Homicide,” contains a discussion of the primary methods by which other states classify criminal homi-
cides. Similarly, in Chapter 15 the rules used in other jurisdictions to determine whether a criminal
defendant was entrapped are explored. This discussion serves to broaden the reader’s perspective on
the topic of entrapment because Texas has its own unique approach to this defense, an approach out
of the mainstream of American criminal law. However, the thematic focus remains on the e­ lements of
the major criminal offenses and defenses in Texas as described in the Texas Penal Code.
Third, frequently statute books say one thing but the actual implementation of the law occurs
in practice in a different manner. Texas Criminal Law, where relevant, overviews the actual practices
throughout the state based on the author’s four decades of experience with the criminal justice sys-
tem. For example, the manner in which theft by check and issuance of worthless check offenses are
handled in actuality is not easily determined from only reading the relevant Penal Code sections.
Likewise, the Texas court system and the variations in the manner in which prosecutors file formal
charges are overviewed in Chapter 3. While the text is not intended to substitute for an introduction
to the Texas criminal justice system book, the day-to-day procedures used by Texas law enforce-
ment, prosecutorial, and correctional agencies are highlighted where their understanding will assist
the student of criminal law.
The reader is strongly encouraged to have at hand a current copy of the Texas Penal Code
when reading this text. While the pages of Texas Criminal Law do contain many excerpts from
Texas criminal statutes, many other important sections are not included because of space consider-
ations. Only by reading and analyzing the referenced statutes can one fully understand the content
and scope of application of the particular law being examined in this text. The appendix contains
directions on understanding the organizational structure of the Texas Penal Code and suggestions
regarding how best to read and comprehend its contents. In addition, the appendix includes helpful
suggestions on reading and briefing the court opinions that appear within the text. This material
should be reviewed prior to embarking on Chapter 1.
The style of the text is a bit more informal than traditional criminal law textbooks. A large
number of scenarios are used and much of the text is conversational in tone. In my years of teaching
the topic, I have found that many students learn best by exploring examples as opposed to ­discussing
abstract concepts. In much of the book, criminal law principles are presented by playing off of a
­particular fact situation. Many of these factual scenarios are relevant to college-age individuals, such
as date rape or the question of when a loud party rises to the level of disorderly conduct.
The informal style found in Texas Criminal Law does not mean, however, that the content is less
than scholarly. Rather, each chapter contains a large number of references to the source of the content.
These endnotes serve several purposes. First, the endnotes establish the origin of the principles of law
and their interpretation found in the text narrative. In most instances, this is a reference to either a
particular section of the Texas Penal Code or to a Texas appellate court decision interpreting a por-
tion of the Penal Code. When constitutional issues are implicated, references to U.S. Supreme Court
cases are given. The endnotes also serve to provide parenthetical material that may be tangential to
the main content under discussion. This use of the endnote avoids a digression from the topic at hand.
However, the reader should examine this explanatory material to expand his or her understanding of
the narrative. Third, much material in the endnotes provides the reader the opportunity for further
research on the particular topic. Scholarly books, law review articles, collected annotations, and the
like are referenced for the reader who wishes to explore a particular matter in greater depth.

INSTRUCTOR SUPPLEMENTS
Instructor’s Manual with Test Bank Includes content outlines for classroom discussion, ­teaching
suggestions, and answers to selected end-of-chapter questions from the text. This manual also
c­ ontains a Word document version of the test bank.
 Preface xiii

TestGen. This computerized test generation system gives you maximum flexibility in creating
and administering tests on paper, electronically, or online. It provides state-of-the-art features for
viewing and editing test bank questions, dragging a selected question into a test you are creating,
and printing sleek, formatted tests in a variety of layouts. Select test items from test banks included
with TestGen for quick test creation, or write your own questions from scratch. TestGen’s random
generator provides the option to display different text or calculated number values each time ques-
tions are used.

PowerPoint Presentations Our presentations offer clear, straightforward outlines and notes to
use for class lectures or study materials. Photos, illustrations, charts, and tables from the book are
included in the presentations when applicable.
To access supplementary materials online, instructors need to request an instructor access code. Go
to www.pearsonhighered.com/irc, where you can register for an instructor access code. Within
48 hours after registering, you will receive a confirming email, including an instructor access code. Once
you have received your code, go to the site and log on for full instructions on downloading the materials
you wish to use.

ALTERNATE VERSIONS
eBooks This text is also available in multiple eBook formats including Adobe Reader and
CourseSmart. CourseSmart is an exciting new choice for students looking to save money. As an
alternative to purchasing the printed textbook, students can purchase an electronic version of the
same content. With a CourseSmart eTextbook, students can search the text, make notes online,
print out reading assignments that incorporate lecture notes, and bookmark important passages
for later review. For more information, or to purchase access to the CourseSmart eTextbook, visit
www.coursesmart.com.
Professor Jerry L. Dowling, J.D.
 Acknowledgments

The author would like to acknowledge the many who assisted personally or through emotional
­support in the creation of this text. First are the reviewers who provided critiques and suggestions
that helped in making the book a better, more useful classroom text. Thanks to Douglas Shuler at
Paris Junior College and Chris Carmean at Houston Community College.
Second, I would be remiss in not acknowledging the support provided by Sam Houston State
University. Access to the university library’s legal holdings and electronic databases was crucial
to the successful completion of the text. Of special note is the opportunity to write a substantial
­portion of the text while on faculty development leave from the College of Criminal Justice. This
leave was made possible to a large degree through the support of former SHSU Provost and Vice
President for Academic Affairs David E. Payne and the former Dean of the College of Criminal
Justice Richard H. Ward. To both, I owe thanks.
Senior Acquisitions Editor Gary Bauer and the staff at Pearson deserve special recognition for
their patience and direction in the development and production of this textbook.
A major thanks goes out to the hundreds of Texas peace officers and SHSU undergraduates
who I have had the pleasure of training and teaching about criminal law in my three decades resid-
ing in the state. Not a class meeting or training session occurred where the students did not educate
me as well. The teacher becomes better because of the insights provided by the students.
Finally, a special thanks goes to my family and friends, and especially to my wife, Katherine,
for their encouragement, tolerance, support, and most importantly patience during the writing of
this text.

xiv
 About the Author

Jerry L. Dowling is Professor Emeritus of Criminal Justice at Sam Houston State University,
Huntsville, Texas. He has taught courses on criminal law, criminal procedure, and other law-based
courses at both the undergraduate and graduate levels at SHSU for over 40 years. During the same
period, he has c­ onducted numerous legal training sessions for Texas peace officers, police chiefs,
and sheriffs. He holds the Doctor of Jurisprudence degree from the College of Law at the University
of Tennessee. Prior to becoming a university teacher, Professor Dowling served as a Special Agent of
the Federal Bureau of Investigation.

xv
Visit https://testbankfan.com
now to explore a rich
collection of testbank or
solution manual and enjoy
exciting offers!
This page intentionally left blank
▪ ▪ ▪ ▪ ▪
1
Foundations of Criminal Law

LEARNING OBJECTIVES
After reading this chapter, the student will be able to:
1. Explain the four attributes of a crime.
2. Identify the sources of American criminal law.
3. Explain the ways to classify crime.
4. Identify and explain the six statutory purposes of the Texas Penal Code.
5. Identify and explain the practical and legal limitations on the creation of criminal laws.
6. Identify and explain the criminal jurisdiction of the State of Texas.
BOLO
The reader should be on the lookout (BOLO) for the meaning of the following terms. Knowledge of the mean-
ing of these terms will greatly assist the reader in understanding the primary elements of the chapter.
Alcalde General deterrence theory Retribution
Breach of the peace Incapacitation Specific deterrence
Civil violation Malum in se Stare decisis
Codification movement Malum prohibitum Substantive criminal law
Common Law of England Misdemeanor Territorial jurisdiction
Crime Model Penal Code Texas Penal Code
Crimes involving moral Preemption doctrine Treason
turpitude Principle of legality Void-for-vagueness doctrine
Ex post facto law Procedural criminal law
Felony Rehabilitation

INTRODUCTION
This text examines the substantive criminal law in Texas. Substantive criminal law concerns the defini-
tions of crimes and their penalties, in contrast to procedural criminal law, which focuses on the imple-
mentation of the criminal sanction through the laws of arrest, search, seizure, and confessions, and the
courtroom rules of evidence. While some overlap exists between the two categories of criminal law (e.g.,
Entrapment is a statutory defense, but pre-trial police procedures influence whether or not the defense will
be available to an accused.), an understanding of each is necessary to fully appreciate the legal complexities
of the state,s modern justice system. Knowledge of the kinds of behavior that are condemned by society as
highly undesirable, and thereby deemed criminal, forms one of the cornerstones of the study of criminol-
ogy and criminal justice.
1
2 Chapter 1 • Foundations of Criminal Law

Virtually everyone has a basic notion of what is legal and what is illegal. This knowl-
edge comes from being reared in a particular society, with its culture, customs, religions, and
value ­s ystems being imprinted from birth. Additionally, mass media—particularly televi-
sion and motion pictures—imprint citizens with ideas about society’s rules concerning crime
and punishment.
For the average citizen, such indoctrination likely provides enough guidance to be a pro-
ductive member of society. One can function reasonably well knowing that stealing is unlawful,
driving while intoxicated is dangerous and illegal, and engaging in sexual relations without the
consent of the other person is subject to criminal prosecution. For the student of the American
criminal justice system, such a cursory understanding is far from sufficient. Individuals who
seek to work in the justice system must possess a clear understanding of the criminal law in
both theory and application. Indeed, many veteran justice professionals are more knowledgeable
about the criminal law than most attorneys, the bulk of whom rarely engage in this specialized
area of legal practice. The need for an in-depth understanding of criminal law is particularly
acute for police officers who frequently must make the initial determination of whether or not
cause exists to believe a crime has been committed. Likewise, individuals employed in commu-
nity supervision, probation, parole, and institutional correctional agencies should possess an
understanding of the criminal sanction. Their daily work exists because of substantive criminal
law. Appreciating the rules and foundations of criminal law places their job in the larger context
of the justice system.
Study of American criminal law is complicated by a single fact: While there exists a great
commonality in the core definition of crimes from state to state, subtle and sometimes very
important variations also exist. These variations may range from labeling, such as whether
­taking someone’s property without consent is called “larceny” or “theft,” up to whether the con-
duct itself is even declared unlawful—public intoxication, for example. While the broad princi-
ples of criminal law operate in every state, one needs to examine a specific jurisdiction’s criminal
code to determine exactly what conduct is sanctioned and the nature of the penalty assessed for
a violation.
Under our federal system of government, every state has enacted its own set of criminal
laws, usually called the penal code, criminal code, or something similar.1 Further, a separate
criminal code exists for the District of Columbia and the armed forces, as well the federal govern-
ment. Thus, more than 50 possible definitions of murder, robbery, rape, and disorderly conduct
exist.2 As a consequence, creation of a single text that is useful and accurate for every jurisdiction
is virtually impossible.
This text focuses on the substantive criminal law of the State of Texas. While it is anticipated
that the reader will be either a student in a Texas college, a cadet in a Texas police training facility, or
simply a Texan interested in the topic, Texas law serves as an excellent guide for understanding the
criminal law not only of the state but also of the nation as well. The Texas Penal Code is a modern
compilation of criminal laws. It is generally reflective of the contemporary thinking of criminal law
scholars and policy makers. The code does not contain archaic or oddball statutes that have long
outlived their usefulness. Both the definitions of offenses and the punishment ranges are reflective
of current criminological thought. Indeed, one group of legal scholars has ranked the Texas Penal
Code as the top compilation of criminal law in the United States.3 Credit for this can largely be
laid at the feet of the drafters of the Model Penal Code, which greatly influenced the content and
structure of the Texas Penal Code, and the nearly 100 individuals and organizations who worked for
eight years to update Texas’s criminal laws.
In 1931, the American Law Institute (ALI), an organization of judges, lawyers, and legal schol-
ars, proposed the development of a comprehensive penal code that state legislatures could use as a
guide in the revision of their criminal laws. It was not until 1962, however, after 13 tentative drafts,
that the prototype code was published. ALI’s Model Penal Code has served as a basis for the revision
of the criminal codes of many states, including Texas.4
 Chapter 1 • Foundations of Criminal Law 3

TABLE 1-1  Historical Development of Criminal Law in Texas

Date Government Penal Laws
1824–1829 Austin's Colony Rules of conduct drafted by Austin and approved by
Mexican authorities
1824–1836 Mexican States of Mexican civil law system
Coahuila and Texas
1836–1845 Republic of Texas English Common Law and a few legislative enactments
1845–1856 State of Texas English Common Law and a few legislative enactments
1856 State of Texas First written penal code enacted
1879 State of Texas Limited revision of 1856 penal code
1895 State of Texas Limited revision of existing penal code
1911 State of Texas Limited revision of existing penal code
1925 State of Texas Limited revision of existing penal code
1973 State of Texas Enactment of completely new penal code (effective
Jan. 1, 1974)
1994 State of Texas Major revision of penalty structure within penal code

Using the Model Penal Code as a basis, a committee of the State Bar of Texas in 1965 began
the work of revising the then existing 1925 Penal Code. The State Bar undertook the revision effort
because, as the chair of the revision committee noted, “The existing Texas Penal Code is a bulky,
confusing, and conflicting compilation of the original Texas Penal Code of 1856 plus additions and
amendments. The accumulation of 110 years of legislation today [1967] rests uneasily upon a foun-
dation laid twenty-one years after the Texas Revolution.”5 A draft of a proposed new penal code was
presented to the Texas Legislature in 1970, but lawmakers waited until 1973 to take action.6 This
1973 Texas Penal Code, with some modifications over the intervening years, contains the primary
criminal offenses for the state.

PRIMARY ATTRIBUTES OF A CRIME

Definition
To study and understand criminal law, the reader must first comprehend the legal concept of a
crime. From a definitional perspective, the term crime can be characterized in a variety of ways.
Cynics might say that a crime is anything the legislature says is a crime. They are correct, of course,
in a general sense. In Texas, and every other state, conduct can become a crime through legislative
enactment. Likewise, behavior is normally not considered to be a crime unless a legislative body
actually enacts a law so declaring.7
Others might opt for a more formal definition of crime. Sir William Blackstone (1723–1780),
a famous scholar of the English Common Law, defined the term as “[a] crime, or misdemeanor, is
an act committed, or omitted, in violation of a public law, either forbidding or commanding it.”8
Blackstone’s definition includes three important aspects that will be discussed subsequently: the
notion that crime involves an act, a public law declares the conduct criminal, and the illegal behavior
can involve either actual conduct or a failure to act.
More modern legal scholars have defined the term as follows: “Crime is any social harm defined
and made punishable by law.”9 This definition adds two other important concepts: First, crime
involves social harm, and, second, conduct that is deemed to be a crime is subject to punishment.
Harm and punishment will be explored subsequently.
4 Chapter 1 • Foundations of Criminal Law

Interestingly, most states, including Texas, do not specifically define crime in their respective
penal codes, but rather only present the elements of behavior that constitute a specific offense, such
as murder, robbery, burglary, and the like. This lack of definition is understandable since one is
prosecuted for a particular offense, not for engaging in criminal conduct.
Whichever definition—or nondefinition—one prefers, scholars generally agree that the
concept of crime contains several important attributes that distinguish it from other aspects of the
law. These elements are the following:
• Government defines the illegal conduct.
• Government is the victim.
• Government prosecutes the case.
• Judgment is payable to the government.

Attributes of a Crime
Government Defines the Illegal Conduct  Crimes are created by a governmental
body, which means that Congress, in the case of federal criminal law, and state and local l­ egislative
bodies, such as the Texas Legislature or a city council, formally pass a bill barring (or in rare
instances, requiring) certain behavior by the citizenry and providing a penalty for noncompli-
ance. This ­principle of legality is expressed by the Latin phrase nullum crimen sine lege (no crime
without law). This requirement, while somewhat obvious, is nonetheless quite important. Suppose,
one July 4th evening about 9 p.m. a police officer is called to the scene of a party at your apart-
ment complex. You and other revelers are frolicking about the swimming pool, dancing to recorded
music, drinking beer, and otherwise enjoying yourselves. A few of the revelers are shooting fire-
works. Which of these behaviors is a crime? Maybe all; maybe none. If the music is so loud it
disturbs the peace, then disorderly conduct is being committed. If the partiers are underage, a
violation of the alcoholic beverage laws may be occurring. However, the officer determines that
the audio player’s sound level is not excessive, and everyone at the pool appears to be an adult. But,
what if the apartment manager has posted a rule at the pool that prohibits electrical devices (the CD
player), hazardous objects (the fireworks), and alcoholic beverages (the beer) at the poolside? No
criminal law violation has occurred! The apartment manager as part of the lease, or in establishing
“house rules,” can certainly bar alcohol and fireworks at the poolside or limit the hours for the use
of the pool. However, the rules violations by the party participants are not contrary to the state or
local criminal law because the rules, even though they may well help maintain social order within
the apartment complex, were not enacted by a governmental body. The rules violations could result
in termination of the participants’ apartment leases, a ban on the use of the pool, or some other
sanction by the apartment manager, but the conduct is not criminal as no government-enacted
statute is violated.
This concept that only a governmental entity with lawmaking authority can create crimi-
nal law has become increasingly relevant in suburban Texas. Recent decades have seen the rise of
planned residential communities, often outside the incorporated limits of a city. In order to make the
lands attractive to potential residents, land use is often limited through so-called deed restrictions.
These land use restrictions are enforced through a community association in which each resident is
a member. While these restrictions often concern home design criteria, lot size, and the like, they
may also place limits on certain other aspects of life—for example, no hunting, no fireworks, and
no powerboats on community lakes. Violation of these restrictions is not a crime, but a civil matter.
Accordingly, peace officers will not normally enforce these rules. Rather, habitual violators will be
subject to civil suit by the owners’ association.
Both federal and state authorities have also used this criminal/non-criminal distinction
to advantage. At the federal level, many violations of the Internal Revenue Code can result in a
civil penalty. On the immigration front, illegal entry into the country is deemed not to be a crime
but to be a civil violation, which normally imposes a monetary fine but none of the collateral
­consequences that occur with a criminal conviction. Classification of immigration law violations as
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
húzva, ormótlan skatulyákat vitt a kisasszony után. Délben pedig ott
a kapu alatt bögréből ette az ő szegényes ebédjét az édesanyjával
együtt, s vénhedt komolysággal beszélgetett vele a szegény
emberek thémáiról. Ebben az időben igen ritkán látták egymást ő és
Jani. Ha Jani délben hazajött is az iskolából, félrefordította a fejét és
Firczákné alázatos »jó napot ifiúr«-jára sunyin tolta kalapját a
szemére és mormogott valamit.
Egy szép tavaszi napon Juczival nagy változás történt. Kisasszony
lett belőle. Megkapta az első heti bérét és azon vett magának fekete
szalmakalapot. Úgy érezte, hogy ő most fiakkerbe is ülhetne, olyan
elegáns. Pedig füzőtlen dereka ferde volt, kopott vörhenyes-barna
ruhája, melyre egy avult tunique-et rakott, féloldalt állott rajta s
minden lépésnél a rosszúl begombolt tunique-en keresztűl látszott a
takarékosság czéljából szürke klott-ból készült szoknyabetét. Nagy
vörös kezein nem volt keztyű és formátlan czipői félre voltak
taposva. A ruhájára tapadó czérna-sallangok száz lépésről elárulták a
varróleányt, de ő büszkén ment végig az utczán s a Firczákné
kapujába röstelkedve fordult be. Nem ült az édes anyja mellé, mint
azelőtt, hanem megállt a kosarak előtt és beszélgetés közben majd
ebbe, majd abba nyúlt, hogy az arra elmenők vevőnek nézzék, aki
válogat. Ebédközben pedig letette a kalapját. Ha kalap nem volt
rajta, nem röstelte az édes anyját.
Jani pedig ugyanakkortájt kapta meg az első pantalon-nadrágját.
Jól megtermett kamaszfiú volt, az állán gazoskodott egynéhány szál
szőr; az orra alatt valami piszokféle kezdett sötétleni. Abban a
korban volt, amelyben ismeretlen pezsgésnek indul a vér és a fiú
elpirul, ha leány szemébe néz. De annál vadabbul folyik a henczegő
szóbeszéd a leányokról az iskolában. A fiúk sorra eldicsekednek vele,
hogy mennyi leányismerősük van és boldogok, ha a pajtások az
utczán látják egy-egy muzikos leány oldalán.
Ebben az éretlen, epekedő és álmodozó állapotban ismét
megakadt Jani szeme az ő volt játszótársán. Semmi más nem
vonzotta őt hozzá, csak az, hogy Juczi leány. Sőt szép leány. Nagyon
tetszett neki az ő hosszú barna haja, meg hogy a szeme olyan
határozatlan szinben ragyogott. Néha azt hitte, hogy kék, máskor
hogy fekete. Aztán olyan komolyan járt, olyan méltóságosan. – Jani
most sűrűn került déltájban haza, éppen akkor, mikor Juczi ott volt
az anyjánál. De csak lopva nézett rá és úgy került a kapun belűl,
mintha rá sem hederítene. Pedig dobogott a szive s mindennap
fölfogadta, hogy megszólítja őt, mint régi jó barátot. De Juczi olyan
komoly volt s rá se nézett, bizonyosan letorkolná.
Juczi pedig minden éjszaka arról álmodott, hogy Janival együtt
van úgy, mint régen s mindennap azt várta, hogy Jani megszólítsa.
Őt sem érdekelte a gyermekkori játszótárs, csak a fiú, a kit ő már
fiatal embernek nézett, mivel önmagát nagy leánynak tartotta – és
különösen a jól öltözött gazdag fiatal ember, a ki más légkörben él,
mint ő, a kinek egész mivoltából árad az a bódító fluidum, melyet ő a
gazdagságnak tulajdonított. De hát hiába várta, ez a Jani sokkal
előkelőbb és sokkal gőgösebb, hogy vele, a kofa leányával szóba
álljon, ha kalapot visel is és tunique-et.
*
Midőn Jani először jött haza a kaszárnyából, újdonatúj
huszárönkéntesi uniformisában, sarkantyus csizmájában, csörtető
kardjával és foghegyre fogott virginia-csutakjával, mintaképe volt az
egyéves önkéntes ficsúrnak. Az egyenruha minden hepcziája töltötte
el, minden lányra az utczán szemtelenül kacsingatott s midőn
befordult a kapun, jókedvűen integetett fehérkeztyűs kezével az ott
kuporgó leánynak:
– Adj isten, Juczika!
Juczika elpirult, hogy szinte szétpattant arczán a bőr. A kanál,
melyet kezében tartott, oda csörömpölt az agyagtányérhoz,
vaczogva, reszketve. Először, végre megszólította! És milyen szép
volt!
– Ejnye be szép leány ez a Juczi – gondolta magában Jani. –
Egész helyes szerető lesz. Pompás!
 És másnap megállt a kapu alatt, szétterpesztett lábakkal, két
kezét a háta mögött a kardjára támasztva s virginiája füstjét Juczi
arczába fújva, úgy beszélgetett hozzá, mintha mindennap együtt
lettek volna. Juczi pedig zavarosan, hebegve és pirulva válaszolgatott
neki. Mikor egy óra tájt Juczi föltette a kalapját, hogy munkába
menjen, Jani egyszerűen hozzácsatlakozott és elkisérte. Az úton
aztán katonásan szerelmet vallott neki. Denikve, az önkéntesi
esztendő alatt Jani és Juczi a legjobb barátok voltak megint, úgy
mint régente.
*
Az esztendő letelte után Jani külföldi útra ment, aztán Bécsbe a
keleti akadémiára. Diplomácziai pályára készült, be is osztották
valamely nagykövetséghez és ott maradt vagy tiz esztendeig. Juczira
természetesen nem is gondolt. Juczi pedig járt tovább a
varróműhelybe, fölvitte már hat forint heti bérre és a legöregebb
leány lett a műhelyben. Az arcza lesoványodott, a háta meggörbült,
a lelke egészen elsorvadt, álmai szétfoszlottak, közömbösen, fásultan
gondolt csak néha arra a szép huszárönkéntesre, akinek játékszere
volt. S midőn az anyja férjhez adta egy csizmadiához, hát hozzáment
és elmaradt a varróműhelyből.
És száradt, száradt egyre. A férje részegeskedett és nem
dolgozott. Gyerek sírt a bölcsőben és édes anyja megkapta a
rheumát és az aszthmát. Otthon hagyta tehát az anyját a gyerek
mellett és kiült a kapu alá gyümölcsöt árulni és harisnyát kötni.
Szemei gondolattalanul függtek az elhagyott utcza egyhangú képén,
ahol csak a szállító-iroda nagy stráfkocsijai zörögtek, apró szegény
gyerekek jöttek egy-egy krajczárral egy-egy almáért. Még nem volt
harmincz esztendős, de olyan volt már, mintha ötven esztendős
volna.
Az első emeleti lakásban egyszer nagy takarítás volt, új butorokat
hoztak, munkások dolgoztak benne vagy két héten keresztűl, aztán
jött az uraság. Büszke tartású, fekete szakállú, majdnem egészen
kopasz férfi és egy csöpp kékszemű, csipkékbe öltöztetett
babaasszony. A férfi nagyon komoly volt, az asszony nagyon vidám.
S ha déli séta után betértek a kapu alá, Juczi alázatosan köszöntötte:
»Kezét csókolom nagysága!« És a baba barátságosan biczczentett
fejecskéjével:
– Jó napot, Jutka néni!
 Az angyal.

Volt egyszer egy feketehajú, kékszemű kis leány és egy fekete

szilajlelkű kis fiú. A kis leány és a kis fiú mindig együtt játszottak és
módnélkül szerették egymást.
– Ha nagy leszek, akkor te leszel a feleségem – mondotta a kis
fiú büszkén.
– Én pedig a feleséged leszek – nevetett vigan a kis leány, aztán
szaladtak együtt az utczára, a hol éppen a tüzoltók robogtak tova a
gyakorlótérre.
A kis leány tiz éves volt, mikor meghalt.
A fiú pedig már akkor fiatal ember volt, vagy tizennégy esztendős
és a negyedik gimnáziumot járta. Engedélyt kért a professzorától,
hogy ma délután elmaradhasson az órákról, mert el kell mennie egy
kis leány temetésére. És a könyek némán peregtek végig az ő üde
piros gyermekarczán, végig az orczáján és áztatták azt a kis pelyhes
bajuszát, mely éppen most serkedt az ajka fölött.
Nagyon szerették egymást.
*
A kis leány fehér lelke pedig felszállt az égbe és ott angyal lett
belőle. Valóságos szárnyas angyal, olyan mint a többi, a kik őrködnek
még a földön járó egy-egy kedves rokonlelkükre. Az új fehér angyal
lenézett az égből az ő kedves játszótársa szobájába és látta a
szegény fiút az ő szomorúságában és hiábavaló epedésében
elköltözött, elrepült kis játszótársa után. És akkor a kis angyalnak
nagyon fájt az ő kis szive barátja szomorúsága miatt, de jól esett
neki ez a szomorúság.
– Leszek a te őrangyalod – susogta magában és mintha az a fiú
odalenn meghallotta volna ezt a susogást, fölemelte a fejét,
bizalommal tekintett föl a magas égre és gondolta:
– Gizike most fönn van az égben, az angyalok között. Ő lesz az
én őrangyalom!
*
A kis fiúból rövid hat esztendő alatt másodéves jogász lett.
Belemerült a pandekták és pénzügytan miszteriumaiba és ezek a
komoly, nehéz tudományok kitörülték emlékéből az ő kis őrangyala
képét. Aztán meg nem is hitt többé abban, hogy az aczélos
kékségében a látóhatárt befogó égbolt angyalok tanyája volna. Járta,
járta az ő tudományos pályáját, és ha elfogta őt néha a könnyelmű
játékhajlam, akkor egy csomag kártya után nyúlt, és ha szivében
mozgott néha az a névtelen vágy, akkor megcsipkedte egy szép
szobaleány orczáját, vagy udvarolt kis nièce-jei gouvernante-jának.
Csinos fiú volt, jókedvű és ügyes, és az asszonyok is szivesen tűrték
az ő neveletlenkedéseit. Semmiben sem különbözött a húsz
esztendős fiatal emberektől.
Mikor pedig letette az ügyvédi szigorlatokat, akkor miben sem
különbözött a huszonnégy éves fiatal emberektől.
Az ő őrangyala pedig egyre vigyázta őt az égből és nagyon fájt a
szive, hogy kedves játszótársa ily hamar megfeledkezett róla. És ez a
fájdalom olyan szomorú volt, hogy könyek perdültek ki a szemeiből
és a menyország üdve nem tudta őt fölvidítani.
A fiatal ember odalent pedig mind mohóbban kergette az
örömöket. Belevetette magát a nagyvárosi élet áradatába és az
áttivornyázott éjszakák alatt sok sár tapadt a lelkére. Az ő angyala
hiába szállt le éjszakánként hozzá és hiába könyörgött neki, hogy
térjen meg, a tivornyák zajában, a csókos szerelem mámorában az
angyal hangtalan szava nem tudott a lelkéhez hatni.
Ekkor a fehér angyal odaborult a Mindenható zsámolyához és
könyörgött neki: Mindenható jóságos istenem, fiatalon szólítottál el a
földről, mielőtt hivatásomat teljesíthettem volna. Ha lent élnék még
halandó emberként, akkor társa volnék annak a szegény fiatal
embernek, aki tönkremegy azért, mert én nem vagyok oldalánál. És
az én ártatlan lelkem nem talál üdvöt az üdv birodalmában, amíg ő
boldogtalan és az én mennyben lakó szivem is epedve eped a föld
gyönyörűsége, a szerelem virágos kertje után. Oh engedd, hogy
visszatérjek a földre, akár csak kevés időre, hadd gyógyuljak én is
meg és hadd gyógyítsam ki azt a szegény embert, akinek én vagyok
szerelmes őrzőangyala.
S a Mindenható jóságosan mosolygott a könyörgő kis angyalra.
– Legyen meg, visszamehetsz a földre; maradj ott, amíg neked
tetszik. De ne felejtsd el hogy angyal vagy!
*
Dr. Földi Béla egy este, úgy nyolcz óratájt végigmenvén a
Dorottya-utczán, egy ennivaló kis varró- vagy masamód-leányt látott
maga előtt tovasurranni. Tüneményes karcsú termete nyomban
lekötötte a figyelmét, nem kevésbbé az a lányosan síma haj, mely
hosszú, fekete tekercsben omlott le a pajkos kis gigerli-kalap alól.
– Megcsipem – gondolta magában és utána sietett.
Midőn melléje került, merész, frivol tekintetével a kis leány arczát
kereste. Ez az arcz hamvas és kerek volt, s midőn a férfi tekintete
érte, elborította a vér.
– Süldő még, elpirul, – gondolta dr. Földi Béla, nehezen megy
majd, de annál érdekesebb lesz.
Állhatatosan az oldala mellett maradt, hogy a többi járókelő azt
hihette, hogy együvé tartoznak.
 A kis leány egy darabig állotta, pirultan, reszketve, aztán félénken
rávetette szemeit a férfira. Két nagy, babonás kék szemből egy
megriadt gyermeklélek tekintett reá, és ez a tekintet, mintha
megrázta volna az embert. Nem tudta mi az? de úgy érezte, mintha
ő ismerné ezeket a szemeket, mintha ismerné ezt a félő
gyermeklelket. S valami érthetetlen fájdalom járta át a lelkét, olyas
valamit érzett, amit már régen nem érzett. Eszébe jutott az édes
anyja és az ő eltünt gyermekélete és végtelen szánalom és undor
fogta őt el saját maga irányában. Aztán eszébe jutott, hogy mit akart
ő tulajdonképpen, midőn e gyermek mellé furakodott és
mélységesen elszégyelte magát. Szeretett volna elmenekülni előle,
de nem volt ereje hozzá. Szükségét érezte, hogy bocsánatot kérjen
előbb tőle, s azután odább fog állani, mint a megvert kutya,
szégyenkezve, megalázkodva.
– Kisasszony – szólt reszkető hangon. – Amit önnek mondani
akarok, azt meghallgathatja. Távol tőlem minden sértő szándék. El is
hagyom önt rögtön. De nem távozhatom anélkül, hogy meg ne
mondjam önnek, hogy önt egészen másnak, jobbnak, nemesebbnek
tartom, mint a többi nőket mind. Bocsássa meg nekem, hogy azt
mondtam önnek és bocsássa meg különösen azt, hogy aljas, alávaló
módon merészkedtem önhöz közelíteni.
Midőn beszélni kezdett, a leány megijedt és félénken húzódott
tőle félre. De azután, mintegy hipnotizálva a fiatal ember remegő
hangjától és attól, amit az neki mondott, rászögezte az ő csodálatos
nagy szemeit. Majd köny futotta be azokat és a földre szegződtek.
A férfi feleletet, legalább elutasítást várt tőle; de ő néma maradt.
– Nincs számomra bocsánandó szava? Haragszik? – kérdezte
végre szinte félénken.
– Oh nem, – suttogta a leány – most már nem, bár kezdetben
féltem öntől.
– Köszönöm, köszönöm, nem is tudja, mily végtelenűl jól esik
nekem, hogy nem haragszik reám.
 Majd egy kis szünet mulva hozzátette:
– És most, ha kívánja, távozom – örökre.
– Oh, ne, – mondotta a leány – hiszen ön olyan jó ember, aztán
nincs abban semmi rossz, ha ön mellettem marad.
Dr. Földi Béla úr erre kicsöppent az ő extatikus, bőjti
hangulatából. Hogyan, hiszen ez a kis leány egészen olyan, mint a
többi, akik szintén nem látnak semmi rosszat benne, ha egy fiatal
ember melléjök szegődik az utczán és elkiséri őket. Dicséretére
legyen mondva, ez a gondolat kellemetlenül érintette őt. Jobban
szerette volna, ha ezeknek a kék szemeknek földöntúli ragyogása
nem hazudott volna és lángsugarai elkergették volna innen. De hát –
a kicsi igen szép, legyen tehát úgy, a hogy első pillanatra gondolta.
És mézédes szavakkal, óvatos kerülőkkel kezdte szőni a hálót a
mellette haladó szép leány körül. Gizinek hívják – oly szép ez a név!
Szegény virágkészítő leány! Oly szomorú, ha az ilyen szép fiatal
leánynak dolgoznia kell. És el fog hervadni szegénységében és
esetleg ki lesz szolgáltatva egy durva férjnek, akinek nincs érzéke az
ő illatos szépsége, gyöngéd, himporos lelke iránt. Mire a kerepesi-út
közepére értek, megkötötték már az ideális barátságot s
megbeszélték, hogy a doktor úr holnap ugyanilyen tájban,
ugyanazon a helyen fogja őt várni, ahol ma találkoztak. De a
kerepesi-útnál tovább nem szabad őt kisérnie, ezt az egyet kiköti
magának. A viszontlátásra. Jó éjszakát!
Dr. Földi Béla várt egy kis ideig, aztán utána sietett a leánynak,
hogy megtudja: hol lakik? De nem bírta többé elérni, eltűnt.
– Majd holnap – gondolta, s elment vacsorálni.
Másnap pontban nyolcz órakor csakugyan ott voltak mind a
ketten. Gizike nyájasan, szeretően nézett reá és mintegy hálásan
szorította meg a kezét.
– Önről álmodtam, – szólt a doktor úr halkan, olvadozva. – Oly
szép álom volt!
 Gizike elpirult, de nem tudott válaszolni (Ma már czélt érhetek,
gondolta a doktor és kikomponálta a haditervet.)
De tudja isten, a kipróbált roué nem mert az ő szokott
brutalitásával fellépni. Még kerülő úton sem. Volt annak a leánynak a
mivoltában valami, ami félő tisztelettel töltötte el. Boszankodott
magára. Hiszen az a leány épp olyan, mint a többi, hát mért vagy
olyan gyáva? Talán szamárnak is tart, hogy így olvadozol, talán itt
fog hagyni a faképnél, mert olyan tuskó vagy! – Hiába. A kisértő szó
ajkára tolúlt, de nem volt bátorsága a kiejtéséhez. És egész valóját
valami szentimentális, epedő hangulat töltötte el. Elborongva lépett
a leány mellett és méla, ideális szavakat mondott.
Midőn ahhoz a kerepesi-úti mellékutczához értek, ahol válniok
kell, akkor dr. Földi Béla – maga sem tudja hogyan – elpuffogtatta az
ideális szerelem minden frázisát és maga is hitt benne – az ő ideális
szerelmében. El is felejtette, hogy meglesse a leány útját,
elborongva, magába merűlve járt, járt, maga sem tudta: hová.
Az este nem is vacsorált.
*
Így ment ez vagy két héten keresztűl.
Gizike boldog volt, hogy ennek a szép férfiúnak szerelme az övé,
hogy örökre az övé. És ő is megmondta neki, hogy szereti, hogy
nagyon szereti s hogy szeretni fogja örökké. A doktor úr pedig, ha
egyedűl volt, egyre fogadkozott, hogy legközelebb véget vett a
platonikus viszonynak és fölveti a kabinetkérdést: vagy–vagy! De
nem jutott sohasem annyira.
Volt valami rejtelmes a leány egész viselkedésében. Olyan
szivrehatóan szép volt és hangja olyan lágy, oly tiszta. Aztán se azt
meg nem tudhatta, hol dolgozik, sem azt, hogy hol lakik. Ha
befordult abba a mellékutczába, mintha a föld nyelte volna el, eltűnt.
Egy este azonban a sarkon a férfi oly lágyan és szépen
könyörgött, hogy ne távozzék még, hogy a leány nem tudott
ellentállani. Lassan, kéz a kézben, mentek együtt, önfeledten,
egymás közelsége által boldogítva, míg a városligetbe nem értek.
Enyhe májusi este volt. A fiatal lomb szerelmesen susogott fejük
fölött, amint egy padon egymás mellett ültek, szótalanul. És a lelkük
felolvadt az enyhe tavaszi levegőben, és édes, boldogító érzés fogta
el őket. Földi Béla mintegy önfeledten fűzte karját a leány dereka
körül és feje lehanyatlott a szép fiatal vállra.
– Édes, édes, egyetlen angyalom! – susogta megrészegítve a
tömött fekete haj illatától, mely arczát legyintette. Oh, mond, hogy
az égből szálltál le egyenesen az én üdvösségemre, és én elhiszem.
Hiszen úgy van, oly földöntúli szép vagy és oly boldoggá tettél
engem!
A leány összerezzent. Kéjes öröm zsibongott végig az ő szivén és
átölelte a férfi nyakát és boldogan szorította kedves arczát most
arczához.
– Igen, igen – rebegte – az égből szálltam le a te
megmentésedre. Igen, eltaláltad. Angyal vagyok, a te őrangyalod, a
ki nagyon, nagyon szeretlek, jobban mint a mennyország
fényességét.
És leejtette válláról az ő fekete köpenykéjét és a hátán két
ragyogó fehér angyalszárny bomlott széjjel és fölemelkedett a
levegőbe és mosolyogva lebegett a kővé vált férfi fölött.
Majd gyöngéden, szeretettel leereszkedett melléje és
szerelmesen sugta:
– Szeretsz, úgy-e szeretsz? Régóta ismerlek, mikor még kis fiú
voltál és én kis gyerek voltam. De aztán meghaltam. És most angyal
vagyok. A te angyalod, a ki örökké melletted lesz hűséges társadként
a földi életen keresztül. Jó lesz?
– Jó lesz – válaszolta a férfi gépiesen.
És midőn az angyal megcsókolta, hideg maradt és az ő csókja is
fagyos volt, midőn az angyalajkakhoz tapadt.
 – Késő van, gyerünk haza – mondotta végre.
– Tehát holnap? – kérdezte szerelmesen Gizike.
– Holnap – ismételte a doktor és sietve távozott.
Másnap pontban nyolcz órakor Gizike a szokott helyen volt, de a
doktor nem jött. Várta, várta, hiába várta.
A következő napon sem jött, harmadnap sem, egyáltalán nem
jött.
És a fehér angyal sírva szállt vissza az égbe és onnan nézett le
szerelmes férfiára.
Ott látta őt egy éjjeli kávéház sarkában, mellette egy festettajkú
szép leány, akivel vigan koczintott és kiáltotta:
– Éljenek a szép leányok, kiknek csókja tüzes, ölelése forró.
Mondhatom neked galambom, hogy az ilyen tüzes szép leány mint te
vagy, többet ér az ég összes angyalainál!
 Szegény Bandi agnoszkálása.

I.

Az édes anyja az ablakban ül és olvassa a bibliát. A lányok

dolgoznak. Serényen pörög a varrógép kereke, a vászon ropog az
olló szárai között. Biri egy szabásminta tanulmányozásában van
elmerülve és néha-néha hangosan dúdol egy-két taktust abból a
nótából, mely fiatal fejében motoszkál. A mindennapi huszonnégy
óra telik le a tiszta szegény négy fal között, mintha senkinek semmi
gondja sem volna.
Ezek a szegény teremtések azonban csalják egymást. Halálos
aggodalom és síró szomorúság tölti el mindegyiknek a lelkét, de
titkolja a többiek előtt. A biblia betűi könyesen folynak össze az édes
anya szemében és a varrógép zakatolása, az olló nyiszálása, a
vásznak suhogása csak takargatja a rettenetes kérdést:
– Istenem, istenem, mi lett belőle?
Szegény Bandi jó fiú volt és munkásgavallér. Egyike azoknak az
úri lelkeknek, a kik a blúzba születtek és kikivánkoznak belőle. A
munkába elegáns polgári ruhában jár, sétabottal a kezében és
munka után gondosan megmossa a kezét, hogy nyoma ne maradjon
az alacsony foglalkozásnak. Ha kérdik foglalkozását, szégyelli
bevallani, hogy nyomdász és szégyenérzetét daczos munkásgőg
mögé rejti. »Nyomdász vagyok és nem ismerek nagyobb urat
nálam!« Aztán vitatja hangosan a kézművesség egyenrangú voltát a
tintafogyasztó mesterségekkel s megveti társait, amiért jól érzik
magukat alacsony helyzetükben és fogcsikorgatva, gyűlölködve irigyli
a laposfejű tintanyalókat, akik csak annyiban különbek nálánál,
amennyiben szüleiknek módjukban állt az ő iskoláztatásuk.
Nem is volt senki, aki szerette volna, sem munkástársai, sem
munkaadói között. Ügyes, gyorskezű munkás volt, de
megférhetetlen. Egyre váltogatta a nyomdákat, mindenütt szivesen
fogadták föl és két-három heti ottmaradás után ismét szivesen
engedték odább állani.
Így történt, hogy négy héttel ezelőtt újból kiállván a munkából,
nem volt már Budapesten nyomda, ahol nem dolgozott volna. Ha
most újból beállít valahová, olybá vennék, mintha megjuhászkodott
volna és kegyelemért jönne. Ezt nem bírja elviselni. Inkább elmegy
vidékre, inkább szegre akasztja az egész mesterséget és beáll bolti
szolgának.
Ebben az elhatározásban élt addig, amíg föl nem váltotta az
utolsó forintját. Ekkor már nagyon közel volt a boltiszolga-állás. És
ekkor megijedt tőle. Végig járt az utczákon, hanyag elegáncziával, a
szemben jövők úrnak tartották és akkor ő elgondolta, hogy ezek az
emberek meg fogjak őt ismerni, ha kabáttalanul, bőrköténynyel
vonja maga után a kézikocsit. Írtózatos. És ő mégsem alázkodik meg
azok előtt a gyalázatos emberek előtt, kiknél ő százszorta többet ér.
Otthon egy árva szóval sem vetették szemére, hogy ő nem keres
semmit. A régi szeretettel közeledtek hozzá hugai, édes anyja és ez
bántotta. Bántotta, hogy ezek a leányok tartják el őt, holott neki
kellene eltartani őket. És sértette őt az is, hogy nem reflektálnak az
ő segítségére. Hát ennyire semmi ő, hogy még otthon is semmibe
veszik? Ezt nem viselheti el. Ha ők megmutatják, hogy nem
szorulnak őreá, ő is megmutatja majd, hogy nem szorul reájuk.
Kezdett zsörtölődni. Azért, hogy ő most rajtuk élősködik, ne
higyjék, hogy megalázza magát. Ő azért van akkora úr, mint volt
azelőtt. Azelőtt kedves, szerető bátya volt, de most, csakhogy
kimutassa, hogy ő nem érzi magát lekötelezve, pörölt, gáncsolt és
megkínozta a szegény leányokat. Azok szó nélkül tűrték szeszélyeit
és oktalan kifakadásait. Ez a béketűrés azonban ismét halálra
sértette. Érezve gyöngeségét, rájuk fogta, hogy ők csak azért tűrik el
kifakadásait, mivel éppen tudják szorultságát s szinte vendégüknek
tekintik, akitől mindent el kell tűrni.
Majd a nagy egoisták érzékenységével szánta magát. Az egész
világ ellene fordul! Még övéi is, akiknek pedig kötelességük, hogy
hozzá ragaszkodjanak, hidegek, zárkózottak irányában. A szegény
leányokra dermesztő fagyként borúlt az ő mogorvasága, melylyel
benyitott hozzájuk és nem mertek még csak nevetni sem, mert
ideges, ingerült volt. Nem mertek szólni hozzá, mert haragosan rivalt
rájok, hogy ne törődjenek vele. És ő ezt szeretetlenségnek,
közönynek és rút néma szemrehányásnak tekintette.
Nap nap után keresztül-kasúl rovogatván a város utczáit, tele
szívta lelkét pesszimizmussal és életundorral. Mi keresnivalója a
földön, ahol senkije és semmije sincsen? Ezen a földön, melyen már
galád igazságtalanság volt a születése is, mert ő nem szegény
embernek, nem lenézett munkásnak való. És vádolta a szüleit is,
hogy munkást neveltek belőle, holott annyi szegény ember van, aki
tudta taníttatni a fiát és embert csinált belőle. De hát az öregek csak
arra néztek, hogy minél hamarább pénzt kereshessen és nyomorúlt
néhány forintért eladták az ő élete üdvösségét. Önzés, önzés
minden, nem tartozik ő senkinek semmi szeretettel, hiszen az ő
kedveért nem tettek semmit sem, az ő kedveért még csak nem is
szerették.
És borúlt, borúlt körülötte a látóhatár. Magába mélyedt teljesen
és kiszőtte magában az enyészet filozófiáját. Legjobb nem élni.
Bamba, gyáva, aki a szenvedések közepette továbbvonszolja életét,
mint a féreg, várva, míg valaki véletlenségből összetapossa. Nem, ő
nem féreg!
Sajátságos, kegyetlen gyönyörrel töltötte őt el ez az elhatározása.
Otthon az asztalnál ülve, el-elnézegette édes anyja, huga arczát és
kárörvendő gúnynyal mosolygott. Milyen nyugodtan ülnek ezek itt,
pedig az ő fejében a halál kisért. Be el fog rebbenni ez a nyugalom,
ha eldördül az ő revolvere!
És játszott velök – úgy érezte, hogy játszik velök, mint a macska
az egérrel. Enyelgett, tréfált és mikor a szegény leányok kaczagtak,
akkor ő kinevette őket. Kérdezgette, hogy nem volna-e kedvök
szinházba menni, tánczmulatságra menni. És rábeszélte őket, hogy a
jövő vasárnapra készítsék el a báli ruháikat, majd elmennek a
nyomdászok tánczmulatságára.
Az édes anyjának feltünt az ő sajátságos, alattomos mosolygása,
de nem tudta, mit jelent. Csak nyugtalankodott. Homályos, szomorú
sejtések lepték meg. És mikor vasárnap elment a leányokkal a
mulatságra, az édes anyja – maga sem tudva miért? – sirva fakadt
és a keblére borúlt. Ez megrendítette a lelkét, de nem az
elhatározását. Elfelejtenek mindenkit, nem siratják többé az apját
sem, majd őt sem fogják örökké siratni.
A mulatságon sokat tánczolt hugaival és sokat ivott. A bor csak
élesztette benne azt a vandál kárörömet a hugai jókedve fölött.
Kifejtette minden szeretetreméltóságát, hogy szinte paroxismusba
ejtette a leányokat. Aztán reggel felé hazavitte őket, a kapuban jó
éjszakát kivánt nekik, ő maga még elment fekete kávéra. Egy félóra
mulva ő is otthon lesz.

II.

Azóta nem látták.

Estefelé jött egy levél. Megirta benne, hogy megunta már, hogy
örökké az ő testvérein élősködjék. Véget vet ennek az állapotnak.
Nem irta meg egyenesen, hogy elemészti magát, mintha ezt már
tudnák. »Te, Mari hugom vagy a legidősebb, a legerősebb és a
legokosabb. Viseld gondját a fiataloknak és mondd nekik, hogy ne
búsuljanak miattam, mivel nekem a földön már úgy sem lehet többé
jó dolgom. Különben fiatalok vagytok mindnyájan, lesz módotok,
hogy a múltat és engem felejtsetek. Édes anya előtt azonban titkold
egy darabig. Gondoskodni fogok róla, hogy soha reám ne akadjon
senki s ha megtalálnak is, nem fognak megismerni. Éljetek boldogul
és azt a remélhetőleg rövid időig tartó szomorúságot, melyet nektek
okozok, bocsássátok meg nekem.«
Mari még ugyanabban a perczben, melyben ezt a levelet olvasta,
ugyanarról a papirosról egy másik levelet olvasott föl az édes
anyjának, mely szerint Bandi egy vidéki nyomdatulajdonossal
találkozott, aki rögtön magával vitte, hogy nem is ért rá hazajönni
bucsúzásra. Aztán fogta a kendőjét és ment – valamely munka után
– és kint a lépcsőn keserves zokogásban tört ki s rohant, rohant a
rendőrséghez, felmutatta a levelet és térden állva könyörgött, hogy
keressék föl az ő bátyját, hamar, hamar, az istenért, ne engedjenek
neki időt az öngyilkosság elkövetésére.
A rendőrségi apparátus a legnagyobb egykedvüséggel indult
meg, lassan, meggondoltan, rendszeresen. A rendőrséget nem
ragadja el az aggodalom, itt megszokták már az ilyen példátlan
eseteket. Csak egy fiatal konczipistának esett meg a szive a szegény
leányon és biztatta:
– Nyugodjék meg, kedves kisasszony, az ember sokkal hamarabb
írja meg, hogy főbe lövi magut, semmint megteszi. Biztos lehet,
hogy bátyja még soká halogatja a tett elkövetését és addig
megtaláljuk, ha ugyan maga nem tér vissza. Így szokott ez lenni a
legtöbb esetben.
A leány belekapaszkodott ebbe a biztatásba, bár nem tudta
elhinni. És mindennap ott járt a rendőrségnél sürgetett és tudakolt
és rettegett tőle, hogy valamit megtudtak. De hát a rendőrségnek
igen sok a dolga és rendszeresen jár el. Multak a hetek, a hónapok
és szegény Mari mindennap megkönnyebbülten távozott, sőt most
már maga is kezdett remélni. Hiszen okvetetlenül megtalálták volna
már, ha…
 Rengeteg havazások voltak azon a télen. S midőn márczius végén
olvadni kezdett a hó, budakeszi sváb parasztok a Jánoshegy egy
tisztásán egy fa tövéhez támaszkodva találtak egy ülő embert,
halántékon lőve, mellette a revolver és téli köpenye. A hideg,
megfagyott hó konzerválta a hullát majdnem egészen friss volt.
Szerte-széjjel apróra tépett papirosok hevertek, az öngyilkos eleve
elpusztított minden irást, mely kilétét elárulhatta volna. Aztán
főbelötte magát, abban a föltevésben, hogy arcza is
fölismerhetetlenné válik.
A hullát beszállították a törvényszéki bonczoló intézetbe. A
rendőrség felütötte az eltüntek névsorát és valószinűnek találta,
hogy a hulla azonos a három hónappal ezelőtt eltűnt Fejér István
nyomdászszal.
Be is idézték Fejér Marit és tudatták vele, hogy találtatott egy
hulla, mely minden valószinüség szerint azonos az eltünt bátyjával.
Hogy holnap reggel kilencz órakor a személyazonosság
megállapítása czéljából egy másik agnoszkáló tanúval együtt legyen
ott a törvényszéki bonczoló intézetben.
A szegény leány majd megőrült fájdalmában. Még mielőtt látta,
bizonyos volt benne, hogy ő az, a félve keresett. Siró görcsöket
kapott, a kezeit tördelte és nem tudta, mit csináljon. Könyörgött,
hogy ereszszék rögtön oda, de ez nem volt lehetséges. Majd erőt
vett rajta a félelem:
– Istenem, hogy menjek én oda, hogy láthassam őt ezen
rettenetes helyen!
Majd hirtelen elálltak a könyüi és valami őrületes szárazsággal
kérdezte:
– Mondja csak, tisztviselő úr, nagyon csúnyán néz ki?
Az a fiatal konczipista megsajnálta és ajánlkozott, hogy majd ő
elkiséri holnap. A leány zokogva köszönte meg szivességét és
távozott.
 III.

Csatakos, hidegesős reggel volt.

Mari a kapuban állva várta a kis konczipistát. Egy lompos kis
varróleányt vitt magával második agnoszkáló tanúnak. Sem
testvéreinek, sem anyjának nem szólt semmit. Magára vette a gyász
egész terhét, ne is vegye le szegény szivéről senki más az ő szerettei
közül. Csak ezt a kis félkegyelmű gyermekleányt avatta be a
dologba, mert szüksége volt még valakire, aki szegény bátyját
ismerte. A kis leány érzéketlenül, buta kiváncsisággal állt mellette és
minden érzés nélkül szomorú képet vágott, mert az ő mesternője is
szomorú volt. Azaz nem is volt az szomorúság. A külső formák
kegyetlensége megfosztotta őt szerencsétlensége mértékétől.
Agnoszkálás, jegyzőkönyv, bonczolás, hullaszállítási engedély, ezek a
formulák kavarogtak agyában. Azt, hogy bátyjáról, bátyja haláláról,
holttestéről van szó, nem fért a fejébe.
A kis konczipista bérkocsiján pontosan megérkezett. Komolyan
üdvözölte a szegény leányt és besegítette a kocsiba. A kocsiban a
leány zokogni kezdett. A kis konczipista nem is próbálta őt
vigasztalni. Engedte zokogni, sírni és az egész úton nem szólt egy
szót sem. Szótlanul segítette őt ki a kocsiból is és szótlanul kisérte a
kis bejáráson az intézetbe.
Egy keskeny csigalépcső vezet a mélyebben fekvő halottas
kamrához, a halottkém szobájába. Egy alacsony barrière mögött,
egy iróasztal, rajta a leltárkönyv. Egy vastag, rubrikás könyv,
majdnem egészen teleírva öngyilkosok neveivel. A leány fájdalmára
zsibbasztóan hatott a látása annak, hogy itt egészen üzletszerűen be
vannak rendezkedve az ilyen mérhetetlen tragédiára, melyről ő úgy
érezte, hogy őt sújtotta elsőnek. A zokogása megszűnt, a könyei
elállottak. Zsibbadtan, fásultan ereszkedett egy padra. A konczipista
halkan beszélgetett a halottkémmel. A halottkém felesége az ajtóban
állt és nézte a leányt. A kis varróleány félénk kiváncsian tekintett
körül.
– Nem tart sokáig, – mondotta a halottkém – mindjárt leeresztik.
Az asszony közelébb lépett.
– Azért a jánoshegyi hulláért jöttek?
– Igen – válaszolt kelletlenül a konczipista. Bántotta őt a frivol,
közönyös hang, melyen az az asszony beleelegyedik a dologba.
De az nem tágított. A maga módja szerint iparkodott kellemes
dolgokat mondani a kisasszonynak.
– Vőlegénye volt a kisasszonynak?
– Nem, bátyám – mondotta az és a szeme nézéséből látszott,
hogy a helyzet nem tudatos előtte.
Szegény fiatal ember! Még most is látszik rajta, milyen erős és
szép volt. Aztán nem is hinné senki, hogy hónapok óta halott már.
Olyan friss és romlatlan, mintha csak tegnap ölte volna meg magát.
A szegény leány dermedten, rémülten tekintett a fecsegő
asszonyra. Olyan kicsinek érezte magát, hogy őt lesújtja az, ami
ennek a másiknak oly közönyös csekélység. Egyszerre felsikoltott.
Velőkig hatott a sikoltása, oly metsző, szivrepesztő fájdalommal,
hogy még az az érzéketlen asszony is megijedt tőle.
Felszökött és berohant a barrière mögé az ablak szögletébe, ott
összeroskadt és zokogott, zokogott. Egy szürke téli köpeny lógott ott
egy szögről, annak a szélét fogta görcsös ujjai közé és belétemette
az arczát.
– Az ő kabátja, az ő kabátja, az én szegény drágámé, vége,
vége, most már egészen vége…
És zokogott fuldokolva és levetette magát a földre és ökleivel
verte a fejét.
 A buta kis varróleány erre szintén hangos zokogásra fakadt,
gépiesen, minden benső fájdalom nélkül, szinte csak átragadt rája a
sirás.
A kis konczipista gyöngéden érintette meg a szegény leány vállát
és halkan, bensőséggel a hangjában mondotta:
– Kisasszony, ha így viseli magát, nem engedhetem meg, hogy
megnézze. Nyugodtan, bátran kell elviselni mindent, úgy mint eddig.
A leány felszökött.
– Hol van? Hol van? Bocsásson, hamar, hamar…
– Csak akkor, ha nyugodt lesz.
Hamarjában fölszárította könyeit.
– Nyugodt vagyok, – hörögte rekedten – egészen nyugodt
vagyok.
– Már lehet – szólt a halottkém.
– Várjon még egy pillanatig, kisasszony, előbb magam nézem
meg.
Egy percz mulva visszatért. Komolyan, ünnepélyesen fogta meg a
leány karját.
– Jőjjön kisasszony, de legyen erős. Szegény bátyja nagyon el
van csúfitva. Előre mondom, nehogy megijedjen.
Kivezette a kis folyosóra.
A leány rohanni akart, alig birta visszatartani. A kis varróleány
követte őket.
Benyitott a halottas kamrába. Az egyik fal mentén üvegtáblás
rekeszek. Az első szakasz üres volt.
– A másodikban fekszik – suttogta a konczipista.
 Csak két lépés kell és meglátja.
És ekkor a leány hirtelen megállt és nem mert előre lépni. Majd
kisérőjére támaszkodva, aki átkarolta a derekát, félénken, lassan
lépett egyet és midőn oda érkezett, nem mert egészen elébe állani,
csak félénken, habozva nyújtotta előre a fejét s midőn már láthatta
volna, hirtelen behunyta a szemét.
Vagy öt percz telt el így.
Kisérője most gyöngéden előbbre vonta.
– Most már meg kell néznie – sugta.
És ekkor a leány fölvetette a szemeit, nagy félénkséggel, nézte,
nézte a szekrényt és arczára valami zavaros, félig csodálkozó, félig
kérdő kifejezés ült. Aztán egész bátran még egy lépést tett előre,
előrehajolt és soká nézte a hullát.
A hulla nézésétől csodálatos megkönnyebbülés szállta meg,
szinte teljesen megvigasztalódott tőle.
Egy rézsut fektetett, lánczokon lógó deszkán feküdt hanyatt,
teljesen felöltözve, úgy, ahogy találták. Csak czipő nem volt rajta, az
lerothadt róla. Bal keze a mellén nyugodott, jobbja mereven
kinyujtva, ökölbe szorítva.
A halántékán egy parányi piros nyilás, vérnek semmi nyoma.
Nem is vérzett. A vér a bőr alatt ömlött széjjel és befutotta az arczát.
Kék és fekete volt az arcz, teljesen fölismerhetetlenné téve, csak az
álla volt világossárga és a fogai fehérlettek ki a nyitott szájból. És
ajkaira oda fagyott az az alattomos, kárörvendő mosolygás, melylyel
az utolsó napokban testvéreit nézte.
Semmi nyoma a régi vonásoknak. És ez töltötte el a leányt azzal
a csodálatos megnyugvással. Hiszen ez egy egészen idegen test, ezt
ő sohasem látta, ez nem az ő bátyja, aki szép volt, aki élő volt és
piros volt, nem olyan kék és nem olyan sárga, mint ez a holttest.
 – Megismeri? – kérdezte a halottkém.
A leány tanácstalanul nézett rá.
– Igen, – mondotta a bamba kis leány – a harisnyájáról.
A kis konczipista visszavezette őt a halottkémi irodába. Mari
maga elé meredő, száraz szemekkel gondolkodni látszott. Nem
tudott, nem érzett semmit. De midőn a fogason látta a téli köpenyt,
akkor ismét felsikoltott és most már föltartóztathatlanul zokogott.
– Ő az, ő az, – kiáltotta – az én drága szépfejű egyetlenem, így
elcsúfitva!
Majd fölszökött és megragadta a konczipista karját.
– Uram, – mondotta erőszakosan – ön jó ember és okos ember.
Ön emberismerő. Sohasem bántottuk őt, mindig szerettük. Úgy-e
nem lehet, hogy ő józanul és akarva okozhatott nekünk ekkora
szomorúságot? Mondja, mondja kérem, úgy-e csak önkivületi
állapotban tehette meg?

IV.

Amire a rendnek szüksége volt, minden megvolt. Meg volt a

halottkémi bizonylat, az agnoszkálás és a bonczolás jegyzőkönyve, a
kis konczipista megszerezte még a hullaszállítási engedélyt is és Mari
eltemethette a bátyját.
Onnan a halottas kamrából vitték el.
A koporsót már húgai is kisérték. Az ujságból olvasták, hogy
megtalálták a bátyjukat – előttük nem lehetett titkolni. És a szegény
leányok sűrű könyhullatással kisérték a szegényes koporsót a
temetőbe. Hamar végeztek vele. A két kisebbik leány majd hogy a
koporsó után nem vetette magát, de Mari merev nyugalommal,
réveteg, gondolkodó tekintettel bámult a gödörbe. Látta maga előtt
az ő élő bátyját és azt a torz hullát, melyre most hantolják a földet
és nem tudta fölérni, hogy a kettő egy. Az a hulla idegen volt neki és
nem tudta siratni.
Aztán haza mentek és vidáman hozzáfogtak a munkához.
Gyászruhát sem ölthettek, meg sem sirathatták nyiltan szegény
Bandit, mert a mamának nem szabad soha, de sohasem tudni róla,
hogy Bandi meghalt. És a mama nyugodt, nagyon nyugodt és elhiszi,
hogy Bandi vidéken van és hallgatja a leveleket, miket Mari
hetenkint maga ír és fölolvas neki.
Szegény Mari!
A fiatalabb leányokon lassankint érvényesítette az idő az ő
gyógyító hatását. A kis Biri már nevetni is tud és a szabásmintát
tanulmányozva, öntudatlanul egy vidám nótát is dúdol magában. De
Mari mindig azt a hullát látja maga előtt és nem ismer benne az ő
bátyjára. És beszélvén róla édes anyjának, mint élő emberről és
fölolvasván neki a leveleit, egyre erősödik benne a remény, hogy
Bandi vissza fog jönni a vidékről s mind bizonyosabbá válik benne a
tudat, hogy Bandi él.
A mama pedig nyugodtan olvassa a bibliát. A szent anya
fájdalmas gyászáról olvas gyakran és imádkozik fia lelki
üdvösségeért. Mert az anyát nem lehet megcsalni. Mikor leánya
akkor reggel távozott, akkor megszakadt szivében egy húr és ő
tudta, hogy most temetik a fiát. De rejtegeti ő is a gyászát, hadd
gondolják azok a jó, szegény leányok, hogy megkimélték anyjukat a
legszomorubb fájdalomtól.
 Magdolna.

Barna Józsi harmincz esztendős korában elhatározta, hogy

szerelmi kalandok után lát. Szelid, jó fiú volt, de még egészen zöld.
Valahol vidéken professzoroskodott s kommentálta Berzsenyit meg
Ányos Pált, míg végre áthelyezték Budapestre. Itt aztán a kávéházi,
szinházi és orfeumi levegő eltöltötte őt azzal az ernyesztő
szomjúsággal, melyet csak leánycsókkal vagy szerelmi versekkel
lehet oltani. A versekkel megpróbálta már, de mivel Berzsenyi volt a
poétai mintaképe, nem igen boldogult velük.
– Elvégre is, vagyok olyan legény, mint akár Duha Péter, –
gondolta magában – akinek minden napra más szeretője van.
Megelégszem egyelőre egygyel.
Tudakolta aztán Duha Pétertől:
– Te Péter, hogy is szerzed te a szeretőidet?
Duha Péter rá nézett az ő zsírban úszó, fekete szemeivel és egyet
pödört a bajszán. Pufókos, idomtalan ember volt, csupa izom és
csupa fekete szőr. Az ember nem tudná, hogy mi is vonzza hozzá a
nőket, ha nem volna oly hallatlanul szemtelen.
– Hát, barátom, annak az a módja, hogy végig sétálok valami
népesebb utczán, aztán, ha akad valami szemre való leányzó, akkor
mellé szegődöm. Első nap én kisérem őt haza, második nap ő
engem.
Barna Józsinak ez nem fért a fejébe.
 – De kérlek, Péter, csak nem lehet akármelyik tisztességes nőt az
utczán megszólítani, mielőtt az ember tudja, hogy lehet!
– Gyerek vagy Józsi, nem ismered még a pesti életet. Az ilyen
sétákra egy órakor délben, vagy nyolczkor este kell menni. Azok a
lányok, a kik ilyenkor az utczán járnak, azok már megebédeltek,
vagy csak akkor mennek vacsorára. Azokat bátran megszólíthatod.
Notandum, Duha Péter jómódu gentryfiú, aki a tisztesség
fogalmát nem tudja összeegyeztetni a tizenkét órakor való
ebédeléssel.
És Barna Józsi ilyen instrukcziókkal ellátva neki indult a kalandos
útnak.
Eleinte mindig esernyővel járt az utczán, abban bizakodván, hogy
majd valami hirtelen záporeső szakad le s akkor találkozik majd egy
hölgygyel, akinek nincs esernyője. Ez a legszebb formája egy
ismeretlen nő megszólításának.
Hanem vagy nem esett az eső, vagy nem akadt védelemre
szoruló hölgy, vagy pedig Barna Józsinak nem volt bátorsága, hogy
hozzá lépjen. Denique, az esernyővel nem boldogult.
– Este könnyebben megy, – gondolta – nem látják az embert,
aztán tényleg nem jár olyan sok megközelíthetetlen nő az utczán,
mint nappal.
És bolygott este. Szép, kerek, szőke arczát megvilágitották az
Andrássy-út, a váczi-útcza gázlámpái, majd belemerült a mellék-
utczák sötétségébe. A szeme gyorsabban járt mint a lába, mert
valahányszor azt mondotta magában: »Ez az!« – mindannyiszor
meglassitotta a járását, mig az áhitott alak szerencsésen eltünt
valami kapu alatt. Gömbölyödő termetét lihegve vonszolta egy-egy
magános nő után, majd midőn elérte, mélyen az arczába tekintett.
De mihelyt a nő tekintete érte őt is, hirtelen lesütötte a szemét s
mintha jégverem volna a lelkében, közönbösen haladt mellette el.
 – Ez nagyon tisztességes, – gondolta, ha hidegen néztek reá –
méltatlanság volna őt inzultálni, csak azért, hogy elkésett valami
látogatásnál.
Ha pedig mosolyogva, biztatva érte őt a virágos kalap alól valami
égető szempár nézése, akkor fölháborodott benne az ő morális
érzése:
– Olcsó diadal, nem kell.
És haladt tovább.
Midőn késő este holtra fáradva becsöngetett az ő lakásába, akkor
tünődve állt meg a szoba közepében.
– Mégis csak gyámoltalan, gyáva gyerek voltál.
Aztán végig nyujtózkodva ágyán, egészen megváltozott. Holnap
máskép lesz! Elvégre is az embernek nem az a hivatása, hogy
erényőre legyen minden női teremtésnek. Aki erényes akar lenni, az
maga vigyázzon magára és ne járjon késő este egymagában az
utczán, ahol a hozzá hasonló veszedelmes vadászok leselkednek
reájuk. Minden asszony gyarló, mondotta Duha Péter, és igaza is
van. Mert gyakran tapasztalta az ő éjjeli botorkálásain, hogy azok az
ártatlan nézésű leánykák, a kiket ő nem mert magszólítani, valami
kevésbbé lelkiismeretes uri emberrel folytatták útjukat. Mert ő csak
túlságosan skrupulózus, nem gyáva. Meg fogjuk látni holnap, a
mikor sutba dobja a skrupulusokat.
Az a holnap pedig mindig csak holnap maradt. Szegény jó lelke
minden még oly biztató alkalommal is visszariadt a vállalkozástól.
Sokszor már egészen közel volt hozzá, hogy megszólítson valakit, de
nem talált kellő formát hozzá. Mert forma okvetetlenül kell.
Egyszer azonban szájába repült a sült galamb. Már késő este
volt, a király-utczában, ő éppen haza felé tartott, miután már egy fél
tuczat leányt kisért tiszteletteljes távolságból. Egy fekete ruhás,
karcsú leányalak járt a falhoz lapulva előtte. Tiszta, takaros volt a
ruhája, a fején kopottas sötét szalmakalap, mely alól ragyogóan
világlott elő csodálatosan szép sárgás szőke haja. Barna Józsi egy
gázlámpa alatt érte utól s lopva az arczába tekintve, szokás szerint
közönbösen tovább akart menni. De hirtelen delejes áram futott
végig rajta, arczát elborította a vér s ő megfordult.
Egy mesésen lágy hang szólott utána, félig vergődve, félig
fuldokolva:
– Bocsánat, uram!
Barna Józsi lekapta a kalapját és udvariasan lépett a leányhoz.
– Parancsoljon, kisasszony – mondta az ő jóságos lágy hangján,
mely mindig pénzébe került, valahányszor egy jó barátjával szemben
használta.
De a kisasszony nem tudott parancsolni. Hamvas, szép arczát (az
egész teremtés nem lehetett több tizenhat évesnél) elöntötte a piros
vér s nagy aczélkék szemeit elborította a viz. Arczszögletei
vonaglottak a nagy fölindulástól. Barna Józsi látta, hogy itt hiába vár
parancsot s jóságos részvéte segített az ő veleszületett
élhetetlenségén. Jóságosan, mint egy nagybácsi, karjába öltötte a
leány kezét és biztatóan szólott hozzá:
– Úgy-e, kisasszony, elkésett és most fél magányosan menni?
Majd haza kisérem – a kapuig – tette hozzá minden félreértés
kikerülése végett.
De a leány zavara erre csak növekedett. Reá támaszkodott a férfi
karjára és hangos zokogásban tört ki.
– Nincs otthonom, nem tudom, hová menjek.
Erre aztán Barna Józsi jött zavarba. Hiszen még Duha Péter is
először haza kiséri a hölgyét és csak másnap kiséri az őt. Egy
pillanatra átvillámlott ugyan az agyán, hogy Duha Péter ilyenkor azt
mondaná: »Sohase búsuljon kedvesem, az én lakásom elég tágas,
elférünk benne ketten is.« De azért nem mondta. Csak törülte a
homlokáról az izzadtságot s mintegy magában motyogta:
 – Ez bizony nagy baj.
A leány ebből a beszédből rosszat sejtett, mert aggódva tekintett
föl kisérőjéhez.
– Uram, – mondotta remegő hangon – segítsen rajtam, vigyen
akárhova, csak el ne hagyjon. Hálás leszek, szolgálója leszek, csak
magamra ne hagyjon ebben az irtózatos éjszakában.
Barna Józsi erre ismét a Duha Péter eszével ezt gondolta:
– Ez ugyan egészen világos beszéd.
De a maga fejével azt gondolta:
– A nyomorral nem lehet visszaélni.
– Arról szó sincsen, – fordult aztán a leányhoz – semmiképpen
sem fogom elhagyni. De hát, tudja, a dolog kissé bajos, mert én
magányos ember vagyok és csak egy szobám van. Ha csak nem riad
vissza attól, hogy valami szállodában tölti egyedül az éjt?
Erre az a könyben uszó két nagy szem rámeredt az ő arczára,
meglepetve, csodálkozva, és amint még Barna Józsi is észrevette,
némileg csalódottan is. Bizonyos lemondó önmegtagadás volt a
leány hangjában, a mint susogta:
– Ahogy ön kivánja. Köszönöm.
– Ez a leány félreértett, – gondolta magában Barna Józsi, de
tartok tőle, hogy én is félreértettem őt. Talán mégis csak elég tágas
lesz mindkettőnknek a lakásom.
Gondolta, de nem mondta. Ellenben észrevette, amint a leány
félig önkénytelenül visszafordult és folyton egy kávéház világos
ablakára bámult.
– Vacsorált már? – kérdezte s be nem várva a fölösleges feleletet,
folytatta: – én még nem. Úgy-e, velem tart?
 Beléptek. Valami harmadrangú kávéház volt, amilyen éppen a
király-utczától telik. Álmatlan aszfalt-gavallérok, részeg jogászok és
kétes exisztencziák füstölték tele a tarkatapétás nagy termet.
Gúnyos, szemtelenül hunyorgató pillantások nyilaltak a sarokasztal
felé, ahol Barna Józsi az ő védenczével helyet foglalt, mintha azt
mondanák: »Értünk, értünk, csinos portéka. Gratulálunk.«
Barna Józsinak felforrt a vére fölháborodásában, hogy ilyesmit
gondolnak róla ezek az emberek. Szerette volna mind kihajigálni az
ablakon.
Forró tea és hideg sonka mellett aztán megtudott mindent. Nem
mondom el a szép Szabó Magdolna históriáját, olyan közönséges és
banális, mint minden igaz história. Az a kopott nóta az, mely egy
szép leányról szól, akinek nincs kenyere, de van becsülete. Aztán
találkozik egy vén javasasszonynyal, aki kenyérre váltja be a
becsületét. Csak egy hónappal ezelőtt történt. Most örökös
rabszolgája, akár szeretője is kész lenni annak a nemesszivű
embernek, aki hajlandó őt föltartóztatni a lejtőn, melyen áll.
Szivesen nélkülöz, beéri bármily kevéssel, csak éjszaka otthon
lehessen, biztos fedél alatt.
Barna Józsit mélyen leverte ennek a bűnbánó szép Magdolnának
a beszéde. Hogyne, mikor a töredelmes szókat a biborban úszó
orczák, a mereven lesütött szempillák olyan megkapó őszinteséggel
illusztrálták. Ime, egy szép gyermekéletű nő, akit lelketlen emberek
boldogtalanná tettek. Nem tudta fölfogni, miképpen lehet valaki
olyan kannibál természetű, hogy egy ilyen gyönge, gyöngéd
teremtést megérintsen. Nem, ezt a szép, szerencsétlen gyermeket ő
meg fogja menteni!
Megnyugtatta őt. Ne sirjon, nincs rá többé oka. Ha becsületes,
jóravaló akar lenni, akkor ő mindenben segítségére lesz. Most pedig
menjünk haza.
Becsöngetett a lakásán. Aztán meghagyta a házmesternőnek,
hogy vezesse a kisasszonyt föl az ő szobájába, ő maga ma nem