Download the full version of the ebook now at ebooksecure.

com

(eBook PDF) A First Course in Probability,

Global Edition 10th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-
course-in-probability-global-edition-10th-edition/

Explore and download more ebook at https://ebooksecure.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

(eBook PDF) A First Course in Probability 10th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
probability-10th-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) A First Course in Probability 9th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-
probability-9th-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) A First Course in Coding Theory

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-a-first-course-in-coding-
theory/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Nature of Mathematics 13th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-nature-of-mathematics-13th-
edition/

ebooksecure.com
(eBook PDF) Microeconomics 4th Edition By R. Glenn Hubbard

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-microeconomics-4th-edition-
by-r-glenn-hubbard/

ebooksecure.com

Concise Guide to APA Style: 7th Edition (eBook PDF)

https://ebooksecure.com/product/concise-guide-to-apa-style-7th-
edition-ebook-pdf/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Marriages and Families: Diversity and Change

8th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-marriages-and-families-
diversity-and-change-8th-edition/

ebooksecure.com

Electrochemistry for Bioanalysis 1st Edition Bhavik A.

Patel - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/electrochemistry-for-bioanalysis-
ebook-pdf/

ebooksecure.com

Netter's Clinical Anatomy E-Book 4th ed Edition Hansen -

eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/netters-clinical-anatomy-e-book-
ebook-pdf/

ebooksecure.com
Complete Solutions Manual for Calculus of a Single
Variable, Early Transcendental Functions 7th Edition Ron
Larson - eBook PDF
https://ebooksecure.com/download/complete-solutions-manual-for-
calculus-of-a-single-variable-early-transcendental-functions-ebook-
pdf/
ebooksecure.com
 Contents 7

Bernoulli Random Variables by a Poisson 10.3 Simulating from Discrete Distributions 471
Random Variable 430 10.4 Variance Reduction Techniques 474
8.7 The Lorenz Curve 432 10.4.1 Use of Antithetic Variables 475
Summary 436 10.4.2 Variance Reduction by
Problems 436 Conditioning 475
Theoretical Exercises 438 10.4.3 Control Variates 477
Self-Test Problems and Exercises 440 Summary 477
Problems 478
9 ADDITIONAL TOPICS IN Self-Test Problems and Exercises 479
PROBABILITY 442
9.1 The Poisson Process 442 Answers to Selected Problems 480

9.2 Markov Chains 444

Solutions to Self-Test Problems
9.3 Surprise, Uncertainty, and Entropy 449
and Exercises 482
9.4 Coding Theory and Entropy 453
Summary 459 Index 514
Problems and Theoretical Exercises 459
Self-Test Problems and Exercises 460

10 S IMULATION 462

10.1 Introduction 462

10.2 General Techniques for Simulating
Continuous Random Variables 465
10.2.1 The Inverse Transformation Method 465
10.2.2 The Rejection Method 466
PREFACE

“We see that the theory of probability is at bottom only common sense reduced
to calculation; it makes us appreciate with exactitude what reasonable minds feel
by a sort of instinct, often without being able to account for it. . . . It is remarkable
that this science, which originated in the consideration of games of chance, should
have become the most important object of human knowledge. . . . The most impor-
tant questions of life are, for the most part, really only problems of probability.” So
said the famous French mathematician and astronomer (the “Newton of France”)
Pierre-Simon, Marquis de Laplace. Although many people believe that the famous
marquis, who was also one of the great contributors to the development of probabil-
ity, might have exaggerated somewhat, it is nevertheless true that probability theory
has become a tool of fundamental importance to nearly all scientists, engineers, med-
ical practitioners, jurists, and industrialists. In fact, the enlightened individual had
learned to ask not “Is it so?” but rather “What is the probability that it is so?”

General Approach and Mathematical Level

This book is intended as an elementary introduction to the theory of probability
for students in mathematics, statistics, engineering, and the sciences (including com-
puter science, biology, the social sciences, and management science) who possess the
prerequisite knowledge of elementary calculus. It attempts to present not only the
mathematics of probability theory, but also, through numerous examples, the many
diverse possible applications of this subject.

Content and Course Planning

Chapter 1 presents the basic principles of combinatorial analysis, which are most
useful in computing probabilities.
Chapter 2 handles the axioms of probability theory and shows how they can be
applied to compute various probabilities of interest.
Chapter 3 deals with the extremely important subjects of conditional probability
and independence of events. By a series of examples, we illustrate how conditional
probabilities come into play not only when some partial information is available,
but also as a tool to enable us to compute probabilities more easily, even when
no partial information is present. This extremely important technique of obtaining
probabilities by “conditioning” reappears in Chapter 7, where we use it to obtain
expectations.
The concept of random variables is introduced in Chapters 4, 5, and 6. Discrete
random variables are dealt with in Chapter 4, continuous random variables in
Chapter 5, and jointly distributed random variables in Chapter 6. The important con-
cepts of the expected value and the variance of a random variable are introduced in
Chapters 4 and 5, and these quantities are then determined for many of the common
types of random variables.

8
 Preface 9

Additional properties of the expected value are considered in Chapter 7. Many

examples illustrating the usefulness of the result that the expected value of a sum
of random variables is equal to the sum of their expected values are presented.
Sections on conditional expectation, including its use in prediction, and on moment-
generating functions are contained in this chapter. In addition, the final section intro-
duces the multivariate normal distribution and presents a simple proof concerning
the joint distribution of the sample mean and sample variance of a sample from a
normal distribution.
Chapter 8 presents the major theoretical results of probability theory. In par-
ticular, we prove the strong law of large numbers and the central limit theorem.
Our proof of the strong law is a relatively simple one that assumes that the random
variables have a finite fourth moment, and our proof of the central limit theorem
assumes Levy’s continuity theorem. This chapter also presents such probability
inequalities as Markov’s inequality, Chebyshev’s inequality, and Chernoff bounds.
The final section of Chapter 8 gives a bound on the error involved when a probability
concerning a sum of independent Bernoulli random variables is approximated by the
corresponding probability of a Poisson random variable having the same expected
value.
Chapter 9 presents some additional topics, such as Markov chains, the Poisson
process, and an introduction to information and coding theory, and Chapter 10 con-
siders simulation.
As in the previous edition, three sets of exercises are given at the end of each
chapter. They are designated as Problems, Theoretical Exercises, and Self-Test Prob-
lems and Exercises. This last set of exercises, for which complete solutions appear in
Solutions to Self-Test Problems and Exercises, is designed to help students test their
comprehension and study for exams.

Changes for the Tenth Edition

The tenth edition continues the evolution and fine tuning of the text. Aside from a
multitude of small changes made to increase the clarity of the text, the new edition
includes many new and updated problems, exercises, and text material chosen both
for inherent interest and for their use in building student intuition about probability.
Illustrative of these goals are Examples 4n of Chapter 3, which deals with comput-
ing NCAA basketball tournament win probabilities, and Example 5b of Chapter 4,
which introduces the friendship paradox. There is also new material on the Pareto
distribution (introduced in Section 5.6.5), on Poisson limit results (in Section 8.5),
and on the Lorenz curve (in Section 8.7).

Acknowledgments
I would like to thank the following people who have graciously taken the time to
contact me with comments for improving the text: Amir Ardestani, Polytechnic
University of Teheran; Joe Blitzstein, Harvard University; Peter Nuesch, Univer-
sity of Lausaunne; Joseph Mitchell, SUNY, Stony Brook; Alan Chambless, actuary;
Robert Kriner; Israel David, Ben-Gurion University; T. Lim, George Mason Univer-
sity; Wei Chen, Rutgers; D. Monrad, University of Illinois; W. Rosenberger, George
Mason University; E. Ionides, University of Michigan; J. Corvino, Lafayette College;
10 Preface

T. Seppalainen, University of Wisconsin; Jack Goldberg; University of Michigan;

Sunil Dhar, New Jersey Institute of Technology; Vladislav Kargin, Stanford Univer-
sity; Marlene Miller; Ahmad Parsian; and Fritz Scholz, University of Washington.
I would also like to especially thank the reviewers of the ninth and tenth edi-
tions: Richard Laugesen, University of Illinois; Stacey Hancock, Clark University;
Stefan Heinz, University of Wyoming; and Brian Thelen, University of Michigan;
Mark Ward, Purdue University. I would like to thank the accuracy checker, Stacey
Hancock (Montana State University), for her careful review.
Finally, I would like to thank the following reviewers for their many helpful
comments. Reviewers of the tenth edition are marked with an asterisk.

K. B. Athreya, Iowa State University

Edward Ionides, University of Michigan
Richard Bass, University of Connecticut
Anastasia Ivanova, University of North
Robert Bauer, University of Illinois at
Carolina
Urbana-Champaign
Hamid Jafarkhani, University of California,
Phillip Beckwith, Michigan Tech
Irvine
Arthur Benjamin, Harvey Mudd College
Chuanshu Ji, University of North Carolina,
Geoffrey Berresford, Long Island University
Chapel Hill
Baidurya Bhattacharya, University of Delaware
Robert Keener, University of Michigan
Howard Bird, St. Cloud State University
*Richard Laugesen, University of Illinois
Shahar Boneh, Metropolitan State College of
Fred Leysieffer, Florida State University
Denver
Thomas Liggett, University of California, Los
Jean Cadet, State University of New York at Stony
Angeles
Brook
Helmut Mayer, University of Georgia
Steven Chiappari, Santa Clara University
Bill McCormick, University of Georgia
Nicolas Christou, University of California, Los
Ian McKeague, Florida State University
Angeles
R. Miller, Stanford University
James Clay, University of Arizona at Tucson
Ditlev Monrad, University of Illinois
Francis Conlan, University of Santa Clara
Robb J. Muirhead, University of Michigan
Justin Corvino, Lafayette College
Joe Naus, Rutgers University
Jay DeVore, California Polytechnic University, San
Nhu Nguyen, New Mexico State University
Luis Obispo
Ellen O’Brien, George Mason University
Scott Emerson, University of Washington
N. U. Prabhu, Cornell University
Thomas R. Fischer, Texas A & M University
Kathryn Prewitt, Arizona State University
Anant Godbole, Michigan Technical
Jim Propp, University of Wisconsin
University
William F. Rosenberger, George Mason University
Zakkula Govindarajulu, University of Kentucky
Myra Samuels, Purdue University
Richard Groeneveld, Iowa State University
I. R. Savage, Yale University
*Stacey Hancock, Clark University
Art Schwartz, University of Michigan at Ann Arbor
Mike Hardy, Massachusetts Institute of
Therese Shelton, Southwestern University
Technology
Malcolm Sherman, State University of New York at
Bernard Harris, University of Wisconsin
Albany
Larry Harris, University of Kentucky
Murad Taqqu, Boston University
David Heath, Cornell University
*Brian Thelen, University of Michigan
*Stefan Heinz, University of Wyoming
Eli Upfal, Brown University
Stephen Herschkorn, Rutgers University
Ed Wheeler, University of Tennessee
Julia L. Higle, University of Arizona
Allen Webster, Bradley University
Mark Huber, Duke University
S. R.
[email protected]
 Preface 11

Acknowledgments for the Global Edition

Pearson would like to thank and acknowledge the following people for their contri-
butions to the Global Edition.

Contributors
Lino Sant, University of Malta
Monique Sciortino, University of Malta
David Paul Suda, University of Malta

Reviewers
Vikas Arora
Olivia Tze Kar Choi, The University of Hong Kong
Ranjita Pandey, University of Delhi
Nur Anisah Binti Mohamed @ A. Rahman, University of Malaya
Nelson Gomes Rodrigues Antunes, Universidade do Algarve
Femin Yalçin, İzmir Kâtip Çelebi University
This page intentionally left blank
 Chapter

1
COMBINATORIAL ANALYSIS

Contents
1.1 Introduction 1.5 Multinomial Coefficients
1.2 The Basic Principle of Counting 1.6 The Number of Integer Solutions of
1.3 Permutations Equations
1.4 Combinations

1.1 Introduction
Here is a typical problem of interest involving probability: A communication system
is to consist of n seemingly identical antennas that are to be lined up in a linear order.
The resulting system will then be able to receive all incoming signals—and will be
called functional—as long as no two consecutive antennas are defective. If it turns
out that exactly m of the n antennas are defective, what is the probability that the
resulting system will be functional? For instance, in the special case where n = 4 and
m = 2, there are 6 possible system configurations, namely,
0 1 1 0
0 1 0 1
1 0 1 0
0 0 1 1
1 0 0 1
1 1 0 0
where 1 means that the antenna is working and 0 that it is defective. Because the
resulting system will be functional in the first 3 arrangements and not functional in
the remaining 3, it seems reasonable to take 36 = 12 as the desired probability. In
the case of general n and m, we could compute the probability that the system is
functional in a similar fashion. That is, we could count the number of configurations
that result in the system’s being functional and then divide by the total number of all
possible configurations.
From the preceding discussion, we see that it would be useful to have an effec-
tive method for counting the number of ways that things can occur. In fact, many
problems in probability theory can be solved simply by counting the number of dif-
ferent ways that a certain event can occur. The mathematical theory of counting is
formally known as combinatorial analysis.

13
14 Chapter 1 Combinatorial Analysis

1.2 The Basic Principle of Counting

The basic principle of counting will be fundamental to all our work. Loosely put, it
states that if one experiment can result in any of m possible outcomes and if another
experiment can result in any of n possible outcomes, then there are mn possible
outcomes of the two experiments.

The basic principle of counting

Suppose that two experiments are to be performed. Then if experiment 1 can
result in any one of m possible outcomes and if, for each outcome of experiment
1, there are n possible outcomes of experiment 2, then together there are mn
possible outcomes of the two experiments.

Proof of the Basic Principle: The basic principle may be proven by enumerating all
the possible outcomes of the two experiments; that is,

(1, 1), (1, 2), . . . , (1, n)

(2, 1), (2, 2), . . . , (2, n)

#
#
#
(m, 1), (m, 2), . . . , (m, n)

where we say that the outcome is (i, j) if experiment 1 results in its ith possible
outcome and experiment 2 then results in its jth possible outcome. Hence, the set of
possible outcomes consists of m rows, each containing n elements. This proves the
result.

Example A small community consists of 10 women, each of whom has 3 children. If one
2a woman and one of her children are to be chosen as mother and child of the year,
how many different choices are possible?
Solution By regarding the choice of the woman as the outcome of the first experi-
ment and the subsequent choice of one of her children as the outcome of the second
experiment, we see from the basic principle that there are 10 * 3 = 30 possible
choices. .

When there are more than two experiments to be performed, the basic principle
can be generalized.

The generalized basic principle of counting

If r experiments that are to be performed are such that the first one may result
in any of n1 possible outcomes; and if, for each of these n1 possible outcomes,
there are n2 possible outcomes of the second experiment; and if, for each of the
possible outcomes of the first two experiments, there are n3 possible outcomes
of the third experiment; and if . . . , then there is a total of n1 · n2 · · · nr possible
outcomes of the r experiments.
 A First Course in Probability 15

Example A college planning committee consists of 3 freshmen, 4 sophomores, 5 juniors, and 2

2b seniors. A subcommittee of 4, consisting of 1 person from each class, is to be chosen.
How many different subcommittees are possible?
Solution We may regard the choice of a subcommittee as the combined outcome of
the four separate experiments of choosing a single representative from each of the
classes. It then follows from the generalized version of the basic principle that there
are 3 * 4 * 5 * 2 = 120 possible subcommittees. .

Example How many different 7-place license plates are possible if the first 3 places are to be
2c occupied by letters and the final 4 by numbers?
Solution By the generalized version of the basic principle, the answer is 26 · 26 ·
26 · 10 · 10 · 10 · 10 = 175,760,000. .

Example How many functions defined on n points are possible if each functional value is
2d either 0 or 1?
Solution Let the points be 1, 2, . . . , n. Since f (i) must be either 0 or 1 for each i =
1, 2, . . . , n, it follows that there are 2n possible functions. .

Example In Example 2c, how many license plates would be possible if repetition among letters
2e or numbers were prohibited?
Solution In this case, there would be 26 · 25 · 24 · 10 · 9 · 8 · 7 = 78,624,000
possible license plates. .

1.3 Permutations
How many different ordered arrangements of the letters a, b, and c are possible?
By direct enumeration we see that there are 6, namely, abc, acb, bac, bca, cab,
and cba. Each arrangement is known as a permutation. Thus, there are 6 possible
permutations of a set of 3 objects. This result could also have been obtained
from the basic principle, since the first object in the permutation can be any of
the 3, the second object in the permutation can then be chosen from any of the
remaining 2, and the third object in the permutation is then the remaining 1.
Thus, there are 3 · 2 · 1 = 6 possible permutations.

Suppose now that we have n objects. Reasoning similar to that we have just used
for the 3 letters then shows that there are

n(n − 1)(n − 2) · · · 3 · 2 · 1 = n!

different permutations of the n objects.

Whereas n! (read as “n factorial”) is defined to equal 1 · 2 · · · n when n is a

positive integer, it is convenient to define 0! to equal 1.

Example How many different batting orders are possible for a baseball team consisting of 9
3a players?
Solution There are 9! = 362,880 possible batting orders. .
Visit https://testbankfan.com
now to explore a rich
collection of testbank or
solution manual and enjoy
exciting offers!
16 Chapter 1 Combinatorial Analysis

Example A class in probability theory consists of 6 men and 4 women. An examination is

3b given, and the students are ranked according to their performance. Assume that no
two students obtain the same score.
(a) How many different rankings are possible?
(b) If the men are ranked just among themselves and the women just among them-
selves, how many different rankings are possible?
Solution (a) Because each ranking corresponds to a particular ordered arrangement
of the 10 people, the answer to this part is 10! = 3,628,800.
(b) Since there are 6! possible rankings of the men among themselves and 4!
possible rankings of the women among themselves, it follows from the basic principle
that there are (6!)(4!) = (720)(24) = 17,280 possible rankings in this case. .

Example Ms. Jones has 10 books that she is going to put on her bookshelf. Of these, 4 are math-
3c ematics books, 3 are chemistry books, 2 are history books, and 1 is a language book.
Ms. Jones wants to arrange her books so that all the books dealing with the same
subject are together on the shelf. How many different arrangements are possible?
Solution There are 4! 3! 2! 1! arrangements such that the mathematics books are
first in line, then the chemistry books, then the history books, and then the language
book. Similarly, for each possible ordering of the subjects, there are 4! 3! 2! 1! pos-
sible arrangements. Hence, as there are 4! possible orderings of the subjects, the
desired answer is 4! 4! 3! 2! 1! = 6912. .
We shall now determine the number of permutations of a set of n objects when
certain of the objects are indistinguishable from one another. To set this situation
straight in our minds, consider the following example.
Example How many different letter arrangements can be formed from the letters PEPPER?
3d
Solution We first note that there are 6! permutations of the letters P1 E1 P2 P3 E2 R
when the 3P’s and the 2E’s are distinguished from one another. However, consider
any one of these permutations—for instance, P1 P2 E1 P3 E2 R. If we now permute the
P’s among themselves and the E’s among themselves, then the resultant arrangement
would still be of the form PPEPER. That is, all 3! 2! permutations

P1 P2 E1 P3 E2 R P1 P2 E2 P3 E1 R
P1 P3 E1 P2 E2 R P1 P3 E2 P2 E1 R
P2 P1 E1 P3 E2 R P2 P1 E2 P3 E1 R
P2 P3 E1 P1 E2 R P2 P3 E2 P1 E1 R
P3 P1 E1 P2 E2 R P3 P1 E2 P2 E1 R
P3 P2 E1 P1 E2 R P3 P2 E2 P1 E1 R

are of the form PPEPER. Hence, there are 6!/(3! 2!) = 60 possible letter arrange-
ments of the letters PEPPER. .

In general, the same reasoning as that used in Example 3d shows that there are
n!
n1 ! n2 ! · · · nr !
different permutations of n objects, of which n1 are alike, n2 are alike, . . . , nr are
alike.
 A First Course in Probability 17

Example A chess tournament has 10 competitors, of which 4 are Russian, 3 are from the
3e United States, 2 are from Great Britain, and 1 is from Brazil. If the tournament
result lists just the nationalities of the players in the order in which they placed, how
many outcomes are possible?
Solution There are
10!
= 12,600
4! 3! 2! 1!
possible outcomes. .

Example How many different signals, each consisting of 9 flags hung in a line, can be made
3f from a set of 4 white flags, 3 red flags, and 2 blue flags if all flags of the same color
are identical?
Solution There are
9!
= 1260
4! 3! 2!
different signals. .

1.4 Combinations
We are often interested in determining the number of different groups of r objects
that could be formed from a total of n objects. For instance, how many different
groups of 3 could be selected from the 5 items A, B, C, D, and E? To answer this
question, reason as follows: Since there are 5 ways to select the initial item, 4 ways to
then select the next item, and 3 ways to select the final item, there are thus 5 · 4 · 3
ways of selecting the group of 3 when the order in which the items are selected is
relevant. However, since every group of 3—say, the group consisting of items A, B,
and C—will be counted 6 times (that is, all of the permutations ABC, ACB, BAC,
BCA, CAB, and CBA will be counted when the order of selection is relevant), it
follows that the total number of groups that can be formed is
5 · 4 · 3
= 10
3 · 2 · 1
In general, as n(n − 1) · · · (n − r + 1) represents the number of different ways that
a group of r items could be selected from n items when the order of selection is
relevant, and as each group of r items will be counted r! times in this count, it follows
that the number of different groups of r items that could be formed from a set of n
items is
n(n − 1) · · · (n − r + 1) n!
=
r! (n − r)! r!

Notation and terminology

 
n
We define , for r … n, by
r
 
n n!
=
r (n − r)! r!
18 Chapter 1 Combinatorial Analysis

 
n
and say that (read as “n choose r”) represents the number of possible
r
combinations of n objects taken r at a time.

 
n
Thus, represents the number of different groups of size r that could be
r
selected from a setof nobjects when the order of selection is not considered relevant.
n
Equivalently, is the number of subsets of size r that can be chosen from
r
   
n n n!
a set of size n. Using that 0! = 1, note that = = = 1, which is
n 0 0!n!
consistent with the preceding interpretation because in a set of size n there is exactly
1 subset of size n (namely, the entire set), and exactly
  one subset of size 0 (namely
n
the empty set). A useful convention is to define equal to 0 when either r > n
r
or r < 0.

Example A committee of 3 is to be formed from a group of 20 people. How many different

4a committees are possible?
 
20 20 · 19 · 18
Solution There are = = 1140 possible committees. .
3 3 · 2 · 1
Example From a group of 5 women and 7 men, how many different committees consisting of
4b 2 women and 3 men can be formed? What if 2 of the men are feuding and refuse to
serve on the committee together?
   
5 7
Solution As there are possible groups of 2 women, and possible groups
2 3
   
5 7 5 · 4
of 3 men, it follows from the basic principle that there are = .
2 3 2 · 1
7 · 6 · 5
= 350 possible committees consisting of 2 women and 3 men.
3 · 2 · 1
Now
   suppose that 2 of 
the men refuse to serve together. Because a total of
2 5 7
= 5 out of the = 35 possible groups of 3 men contain both of
2 1 3
the feuding men, it follows that there are 35 − 5= 30 groups that do not contain
5
both of the feuding men. Because there are still = 10 ways to choose the 2
2
women, there are 30 · 10 = 300 possible committees in this case. .

Example Consider a set of n antennas of which m are defective and n − m are functional
4c and assume that all of the defectives and all of the functionals are considered indis-
tinguishable. How many linear orderings are there in which no two defectives are
consecutive?
Solution Imagine that the n − m functional antennas are lined up among them-
selves. Now, if no two defectives are to be consecutive, then the spaces between the
 A First Course in Probability 19

^1^1^1...^1^1^

1 5 functional

^ 5 place for at most one defective

Figure 1.1 No consecutive defectives.

functional antennas must each contain at most one defective antenna. That is, in the
n − m + 1 possible positions—represented in Figure 1.1 by carets—between the
n − m functional antennas,we must selectm of these in which to put the defective
n − m + 1
antennas. Hence, there are possible orderings in which there is at
m
least one functional antenna between any two defective ones. .

A useful combinatorial identity, known as Pascal’s identity, is

     
n n − 1 n − 1
= + 1 … r … n (4.1)
r r − 1 r

Equation (4.1) may be proved analytically or by the following combinatorial argu-

ment: Consider a group of n objects, and fix  attentionon some particular one of
n − 1
these objects—call it object 1. Now, there are groups of size r that con-
r − 1
tain object 1 (since each such group
 is formed
 by selecting r − 1 from the remaining
n − 1
n − 1 objects). Also, there are groups of size r that do not contain object
r
 
n
1. As there is a total of groups of size r, Equation (4.1) follows.
r
 
n
The values are often referred to as binomial coefficients because of their
r
prominence in the binomial theorem.

The binomial theorem

 

n
n
(x + y)n = xk yn−k (4.2)
k
k=0

We shall present two proofs of the binomial theorem. The first is a proof by
mathematical induction, and the second is a proof based on combinatorial consider-
ations.

Proof of the Binomial Theorem by Induction: When n = 1, Equation (4.2) reduces to

   
1 0 1 1
x + y= x y + x1 y0 = y + x
0 1
20 Chapter 1 Combinatorial Analysis

Assume Equation (4.2) for n − 1. Now,

(x + y)n = (x + y)(x + y)n−1

 

n−1
n − 1
= (x + y) xk yn−1−k
k
k=0
   
 n − 1
n−1 
n−1
n − 1
k+1 n−1−k
= x y + xk yn−k
k k
k=0 k=0

Letting i = k + 1 in the first sum and i = k in the second sum, we find that
   

n
n − 1 
n−1
n − 1
n i n−i
(x + y) = xy + xi yn−i
i − 1 i
i=1 i=0

n−1 
  n−1 
 
n − 1 i n−i n − 1 i n−i
= xy + xn + yn + xy
i − 1 i
i=1 i=1
⎡   ⎤

n−1
n − 1 n − 1
= xn + ⎣ + ⎦ xi yn−i + yn
i − 1 i
i=1
 

n−1
n
n
=x + xi yn−i + yn
i
i=1
 

n
n
= xi yn−i
i
i=0

where the next-to-last equality follows by Equation (4.1). By induction, the theorem
is now proved.

Combinatorial Proof of the Binomial Theorem: Consider the product

(x1 + y1 )(x2 + y2 ) · · · (xn + yn )

Its expansion consists of the sum of 2n terms, each term being the product of n fac-
tors. Furthermore, each of the 2n terms in the sum will contain as a factor either xi
or yi for each i = 1, 2, . . . , n. For example,

(x1 + y1 )(x2 + y2 ) = x1 x2 + x1 y2 + y1 x2 + y1 y2

Now, how many of the 2n terms in the sum will have k of the xi ’s and (n − k) of
the yi ’s as factors? As each term consisting of k of the xi ’s and (n − k) of the yi ’s
corresponds
  to a choice of a group of k from the n values x1 , x2 , . . . , xn , there are
n
such terms. Thus, letting xi = x, yi = y, i = 1, . . . , n, we see that
k
 
n
n
(x + y)n = xk yn−k
k
k=0
Exploring the Variety of Random
Documents with Different Content
 XXIV.

A harcz megkezdődik.

Szombaton Lewisham lépett ki először az ajtón. Egy pillanat

mulva megint megjelent, valami elszámolást tartva a kezében.
Lewishamné alsószoknyájával a kezében állt előtte és elképedt ura
elképedő kifejezésének a láttára.
– Nézd csak, – mondta Lewisham. – Mit szólsz ehhez?
Ethel a könyvre tekintett, melyet Lewisham kinyitva tartott elébe
s különösen az ötlött a szemébe, hogy a merőleges vonalazás
maszatos bejegyzésekkel volt átfirkálva és hogy az olvashatatlan
német és angol tételeknek a keveréke meglehetősen hosszú volt.
„Egy katlan szén 6 d.“, ismétlődött szabályszerűen a tekintélyes
listában, mely ugyanezzel zárult is. Gadownénak volt az első
elszámolása. Ethel kivette urának a kezéből és jobban szemügyre
vette. Közelebbről sem tünt fel kisebbnek. Az elszámolás botrányos
volt. Furcsa volt, hogy a vödör és katlan összecserélésének a humora
milyen hamar elpárolgott.
Úgy hiszem, hogy ez az elszámolás volt a befejezése Lewisham
nem szabályszerű mézeshetének. Egy ragyogó héten át abban a
meggyőződésben élt, hogy az élet csak szerelemből és misztikumból
áll, most pedig szokatlan világossággal kellett rájönnie, hogy az élet
a létért való küzdelemre és élni akarásra van rendelve.
– Szemtelen csalás! – dühöngött Lewisham s a reggelit egészen
újszerüvé és baljóslatuvá tette egyik oldalról a haragvó morgás,
másik oldalról pedig bizonyos megütközés. – Délután beszélnem kell
vele, – jelentette ki Lewisham órájára tekintve s miután könyveit
becsomagolta a fényes fekete táskába, először csókolta meg úgy a
feleségét, hogy az nem birt a kifejezett és öntudatos szertartás
jellegével. Csak szokásból és sebtében adta a csókot s az ajtó
dörrenéssel csapódott be mögötte, a mint elindult az iskolába. Ezen
a napon külön kifejezett kérésre Ethel nem jött elébe, annál is
inkább, mert segíteni akart neki egyes növénytani jegyzetek
lemásolásával, melyekkel hátralékban maradt.
Útközben az iskola felé Lewisham valamit érzett, a mi gyanus
módon közel volt bátorságának az elveszítéséhez. Az aggodalma
lényegében számtani természetű volt. A mi őt foglalkoztatta, minden
egyébnek a kizárásával, legjobban a szokásos üzleti formában
fejezhető ki.
Tartozik.

£. s. d.
Készpénz L.-nál 13 10 4½
Készpénz L.-nénál 0 11 7
Bankban 45 0 0
Iskolától 1 1 0
£. 60 3 11½

Követel.

£. s. d.
Omnibusz South-Kensingtonba 0 0 2
Hat déli étkezés a menzában 0 5 2½
Két csomag czigaretta 0 0 6
Esküvő és szöktetés 4 18 10
A menyasszony holmijainak szükséges
0 16 1
kiegészítése
Háztartási kiadások 1 1 4½
 A háziasszony által beszerzett „néhány
0 15 3½
apróság“
Gadownénak szénért, lakásért és
1 15 0
kiszolgálásért (számla szerint)
Elveszett 0 0 4
Egyenleg 50 11 2
£.
3 11½
60

Ebből a kimutatásból a legkevésbbé üzletszerű módon is

megállapítható, hogy nem számítva az esküvői rendkívüli kiadásokat
és az Ethel által beszerzett, egyáltalán nem befejezett „néhány
apróságot“, a kiadások több mint két fonttal multák felül a bevételt,
a számtan terére való rövid kirándulás pedig nyilvánvalóan mutatja,
hogy a felállításnak az egyenlege huszonöt hét alatt semmivé
zsugorodik össze.
A heti egy guinea azonban már nem járt huszonöt hétre, hanem
csupán tizenötre s azután a tiszta kiadásnak mindenesetre három
guineán felül kell emelkedni, a mi viszont a mi ifjú párunknak
rendelkezésére álló előirányzatát huszonkét hétre csökkenti le. A
részletek a finomabb dolgokhoz szokott olvasóra nézve kétségtelenül
fárasztóak és kellemetlenek, képzelje azonban, hogy mennyivel
kellemetlenebbek voltak azok Lewisham úrra, a ki gondolatokba
mélyedve baktatott az iskola felé. Meg lehet érteni a laboratóriumból
való kisurranását s meg lehet érteni azt is, hogy az egyetemi
könyvtárban Smithers, a ki a közvetlen közeli második vizsgára és a
Forbes-éremre való magolás közben őt figyelte, egészen lénye
mélyéig meglepetve látta, hogy Lewisham előtt egész oszlop folyóirat
hever, az Educational Times, Journal of Education, Schoolmaster,
Science and Art, University Correspondent, Nature, Athenaeum,
Academy, Author és más egyebek.
Smithersnek az is feltűnt, hogy Lewisham noteszt vesz elő és
abba szorgalmasan jegyezget. Lehetőleg megközelítette Lewisham
asztalát és hirtelen oldalról lepte meg.
 – Mi után kutatsz? – kérdezte hangosan Smithers és kémlő
pillantást vetett az ujságokra. Meglepetése még növekedett, mikor
meglátta, hogy Lewisham a hirdetési oldalakat vizsgálja.
– Oh… semmi, – felelte Lewisham szeliden és kezével mintegy
véletlenül eltakarta a jegyzeteit. – Van valami szándékod velem?
– Semmi különös, – felelte Smithers. – Csak körülnéztem kissé…
Pénteken nem voltál ott a gyűlésen.
Megfordította az egyik széket, rátérdelt és a támlájára könyökölve
suttogó hangon kezdett beszélni a vitaegylet ügyeiről. Lewisham alig
hallgatott rá és röviden felelgetett. Mi köze van neki ezekhez a
gyerekségekhez? Végül Smithers leforrázva távozott és a bejáratnál
Parksonnal találkozott össze. Parkson, mellékesen megjegyezve, a
kínos jelenet óta nem beszélt Lewishammal. Nagy kört írt le az asztal
vége felé s elkerülve a helyet, a hol Lewisham ült, nyílt módon és
méltó kifejezéssel jelezte, hogy nem veszi észre Lewishamnak bántó
jelenlétét.
Lewisham két irányban kutatott. Valami módot akart felfedezni,
hogy saját működésével anyagilag növelje a heti egy guienát és meg
akarta ismerni a gépíró-üzlet piaczi viszonyait. Saját személyét
illetőleg volt egy homályos gondolata, melyről azonban fokozatosan
letett, hogy márczius folyamán tanítást vállaljon valamelyik esti
iskolában. Hirtelen haláleseteket kivéve azonban esti iskolák
Londonban szeptembertől a legközelebbi júliusig nem szokták
változtatni a személyzetüket. A magánórák adása is erősen
csábította, de megfogható alkalom nem kínálkozott. A számára
kínálkozó lehetőségekről nagyon ifjúi módon gondolkozott,
máskülönben nem töltötte volna az idejét azzal, hogy a melbournei
egyetem egyik megüresedett fizikai tanszékére vonatkozó pályázati
feltételeket jegyezgesse le. Feljegyezte egy szocziális kérdésekkel
foglalkozó folyóirat megüresedett szerkesztői állását is. Nem
gondolta volna ugyan, hogy valaha ilyen munkában legyen része, de
hátha a kiadó másként gondolkozik. Szerepelt azonkívül még egy
üresedésben levő múzeumi őri állás az etoni kollégiumban.
 A gépíró üzlet kevésbbé változatos volt, de sokkalta
határozottabb. Akkortájban még a félművelt elemeknek dühöngő
versenye nem nyomta le az ügyet ezer szavankint a lehetetlen tíz
pencere és a rendes ár egy shilling és hat pence volt. Alapul véve,
hogy Ethel ezer szót írhat egy óra alatt és hogy öt-hat órát dolgozhat
naponkint, nyilvánvaló volt, hogy a háztartási kiadásokhoz való
hozzájárulását egyáltalán nem lehetett megvetendőnek tekinteni:
esetleg harmincz shilling hetenkint. Ez a felfedezés Lewishamot
természetszerűleg kedvezően hangolta. Igaz, hogy szerzőknek, vagy
másoknak a hirdetéseit, a kik gépíró-munkát kerestek, nem találta,
de a helyett úgy látta, hogy gépírók nagy számmal hirdetnek a
különböző irodalmi folyóiratokban. Világos volt, hogy Ethelnek is
hirdetni kell. „Tudományos szakkifejezésekben teljes gyakorlat“, – ezt
kell hozzátenni, gondolta magában Lewisham. A lehetséges
alkalmazásoknak egész gyűjteményével, reményteljes hangulatban
tért haza. Útközben öt shilling ára bélyeget vásárolt.
Déli étkezés után Lewisham kissé elfogódva felüzent, hogy
Gadownéval óhajtana beszélni. Az asszony a legnyájasabb képet
mutatva nyomban megjelent; semmi sem volt benne az angol
háziasszonyok szokásos méltatlankodásából. Nagyon gesztikulált,
bőbeszédű volt és mindent megértő, de szerencsétlen módon két
nyelvű s az összes kétes pontoknál németre fordította a beszédet.
Lewishamot természetes udvariassága visszatartotta attól, hogy
nyomon kövesse őt a két nagy nyelvnek a határán keresztül.
Majdnem félóráig tartó barátságos eszmecsere végül hat pence
engedményre vezetett s mindkét fél meg volt elégedve ezzel az
eredménynyel.
Gadowné végig teljesen nyugodt maradt. Lewisham úrnak
azonban kipirult az arcza, a füle kivörösödött, a haja szétzilálódott,
de a hat pence engedmény panasza jogos voltának az elismerését
jelentette.
– Gadowné próbát tett velünk, – mondta, úgyszólván
mentegetőzve, Ethelnek. – Feltétlenül szükséges volt, hogy
határozottan szembeszálljak vele. Többé nem hiszem, hogy
kellemetlenségünk legyen… De a mit a konyhában elhasznált szénről
mond, teljesen jogos.
Az eset után a fiatal pár a Kensington Gardensb a ment sétálni és
– a tavaszi nap oly meleg és kellemes volt – a zenekar közelében két
hivogató zöld széken helyet foglalt, melyekért Lewishamnak utólag
két pencet kellett fizetni. Azután elmerültek valamibe, a mit Ethel
„komoly megbeszélésnek“ nevezett. Ethel csodálatos módon
megértő volt és kimeritő módon tárgyalta meg a helyzetüket.
Különös nyomatékkal fejtette ki a takarékosság szükségességét a
háztartási kiadásokban és mélyen sajnálkozott a saját
tapasztalatlansága felett. Határozatba ment, hogy Lewisham egy jó
háztartási vezérkönyvet szerez be Ethelnek magánhasználatára.
Odahaza Chafferyné a háztartást a „Szükséges tudnivalók mindenről
mindenkinek“ orákulumszerű utasításai alapján vezette, de ezt a
művet Lewisham tudománytalannak ítélte.
Ethel úgy vélte, hogy sokat tanulhatna a hat pences női
folyóiratokból, – a pennys folyóiratok ebben az időtájban még nem
kezdődtek meg. A bőség idejében sokat vásárolt ezekből a
kiadványokból, de főleg, mint azt most sajnálkozással ismerte be, a
kalapdiszítés és más hasonló hiúságok kedvéért. Így megint az
írógép tolult az előtérbe. Lewisham kellemetlen hirtelenséggel
eszmélt rá, hogy anyagi eszközeik felbecsülésénél semmit sem
irányzott elő az írógép beszerzésére. Ez pedig az általános
előirányzat időtartamát tizenkét vagy tizenhárom héttel rövidíti meg.
Az estét nagyszámu levél írásával és másolásával, borítékok
czímzésével és válaszbélyegek borítékolásával töltötték. Ezek voltak
az optimizmus perczei.
– Melbourne nagyon szép város – jelentette ki Lewisham, – és az
utazásunk oda fényes lehet.
Hangosan felolvasta a melbournei tanszékre való pályázatot,
hogy Ethel hallja, hogy írta meg. Működésének és sikereinek a
felsorolása láthatólag nem maradt hatástalanul Ethelre.
 – Sejtelmem se volt róla, hogy a felét tudod mindezeknek, –
mondotta és némileg le volt hangolva viszonylagos műveletlensége
miatt. Viszont természetes volt, hogy ilyen biztatás után az iskolai
ügynökségeknek szóló levelek a határozott önbizalom hangján
szövegeződtek meg.
Az Athenaeum-hoz beküldendő gépírási apróhirdetés azonban
némi zavart idézett elő Lewisham lelkiismeretében. Miután az
apróhirdetést ő maga szépen és részletesen megszövegezte,
belefoglalta: „tudományos szakkifejezésekben teljes gyakorlat“,
megtekintette a jegyzeteket, melyeket Ethel másolt le a számára.
Ethel kezeírása még mindig kerek és gyerekes volt, a minőnek a
whortleyi fasorban megismerte, de interpunctiója a bizonytalanul
alkalmazott vesszőkre és gondolatjelekre szorítkozott és nagy volt
benne a hajlandóság, hogy a mit tökéletlenül tudott csak elolvasni, a
lehető legkisebb ellenállásnak a törvénye szerint írja le. Az ügyet így
azzal az elhatározással rázta le, hogy minden írást át fog nézni és ki
fog korrigálni, hogy Ethel eleget tehessen a vállalt kötelezettségnek.
Végeredményben az sem lehet rossz, gondolta zárjel között, ha ő
maga valami biztos tekintélyt olvasgat a mondatok pontozása és
vesszőzése tekintetében.
Késő estig voltak ezzel a munkával elfoglalva s teljesen
megfeledkeztek a másnapi növénytani vizsgáról. Kis szobájuk a
lobogó tűzzel, az égő gázzal és a leeresztett függönyökkel nagyon
kedves és otthonos volt s a nagyszámú ajánlkozó levél reménységgel
töltötte el őket. Ethel izgatott volt és lelkesedett, majd egészen
Lewisham mellé jött és föléje hajolt, hogy lássa, mit írt. Lewisham
kérésére előszedte a levélborítékokat a fiókos szekrényből.
– Te igazi segítség vagy nekem, – mondotta Lewisham,
hátradőlve a székén. – Úgy érzem, hogy mindent meg tudnék tenni
egy leányért, mint te vagy.
– Valóban? – kiáltotta Ethel. – Valóban! Igazán segítségedre
vagyok?
 Lewisham arcza és mozdulata a legteljesebb helybenhagyást
fejezte ki. Ethel gyengén elsikította magát örömében, megállt egy
pillanatra s azután meg nem rendíthető segítségre való
hajlandóságának gyakorlati bizonyítása gyanánt, kitárt karokkal
rohant az asztal körül feléje. Csak egy szó röppent el az ajkáról:
– Édesem!
Lewisham, félig átölelve, szabadon maradt kezével hátratolta a
székét, hogy Ethel a térdére ülhetett…
Ki kételkedhetett volna még benne, hogy valóban segítség az
urának?
 XXV.

Az első ütközet.

Lewishamnak az esti és a magántanításra irányuló kisérletei

lényegükben ideiglenes természetüek voltak. Állandóbb
alkalmaztatást czélzó pályázatai viszont az aránytalanság hibájában
szenvedtek. A melbournei tanári állás példának okáért túlhaladta az
érdemeit, bizonyos szempontok pedig kétségessé tették, hogy őt és
feleségét tárt karokkal fogadják az etoni kollégiumban.
Végeredményben azonban hajlandó volt azt hinni, hogy a south-
kensingtoni diák az intellektuális sava a világnak, a ki méltán
válogathat a jó állások tömegében, melyek százötven-háromszáz
fontot jelentenek évenkint és lenézheti olyan alsóbbrendű vállalatok,
mint Oxford, Cambridge és az irodalmi Észak versenyét. Az iskolai
ügynökségek azonban, melyeket következő szombaton felkeresett,
nagy mértékben visszaéltek ezzel a hitével.
Blendershin úr első segédje az oxford-streeti szürke kis irodában
olyan leplezetlenül tárta fel a helyzetet, hogy Lewisham haragra
gyulladt.
– Igazgató-tanítói állás egy alapítványi iskolában… miért nem! –
mondta Blendershin úr első segédje. – Miért nem mindjárt
püspökséget?… Mit tetszik szólni, – fordult Blendershin úrhoz, a ki
tekintélyes szivarából füstölve lépett be a szobába, – huszonegy
éves, nincs semmiféle egyetemi rendfokozata, sportban nincs
képesítése, kétévi kisegítő-oktatói gyakorlat… igazgató-tanítói állást
akar egy alapítványi iskolában!
 Olyan hangosan beszélt, hogy a feleknek az előszobában
várakozó csapata mindent meghallott.
– Kérem, – mondta Lewisham felhevülve, – ha ismerném az
alkamazási viszonyokat, nem fordultam volna önhöz.
Blendershin egy pillanatig szemügyre vette Lewishamot.
– Milyenek a bizonyítványai? – kérdezte Blendershin úr a
segédjétől.
A segéd felolvasta a különböző „ologiák“ és „ografiák“ jegyzékét.
– Bennlakással ötven font, – mondta Blendershin úr határozottan,
– ez az, a mire ön számíthat. Hatvan a legjobb esetben.
– Mennyi? – kérdezte Lewisham.
– Talán nem elég önnek?
– Kevésnek találom.
– Bennlakással nyolczvan fontért cambridgei diplomás tanárt
kaphatok és még ő hálás nekem, – jelentette ki Blendershin úr.
– De én nem akarok bennlakással járó állást, – vetette ellene
Lewisham.
– Ezidőszerint nagyon kevés állásunk van bennlakás nélkül, –
mondta Blendershin úr. – Nagyon kevés. Az állások legnagyobbrészt
hálóterem-felügyelettel járnak és sétára kell vinni a növendékeket.
– Csak talán nem nős? – vágott hirtelen közbe a segéd, miután
egy darabig figyelemmel tanulmányozta Lewisham arczát.
Lewisham szeme a Blendershin úr tekintetével találkozott.
– Az vagyok, – felelte.
A segéd csodálkozása nem ismert határt.
 – Úristen, de hát akkor mit akar kezdeni! – kiálltotta Blendershin
úr. – Igaz, hogy még kemény munka áll ön előtt. De én az ön
helyében folytatnám és megszerezném a diplomámat, ha már olyan
közel vagyok hozzá. Úgy egészen másformák lehetnének a kilátásai.
Szünet.
– A dolog úgy áll, – mondta Lewisham lassan, a czipője orrát
nézegetve, – hogy valamihez fognom kell, míg megszerzem a
diplomámat.
A segéd halkan fütyörészett.
– Talán szerezhetünk valami bejáró tanítói állást, – mondta
Blendershin elgondolkozva. – Olvassa még egyszer fel az írásokat,
Binks. – Figyelmesen hallgatott. – „Vallástanítást nem vállal.“ Mi ez?
– Egy kézmozdulattal félbeszakította az olvasást. – Ostobaság…
Ilyen különczködésről nem lehet szó, vegye tudomásul. Húzza ki…
Egyetlen angol középfokú iskolában nem kaphat állást, ha kijelenti,
hogy vallástanítást nem vállal. Ilyesmi magától értetődik… Ne is
beszéljünk róla… Maga nem hisz… hát ki hisz? Százan és százan
vannak ugyanabban a helyzetben mint ön. Tanárok, lelkészek és más
egyebek. Ne is beszéljünk róla…
– De ha megkérdeznek?
– Anglikán egyház. Ebben az országban mindenki, a ki nem más
felekezetű, az anglikán egyháznak a híve… Elég nehéz lesz
szereznem valamit az ön számára ilyen nehézségek nélkül is.
– De hát ez… hazugság, – vélekedett Lewisham.
– Jogi fikczió, – felelte Blendershin úr. – Mindenki megérti. Ha ön
nem akarja megérteni, kedves barátom, semmit sem tehetek önért.
Mehet ujságírónak, vagy dokkmunkásnak. Az élettapasztalatai után
ítélve, inkább dokkmunkásnak.
Lewisham arcza majd elvörösödött, majd pedig fehérre vált.
Dúsnak még mindig nem nevezhető bajuszát sodorgatta és huzgálta.
 – Kompromisszum… értse meg, – mondta Blendershin úr,
jóakaratúlag nézegetve Lewishamot. – Egyszerű kompromisszum.
Lewisham először került életében annak szükségszerűsége elé,
hogy hidegvérrel hazudjék. Egyszerre lecsúszott önmegbecsülésének
rideg magaslatáról s következő szavai már nem voltak őszinték.
– Nem igérhetem meg, hogy hazudok, ha felvetik előttem a
kérdést, – mondta fennhangon. – Nem tehetem.
– Húzza csak ki, – fordult Blendershin a segédhez. – Ilyesmit
felesleges emlegetni… Azután ön nem említi, hogy tud rajzot
tanítani.
– Nem is tudok, – felelte Lewisham.
– Akkor ki kell adni a rajzmintákat és vigyázni kell, hogy ne lássák
magát rajzolni, – magyarázta Blendershin. – Ez így szokás.
– De ez nem rajztanítás…
– Az, a mit nálunk rajztanítás alatt értenek, – mondta
Blendershin. – Ne mételyezze meg az agyát pedagogiai elvekkel.
Ezek teszik tönkre a fiatal tanárokat… Írja be: rajztanítás… Azonkívül
gyorsírás…
– De kérem, – tiltakozott Lewisham.
– Gyorsírás, franczia nyelv, könyvelés, kereskedelmi földrajz,
síkmértan…
– De mindezekhez én nem értek!
– Mondja kérem, – folytatta Blendershin és nyomatékos szünetet
tartott a mondata közben, – van a nejének, vagy önnek
magánvagyona?
– Nincs, – felelte Lewisham.
– Nos hát akkor…?
 Ujabb szünet, újabb erkölcsi zuhanással egybekötve, azután a
beleütközés egy újabb akadályba.
– De hátha rájönnek? – habozott Lewisham.
Blendershin mosolygott.
– Nem a tanítani tudás, hanem a tanítani akarás a fontos, vegye
tudomásul. Azonfelül nem is jönnek rá. Azok az igazgatók, a kikkel
mi dolgozunk, semmire se jönnek rá. Ők maguk mindezeknek a
dolgoknak a tanításához nem értenek, következésképen azt hiszik,
hogy ezeket nem is lehet tanítani. Ha nekik pedagogiáról beszél, ők
a gyakorlati tapasztalataikról beszélnek. Mindent kinyomatnak
azonban a prospektusaikba és azt akarják, hogy minden szerepeljen
az órarendjükön… Itt van például a kereskedelmi földrajz… Mi az:
kereskedelmi földrajz?… Hóbort, tisztára hóbort. Az ujságok
mindenféle ostobaságot összeirkálnak a kereskedelmi oktatásról,
Devonshire herczeg kap rajta, fecseg róla a parlamentben… azt
mondja, hogy maga találta ki… nagyon a szivén viseli… a szülők is
rákapnak… az igazgatóknak valamit át kell venni belőle s
következésképen segéderőiknek tanítani kell. Ez az egészben a
valóság!
– Ha másként nem lehet… – mondta Lewisham halkan és nehéz
lélekzettel nyomta el a szégyenkezését. – Tessék beírni… De kérem,
nem bennlakói állás.
– Rendben van, – hagyta helyben Blendershin. – A tudománya
talán segít. De mondhatom, hogy nehéz. Talán valami államilag
segélyezett középiskolának lehet szüksége. Egyelőre ennyit
mondhatok. Hagyja itt a czímét…
A segéd valami hangot hallatott, a mi átmenetnek tűnt fel a
fütyülés és a beszéd között.
– Díj?!
Blendershin Lewishamra tekintett és kétkedően intett a fejével.
 – Előjegyzési díj, – mondta a segéd, – fél korona. Levelezési díj,
előre fizetendő, fél korona.
Lewishamnak azonban bizonyos figyelmeztetés jutott az eszébe,
melyet még Dunkerleytől kapott még a whortleyi napok alatt.
Habozott.
– Nem, – mondta azután. – Előre nem fizetek. Ha kapok valamit,
fizetem a jutalékot… Ha nem tetszik…
– Mi nem dolgozhatunk hiába, – magyarázta a segéd.
– Nem is szükséges, – mondta Lewisham. – Az üzlet tiszta…
– Londonban lakik? – kérdezte Blendershin.
– Igen, – felelte a segéd Lewisham helyett.
– Rendben van, – hagyta helyben Blendershin. – A levelezési
díjtól ebben az esetben eltekinthetünk. Mindenesetre most nem
vagyunk a szezonban és pillanatnyilag nem sokat remélhet. Néha
van csak változás, esetleg husvétkor… Másról nem lehet szó…
Délután. Van még valaki, Binks?
… A Maskelyne, Smith és Thrums czég magasabb rendű munkát
végzett mint Blendershin, a kinek az alsóbbosztályú magániskolák és
a gyengébb fajtájú alapítványi iskolák voltak a speczialitása. Tényleg,
Maskelyne, Smith és Thrums annyira felsőbbrendűek voltak, hogy
először egyenesen megtagadták, hogy Lewishamot könyveikben
előjegyzésbe vegyék. Lewishamot nagyon is kurtán, egy bántó
előkelőséggel beszélő és öltözködő fiatalember vallatta, kinek szeme
a kihallgatás tartama alatt majnem odatapadt a Lewisham vízhatlan
gallérjára.
– Nehezen a mi esetünk, – jelentette ki és egy formulát tolt
Lewisham elé, hogy töltse ki. – Leginkább felső osztályok és előkelő
intézetek…
 Miközben Lewisham a formulát nagyszámú „ologia“ és „ografia“
felsorolásával kitöltötte, egy herczegi megjelenésű ifjú úr lépett be
és a bántó előkelőségű fiatalembert barátságos módon köszöntötte.
Lewisham az írás fölé hajolva is megfigyelte, hogy vetélytársa a
mesterségben hosszú szalonkabátot, patent-csattos bőrczipőt és
élesre vasalt szürke nadrágot visel. Ujabb szempontokkal kellett
bővíteni a versenyről alkotott felfogását. Az előkelő fiatalember egy
szemhunyorítással Lewisham vízmentes gallérjára irányította az
ujonnan érkezettnek a figyelmét, a ki szemöldökének a rándításával
és ajkának alig észrevehető félrehúzásával felelt.
– Választ kaptam attól a castlefordi pasastól, – mondta az
ujonnan jött. – Érdemes róla komolyan beszélni?
Miközben a castlefordi pasast letárgyalták, Lewisham átnyujtotta
az írását, melyet a kínosan előkelő fiatalember, szemét állandóan a
Lewisham vízhatlan gallérjára szögezve, nem sokat igérő tekintettel
vett át.
– Nem hiszem, hogy tehetünk valamit önért, – mondta biztatás
gyanánt. – Esetleg valami angol tanári állás lehet üresedésben. Az
iskoláknál, melyekkel mi állunk összeköttetésben, a
természettudomány nem nagyon jön tekintetbe. Klasszikus
tudományok és sport, ez a mi esetünk.
– Értem, – mondta Lewisham.
– Sport, jó megjelenés, ezek a szempontjaink.
– Értem, – mondta újból Lewisham.
– Ön remélhetőleg nem nyilvános iskolában tanult? – kérdezte az
előkelő fiatalember.
– Nem, – felelte Lewisham.
– Hol végzett?
Lewisham úgy érezte, hogy az arcza kimelegszik.
 – Fontos ez? – kérdezte, szemét a minden tekintetben tökéletes
szürke nadrágra szögezve.
– A mi működési körünkhöz tartozó iskoláknál igen. Ez a tónus
kérdése, tetszik érteni?
– Értem, – felelte Lewisham, új akadályok felérzékelése közben.
A legközvetlenebb érzése az volt, hogy megszökjék a jól öltözött
tanárjelölt tekintete elől. – Lesznek szivesek írni, ha van valami a
számomra, – tette még hozzá s az ajtó felé indult. Az előkelő
fiatalember a kezével legyintett neki.
– Gyakran fordulnak meg ilyen alakok maguknál? – kérdezte a jól
öltözött ifjú is, mikor Lewisham eltávozott.
– Ritkán. De nem ilyen rosszak, mint ez. Vizhatlan gallér…
észrevette? Mit szól hozzá? És az a sok „értem.“ A mellett milyen
rossz a nézése és otromba a megjelenése. Bizonyára nincs egyetlen
tisztességes ruhája… előbb elmehetne kiruházkodni! De ilyen
fajtákat és kathedrai mestereket is mindenfelé keresnek. Csak a
napokban járt nálunk Rowton.
– Rowton… Pinnerből?
– Igen, Rowton, Pinnerből. Egyenesen valakit keresett, kizárólag
a tanterem számára. Azt mondta: „Valakit keresek, a ki
mathematikát tudna tanítani.“
Nevetett. A jól öltözött ifjú úr sétapálczájának fogantyúja fölött
elmélkedett.
– Akárhogyan is egy ilyenforma pasasnak az élete nem lehet
valami kellemes, – jegyezte meg. – Ha valami finomabb intézetbe
kerül, a jobb emberek rettenetesen lenézhetik.
– Azt hiszem, az ilyeneknek vastag bőr van a képükön, – mondta
az iskolai ügynök. – Uj tipus. South Kensington és a
természettudományi főiskolák százával bocsájtják őket világgá…
 Lewisham még a vonakodásáról is megfeledkezett, hogy olyan
vallást tanítson, a melyben nem hisz, arra a felfedezésre, hogy az
öltözködésnek milyen fontossága van az iskola szempontjából.
Kétségtelenül a nadrágja vasalatlan volt, gyalázatosan lógott a
czipőjére és ki volt gyűrődve a térdén, a czipője pedig nemcsak
erősen használt volt és formátlan, hanem különösképen rosszul volt
fényesítve is. Csuklója bántó módon kikandikált kabátjának az
ujjából, kabátgallérján nagy aszimmetriát állapított meg, vörös
nyakkendője ferdén állt és rosszul volt megkötve s mindenekfelett az
a vízhatlan gallér! Bántóan fénylett, pedig a használat már
megkoptatta s a széle hozzátapadt a nyakhoz… Mi történnék, ha jól
kiöltözve vállalkoznék a természettudományok tanítására?
Számitgatni kezdte a teljes beruházkodás költségeit. Olyan szürke
nadrágot, a minőt látott, bizonyára nehezen kaphat tizenhat
shillingen alul, a szalonkabátot pedig negyven shillingre becsülte, –
esetleg még többre is. Tudta, hogy a jó ruha nagyon drága. Poole
kirakata előtt tétovázott egy ideig, azután tovább ment. Az ügyről
nem lehetett komolyan beszélni. Átment a Leicester Squaren és
végighaladt a Bedford Streeten és elégedetlenül tekintett minden jól
öltözött emberre, a kivel találkozott.
A Danks és Wimborne ügynökség bankszerű irodát tartott a
Chancery Lane közelében. Minden tárgyalás nélkül Lewisham elé
tették a kitöltendő ajánlati lapot: „Vallás?“ kérdezte a formula.
Lewisham habozott, azután beírta: „Anglikán egyház.“
Azután a „Pedagogusok Barátjá“-hoz ment a Holbornra. A
„Pedagogusok Barátja“ hosszú szakállú, vastag és kényelmes úr volt,
vékony aranylánczczal és kövér kezekkel. Aranyszegélyű szemüveget
viselt, a modora barátságosan bizalmaskodó volt, a mi gyógyító ír
gyanánt hatott Lewishamnak megbántott érzéseire. Az „ologiák“ és
„ografiák“ meglepő udvariassággal kerültek bele a jegyzékbe.
– Azt ajánlanám, hogy szerezze meg a mi diplomáink egyikét, –
mondta a kövér úr. – Semmi nehézsége sem lesz vele. Osztályozás
nincs. Még dijaink is vannak, különböző jutalomdijaink, készpénzben.
 Lewisham nem vette észre, hogy a vízhatlan gallér rokonszenves
szemlélőre talált.
– Tanfolyamokat rendezünk a különböző szaktárgyakból és
vizsgát tartunk a nevelés elméletéből és gyakorlatából. Az egyetlen
elméleti és gyakorlati vizsga a középfokú és felső oktatással
foglalkozó szakemberek számára Angolországban, – kivéve a tanári
oklevelet. És mégis oly kevesen jelentkeznek, évenkint alig
kétszázan. Leginkább nevelőnők. A férfiak inkább a vesszővel
tanítanak. Angol különlegesség a vesszővel való tanítás. Nem
bírálatképen mondom, de valaminek történni kell, még ha kissé
kellemetlen is, ha az állapotok továbbra is így maradnak. Az amerikai
iskolák már különbek, a németek szintén. A mit eddig csináltunk,
nem csinálhatjuk tovább. Elmondom ezt önnek, de természetesen
nem azért, hogy akárkinek tovább adja. Szükségtelen. Felesleges
beszélni róla. Ezt meg kell jegyeznem. Mindamellett… Ön azonban
jól tenné, ha diplomát szerezne és növelné a saját értékét. Igy
javulnak a kilátásai.
Mentegetődző mosolygással, maga elé tekintve beszélt, mintha
baráti jóindulat működnék benne. Azután elhagyta az elméleti
kérdéseket, rátért az iskolai diplomák dolgára és egyéb
lehetőségeket vázolt Lewishamnak.
– Szó lehet esetleg magántanításról, – magyarázta. – Mit szólna
egy kissé elmaradt fiúhoz? Néha bejáró tanerőket is keresnek,
leginkább leányiskolákhoz. Ez azonban inkább idősebb, nős emberek
számára való.
– Én is nős vagyok, – mondta Lewisham.
– Miiii? – kérdezte a Pedagogusok Barátja megdöbbenve.
– Nős vagyok, – ismételte Lewisham.
– Kedves barátom, – mondta a Pedagogusok Barátja nagyon
komolyan és aranykeretes szemüvege felett nézegette Lewishamot,
– kedves barátom, én több, mint mégegyszer olyan idős vagyok,
mint ön és nem nősültem még meg. Huszonegy éves!… Régen nős
már?
– Nehány hete, – felelte Lewisham.
– Nagyon különös, – mondta a Pedagogusok Barátja. – Nagyon
érdekes!… Valóban. A felesége nagyon bátor fiatal hölgy lehet…
Bocsásson meg. Tudja… Önnek csakugyan küzdeni kell, hogy valami
állást kaphasson. Igaz viszont, hogy ez a körülmény alkalmassá teszi
önt a leányiskolák számára. Ez az egy előnye megvan. Bizonyos
mértékig előny.
A tisztelet, melyet a Pedagogusok Barátjából kiváltott, végtelenül
jól esett Lewishamnak. Látogatása a Medical, Scholastic and Clerical
Agencynél, melynek a Waterloo Bridge közelében van az irodája,
ismét elcsüggesztő volt. Utána hazafelé indult. Mielőtt hazaért volna,
fáradtnak érezte magát és büszkesége, hogy nős és hogy küzdelmet
folytat az ellenséges világgal, eloszlott. A vallási ügyben történt
behódolása bosszantó keserűséget hagyott vissza, a ruházat
problémája pedig egyenesen kínosan hatott. Még mindig távol állt
annak leplezetlen beismerésétől, hogy piaczi értéke erősen alatta
van évi száz fontnak, de lassankint ez a meggyőződés kezdett teret
foglalni az agyában.
Szürke nap volt, kellemetlen hideg szél fujt s egyik czipőjében
egy szög fájdalmas módon tört elő. Egyes vad feleletek és vészes
elszólások a legutóbbi növénytani vizsgálat alkalmával, melyeket
eddigelé feledéssel tudott borítani, erőszakos módon követelték,
hogy rájuk gondoljon. Házassága óta első izben érezte a balsiker
intéseit.
Mikor hazaérkezett, rögtön le szeretett volna ülni a kis nyikorgó
székbe a kandalló mellett, de Ethel az ujonnan vásárolt irógép mellől
kitárt karokkal futott feléje és megakadályozta.
– Nagyon unatkoztam, – mondotta.
Lewisham megfeledkezett az üdvözlésről.
 – Nem voltam szórakozni, hogy neked okod lehessen a
zúgolódásra, – mondta olyan hangon, mely teljesen új volt Ethel
előtt. Kibontakozott a felesége karjából és leült. Észrevette a
megütköző kifejezést a felesége arczán.
– Nagyon el vagyok fáradva, – mondta mentegetődzésképen. –
Egy kellemetlen szög is van a czipőmben, melyet ki kell húznom.
Kellemetlen mesterség ezeknek az ügynököknek a felhajszolása, de
mindenesetre jobb, ha az ember maga megy és felkeresi őket…
Hogy töltötted te az idődet?
– Jól, – felelte Ethel, az urát nézegetve, – Fáradt vagy. Akarsz
egy teát?… Engedd, hogy én vegyem le a czipődet. Igen… én
veszem le.
Csengetett, kisietett a szobából, teáért kiáltott ki az
előcsarnokba, bejött, előszedte Gadowné idomtalan párnáját és
kezdte kifűzni a czipőt. Lewisham hangulata megváltozott.
– Valóságos kincs vagy, Ethel, – mondotta. – Akasszanak fel, ha
nem vagy az. – Mikor a czipőfűző engedett, előrehajolt és
megcsókolta Ethel fülét. A kifűzés félbeszakadt és gyengédségekkel
halmozták el egymást.
Nemsokára már papucsban ült egy csésze teával a kezében, Ethel
pedig a kandalló előtti szőnyegen térdelve, arczán a tűz
visszfényével, elmesélte, hogy délután milyen feleletet kapott az
Athenaeum-ban közzétett hirdetésére.
– Nagyon örülök neki – mondta Lewisham.
– Regényiró, – magyarázta Ethel, a büszkeség csillogásával
szemében, miközben átnyujtotta a levelet. – Holderness Lukács, a
„Bűnkemencze“ és más regények szerzője.
– Elsőrangú, – mondta Lewisham némi irigységgel és előrehajolt,
hogy a tűz fényénél elolvassa a levelet.
 A levélíró czíme Indd Street volt, Euston Road közelében. A levél
előkelő papiron volt irva, gyakorlott, kerek kézírással, milyent egy
regényirónál el lehet képzelni.
„Tisztelt asszonyom, – hangzott a levél, – ajánlott csomagban el
szándékozom önnek küldeni egy háromkötetes regényemnek a
kéziratát. Mintegy kilenczvenezer szó lehet, a pontos számlálás
azonban az ön feladata…“
– Hogy számoljam én azt meg? – kérdezte Ethel.
– Majd megmutatom, – magyarázta Lewisham. – Az egész nem
nehéz. Megolvasod a szavakat három vagy négy oldalon,
megállapítod az átlagot és megszorzod az oldalak számával.
„… Mielőtt azonban így járnék el, megfelelő biztosítékot kell
nyernem, hogy midőn művemet önnek adom át, bizalmamban nem
csalatkozom és hogy az ön munkája a szükséges magas kvalitást
fogja mutatni…“
– Kissé kellemetlen, – mondta Lewisham.
„… Következőleg referencziákat kell kérnem…“
– Nagyon kellemetlen, – jegyezte meg Lewisham. Talán az a
szamár Lagune… De mi ez? „… vagy esetleg referencziák hiányában
biztosítékot…“ Ez még sokkal okosabb, úgy hiszem.
A biztosíték feltünően csekély volt, mindössze egy guinea. Épen
ez adhatott volna okot a kétkedésre s ha a dolgozni vágyó Ethelben
a segítség és remény vágya nem lett volna olyan erős, talán fel is
tűnt volna.
– Ha csekket küldünk neki, megmutatjuk, hogy bankbetétünk
van, – mondotta Lewisham, kinek bankszerű működése még elég új
volt ahhoz, hogy büszkélkedjék vele. – Csekket küldünk neki. Az
bizonyára teljesen megnyugtatja.
 Este, miután a guineás csekket feladták, a kilátások még jobban
megjavultak, mikor a Danks és Wimborne czégtől egy levél érkezett,
rettenetes módon litografált jegyzék kiséretében. Az előjegyzések
mind bennlakó állásokra vonatkoztak, melyek nyilvánvalóan nem
feleltek meg Lewishamnak, mindamellett megérkezésük bátorító
biztatást nyujtott arra, hogy a dolog megindult s hogy az ostromolt
világnak vannak ingadozó és megdönthető védelmi pontjai. Azután,
közbe-közbe átölelve Ethelt, előző évi jegyzeteinek ismétléséhez
látott, minthogy a növénytannak legutóbb történt befejezése után, a
haladottabb állattani tanfolyam, a Forbes-éremnek az utolsó próbája,
volt kezdetét veendő. Ethel ezalatt legjobb kalapját hozta ki a másik
szobából, hogy diszítésén némi átalakitásokat végezzen. A kis széken
ült, mig Lewisham, jegyzeteit szétteregetve maga előtt, az asztalnál
foglalt helyet.
Egyszerre, a mint Ethel búzavirágjainak rendezgetési kisérletei
közül felpillantott, azt látta, hogy Lewisham már nem olvas, hanem
merően az asztalterítő közepére bámul és kifejezhetetlen
szomorúság honol a szemében. Ethel megfeledkezett a
búzavirágjairól és az urára meredt.
– Fiacskám! – szólalt meg rövid szünet után.
Lewisham megrezzent és felpillantott.
– Nos?
– Miért néztél olyan nyomorúságosan?
– Nyomorúságosan néztem?
– Igen… és haragosan.
– Épen arra gondoltam, hogy szeretnék egy püspököt vagy más
effélét olajban megfőzni.
– Miért?
 – Miért?… Mert ők nagyon ismerik, a mi ellen prédikálnak: tudják,
hogy sem nem ostobaság, sem pedig gonoszság, ha valaki nem hisz
és ha nem hisz, nem is bántó másokra nézve; teljesen jól tudják,
hogy valaki lehet olyan becsületes, mint a nap, derék és
tisztességes, tisztességes minden tekintetben, ha nem hisz abban, a
mit ők tanítanak. Tudják azt is, hogy az embernek a becsületébe
vág, ha azt követelik tőle, hogy úgy tegyen, mintha hinne. Akármit
is. És mégsem cselekszenek így. Azt hiszem, hogy részt követelnek
mindenkinek a becsületéből. Ha valaki gazdag, nem alázzák meg,
még ha nevet is a tanításukra. A csengő aranyat elfogadják az üzleti
vállalatoktól és az egészségtelen házak jövedelméből. De ha valaki
szegény és nem jelenti ki, hogy hiszi azt, a miben közülök is sokan
alig hisznek, egy ujjukat sem mozdítanák meg, hogy segítsék az őket
követő tömeg ostobaságával és tudatlanságával szemben. Ebben a
mostoha-atyádnak meglehetősen igaza volt. Tudják, hogy mi történik
körülöttük. Tudják, hogy ez hazugságot és szélhámoskodást jelent
nagyon sok emberre nézve, de nem törődnek vele. Miért is
törődnének? Nekik ez nagyon megfelel. Ha ők megromlottak, miért
ne legyenek azzá mások is?
Lewisham, miután a püspököket állította bűnbakul a saját erkölcsi
szépséghibájáért, hajlandó lett volna még a czipőjében levő szöget is
az ő közreműködésüknek tulajdonítani.
Lewishamné megdöbbenve nézett rá. Megértette az urában duló
vihart.
– Nem vagy talán – kérdezte és eltompította a hangját, –
hitetlen?
Lewisham komoran intett a fejével.
– Te nem vagy az? – kérdezte.
– Nem, – mondta Lewishamné.
– De hiszen nem jársz templomba, nem…
 – Nem járok, – felelte Ethel és még bizonyosabb hangon tette
hozzá, – de azért nem vagyok hitetlen.
– Keresztény vagy?
– Azt hiszem, hogy igen.
– De a keresztény… Mit hiszel tulajdonképen?
– Hogy igazat kell mondani, jót kell cselekedni, nem szabad
másoknak ártani és őket megsérteni és minden egyebet.
– Ez még nem kereszténység. Keresztény az, a ki hisz.
– Én ezt értem kereszténység alatt, – felelte Lewishamné.
– Ilyenformán mindenki keresztény, – jelentette ki Lewisham. – A
jót mindnyájan jónak és a rosszat mindnyájan rossznak tartjuk.
– De nem mindnyájan cselekszünk is így, – mondta Lewishamné
és megint a búzavirágokat vette a kezébe.
– Nem, – hagyta helyben Lewisham, kit kissé lehangolt a
vitatkozásnak asszonyos módja. – Bizonyára nem cselekszünk így
mindnyájan.
Egy pillanatig a feleségét nézte. – Ethel feje kissé félre volt
hajolva, szemét pedig a búzavirágokra szegezve, – és lelkében
különös felfedezések ébredeztek. Majdnem azon volt, hogy újra
megszólaljon, de helyette ismét a jegyzeteibe merült.
Rövidesen az asztalterítő közepén dobolt a kezével.
*
Másnap Holderness Lukács úr megkapta az egy guineáról szóló
csekket. Szerencsétlenségre a csekk keresztezve volt. Egy pillanatig
elmélkedett, azután tintához és tollhoz nyúlt és Lewisham gondatlan
egyesét ötösre javította ki és a le nem itatott írást maga elé tartotta,
hogy megbirálja.
 Karcsú, halavány, jó megjelenésű, hosszú fekete hajú embert
ismerünk meg benne, szinte bántóan komor, félig egyházi szabású
ruhában. Nagy gondossággal végezte a kijavítás munkáját. Azután a
csekket átvitte a fűszereséhez. A fűszeres gyanakodva nézegette az
utalványt.
– Váltsa be, – mondta Holderness Lukács úr, – ha a legkevésbbé
is kételkedik. Váltsa be. Én nem tudom, hogy kicsoda-micsoda az
illető. Tőlem akár szélhámos is lehet. Nem felelhetek érte. Mutassa
be a csekket, majd elválik. Nekem addig ne fizesse ki. Én várhatok.
Majd benézek egy-két nap mulva.
– Rendben volt, ugyebár? – kérdezte Holderness Lukács úr
közömbös hangon két nap mulva.
– Teljesen, – mondta a fűszeres, megnövekedett tisztelettel és
négy fontot, tizenhárom shillinget és hat pencet fizetett ki neki.
Holderness Lukács úr, miután beható érdeklődéssel szemlélte
végig a fűszeres boltját, rögtön kedvet kapott és megvett egy doboz
lazaczkonzervet. Azután kilépett a boltból, kezében tartva a
megmaradt pénzt. Ruhájának zsebei ugyanis ócskák voltak és
megbizhatatlanok. Utána a péknél friss kenyeret vásárolt.
Mihelyt kilépett az üzletből, hatalmas darab kenyeret tömött a
szájába és eszegetve haladt tovább. A falat akkora volt, hogy
rágcsáló szája a legfurcsább módon eltorzult. Erőlködve nyelte le,
nyakát közben nehányszor kimeresztve. Bekanyarodott az Indd
Street sarkán, a hol ujra nagyot harapott a kenyérből. Többé sem e
regény olvasói, sem Lewishamék nem hallanak róla.
 XXVI.

A varázs halványodik.

Mindezek után azonban a rózsás szerelmeskedés, az esküvő és

az epithalamium nem egyebek a hajnalhasadásnál, melyet a sokkal
hosszabb ideig tartó nappali világosságnak a fárasztó munkája
követ. Bármennyire akarjuk is állandósítani ezeket a gyönyörű
pillanatokat, elhalványodnak és irgalmatlanul elhagynak bennünket s
nem is térnek vissza és nem is újulnak meg, csak az ostobák
számára, az olcsó panorámák látószekrényeiben és a sötét és
elhomályosított szobák utánzataiban. A mi korunkban legalább nem.
A mi fiatal párunk is, mikor kiemelkedett a félhomálynak és a hajnali
csillagoknak a légköréből, feje fölött komoran szürkének látta az eget
és először látta meg egymást tisztán, hétköznapi megvilágításban.
Talán szebb tanuságot tenne Lewisham lelki világának
finomságáról, ha fokozatos és méltóságteljes kihülésről, az
elkedvetlenedés kis jeleinek önfeláldozó eltitkolásáról és a
szentimentális légkör kedves megőrzéséről lehetne beszámolnunk s
ha csak így tértek volna át a nappali világosságra. Fiatal párunk
azonban nagyon nyers volt ehhez. Egymást megértésük hiányának
első jeleit már megirtuk, de fárasztó és kellemetlen volna minden
árnyalatában ismertetni a hangulat nyomról-nyomra való
kiélesedését. Haragra lobbantak és szóvitákba is keveredtek ugyanis.
Az állandóan kevesbedő tőkének és a jelentkezni nem akaró munka
izgatott keresésének az aggodalma nehezedett rájuk. Ethelre
nyomasztólag hatottak a barátságtalan környezetben magányosan
töltött hosszú órák is. Teljesen jelentéktelen dolgokból
nézeteltérések támadtak. Egy éjjel Lewisham mérhetetlen
keserűségében álmatlanul feküdt, mert meggyőződött róla, hogy
Ethel egy szemernyit se törődik az emberiség jóvoltával, sőt mi több,
az ő szoczializmusát agyrémnek és ostobaságnak nevezte! Egy
szombat délután kedvező kilátások között indultak sétára s
felhevülten és haragosan, élesen feleselve és szaporán
visszavagdosva tértek haza, – az Ethel kedvencz regényeinek
társadalmi rajzaiból kifolyólag. Valami megmagyarázhatatlan oknál
fogva Lewisham ezeket az olcsó regényeket kimondhatatlanul
gyűlölte. Ezek a szóváltások a legtöbb esetben puszta czivódások
voltak ugyan s az őket követő kölcsönös némaság és feszültség
előbb vagy utóbb hallgatólagos vagy kifejezett kibékülésben
végződött, de egyszer-kétszer a „kibékülés“ csak felszakította a
behegedt sebet. A mellett mindig, minden egyes czivódásnak
visszamaradt bizonyos nyoma, mely életük másik oldaláról egyre
jobban tüntette el a romantikus színek megmaradt emlékeit.
Munka nem akadt és két jelentéktelen semmiséget leszámítva,
egyiküknek jövedelme sem emelkedett hosszú öt hónapon keresztül.
Egy ízben Lewisham tizenkét shillinget nyert egy pennys hetilapnak a
pályázatán, három izben pedig számot sem tevő kis gépírási munka
került egy poétától, a ki valószinüleg az Athenaeum hirdetését
olvasta. A költőt Baynes Edwin Peaknak hívták s kézírása kuszált és
formátlan volt. Néhány rövidebb költeményt küldött kis
papirdarabokon azzal az utasítással, hogy mindegyikről „különböző
stilusban, szépen leírva három másolatot“ kíván, de úgy, hogy „a
lapok ne fémiratkapcsokkal, hanem a költemények hangulatának
megfelelő szinű selyemfonallal legyenek összefűzve.“ Fiatal barátaink
mindketten nagy gonddal igyekeztek megfelelni ezeknek az
utasításoknak. Az egyik költemény czíme „A madarak éneke“ volt, a
másiké „Felhőárnyak“, a harmadiké pedig „Eryngium“, de Lewisham
úgy vélte, hogy összefoglalóan „Badarságok“ czímet lehetne nekik
adni. Fizetség gyanánt, a postai szabályok áthágásával, a költő
boríték alatt egy fél sovereignes aranyat küldött, kérve Ethelt, hogy a
különbözetet tartsa meg jövő alkalmakra. Rövid idő mulva a
költeményeknek erősen átdolgozott példányait a költő személyesen
hozta el, mindegyiknek borítéklapján ezzel a talányszerű utasítással:
„Ez a stílus megfelel, de ha lehetne, még inkább ebben a formában.“
Lewisham nem volt otthon, de Ethel személyesen nyitott ajtót és
így a fedőlapra írt utasítás feleslegessé vált.
– Még egészen gyerek, – mondta Ethel, mikor a találkozásról
beszámolt Lewishamnak, a ki érdeklődött iránta. Mindketten úgy
érezték, hogy Baynes Edwin Peak fiatalsága valamit levont a
munkaadás komolyságából.
Az esküvőtől a juniusi évzáró vizsgákig Lewisham nagyon furcsa
kétlaki életet élt. Odahaza Ethel és gyötrő hajsza munkaalkalmak
után, a szüntelen izgatottság Gadowné makacsul következetes rabló
számlái miatt és más egyebek, melyeknek közepette úgy érezte,
mintha rendkívüli módon megférfiasodott volna; de ezek a
jelenségek a south-kensingtoni ifjúkorának a maradványaival
váltakoztak, mintha ujdonsült férfiui minőségét olyan időközök
szakították volna meg, melyek alatt csak fegyelmezetlen, a hozzá
fűzött reményeket be nem váltó és üres fecsegésre egyre jobban
hajlandó diáknak érezte magát. South-Kensingtonban őt a diákokat
kötelességszerűen érdeklő tárgyak és eszmék foglalkoztatták, mig a
chelseai kis szobácskákban, melyek nagyon fülledtek lettek, mikor a
nyár beköszöntött s a hol Ethelnek egyre szaporodó pennys regényei
kazallá növekedtek, külön adott helyzete jelentkezett igazi
mivoltában s az eszmék a kézzelfogható valóságnak adtak helyet.
Homályosan felérzékelte, hogy különös és szűk az a világ,
melyben férfiúvá érlelődött. Chafferyék voltak az egyedüli látogatók.
Chaffery el szokott jönni, hogy megossza velük vacsorájukat és
gazságai ellenére is, mindig szórakoztató fejtegetései s Lewisham
tudományos képességei iránt kifejezett becsülése és irigysége révén
hatott Lewishamra. A mint pedig az idő haladt, Lewisham mind több
rokonszenvet érzett Chaffery elkeseredésével azok irányában, a kik a
világot igazgatják. Szinte jól esett hallgatni, ha püspökökről és más
hasonlókról beszélt. Kereken kimondta, a mit Lewisham szépen akart
kifejezni. Chafferyné – homályos, fekete, ideges és rendetlen kis
teremtés, – mindig sietve hagyta el a házat, mikor Lewisham
hazajött. Azért szokott eljönni, mert Ethel, noha annak a hitének
adott kifejezést, hogy „a szerelem mindent betölt“, a házas életet
kissé komornak és magányosnak találta, mikor Lewisham távol volt.
Sietve távozott, ha Lewisham megjött, mert Lewishamban a világgal
folytatott küzdelem bizonyos ingerlékenységet fejlesztett ki. South-
Kensingtonban senkinek sem beszélt a házasságáról, eleinte, mert
drága titoknak tartotta, később egészen más okoknál fogva. Igy a
két külön világ nem kapcsolódott egymásba. A két világ határát az
iskolának kovácsolt vas kapuja határolta és választotta el élesen
egymástól. Elérkezett azonban a nap, mikor Lewisham utólszor
haladt át a kapun és ifjúkora örökre véget ért.
Az állattani tanfolyam záró vizsgáján, a mely a heti egy guinea
jövedelemnek a végét jelentette, eléggé tisztában volt vele, hogy a
dolga rosszul sült el. Az előző napi gyakorlati vizsga estéjén
munkájában megkésett, feje kábult volt, a haja kuszált, a füle pedig
ki volt vörösödve. Az utolsó perczig haragosan küzdve ült, hogy
nyugalmat erőltessen magára és kiemelje egy földi giliszta
nephridiumának a szőrözetes csatornáját. De szőrözetes csatornák
nem szoktak megjelenni olyanoknak, a kik elkerülték a laboratóriumi
gyakorlatot. Felkelt, átnyujtotta irását a haragvó, koravén
tanársegédnek, a ki oly hizelgő módon üdvözölte őt nyolcz hónap
előtt és végigment a termen a laboratórium ajtaja felé, a hol többi
diáktársai csoportosultak.
Smithers hangosan beszélt a csavarodások megállapításáról és a
nagyfülű fiú figyelmesen hallgatta.
– Na, itt van Lewisham!… Hogy sikerült neked Lewisham? –
kérdezte Smithers, nem titkolva, hogy tisztában van azzal, a mit
kérdezett.
– Botrányosan, – felelte Lewisham kurtán és tovább haladt.
– Nem lesz baj a doktorátusoddal? – érdeklődött hangosan
Smithers.
 Lewisham úgy tett, mintha nem hallotta volna.
Heydinger kisasszony kalapját kezében tartva várakozott és
Lewisham kivörösödött szemét nézte. Lewisham el akart haladni
mellette, de valami a leány arczán még izgatott kedélyállapotában is
feltűnt neki. Megállt.
– Meg tudta kapni a nephridiumot? – kérdezte.
A leány tagadólag intett a fejével.
– Lemegy? – kérdezte Lewishamtól.
– Bizonyára, – felelte Lewisham, hangjával némileg utalva
Smithers támadására.
Kinyitotta a folyosóról a lépcsőre nyíló üvegajtót. A lépcsőknek
egy fordulóján hallgatva mentek le.
– Visszajön a jövő esztendőben is? – kérdezte Heydinger
kisasszony.
– Nem, – felelte Lewisham. – Nem, ide nem jövök vissza. Soha.
Megint hallgattak egy ideig.
– Mit szándékozik csinálni? – kérdezte a leány.
– Nem tudom még. Valahol kell valami megélhetést keresnem. Az
egész tanév alatt ez nyugtalanított.
– Azt gondoltam… – Hirtelen félbehagyta. – Nem megy megint
vissza a nagybátyjához? – kérdezte.
– Nem. Londonban akarok maradni. Nem tudnék mindent
itthagyni, hogy vidékre menjek. Különben is összekülönböztem a
nagybátyámmal.
– Van valami terve?… Tanítás?