Download the full version of the ebook now at ebooksecure.

com

(eBook PDF) Behavior Modification: What It Is

and How To Do It 11th Edition

https://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-
behavior-modification-what-it-is-and-how-to-do-
it-11th-edition/

Explore and download more ebook at https://ebooksecure.com

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Behavior Modification: What It Is and How to Do It 10th

Edition Garry Martin - eBook PDF

https://ebooksecure.com/download/behavior-modification-what-it-is-and-
how-to-do-it-ebook-pdf/

ebooksecure.com

(Original PDF) Managing Business Ethics: Straight Talk

about How to Do It Right, 7th Edition

http://ebooksecure.com/product/original-pdf-managing-business-ethics-
straight-talk-about-how-to-do-it-right-7th-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Anthropology What Does It Mean to be Human 3rd

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-3rd/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Anthropology: What Does It Mean to Be Human?

2nd Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-2nd-edition/

ebooksecure.com
(Original PDF) Anthropology What Does it Mean to Be Human
4th Edition

http://ebooksecure.com/product/original-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-4th-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Anthropology: What Does It Mean to Be Human?

Canadian Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-canadian-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Anthropology: What Does It Mean to Be Human?

Second Canadian

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-second-canadian/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Anthropology What Does It Mean to Be Human?

Second Canadian Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-anthropology-what-does-it-
mean-to-be-human-second-canadian-edition/

ebooksecure.com

(eBook PDF) Managing Organizational Behavior: What Great

Managers Know and Do 2nd Edition

http://ebooksecure.com/product/ebook-pdf-managing-organizational-
behavior-what-great-managers-know-and-do-2nd-edition/

ebooksecure.com
 Contents

Preface xvi
About the 11th Edition of This Book xvi
Changes in the 11th Edition xvii
Instructor’s Resource Manual With Tests and Practica xviii
Acknowledgments xviii
To the Student xix
Using This Book to Study for the Behavior Analysis Certification Board®
  Examinations xx

PART I THE BEHAVIOR MODIFICATION APPROACH 1

CHAPTER 1 Introduction 2
What Is Behavior? 3
What Is Behavior Modification? 5
What Is Behavioral Assessment? 6
Some Historical Highlights of Behavior Modification 6
Current Use of “Behavior Modification,” “Behavior Modifier,”
   and Related Terms 7
Some Misconceptions About Behavior Modification 8
The Approach of This Book 8
Summary of Chapter 1 11
Application Exercises 11
Notes for Further Learning 12

CHAPTER 2 Areas of Application: An Overview 14

Parenting and Child Management 14
Education: From Preschool to University 15
Developmental Disabilities 15
Schizophrenia 17
Psychological Problems Treated in Clinical Settings 17
Self-Management of Personal Problems 18
Medical and Health Care 18
Gerontology 19
Behavioral Community Psychology 20
Business, Industry, and Government 20
Behavioral Sport Psychology 20
Behavior Modification With Diverse Populations 21
Conclusion 21
Summary of Chapter 2 22
Application Exercise 22
Note for Further Learning 22
viii  Contents

CHAPTER 3 Defining, Measuring, and Recording Target Behavior 24

Improving Darren’s Cooperative Behavior 24
Minimal Phases of a Behavior Modification Program 25
Indirect, Direct, and Experimental Behavioral Assessments 26
Characteristics of Behavior for Direct Assessment 29
Strategies for Recording Behavior 34
Minimal Time Strategies for Measuring the Amount of Behavior-Recording
  Methods 35
Assessing the Accuracy of Observations 36
Assessing the Accuracy of a Treatment 37
Data! Data! Data! Why Bother? 38
Summary of Chapter 3 40
Application Exercise 40
Notes for Further Learning 40

CHAPTER 4 Doing Behavior Modification Research 43

Helping Kelly Solve Math Problems 43
The Reversal-Replication (ABAB) Design 44
Multiple-Baseline Designs 46
The Changing-Criterion Design 48
Alternating-Treatments (or Multielement) Design 49
Data Analysis and Interpretation 50
Summary of Chapter 4 52
Application Exercises 52
Notes for Further Learning 53

PART II BASIC BEHAVIORAL PRINCIPLES AND PROCEDURES 55

CHAPTER 5 Respondent (Classical, Pavlovian) Conditioning of Reflexive Behavior 56

Development of Fear in a Young Figure Skater 56
Behavioral Principles and Procedures 56
Principle of Respondent Conditioning 56
Higher-Order Conditioning 58
Common Respondently Conditioned Responses 59
Procedures for Eliminating a Conditioned Reflex 60
Generalization and Discrimination of Respondent Behavior 62
Applications of Respondent Conditioning and Extinction 62
An Introduction to Operant Conditioning: Another Type of Learning 63
Summary of Chapter 5 64
Application Exercises 64
Note for Further Learning 65

CHAPTER 6 Increasing a Behavior With Positive Reinforcement 66

Reinforcing Jill’s Walking Behavior 66
Positive Reinforcement 66
Factors Influencing the Effectiveness of Positive Reinforcement 68
 Contents   ix

Pitfalls of Positive Reinforcement 76

Guidelines for the Effective Application of Positive Reinforcement 78
Summary of Chapter 6 79
Application Exercises 79
Notes for Further Learning 80

CHAPTER 7 Increasing Behavior With Conditioned Reinforcement 82

Erin’s Points Program 82
Unconditioned and Conditioned Reinforcers 82
Factors Influencing the Effectiveness of Conditioned Reinforcement 85
Pitfalls of Conditioned Reinforcement 86
Guidelines for the Effective Application of Conditioned Reinforcement 86
Summary of Chapter 7 87
Application Exercises 87
Notes for Further Learning 87

CHAPTER 8 Decreasing a Behavior With Operant Extinction 89

Decreasing Gregory’s Yelling 89
Operant Extinction 89
Factors Influencing the Effectiveness of Operant Extinction 90
Pitfalls of Operant Extinction 95
Guidelines for the Effective Application of Operant Extinction 95
Summary of Chapter 8 97
Application Exercises 97
Notes for Further Learning 98

CHAPTER 9 Getting a New Behavior to Occur With Shaping 99

Improving Frank’s Exercising 99
Shaping 99
Factors Influencing the Effectiveness of Shaping 102
Pitfalls of Shaping 103
Guidelines for the Effective Application of Shaping 105
Summary of Chapter 9 106
Application Exercises 106
Notes for Further Learning 106

CHAPTER 10 Developing Behavioral Persistence With Schedules of Reinforcement 108

Improving Jan’s Work Rate in Math Class 108
Some Definitions 108
Ratio Schedules 109
Simple Interval Schedules 111
Schedules With a Limited Hold 112
Duration Schedules 114
Overview of Six Commonly Used Intermittent Reinforcement Schedules
   for Increasing and Maintaining Behavior 116
x  Contents

Concurrent Schedules of Reinforcement 116

Pitfalls of Intermittent Reinforcement 117
Guidelines for the Effective Application of Intermittent
  Reinforcement 117
Summary of Chapter 10 118
Application Exercises 118
Notes for Further Learning 119

CHAPTER 11 Responding at the Right Time and Place: Operant Stimulus Discrimination and Stimulus
Generalization 121
Teaching Darcy When to Pick Up the Phone 121
Learning to Respond at the Right Time and Place 121
Types of Controlling Stimuli of Operant Behavior: SDs and S∆s 122
Operant Stimulus Discrimination 123
Operant Stimulus Generalization 123
Factors Influencing the Effectiveness of Operant Stimulus Discrimination
  Training 126
Pitfalls of Operant Stimulus Discrimination Training 127
Guidelines for Effective Operant Stimulus Discrimination Training 127
Summary of Chapter 11 128
Application Exercises 129
Notes for Further Learning 129

CHAPTER 12 Changing the Stimulus Control of a Behavior With Fading 131

Teaching Peter His Name 131
Fading 131
Dimensions of Stimuli for Fading 133
Factors Influencing the Effectiveness of Fading 134
Fading Versus Shaping 136
Pitfalls of Fading 136
Guidelines for the Effective Application of Fading 136
Summary of Chapter 12 137
Application Exercises 137
Notes for Further Learning 138

CHAPTER 13 Getting a New Sequence of Behaviors to Occur With Behavior Chaining 139
Teaching Steve to Follow a Consistent Pre-putt Routine 139
Behavior Chaining 140
Methods for Teaching a Behavioral Chain 140
Chaining Compared With Fading and Shaping 144
Factors Influencing the Effectiveness of Behavioral Chaining 144
Pitfalls of Behavioral Chaining 146
Guidelines for the Effective Application of Behavioral Chaining 147
Summary of Chapter 13 147
Application Exercises 148
Note for Further Learning 148
 Contents   xi

CHAPTER 14 Differential Reinforcement Procedures to Decrease

Behavior 149
Decreasing Tommy’s Talking Out 149
Decreasing Operant Behavior 149
Differential Reinforcement of Low Rates 150
Differential Reinforcement of Zero Responding 151
Differential Reinforcement of Incompatible Behavior 151
Differential Reinforcement of Alternative Behavior 152
Pitfalls of Differential Reinforcement Procedures for Decreasing
  Behavior 153
Guidelines for the Effective Application of Differential Reinforcement to
  Decrease Behavior 153
Summary of Chapter 14 154
Application Exercises 154
Note for Further Learning 155

CHAPTER 15 Decreasing Behavior With Punishment 156

Eliminating Ben’s Aggressiveness 156
The Principle of Punishment 156
Types of Punishers 157
Factors Influencing the Effectiveness of Punishment 159
Some Examples of Therapeutic Punishment 161
Potential Harmful Side Effects of Punishment 163
Should Punishment Be Used? 164
Pitfalls of Punishment 165
Guidelines for the Effective Application of Punishment 165
Summary of Chapter 15 166
Application Exercises 167
Notes for Further Learning 167

CHAPTER 16 Establishing Behavior by Escape and Avoidance

Conditioning 169
Curing Joanne’s Slouching 169
Escape Conditioning (Negative Reinforcement) 170
Avoidance Conditioning 171
Pitfalls of Escape and Avoidance Conditioning 173
Guidelines for the Effective Application of Escape and Avoidance
  Conditioning 174
Summary of Chapter 16 175
Application Exercises 175
Notes for Further Learning 175

CHAPTER 17 Respondent and Operant Conditioning Together 177

Responding to Meet Deadlines 177
Respondent and Operant Conditioning Compared 177
Operant-Respondent Interactions 178
xii  Contents

Respondent and Operant Components of Emotions 180

Respondent and Operant Components of Thinking 183
Private Thoughts and Feelings: More Respondent-Operant
  Interactions 185
Summary of Chapter 17 185
Application Exercises 186
Note for Further Learning 186

CHAPTER 18 Transferring Behavior to New Settings and Making It Last: Programming of Generality
of Behavior Change 187
Helping Carole Have a Successful Class Presentation 187
Generality 188
Programming Generality of Operant Behavior 188
Programming Generality of Respondent Behavior 193
Pitfalls of Generality 195
Guidelines for Programming Generality of Operant Behavior 195
Summary of Chapter 18 196
Application Exercises 197
Notes for Further Learning 197

PART III CAPITALIZING ON OPERANT ANTECEDENT CONTROL PROCEDURES 199

CHAPTER 19 Antecedent Control: Rules and Goals 200

Helping Mary to Skate Well 200
Antecedent Control of Operant Behavior 200
Rules 201
Goals 206
Summary of Chapter 19 210
Application Exercises 210
Note for Further Learning 210

CHAPTER 20 Antecedent Control: Modeling, Physical Guidance, and Situational Inducement 212
A Mindfulness-Based Intervention for Aggression 212
Capitalizing on Existing Stimulus Control 212
Modeling 213
Physical Guidance 215
Situational Inducement 216
Summary of Chapter 20 219
Application Exercises 220
Note for Further Learning 220

CHAPTER 21 Antecedent Control: Motivation 222

Coach Dawson’s Motivation Program 222
A Traditional View of Motivation 222
A Behavioral View of Motivation 223
 Contents   xiii

Some Applications of Motivating Operations 226

Motivating Operations and Behavior Modification 227
Summary of Chapter 21 228
Application Exercise 228
Notes for Further Learning 229

PART IV PUTTING IT ALL TOGETHER TO DEVELOP EFFECTIVE BEHAVIORAL PROGRAMS 231

CHAPTER 22 Functional Assessment of Causes of Problem Behavior 232

Decreasing Susie’s Self-Injurious Behavior 232
Functional Assessment Procedures 232
Major Causes of Operant Problem Behaviors 237
Respondent or Elicited Problem Behaviors 240
Medical Causes of Problem Behaviors 240
Guidelines for Conducting a Functional Assessment 242
Summary of Chapter 22 242
Application Exercises 243
Note for Further Learning 243

CHAPTER 23 Planning, Applying, and Evaluating a Behavioral Program 245

Overcoming Cindy’s Fear of Dogs 245
Deciding Whether to Design a Program Following a Referral 245
Selection and Implementation of a Pre-Program Assessment
  Procedure 247
Strategies of Program Design 248
Preliminary Implementation Considerations 250
Implement the Program 251
Program Maintenance and Evaluation 251
Summary of Chapter 23 252
Application Exercise 253
Notes for Further Learning 253

CHAPTER 24 Token Economies 255

John’s Token Reinforcement Program 255
A Token Economy 255
Steps for Setting Up and Managing a Token Economy 257
Generality Programming to the Natural Environment 261
Contingency Management 261
Ethical Considerations 261
A Summary of Considerations Necessary in Designing a Token
  Economy 262
Research on Token Economies 263
Summary of Chapter 24 264
Application Exercises 265
Notes for Further Learning 265
xiv  Contents

CHAPTER 25 Helping an Individual to Develop Self-Control 267

Al’s Self-Control of Excessive-Eating Program 267
Causes of Self-Control Problems 268
A Behavioral Model for Self-Control 270
Steps in a Self-Control Program 270
Circumvention of the Therapist 280
Summary of Chapter 25 281
Application Exercises 281
Notes for Further Learning 281

PART V BEHAVIOR THERAPY FOR PSYCHOLOGICAL

DISORDERS 283

CHAPTER 26 Behavioral Approaches to Psychotherapy: Cognitive Restructuring, Self-Directed

Coping Methods, and Mindfulness and Acceptance Procedures 284
Introduction to Behavioral Approaches to Psychotherapy 284
A Behavioral Interpretation of Aspects of the Therapies in
  This Chapter 292
Concluding Comments 294
Summary of Chapter 26 294
Application Exercise 295
Notes for Further Learning 295

CHAPTER 27 Psychological Disorders Treated by Behavioral and

Cognitive-Behavioral Therapies 297
Specific Phobias 298
Other Anxiety Disorders 301
Obsessive-Compulsive Disorder 302
Depression 303
Alcohol and Other Addictive Substance Use Disorders 304
Eating Disorders 305
Couple Distress 305
Sexual Dysfunction 306
Habit Disorders 307
Summary of Chapter 27 307
Notes for Further Learning 308

PART VI A HISTORICAL PERSPECTIVE AND ETHICAL ISSUES 309

CHAPTER 28 Giving It All Some Perspective: A Brief History 310

The Pavlovian-Wolpean Orientation 310
The Operant Conditioning Orientation: Applied Behavior Analysis 313
Social Learning Theory 316
Cognitive Behavior Therapy 316
The Terms Behavior Modification, Behavior Therapy, Cognitive Behavior Modification,
   Cognitive Behavior Therapy, and Applied Behavior Analysis 317
 Contents   xv

The Future of Behavior Modification 318

Summary of Chapter 28 319
Notes for Further Learning 319

CHAPTER 29 Ethical Issues 322

A Behavioral View of Ethics 323
Arguments Against Deliberately Controlling Behavior 324
Ethical Guidelines 325
Summary of Chapter 29 and Conclusion 329
Notes for Further Learning 330

Glossary 332
References 343
Author Index 387
Subject Index 396
Visit https://ebooksecure.com
now to explore a rich
collection of ebook and enjoy
exciting offers!
 Preface

About the 11th Edition of This Book

This 11th edition of Behavior Modification: What It Is and How to Do It, like its predecessors, assumes no specific prior
knowledge about psychology or behavior modification on the part of the reader. Those who want to know how to apply
behavior modification to their everyday life—from solving personal behavior problems to helping children learn life’s
necessary skills—will find the text useful. Mainly, however, this book is addressed to two audiences:(a) college and
university students taking courses in behavior modification, applied behavior analysis, behavior therapy, the psychology
of learning, and related areas; and (b) students and practitioners of various helping professions—clinical psychology,
counseling, education, medicine, nursing, occupational therapy, physiotherapy, psychiatric nursing, psychiatry, social
work, speech therapy, and sport psychology—who are concerned directly with enhancing various forms of behavioral
development.
From our separate experiences over the past 52 years in teaching members of the audiences above, we are con-
vinced that both groups learn the principles of behavior and how to apply them most effectively when the applications
are explained with reference to the underlying behavior principles on which they are based. For this reason, as our title
implies, this book deals equally with both the principles and the procedures of behavior modification.
Our goals and the manner in which we attempt to achieve them can be summarized as follows:
1. To introduce the reader to the behavioral orientation of the book (Chapter 1), and to describe the major areas of
application of behavior modification techniques for improving the behaviors of individuals in diverse settings
(Chapter 2). Questions for Learning distributed throughout each chapter promote the reader’s mastery of the
material and ability to generalize to situations not described in the text. These questions can also be used for
examination purposes in formal courses.
2. To teach how to define, measure, and record behavior to be changed in a behavior modification program (Chapter 3)
and how to evaluate the effects of behavioral treatments using single-subject research designs (Chapter 4).
3. To teach the elementary principles and procedures of behavior modification (Chapters 5–21). We start with the basic
principles and procedures, illustrate them with numerous examples and applications, and increase the complexity
of the material gradually. Each of the chapters begins with a case history drawn from the fields of autism spectrum
disorder, child development, coaching, developmental disabilities, early education, sport psychology, or normal
everyday activities of children and adults. Numerous examples are also given of how each principle operates in
everyday life and how it can operate to the detriment of those ignorant of it.
4. To teach practical how-to skills, such as how to recognize instances of reinforcement, extinction, and punishment
and their likely long-term effects; interpret behavioral episodes in terms of behavioral principles and procedures;
and design, implement, and evaluate behavioral programs. To accomplish these goals, we provide (a) Guidelines
for Effective Applications, (b) Application Exercises Involving Others and teach the reader how to analyze,
interpret, and develop programs for others’ behavior, (c) Self-Modification Exercises, which encourage the
reader to analyze, interpret, and develop programs for his or her own behavior, and (d) many examples of
applications.
5. To present the material in such a way that it will serve as an easy-to-use handbook for practitioners concerned with
overcoming behavioral deficits and excesses in a wide variety of populations and settings.
6. To provide advanced discussion and references to acquaint readers with the empirical and theoretical
underpinnings of the field. This occurs throughout the book, especially in Chapters 1–27. Advanced discussion
is also presented in the Notes for Further Learning at the end of each chapter. These sections can be omitted
without disrupting the continuity of the text. Questions for Further Learning are provided as aids for students
who wish to broaden their understanding of behavior modification or for instructors who wish to use them for
examinations. Instructors can also use information given in the Notes for Further Learning as springboards for
lecture material.
 Preface   xvii

7. To provide information and references regarding behavior therapy (BT), including cognitive behavior therapy (CBT),
acceptance and commitment therapy (ACT), and dialectical behavior therapy (DBT). In this book, students will not
be taught how to do these therapies, as they require advanced training and qualifications.
8. To describe briefly the most effective behavioral treatments for 10 representative psychological disorders, including
specific phobias, posttraumatic stress disorder (PTSD), obsessive-compulsive disorder (OCD), and depression
(Chapters 26 and 27).
9. To describe historical highlights of behavior modification (Chapter 28).
10. To describe ethical guidelines for the design, implementation, and evaluation of behavioral treatment programs
(Chapter 29). Although we placed the chapter on ethical issues at the end of the book, we believe that this topic is
as important as any other topic we cover. In fact, we stress ethical issues throughout the book. Thus, the last chapter
provides a reiteration and elaboration of this vital subject. We hope that after reading the concluding chapter,
the reader will fully understand that the only justification for behavior modification is its usefulness in serving
humanity in general and its recipients in particular.

Changes in the 11th Edition

We made many changes in this edition in accordance with recommendations from reviewers, students, and colleagues.
First, we moved our description of procedures for defining, assessing, and recording behaviors and evaluating the
effects of treatments to Chapters 3 and 4, thus emphasizing the foundational nature of these topics. Many instructors
prefer to present the above procedures early before students study the basic principles and procedures of behavior
modification. Moreover, now that the research and analytical methods of the behavioral approach have become widely
accepted, we also believe that these methods should be presented early in this text.
Second, we added more examples to better illustrate the application of behavior principles in (a) specialized cen-
ters, (b) various educational institutions, and (c) a wide variety of everyday situations.
Third, we shortened and simplified the three chapters in Part III (Capitalizing on Operant Antecedent Control
Procedures) to make these chapters concise and easy to follow.
Fourth, we added lead cases to Chapters 22–25, so now Chapters 3–25 all start with lead cases. These lead cases
highlight the book’s logical and systematic consistency, a widely respected hallmark of the book throughout all its
editions.
Fifth, we added an overview to each part of the book and a summary at the end of every chapter to help readers
see the forest as well as the trees in the broad field of behavior modification.
Sixth, we have extensively revised all chapters to cover recent developments in the expanding field of behav-
ior modification and to enhance the readability of the text. Some of the specific chapter revisions we made were
as follows: In Chapter 1 we provided an overview of the entire book, defined basic behavior modification terms,
and updated the connections of this introductory chapter to the other chapters. In Chapter 2 we added many new
references to highlight the various areas in which behavior is currently being applied. In Chapter 3 we combined
Chapters 20 and 21 from the 10th edition, added a lead case, provided a more extensive discussion of the minimal
phases of a behavior modification program, added a section on procedural reliability, and discussed the current and
potential use of mobile technology in recording behavior. In Chapter 4 (originally Chapter 22 in the 10th edition)
we added a lead case and moved part of the section on social validity to the Notes for Further Learning section. In
Chapter 5 we added a new lead case, simplified some material, and clarified the distinction between respondent and
operant conditioning. In Chapter 6 we added a new lead case, a discussion of the similarities and differences between
the Premack principle and the response deprivation model, and a discussion on the relationship between emotion
and motivating operations. In Chapter 7 we clarified one of the learning objectives and the unaware-misapplication
pitfall. In Chapter 8 we added a new lead case and a detailed discussion of resurgence. In Chapter 9 we clarified the
learning objectives and discussed babbling and linguistic development. In Chapter 10 we moved material on pro-
gressive ratios to a new Note for Further Learning and added material on the matching law. In Chapter 11 we added
a new lead case, clarified that the chapter focused on operant discrimination and generalization, revised the learning
objectives, clarified a common pitfall, and added new material and references on concept learning. In Chapters 12 to
16 we extensively edited and updated all material, especially in regards to the Premack principle and the response
deprivation model. In Chapter 17 we expanded our treatment of thinking, emotion, and motivating operations. In
Chapter 18 we expanded on the learning objectives, clarified the differences between programming the generality of
xviii  Preface

operant behavior versus respondent behavior, elaborated on the use of high-probability instructions to increase com-
pliance with low-probability instructions, and removed references to behavioral momentum because this theory has
not been supported by the evidence (see Odum, A. L. [2018]. Editorial: Nevin’s momentum. Journal of the Experimen-
tal Analysis of Behavior, 109(1), 1–3). In Chapters 19 to 21 we expanded the learning objectives, shortened and sim-
plified some parts, and added new material on rule-governed vs. contingency-shaped behavior, motivating operations,
and modeling. In Chapter 22 we expanded the learning objectives, shortened and simplified some parts, and discussed
the hypothesis-testing approach to functional analysis. In Chapter 23 we added a new lead case, revised the learning
objectives, and divided the section (from the 10th edition) on “Program Design and Implementation” into three sec-
tions. In Chapters 24 we added a new lead case and a systematic discussion on doing research on token economies.
In Chapter 25 we added a new lead case and literature on behavior modification and dieting. We also discussed the
problem of short-circuiting contingences. In Chapter 26 we provided a discussion and table on the generic cognitive
model. However, in discussing this model, we retained our position that cognitive techniques can be fruitfully inter-
preted in strictly behavioral terms—such as by appropriate reference to rule-governed behavior, self-instructions, and
covert or private behavior. In Chapter 27 we intensified our discussion of empirically established effective psychologi-
cal treatments, still referencing the Clinical Psychology Division of the American Psychological Association (Division
12) website on research-supported psychological treatments. We also continued to stress that these treatments are best
viewed behaviorally—i.e., reducible to the basic behavioral principles discussed in the earlier chapters. We also made
changes to ensure that our classification of technical terms, while remaining consistent with behavioral terminology,
are in accord with the classification scheme in the DSM-5. In Chapter 28 we added developments since the previous
edition that we believe will be shown to be of historical importance, such the growing emphasis on cognitive therapy
and current interpretations of it in strictly behavioral terms. In Chapter 29 we expanded on our discussion of creden-
tialing by organizations such as the Behavior Analyst Certification Board®(BACB®) and the increasing emphasis on
ethical codes by various professional organizations concerned with behavioral interventions. We also added material
on supervision to ensure high ethical practices.
Finally, we added over 140 new references across all chapters to accurately reflect recent developments in the field
and to ensure that the book is completely up-to-date in all areas of behavior modification. This has also allowed us to
cover state-of-the-art topics that are seldom or never touched upon in other introductory or even advanced behavior
modification textbooks.

Instructor’s Resource Manual With Tests and Practica

One of our goals is to help students learn to think about behavior modification critically and creatively. Thus, in
the Instructor’s Resource Manual accompanying this text, we have included operational definitions of higher-order
thinking based on Bloom’s Taxonomy.1 We have applied these definitions to the study questions in the text, which
we refer to as Questions for Learning to more clearly indicate their purpose. Taking these thinking levels into
account, we have provided an answer key to all Questions for Learning, including those in the Notes for Further
Learning. The thinking levels indicate how students are expected to answer these questions on tests and exams
in order to achieve the highest levels of critical thinking about the material. A pool of multiple-choice and/or
true/false questions has also been provided on a chapter-by-chapter basis. Finally, 15 in-class practica or minilab
­exercises that have been developed and field-tested are also included in the Instructor’s Resource Manual. Each
exercise is to be completed by a group of two or three students during a regularly scheduled class. After students
have been tested on relevant chapters, completion of a practicum helps them to apply behavior modification prin-
ciples. Student feedback indicates that the exercises constitute an excellent teaching tool.

Acknowledgments
Writing the 11 editions of this book was made possible through the help of many individuals. We gratefully acknowledge
the cooperation and support of Dr. Glen Lowther (former Superintendent) and the staff at the Manitoba Developmental
Centre and Dr. Carl Stephens (former CEO) and the staff at the St. Amant Centre. Much of the material in this book was
initially generated while the authors were involved with these institutions.2 Without the support of the staff members of
the above institutions, this book would likely not have been written. Grateful acknowledgment is also due to our many
 Preface   xix

students for their constructive feedback on the current and earlier editions. We also thank Jack Michael, Rob Hawkins,
Bill Leonhart, and Iver Iversen and his students for their many excellent suggestions for improvements of earlier edi-
tions. For this edition, special thanks are due to Lauren Kaminski for her cheerful and efficient word processing, to
Lorraine De-Wiele for her excellent suggestions for updating Part V, and to Frances Falzarano for her skillful critiquing,
which greatly improved the book’s readability.
We are grateful to the anonymous reviewers whose helpful comments greatly improved this edition.
We also express our appreciation to Jennifer Bonnar and the other members of the very capable editorial and
production team of the Taylor & Francis Group.
Finally, we thank the Knowledge Translation Branch of the Canadian Institutes of Health Research that facilitated
the preparation of this edition with a grant (KAL 114098) to Joseph Pear.

To the Student
This book is designed to help you learn to talk about and apply behavior modification effectively. You need no prior
knowledge about behavior modification to read and understand this text from beginning to end. From experience
using previous editions of this book in our teaching, we are confident that students at all levels—from beginners to
advanced—will find the text informative and useful. Another important use of this book is as study material for those
taking the Board Certified Behavior Analyst® (BCBA®) or the Board Certified Assistant Behavior Analyst® (BCaBA®)
exams. The chapters relevant to these exams are outlined in the table following this Preface.
Behavior modification is a broad and complex field with many ramifications. Realizing that some students require
a deeper knowledge of behavior modification than others, we have separated foundational content from advanced
material that demands more thought and study. The foundational content is presented in the main body of the text. The
advanced content is presented at the end of each chapter in sections called Notes for Further Learning (NFL). Because
the main text does not depend on the material in the NFL sections, you can still obtain a good working knowledge of the
principles and procedures of behavior modification without referring to them. We believe, however, that many students
will find the NFL sections very informative and that many instructors will find the material useful in stimulating class
discussion and imparting additional background information.
Another major way we attempt to help you learn the material is by providing Guidelines for Effective Applications
of all the behavior modification methods discussed in the text. These guidelines provide useful summaries of the mate-
rial as well as assisting you in the application of the methods described in the text.
Most chapters also present numerous Questions for Learning and Application Exercises, including Self-
Modification Exercises and Excercise Involving Others. The Questions for Learning are intended to help you check
your knowledge of the material when preparing for tests and exams. The Application Exercises are intended to help you
develop the practical skills you will need to complete behavior modification projects effectively.
To help make your study productive and enjoyable, the book progresses from simpler to more complex material.
But a word of caution: Do not be misled by the seeming simplicity of the earlier chapters. Students who conclude that they
are skilled behavior modifiers after they have learned a few simple behavior modification principles unfortunately end
up proving the old maxim that “a little knowledge is a dangerous thing.” If we personally had to pick the most import-
ant chapter in this book in terms of a review of the knowledge and skills that define a competent behavior modifier, it
would be Chapter 23—Planning, Applying, and Evaluating a Behavioral Program. We therefore strongly suggest that you
reserve judgment about your abilities as a behavior modifier until you have mastered Chapter 23 and all the preliminary
material on which it is based.
We also point out that—as emphasized in Chapter 29 (Ethical Issues)—organizations regulating behavior mod-
ification are highly influential. If you are considering applying behavior modification on any level beyond per-
sonal, we strongly recommend that you check with the Behavior Analyst Certification Board (www.bacb.com), the
Analysis of Behavior International Accreditation Board (www.accreditation.abainternational.org), or other certifi-
cation bodies such as state or provincial psychological associations to determine how you may obtain the necessary
qualifications.
With those words of caution, we wish you much success and enjoyment as you pursue your studies in this exciting
and rapidly expanding field.
Garry Martin and Joseph Pear
xx  Preface

Using This Book to Study for the Behavior Analysis Certification Board®
Examinations
For individuals using this book to study for the Board Certified Behavior Analyst® (BCBA®) or the Board Certified
Assistant Behavior Analyst® (BCaBA®) exam, the following are the chapters in this book where the content for the cur-
rent task list may be found:

Topics from the Fifth Edition Task List* Relevant Chapters

Section 1: Foundations
A. Philosophical Underpinnings 1, 17, 26, 27, 28
B. Concepts and Principles 5–18
C. Measurement, Data Display, and Interpretation 3, 23
D. Experimental Design 4
Section II: Applications
E. Ethics (behave in accordance with the 29
Professional and Ethical Compliance Code for
Behavior Analysts)
F. Behavioral Assessment 22
G. Behavior-Change Procedures 2, 19, 20, 21, 25
H. Selecting and Implementing Interventions 23, 24
I. Personal Supervision and Management 22
*Adapted from the Fifth Edition of the Behavior Analysis Certification Board® Task List.
©2018 the Behavior Analyst Certification Board®, Inc. All rights reserved. Reprinted and/or displayed by
permission. The most current versions of these documents are available at www.BACB.com. Contact the BACB
for permission to reprint and/or display this material.

Notes

1. Bloom, B. S., Engelhart, M. D., Furst, E. J., Hill, W. H., & Krathwohl, D. R. (1956). Taxonomy of Educational
­Objectives. New York: Longmans, Green & Company; Pear, J.J., Crone-Todd, D.E., Wirth, K., & Simister, H. (2001).
Assessment of thinking levels in students’ answers. Academic Exchange Quarterly, 5(4), 94–98.
2. See Walters, K., & Thomson, K. (2013). The history of behavior analysis in Manitoba: A sparsely populated
­Canadian province with an international influence on behavior analysis. The Behavior Analyst, 36(1), 57–72.
PART I

The Behavior Modification Approach

Behavior modification focuses on both the public or overt and private or covert behavior of individuals. Since its incep-
tion as a field of scientific study, behavior modification—which includes the subfields known as applied behavior anal-
ysis and behavior therapy—has proven to be an effective means of modifying behavior in a wide variety of applied
settings. This has been accomplished by the development of powerful scientific methods for studying behavior. Behavior
modification stresses an individual case design that does not rely on formal statistical methodology that focuses on
group averages.
1 Introduction

Learning Objectives
After studying this chapter, you will be able to:

� Define behavior, behavior modification, and behavioral assessment.

� Describe how behavior modifiers view traditional psychological concepts such as intelligence and creativity.
� Summarize historical highlights of behavior modification.
� Discuss the relationship between behavior modification, applied behavior analysis, and behavior therapy.
� State some common misconceptions about behavior modification.

M
ANY OF SOCIETY’S best achievements—from democratic government to helping the less fortunate,
and from great works of art to important scientific discoveries—as well as some of its most pressing
health and social challenges—from unhealthy lifestyles to environmental pollution and from racism to
terrorism—are firmly rooted in behavior. But what is behavior? Before attempting an answer, consider the follow-
ing scenarios:
1. Withdrawn behavior. A class of nursery school youngsters is in the playground. While most of the children are
playing, one little boy sits quietly by himself, making no effort to join in the fun.
2. Ineffective studying. With two term papers due next week and a midterm exam at the same time, Sam is wondering
how he is ever going to make it through his first year at university. Yet he continues to spend several hours each day
on social media.
3. Performance nervousness. Karen, a 14-year-old gymnast, is waiting for her turn to perform on the balance beam at
a championship. Showing signs of extreme nervousness, she says to herself, “What if I don’t perform well? What if
I fall on my backflip? I can’t believe how my heart is pounding.”
4. Campground littering. Tom and Sally have just arrived at the place where they intend to set up camp and are looking
in disgust and amazement at the litter left by previous campers. “Don’t they care about the environment?” asks Sally.
“If people keep this up,” Tom says, “there won’t be any nature left for anyone to enjoy.”
5. Migraine headaches. While preparing dinner for her family, Betty was vaguely aware of a familiar feeling creeping
up on her. Then, all at once, she felt nauseous. She looked around fearfully, knowing from past experience what
to expect. “Tom, Joe,” she called to her sons watching TV in the living room, “you’ll have to finish fixing dinner
yourselves—I’m having another migraine.”
6. Staff management. Jack and Brenda were having coffee one morning at the restaurant they owned. “We’re going to
have to do something about the evening staff,” said Brenda. “When I came in this morning, the ice cream machine
wasn’t properly cleaned and the cups and lids weren’t restocked.” “That’s only the tip of the iceberg,” said Jack. “You
should see the grill!”
7. Irrational thinking. Mary, after getting a poor mark on her first exam in her first year at college, thinks, “I’ll never be
a good student. I must do well in all of my courses. My professor must think I’m an idiot.”

Close inspection shows that each of the above vignettes involves some sort of human behavior. They illustrate
a few of the many problems with which specialists in behavior modification are trained to deal. Each of these types
of behavior problems and many others are discussed in the following pages. Behavior modification, as you will see, is
applicable to the entire range of human behavior.
 Chapter 1 Introduction   3

What Is Behavior?
(In this book, key terms are found in bold, followed by their definitions. We encourage you to master them as you
encounter them.)

Essentially, behavior is anything that a person says or does. Some commonly used synonyms include “activity,” “action,”
“performance,” “responding,” “response,” and “reaction.” Technically, behavior is any muscular, glandular, or electrical activ-
ity of an organism. Is the color of someone’s eyes behavior? Is blinking behavior? Are the clothes someone is wearing
behavior? Is dressing behavior? If you said no to the first and third questions and yes to the second and fourth, we are in
agreement. One of the goals of this book is to encourage you to begin thinking and talking very specifically about behavior.
How about getting an “A” in a behavior modification course, or losing 10 pounds; are those behaviors? No. Those
are products of behavior. The behavior that produces an “A” is studying effectively. The behaviors that lead to weight loss
are resisting overeating and exercising more.
Walking, talking out loud, throwing a baseball, yelling at someone—are all overt behaviors that could be observed
and recorded by an individual other than the one performing the behavior. As will be discussed in later chapters, the
term behavior can also refer to covert activities that cannot be observed by others. However, in the field of behavior
modification, covert behaviors do not typically refer to behaviors done in private, such as undressing in one’s bedroom
with the door locked and the blinds closed. Nor do they usually refer to secretive actions, such as cheating on an exam.
Rather, in behavior modification they more commonly refer to activities that occur “within one’s skin” and that there-
fore require special instruments or procedures for others to observe. For example, just before stepping onto the ice at an
important competition, a figure skater might think, “I hope I don’t fall,” and he or she is likely to feel nervous. Covert as
well as overt behaviors can be influenced by behavior modification techniques.
The opposite of private or covert behavior is public or overt behavior. Although, as stated above, behavior modifiers
sometimes deal with covert behavior, they tend to focus on overt behavior, because the latter is generally more important
to the individual and to society as a whole. Also, it is easier to measure overt behavior more accurately than covert behavior.
Sometimes we think in words. This is called private self-talk and is illustrated by the figure skater mentioned pre-
viously. And sometimes we think by imagining. If you were asked to close your eyes and imagine a clear, blue sky with
a few white fluffy clouds, you would likely be able to do so although there are large differences between individuals in
the vividness of their imagery (Cui, Jeter, Yang, Montague, & Eagleman, 2007). Imagining is usually thought of as being
visual, but it can also involve other senses. For example, we can imagine a scent, a taste, and a feeling of rubbing one’s
hand across a rough surface. Imagining and private self-talk, in addition to being called covert behaviors, are some-
times referred to as cognitive behaviors.
Characteristics of behavior that can be measured are called dimensions of behavior. Three dimensions of behavior
are duration, rate, and intensity. The duration of a behavior is the length of time that it lasts (e.g., Mary studied for one
hour). The rate of a behavior is the number of instances that occur in a given period of time (e.g., Frank planted five
tomato plants in his garden in 30 minutes). The intensity or force of a behavior refers to the physical effort or energy
involved in emitting the behavior (e.g., Mary has a strong grip when shaking hands).

Questions for Learning

Note to reader: You will encounter sets of questions in each chapter. Because the questions are designed to enhance
your learning, we encourage you to (a) pause in your reading of the chapter; (b) prepare answers to those questions; and
(c) learn those answers. Doing so will help you to master the content of this book.
1. What is behavior, generally and technically? Give three synonyms for behavior.
2. Distinguish between behavior and products of behavior. Give an example of a behavior and a product of that
behavior that are not in this chapter.
3. Distinguish between overt and covert behaviors. Give two examples of each that are not in this chapter.
4. What are cognitive behaviors? Give two examples.
5. Describe two dimensions of behavior. Give an example of each.

Summary Labels for Behavior

While we have all learned to talk about behavior in various ways, we often do so in general terms. Terms such as “hon-
est,” “carefree,” “hardworking,” “unreliable,” “independent,” “selfish,” “incompetent,” “kind,” “graceful,” “unsociable,” and
4   Part I The Behavior Modification Approach

“nervous” are summary labels for human actions, but they do not refer to specific behaviors. If, for example, you were to
describe a man as nervous, others might know generally what you mean. But they would not know if you were referring
to that person’s tendency to chew his fingernails, his constant fidgeting, the tendency for his left eye to twitch when
talking to someone, his tendency to jump when startled, or some other behavior.
For behavior modification specialists, many terms that are commonly used by psychologists, such as intelligence,
attitudes, and creativity, are also summary labels for behavior. Behavior modifiers find it advantageous to talk about
these concepts behaviorally; or, in other words, in what is called a behavioral language. What do we mean when we say
that a person is intelligent? To many people, intelligence is something that you are born with, a sort of “inherited brain
power” or innate capacity for learning. But we never observe or directly measure any such thing. On an intelligence test,
for example, we simply measure people’s behavior—their answers to questions—as they take the test. The word intelli-
gent is best used in its adjective form (e.g., “he is an intelligent speaker,” “his speech is intelligent”) or its adverb form (e.g.,
“she writes intelligently”) to describe how people behave under certain conditions, such as taking a test, but not as a noun
for some “thing.” Perhaps a person described as intelligent readily solves problems that others find difficult, performs
well on most course examinations, reads many books, talks knowledgeably about many topics, or gets a high score on
an intelligence test. Depending on who uses the word, intelligence can mean any or all of these—but whatever it means,
it refers to ways of behaving. Therefore, in this book we avoid using the word intelligence as a noun. (For an excellent
discussion of a behavioral approach to intelligence, see Williams, Myerson, & Hale, 2008.)
What about an attitude? Suppose that Johnny’s teacher, Ms. Smith, reports that he has a bad attitude toward school.
What does Ms. Smith mean by this? Perhaps she means that Johnny frequently skips school, refuses to do his classwork
when he does attend, or swears at the teacher. Whatever she means when she talks about Johnny’s “bad attitude,” it is
clearly his behavior with which she is really concerned.
Creativity also refers to the kinds of behavior that a person is likely to engage under certain circumstances. The
creative individual frequently emits behaviors that are novel or unusual and that, at the same time, have desirable effects.
(For an excellent discussion of a behavioral approach to creativity, see Marr, 2003.)
Summary labels commonly used to refer to psychological problems include autism spectrum disorder, attention-
deficit/hyperactive disorder, anxiety, depression, low self-esteem, road rage, interpersonal difficulties, and sexual dysfunc-
tion. There are positive reasons that summary terms or labels for behavior patterns are so frequently used in psychology
and in everyday life—not in a special institutional or therapeutic situation. First, they may be useful for quickly pro-
viding general information about how an individual might perform. We would expect that a 10-year-old child who has
been labeled as having a severe developmental disability, for example, would not be able to read even at the first-grade
level. Second, the labels may imply that a particular treatment program will be helpful. Someone with road rage might
be encouraged to take an anger-management course. Someone who is unassertive might benefit from an assertiveness
training course. However, the use of summary labels also has disadvantages. One is that they may lead to pseudo-
explanations of behavior (pseudo meaning false). For example, a child who inverts words while reading, such as “saw” for
“was,” might be labeled as having dyslexia. If we ask why the child inverts words, and we are given the answer “Because
he has dyslexia,” then the summary label for the behavior has been used as a pseudo-explanation for the behavior.
Another name for pseudo-explanation is circular reasoning.
A second disadvantage of labeling is that labels can negatively affect the way an individual might be treated, such
as by focusing on an individual’s problem behaviors rather than strengths. Suppose, for example, that a teenager consis-
tently fails to make his bed but reliably mows the lawn and places the garbage cans on the street on pickup days. If the
parents describe their son as “lazy,” that label may cause them to focus more on the problem behavior than to praise the
positive behaviors. In some societies, racial minorities have been given the negative label “lazy” even though they were
the ones doing most of the hard, physical work.
In this book, we strongly stress the importance of defining all types of problems in terms of behavioral deficits
(too little behavior of a particular type) or behavioral excesses (too much behavior of a particular type). We do so for
several reasons. First, we want to avoid the problems of using general summary labels discussed earlier. Second, regard-
less of the labels attached to an individual, it is behavior that causes concern—and behavior that must be treated to
alleviate the problem. Certain behaviors that parents see and hear, or fail to see and hear, cause them to seek professional
help for their children. Certain behaviors teachers see and hear prompt them to seek professional help for their students.
Certain behaviors that can be seen or heard cause governments to set up institutions, clinics, community treatment
centers, and special programs. And certain behaviors that you emit might cause you to embark on a self-improvement
program. Third, specific procedures are now available that can be used to improve behavior in schools, in workplaces, in
home settings—in fact, just about anywhere that there is a need to establish more desirable behaviors. These techniques
are referred to collectively as behavior modification.
Other documents randomly have
different content
okmányt, ő is megtalálhatja kulcsát, mint én! Azért meg kell
semmisiteni.“
A kandallóban még volt tűz. Megragadtam nemcsak az általam
beirt papirost, hanem Saknussemm pergamentjét is; lázasan remegő
kézzel akartam már a tűzbe dobni e két levelet, midőn a
dolgozószoba ajtaja megnyilt s bátyám belépett.
 V.

Szerencsére még ideje korán visszahelyezhettem az asztalra ama

átkozott iratot.
Lidenbrock tanár, ugy látszék, mélyen el volt merülve
gondolataiba. Az eszme, mely jelenleg lelkét betöltötte, egy percznyi
nyugalmat sem engedett neki; meglátszott rajta, hogy sétája közben
meghányta az ügyet és képzelőtehetségének minden eszközeit
felhasználta; most valamely uj combinátiót kivánt alkalmazni.
Valóban le is ült karszékébe, s tollat fogva kezébe, betüket irt le
apró csoportokban, melyek valamely algebrai számitásra
hasonlitottak.
Én tekintetemmel figyelmesen követém izgatottságtól remegő
kezét; minden mozdulatára ügyeltem. Mi lesz ez ujabb fürkészések
eredménye? gondolám magamban. Reszkettem, hogy kisérlete
sikerülni fog, bár ettől tartani nem volt okom, miután a megfejtés
valódi és egyetlen módját ismervén, tudhattam, hogy minden
másnemü kisérlet hiábavaló.
Három óra hosszat dolgozott nagybátyám szakadatlanul, a nélkül,
hogy egy szót is szólott, vagy fejét munkájáról fölemelte volna; irt,
kitörült, ujra irt és ujra kitörült, egymásután vagy ezerszer.
Tudtam ugyan, hogy ha sikerülend neki a betüket minden lehető
combinatióban összeállitani, a minden is ezek közt leend. De azt is
tudtam, hogy csak husz betü is két quintilio, négyszáz harminczkét
quadrillio, kilenczszáz két trillio, nyolcz milliard, százhatvanhat millió,
hatszáz negyvenezer-féle rendben állitható össze. E mondat pedig
százharminczkét betüt tartalmazván, az ezekből összeállitható
mondatok összege legalább is százhárminczhárom számjegyből álló,
csaknem kimondhatlan számot képezett.
Attól tehát, hogy bátyám ily módon fogja megfejteni a talányt,
nem tartottam.
Ezalatt azonban telt az idő; az est beállott; az utczai zaj
elcsendesedett; nagybátyám, ki folyvást munkájára volt hajolva, nem
hallott és nem látott semmit, még a jó Mártha asszonyt sem, ki az
ajtót benyitva kérdezé:
„Fog a tekintetes ur vacsorálni?“
Mártha asszony tehát nem kapott feleletet; én részemről, miután
sokáig küzdöttem az álom ellen, végre mégis csak elaludtam a
pamlagon ülve, mig nagybátyám folyvást számitgatott és törülgetett.
Midőn másnap felébredtem, a fáradhatlan búvár még egyre
dolgozott. Szemei ki voltak veresedve, vonásai az álmatlanságtól
sápadtak, e mellett azonban arczain lázas pir égett; ujjai folyvást
haja közt turkáltak; mind e jelek elárulták, hogy mily rettentő
harczot folytatott a lehetetlenség ellen, hogy az éjszakát mily
szellemi fáradalmak, elméjének mily túlcsigázott működése közt
töltötte.
Tekintete valóban szánalmat költött bennem. Daczára annak,
hogy irányában szemrehányásokra jogosultnak hittem magamat,
megindulást éreztem. Szegény bátyám annyira el volt foglalva ama
gyötrő eszme által, hogy szokása ellenére még dühbe sem jött;
lelkének minden képességei egy irányban voltak összpontositva, és
mivel szenvedélyes lelkének indulatai nem csapongtak túl, mint
rendesen, hanem belsejébe zárva maradtak, szomoru
következményektől kellett tartanom.
És nekem hatalmamban állott, hogy lelkét megszabaditsam a rá
nehezendő rettentő bilincsektől! De azért ezt nem cselekedtem.
 Pedig jó szivem volt. Mért hallgattam el tehát a titkot, mely őt
annyira gyötörte? Az ő saját érdekében.
„Nem, nem,“ ismétlém magamban, „nem fogok szólni egy szót
se! Ha megtudná, oda menne, lehetetlen volna őt visszatartani.
Képzelő tehetsége valódi égő vulkán; hogy véghez vigye azt, mire
más geologok nem voltak képesek, életét is koczkáztatná. Hallgatni
fogok tehát; elhallgatom e titkot, melynek urává a véletlen tett; ha
felfedném bátyám előtt, annyi lenne, mintha őt meggyilkolnám.
Találja ki, ha tudja. Én részemről nem teszem ki magamat azon
szemrehányásnak, hogy vesztét okoztam!“
Miután ezt szilárdul elhatároztam, karjaim keresztbe fonva
vártam. Azonban e határozatomat némileg megzavarta egy, néhány
órával később közbejött esemény.
Midőn Mártha asszony ki akart menni, bevásárlásokat teendő a
piaczon, az utczaajtót zárva találta; a nagy kulcs nem volt a zárban.
Ki huzta le? Nyilván nagybátyám dugta zsebébe, midőn tegnap este
sétájáról visszatért.
Szándékosan vagy szórakozottságból cselekedte-e azt?
Csakugyan az éhség gyötrelmeinek akart bennünket kitenni? Ez
mégis sok lett volna. Hogyan! Mártha és én áldozataivá legyünk e
szituációnak, mely ránk semmiben sem tartozik? Egy régibb hasonló
eset jutott eszembe, mely most valóban komolyan megijesztett.
Néhány év előtt ugyanis, midőn nagybátyám nagy ásványtani müvén
dolgozott, egy izben huszonnégy óráig se nem evett, se nem ivott, s
e tudományos böjtölésben az egész háznak részt kellett vennie.
Tisztán emlékezem, hogy akkoriban ennek következtében rettentő
kinokat szenvedtem, mi tekintve falánk természetemet, épen nem
volt kellemes.
Ugy látszott tehát, hogy reggelizni ép oly kevéssé fogunk, mint
tegnap vacsoráltunk. Eltökéltem azonban, hogy kitartó leszek és
nem fogok engedni az éhség hatalmának. Szegény jó Mártha
asszony komoly oldaláról fogta fel a dolgot és kétségbe esett. Mi
engem illet, leginkább az gyötört, hogy a házból el nem
távozhattam; hogy miért, az könnyen kitalálható.
Bátyám ezalatt folyvást dolgozott; képzelőtehetsége a variatiók
és kombinátiok határnélküli világába emelkedett; ő távol járt a
földtől és távol minden földi szükséglettől.
Déltájban rémségesen marczangolni kezdett az éhség. Mártha
asszony, gyermekded ártatlanságában, tegnap este megette volt a
kamarában található apró maradékokat; nem volt tehát az egész
háznál semmi élelmi szer. Mindamellett szilárdul ragaszkodtam
határozatomhoz, ugyszólván becsületbeli kérdéssé téve annak
fenntartását.
Az óra kettőt ütött. A dolog nevetséges, sőt türhetetlen szint
kezdett ölteni; ugy hiszem rettentő hosszu képet csinálhattam. Azon
kezdtem gondolkodni, hogy valjon nem tulajdonitok-e túlságos
fontosságot ama irománynak; ugy vélekedtem, hogy bátyám nem
hinné el tartalmát, hogy abban mystificatiót fog látni, vagy ha mégis
ama kalandos utra szánná magát, lehetséges lesz őt akarata ellenére
is visszatartóztatni; végre megtörténhetik az is, hogy önmaga
feltalálja a kulcsot, s ekkor azután hiába koplaltam. Ez okoskodás,
melyet tegnap este még megvetésre méltó gyengeségnek véltem
volna, most nagyon helyesnek látszott előttem; sőt ugy tartottam,
hogy rettentő badarság volt eddig is várni; elhatároztam, hogy a
titkot felfedem.
Azon gondolkodtam tehát, hogy miként penditsen meg a tárgyat,
midőn a tanár felállott s kalapját fejére téve, távozni készült.
Távozni akart! s itt hagyott volna bennünket bezárva. Ezt nem
türhetém.
„Édes bátyám!“ szóltam.
De ugy látszik, hogy nem is hallotta szavaimat.
„Édes urambátyám?“ szóltam ismét hangosabban.
 „Mi az, he?“ szólt bátyám megrebbenve, mint a kit hirtelen
költenek.
„Megvan a kulcs?“
„Miféle kulcs? kapukulcs?“
„Nem, nem!“ kiáltám, „a rejtirat kulcsa.“
Bátyám szemüvegei fölött elnézve, szegezte rám tekintetét;
valószinüleg szokatlannak találta arczkifejezésemet, mert
szenvedélyesen ragadta meg karomat, és szóra nem lévén képes,
kérdőleg tekintett rám. De a kérdést valóban élő szó sem fejezhette
volna ki e tekintetnél tökéletesebben.
Igenlőleg hajtám meg fejemet.
Ő mintegy szánakozva rázta fejét, mintha azt hinné, hogy
megőrültem.
Ekkor még egyszer intettem igent határozottabban, mint elébb.
Ekkor bátyám szemei kigyuladtak és keze fenyegetőleg mozgott.
E néma társalgás, ily körülmények között, érdekes lett volna a
legközönyösebb szemlélő előtt is. Nem mertem szólni, mert attól
tartottam, hogy bátyám örömének kitörésében öleléseiben fojt meg.
De végre mégis kénytelen voltam szólni.
„Igen, e kulcsot… a véletlen…“
„Mit mondasz?“ kiáltá bátyám leirhatatlan felindulás hangján.
„Nézze,“ szóltam eléje tartva a papirt, melyre a kérdéses betüket
irtam volt, „olvassa ezt.“
„De hisz ennek semmi értelme,“ válaszolt a tanár ujjai közt
gyürve a papirost.
„Semmi értelme, ha előlről olvassuk, de ha végén kezdjük…“
 Be sem fejezhetém szavaimat, mert bátyám felkiáltása, nem is
annyira felkiáltása, mint felorditása szakitott félbe. Lelkében
világosság terjedt el. Arcza átszellemült.
„Hah! bölcs Saknussemm,“ kiáltá Lidenbrock tanár, „tehát
megforditva irtad le a mondatot?“
Megragadta a papirost és mialatt szeme szikrázott, remegő
hangon olvasta fel az egész okmányt, az utolsó betün kezdve, és az
elsőn végezve.
Tartalma következő volt:

In Sneffels Yoculis craterem kem delibat

umbra Scartaris Julii intra calendas descende,
audas viator, et terrestre centrum attinges.
Kod feci. Arne Saknussemm.

Vagy leforditva:

Szállj le a Sneffels Yocul tölcsérébe,

Melyet Scartaris árnya borit
Julius Calendáiban, merész utas,
És a föld központjáig fogsz eljutni.
Mit megtettem én. Arne Saknussemm.

Bátyám e szavak olvasásakor összerezzent, mintha elektrikus

folyam özönlött volna testébe. E perczben örömében,
merészségében és bizalmában valóban nagyszerü volt a tanár. Fel s
alá járt; hol kezei közé szoritotta fejét; hol a székeket döntögette fel;
hol könyveket rakott egymásra; hol pedig – nem hinném, ha nem
láttam volna – szeretett ásványaival lapdázott; öklével jobbra balra
ütött a légbe, hadonázott ide-oda. Végre lecsillapultak idegei és mint
a kiből nagyon sok delejesség ment ki, kimerülten rogyott
karszékébe.
 „Hány óra lehet?“ kérdé néhány percznyi szünet után.
„Három óra,“ feleltem.
„Már! Mily gyorsan megemésztettem az ebédet. Majd éhen halok.
Jerünk enni. És azután…“
„Azután.“
„Szedd és csomagold össze holmimat.“
„Hogyan?“ kiáltám én.
„És a magadét is!“ felelt a kérlelhetetlen tanár asztalhoz ülve.
 VI.

E szavak hallatára hideg borzongás futott át testemen. Azonban

uralkodni igyekeztem magamon és lehető legnyájasabb
arczkifejezést öltöttem. Lidenbrock tanárra csupán tudományos
argumentumok lehettek hatással; már pedig ez utazás
lehetetlenségét igen könnyü volt bebizonyitani. A föld központjáig
hatolni! Mily őrült gondolat! Egyelőre csupán az ebéddel
foglalkozván, minden dialectikámat a kedvező pillanatra gyüjtöttem.
Felesleges volna leirni, hogy mily dühbe jött bátyám, midőn az
asztalt leszedve találta. Megmagyaráztuk neki a dolog állását. Az
utczaajtó felnyittatott és Mártha asszony a piaczra sietett, honnan
csakhamar visszatért s oly gyorsan és ügyesen müködött, hogy egy
órával később éhségem tökéletesen le volt csillapitva és józanabban
kezdtem a helyzetről gondolkodni. Ebéd alatt bátyám csaknem
jókedvü volt; néhány élczet is mondott, afféle élczeket, minőket
tudósok szoktak mondani, melyeken az ember agyon nem kaczagja
magát. Ebéd után ismét dolgozószobájába távozott, s intett, hogy
kövessem.
Engedelmeskedtem. A tanár leült iróasztalának egyik végéhez és
én a másikhoz.
„Axel,“ szólt bátyám elég szelid hangon, „te valóban ügyes fiu
vagy; mondhatom, hogy nagy szolgálatot tettél nekem, épen midőn
már belefáradva a sikertelen kutatásba, abba akartam hagyni e
tárgyat. Mi lett volna belőlem? Ezt csak isten tudhatja! Soha el nem
felejtem, hogy mit köszönhetek neked; a szerzendő dicsőségben te
is osztozni fogsz.“
 „Nagybátyám jó kedvében van,“ gondolám, „ideje, hogy
szándokát megingatni igyekezzem.“
„Mindenekelőtt,“ folytatá bátyám, „tervünk iránt a
legtökéletesebb hallgatást ajánlom, érted? A tudós világban sok
irigyem van és sokan kétségkivül megkisértenék ez utazást, melyről
azonban csak visszatértünk után fognak értesülni.“
„És hiszi bátyám,“ mondám én, „hogy ezeknek száma valóban oly
nagy lenne?“
„Minden bizonynyal! Ki habozhatna, mikor ily dicsőséget
szerezhet. Ha ez okmány tartalma köztudomásra jutna, a geologok
egész serege törné magát Arne Saknussemm nyomdokain.“
„Erről édes bátyám, megvallom, nem vagyok teljesen
meggyőződve, mert ez irat valódisága nincs kellőleg bebizonyitva.“
„Hogyan! hát ama könyv, melyben találtuk?“
„Megengedem, hogy e sorokat csakugyan Saknussemm irta, de
következik-e ebből, hogy ő ez utat valóban megtette; nem
tartalmazhat-e e régi iromány mystificatiót?“
Az utóbbi, kissé koczkáztatott szót alig hogy kimondtam, már
megbántam, a tanár összehuzta sürü szemöldeit, és attól kellett
tartanom, hogy beszélgetésünk ennek következtében czélomra
nézve kedvezőtlen fordulatot veend. De szerencsére csalódtam.
Nagybátyám ajkain most, minden szigorusága daczára, egy neme a
mosolynak játszadozott.
„Majd meglássuk,“ válaszolt.
„Engedje meg bátyám,“ szóltam kissé ingerülten, „hogy ez
okmány hitelességét illetőleg indokoljam kételyeimet.“
„Beszélj fiam, beszélj bátran. Fejezd ki véleményedet szabadon.
Többé nem unokaöcsémnek, hanem collegámnak tekintelek. Beszélj
tehát.“
 „Mindenekelőtt azt kérdem, hogy mit jelentenek e nevek: Yocul,
Sneffels és Scartaris, melyeknek soha hirét nem hallottam.
Megmagyarázhatja bátyám ezeket?“
„Igen könnyen. Rövid idő előtt Petermann Ágoston barátomtól, ki
tanár Lipcsében, egy igen jó mappát kaptam. Ennek most igen jó
hasznát fogjuk venni. Hozd el könyvtáramból, Z sorozat 4. fokozat, a
harmadik földképet.“
A könyvtárba mentem és csakhamar megtaláltam a kérdéses
földképet. Nagybátyám szétbontá azt és szólt:
„Ime Izland legjobb földképeinek egyike, Handersontól, ez ugy
hiszem minden nehézséget el fog oszlatni.“
A földkép felé hajoltam.
„Itt látod e tűzokádó hegyekből álló szigetet,“ folytatá a tanár, „e
hegyek mindegyike a Yocul nevet viseli, mint látod. E szó izlandi
nyelven annyit tesz, mint jéghegy; azon szélességi fokon, mely alatt
Izland fekszik, a tűz rendesen jégrétegen át szokott kitörni a földből.
Innen származik ez elnevezés: Yocul, melyet a sziget minden
tűzhányó hegyei viselnek.“
„Helyesen,“ válaszoltam, „de mi hát az a Sneffels?“
Reméltem, hogy e kérdésre bátyám nem lesz képes felelni. De
csalódtam. A tanár folytatá:
„Tekints ide; Izland nyugoti partjain fekszik Reykjawik, a sziget
fővárosa. Látod? Igen. Helyesen. Már most kövessed éjszak felé a
tenger által szakgatott part számtalan öbleinek sorozatát s állj meg a
hatvanötödik szélességi fok fölött. Mit látsz ott?“
„Valami félsziget-formát, mi lerágott csontra hasonlit és roppant
bütyökben végződik.“
„Igen helyes hasonlitás, fiam; már most mit látsz ama bütykön?“
„Hegyet látok, mely mintha a tengerből nőtt volna ki.“
 „Ugy van. Ez a Sneffels.“
„A Sneffels?“
„Az. E hegy ötezer láb magas és a sziget legjelentékenyebb
hegyeinek egyike, sőt ha tölcsére valóban a föld központjáig terjed,
kétségkivül legnevezetesebb a föld egész kerekén.“
„De hisz ez lehetetlen!“ kiáltám vállaimat vonva s ingerülten.
„Lehetetlen!“ válaszolt Lidenbrock tanár szigoru hangon. „És
miért volna lehetetlen?“
„Mert e tölcsér kétségkivül tele van lávával, izzó sziklákkal, s ez
esetben…“
„De hátha a vulkán kiégett?“
„Kiégett?“
„Igen. A föld kerekén levő még tüzet hányó vulkánok összes
száma jelenleg csak háromszáz; kiégett tűzhányóhegy ellenben
sokkal több létezik. A Sneffels pedig ez utóbbiak közé tartozik, mert
történeti időkben már csak egyetlen egy kitörése volt, és pedig
1219-ben; ez időtől kezdve földalatti zajgása lassanként egészen
elcsendült s jelenleg a Sneffels többé nem tartozik a működő
vulkánok közé.“
E biztos állitásokra egyáltalán nem volt mit felelnem; áttértem
tehát az irat által tartalmazott egyéb homályos kifejezésekre.
„Mit jelent hát e szó: Scartaris,“ kérdém, „s mi dolga ennek
juliushó Calendáival?“
Bátyám néhány pillanatig gondolkozott. Egy perczig reméltem, de
csak egy perczig, mert csakhamar következő szavakkal válaszolt:
„Mit te homályos kifejezéseknek nevezel, számomra világsugár. E
szavak bizonyitják, hogy a bölcs Saknussemm mily pontosan kivánta
megmagyarázni felfedezését. A Sneffelsnek több tölcsére van;
szükséges volt tehát kijelölni közülök azt, mely a föld központjához
vezet. Mit cselekedett e czélra a tudós izlandi? Észrevévén, hogy
julius Calendái idejében, vagyis e hó utolsó napjaiban, a hegynek
egyik csúcsa, a Scartaris, árnyékát a kérdéses tölcsérre veti, e tényt
feljegyezte iratában. Valóban nem találhatott volna biztosabb
utmutatót; ha egyszer a Sneffels csúcsára értünk, semmi kétségünk
sem lesz, hogy utunk merre vezet.“
Ugy látszott, hogy bátyám mindenre tudott felelni. Beláttam,
hogy a régi pergament szavait illetőleg meg nem akaszthatom őt.
Nem foglalkoztam tehát tovább ezekkel, és mivel feladatomul azt
tűztem ki, hogy szándékát megváltoztassam, tudományos
ellenvetésekre tértem át, melyeket véleményem szerint aligha
megczáfolhatott.
„Nem tagadhatom,“ mondám, „hogy Saknussemm szavai
tökéletesen világosak s hogy értelmükben kételkedni lehetetlen. Azt
is elismerem, hogy az okmány valódiság jellegével bir. E tudós tehát
lement a Sneffels fenekére; látta, mint árnyalja be Scartaris csúcsa a
tölcsér szélét julius Calendáiban, valószinüleg az akkori
mondahagyományok után hitte is, hogy a tölcsér valóban a föld
központjáig ér; de hogy ő maga odáig jutott volna, hogy ez utat
megtette légyen, és ha rászánta is magát, hogy visszajött volna, ezt
nem hiszem!“
„És miért nem?“ kérdé bátyám fölötte gúnyos hangon.
„Azért, mert a tudomány minden elméletei bizonyitják, hogy az
ily vállalat lehetetlen.“
„A tudomány elméletei?“ válaszolt bátyám gúnyosan jámbor
arczkifejezést öltve. „Gonosz elméletek! mennyi bajunk lesz e
szerencsétlen elméletekkel!“
Láttam, hogy bátyám gúnyolódik, de azért határozott hangon
folytatám:

Á
 „Ugy van! Általánosan tudva van, hogy a föld belsejében minden
hetven láb mélységen egy fokkal növekszik a meleg; már most ha
felteszszük, hogy az arány folytonos, a föld félmérője 1500 mértföld
lévén, a központnál két millió fok meleg a hévmérsék. A föld
belsejében levő anyagok, tehát forró gáz alakjában vannak, mert
sem a fémek, arany vagy ezüst, sem a legkeményebb sziklák nem
állhatnak ellen ily melegnek. Teljes joggal kérdhetem tehát, hogy
lehetséges-e oda leszállanunk?“
„Ugy, ugy, Axel, te a melegtől félsz.“
„Kétségkivül. Ha csupán tiz mértföldnyire hatolunk is, elértük a
földkéreg végső határát, mert ott is már a hévmérsék ezer
háromszáz foknál több.“
„S te attól tartasz, hogy elolvadsz?“
„Döntse el bátyám maga e kérdést,“ feleltem roszkedvün.
„Halljad tehát, hogy mit határozok,“ válaszolt Lidenbrock tanár
ünnepélyes hangon; „sem te, sem senki nem tudhatja biztosan,
hogy a föld belsejében mi történik, mivel a föld félmérőjének alig
tizenkétezred része ismeretes; tudjuk, hogy a tudomány
tökéletesithető és folyvást tökéletesedik, és hogy elmélet folyvást
elméletet ront. Nem hitték-e egész Fourier idejeig, hogy a bolygókat
környező térben az égi testektől távozva, folyvást csökken a
hévmérsék, s nem tudjuk-e most, hogy az aetherrel tölt regiók
legnagyobb hidege nem több 40–50 foknál a fagypont alatt. Miért
nem állhatna ez a föld belsejének hévmérsékét illetőleg is? Miért
nem volna lehetséges, hogy bizonyos mélységben a hévmérsék
emelkedésének folytonossága megszünjék, a helyett, hogy oly fokra
emelkedjék, melyen a legnehezebben olvadó fémek is
megolvadnak?“
Bátyám a hypothesisek terére tévén át a kérdést, nem volt többé
mit felelnem.
 „Tudd meg tehát, hogy valódi tudósok, többi közt Poisson,
bebizonyitották, hogy ha a föld belsejében kétmillió foknyi volna a
meleg, a forró gázzá vált megolvadt anyagok oly ruganyossággal
birnának, hogy annak a földkéreg nem lenne képes ellentállani, és
széllyelpattanna, mint a tulságosan fűtött gőzkatlan.“
„Ez Poisson véleménye, de nem tudjuk, hogy helyes-e.“
„Más kitünő földtudósok is osztják azon nézetet, hogy a föld
belsejét se nem gáz, se nem viz, sőt nem is az előttünk ismeretes
legnehezebb kövek képezik, mert ez esetben a föld súlya csak felényi
lehetne.“
„Hiszen számokkal be lehet bizonyitani akármit.“
„De hát a tények, fiam, hát a tények? Nem tudjuk-e bizonyosan,
hogy a világ kezdete óta a tűzhányó hegyek száma nagyot csökkent,
és hogy, ha a földközponti melegség valóban létezik is, okunk van
következtetni, hogy az folyvást gyengül?“
„Édes bátyám, ha hypothesisek mezejére viszszük át a
vitatkozást, ugy többé nincs mit mondanom.“
„Én pedig azt mondom, hogy véleményemet számos szakmabeli
tekintély osztja. Emlékszel-e, midőn a hires angol vegyész Davy
Humphry meglátogatott 1825-ben?“
„Nem emlékezhetem, miután tizenkilencz évvel utóbb születtem.“
„Nos tehát, Davy Humphry Hamburgon átutaztában
meglátogatott. Sokáig vitatkoztunk egyéb kérdések közt, a föld
belseje hig voltának hypothesise fölött. Mindketten abban egyeztünk
meg, hogy ez lehetetlen, oly ellenvetésnél fogva lehetetlen, melyre a
tudomány soha nem tudott feleletet találni.“
„És mi azon ellenvetés?“ kérdém csodálkozva.
„Az, hogy e hig tömeg a hold vonzerejének lenne alávetve, mint
az Ocean, és ennélfogva bolygónk belsejében naponta kétszer
dagály állana elő, mely felemelvén a földkérget, rendszeresen
megujuló földrengést okozna!“
„De annyi mégis csak bizonyos, hogy a föld felülete égésen ment
át, és fel lehet tennünk, hogy a külső kéreg elébb hült meg, mig a
belső részek tovább megtartották a meleget.“
„Csalódol,“ felelt bátyám; „a föld tisztán csak felületének elégése
által melegittetett meg. Felülete nagy mennyiségü fémekből állott,
mint p. o. a potassium, sodium, melyeknek azon sajátságuk van,
hogy a lég vagy a vizzel való érintkezés is lángba boritja őket; e
fémek tehát meggyuladtak, mikor az atmosphaera gőzei eső
alakjában hullottak alá, s a mint a viz a földkéreg hasadékain át
lassanként a föld belsejébe hatolt, ez ott uj kigyuladásokat okozott,
melyek felrobbanásokat és kitöréseket vontak maguk után. Ezért
létezett az ős időkben annyi tűzhányó hegy.“
„Nem tagadhatom, hogy e hypothesis valóban nagyon elmés!“
szóltam önkénytelen bámulattal.
„És ezt Davy Humphry itt szemem láttára bebizonyitotta, igen
egyszerü kisérlet által. Az emlitett fémekből golyót készitett, mely
mindenben a földgömbre hasonlitott; mikor e golyó fölületére
vizcsepp esett, a fém forrni kezdett, oxydált és kis hegyet képezett,
melynek csúcsán tölcsér nyilt; e tölcsérből azután tűz tört ki, mely az
egész golyónak oly melegséget kölcsönzött, hogy lehetetlen volt azt
kézben tartani.“
Bátyám okadatolása valóban megingatni kezdte
meggyőződésemet; ő egyébiránt most is szokott szenvedélyességgel
és lelkesüléssel beszélt.
„Átláthatod Axel,“ folytatá ő, „hogy a föld bensejének állapota
különféle hypothesisek felállitására szolgáltatott tárgyat; ezek közt
legvalószinütlenebb a központi meleg elmélete; véleményem szerint
ez nem állhat, lehetetlen, hogy álljon; egyébiránt meg fogjuk látni,
és mint Arne Saknussemm, mi is tudni fogjuk, hogy e nagy kérdést
illetőleg mely nézet a leghelyesebb.“
 „Jól van tehát!“ szóltam én, miután bátyám lelkesedését
önkénytelenül osztani kezdém; „meg fogjuk látni, ha t. i. ott
egyáltalában lehet látni.“
„És miért ne lehetne? Miért ne remélhetnénk, hogy valami
elektricus tünemény fogja megvilágitani utunkat, vagy maga az
atmosphaera, melyet saját nyomása is megvilágithat a földközpont
közelében?“
„Igen,“ szóltam én, „valóban, ez nem lehetetlen.“
„Sőt bizonyos,“ felelt bátyám diadalmasan; „de hallgass e
tárgyról, ne szólj senkinek, nehogy valakinek sikerüljön a föld
központját előttünk fedezni föl.“
 VII.

Ekként fejeződött be ez emlékezetes vitatkozás, lázas

izgatottságban hagyva bensőmet. Szédelegve távoztam bátyám
dolgozószobájából, és Hamburg utczáinak lege nem volt képes égő
fejemet felfrissiteni. Ott hagytam tehát a várost, s az Elbe partján
haladtam a gőzkomp irányában, mely a várost a harburgi
vaspályával helyezi összeköttetésbe.
Valóban meg voltam-e győződve mindazokról, miket hallottam,
vagy csupán bátyám egyénisége, tekintélye gyakorolt nézetemre
befolyást? Hihettem-e, miszerint komoly szándoka a föld központjáig
hatolni? Egy őrült rajongásainak, vagy nagy szellem tudományos
következtetéseinek kellett tartanom mindazt, mit mondott? És hol
kezdődött a valóság, hol kezdődött a csalódás?
Ezer ellentmondó hypothesis űzte egymást agyamban, a nélkül,
hogy egyiket is tökéletesen hittem volna.
Emlékeztem mindazáltal, hogy bátyám nézetét már elfogadtam
volt, habár lelkesedésem csökkenni kezdett; én szerettem volna
rögtön utnak indulni, minekelőtte ráérhettem a kérdés
megfontolására. E perczben csakugyan kész lettem volna, minden
habozás nélkül elindulni.
Azonban kénytelen vagyok bevallani, hogy egy óra multán a
túlizgatottság szétoszolt; idegeim lecsillapultak és a föld legmélyebb
üregeiből visszatértem annak felszinére.
„Absurdum!“ kiáltám; „mily hallatlan badarság! valóban nem
értem, hogy ily dologról értelmes emberek közt mint lehetett szó.
Kétségkivül roszul aludtam és mindezt álmodtam.“
Ezalatt folyvást az Elbe partján haladván, megkerültem a várost.
Miután a kikötőt érintettem, az Altona felé vezető utra tértem.
Valami előérzet inditott erre s ez előérzet csakhamar igazolva lőn,
mert néhány pillanat mulva Margittal találkoztam, ki gyalog és
magányosan tért vissza Hamburgba, könnyüd lépteivel bátran téve
meg e rövid utat.
„Margit!“ kiálték messziről.
Az ifju leány megállott; valószinüleg kissé zavarba jött, midőn az
országuton magát néven szólittatni hallá. Tiz lépéssel mellette
termettem.
„Axel!“ kiáltá az ifju leány meglepetve. „Ah, te elibém jöttél! Ez
igen szép öntől uram.“
De midőn rám tekintett, észrevette zavart, izgatott
arczkifejezésemet.
„Mi bajod?“ kérdé kezet nyujtva.
„Azt kérded, mi bajom!“ szóltam sóhajtva.
Néhány pillanat alatt röviden elmondtam a helyzet mibenvoltát.
Margit egy ideig hallgatva gondolkodott. Valjon az ő szive is ugy
dobogott-e, mint az enyém? Nem tudom; keze azonban, melyet
kezemben tartottam, nem reszketett. Mintegy száz lépést haladtunk,
a nélkül, hogy egy szót is szóltunk volna.
„Axel!“ szólt végre az ifju leány.
„Édes Margitom!“
„Ez valóban szép utazás lesz.“
E szavak hallatára összerezzentem.
 „Igen, Axel, ez utazás méltó egy tudós unokaöcscséhez. Oly
nagyon illik férfinak, ha valamely nagy vállalat által különbözteti meg
magát.“
„Hogyan! Margit, te nem igyekszel e vállalattól visszatartóztatni?“
„Nem, édes Axel, sőt örömest elkisérnélek benneteket, ha nem
kellene attól tartanom, hogy akadály és teher volnék az uton.“
„Valót beszélsz?“
„Valót.“
Oh nők, fiatal leányok! női szivek, örökös talányok! Vagy a
legfélénkebb lények vagytok a világon, vagy a legbátrabbak! Az
észnek nincs szava indulataitok tanácsában. E gyermek még
buzditott ama vakmerő vállalatra, sőt kész lett volna abban részt
venni! És engem késztetett reá, engem, kit pedig szeretett!
Megvallom, hogy Margit elhatározottsága megszégyenitett.
„Margit,“ szóltam, „majd meglátjuk, hogy holnap is igy fogsz-e
szólni.“
„Holnap, édes Axel, épen ugy fogok szólni, mint ma.“
Margit és én, kézen fogva egymást, de mélyen hallgatva,
folytattuk utunkat. Megtörve érzém magam e nap izgalmai által.
„Végre is,“ gondolám, „Julius Calendái még messze vannak, s
addig sok mindenféle történhet, mi nagybátyám szándokát
megváltoztathatja.“
Mikor haza értünk a király-utczai házba, már este volt. Azt hittem,
hogy a házat már csendben fogom találni, hogy nagybátyám szokása
szerint már lefeküdt s Mártha asszony az ebédlőben e napi utolsó
teendőit végezi.
De nem vettem tekintetbe bátyám türelmetlen jellemét. Ott
találtam őt lármázva és hadonázva, egy csoport hordár között, kik a
folyosóban mindenféle tárgyakat raktak le; a vén cseléd nem tudta
hol áll a feje.
„De jer hát valahára, Axel; siess szerencsétlen!“ kiáltott bátyám
messziről, alig hogy megpillantott, „holmid még nincs becsomagolva
és papirosaim még nincsenek rendben; utitáskámnak kulcsát pedig
sehol sem találom; még szárharisnyáimat sem hozták elő!“
Majd sóbálványnyá merevültem bámulatomban. Ajkamon elállott
a szó. Alig voltam képes a következőket kiejteni:
„Tehát indulunk?“
„Indulunk ám, szerencsétlen gyermek, ki sétálni jársz, a helyett,
hogy dolgaidat rendbe szednéd.“
„Tehát indulunk?“ szóltam mindinkább gyengülő hangon.
„Indulunk holnapután, reggeli egy órakor.“
Ennél többet nem hallottam, mert elrohantam szobámba.
Többé nem lehetett kételkednem; nagybátyám az egész délutánt
az utazáshoz szükséges tárgyak és eszközök bevásárlásával töltötte
el; a folyosó tele volt kötélhágcsókkal, görcsös kötelekkel,
szövétnekekkel, kulacsokkal, vaskapcsokkal, vasalt botokkal és
csákányokkal. Tiz ember is alig lett volna képes mindezt elvinni.
Az éjszakát rettentő hangulatban töltöttem. Másnap korán reggel
nevemen szólittatni hallottam magamat. Elhatározám, hogy nem
fogom kinyitni az ajtót. De hogy állhattam volna ellent, midőn Margit
szelid hangja mondá:
„Édes Axel!“
Kiléptem szobámból. Azt hittem, hogy dúlt vonásaim, arczom
halványsága, az álmatlanság következtében kiveresedett szemeim
hatást fognak gyakorolni Margitra, és meg fogják változtatni
gondolkodásmódját.
 „Ah édes Axelem,“ szólt az ifju leány, „örömmel látom, hogy
jobban vagy, és hogy az éj lecsillapitotta nyugtalanságodat.“
„Lecsillapitotta!“ kiáltám.
A tükörhöz rohantam. Csakugyan nem néztem ki oly roszul, mint
gondoltam. Alig hittem szemeimnek.
„Axel,“ szólt Margit, „én sokáig beszélgettem tegnap
gyámnokommal. Ő valóban merész, tudós és bátor férfi, ne
felejtsed, hogy ereidben is az ő vére foly. Nagybátyád elbeszélte
terveit, reményeit, elmondta, hogy miért és mi módon remél
czéljához juthatni. Semmi kétség, hogy valóban el fogja azt érni. Ah
édes Axelem, mi szép, midőn valaki ekként testestől lelkestől a
tudománynak szenteli magát! Mily dicsőség vár Lidenbrock tanárra,
mily dicsőségben fog részesülni utitársa is! Visszatértedkor már férfi
leszel, akkor majd szabadon szólhatsz, önállón cselekedhetsz, és
végre szabadon…“
A fiatal leány elpirult és nem fejezte be szavait, melyek reám
élesztő hatást gyakoroltak. Mindamellett még nem voltam képes
elhinni, hogy valóban utnak indulunk. Nagybátyám dolgozószobájába
siettem, Margitot magammal vonva.
„Nagybátyám,“ szóltam, „tehát csakugyan igaz, hogy utazunk?“
„Hogyan! Te még kétkedel?“
„Nem,“ mondám én, nem akarván őt ingerelni. „Csupán azt
kivántam kérdeni, hogy miért sietünk annyira.“
„Mert az idő szorit, az idő, melyet ha elvesztegettük, helyre
pótolni nem lehet.“
„Hiszen ma még csak május 26-dika és junius végeig…“
„Azt hiszed, tapasztalatlan ifju, oly könnyen jut el az ember
Izlandba? Ha nem rohantál volna el tegnap délután, mint a bolond,
elvittelek volna a kopenhágai gőzhajózási hivatalba, Liffeuder és
társ.-hoz. Ott megtudtad volna, hogy Kopenhágából Reykjawikba
havonként csupán egyszer, t. i. 22-kén indul a gőzhajó.“
„Nos?“
„Nos! Ha bevárjuk junius 22-két, ugy elkésünk és nem fogjuk
láthatni, mikor Scartaris beárnyalja a Sneffels tölcsérét; lehető
leggyorsabban Kopenhágába kell tehát jutnunk, hogy onnan ideje
korán Izlandba érhessünk. Menj és csomagold be holmidat!“
Erre többé nem volt mit felelnem. Visszamentem szobámba.
Margit utánam jött. Ő vállalta el dolgaim rendezését, ő rakta kis
utiládámba legszükségesebb tárgyaimat. Csak oly nyugodt volt,
mintha arról lett volna szó, hogy például Lübeckbe vagy Helgolandba
utazzunk; apró kezei rakosgattak a nélkül, hogy a legcsekélyebb
remegés lett volna rajtuk észrevehető. A fiatal leány most is oly
nyugodtan beszélt és vállalatunkat a legkedvezőbb szinben festette.
Tökéletesen elbájolt, de azért mégis nagyon haragudtam reá. Olykor
ki akartam fakadni, de ő ezt észre sem látszott venni, s nyugodtan
folytatá a rakosgatást.
Végre a bőrönd legutolsó szija is le volt csatolva. Lementem a
lépcsőn a ház földszinti részébe.
Egész nap jártak keltek házunkban a fegyvergyártók, physikai
eszközök és electricus készületek készitői. Mártha asszony
sehogysem tudta elgondolni, hogy ez mit jelentsen.
„Megzavarodott a tekintetes ur?“ kérdé.
Én igent intettem.
„És önt is magával viszi?“
Ismét igent intettem.
„És hová?“
Ujjammal a föld központja felé mutattam.
 „A pinczébe?“ kiáltott a vén cseléd.
„Nem,“ szóltam végre, „mélyebbre!“
Az est beállott, a nélkül, hogy felindulásomban az idő elteltét
észrevettem volna.
„Holnap reggel,“ szólt bátyám, „pontban hatkor indulunk.“
10 órakor kimerülten hanyatlottam ágyamra.
Az éjet ismét rémképek közt töltöttem.
Folyvást földalatti üregekről álmodtam; állapotom valódi lázig
fokozódott. Hallucinációmban a tanár kezemen fogva vonszolt,
ragadott maga után. Feneketlen mélységekbe buktam és folyvást
növekedő sebességgel estem a végtelen ürben. Életem többé nem
volt egyéb véget nem érő esésnél.
Reggel ötkor felébredtem, megtörve fáradság- és izgatottságtól.
Lementem az ebédlőbe. Bátyám ott ült az asztalnál és evett; rettentő
sokat evett. Valódi borzalommal tekintettem reá. De Margit ott volt
mellette s ennélfogva nem szólottam, azonban nem ettem semmit.
Fél hatkor kocsizörgés hallatszott az utczában s házunk előtt
nehézkes hintó állott meg, mely az altonai pályafőhez volt szállitandó
bennünket. A kocsi csakhamar tömve volt bátyám számos
csomagaival.
„Hát a te bőröndöd?“ kérdé tőlem.
„Készen van,“ válaszoltam, mindinkább veszitve erőmet.
„Siess hát, hozassad le, különben elkésünk a vonatról!“
Lehetetlennek véltem végzetem ellen tovább küzdeni. Felmentem
szobámba és bőröndömet lebocsátottam a lépcsőn, magam pedig
követtem.
 E perczben bátyám ünnepélyesen tette le Margit kezébe a ház
kormányát. A kis leány nyugodt volt, szokása szerint! Megölelte
gyámnokát, de midőn mézes ajkaival arczomat érintette, egy könyet
nem tudott elnyomni.
„Margit!“ kiáltám.
„Menj, menj édes Axelem,“ szólt a fiatal leány, „jegyesedtől válsz
el, de visszatértedkor nődet fogod feltalálni.“
Még egyszer megöleltem Margitot és kocsiba ültem. Mártha és az
ifju leány a ház küszöbéről még egyszer búcsut intettek; azután a
kocsis ostora pattogott és lovaink felvágva indultak el az Altona felé
vezető uton.
 VIII.

Altonát Kiellel vaspálya köti össze; e pályán kellett utaznunk a

Belt partjáig. Alig husz percz eltelte után, már holsteini területen
voltunk.
Fél hétkor kocsink a pályafő bejárása előtt állott meg;
nagybátyám számos csomaga, e temérdek pereputty lerakatott,
megmázsáltatott, feliratoztatott és végre a málhaszállitó vasuti
kocsira tétetett; hét órakor már szemben ültünk egymással a
waggonban. A gőzmozdony nagyot füttyentett, s a vonat megindult.
Uton voltunk. Megnyugodtam-e sorsomban? Még nem, de az üde
reggeli lég, s az ut részletei, melyek a vonat gyorsaságánál fogva
minduntalan megujultak, némileg szórakoztattak és feledteték
aggodalmaimat.
Mi a tanárt illeti, lelke nyilván megelőzte e vonat menetét, melyet
kétségkivül nagyon is lassunak vélt. Csak ketten voltunk a kocsiban,
és egyikünk sem szólott. Bátyám minduntalan hol zsebeiben, hol a
bőröndökben keresgélt, figyelmesen megvizsgálva azoknak
tartalmát. Nyugalmából kitünt, hogy vizsgálatainak eredménye
kedvező volt, és hogy a szükséges tárgyak közől semmi sem
hiányzott.
A többi közt ott volt zsebében a dán utlevél, melyet Christiansen
ur, hamburgi consul és a tanár barátja irt volt alá, és melynek
segélyével Kopenhágában könnyen szerezhettünk ajánló leveleket
Izland kormányzójához.
Arne Saknussemm irata is ott volt bátyám legrejtettebb
zsebében, gondosan eltéve. Átkoztam e nyomorult rongyot s azután
ismét a környéket kezdtem szemlélni. Vonatunk terjedelmes,
egyhangu, mocsáros és elég termékeny sikot hasitott át, melyen
nem sok látni való volt, de mely annál kedvezőbb volt vaspálya
alapitására, miután a vonal egyenességét semmi akadály nem
szakitotta meg.
Rá sem értem azonban, hogy ez egyhanguságot megunjam, mert
három órával elindulásunk után a vonat már Kielnél állapodott meg,
ugyszólván két lépésnyire a tengertől.
Málháink Kopenhágáig levén beirva, ezekkel nem volt szükség
bátyámnak foglalkozni. Mindamellett nyugtalan tekintettel kisérte
azokat, midőn a gőzhajóhoz szállittattak. Ott azután eltüntek a hajó
fenekén.
Nagybátyám, túlbuzgóságában oly pontosan számitotta ki a
vasuti vonat érkezte és gőzhajó indulása közötti időt, hogy
kénytelenek voltunk egy egész napon át Kielben vesztegelni, mivel
az Ellenora gőzös csak este indult. Bátyám tehát kilencz órai
türelmetlenségi lázt állott ki, ezalatt folyvást átkozva a gőzhajózási
és vaspályatársulatok igazgatóságait, és végre a kormányt is, mely
efféle visszaéléseket tűr. Kénytelen voltam panaszait
visszhangoztatni, midőn bátyám az Ellenora kapitányát támadta meg
ez ügyben. A tanár azt követelte, hogy a gőzkatlan rögtön füttessék,
és hogy egy pillanatot sem vesztegelve, induljunk. A kapitány persze
nem vette tekintetbe e kivánságot.
Valamint mindenütt, ugy Kielben is csak eltelik az idő. Addig
jártunk fel s alá zöldelő partjain ama öbölnek, melynek végén e kis
város terül el, addig jártunk a környező sűrű berkek közt, melyek e
várost zöld ágak közé rakott fészekhez hasonlóvá teszik, bámultuk a
csinos nyári lakokat, melyeknek mindegyike kis fürdőházzal bir,
jártunk keltünk, mig végre beállott az éj és az óra tizet ütött.
Az Ellenora kéménye nagy gőzfellegeket bocsátott, melyek
messzire elterjedtek a láthatáron; hajóra szálltunk és két kis ágy
birtokába jutottunk, melyek egymás fölött, mintegy különböző
emeletekben állottak a hajó egyetlen szobájában.
Egy negyed tizenegykor a horgonyok felhuzattak s a gőzös
sebesen szelte át a Nagy Belt homályos vizét.
Az éj sötét volt; kedvező szél fujt a part felől s a tenger nagy
hullámokat hányt; a parton itt-ott egyes fénypontokat láttunk;
később, nem tudom mely város közelében, világitó torony vetette
fényét a habokra; ennél több emléket e vizi ut nem hagyott
lelkemben. Reggeli hét órakor Korsörben, Zeeland nyugoti partján
fekvő városkában kötöttünk ki. Ott a hajóból kiszálltunk és ismét
gőzkocsira ültünk, mely most ismét oly sik vidéken, mint a holsteini,
vitt át bennünket.
Még három órai ut állott előttünk, minekelőtte Dánia fővárosába
érhettünk. Nagybátyám egész éjjel nem aludt egy pillanatig sem. Ha
nem csalódom, türelmetlenségében lábaival is igyekezett a kocsit
előbbre taszigálni.
Végre megpillantottuk a tengert.
„A Sund!“ kiáltá bátyám.
Balra tőlünk nagy épület volt látható, mely valami kórházra
hasonlitott.
„Ez tébolyda,“ szólt utitársaink egyike.
„Nekünk csakugyan e házban kellene végeznünk napjainkat! és
valóban, bár nagy e ház, mégis kicsiny arra, hogy Lidenbrok óriási
őrültsége elférjen benne!“ gondolám.
Végre reggeli tiz órakor Kopenhágába érkeztünk; málháink
kocsira tétettek, melyen a Bred-utczai Phönix vendéglőbe hajtattunk.
E kocsizás félóráig tartott, mert a pályafő kivül van a városon. A
vendéglőben bátyám néhány perczet öltözete rendezésére szánt,
azután elsietett s engem is magával vitt. A vendéglő kapusa beszélt
németül és angolul is; de a tanár, nyelvtudós lévén, dán nyelven
szólitotta meg őt s a kapus dán nyelven magyarázta meg, hogy
merre van az éjszaki régiségek tára.
E csodálatos gyüjteménynek, mely annyi különös tárgyakat
tartalmaz, hogy azokból a régi kőfegyverekből, kupákból és
ékszerekből valóban az ország egész története kiolvasható, e
gyüjteménynek mondjuk, igazgatója a hamburgi consul egy barátja,
Tomson tanár volt.
A consul Tomson urhoz intézett melegen ajánló levelet adott volt
bátyámnak. Rendesen a tudósok nem igen szivesen szokták egymást
fogadni. De Tomson ur e tekintetben kivételes ember volt és
Lidenbrock tanárt, sőt még öcscsét is a lehető legszivélyesebb
fogadtatásban részesité. Felesleges megjegyeznem, hogy utazásunk
valódi czélját elhallgattuk a muzeum derék igazgatója előtt. Ugy
állitottuk, hogy Izland szigetét csupán mint természeti ritkaságai által
érdekelt touristák kivánjuk beutazni.
Tomson ur egész nap velünk volt és velünk bejárta a várost,
együtt mentünk ki a tengerpartra, hajót keresendők utazásunk
folytatására.
Reméltem, hogy lehetetlen lesz alkalmasságot találnunk; de
fájdalom, csalódtam. A Valkür nevü kis dán hajó junius 2-kán indult
Reykjawickba. A kapitány Bjarne ur épen hajón volt; nagybátyám a
feletti örömében, hogy hajót talált, ugy megszoritá a kapitány
jobbját, hogy csontjai ropogtak. E derék ember nagyon csudálkozott
e rendkivüli szivélyességen. Az ő szemében Izlandba utazni nagyon
egyszerü dolog, miután neki ez rendes foglalkozása és
kenyérkeresete volt. Bátyám előtt azonban ez utazás valami felséges
vállalatnak látszott. A kapitány e lelkesedést hasznára forditotta s a
szokott dij helyett két annyit fizettetett velünk. De ezzel sem bátyám,
sem én nem gondoltunk sokat.
„Kedden reggel hét órakor legyenek az urak hajómon,“ szólt
Bjarne ur, miután a bátyám által fizetett tallérokat zsebbe dugta.
 Köszönetet mondtunk Tomson urnak szives szolgálataiért, és
visszatértünk a Phönix vendéglőbe.
„Haladunk! minden jól megy!“ ismétlé bátyám többször. „Mily
kedvezménye a véletlennek, hogy e hajó épen most indul! Most
pedig reggelizzünk s azután nézzünk szét a városban.“
Ezután a Kongens-Nye-Torw, rendetlen sok szöget képező térre
mentünk, melyen két ártatlan, senkit meg nem ijesztő ágyuval
ellátott őrhely van. Ennek közelében 5. sz. alatt franczia vendéglő
volt, melyet egy Vincent nevü szakács birt haszonbérben; itt
meglehetős reggelit ettünk, négy markot fizetve fejenkint.
Ezután gyermekes kiváncsisággal jártam be a várost;
nagybátyám követett, a nélkül azonban, hogy a várost figyelmére
méltatná; ő nem látta sem a királyi jelentéktelen palotát, sem a
tizenhetedik századból származó csinos hidat, mely a muzeum előtt
vezet át a csatornán, sem Thorwaldsen roppant emlékét, melyet
iszonyu falfestvények csúfitanak el, és melynek belsejében e
szobrász művei láthatók, sem az elég csinos parkban fekvő
rosenborgi kastélykát, sem a tőzsde renaissance modorban épült
gyönyörü épületét, sem ennek harangtornyát, mely négy
érczsárkánynak egybefont farkából áll, sem a bástyákon levő nagy
szélmalmokat, melyeknek roppant szárnyai ugy dagadtak a szélben,
mint valamely tengeri hajó vitorlái.
Mily felséges lett volna e séta, ha ketten lettünk volna, Margit és
én, s együtt jártuk volna be a kikötőt, hol a nagy gőzösök s egyéb
hadihajók mint egy álomba merülve pihentek piros tetőzeteik alatt;
vagy a szoros zöldelő partjait, hol sűrű fák árnyékában emelkedik a
fellegvár, melynek ágyui orgona- és fűzfák zöld ágai közől tekintenek
elő.
De ah! fájdalom, az én kedves Margitom nagyon távol volt,
remélhettem-e, hogy őt fogom még valaha látni? De bátyám, ha
nem is figyelt e gyönyörü fekvésü helyekre, annál inkább meg volt