Visit https://testbankmall.

com to download the full version and

explore more testbank or solution manual

Solution Manual for Probability Statistics and

Random Processes for Engineers 4th Edition by Stark

_____ Click the link below to download _____

https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-
probability-statistics-and-random-processes-for-
engineers-4th-edition-by-stark/

Explore and download more testbank at testbankmall

 Recommended digital products (PDF, EPUB, MOBI) that
you can download immediately if you are interested.

Solution Manual for Probability, Statistics, and Random

Processes for Engineers, 4/E 4th Edition Henry Stark, John
Woods
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-probability-
statistics-and-random-processes-for-engineers-4-e-4th-edition-henry-
stark-john-woods/
testbankmall.com

Solutions Manual to accompany Probability & Random

Processes for Electrical & Computer Engineers
9780521864701
https://testbankmall.com/product/solutions-manual-to-accompany-
probability-random-processes-for-electrical-computer-
engineers-9780521864701/
testbankmall.com

Random Processes for Engineers 1st Hajek Solution Manual

https://testbankmall.com/product/random-processes-for-engineers-1st-
hajek-solution-manual/

testbankmall.com

Solution Manual for A Microscale Approach to Organic

Laboratory Techniques, 6th Edition, Donald L. Pavia,
George S. Kriz, Gary M. Lampman, Randall G. Engel
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-a-microscale-
approach-to-organic-laboratory-techniques-6th-edition-donald-l-pavia-
george-s-kriz-gary-m-lampman-randall-g-engel/
testbankmall.com
2015 Managing Human Resources, 17th Edition Test Bank

https://testbankmall.com/product/2015-managing-human-resources-17th-
edition-test-bank/

testbankmall.com

Test Bank for Preface to Marketing Management, 12 Edition

: J. Paul Peter

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-preface-to-marketing-
management-12-edition-j-paul-peter/

testbankmall.com

Test Bank For Precalculus 9th Edition 9th Edition

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-precalculus-9th-
edition-9th-edition/

testbankmall.com

Test bank for Sports Marketing : 0132135469

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-sports-
marketing-0132135469/

testbankmall.com

Test Bank for Juvenile Justice, 6th Edition : Hess

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-juvenile-justice-6th-
edition-hess/

testbankmall.com
Test Bank for Social Psychology: Goals in Interaction, 6th
Edition, Douglas Kenrick

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-social-psychology-
goals-in-interaction-6th-edition-douglas-kenrick/

testbankmall.com
2 2

3. The cumulative distribution function (CDF) for the waiting time is defined over [0 ∞) and
given as
⎧
⎪ (
2 0≤ 1
⎪
⎨ 1≤ 2
( )= 2 ≤ 10
⎪ 2

⎪ 0 10 ≤ 20
⎩
1 20 ≤

(a) Plotting we get Fig. 2.

3 3

Figure 2:

(b) Taking the derivative, we get the probability density function (pdf) as
⎧
⎪ 0≤ 1
⎪
⎨ 1 ≤ 2
( )= 0 2 10
≤
⎪ 10 ≤ 20
⎪
⎩
0 20 ≤

with sketch given as:

Figure 3:

We notice that
( ) =
0 + + 10 20
0 2 1 4

1 1 10
= + + =1

(c) We compute the following probabilities:

i. [label=(0)]
ii. [ ≥ 10] = 1 − [ 10] = 1 1 − (10) = 1
iii. [ 5] = (5) = 1 2
R
iv. [5 10] = 510 ( =0 and
v. [ = 1] = 0

4. The point of this problem is to be careful about whether the end-points = and =
are included in the event or not. Remember ), ≤ ] which includes its end-point
4 4
1
Note: (10) = ≤ 10 but here the probability that = 10 is zero.
5 5

at the right. Thus to compute [ we must subtract from ( the probability

that
= i.e. [ = ]

[ ] = ( )− [ = ]
≤ ] = ( )
[ ≤ ] = ( )− ( )− [ = ]+ = ]
[ ≤ ≤ ] = ( )− ( )+ [ = ]
[ ≤ ] = ( )− ( )
[ ] = ( )− ( )− [ = ]

5. For normalization, we integrate the probability density function (pdf) over the whole range
of the random variable and equate it to 1.

(a) Cauchy distribution. The pdf of a Cauchy random variable is given by

)=
1 + [( − ]2

−
for ∞, 0, and −∞ ∞. For the integration, we will substitute tan =
,
1
and
1
so = . Therefore

1+[( − )2 ]2
Z ∞ Z 2
)
= − 2
−∞

³ ´
2
= |− 2
=
= 1
1
Therefore, = .

(b) Maxwell distribution. The pdf of a Maxwell random variable is given by

(
2 − 2 2
0
( )= (1)
0 otherwise

Integrating the pdf (substituting = ), we obtain

Z∞ Z ∞
2 − 2 2 2 2 − 2

0
=
0

∙
= 3 −1 2
6 6
¯∞ Z
−2
¯ 1 − 2
+ ∞
¯
¯ ¸
0
2 0

3
√
= 0+
2 2
= 1

Therefore, = √4 .
3
7 7

6. (a) Beta distribution. The pdf of the Beta distribution is given by

(
(1− ) 0
( )=
0 otherwise
Using the formula 6.2-1 in Handbook of Mathematical Functions by Abramowitz and
Stegun, we get
Z1 Z∞ −1
−1
(1 − ) −1
= 0 (1 + )
+
0

Z 2
−1 −1
= 2 (sin )2 (cos )2
0
Now, we look at the product of the Gamma function Γ( ) evaluated at + 1 and +
1. Substitutions used for this integration are = 2 = 2 and = sin =
cos .
+ 1) + 1)
∙Z ∞
¸ ∙Z ∞ ¸
− −
=
0 0
Z ∞Z ∞
−( + )
=
0 0
Z ∞Z ∞
2 +1 2 +1 −[( 2+ 2 )]
= 4
0 0
Z Z ∞
2 2 +2 − 2
= 4 (sin )2 +1
(cos )2 +1

0 0
Z ∞ Z 2
− 2
(sin )2 1
(cos ) 1
= 2
0
2 + +1
( ) 2
0
Z 2

= + + 2)2 (sin )2 1
(cos )2 1
0

Γ( + +2
Therefore, = )
.
Γ( +1)Γ( +1
)
(b) Chi-square distribution. The pdf of a Chi-square random variable is given by
(
( 2)−1 − 2 2 0
( )=
0 otherwise
Integrating ( , we
get
Z ∞ Z ∞
( 2)−1 − 2 2
( ) =
0 Z0 ∞
8 8

2 ( 2) 2 ( 2) − 2 2
= (2 ) [( ) ]
0
Z ∞
2 ( 2) 2 ( 2) − 2 2
= (2 ) [( ) ]
0
2 ( 2)
= (2
³ ´) Γ

2
= 1
1
Therefore, (2
=
2 )( 2) Γ
(2 ).
9 9

7. Here we do calculations with the Normal (Gaussian) random variable of mean 0 and given
variance 2 In notation we often indicate this as : (0 2 In order to calculate
the probabilities [| | ≥ ] for integer values = 1 2 , we need to convert
this to the standard Normal curve that is distributed as (0 1 In particular the so-
called error function is defined as
Z
1 1 2
( )= exp(− ) for ≥ 0
0 2
√
2

and so only includes the right hand side of the (0 1) distribution. Expanding [| | ≥ ]
fo positive, we get [| | ≥ ] = [{ ≤ − } ∪{ ≥ }] which is
somewhat cumbersome, so instead we consider the complementary event {| | } which
satisfies
[| | ≥ ] = 1 − [| | ] For this complementary event, we
have
[| | ]= [− for 0
Z 0 2 Z0 2
1 1
= √ exp(− 2
+√ exp(− 2)
2 − 2 2 2

Z 2
1
= 2√ exp(− by the symmetry about =0
2 2 2
0

By making the change of variable = , we then convert this equation into

Z 2
1
[| | ]= exp(− since =
0 2
2√
2

= 2 erf( for 0
allowing us to use the standard Table 2.4-1 for erf(·) Looking up this value and
subtracting twice it from one, we get
=1 [| | ≥ =]
=2 [| | ≥ 2 =]
0 =
0456
3 [| | ≥ 3 ] = 0 0026
=4 [| | ≥ 4 =] 0 0008
≈0
8. The pdf of the Rayleigh random variable is given by

−
2 2 2
( )= 2
( )

Note that since ) is zero for negative , ( ) = 0, for 0. Now ( )

=
R − 2 2
2
2 2

0 2 . Substituting = 2 2 and = 2 , we get

Z 2 2
1 10
0
− −
( )= =1− 2
=0 1 2
0

9. For the Bernoulli random variable , with (0) = (1) = and , 1− the
pdf is given as
)= ( )+ (
− 1)
For the binomial random variable with parameters and we have as a function of
Xµ ¶
( )= (1 − ) − ( − )
=0
1 11
1

For the Poisson case, with mean = we have the density

∞
X
−
( )= (− )
=0
!

10. This problem does some calculations with a mixed random variable. We can represent the
pdf of as
− 1 1
( )= [ ( − 1) − ( − ( − 2) − 3)
4 4
4)] + +

(a) To find the constant , we must integrate the pdf over all to get 1.
Z 4 Z Z
− 1 +∞ 1 +∞
+ ( 2) + ( − 3) = 1
1 4 −∞ − 4 −∞
1 1
( −1− −4 ) + + = 1
4 4

which has solution = 1 1

2 −1 − −4 =1
R
(b) Taking the running integral −∞ ( ) , we get the CDF ) with sketch given
in
Fig. 4.

Figure 4:

Although not requested, the CDF is given analytically as

⎧
⎪ 0 1
−1
⎪ 1 − 1≤ 2
⎪ 2− −1 − −4
−1 − −
1
( )= 2 −1 −
1
−4 + 4 2≤ 3

⎪ 1 −1
1 −
−
⎪ 2 −1 − −4 +2 3≤ 4
⎪

1 4≤
(c) We calculate the pdf as
− 1 1
1
( )= [ ( − 4)] +
2 − So −4
− 1) −
−1
Visit https://testbankmall.com
now to explore a rich
collection of testbank,
solution manual and enjoy
exciting offers!
1 12
2
− 2) + − 3)
4 4

Z 3 − Z 3
1 1

[2 ≤ 3] = −4 + − 2)
2 2 − 2−
−1 4

1 −2
− −3
1
= +
2 −1 − −4
4
1 13
3

where we start the integral of the impulse at 2− in order to pick the probability mass
at = 2 Note that we must include the probability mass at = 2 because the
event
{2 ≤ 3} includes this point.
(d) We calculate
Z 3 − Z 3+
1 1

[2 ≤ 3] = − 3)
2 2 +
−1 − −4 4 2

−2 −3
1 −
1
= +
2 −1 − −4
4
where we end the integral of the impulse at 3+ to pick up the probability mass at =3
(e) We have

(3)
= ≤ 3]
Z 3 − Z 3+ Z 3+
1 1 1
= − 3) − 2)
+ +

1 2 −1 − −4 4 1 4 1
−1 −3
=
1 − 1 1
−1 − −4 + +
2
4 4

11. First we need to calculate the probability that is less than 1 and that it is greater than 2
(area of shaded region in Fig. 5). Now

[ 1] = [ ≤ 1] = (1) = 1 −
−1

−2
[ 2] = 1 − ≤ 2] = 1 − (2) = 1 − (1 − )=
−2

Since the events are disjoint, the probability that 1 or 2 is

−1 −2
[{ 1} ∪ { 2}] = [ 1] + [ 2] = 1 − + =
0 767
1 14
4

Figure 5:

12. We calculate the pdf as

− 1 1
( )= [ − 1) − ( − − 2) − 3)
4 4
4)] + +
8 8

So
Z
−
[2 4] = +
4
1
2 4
−2 −4 1
= ( − )+
4

where we start the integral of the impulse at 2+ in order to not include the probability mass
at = 2 The overall answer then becomes 43( −2 − −4 ) +

13. This is an example where the probability distribution is defined on the sample space which is
not the elementary sample space. Normally, when we consider two coins tossed simultaneously,
we consider the sample space containing two tuples of heads and tails, indicating the outcome
of two tosses, i.e., we consider the sample space Ω = { }. Here we will
see that we can also define probability on another set of outcomes.

The sample space Ω contains outcomes 1 2 3 that denote outcomes of two, one, and
no heads, respectively. Assuming that the coins are unbiased, we first find the probability
of these outcomes.
[ 1 ] = [heads on both tosses] = 0 × 5=
0 25
[ 2 ] = [head on first, tail on second] + [tail on first, head on second] = 5×0 5+
5×
0 5 =
0
[ 3 ] = [tails on both tosses] = 0 × 5=
0 25

(a) { : ( )= 0 ( ) = −1} = 2 =⇒ [{ : ( )= 0 ( ) = −1}] =

[ 2] = 5
{ : ( )= 0 ( ) = 1} = 1 =⇒ [{ : ( )= 0 ( ) = 1}] = [ 1] =
0 25
{ : ( )= 1 ( ) = −1} = =⇒ [{ : ( ) = 1 ( ) = −1}] = [ ] = 0
{ : ( )= 1 ( ) = 1} = 3 =⇒ [{ : ( ) = 1 ( ) = 1}] = [ 3 ] =
0 25

(b) Before we find the independence of and , we first find the probability mass functions
(pmf) of and .
[0] = = 0] = [{ 1 }] + [{ 2 }] = 5 + 0 5 = 0 75
[1] = = 1] = [{ 3 }] = 0 25.
[ ] = 0 for = 0 1.
9 9

Similarly, [−1] = [1] = 0 5 [ ] = 0 for = −1 1.

For independence of , we need [ ]= ] [ . For =0 = 1,
[0 1] =
0 25 [0] [1] = 0 75 × 5 =
. Hence and are not
independent.
1 1
0 0

14. (a) We have to integrate the given density over the full domain. We know
Z +∞
( ) = 1
−∞
Z +2
1 1 1 2
= + + +
8 16 16 −2
Z +2
1 2
= +2
4 0
à ¯2 !
1 1
¯
3¯
= +2
4 3 ¯0
1 8
= +2
4 3
Hence =
9 64.

(b) A labeled plot appears below in Fig. 6. Note the jumps occurring at the impulse
locations in the density. Also note the slope of the distribution function is given by the
density function in the smooth regions.

Figure 6:

(c) We proceed as follows

Z 1
(1) = ( )
−∞
Z +1
1 1 1 9 2
= + + +
8 16 16 64 −2
µ ¶
1 1 1 3 9 Z
= + + + + +1
2

8 16 16 8 64 0

2
(using the symmetry of )
à à ¯ !!
1 3 9 1 3 ¯¯1
= + +
4 8 64 3 ¯0
1 1
1 1
1 3 9 1 43
= + + =
4 8 64 3 64
10 10

(d) We can calculate

Z 2
[−1 ≤ 2] = ( )
−∞
Z +2
1 9 2
= +
16 64 −1
R R
But the easier way is to realize that +2 2 = +1 2 (because of symmetry)
which −1 −2
was needed in part (c). Then, by just counting the one relevant impulse area, we can
write
1 3 3 31
[−1 ≤ 2] = + + =
16 8 64 64

15. First we calculate the probability that is even. Now it is binomial distributed with
parameters = 4 and = 0 5 i.e. ; 4 0 5) 0 ≤ ≤ 4 thus
[{ = even}] = ;4 ) + (2; 4 0 5) + ;4 5)
µ ¶ µ ¶0 µ ¶4 µ ¶ µ ¶2 µ ¶2 µ ¶ µ ¶4 µ ¶0
4 1 1 4 1 1 4 1 1
= + +
0 2 2 2 2 2 4 2 2
µ ¶4 µ ¶4 µ ¶4
1 1 1 1
= 1× +6 × +1 × =
2 2 2 2

Now, the conditional probability is given as

[{ = } ∩ { = even}]
[{ = }|{ = even}] =
[ = even ]
{ }
⎧ 1
21 = =0
⎪ 16 8
⎪ 0 =
⎨ 1
= 2 166 = 86 =
2
⎪ 0 =
⎪ 3
⎩ 1
2 16 = 18 =
4
where we have used the fact that the joint event
½
{ = } even,
{ = } ∩ { = even} =
odd.

16. The marginal distribution function of random variable is given by

⎧
⎪0 0
⎪
⎨
10 0≤ 5
( )= (+∞ )=
The pmf is given by
 11 11

⎪ 10 5≤ 10
⎪
⎩1 ≥ 10 ⎧
⎪
⎨0 ≤0
)= ( )− ( − 1) 1 0 ≤ 10
= 0 10
12 12

The conditional probability density function:

[ ≤ = ] = ( )− ( − 1)
⎧
⎪0 ≤ 0
⎪
⎨ −
(1 − 0) 1
10 1≤ ≤5
= ( )
− ≤ 10
⎪(1 −
1
)
1
10 5
⎪
⎩0 10

Note that ( | = )= ≤ | = is not defined for ≤ 0 or 10, because

for these , = ] = 0. Therefore,

≤ =
]
( | = ) =
( )
(
(1 − − 0 ) 1≤ ≤5
= −
( ) (1 − 1 ) 5 ≤ 10

Hence, ( 1 − 0 1≤ ≤5
0

( | = )=
( )
1 − 1 5 ≤ 10
1

17. Let the number of bulbs produced by and be and respectively. We have
+ = ,
and is the total number of the bulbs. So [ ] = = 14 and [ ] = = 43 Since
we
have
( | ) = (1 − −0 2 ) ( ) ( | ) = (1 − −0 5 ) ( )
then

( ) = ( | ) ( )+ ( | ) ( )
1 −0 2 −0 5
= (1 − ) ( ) +(1 − ) ( )
3
4 4
So
1 3
−0 5×2
(2) = (1 (1 − )=
−0 2×2 4
− )+
4 3 −0 5×5
(5) = 1 (1 − )=
(1 − 4
−0 2×5 3
)+ (1 − −0 5×7
)=
(7) = 4
4
1
(1 −
−0 2×7
)+
4
Visit https://testbankmall.com
now to explore a rich
collection of testbank,
solution manual and enjoy
exciting offers!
Other documents randomly have
different content
 – Mint egy halottnak, suttogá magában az ifju s az öreget,
ellenkezése daczára is, fel akarta emelni ládájáról.
– De várj! Esküdjél meg hát, hogy nem fogsz nyulni pénzeimhez,
esküdjél meg, akkor lefekszem.
– Mire esküdjem, öreg? Semmi sincs, a mit szeretnék, semmi
sincs, a mitől félnék, hacsak a kétségbeesésre, vagy a boszúra nem
esküszöm.
– Jól van, jól van; a kinek bosszú kell, annak nem kell pénz; hát
megállj, emelj el innét, de ne tégy fel ágyamba, nem akarok aludni
többet. Jer, nyisd fel a ládát, de igérd meg.
– Tehát még nem ástad el?
– Vigyázz! megesküdtél, nem szabad elvinned! rikácsolá
gyermekes félelemmel a haldokló, száraz ujjait meggörbítve s vadul
tekintve fel, mint egy fészkét még haldokolva is védő vad madár.
– Nem esküdtem; hanem hol van egy kapa? majd eltemetem
őtet.
– Köszönöm, köszönöm, az Isten áldjon meg érte! de mégis ne
tégy úgy, hanem rakd át ide a koporsóba, – a párnát fejtsd fel, – oda
a gyaluforgács közé töltögesd be. Velem akarom őket vinni, velem
aludjanak a sírban. Az öreg lankadtan vonszolta magát az ifju
lábaihoz, s reszketve ölelte át annak térdeit, mintha megváltója
térdeit ölelte volna, bűneit lekönyörgendő.
– Legyen! szólt öcscse, s a szalmapárnát fölfejtve, abba az
erszényeket egyenkint kiürítette.
A haldokló szemei lázas örömben kisérték kezeit, míg a párnát
újolag összevarrta. Iszonyú volt viaszsárga kiaszott arczán a
természetkívüli öröm mosolygása.
– No most fektess rá! szólt s arczát a halál szeplői verték ki.
István felnyújtóztatta a haldoklót koporsójába.
 Gáspár boldog elégülettel helyezte magát a szomorú sírágyba,
mint mikor hosszú útak törődései után otthon saját ágyában fekszik
a magát kipihenő.
– Már most szegezd reám a koporsófedelet.
– Hova gondolsz öreg, meg akarsz fulladni alatta?
– Mindegy, egy óra elébb, vagy utóbb! szegezd le!
– Te őrjöngsz, nem vagy eszeden; próbálj imádkozni.
– Szegezd le! rikácsolá a halálfia kétségbeesetten.
– De hát ha még meggyógyulsz?
Az öreg szemei üvegesedni kezdtek, arczát szederjes foltok ülték
el, álla lecsuklott, még egyszer görcsösen fellökte magát s száraz
karját fölemelve hörgé:
– Átok reád! mert meg akarsz lopni, azért nem szegezed le. Meg
akarsz rabolni!
István rátette a koporsófedélt s két hosszú szeget ütött bele.
– Boldog vagyok! sóhajtá az elevenen lezárt s lelkét koporsójába
lehelte.
Az ifju egy ideig némán bámult a koporsó fedelére rótt hosszú
fehér kereszre, míg gondolatjai azon sötét keresztet rajongák körül,
melyet szívében viselt. Azután előkereste a meghalt derekalja alól
annak kulcsait, s egy fali szekrényt kinyitott velök, melynek
legbelsejéből egy pecsétes iratcsomót vett magához, s a szekrényt
újolag bezárva, a szobát sietve elhagyá.
Azon iratcsomó foglalta magában idősb Bálnai házassági
szerződését, végrendeletét és egyéb hagyományait, mikből kiderült,
hogy Lilla nem Gyékény Márton leánya.
 A bezúzott ablakon hiuz szemekkel bámulta e jelenetet egy
ismert fő, a jó szomszéd Gyékény Márton.
Halványan pislog a mécs a fukar koporsója fölött.
A KEGYES FÉRFIU.
 Ne bántsd azokat
A mohosult sírhalmokat.

Népdal.

A fukart eltemették; eltemették emlékezetét is.

Senkit nem szeretett, őt sem szerette senki; jó szót nem adott a
búslakodónak, kenyeret a koldusnak soha, s kiséret nélkül vitték ki a
temetőbe.
Ott nem fogja őt siratni senki, keresztfáján nem fog lebegni
fátyol, sírján virág nem fog virulni; le lesz az tapodva s benőve vad
tövisekkel, keresztfáját legközelebbi télen felfűti a sírásó.
Hát a gyűlölség meghal-e? Eltemetik-e a boszút? s az üldözés
ellen biztosít-e a sír? Tudja-e valaki gyűlölni a halottat?
Gyékény Márton késő este ellenségét látogatni megy, vállán
kapával.
Az éj embergyűlölő, az eső szakad, a szél zúg, a
jegenyeerdőkben harsogás hallik, milyen ezer trombiták hangja; a
világvégi negyven napok egyike lehete ehhez hasonlatos.
A jó ebet nem verik ki ilyenkor s Gyékény Márton ellenségét
látogatni megy, vállán kapával.
Minden élő lény rejtekhelyét keresi, a bagoly odvába vonja
magát, a farkas berke bozótjai közé, s az ember tűzhelye mellé.
Örül, ki szeretett családja körében megvonulva, nyugton
hallgatja, mint zúg és tombol a kéményekben a zivatar – s Gyékény
Márton ellenségét látogatni megy, vállán kapával.
A temetőhöz ér; vadul széllyel tekint, körül emberhangtalan éj,
csak a zivatar üvölt és a halálmadár huhog; a temetői keresztek
kisértő alakot öltenek, a sírok felett lidércz bolyong, meztelen
koponyák vigyorognak itt-ott kékes phosphor fénynyel szürkítve;
odvas sírok üregeiben a lecsorgó víz oly hangokat ád, mintha a
sírlakók szuszogva és nyöszörögve fordulnának meg koporsóikban.
Az ákászok vagy tán a holtak lelkei nyögnek, fohászkodnak a széltől
ingatva. Ez nem azon idő, melyben a jó lelkek járnak.
Végre egy letapodott sírhoz ér az éj madara s ott megállapodik.
A sírt ma hányták föl, de ha az eső úgy akarja, holnap nem
fogják nyomát megtalálni.
A sír még csak föl sincs hantolva.
A kegyes férfiu belevágja a sírba kapáját.
Ez ellenségének sírja, a fukaré.
Feldúlja a halmot.
Tán sajnálja tőle azon szomorú nyugodalmat, melyet annyiszor
kívánt néki? Tán azt akarja, hogy a zápor mossa meg koporsója
födelét? Tán még egyszer meg akarja őt átkozni alvó poraiban?
Nem, nem! a fukar halálának éjén ott leskelődött a kegyes férfiu
szomszédja ablakán s most zivataros éjnek idején eljött a halottat
megrabolni.
Sietve dúlta fel a sírt.
Izzasztó munkája közben sokszor széttekintett. Mi nem láttunk
egyebet a sötétségnél, de ő lát rémes fenyegető alakokat, mik
kezeikkel nyulnak felé; olykor úgy rémlik előtte, mintha hideg
csontkezek czirógatnák végig arczát, s feléje hajló arczok
susognának fülébe üdvetlen szavakat; de a kegyes ember
megrögzött gonosztevő, s talál nyugtató gondolatokat fellázadt lelke
számára – és tovább ás.
Már a koporsó tetejét korholja kapájával, ekkor egy gondolat
villan meg agyán, – rémes, hajborzasztó, – mitől a lélek rázkódik
meg belsejében.
 – Ha még élni találna!!
De a kegyes ember tudja, hogy mit fogna tenni akkor és tovább
ás.
A koporsó végre egészen ki lőn kaparva, a kegyes férfiu vésőt
vőn elő és kalapácsot, hogy annak födelét fölfeszítse.
E perczben úgy tetszék, mintha kutyaugatást hallana.
Borzadva húzta össze magát és hallgatózott; – tompán ugatva
közelge az eb s jól ki lehete venni, a mint a sírok között ugrálva,
dühösen keresett valakit.
Azután egy emberi hang hallatszott, – a sírásó szava, a mint
kutyáját hítta, s később, hogy az nem szünt meg ugatni:
– Ki van ott? kiálta.
Márton ijedten oltotta el lámpáját.
– Ki az? kiáltá újra a hang.
A kutya mindig közelebb szaglászott, ekkor nehézkes léptek
hallatszottak, kisérve dörmögő hangoktól, mintha valaki a sáros
fűben, a sírok között árkon, bokron keresztül törtetne; a kutya előtte
futott, mindig élesebben hangzott nyugtalan, ijesztő csaholása, már-
már a feje felett hallá azt szuszogni a kegyes férfiu s tagjai
megzsibbadtak a félelemtől.
A lépések követték a kutya nyomát, hirtelen azonban megfordítá
irányát az eb, dühös csaholással csapott el a dúlt sír mellett s egy az
árokparton álló ákásznak rohant, arra dühösen felugatva.
A temető-őr is elhaladt a sír mellett, a nélkül, hogy a sötétben
annak szétdúlt állapotját észrevette volna, ha egy lábnyommal odább
lép: bizonyosan bele fogott volna esni.
Márton szabadabban kezde lélekzeni, a hogy a távozó lépteket
hallá, s vizsga fejét vigyázva felütve a sírból, félénken utána nézett a
sírkerülőnek.
Az eb folytonosan ugatott egy ákászfát, melyről néhány varjú
látszott lomha repüléssel odább szállani.
– Ejnye no, bomlott kutyája! hogy ugatja azt a varjút, azt
gondolom, tolvajt érez! Czoki haza! dörmögé a sírásó s valami
nyomatékos okkal oldalba hajítván az ebet, az vonítva szaladt haza,
a sírásó pedig folyvást czammogott utána. Még azután sokáig
hallatszott fenyegető üvöltése a bezárt ebnek.
Márton úrnak roppant ellenszenve volt az ebek iránt, kivált most,
midőn minden hangról azt hitte, hogy az ő árulója.
Ismét meggyujtotta lámpását, azt a koporsó mellé letevé s
elkezdé annak födelét felfeszíteni.
A födél engedett, a szegek kijöttek s a koporsó feltárult.
Egy félig elfojtott rikoltás tört ki a halottrabló ajkán.
Ellensége, az eltemetett, kinyilt szemekkel, kinyilt ajkakkal
feküvék ott; mintha a jégszemekkel ő reá tekintene, mintha e
szinehagyott ajkak hozzá akarnának beszélni; a halott két keze
fejéhez volt emelve és haja szétkuszálva.
Első pillanatban azt hitte a kegyes férfiu, hogy az ember él, oly
valami túlvilági, kisértetszerű volt le nem csukott szemei
tekintetében, s őrült ijedtséggel kapott annak melléhez.
Az a hörgő halotthang, mely e nyomásra annak nyitott ajkain
felszállt, mint egy elmaradt utóhang az elköltözött élet szavaiból,
valami rémületes volt; végre meggyőződék felőle, hogy az ember
meg van halva s iparkodék annak szemeit lecsukni.
Hanem a balszem, valahányszor lecsukta, mindannyiszor ismét
lassan felnyilék s reá bámult.
Azt mondják, hogy a mely halottnak a szeme kinyilik, az még
valakit vár maga után.
 Végre sikertelen törekvései után kivette Márton a halottat
koporsójából, arczczal a földre fektette, hogy rá ne lásson többé, s
kihúzta alóla a pénzzel telt párnazsákot, azt dereka körül kötötte,
azután a holtat ismét visszafekteté, homokot szórt arczára, s a
koporsófedelet újra leszegezé.
– Holtod után is boszúmat állom rajtad! susogja magában, azzal
lámpáját kioltja, sötétben marad, s még egyszer magasztosan
ingerült félelemmel visszatekintve a sírba, sietve készül abból
felkapaszkodni, midőn hirtelen a sír fenekéről egy erős kéz, erős,
mint a halálé, megragadja öltönye szárnyát, s egy iszonyú kiáltással
visszarántja a koporsóra.
Az embert ott ütötte meg a guta ijedtében.
Midőn a koporsófödelet leszegezte, hosszú kaputja szárnyát
odaszorította, és nem jött ki többé élve onnan.

A mint ez megtörtént, sietve mászott le egy alak amaz ákászfáról,

melyre a sírásó ebe felugatott, s a sírhoz rohanva, a felett megállt,
éles hangon kiáltván:
– Sírásó! ide, egy sírban két halott van!!
Ez volt Bálnai Körmös István.
Gyékény megleste őt, de ő is megleste a kegyes férfiut.
 A BOLDOG EMBER.

Magamban nevetem az egész világot.

Népdal.

Hol? merre? Ki tudná megmondani? Messze, ember nem járta

helyen lakott egy boldog ember, – egy boldog ember, ki e boldogság
helyett az ég minden csapásait érdemelte volna.
Neve átkozva volt, és lelke fekete, és kezei vértől foltosak.
S ez ember mégis boldognak nevezé és boldognak érezte magát.
Mintha nem is volt volna Isten az égben!
Ki áldotta meg őt?
Egy kisded szoba, melyben boldogságával együtt lakik; rugalmas
üveg-szőnyeg borítja falait, melynek színei a szivárványnál
ragyogóbbak. Kedves, sötét hely, hova csak megtörve jár a napvilág,
gond és bú nem járnak semmi alakban; az ablakokra kívülről a
jerikói rózsa indái borulnak kövér bőrleveleikkel, piros virágait szelid
méhek döngik körül s a fonadékain átszűrt estfuvallat élveteg
illatkeveréket, ezer virágból szedettet ver be a szobába.
Benn egy zöld kalitban énekes hímfürj pitypalattyol, kívülről társai
felelgetnek neki; kis lyuggatott katulyában a «cicada sonora» ver
ismeretlen lélek-hangszerű dallamokat, s egy fali óramű
hullámhangjaiban megragadó ismeretlen dalműveket zeng le az
érczhenger, mik úgy hangzanak, mintha kisebb-nagyobb
üvegcseppek hullanának csendesen álló tó vizébe.
 Az ablakfüggönyök félig le vannak eresztve; a napvilág besüt
alattuk és a rózsalevelek között, s gömbölyű képletekben rajzolja
magát a sokszínűen hímzett selyemszőnyegen.
Egy márvány-asztalon, pompás kék és fehér porczellán
vedrekben ritka és alakra s színezetre gyönyörű virágok tenyésznek,
lángszínűek, fényesek, hosszan kilógó ezüst hím rojtokkal, sötétzöld
húsos levelek között, miknek csodásan-édes illatja a lelket birná
elaltatni; a vedrek aranyozott emaillos ékvényekkel vannak
felczifrázva.
Minő pazar fény! Mennyi ezüst és arany! Mennyi ragyogó
drágakő! Kényelem mindenütt, élv, ragyogvány, magas ízlés!
Tündérország!
Legbenn a szoba mélyén, a nyugalmas, leszőnyegezett
mélyedésben, hová csak sűrű selyemfátyolon keresztül hat a
napvilág, az illatos nyugágy forró lehelletétől részeg levegőben, ott
nyugszik a habkönnyű selyempárnákon egy ifju nő; szép, mint a
költészet első szerelemálma, tagjai gyöngédek, mint a vert hab; haja
fekete és fénylő, szétbomlottan ezer gyűrűben fekszik a fehér párnán
s a fehér vállakon; arcza alig pirul, az is az álom pírja rajta, de annál
teljesszínűbbek nyíló ajkai, a nedves, piros, élvigérő ajkak, miken
ember számára egy kicsiny, de kedves foltja maradt meg a
paradicsomnak; halántékain gyöngéden átkéklenek az erek,
szemöldei, mintha csak rajzolva volnának; gömbölyű karja feje fölé
van emelve, félfeléről rózsaszín visszárnyékot vet rá a szőnyegen át
belopózó világ. Fehér nyakát egy sor piros gyöngy öleli át. A könnyű
bársonypaplan térdeig lehull róla, s a finom simuló patyolat minden
emelkedéseiben és hajlásiban elárulja a vénusi termet kecseit.
Alszik, – virágillatot szí be, balzsamot lehel vissza pihegéseiben.
Mellette, kék ernyővel elfalazva, melynek ultramarin színébe
ezüstszín lepkék látszanak beszőve, egy rózsafa bölcső himbolyg,
pirossá fényesítve, arany gombokkal és faragványokkal ékes; benne
fehér vánkosokon, hószín pólyában egy szép kis gyermek fekszik;
nem igen piros, talán beteg? noha pólyája és vánkosai repkednek a
piros szalagoktól.
De ez nem alszik; szemei, a sötétfekete szemek nyugtalanul
forognak széttekintgetőleg; nyöszörg, kér, nyugtalankodik s végre
kényeskedő beszédes sirással szól bele a csendbe.
Azt állítják, hogy az anyát és gyermekét érzéki sympathia köti
össze, mely által megérti annak szótagtalan állati siránkozásiból
minden bajait, kivánságait; megtudja, mikor adjon neki vizet, vagy
orvosságot, csókját vagy keble tejét, s ez ösztöni rokonszenv
legmélyebb álmából felkölti őt, ha gyermeke ébred.
És a fiatal nő az illatos nyugágyon nem ébred fel.
A szegleten az ágymenyezet függönyei mögött kis márvány
kandalló van rejtve. Czedrusfa és szultánfüstölő égnek benne. Az
illatos kék füst áthat a szőnyegen, s a fiatal hölgy álmát még
mélyebbé és kábultabbá teszi. Tagjain meleg pir ömlik el, lehellete
forró, keble hulláma száll és emelkedik.
A kis gyermek folyvást sír és nyüzsög.
Ekkor az ágyszőnyegek széllyelválnak, s rajtok egy arcz tekint be,
egy halavány férfi arcza, egymáshoz közel szorult szemekkel és
picziny ajkakkal. Hajfürtei illatos olajtól fényesek, öltözete eszményi.
– – Ez a boldog ember.
Ime mind ez öröm az övé, mind e virág az ő számára nyílik, mind
e kéj érte terem; gondja nincs, legalább nem látszik lenni, mindig
telve előtte az öröm pohara, ő boldog. Még reményei is vannak.
Lehajlik a síró kisdedre, az megismeri őt s sírása kaczagásra
válik, apró kis kezeit örömrepesve nyujtja felé; ő felveszi a
gyermeket, ringatva lapdáz vele kezei közt, minek az szertelenül
örül; majd az órazenét hallatja vele, s midőn a kis gyermek figyelve
felüti picziny ujját s eszmélve szól egyes szótagokat: a! – – apa! – s
hozzá picziny ajkait oly módosan illesztgeti: az apa szíve megtelik az
örömérzetek legkedvesebbikével, érzi, hogy egy lény van a világon,
kinek boldogsága az ő kezébe van letéve, kinek lelke az ő lelkéből
van szakítva, kinek ártatlan szíve őt szeretni fogná még akkor is, ha
az egész világtól el lenne taszítva; szeretni fogná és ragaszkodnék
hozzá, ha minden ajk «bűnt», «átkot» kiáltana is fejére. Megcsókolja
a kis gyermeket, megcsókolja számtalanszor; a gyermek kaczagva
néz fel reá, azután mintegy érezve a rokonszenvet, mely kettőjöket
összeköti, kényelmesen elhagyja magát, szemeivel mindig
mélyebben pillant, végre lezárja azokat s elalszik.
Az apa visszateszi őt bölcsöjébe, az ernyő fátyolhálóját
összehúzza fölötte, melléje térdel s imádkozik.
Boldog ember, még imádkozni is tud!
Azután az alvó nőhöz lép a boldog ember.
A hölgy arcza hirtelen minden vonásiban elváltozik, elkomorul, a
mint a férfi álomgőzkörébe lép.
Ez gyöngéden fölébe hajlik, a nő szemöldei összehúzódnak, keble
lázadtan piheg, a férfi megcsókolja az alvó márvány homlokát, ez
egy convulsiv sikoltással felriad, s nagy fekete szemével merően,
hidegen néz a férfira.
A nő tébolyodott.
E hideg, zavart tekintet, e szótlanul nyilt száj, az elmezavar
mysticus jelleme a szép vonásokon, mind azt beszélik, hogy a lélek
saját lakában idegen, az eszméknek nincsen királya.
– Rosszat álmodtál, édesem? úgy felijedtél, szól hizelgő
simulással a férj, s a nő fehér kezét arczához nyomja.
– Rosszat, felel ez suttogó hangon, szemei félénken tétovázva
néznek szét a szobában, azután a férjhez hajolva, annak fülébe súg:
«A kigyó a gerlével párosult».
A férfi érzi az iszonyú szorítást, melylyel a hölgy fehér ujjai őrült
erőben sajtolják össze kezét.
 – Ha a kigyónak és a gerlének gyermeke lesz, mi lesz annak
neve? Kigyógerle, vagy gerlekigyó? szárnyas kigyó lesz-e az, vagy
fulánkos galamb?
A férj néma, bánatos megadással hallgatta az őrült szavait.
Merően, feszülten néze a férfi szemeibe, s azután vadul ölelte
magához annak szőkefürtös fejét:
– Kék szemed van, az égnek is kék szeme van; de a tónak is kék
szeme van, melyben a kigyó lakik. Te fekete lélek, fekete lakója a
kék ablakú háznak!
Azután hirtelen megkapta a piros gyöngyfüzért nyakán, s azt egy
rántással ketté szakítva, a gyöngyöket szétszórta az egész szobában;
a zselyemzsinóron maradt gyémántkeresztkét a férjnek nyujtva:
– Vén bűnös, nesze imádkozzál! azután félre fordult, ágya
szőnyegei közé temette magát, és sírt kérlelhetlenül zokogva. Sűrű
könyei öltönye patyolatára gördültek.
A boldog ember iszonyodva fordítá el onnan arczát.
A sírás megszünt. Jéghideg kéz simult végig homlokán. Felijedt.
– Félsz tőlem? nem tudod, hogy ki vagyok? A gyűlölség és a
szerelem két ellenséges család, e kettőnek ölelésiből született leány
az őrültség; az én vagyok. Félj tőlem. Szám éget és kezeim fojtanak.
A férj nem állhatja ki tovább e lángszemek befolyását, gyermekét
veszi kezébe, azt hive, hogy tán ez ajándék meg fogja engesztelni az
őrült szívében lakó sárkányt, oda fekteti azt a nő mellé.
Kimagyarázhatlan ellenszenv.
Alig fekszik a gyermek anyja mellett, midőn ijedten felsír s magát
pólyája kötelékeiből erőködik kibontani.
A nő pedig mint elijesztett vadállat, mely a mágusz bűv-
pillantásai előtt elszörnyed, ágya legtúlsó szegletébe húzza össze
magát, ott keblébe vonja arczát, fekete hajzata kigyókká göndörül,
két fekete szeme szilajon villog elő leránczolt szemöldei alól. Fél
hozzá nyulni a gyermekhez.
A férj kétségbeesetten akarja erőtetni a dolgot.
Fölemeli a kisdedet, s a hölgy karjaiba teszi. Delejes rángások
érik mind a kettőt. Az anya egy öleléssel szinte agyon szorítja
gyermekét.
A gyermek éhes és végre szembehunyva keresi a keblet, melynek
melegétől irtózik, az élet első forrását.
Az anya mondhatlan kínok közt, fel-felmeredő szemekkel és
fogait csikorgatva hagyja általa színi keble nektárját, míg a gyermek
percz mulva eltaszítja magától a keblet, s félre fordulva hányja ki az
anyatejet.
***
Ez a nő – Lilla.
A férj, a boldog ember, Góliáth Péter.
A kis gyermek kettőjük gyermeke.
Góliáth Péter szenvedélyesen szereti nejét; midőn először
meglátta őt, már érzé, hogy e leány lesz az, kiért élte mindenét
áldozatul fogja vinni.
Meg is tette.
A hölgy első pillanat óta gyűlölé őt kimondhatlan utálattal, s
érezé, hogy e férfi lesz az, ki miatt élte mindenét el fogja veszteni.
Úgy történt.
Góliáth gyűlöletet talált szerelem helyett; de ez csak forralá, nem
hűté szenvedélyét.
Nem láta módot őt elnyerhetni.
 Apja körlevelet bocsátott ki ellene, mely miatt bujdokolni kellett
és kerülni az emberek tekintetét, s e körülmény minden útját elzárá
rohanó indulatainak.
Ekkor egy ördögi sugallat azt mondta neki, hogy mind ezen
lehetne segíteni, ha a vén Dömsödi nem élne.
Tudtára esett, hogy apja egy ingovány közepén magános
szigeten házat építtetett, minden kényelemmel ellátva, hova egy
leányt akar rejteni, kibe szerelmes s kit valahonnét rabolni, vagy
megvenni készül.
Az alkalom csábító volt; ő épen így akart tenni. Minden
körülmény mintha épen számára lett volna teremtve.
A vén Dömsödi e szigetbe gyűjté kincseit, s nehány hét múlva
eltünve a világból, vagyonai csőd alá jutandottak, míg János úr, kéj
és kényelem közt, senkitől nem környezve, élte volna le vénsége
napjait, a nélkül, hogy valaha éltében megtudták volna az illetők,
hogy él-e és hol?
Mindezeket Péter apjának fekete szolgájától tudta meg, kit ez
árulásra sem pénz, sem igéret nem kényszeríte, hanem egy húsz
esztendős boszú.
Húsz esztendő előtt egy szép pórleányt, kit az afrikai szeretett,
Dömsödi elcsábíta. A szerecsen eltemeté a leányt, de nem boszúját,
s midőn az apa terveit a fiunak felfedezé, kihűtötte azt.
Dömsödi megöletett; a sors úgy akarta, hogy nem csak a fiu
akaratja, de fia keze ölje meg őt; s ugyanaz nap rabolta el Lillát a
báró, midőn egy férfi kiséretében a városba kocsizott.
A fekete oda vezette őt a szigethez; mindent úgy talált, mint
előre képzelé, kényelmet, fényt, biztos elrejtettséget, kincseket, a
mennyit el nem pazarolhatott, de a mire leginkább vágyott, azt
örökre veszve találta. A leány megtébolyodott.
 Előre számítgatá magában, hogy hosszas együttlét alatt, midőn
kívüle emberlényt nem fog láthatni, gyöngülni fog az ellenszenv, a
nő simulni fog hozzá; hizelgés, engedékenység, áldozatok meg
fogják kérlelni szívét.
Mind e számításain vörös keresztet húzott át a sors. A leány
megtébolyodott.
A hirteleni benyomás, mit ez erőszakos tett okoza lelkében, a
hajdani tiszta szerelem, annak elvesztése, helyette ez őrült,
erőszakos szenvedély, összehasonlítások e kettő között,
kétségbeesés a szabadulás lehetetlensége miatt, úgy megrázák
lelkületét, hogy a mint Góliáth égő indulatában először átölelte a
leányt, kit tőle sem ég, sem föld vissza nem vehete, annak egy
tekintetével találkozott, mely csontjaiban a velőt hűtötte meg. A
hölgy megtébolyodott.
A bűn megtermé gyümölcsét: a büntetést.
Elzárta magát vele az ismeretlen oázba, s ha a végtelen mocsár
nem lett volna elég őt kizárni a világból, elég volt azon hír, hogy
Dömsödi gyilkosára halálitélet hozatott, s személyes leirása ezer
példányban kereng, minden város utczaszegletére felragasztva.
S ott kelle élnie egy őrülttel összezárva.
Később boldog remények kezdtek bimbózni lelkében. Hitte, bízott
benne, hogyha e nő anya is lesz, ki fog gyógyulni lelke
nyavalyájából, mint erre számtalan példát tudott, vagy legalább
sejte.
De nem úgy történt.
Iszonyú kínok közt szülte meg a nő első gyermekét, s születése
órájától kezdve utálta azt kimondhatatlanul. És a gyermek viszont
taszítódott anyjától; nem szerették egymást.
Ez volt az első büntetése Góliáth Péter vétkeinek.
 A MOCSÁROK VIRÁNYA.

Megátkozlak, elhervadsz.

Népdal.

Megvagyok én búval rakva,

Mint a borízű almafa;
Kettő-három terem rajta,
Mégis terítve az alja.

Népdal.

Szép vagy te, oh termőfölde a töltött káposztának –

Magyarország!
Vannak te neked égig nyúló hegyeid, miken teremnek a hosszú
derekú fenyőfák és szinte hosszú derekú tót legények; vannak ismét
hegylánczaid, miken semmik sem teremnek, és tömérdek más
hegyeid, miken tűzlelkű borok teremnek; vannak végtelen láthatárú
pusztáid, de tele gulyákkal és ménesekkel; határtalan rónáid, hol egy
szálfa is erdő, de hol özöne van kenyérnek és kalácsnak; erdeidben
makk, tavaidban fogas, mocsáraidban nád terem! oh te szép vagy, s
nem is halt még meg senki határaidon belől éhen, bárha lett légyen
regényiró!
Szeretlek is én téged, mint a szilvás derelyét; de ezzel nem
mondom, mintha szeretnélek megenni, oh hazám! szívem elég tág
számodra, de keblem azon része, mely visel gyomor nevet, nem
olyan nagyravágyó. Oh, hiszen téged tizenhárom millió gyomor sem
bir elemészteni, sem tizenhárom millió fejnek tizenhárom millió
véleménye! (1844.)
 Azután még igazgatni akarnak rajtad!
Az nem jut senkinek eszébe, hogy mi jó volna, ha a háta közepén
szemei volnának, hanem az igen, hogy utaid sárosak, hogy
mocsaraid töméntelenek, pedig én Istenem! ha mocsárok nem
volnának, hát a szegény gólyák hol élnének? ha mocsárok nem
volnának, hát nád hol teremne? ha nád nem teremne, hát a szegény
ember mivel nádazná a házát?
***
Gyönyörű valami egy mocsár, minő például a Béla-Bora.
Álljunk csak ide a közepébe. Oh nem kell azért a sárba lépni, egy
kellemes zöld dombra fogunk állani, honnét az egésznek széle-
hossza belátható; maga e domb süpped ugyan egy kissé; a soha le
nem kaszált fű úgy tesz, mintha vízre volna épülve, pedig hajdan e
helyütt, hol állunk, óriási bükk- és egerfák rengetege díszlett, a
gyantanemű, tőzeg- és kőszén-rétegek alatt most is találtatnak kővé
vált, öllel át nem érhető töveik; messzebb szürke gránittömegek
szegik be a láthatárt, hosszú vörös kék erekkel átjárva, tetejökön
fekete bazalt oszlopok vonulnak végig, homlokuk zöld mohával
benőve, menetelesebb oldalaik szőlőikkel beültetve, miknek világos
színe regényesen virul ki a sötétzöld iharfák erdeiből.
Nyugotról a kanyargó Tiszában vész el a láthatár, mely csendes
és sima, mint tükör, és félívként keríti a parttalan mocsárt, melynek
területét képtelen nádtenger borítja, vastag buzogányos fejét ingatva
a benne hullámokat verő szélben; itt-ott tágasabb tükröt képez
benne a mélyebb víz, melynek lapján a vízi nymphák fényes, kövér
levelei lebegnek, sárga húsos virágaik s korsó alakú dinnyéik, saját
ismeretlen kellemes szagot terjesztve maguk körül.
A mély vízfenék világos-zöld, a hosszú hinár között a tórongy és
eleczke narancsvirágaik nyilnak, örülve a fenékreható napvilágnak;
köztük aranyszemű kékzöld vízi bogarak ezerei futkároznak, csodás
vörös bajuszú gadóczák, tarka vízi borjúk, hajas pióczák s vörös
szemű és kék tarajú vízi kigyók seregei űzik és kerülik egymást.
 Zöldes fűgyökérből összeállt dsindsákon csoda nagyságú fűzöld
békák hajókáznak, be-berántva fejöket egy-egy vízi-kigyó szerelmes
kacsintásai elől.
A kákásban úszómadarak falkái lubiczkolnak.
Az egészen sajátszerű titokteljes susogás uralkodik, a mit a
nádleveleken átsuhanó szél támaszt, melyhez a kecskebékák
brekegése, az ungok bánatos ümmögése, a hattyúk horkolásai, a
bujár jajgatása s a szúnyogok döngései együtt és összevéve oly jeles
harmoniát kerítenek, minőnek előhozása csak emberi és állati
hangoktól telhetik ki.
Olykor a hallgató éjben egy mély, erős, suhogó hang zúdul fel,
többször ismételtetve, valami középhang a szélzúgás és a kivert bika
bőgése között; ezt a bölömbika adja, egy kicsiny jelentéstelen
madárka. Az emberek között is a legcsekélyebbek szoktak a
legnagyobb hanggal lenni.
Ezen vízi birodalom szélétől több ezer lépésnyire nyúlik be egy
partos nyelv, süppedékes bürüje hajlik a ritkán látogató vadászok és
csíkászók léptei alatt; széleiben rózsavirágú pompás réti füzények,
szivárványozott sásliliomok virulnak, összefonódva a különnemű
folyókák hálóival. A tiszta vízben egy-egy özvegy gém, vagy fekete
szárnyú gólya mulatja magát a mocsárlakók eviczkélő seregeivel; itt-
ott a vízi patkányok gyémánt szemei csillámlanak a fű között.
***
A nap lemenőben van; narancs világú tányérja félig a Tiszába
sűlyedt; képe tűzoszlopként vonul végig a folyam habtükrén, túlsó
oldalról pedig a hold emelkedik, a tele hold ezüst világával, a hegyek
mögül, s egyetlen csillag ragyog az alkonyodó égen, mint olvadó
aranyba vetett gyémánt – a hajnal csillag.
A mocsár bürüjén egy rejtélyes alak törtet befelé, magas
emberalak, arcza feketére mázolva, fején báránybőr süveg, lábain
gólyalábak, mikkel roppant lépéseket tesz a posványos ingoványban;
léptei elől seregestül ugrálnak vízbe a békák, hátán nagy vidrabőr
tarisznya fityeg.
A mint ekként megy s halad befelé, sem jobbra, sem balra nem
tekint, hirtelen és véletlenül egyik falábtójával egy feneketlen
kátyúba lép, súlyegyent veszt, hanyatt zuhan, s a mocsár összecsap
feje fölött.
Sokára és nagy erőködéssel küzdte fel magát a gólyalábas,
igyekezve talpainak álláspontot adni, s szemeit és száját törülgeté
sáros kezeivel, mitől azok még sárosabbak lőnek; végre nagy
tüsszögések között leoldja falábait, azokat egy sásbokorba elrejti,
melléjök egy kitünő nádszálat szúr, s neki gyürkőzve bele veti magát
a vizekbe s azok lakosai közé, s ekként a mélyebb vizeket megúszva,
a csekélyebbeket gázolva, képzelhetlen gyorsasággal halad befelé.
Olykor nagy kecskebékák úsznak vele szemközt, s mikor
találkoznak vele, feje fölött átugranak; majd egy sereg vadréczét ver
föl fészkeiről, mik hápogva repdesnek feje körül; lábszárain hasas
nadályok szíják tele magukat, de az ember úgy látszik, hogy nem
sokat törődik velök.
Többször kell büzhödt békanyállal fedett posványokban nyakig
úsznia, hol az úszónak lélekzetet nem szabad venni, különben a
halált leheli be; az éles mosósás hosszú sebeket karczol arczán,
kezein; szája körül utálatos, nyálkás pondrók vonaglanak el; a férfi
arcza nem változik mindaddig, míg egy boszús vízi kigyó erősen
rátekerőzve bal lábszárára, czombját igen érzékenyen megcsípte,
mire rögtön víz alá bukott a férfi, rövid idő múlva újra felszinre
jutván az összemorzsolt fejű kigyóval kezében, mely négy láb hosszú
volt és sárga pettyes taréjú; farka most is verdeste a vizet.
A férfi lábából most is folyott a vér, mire ő egy zsombékhoz
vergődve, a kigyót késével felhasította, máját kivette s azt bőrével
sebje körül csavargatá; így gyógyítják e kigyó fájó marását saját
testrészével.
 Azután ismét folytatja felvett irányú útját, s az alkony fényénél
csak egy gömbölyű fej látszik úszni a lankaság vizeiben, mindinkább
bellebb-belleb haladó.
***
Ez ős vízpusztaság belsejében, a világtól messze elrejtve,
elszakasztva, van egy kis magános sziget; környékét minden oldalról
roppant nádrengeteg körzi s óvja az egészségtelen mocsári
levegőtől.
Keskeny, csavargó vízutcza van a nádban kivágva, melyen át a
sziget csónakkal hozzájárulható a Tisza felől.
A sziget partjain sűrű fehér fűzfabokrok tenyésznek, szorosan
egymás mellé férkőzve; töveiknek fele a vízben úszik. Bellebb
emelkedik a sziget tere, vége felé egy magas dombocskát képezve.
Az egész szigetet buja, másfél öles tengeri fedi; roppant
nagyságú úri tökök és sárga dinnyék hevernek közötte; néhol a
magas csenkesz legörbült fürtei fehérlenek, tarkázva a vadsáfrány
aranyszín virágaitól.
A domb körül terheik alatt hajladozó gyümölcsfák tenyésznek,
sötétzöld fügefák, sőt érésben levő narancscsemeték is a szabad ég
alatt; hosszú sorban rendezett embermagas ribiz-bokrokon érett
hosszú fürtök piroslanak, töveikben az ízletes szamócza illatja
terjedez; köröskörül, a merre szem lát, a hajnalka és ipomea nyilnak
ezerféle színben egymásba fonódva, s a legmagasabb fák tetejéig
folyva fel; a gyöngyvirág és kankalinok másodszor nyilnak, a viruló
tavasz a gyümölcsgazdag őszszel egyesülve laknak itt, és a kert
nincsen bekerítve, oly biztos őrfal a mocsárok nádfala. Kinek is jutna
eszébe ide lopni jönni?
A halom tetejét egy kisded ház foglalja el, minden oldalról magas
kőfallal kerítve, melynek egyetlen kapuja sűrűn van ékesítve
vasszegekkel; ablakai mind a sziget belsejére nyilnak, rajtuk kidűlő
vaskosarak.
 A ház és sziget egy nemes úré, kiről nem tudunk egyebet, mint
hogy fiatal ember, s hogy egy évvel ezelőtt került ide fiatal nejével és
szolgálójával, mely utóbbin kívül, ki a szükségeseket bevásárlani a
szomszéd faluba kijárt, soha senki sem hagyta el a szigetet.
A ház folyosóját márvány-oszlopok tartják, folyosóján nagy
edényekben óriás kaktuszok és favastagságú oleanderek közt illatos
vaniliák, tarka áloék, s több meleg éghajlati gazdag növények
díszlenek; e darabka földfolt Indiákról látszik ide hullottnak lenni,
csak a musquitók és a boák hibáznak belőle.
A fűvel benőtt udvaron fehér nyulak futkároznak, zöld
sodronykalitokban gerlék turbékolnak, az udvar közepén pedig régi
nagy diófa alatt egy kövér izmos örvös eb fekszik, akkora mint egy
borjú.
Az idő éj, – a hold teljes fényében világít; a bölömbika üvöltésén
kívül csendes minden.
Egyszerre azonban sajátszerű zörgés hallatszik a nádban, mintha
az emberi léptek alatt recsegne.
A szelindek fölemeli fejét s szétszaglálva a levegőben, tompa,
fenyegető morgást hallat, mindig erősbödőt s végre hosszas,
kisértetes vonításon végződőt; majd dühös ugatással rohan a
kapunak, annak alját körmeivel és fogaival szaggatva.
Már ekkor a gólyaláb a kapu előtt állott; hólyaggal bekötött
iszákját kibontotta, abból egy terjedelmes vidravasat vett elő, azt
kifeszítette, peczkére darab szalonnát tűzött, s az egész játékszert
bedugta a kapu alatt, egyik végét kivülről kőre kötve.
Percz mulva megszünt ugatni az eb, a vidravas orrán
összecsapódott, s így ugató műszereit megnémította; a kötél végére
kötött kő pedig fogva tartá a cerberust.
Ekkor a gólyaláb néhány szeget kiütött a kapu tetejéről,
gyakorlott ügyességgel huzta fel magát kezein, s egy perczig a kapu
tetején himbálózva, átvetette magát az udvarba.
 A kutya szükölt dühében és fájdalmában, de a vas erősen fogva
tartá az oroszlán erejű állatot.
A laknak két szárnya volt, s a két szárny végén egy-egy ajtó,
egyik a nő, másik a nemes úr szobájába vezetők; – a gólyaláb
kötelet vett elő, s a nemes úr ajtaját bekötözte. Azzal a nő szobája
felé ment, táskáját és nehezebb öltönyét levetette, vésőt, kalapácsot
vőn elő, s azokkal a falat mintegy négyszög lábnyira levakolta.
A ház terméskövekből volt építve, de a gólyaláb néhány percz
alatt vésett rajta legkisebb zörejjel egy nyílást, alig akkorát, mint egy
zsáknak szája, ekkor levette süvegét, ezzel és ködmenével
felöltöztette körisbotját s azt a nyíláson szép csendesen bedugta. A
legnagyobb csend uralkodott a vidéken.
Egy nőcseléd, ki e kilyukasztott szobában szokott aludni, jelenleg
fontos okoknál fogva sokáig ébren vala, s jól hallotta, mint ugatott a
Bodri erősen, s mint hallgatott el egyszerre.
Később úgy rémlék előtte, mintha az ablak alatt valami kopogna
és kaparna nagy elővigyázatos csendességgel.
Hirtelen valamennyi tolvajos mese, miket házkiásásokról hallott
beszélni, keresztül villant fején, s szíve hatalmasan kezdett dobogni.
Juczi tőről szakadt magyar leány volt; a helyett tehát, hogy mint
illik, teljes tehetsége szerint elsikoltotta volna magát, midőn már a
kőpor ágya mellett kezde hullani, ő szép lassan lábhegyen leszállott
ágyáról, a szegletből egy fejszét markolt elő, és lélekzetét
visszafojtva várta egy hathatós «hozott Istennel» a furfangos
vendéget.
Ekkor a kész lyukon egy báránysüveg, utána egy bőrködmön
nyomult be.
Juczi nagyot sivítva fölemelte fejszéjét, egyet vágott az ablakhoz,
s a báránysipkás fő lábai elé gördült.
 – Jaj! embert öltem! embert öltem! rikácsolá ekkor, egészen
átengedve magát a vad ijedelemnek, ekkor látva át a veszedelem
nagyságát, melyet ily bátran elhárítva lenni vélt, s magának mintegy
kárpótlást akarván szerezni a kiállott merészségért, holt ijedten
rohant úrnője benyíló szobájába.
Azonban a levágott sipkában nem volt fej és belőle nem folyt vér,
az csak egy óvásul bedugott váz volt, melynek lefejezése s a hősnő
elfutása után hirtelen nyomult elő egy igazi fej, fogai között egy éles
kést tartva, utána egy igazi ember, ki mint kigyó sajtolta magát
keresztül a szűk nyiláson, s egyenesen a benyilóba tartott.
A hős leány meglátta a megöltnek vélt alakot, egy világdöntő
sikoltást tett, s az ablakhoz szaladva, rettenetes lármát készült ütni.
– Hallgatsz! riaszta rá a gólyaláb, kését torkának villantva; a
leány elhallgatott s szerét tehetve, bebujt az ágy alá, melyen rémület
által szavától megfosztva, úrnője feküdt, épen kis gyermekét
szoptatva.
A gólyaláb rémes lappangással, minő az anakondáé, közelített a
nőhöz; a sötétben zöldellettek szemei.
– Add ide a gyermeket! susogá, a pólyást kiragadva a nő kezeiből
s mint egy gyötrő álombeli phantom, hirtelen, minden zörej nélkül
eltünt.
A nő ajkai elfehéredtek, szemei elfordultak; a nélkül, hogy egy
szót szólt volna, fél testével az ágyról alá hanyatlott.
Kívülről hallatszék, hogy a gólyaláb bezárja az ajtót.
– Segítség, segítség! sikoltá Juczi az ágy alatt.
A ház ura felébredt e zajra, s az ajtóhoz rohanva, azt bekötözve
találta, erre kétcsövűjét ragadva, keresztül futott neje szobáiba; mire
oda ért, nem láta senkit.
– A kis gyermeket, a kis gyermeket! kiálta Juczi.
 A bölcső üres volt.
Dühösen esett az ajtónak a férj, az is zárva volt; ekkor az
ablakhoz rohant, a gólyaláb épen a kapu tetején volt.
A házi úr két lövést tett rá, s egy zuhanás a kapun kívül tanusítá,
hogy a rabló vagy élve, vagy halva leesett.
Ekkorra a fekete szolga is előérkezett s az ajtót végre kivetették
sarkaiból; a fiatal úr őrültként rohant ki kapuján, már ekkor senki
sem volt ott, hanem vércseppek jelöltek egy útat a nádasig.
– Utána, utána! ordítá az úr. Hozzatok csónakot, gyorsan utána!
hanem a csónakkal nem lehetett haladni a nád között; azonban az
út, melyen a gólyaláb jött, kivehető volt az elgázolt nádszálakról.
– Erre! csak erre gyorsan! lihegé a férj s kétségbe esett
fáradsággal törte magát keresztül a nádberken, míg a süppedő
ingovány minden lépténél elnyeléssel fenyegette.
A nádterület végén állt a gólyaláb.
– Lődd agyon! rikolta az úr.
Három lövés érte egymást, de a gólyalábat egy sem; mire ez,
mint bárányt orzó farkas, a kis gyermeket fogai közé kapta, egy
szilaj tekintetet vetett üldözőire, kik már lehetetlennek látták
menekülését, s lassan a mély vízbe bocsátkozott.
– Jaj a gyermek! a gyermek! sikolták a szigetparton. De ő
óvakodva tartotta fogai közt víz szinén a csecsemőt s úszott
ügyesen, mint a vidra.
Az apa utána rohant s gyötrelmes erőlködéssel iparkodott a
rablót elérni, ki csak játszani látszott vele, olykor egy úszó lápra
felült, s jó közelre bevárta üldözőjét, majd újra megelőzte őt! s így
csalogatá maga után egész a partnyelvig, hol lábtói rejtve voltak.
Itt szép csendesen kiballagott a szárazra, a kis gyermeket letette
a fűbe, s összefont karokkal nézett az ereje fogytán kivergődő apára.
 – Rabló te! rikácsolá ez vad dühvel rohanva a gólyalábnak, ki őt
egy hatalmas rántással a földhöz vágta, s ekkor mellére térdelt.
– Istentelen, gyilkos, pokolbeli gaz, átkozott haramia! hörgé a
legyőzött.
– Te mersz így szólani? suttogá ellenére hajolva a győztes. Te,
Dömsödi Góliáth Péter? te mered azt mondani valakinek, hogy
gyilkos, gazember? hát nem ismered már azon kéznek urát, mely
csontjaidat sajtolja össze?
– Bálnai, nyögé Góliáth elkékülve.
A gólyaláb hosszasan hallgatott, szemeit Góliáthról el nem véve.
– Ölj meg, ne kinozz sokáig, szólt Góliáth.
– Tehát magad is elismered, hogy egy halállal neked tartozom, de
én nem öllek meg, Péter. Mikor a testvérgyilkos Kaint kiverte a
teremtő paradicsomából, jelt nyomott homlokára, hogy átkozott
legyen az, ki őt megölendi… Tapints homlokodra, Góliáth, tapints
homlokodra!
– Mit akarsz? suttogá ez fojtott hangon.
– Én nem fogom apagyilkos vérébe mártani kezeimet.
– Hah! sikolta Góliáth s erőszakosan vonaglott.
– Halldd, azon két orgyilkos, kiket apád meggyilkolására bérelél,
kivallották minden vétkeidet. Körlevél van ellened kibocsátva az
egész országba s halálra kerestetel.
Góliáth elájult; nagy sokára téríté őt magához Bálnai, s folytatá:
– Te és a te apád vajmi sokat vétettek én ellenem; oh annak csak
az Isten lehet megbüntetője; de lesz is, reszkess vétkező és átkozd
meg magadat, az Isten igaz. Te becsületemet, apád boldogságomat
tapodta szét; életem virágait, a reményeket téptétek össze mind a
ketten; boldogtalanná tettetek és földönfutóvá; nem volt nálam
szenvedőbb, nálam szerencsétlenebb a kerek ég alatt e pillanatig, de
ezentúl lesz. Lesz, kinek életéhez képest az enyém még paradicsom;
lesz, a kinek szíve még az enyémnél is kietlenebb leszen; tudod-e, ki
lesz e nyomorult, Góliáth Péter?
Amaz csüggedten hallgatott.
– Szólj, szereted-e azon asszonyt, a kivel egy födél alatt lakol?
A kérdezett elkezde keservesen sírni; gyanítá, hogy mi történik
vele.
– Úgy meg vagy átkozva, Góliáth. Az Isten kivette kezemből a
bosszút. Ha te meg nem ölöd apádat, két percz mulva én öltem
volna őt meg; de így jobban esett, én akartam kiirtani családodat, az
ég másként akarta, – másként történt. Boldogtalan vagyok én, mert
fájdalmaimat egyik ország szélitől a másikig hordozom; de van még
is egy hely, egy kedves emlék a múlt időkből, egy virágos sír, hova
pihenni ledőlhetek. De te száműzve leszesz a föld egy foltjára, a hol
rajtad kívül senki sem lakik; s ha lesz, a minek emléke ostorozzon
még álmaidban is, egy sír lesz az, melyet naponként meg kell látnod.
– Gyermekem? töredezé Góliáth iszonyút sejtve.
– Szerencsétlen! szólt Bálnai s a kis gyermeket felvevé és a
gyermek szemei be voltak hunyva, a halál angyala csukta be azokat.
Midőn rám lőttél, gyermekedet lőtted keresztül; ennyit nem akartam.
– Oh! ordítá Góliáth felszökve s ismét a földhöz csapva magát, s
mint kit kígyók marnak, nyavalyogva verte magát az iszapba.
– Nyomorult vagy, nyomorultabb, mint valaha óhajtottam volna,
pedig még nem telt be rád nézve a keserű pohár; térj haza, még
csak egy csapás fog érni, azontúl magad léssz ember nem látogatta
kietlen tanyádon s a lélek kínzó férgei. Ott fogsz élni és meghalni
temetetlenül, sirattatlanul, mert azon a foltföldön kívül a bakó vár
reád és a gyalázatos halál.
 Ezt mondva Bálnai, a holt gyermeket ölébe adta az apának s
lábtóira fellépve, hosszú lépésekkel távozott cl az éji félhomályban.
 ÉLŐ FÉRJ ÖZVEGYE.

Hervadj, rózsa, hervadj, mert az enyém nem vagy.

Míg az enyém voltál, piros rózsa voltál.

Népdal.

E közben a nádközti vízúton, a Tisza felőli oldalon, egy csónak

közelgett a magány felé s benne két férfi, és ez utolsó és
legnagyobb csapás Góliáth fejére.
A mint a sziget partjához értek, a sűrű bozótból két lövés fogadta
az érkezőket s egyikök karján sebet kapott, a másik visszalőtt s a
bokorból emberkívüli ordítás tört elő, nehéz halálos vergődéstől
követve.
– Ez meghalt, szólt a férfi; vérzel? kérdé társához fordulva.
– Nem nagyon, felelt emez, majd bekötöm sebemet
nadálylevéllel, az elállítja a vért.
– Maradj itt a csónaknál, szólt az előbbi s köpenye alól egy
széles, rövid római kardot vonva elő, a sziget belseje felé tartott.
A parton maradt a másik csónakot, mely Góliáth tulajdona volt,
csáklyával keresztül lyukasztotta s távol a parttól elmeríté.
Amaz pedig haladt befelé, a ház elébe érve, annak ajtaját
betaszítá s belépett.
A bilincsétől megszabadított szelindek dühösen rohant neki s
fogát csattogtatva támadta meg a férfit, annak vállára ugorva.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

testbankmall.com