Download the Full Version of the Ebook with Added Features ebookname.

com

Introduction to computational linear algebra 1st

Edition Erhel

https://ebookname.com/product/introduction-to-computational-
linear-algebra-1st-edition-erhel/

OR CLICK HERE

DOWLOAD NOW

Download more ebook instantly today at https://ebookname.com

Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) available
Download now and explore formats that suit you...

Introduction to Linear Algebra 4th edition Gilbert Strang

https://ebookname.com/product/introduction-to-linear-algebra-4th-
edition-gilbert-strang/

ebookname.com

Computational methods of linear algebra 2nd edition

Edition Sewell

https://ebookname.com/product/computational-methods-of-linear-
algebra-2nd-edition-edition-sewell/

ebookname.com

Computational Methods of Linear Algebra 3rd Edition

Granville Sewell

https://ebookname.com/product/computational-methods-of-linear-
algebra-3rd-edition-granville-sewell/

ebookname.com

Buddhism Conflict and Violence in Modern Sri Lanka

Routledge Critical Studies in Buddhism 1st Edition Mahinda
Deegalle
https://ebookname.com/product/buddhism-conflict-and-violence-in-
modern-sri-lanka-routledge-critical-studies-in-buddhism-1st-edition-
mahinda-deegalle/
ebookname.com
Call of Cthulhu Alone Against the Flames Solo Adventure
Chaosium 23145 1st Edition Gavin Inglis

https://ebookname.com/product/call-of-cthulhu-alone-against-the-
flames-solo-adventure-chaosium-23145-1st-edition-gavin-inglis/

ebookname.com

Feeding Globalization Madagascar and the Provisioning

Trade 1600 1800 1st Edition Jane Hooper

https://ebookname.com/product/feeding-globalization-madagascar-and-
the-provisioning-trade-1600-1800-1st-edition-jane-hooper/

ebookname.com

Ion exchange membranes preparation characterization

modification and application 1st Edition T. Sata

https://ebookname.com/product/ion-exchange-membranes-preparation-
characterization-modification-and-application-1st-edition-t-sata/

ebookname.com

Illuminate An Advent Experience 1st Edition Paul Sheneman

https://ebookname.com/product/illuminate-an-advent-experience-1st-
edition-paul-sheneman/

ebookname.com

The Medieval City Norman Pounds

https://ebookname.com/product/the-medieval-city-norman-pounds/

ebookname.com
Neuroergonomics The brain at work 1st Edition Raja
Parasuraman

https://ebookname.com/product/neuroergonomics-the-brain-at-work-1st-
edition-raja-parasuraman/

ebookname.com
 Mathematics

COMPUTATIONAL LINEAR ALGEBRA

Introduction to Computational Linear Algebra presents class-
room-tested material on computational linear algebra and its appli-
cation to numerical solutions of partial and ordinary differential equa-
tions.
INTRODUCTION TO
The text first introduces BLAS operations of types 1, 2, and 3 adapt-
ed to a scientific computer environment, specifically MATLAB®. It
COMPUTATIONAL

INTRODUCTION TO
LINEAR ALGEBRA
next covers the basic mathematical tools needed in numerical linear
algebra and discusses classical material on Gauss decompositions
as well as LU and Cholesky’s factorizations of matrices. The text
then shows how to solve linear least squares problems, provides a
detailed numerical treatment of the algebraic eigenvalue problem,
and discusses (indirect) iterative methods to solve a system of lin-
ear equations. The final chapter illustrates how to solve discretized
sparse systems of linear equations.
Features
• Discusses the fundamentals needed in numerical linear algebra,
including eigenvalues, vector and matrix norms, orthogonal
matrices, the Gram–Schmidt process, and singular value
decomposition
• Illustrates algorithms for eigenvalue problems with examples
from population dynamics and Google matrices
• Covers iterative methods for solving a system of linear
equations, including stationary methods based on matrix

Nassif, Erhel,
and Philippe
splitting and Krylov methods
• Explains the implementation of algorithms using MATLAB’s

Nabil Nassif
syntax
• Expresses the numerical methods using pseudo-code or a
detailed MATLAB program
• Includes numerous exercises and computer projects that test Jocelyne Erhel
your understanding of both the mathematics of numerical
methods and the art of computer programming Bernard Philippe
K24148

w w w. c rc p r e s s . c o m

K24148_cover.indd 1 5/27/15 6:46 AM

 INTRODUCTION TO
COMPUTATIONAL
LINEAR ALGEBRA
 INTRODUCTION TO
COMPUTATIONAL
LINEAR ALGEBRA

Nabil Nassif
American University of Beirut
Lebanon

Jocelyne Erhel
INRIA, Rennes
France

Bernard Philippe
INRIA, Rennes
France
MATLAB® is a trademark of The MathWorks, Inc. and is used with permission. The MathWorks does not
warrant the accuracy of the text or exercises in this book. This book’s use or discussion of MATLAB® soft-
ware or related products does not constitute endorsement or sponsorship by The MathWorks of a particular
pedagogical approach or particular use of the MATLAB® software.

CRC Press
Taylor & Francis Group
6000 Broken Sound Parkway NW, Suite 300
Boca Raton, FL 33487-2742

© 2016 by Taylor & Francis Group, LLC

CRC Press is an imprint of Taylor & Francis Group, an Informa business

No claim to original U.S. Government works

Version Date: 20150529

International Standard Book Number-13: 978-1-4822-5871-4 (eBook - PDF)

This book contains information obtained from authentic and highly regarded sources. Reasonable efforts
have been made to publish reliable data and information, but the author and publisher cannot assume
responsibility for the validity of all materials or the consequences of their use. The authors and publishers
have attempted to trace the copyright holders of all material reproduced in this publication and apologize to
copyright holders if permission to publish in this form has not been obtained. If any copyright material has
not been acknowledged please write and let us know so we may rectify in any future reprint.

Except as permitted under U.S. Copyright Law, no part of this book may be reprinted, reproduced, transmit-
ted, or utilized in any form by any electronic, mechanical, or other means, now known or hereafter invented,
including photocopying, microfilming, and recording, or in any information storage or retrieval system,
without written permission from the publishers.

For permission to photocopy or use material electronically from this work, please access www.copyright.
com (http://www.copyright.com/) or contact the Copyright Clearance Center, Inc. (CCC), 222 Rosewood
Drive, Danvers, MA 01923, 978-750-8400. CCC is a not-for-profit organization that provides licenses and
registration for a variety of users. For organizations that have been granted a photocopy license by the CCC,
a separate system of payment has been arranged.

Trademark Notice: Product or corporate names may be trademarks or registered trademarks, and are used
only for identification and explanation without intent to infringe.
Visit the Taylor & Francis Web site at
http://www.taylorandfrancis.com

and the CRC Press Web site at

http://www.crcpress.com
To the dear and supporting members of our respective families:

Norma, Nabil-John and Nadim

Yves, Marion and Mélanie

Elisabeth, Isabelle, Hélène, Etienne and Afif

Contents

Preface xiii

About the Authors xvii

List of Figures xix

List of Tables xxi

List of Algorithms xxiii

1 Basic Linear Algebra Subprograms - BLAS 1

1.1 An Introductory Example . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1
1.2 Matrix Notations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3
1.3 IEEE Floating Point Systems and Computer Arithmetic . . 4
1.4 Vector-Vector Operations: Level-1 BLAS . . . . . . . . . . . 5
1.5 Matrix-Vector Operations: Level-2 BLAS . . . . . . . . . . . 8
1.6 Matrix-Matrix Operations: Level-3 BLAS . . . . . . . . . . . 11
1.6.1 Matrix Multiplication Using GAXPYs . . . . . . . . . 12
1.6.2 Matrix Multiplication Using Scalar Products . . . . . 13
1.6.3 Matrix Multiplication Using External Products . . . . 13
1.6.4 Block Multiplications . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
1.6.5 An Efficient Data Management . . . . . . . . . . . . . 14
1.7 Sparse Matrices: Storage and Associated Operations . . . . . 15
1.8 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
1.9 Computer Project: Strassen Algorithm . . . . . . . . . . . . 25

2 Basic Concepts for Matrix Computations 27

2.1 Vector Norms . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27
2.2 Complements on Square Matrices . . . . . . . . . . . . . . . 28
2.2.1 Definition of Important Square Matrices . . . . . . . . 29
2.2.2 Use of Orthonormal Bases . . . . . . . . . . . . . . . . 29
2.2.3 Gram-Schmidt Process . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30
2.2.4 Determinants . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33
2.2.5 Eigenvalue-Eigenvector and Characteristic Polynomial 34
2.2.6 Schur’s Decomposition . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
2.2.7 Orthogonal Decomposition of Symmetric Real and
Complex Hermitian Matrices . . . . . . . . . . . . . . 39

vii
viii Contents

2.2.7.1 A Real and Symmetric: A = AT . . . . . . . 39

2.2.7.2 A Complex Hermitian: A = A∗ . . . . . . . . 40
2.2.8 Symmetric Positive Definite and Positive Semi-Definite
Matrices . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
2.3 Rectangular Matrices: Ranks and Singular Values . . . . . . 42
2.3.1 Singular Values of a Matrix . . . . . . . . . . . . . . . 43
2.3.2 Singular Value Decomposition . . . . . . . . . . . . . . 44
2.4 Matrix Norms . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
2.5 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51
2.6 Computer Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 53

3 Gauss Elimination and LU Decompositions of Matrices 57

3.1 Special Matrices for LU Decomposition . . . . . . . . . . . . 57
3.1.1 Triangular Matrices . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57
3.1.2 Permutation Matrices . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
3.2 Gauss Transforms . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60
3.2.1 Preliminaries for Gauss Transforms . . . . . . . . . . . 60
3.2.2 Definition of Gauss Transforms . . . . . . . . . . . . . 61
3.3 Naive LU Decomposition for a Square Matrix with Principal
Minor Property (pmp) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
3.3.1 Algorithm and Operations Count . . . . . . . . . . . . 65
3.3.2 LDLT1 Decomposition of a Matrix Having the Principal
Minor Property (pmp) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
3.3.3 The Case of Symmetric and Positive Definite Matrices:
Cholesky Decomposition . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
3.3.4 Diagonally Dominant Matrices . . . . . . . . . . . . . 68
3.4 P LU Decompositions with Partial Pivoting Strategy . . . . 69
3.4.1 Unscaled Partial Pivoting . . . . . . . . . . . . . . . . 69
3.4.2 Scaled Partial Pivoting . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
3.4.3 Solving a System Ax = b Using the LU Decomposition 72
3.5 MATLAB Commands Related to the LU Decomposition . . . . 73
3.6 Condition Number of a Square Matrix . . . . . . . . . . . . . 73
3.7 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75
3.8 Computer Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77

4 Orthogonal Factorizations and Linear Least Squares

Problems 79
4.1 Formulation of Least Squares Problems: Regression Analysis 79
4.1.1 Least Squares and Regression Analysis . . . . . . . . . 79
4.1.2 Matrix Formulation of Regression Problems . . . . . . 80
4.2 Existence of Solutions Using Quadratic Forms . . . . . . . . 80
4.2.1 Full Rank Cases: Application to Regression Analysis . 82
4.3 Existence of Solutions through Matrix Pseudo-Inverse . . . . 83
4.3.1 Obtaining Matrix Pseudo-Inverse through Singular
Value Decomposition . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85
 Contents ix

4.4 The QR Factorization Theorem . . . . . . . . . . . . . . . . 87

4.4.1 Householder Transforms . . . . . . . . . . . . . . . . . 87
4.4.2 Steps of the QR Decomposition of a Matrix . . . . . . 91
4.4.3 Particularizing When m > n . . . . . . . . . . . . . . 92
4.4.4 Givens Rotations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93
4.5 Gram-Schmidt Orthogonalization . . . . . . . . . . . . . . . 94
4.6 Least Squares Problem and QR Decomposition . . . . . . . . 98
4.7 Householder QR with Column Pivoting . . . . . . . . . . . . 99
4.8 MATLAB Implementations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99
4.8.1 Use of the Backslash Operator . . . . . . . . . . . . . 99
4.8.2 QR Decompositions . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99
4.9 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101
4.10 Computer Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102

5 Algorithms for the Eigenvalue Problem 105

5.1 Basic Principles . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
5.1.1 Why Compute the Eigenvalues of a Square Matrix? . 105
5.1.2 Spectral Decomposition of a Matrix . . . . . . . . . . 107
5.1.3 The Power Method and its By-Products . . . . . . . . 112
5.2 QR Method for a Non-Symmetric Matrix . . . . . . . . . . . 115
5.2.1 Reduction to an Upper Hessenberg Matrix . . . . . . 115
5.2.2 QR Algorithm for an Upper Hessenberg Matrix . . . . 117
5.2.3 Convergence of the QR Method . . . . . . . . . . . . . 119
5.3 Algorithms for Symmetric Matrices . . . . . . . . . . . . . . 121
5.3.1 Reduction to a Tridiagonal Matrix . . . . . . . . . . . 121
5.3.2 Algorithms for Tridiagonal Symmetric Matrices . . . . 122
5.4 Methods for Large Size Matrices . . . . . . . . . . . . . . . . 124
5.4.1 Rayleigh-Ritz Projection . . . . . . . . . . . . . . . . . 125
5.4.2 Arnoldi Procedure . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126
5.4.3 The Arnoldi Method for Computing Eigenvalues of a
Large Matrix . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128
5.4.4 Arnoldi Method for Computing an Eigenpair . . . . . 130
5.4.5 Symmetric Case: Lanczos Algorithm . . . . . . . . . . 131
5.5 Singular Value Decomposition . . . . . . . . . . . . . . . . . 134
5.5.1 Full SVD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 134
5.5.2 Singular Triplets for Large Matrices . . . . . . . . . . 136
5.6 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 138
5.7 Computer Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 141

6 Iterative Methods for Systems of Linear Equations 149

6.1 Stationary Methods . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150
6.1.1 Splitting . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150
6.1.2 Classical Stationary Methods . . . . . . . . . . . . . . 150
6.2 Krylov Methods . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152
6.2.1 Krylov Properties . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152
x Contents

6.2.2 Subspace Condition . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 153

6.2.3 Minimization Property for spd Matrices . . . . . . . . 154
6.2.4 Minimization Property for General Matrices . . . . . . 155
6.3 Method of Steepest Descent for spd Matrices . . . . . . . . . 156
6.3.1 Convergence Properties of the Steepest Descent Method 157
6.3.2 Preconditioned Steepest Descent Algorithm . . . . . . 157
6.4 Conjugate Gradient Method (CG) for spd Matrices . . . . . 158
6.4.1 Krylov Basis Properties . . . . . . . . . . . . . . . . . 159
6.4.2 CG Algorithm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161
6.4.3 Convergence of CG . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 162
6.4.4 Preconditioned Conjugate Gradient . . . . . . . . . . 163
6.4.5 Memory and CPU Requirements in PCG . . . . . . . 164
6.4.6 Relation with the Lanczos Method . . . . . . . . . . . 164
6.4.7 Case of Symmetric Indefinite Systems: SYMMLQ
Method . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165
6.5 The Generalized Minimal Residual Method . . . . . . . . . . 165
6.5.1 Krylov Basis Computation . . . . . . . . . . . . . . . 166
6.5.2 GMRES Algorithm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 166
6.5.3 Convergence of GMRES . . . . . . . . . . . . . . . . . 167
6.5.4 Preconditioned GMRES . . . . . . . . . . . . . . . . . 168
6.5.5 Restarted GMRES . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169
6.5.6 MINRES Algorithm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169
6.6 The Bi-Conjugate Gradient Method . . . . . . . . . . . . . . 169
6.6.1 Orthogonality Properties in BiCG . . . . . . . . . . . 170
6.6.2 BiCG Algorithm . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172
6.6.3 Convergence of BiCG . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172
6.6.4 Breakdowns and Near-Breakdowns in BiCG . . . . . . 173
6.6.5 Complexity of BiCG and Variants of BiCG . . . . . . 173
6.6.6 Preconditioned BiCG . . . . . . . . . . . . . . . . . . 173
6.7 Preconditioning Issues . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 174
6.8 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 175

7 Sparse Systems to Solve Poisson Differential Equations 177

7.1 Poisson Differential Equations . . . . . . . . . . . . . . . . . 177
7.2 The Path to Poisson Solvers . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179
7.3 Finite Differences for Poisson-Dirichlet Problems . . . . . . . 179
7.3.1 One-Dimensional Dirichlet-Poisson . . . . . . . . . . . 180
7.3.2 Two-Dimensional Poisson-Dirichlet on a Rectangle . . 187
7.3.3 Complexity for Direct Methods: Zero-Fill Phenomenon 192
7.4 Variational Formulations . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 195
7.4.1 Integration by Parts and Green’s Formula . . . . . . . 195
7.4.2 Variational Formulation to One-Dimensional Poisson
Problems . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 197
7.4.3 Variational Formulations to Two-Dimensional Poisson
Problems . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 198
 Contents xi

7.4.4 Petrov-Galerkin Approximations . . . . . . . . . . . . 200

7.5 One-Dimensional Finite-Element Discretizations . . . . . . . 201
7.5.1 The P1 Finite-Element Spaces . . . . . . . . . . . . . 202
7.5.2 Finite-Element Approximation Using S1 (Π) . . . . . . 203
7.5.3 Implementation of the Method . . . . . . . . . . . . . 205
7.5.4 One-Dimensional P2 Finite-Elements . . . . . . . . . . 211
7.6 Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 214
7.7 Computer Exercises . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 215

Bibliography 227

Index 233
Preface

This work results from two decades of common academic experience shared by
the authors in teaching, between 1996 and 2003, introductory and advanced
material in computational linear algebra and its application to numerical so-
lutions of partial and ordinary differential equations. During that period, the
authors worked as a team in a Master’s program on “Mathematical Modeling
and Numerical Simulation” managed jointly in Beirut by French, Swiss and
Lebanese universities. Since 2003, that common experience has continued and
is still pursued through multiple French-Lebanese collaborations in various
research projects, teaching missions and co-tutoring of Master’s and PhD the-
ses.
The core of the book is adapted to a course on Numerical Linear Algebra
offered yearly in the American University of Beirut to senior undergraduate
students in Mathematics, Applied Mathematics and Engineering. Additional
applications are also included. These are usually given to first-year graduate
students in Engineering and Computational Science.
The main learning objectives of the book stand as follows:
1. In Chapter 1, the reader is exposed to BLAS operations of types 1, 2 and
3. These are particularly adapted to a scientific computer environment
such as MATLABr version 7. Please note that:
MATLAB is a registered trademark of The MathWorks, Inc.
For product information, please contact:
The MathWorks, Inc.
3 Apple Hill Drive
Natick, MA 01760-20098 USA
Tel: 508-647-7000
Fax: 508-647-7001
E-mail: [email protected]
Web: www.mathworks.com
2. Chapter 2 presents the basic mathematical tools needed in Numeri-
cal Linear Algebra: ranks, determinants, eigenvalues, vector and matrix
norms, orthogonal matrices, Gram-Schmidt process, Schurs Decomposi-
tion and Singular Value Decomposition (SVD).
3. Chapter 3 gives the classical material on Gauss decompositions followed
by LU and Choleskys factorizations of matrices. Additionally, it provides

xiii
xiv Preface

the use of condition numbers for evaluating the effect of finite precision
arithmetic when solving directly a system of linear equations Ax = b.
4. Chapter 4 illustrates the use of Householder transforms in obtaining
the QR orthogonal factorization of a rectangular matrix that leads to
finding its pseudo-inverse. This is followed by applications to least square
solutions of rectangular systems and statistical regression analysis.
5. Chapter 5 is a detailed numerical treatment of the algebraic eigenvalue
problem, starting with the power method and followed by the QR and
Householder-Givens algorithms. Several applications are given as exer-
cises, in particular examples from population dynamics and “Google”
matrices.
6. Chapter 6 discusses at length (indirect) iterative methods to solve a
system of linear equations Ax = b. It exposes stationary methods based
on matrix splitting (Jacobi, Gauss-Seidel, SOR, SSOR) as well as Krylov
spaces methods (steepest descent, Conjugate Gradient, GMRES and Bi-
Conjugate Gradient). The determinant role of preconditioners is also
exhibited.
7. Finally, Chapter 7 illustrates practices on solving discretized sparse sys-
tems of linear equations AU = F , obtained using either finite differ-
ences or finite elements when approximating the solutions of ordinary
and partial differential equations. It provides a complete treatment of
the problem from generating nodes and elements, computing local coef-
ficients and “assembling” the sparse linear system. Various solvers are
then implemented and compared in a number of computer projects.
The core material can be easily achieved in one-semester by covering:
• Sections 1.1 to 1.6 of Chapter 1.
• Chapter 2, without necessarily “insisting” on the proof of Shur’s decom-
position theorem.
• All of Chapter 3.
• Sections 4.1, 4.2, 4.4.1, 4.4.2, 4.5, 4.6 and 4.8 of Chapter 4.
• Sections 5.1.3, 5.2, 5.3 and 5.5 of Chapter 5.
• Sections 6.1, 6.2, 6.3 and 6.4 of Chapter 6.
The selection of additional topics, particularly that of applications, is left to
the course instructor, particularly that regarding Sections 1.7 and 1.9 (sparse
matrices and Strassen algorithm), Sections 4.11, 5.7 and 5.8, and selected ma-
terial from Chapter 7 on sparse systems resulting from finite differences and
finite element discretizations of ordinary and partial differential equations.
Throughout the book, special attention is given to algorithms’ implementa-
tion using MATLAB’s syntax. As a matter of fact, each of the numerical meth-
ods explained in any of the seven chapters is directly expressed either using a
Another Random Scribd Document
with Unrelated Content
arany óralánczczal, kis halhéj pálczikával a kezemben,
elbolondítottam két-három asszonyt, bevezettettem magamat a
legfényesebb társaságokba; s az volt azután a mulatság, mikor
megtudták, hogy ki vagyok? Hahaha! Mint sápadtak el az emberek,
hogy álltak hajok szálai az ég felé.
– Nem ugratták meg azután?
– De biz egyszer egy fiatal kadét párbajra is kihívott. Magasabb
rangú tisztnek nem illett ilyen emberrel megvívni, azok legfeljebb
kiugrattak az ablakon. Ez egy magyar fiu volt, a kinek meg is
igértem, hogy megjelenek a kitüzött helyen. De biz az várhatott rám
sokáig. Szeretek vért bocsátani, de csak úgy, ha engem nem
bánthatnak.
Mind a hárman kaczagtak ez ötleten.
– De hallják csak, még folytatása is van ennek a mesének. Az én
apámnak az a jó szokása volt, hogy senkit sem szeretett úgy
legényül fogadni, mint szökött katonát. Tudta, hogy az ilyen fajta
ember nem kivánkozik a világba. Hát egyszer ki toppan be hozzá,
este későn, sárosan, rongyosan? Az én hadapródom, a ki velem
párbajt akart vívni. A szeretője miatt rálőtt a kapitányára s e miatt
szökni kellett szegénynek.
A nő és Iván önkénytelen rezzenéssel néztek egymás szeme
közé.
– Képzelhetik, hogy kaczagtam szegény fiun, a hogy
megismerém. Valahányszor elém került azután, mindig azt kérdezém
tőle: «no hát vívunk-e párbajt?» Nem is állhatta sokáig a vexát,
megszökött harmadnapra, s nem tudom, hová lett szegény?
Bizonyosan főbelőtték azóta.
– Ha még nem tették is, de aligha van messze tőle, szólt Iván.
– Sz-sz-sz! sziszegett a némber feddő figyelmeztetéssel.
Az ismeretlen nem látszott ezt észrevenni.
É
 E perczben hangzottak a bakó ablakából a lövések. Éjszakára
mindig ki szokta lőni fegyvereit, hogy azokat újra megtöltse. Attól
tart, hogy nappal valaki hozzájok férhetett s vagy a golyókat szedte
ki, vagy a lőport nedvesítette meg. Nem érzi magát biztosságban
saját házánál, s szobája ajtaját be szokta zárni, mielőtt lefekszik.
– No most beszélhet vele, ha akar, mondá a némber. Majd
mindjárt kijön a leánya, szokás szerint vizet visz be neki éjszakára,
attól beizenhet, hogy itt van, és szólni akar vele.
Nemsokára nyilt az ajtó, egyik kezében égő mécsessel, másikban
üveg-korsóval kilépett rajta a holdfehér leányka; olyan csendesen,
mintha félne zajt költeni; szép szőke fürtei le voltak már bontva
éjszakára s szabadon tévedeztek sima hóvállain, apró, mezítelen
lábacskái csak csókolni látszottak a földet, nem rajta járni.
Az ismeretlen bámuló gyönyörrel nézte a szende gyermeket, ki őt
nem látszott észrevenni a félhomályban, midőn mellette elsuhant, a
tornáczon keresztül sietve a kútra.
– Ez a kegyed tulajdon gyermeke, szép asszony? kérdé az
ismeretlen, bátor sasszemeit a nő szemeibe villantva.
– Igen, tulajdon gyermekem.
– Milyen szőke és milyen halavány.
A némber kaczagott.
– Én pedig milyen barna és milyen piros vagyok.
És azután újra kaczagott.
Az ismeretlen arcza mélyen elpirult. Esküdni lehet rá, hogy nő! Ez
a szemérem pírja az arczon.
Nehány percz mulva visszatért a gyermek, a telt korsóval
kezében.
 – Kedves leánykám, szólítá meg őt az idegen, nyájas szeretetteli
hangon.
A gyermek összerezzent.
– No! mit ijedezel? förmedt rá a némber. Nem hallod, hogy ez az
úr beszélni akar veled? Jól félj, leharapja az orrodat.
Azzal durván megkapta a gyermek kezét s oda rántá őt az
idegenhez.
Az gyöngéden megsimogatta a leányka fejecskéjét.
– Ne félj tőlem kis leánykám, semmit se félj. Hogy hívnak?
A némber felelt:
– Böske.
– Ah; minek Böske? Ilyen durva nevet választani ilyen gyöngéd
gyermekhez. Elizke, én úgy foglak hívni, hogy Elizke. Egy névből van
mind a kettő.
– No no, csak bolondítsa az úr is, nem eleget bolondítja már az
apja? Paraszt ember leányát Erzsunak hívják, meg Böskének; úri
kisasszonyok neve Eliz, Lizinka. No erre ne hallgass te! Hanem eredj
be és mondd meg az apádnak, hogy egy úr van itt Lengyelországból,
a ki mindjárt akar vele beszélni, hát addig le ne feküdjék.
A gyermek félve csúszott ki az idegen kezéből, ki alig akarta
elereszteni apró kezecskéit és sietett apja szobájába.
Az idegen rendbeszedte öltözetét, haját két felől lesimítá
halántékaira, miáltal arcza szelid, nyájas küllemet vőn fel, s halkan
bekoczogtatott az ajtón.
– Szabad; hangzék belülről a mély, melancholikus hang.
Az ifju ismeretlen benyitott s gondosan becsukta maga után az
ajtót.
 A mint az ajtón belül volt, egészen eltünt arczáról az iménti
könnyelműség kérkedő mosolya; a szilajon hányt-vetett fej szeliden
hajolt meg; a vékony ajkakon, a fátyolozott szemeken áhitatos ihlet
vonult el; egész termete keskenyebbnek látszék, vállai összébb
huzódtak, melle behajlott; az egész arcz és alak egy kegyes
missionarius jellegét viselte magán.
Valóban egy kegyes missionarius állt a bakóval szemben.
A herkulesi ember reszketve kelt föl előtte s kezével
aggodalmasan keresve leánykája kezét, alig hallható szóval kérdezé
az idegentől, hogy mit kiván tőle? Talán nem is érthette az, olyan
lassan mondta.
– Áldás, békesség e házra; szólt az ismeretlen szelid,
malasztteljes hangon.
– Amen. Amen. Sietett utána mondani a bakó.
– Szálljon a te szivedbe az ég kegyelme, fiam, szólt az ifju az ősz
emberhez, áldóan nyujtva felé kezet.
– Ön lelkész? lelkipásztor? rebegé a bakó. Valóban egész külseje
azt bizonyítá.
Zudár Péter lehajlott az ifju kezéhez és megcsókolá azt. Nem
mert kezével hozzá nyulni, csak ajkaival érinté azt.
– Lelkész az én házamban? Leánykám, vezesd kézen fogva a jó
urat a karszékhez, ültesd le; a te kezeid szép tiszták, hozzá
érhetnek. Oh az én házamban lelkész? Soha nem remélhettem ezt.
– Én messze földről jövök, szólt az ifju ismeretlen, leülve az előre
tolt karszékbe, míg a vén bakó levett föveggel állt előtte, nagy izmos
kezeit összetéve: a kis leányka karjába öltve kezeit, állt mellette.
– Én messze földről jövök, nem is vagyok e nemzetből való, bár
nyelvét czéljaimhoz képest elég érthetően beszélem. A szent hit
hajdani követei egyszerre nyerték az égből az idegen nyelvek
ismeretét, nekünk méltatlanabb utódoknak sok fáradsággal kell
megszereznünk azt, hogy szólhassunk minden nép nyelvén, hirdetve
nekik az ég vigaszait. Én Angliából jövök. Tagja vagyok egy ájtatos
társulatnak, mely nevezi magát az «égi vigasztalásról». A mi czélunk
az, hogy fölkeressük a szenvedőket a társadalom minden
osztályaiban, minden rétegeiben, és igyekezzünk velök a menyei
vigasztalást közölni, melyet oly ingyen osztogat az Isten minden tört
szivűnek. Az emberiség minden osztályait külön küldötteink járják
be, a kik szüntelen egynemű rétegben forogva, annak általános
szenvedéseit okaikkal és orvoslataikkal jobban kitanulhatják. Egyik a
paloták urai, másik a gunyhók lakói közt jár, mert mindegyiknek más
szenvedése van, és mindegyiknek nehéz a magáé. Egyik választá
vigasztalása köréül a börtönöket, másik a családélet titkos bánatát,
vagy a munkás osztályok nélkülöző tömegeit; némelyek a bukott
kereskedőket választák ki lelki betegeikül, mások a halálra itélt
rabokat: – nekem jutottak a bűnösök rémei, a bakók.
Az idegen szilárd tekintettel nézett e szavaknál a férfi arczára, ki
lesütött szemekkel, rebegő ajakkal állt előtte.
– Nyolcz év óta járok e saját világban; folytatá az ifju.
Megmértem a legmélyebb sebeket és a legmagasabb bánatot. Ez
osztály szenvedése többnyire mindenütt hasonló. Némelyik jobban
tudta titkolni, másik kevésbbé. Vannak hideg, hozzájárulhatlan
kedélyek, zárkózott szivek, mikhez nehéz férkezni. Vannak
könnyelmű, kicsapongó, szenvedélyes lelkületek, a kik külső
vigságban, borban, gyönyörben hiszik a kábulást feltalálhatni.
Vannak ismét daczos, kérkedő jellemek, a kik pompáznak azzal, a mi
másoknak félelem, de a szív fenekén ugyanaz a féreg mindenütt.
Egyik elhal fiatal korában, másik megőszül s késő vénséget ér.
Ugyanaz a féreg ölte meg az egyiket, a mely a másikat nem engedte
meghalni. Ismertem olyat, a ki bármenyit ivott, nem birt ittas lenni
soha; ismertem másikat, a ki irtózott a bortól és nappal is álmokat
látott. A baj egy. És az Isten irgalma is egy.
– Az Isten irgalma is egy. Rebegé utána a férfi.
 – Ha ez irgalom végtelensége nem fedné be a földet, ki mentené
meg az itélettől mindazokat, a kik élnek. Ha egy napon azt mondaná
az úr: «igazság legyen irgalom helyett a földön!» nem lángoknak
kellene összecsapni fejünk fölött, a mik mindent megemészszenek?
Az úr nem a külszínre, hanem a szivekbe néz, elitéli ő a
templomajtóban alamizsnát osztó kegyest, azon bűneért, mit az
lelkében gondosan eltakart és fölemeli a tört szivű bűnöst, ki
elbukott a kisértés alatt.
A bakó lassanként térdre ereszkedék az ismeretlen széke mellett,
s két összetett kezét oda tevé annak kartámjára.
– Mi vagyunk mi? Erőtlen eszközök egy világépítő hatalom
kezében. Nagyobb ő előtte az alázatos erőtlen, mint az erejére
büszke, kedvesebb a megtért bűnös, mint az erkölcseivel kérkedő.
Ajándék volt minden, a mit birunk és minden az ő urához tér vissza.
Porrá lesz az erő, üres hang az érdem; csak az úr kegyelme az, a mi
örökkön él. Az ég mindenki előtt nyitva van, a ki azt keresi.
Az ifju szeliden érinté az öreg ember kezeit, míg az remegve
akarta azokat visszavonni.
– Oh uram, ne érintsd az én kezeimet.
Az ifju erővel megfogta azoknak egyikét s oda voná magához, hol
a kézre, hol az ember arczára tekintve.
Egyik kezének finom mutatóujjával a férfi homlokára mutatott.
– Itt egy ráncz keresztülszeli a másikat. E baljóslatú kereszt a
homlokon a szív nehéz tusáját jelenti. A te kezed azért remeg az
enyimben, mert ártatlan vér foltjait érzed rajta.
– Igen, igen! hörgé az erős ember, eltakarva arczát kezében.
– Te kivégezél egy elitéltet, a kinek ártatlansága később
napfényre jött.
– Úgy van. Szivembe látsz. Úgy van minden.

É
 – És ez a gondolat most nem birja elhagyni lelkedet, ott van a
helye homlokodon.
A bakó homlokán mélyen látszott e perczben az egymást
keresztté vágó baljóslatú redő.
Az ifju odatevé hűs kezét égő homlokára a férfinak.
– Pedig ki tudja, miért rendelte azt így az úr? Ki tudja azt, hogy a
vaktában kivégzett nem érdemelte-e meg büntetését? Nem volt-e
gonoszabb szivében, mint az, ki a vértettet végrehajtá; nem óhajtá-e
apja halálát, gonoszabbul vétkezve, mint az, ki ez óhaját teljesíté?
Keleten egy bölcs király egykor tizenkét rablót akasztatott fel az
országút mellé s őröket rendelt éjszakára oda, a kik a hullákat
őrizzék. Az őrök elaludtak s azalatt a rablók társai fővezéröket
levágták a kötélről és ellopták. A felébredt őrök büntetéstől féltökben
egy azon jövő pórt akasztának a hiányzó hulla helyébe. Egy ártatlan
embert. És ime, a midőn a pór öszvérén megvizsgálták a málhát,
abban egy meggyilkolt utas véres tetemeit lelék meg. Ez volt az
Isten itélete! – De hátha valóban ártatlan volt az ifju, a ki igaztalanul
öletett meg? Ah, ki mondja akkor azt, hogy a halált büntetésül
osztogatja az ég? Hátha jutalmul volt az ráküldve. Rég időkben egy
istenfélő pár ikerfiainak Istenhezi hűségeért a legnagyobb jutalmat
kérte az égtől, s reggelre halva voltak mindketten. Ki tudja, minő
sorstól őrizé meg az ég e csapással? Nem lett volna-e silány,
elvetemült? nem veszett volna-e el nyomorban, elkárhozottan? nem
lett volna-e egykor öngyilkossá? nem veszett volna-e ugyanazon
vérpadon méltán, megérdemelve halálát? Erre csak az felelhet, ki a
meg nem történt jövendőket tudja. Mi pedig homály által látunk, és
tükörből csupán, s még azt sem tudjuk, mikor sirjunk, mikor
nevessünk.
Az ifju elvevé kezét az öreg homlokáról s ime azon el volt simulva
a gonosz ráncz, a bakó könyes szemekkel tekintett fel a magasba s
kezeit összetéve ziháló nagy mellén, halkan kezdé el rebegni:
«Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben.»
 Az ismeretlen ifju felemelé őt gyöngéden az «amen» után, a kis
halvány leányka átölelte a vén ember karját, úgy simula hozzá.
– Nem az ég irgalmát hirdető angyal-e ez itt körüled? szólt az ifju
a szép gyermekre mutatva. Nem úgy küldötte-e őt az ég le hozzád,
tudtod, sejtelmeden kívül; anélkül, hogy tudnád: honnan jött?
A férfi megtépte keblén ruháját és azt mondá:
– Olvass szivemben. Te mindent jól tudsz, uram.
Az idegen most a leánykához fordulva, őt szólítá meg nyájas,
bizalomgerjesztő szóval.
– Jó gyermekem, szólj odakint a cselédnek, hogy lovamat, mely a
kapun kívül maradt, vezesse be valami födél alá, ne ázzék kint a
zivatarban.
– Majd magam bevezetem, szólt a gyermek és enni, inni adok
neki.
– Köszönöm leánykám.
A kis Erzsi valamit keresgélt a falszekrényben, s ezt kötényébe
rejtve, ment ki.
Az idegen utána nézett, míg az kilépett az ajtón; azután
ünnepélyes csend maradt a szobában, az ifju hallgatva nézett az
öregre, mintha várná, hogy beszéljen.
Zudár Péter kis idő mulva az ajtóhoz lépett, s kinyitá azt; a
konyhában sötét volt már.
– Alszanak már, suttogá félig az idegenhez, félig magához intézve
szavát. Az asszony aludni ment; a legény a lovakhoz; a gyermek kinn
fog maradni a konyhában, valami dolga lesz; már tudom. Van időnk
beszélni, jó uram. Kinn éjszaka van és zivatar; úgy sem bocsátanám
önt ma tovább.
– Üljön mellém.
 Az öreg csak unszolásra fogadott szót és leült az ifju mellé.
– Én vén vagyok uram, de hajam igazat mond: nagyon sokat
éltem. Apám is bakó volt, nagyapám is az. Úgy maradt rám a
«mesterség» örökségül. Ifjabb férfiéveimben könnyelmü, szilaj
valék; szerettem a tivornyát, a bort, az örömöket. Valami nehéz,
kimondhatatlan teher nyomta szivemet örökké, valami elkábító
sötétség, a mit űztem volna magamtól, a hogy tudtam. Ez a nehéz
léleknyomás, ez a fárasztó homály mindig kínzóbb kezdett lenni rám
nézve, a hogy az évek szomorú emlékei szaporodtak, és én annál
inkább ittam a bort és annál jobban ordítottam a trágár
tivornyadalokat, hogy ne halljam azokat a csöndes sóhajtásokat
magam körül, a mik olyan rémségesen bántottak, mikor semmi hang
nem volt szobámban, mikor egyedül maradtam. Azért csufoltak is
ismerőseim, hogy olyan ember vagyok, a ki egymagában danol és
iszik késő éjszakán is, mint a hogy csufoltak később, hogy egyedül
zsoltárokat énekelek.
A férfi nagyot sóhajtva pihent meg, mintha szétágazó eszméi
fonalát keresné.
– Látott ön talán egy asszonyt odakinn? Ez az én nőm.
Megházasodtam, azt gondolva, hogy a lelkemnek nyugalmat fog
adni. Az a képzeletem volt, hogy ha nekem egy gyermekem lenne,
milyen boldog tudnék lenni akkor, volna valami, a mi az élethez, a
világhoz visszakössön. Nem, az nem fogná utált sorsom átkát
örökölni tőlem; választanék neki pályát, melyen boldog lehessen,
melyen becsüljék, tiszteljék; szereznék neki vagyont, neveltetném
tőlem és házamtól távol, hogy derék, művelt, okos ember legyen
belőle. Pár évig voltak ilyen ábrándjaim. Ezekben olyan boldog valék.
Lelkem egészen felderült a reményektől. Azután – újra elkezdtem a
keserves ivást. A gonosz emlék még jobban elkezdett gyötörni és a
jó remény még jobban elhagyott, mert a nő szivében, oh uram, élet
és halál van, ki az egyiket, ki a másikat leli meg benne. Újra
kerülgettek az éjszakai suttogások, a némasági nyögés, a rettegett
magányos hangok, a mik ébren és álmomban üldöztek és én ittam
és daloltam újra.
 Az ember két kezébe hajtá csüggedt fejét. Még most is meghajolt
ezen sulyos emlék alatt, ha visszagondolt rá.
– Egyszer azután elkezdtem siket lenni. Valami folytonos zúgás
lepte meg füleimet, mely örökös kábultságban tartott. Nem értettem
a szót, ha csak a beszélő ajkaira nem néztem; nem vettem észre, ha
valaki bejött hozzám, csak a midőn hirtelen megláttam. Oh ez valami
borzasztó kín, a siketség! A világból ki van zárva az ember, jobban,
mint a vak. Titkoltam eleinte a bajomat, nehogy csufot üzzenek
belőlem miatta. A siketség iránt senkinek sincs szánalma. Azt hittem,
hogy ha két ember halkan beszél előttem, rólam árulkodnak; féltem
elaludni, attól tartva, hogy megölhetnek, anélkül, hogy
meghallanám, ha valaki rám töri az ajtót; és azután az éjszakában, a
sötétben, a magány-, némaságban, annál jobban hallottam azokat a
nyögéseket, sóhajtásokat, miket kívülem nem hallott senki. És hiába
ittam, hiába daloltam; minden pohár bor után mintha mélyebben
merültem volna egy zúgó, feneketlen tengerbe alá, s végre saját
ordításomat sem hallottam többé. Ekkor megrendült bennem a lélek,
kétségbeesve vetettem magamat ágyamra, és először életemben
jutott eszembe, hogy imádkozzam. Nem tudtam egyebet, mint: «én
Istenem! én Istenem!» és a kezeimet tördeltem és a könyeim
csorogtak.
Még most is kicsordult a köny e szavaknál a bakó szeméből.
– Ezen az éjszakán csendesen elaludtam, semmisem háborított.
Több óráig úgy aludtam, mint egy halott, s csak arra ébredtem fel,
hogy egész arczom nedves volt. A mint arczra voltam feküdve, a vér
orromon, számon megindult és egész fekhelyemet ellepte.
Fölkeltem, egy nagy dézsa vízben leöblítém arczomat s érzém, hogy
fejem egészen megkönnyebbült; nem hallom azt a tenger
mélységéből jövő zúgást magam felett többé, nem suttognak, nem
sóhajtanak körülöttem, hanem a helyett hallok a csendes éjszakában
– gyermek-sirást… Gyermek-sirás az én házamnál! Azt hittem, ez is
csak ábrándjaim hangja, hisz én siket vagyok, s az üldöző rém
helyett, most csalogató rém hangzik fülembe. De a gyermek-sirás
újra áthallatszott a mellettem levő szobából, melyben nőm szokott
aludni. Mi lehet ez? odaléptem, s ime lépteim halk csoszogását is
hallám. Még halkabban kellett lépnem. Még halkabban; a lábam alatt
nyikorgó palló neszét is hallottam. És közbe folytonosan a gyermek-
sirást. A szoba általam volt bezárva tolózárral; halkan kellett
félrehúznom, hogy a nesz ne hallassék; halkan nyitám fel az ajtót. És
ime a szoba közepén, az asztalon egy kisded csecsemő volt letéve, a
mécs lobogó világot vetett arczára; alig lehetett több pár
hónaposnál. Finom pólyába volt burkolva, hímzett ingecske rajta, kis
gömbölyü fejét gyöngyös főkötő takarta, mely alól oly szépen
göndörültek elő a finom aranyszálhoz hasonló fürtöcskék. Mint azok
a kis festett angyalok, a kiknek csak a fejök van künn az égből.
Az ismeretlen oly érzékenyen mosolygott a vén bakónak e
gyermeteg szavára.
Zudár Péter arcza ezután újra elkomorult, székét közelébb huzá
vendégeéhez s halkan folytatá:
– Nőm nem volt a szobában. Ágya üresen állt s félig nyitva
hagyott ajtaján át kivehetém, hogy a konyhában nagy tűz lobog; a
tűzhely mellett nőm foglalkozik, és annak anyja, egy ravasz, gonosz
vén asszony, kit a vidék boszorkánynak tart. Mit mívelnek ily késő
éjszaka? A fiatal asszony egy serpenyőt tartott a tűzre, a vén
mindenféle növényt hányt abba. Nem volt mitől tartaniok, mégis
suttogva beszéltek egymással és félve tekintgettek körül. Én nem
tudtam, mi adta nekem akkor azt a gondolatot? hirtelen ölembe
vettem az asztalra tett kisdedet s átvittem azt szobámba, ott
lefektettem ágyamra, kezébe adtam elveszett csörgetyűjét, mire az
megszünt sírni. Azután leskelődtem, hogy mit csinálnak az asszonyok
tovább; a serpenyő tartalma főtt, zuhogott a tűz felett, ha néha
kicseppent, olyat lobbant tőle a láng, a vén egy nagy kanállal fölözte.
Azonközben beszélgettek. «Nincsen-e valaki ébren?» – «Minden
alszik.» – «Hát a vén dög?» – «Részeg az most, s olyan süket, hogy
a trombita-szót sem hallja.» Végre elkészültek vele, kitöltötték egy
szilkébe s jöttek a szobába mind a ketten. Én ott álltam a szoba
közepén. Mintha az Isten nyila ütött volna közéjök! A vén elejté a
szilkét, az ifjasszony dühösen támadt rám: «Süket disznó, hová
tetted azt a gyermeket!» – «Ne kiabálj jó asszony olyan nagyon,
mondám neki, mert lassabban is megértem.» – «Hová tetted azt a
gyermeket?» – «Jó helyen van, ne féltsétek.» – «Őrült bolond,
szerencsétlenné teszesz mindnyájunkat, nem tudod, hogy mit
cselekszel?» «Azt nem tudom, de annyit tudok, hogy e gyermek,
akárhol vettétek, kezetekbe nem kerül többet. Én magamhoz vettem
és gondját fogom viselni, s a ki be mer érte a szobámba lépni, annak
majd eszébe juttatom, hogy én vagyok a bakó!» Azzal szobámba
mentem s bezártam azt; az asszonyok átkoztak, dörömböztek az
ajtómon, a vén boszorka fenyegetett, hogy mindenféleképen
megront; én pedig szép csendesen elővettem tejfőző gépemet,
kenyérmorzsából és tejből pépet főztem borszesz mellett; mikor
készen volt, ölembe vettem a kisdedet és szépen megetettem őt
magam, azután csináltam neki bölcsőt a gerendára kötött lepedőből,
elringattam, elaltattam és reggelig elnéztem hogy alszik?
A bakó egy kis záros szekrényből valami papirba tekert csomagot
vett ki e szavak után, s azt sokszoros kötelékeiből kicsavargatva,
szétterjeszté az idegen előtt.
Egy finom gyermek-ingecske volt abban, piczike harisnyák, és
egy tarka gyöngyből hímzett főkötő; mindenik darab egy piros E
betűvel jegyezve.
– Emlékül tartogatom ezeket magamnál. E kis fodros ingecske, e
nefelejtsekkel és rózsabimbókkal hímzett főkötő drágább énnekem
az élet minden kincseinél; mert ezekkel kezdődnek lelkem
nyugodtabb órái. E gyermek mellett megtanultam imádkozni, uram.
Valami azt súgta lelkemnek, hogy e gyermeket az ég küldte nekem.
És úgy kell lenni. Senki sem szeret az ég alatt, csupán csak ő. És én
sem szeretek senkit, semmi mást a földön. Soha sem kutattam, ki
gyermeke lehetett, sőt rettegtem attól, hogy valaha rá fognak találni,
s visszakövetelik tőlem. De annyi év óta nem kereste senki. Úgy
hiszem, rossz anyja volt, a kinek azt mondták, hogy meghalt, s
megnyugodott benne. Sőt talán ő akarta, hogy megöljék. Oh uram,
a hóhér házán kívül születnek azok, a kik a hóhér küszöbénél végzik
életöket. – Soha egy órára sem hagytam el magamtól e gyermeket.
É
Én tanítottam járni, beszélni, én készítettem neki ételt, később pedig
ő énnekem. Senki kezéből meg nem enném a főtt ételt, mint az
övéből. Míg nagyon kicsiny volt, én virasztottam ágyánál, ha aludt;
most ő vigyáz, míg én elalszom. Mikor útra megyek, velem jő, el
nem marad tőlem soha. Csak az aggaszt, ha néha rágondolok: mi
lesz belőle, ha meghalok, mi lesz belőle, ha felnő?
Az ifju érzékenyen szorítá meg az öreg kezét s indulatáruló
hangon mondá neki:
– Legyen ön nyugodt. Ön jó atyja volt a leánynak; ha ön meghal,
én jó anyát fogok neki adni. Írja ön fel magának e nevet:
«Kamienszka Mária, Lembergben.» Bármikor fog ön e czím alatt e
tárgyról írni, az válaszolni fog rá s értesülve lesz felőle. Talán
korábban is fog írni, mint ön kérdené.
Az öreg ember kezeit csókolá az ifjunak s szótlanul rebegé
érthetetlen áldása hangjait hozzá.
E perczben nyilt az ajtó s a kis Erzsike bejött, egy tálczán két
pohár borlevest hozva a konyháról.
Az illatos gőzölgő italt oda helyezé az asztalra, hófehér abroszkát
terítve alája, s nyájas édes hangon kinálgatá az idegent, hogy
fogadja el azt, bizony fölmelegszik tőle.
Az idegen megveregeté nyájasan szép szelid orczáját,
megcsókolá szőke fejét, s ráköszöntve a poharat a gazdára, egy
férfias hajtással kiüríté azt.
– Igen jó volt, kis gazdasszonyom. Egészen fölélénkíte.
A vén embernek több kinálás kellett, elébb megkóstolá azt
leánykája, hogy kedvet szerezzen neki hozzá. Látszik, hogy nagyon
elkényeztette fogadott apját.
Zudár Péternek egészen felderült az arcza.
 – Oh uram! szólt az idegenhez; én még soha sem éreztem
magamat úgy, miként most; olyan könnyű a lelkem, mintha semmi
teher sem fekünnék rajta. Embernek érzem magamat. Meddig fog ön
nálam maradni? Bár sokáig lehetne.
– Nem tehetem, jámbor férfi; hivatásom tovább siettet. Vannak-e
önnek legényei, kik tán óhajtanák a lelki vigaszt?
Zudár Péter arcza elsötétült e szóra.
– Csak egy van. – Arra ne vesztegesd az Isten igéit, uram, nem
kell a kenyeret az ebnek hányni.
– Másik nem volt?
– Nem rég késő este vezetett amaz egy idegent házamhoz.
Reggelre, mielőtt láthattam volna, megszökött a padláson keresztül,
maig sem tudom miért? sem azt, hogy hova lett? Nem első eset az
ilyen.
– Úgy küldetésemet e háznál bevégeztem, szólt az ismeretlen
önkénytelen felsóhajtva. Fogadja ön tőlem e kis imakönyvet emlékül,
valahányszor olvasni fog benne, vigaszt találand abban. Táblájára
van azon hölgy neve irva, a kit el nem kell önnek felejtenie.
A férfi ajkához szorítá a könyvecskét ájtatosan s elrejté azt
szekrényébe.
– Hát én mit adjak, mit adhatok hálául önnek, lelki jóltevőm,
Isten után ujjáteremtőm? Mit adhatok én?
Az idegen hirtelen válaszolt:
– Ha szabad kérnem valamit: adja ön át nekem kincsei felét, a kis
hímzett főkötőt.
A bakó egy perczig meg volt lepetve, azután hirtelen kibontá újra
a kis tekercset, elővette a gyöngyös főkötőcskét, megnézte, egy
könye esett rá, megcsókolá, azután szótlanul nyujtá át az idegennek.
 – Ha nehezére esik önnek megválni tőle, nem viszem el.
– Jó helyen lesz, susogá az öreg, s odanyomta azt az ifju kezébe,
ki eldugá a kis ereklyét mellénye alá.
– És most Isten önökkel, pihenjenek le, késő az éj. Nekem még
reggelig nagy utat kell tennem.
A bakó maga akart vele menni, hogy lovát felnyergelje; az ifju
visszautasítá.
– Majd felköltöm a legényt; szóm van hozzá!
– De az ebek harapósak.
– Engem nem bántanak.
Az idegen nem engedte magát kikisérni; a konyhában felvevé
köpönyegét, megmagyaráztatá magának, hogy hol alszik az istálló
mellett a legény, kezébe vevé a meggyújtott lámpát s azzal kiment
az udvarra.
A komondorok, a mint rájok nézett, félénk, nyugtalan morgással
húzódtak el előle s a ház háta mögé futva, ott kezdtek el vonítani.
Bűbája volt csodás szemeinek emberre és állatra. – Benn a szobában
éneklé a bakó: «ne jőjön addig szememre álom».
Az ifju sietett a hóhér-legény szobája felé. Útközben találkozott a
menyecskével. Megcsipte az orczáját, s a vállára ütött.
– Ej be hamis legény maga!
A némber bepöndörült a konyhaajtón, rá hagyva a vendégre,
hogy keresse, a mit akar.
Rátalált. Csak oda kellett neki bemenni, a honnan amaz kijött.
Iván úgy tett, mintha aludnék.
– Héj öcsém; talpra! kiálta rá az idegen s megránczigálta üstökét,
hogy az ijedten nyitá fel szemeit.
 – No! micsoda ez? Mit bánt maga engem?
– Mit-e? Te sehonnai, azt majd mindjárt megtudod; kelj fel.
A legény nem sietett az engedelmességgel.
Az idegen nem szólt neki többet, hanem pofon ütötte innen is, túl
is, hogy jobbra-balra lódúlt tőle a feje.
Iván erre dühödten ugrott fel fekhelyéről s bántójának rohant, de
az oly ügyesen, mint a kigyó, torkon ragadta jobb kezével, s
odaszorítá fejét a falhoz, míg balkezével egy öblös pisztolyt tartott az
orra elé.
– Meg ne moczczanj semmirevaló, vagy ide ragasztalak a falhoz,
mint egy festett képet.
A legény el volt rémülve a váratlanul erős markolástól s a neki
szegzett fegyvertől s féltében szepegve kérdezé:
– De hát uram s én Istenem, mit vétettem én önnek? Kicsoda
ön? és mit akar?
– Ki vagyok? Rendőr vagyok; gazember! egy szökött katonát
üldözök, a kit te rejtettél el; mondjad, hova tetted?
Iván kezdett az első ijedtségből magához térni.
– Hiszen megmondom, kérem; csak ereszszen el, igaz, hogy én
egy szökött katonát csaltam ide, de nem azért, hogy én elrejtsem.
– Nem azért hoztad ide, hogy elrejtsd? Hazug kutya. Mondj még
egyet; még egy ilyen szépet, ha azt akarod, hogy a lovamhoz
kösselek, úgy vigyelek el Dukláig. Hova tetted hát?
– Elmondok mindent, nagyságos rendőr úr; én igaz ember
vagyok. Igaz, hogy ide csaltam azt az úrfit; egykor inasa voltam,
később együtt katonává lettünk; engem azután elbocsátottak, mert
megvakultam. Igazán mondom, akkor vak voltam. Bízott hozzám a
fiatal ember, s nekem könyörgött, hogy rejtsem el, a mint meglátott
Duklában az utczán.
– Mit kerestél te Galicziában?
– A gazdám küldött lovakért, de nem kaptam nekünk valót.
Bizony mondom, igazat mondok.
– Tudtad, hogy az az ember miért szökik?
– Igenis, mert a kapitányát meglőtte, egy asszony miatt.
– Hallottad az asszony nevét is?
– Hallottam, de már elfelejtettem.
– Hazudsz. Tudod. Mondd ki!
– Mondom már. Jaj a torkom! – Kamienszka grófné.
– Tőle hallottad?
– Nem, csak úgy gondolom, mert annak irt levelet a futás
közben, én velem adatta a postára; bizonyosan arról akadtak a
nyomába.
– Arra semmi gondod. Hol van most az az ember? Ne hazudj,
mert megtudom, s akkor véged.
– Jó helyen van már, nagyságos rendőr uram. Innen még az nap
megszökött, de én feladtam őt s elfogták a tulajdon apja házánál.
Az idegen dühösen vágta oda a ficzkó fejét a falhoz, s azután a
földre, s egyet rugott rajta.
– Feladtad őt? Nesze, te utálatos kutya!
– De hát, uram. Miért üt ön most? Hiszen jól cselekedtem,
elfogattam s bezárták, ki is van téve a siralomházba már. Mit
vétettem én ezzel önnek?
 Az idegen parancsolt indulatának, s leküzdve dühét, hidegen
válaszolt:
– Mit vétettél? bolond! Azt vétetted, hogy én most hiába
fáradtam s elvesztem a jutalmat, a mi a szökevényre ki volt tűzve.
Csak te még egyszer ártsd magadat az én dolgomba.
Fogcsikorgatva szorítá öklébe a pisztolyt, olyan kedve lett volna
legalább az agyával egyet ütni a legény feje búbjára.
– Eredj! Nyergeld fel gyorsan lovamat.
Iván örült, hogy a szűk szobából kiszabadulhatott, a hol olyan
közel érte őt a veszedelmes látogató mind a két kezével s ment a
paripát fölnyergelni, melyre azt az észrevételt tevé, hogy ez egy
kicsinyt nagyon is jó egy titkos rendőr alá.
Az idegen nem várhatta, míg elkészül vele, maga is segített neki.
Azután gyorsan felszökött lovára s valamit nyujtott feléje.
– Nesze.
A legény félre kapta a fejét, azt gondolta, megint pofont kap.
Az idegen egy tallért vetett a lábaihoz.
– Kapd fel, kutya. Fáradságodért. Nyiss kaput.
A ló tele fecskendé szemét száját sárral. Az idegen tova robogott.
A távozó lódobogásnál a bakó gondolá magában:
– Ez egy menyei kegyes ifju vala.
A menyecske így sóhajtá:
– Ej, be csinos gavallér volt.
A legény dühödten dörmögé:
– Ez egy pokoli sátán.

É
 És azzal fölvette a tallért, megtörülte, zsebre tevé s azután
dühében neki esett a házi komondornak, kiütötte az egyik fogát:
ráfogta, hogy nem akar ugatni…

A Hétfalusy-háznál még mindig tart a gyász. Az orvos minden

nap kilátogat a fővárosból. Egyik fogat kihozza, a másik beszállítja.
Két beteg is van. Az ifju Széphalmi ugyan fenjár, olyan mint a
féregrágta virág; csak látszik benne az élet. Az öreg Hétfalusy
ellenben nagyon megadta magát bajainak, ágynak feküdt és gyakran
a nehéz kórság töri.
Az orvos, tekintetes Sarkantyús Lőrincz úr, naponkint odateszi az
ajtóba nagygombú nádpálczáját, megdörzsöli zsebkendőjével rövidre
nyirt szürke haját, megtapogatja az ütereket, ír recipéket drága jó
kenetekről, boronyákról, szörpönyekről; rendel fürdőket,
hólyaghuzókat, löveteket és zuhanyokat; és még sem akar használni
semmi; a két férfi napról-napra jobban enyész. Bizony csak arról van
még szó: melyik fogja a másikat eltemetni?
Egy reggelen, midőn már dr. Sarkantyús megfőzeté a fürdőket,
egy könnyű hintó hajtatott be a kastély udvarára, melyből a mi
ismeretlenünk szállt ki, ezuttal divatos fekete kabátba öltözve, finom
kecskebőr czipőkkel lábain; hátrafésült hosszú haja, mely kétfelől
fülei mögé volt simítva, s igen éles szemüvege különben is eléggé
elváltoztaták előbbi alakját; mihez ama jellemzetes hideg,
mozdulatlan szeglet az ajkak mellett, a homlok közepén a két
szemöldök közötti vékony vonal, a vont arcz komolysága tökéletessé
tevék a csalódást. Egy tudós, egy tapasztalt bölcs férfi, egy
világjártas orvos áll előttünk.
Széphalmi úr után tudakozódék.
Azt előhivták a cselédek. Egy összerokkant, koravén férfi lépett
elő, arcza kétfelől beesve, ajkai elhalaványulva; szemei merően
kiülnek és sokat elvesztettek kifejezésteljes fényükből.
 Az idegen egy levelet nyujt át neki az első üdvözlet után;
Széphalmi engedelmet kér, hogy elolvashassa. Kezei egyre
reszketnek, míg a levelet feltöri.
Komája, Ligety Ambrus írja azt neki, tudósítva róla, hogy a levél
átadója egy hirhedett orvos, ki most jön Francziaországból és delejjel
gyógyít. Engedje meg neki, hogy kisérletet tegyen az öreg úrral; neki
okai vannak hinni, hogy ez nem lesz sikertelen. Széphalmi nagyot
sóhajtott s bevezeté az idegent a terembe, ott inte neki, hogy
foglaljon helyet. Egy szót sem szóltak eddig egymáshoz.
Azután Széphalmi egy mellékterembe lépett s ott találva doktor
Sarkantyús urat, közlé vele az egész levelet.
Doktor Sarkantyús azt mondá neki, hogy Ligety szolgabiró nagy
szamár, a franczia doktor még nagyobb szamár, de legeslegnagyobb
szamár lesz az öreg úr, ha meggyógyul tőle. Ám próbálják meg.
Nem állhatá meg, hogy mégis ki ne menjen, megnézni ezt a
csodabogarat, a ki az ujja hegyével akar gyógyítani.
A fiatal ember finom udvariassággal üdvözlé őt, míg doktor
Sarkantyús azt a tréfát vette magának, hogy elmondá neki:
– Ű-le koma, itt a kű.
Az idegen megütközve nézett rá: nem értette azt a francziát.
A doktor meg akarta neki mutatni, hogy igazán is tud francziául.
Még Napoleon idejében tanulta.
– Vuz-ét – őn – medeszén? Monszjő.
– Oui, monsieur collége.
– Ördög a collegád, nem én. Vuz – ét őn – magnetizor? moszjő.
– Oui, mon cher bonhomme.
– Szet – űn – sarlatáneri! monszjő.
 – Comme tout la médecine, monsieur.
Doktor Sarkantyús hátra tette a két kezét, végig nézte a fiatal
embert, először alulról fölfelé, azután fölülről lefelé; megrázta rá a
fejét, s azzal ott hagyta a faképnél.
Széphalmi újra kijött az idegenért s kérte, hogy lépjen be vele a
beteghez.
A mellékszobában, hol az öreg Hétfalusy feküdt, le voltak
eresztve a függönyök, a padozat szőnyegekkel fedve, hogy semmi
fény, semmi hang ne zavarja a szenvedő nyugalmát.
Ha ugyan nyugalomnak lehet azt nevezni.
A magasra vetett ágyon feküdt egy mozdulatlan alak, lehunyt
szempillákkal, maga mellé tett kezekkel; erőtlen, mozdulatlan darab
föld, csak annyiban rosszabb a többi földnél, hogy ennek még
öntudata is van.
Az ismeretlen odalépett ágyához, megfogta egyikét azon hideg
csontkezeknek, megtapintá üterét, rátette homlokára kezét. Mintha
egy hullával bánt volna, szemeit sem nyitotta fel az, alig vert erében
a vér, alig lehetett észrevenni, hogy lélekzik.
– Így szokott naphosszant feküdni, mondá Széphalmi az
idegennek.
Az ifju lerakta gyűrűit kezéről, egy pohár vizet kért s ujjai hegyét
végig huzogatta annak szélein, azután ismét az öreg szemöldein és
halántékain lefelé.
Széphalmi kétkedő arczczal állt mellette; az ifju észrevette azt
tekintetéből.
– Ön is szenved, uram. Az én rendszerem önt is meg tudná
gyógyítani.
Széphalmi keserűen mosolygott. Galvanizált halottak
mosolyognak így.
 – Számomra nem termenek a füvek írt.
– Nem is durva anyag az én gyógyszerem. Látni fogja ön. Egy óra
mulva tapasztalni fogja hatását. Önök betegsége valamiben hasonlít
egymáshoz.
– Hogyan?
– Úgy, hogy mindkettőnek egy oka van. Önöknél a baj fészke a
lélekben rejlik, mindkettőjöket nagy csapások érték, ön nejét és két
gyermekét veszté, az öreg úr leányát és két unokáját.
A kóros öreg hosszan, mélyen sóhajta e szavakra, de még mindig
lezárva tartá szemeit. Széphalmi leült egy asztal mellé s fejét
tenyerébe rejtve, sírt.
Az ifju ismeretlen halkan hordozá ujjait a pohár szélén, mely
kisértetes nyögéssel hangzott bele; a víz delejes lesz nemsokára s
akkor egyszerre hatni fog.
– De van a veszteség fölötti fájdalomnál még egy gonoszabb
betegség is: a megbánás. Önöket egy keserű mult emléke bántja, a
mi visszahozhatatlan. Önök nem szerették mindig úgy a gyermeket,
az unokát, miként most, midőn ez a kettő meghalt, és ez fáj
legjobban.
A beteg Hétfalusy e szókra felnyitá szemeit merően s a beszélőre
bámult velök.
Széphalmi szomorúan rebegé:
– Oh uram, miért kínoz ön e szavakkal bennünket? Szegény öreg
szivének ez fáj!
– Látom. Már kezd éledezni. Az orvosság erős; de épen így
hatásos. Fájdalmai támadnak, épen a fájdalmakban van a betegség
crisise. Csak néhány cseppet e vízből. Így. Nem sokára még erősebb
lesz a visszahatás; a kór vonaglani fog, nyögni; arczán hideg veríték
fogja kiütni magát; de azután le fog csillapulni és meggyógyuland,
ha Isten is megsegít bennünket.
Az ifju folytatá a víz delejezését.
– Legnagyobb fájdalma a betegnek azon emlékből származik,
mely neki azon éveit juttatja eszébe, a midőn megholt leánya önnel
megismerkedék.
– Mit tud ön ez évekről, uram? kérdé meglepetve Széphalmi.
– Annyit, a mennyit kell egy orvosnak megtudni, ki betegei szivét
gyógyítja. Ő nagyon ellenzette leánya házasságát önnel. És ezt
rosszul tevé. Az igaz útról eltiltott érzelem tilos útakat keres. Önök
megtalálták ezt az útat.
– Uram!
– Csendesen. A beteg nyüzsög. A gyógyszer hatni kezd. A tilos
viszonynak el nem titkolható következése lett. Ön neje anya lett,
mielőtt önnek neje lett volna. Bocsánat, uram, mint orvos beszélek.
Széphalmi alig hallhatóan rebegé:
– Honnan tudhatja ön ezt? (A mi olyan mélyen rejtett titok
gondolá utána magában, míg az agg erőlködve látszék ágyában
fölemelkedni, hogy a beszélőt hallgatásra kényszerítse).
– Ez erősen hat, erősen, szólt az ifju, megtapintva a kóros üterét.
Tizzel többet üt egy percz alatt, mint az imént. – Hétfalusy úr, a
midőn e rossz hirt megtudta, iszonyú indulatba jött, ő erős
szenvedélyű ember; azt mondá leányának, hogy ha ez meg nem öli
gyermekét, meg fogja ő ölni mind a kettőt! Máshoz akarta adni nőül.
Gazdag, magasrangú úrhoz. A balesetnek titokban kelle maradni. A
leány nagyon szerencsétlen volt. Egy fitestvére védelmére kelt s
pártját fogta tulajdon apja ellen, azt elűzte az apa e miatt, kiátkozá,
soha sem bocsátá maga elé többet. A hivatlan vendég, a kis
csecsemő, kinek születni nem volt szabad, jóvá is tette ezt a hibáját;
azt mondák róla, hogy meghalt. – Ah, hogy megszorítá a beteg
szélhüdött ujjaival a kezemet! E gyógyszer csodákat okoz.
Széphalmi a karszék mélyébe vonta magát, és reszketett a láz
miatt.
– A gazdag úr azonban a menyegző napján elhagyá
menyasszonyát; ebben az esztendőben egyszerre megőszült az öreg
Hétfalusy. Látja uram: én jól vagyok értesülve; orvosnak minden
apró körülményt kell ismerni, hogy betegét kigyógyíthassa. Most már
engedte volna az apa, hogy leánya régi kedveséhez menjen nőül, de
ekkor már ön nem volt hajlandó e házasságra s feléje sem jött váró
kedvesének. Egyszer azután a hölgy maga ment oda önhöz, s
őrültekhez hasonló arczával meglepve önt, azzal fenyegetőzött…
– Csitt, uram! az égre…
– Ah, mint ver sebesebben az ütér: az izmok rángatóznak, az ajk
nyiladozik, az arteriák duzzadni kezdenek; a hölgy azzal fenyegeté
önt, hogy ha őt nőül nem veszi, fel fogia fedezni, hogy gyermekét
megölte, és vérpadra viszi magát.
A beteg karjai rángatózni kezdtek és homlokát mint valami
átlátszó gyöngy lepte el a hideg verejték. Széphalmi felállt és
tántorogva járt a szobában alá s fel.
– Ki mondta ezt önnek? kérdé, hirtelen megállva az idegen előtt.
– Csendesen, uram, ön zavar engem. Pedig a kórállapot kedvező
szakba kezd lépni, nézze, hogy izzad a beteg. Erős kínjai vannak; ezt
szeretem; ez arra mutat, hogy az életerő visszatér; a nyugalom a
halál jele, a fájdalom az életé. Folytassuk a delejt. Ezek a szakgatott
huzások a halántékról le a vállig csodákat művelnek. A beteg most
lelke egész erejével azon a gondolaton csügg, hogy a miért elveté
magától első unokáját, a kit gyűlölt: az Isten ezért vette el tőle a
másik kettőt, a kiket szeretett. Látja ön, uram, e lihegő mell, e
tűzben forgó szemek, e kiduzzadó ajk, mind ezt a gondolatot
tolmácsolják. Isten megbüntette őtet és önt, az apát és nagyapát,
elvette tőlük azt az áldást, a mit elhajítottak ők maguktól önként; és
most oly egyedül, oly vigasztalanul állnak önök a világban, semmi
által sem kapcsolva egymáshoz, mint egy rettentő veszteség
emlékétől.
Széphalmi odaborult a néma beteg vánkosára s ott zokogott
keservesen.
Az ifju ekkor felállt és kezébe fogva az öreg kezét, lángoló
szemeit annak szemeibe mélyeszté s lelkesült hangon szóla hozzá, ki
a pokol minden kínjait látszott keblében viselni:
– Ha most valaki ide jönne önökhöz és azt mondaná: ime azt az
elvetett gyermeket, a kit ti holtnak, megöltnek akartatok hinni, a
kinek születését megátkoztátok, haláláért imádkoztatok, én
visszaadom ti nektek: mit éreznének önök erre?
A beteg oda vonta az ifju kezét ajkaihoz, s erőszakosan
fölemelkedék ágyában, ajkai nyitva voltak, nyelve rebegett valamit, a
mi érthetetlen szó volt, míg Széphalmi kábultan tekinte reá, s
hajában markolászott, mintegy esztelenül.
Az ifju keblébe nyult, s kivonta onnan ama kis nefelejtssel és
rózsabimbókkal hímzett főkötőt s felmutatá azt a két férfi előtt.
– E főkötőcske kedves viselőjét, ha visszaadná valaki ti nektek,
ha azt mondaná: ime megmaradt egyetlen vigasztalástok, az égből
küldött angyal, a kiben megnyugodjatok újra, megmaradt, felnőtt oly
széppé, oly szeliddé, a minők az angyalok, a kik a földre leszállnak.
Az apa e szavaknál az idegen lábai előtt térdelt, s annak kezeit
csókolá magán kívül, míg az ősz Hétfalusy erőszakos vonaglással
veté fel magát ágyából s megragadva kezével a kis gyöngyfejkötőt,
megszólalt sikoltva:
– Eliz!…
Az orvosság hatályos volt. Ime, az öreg ember felült és
visszanyerte szavát.
 Az összeroncsolt, roskatag ősz ember erőszakosan ragadá meg
reszkető kezeivel az ifju karját, míg annyira fel birt azon
kapaszkodni, hogy ajkaival a kis főkötőcskét érintheté.
– Eliz. Eliz. Ezt viselte. Olyan szép volt…
– Hol van ő? nyögé Széphalmi, arczát eltakarva kezeivel.
– Most is olyan szép. Jó helyen van. Szerető atyára talált, a ki
őrzi, mint szeme fényét. Szép és okos. Gyönyörű kék szemei, mint az
ég. Ártatlanság és jóság világol bennök; finom ajka oly parányi, mint
egy eperszem; ha mosolyog, szép arczán gödröcskék támadnak.
– Igen! igen! Ilyen volt ő! lihegé Széphalmi; az idegen kezét
szorítva szivéhez.
Az öreg Hétfalusy pedig felült ágyában és ki akart lépni onnan.
– Megyek. Érte megyek. Vezessen ön hozzá. Elhozom őt.
– Csendesen, uram. Maradjon ön fekve. Gondolja meg, hogy én
orvosa vagyok s gyógyszakomnak nincs vége. Ön még sokáig fog
ágyában feküdni és nem fogja látni unokáját. A leánykát szeretik ott,
a hol van. Fogadott apja csupa merő szeretet; ön pedig csupa
gyűlölet. E rossz betegségből ki kell önnek gyógyulnia elébb.
– Minő betegségemből? Én nem vagyok többé beteg. Én
meggyógyulok.
– A gyűlöletből. Önnek van egy eltaszított fia, ki e perczben talán
a vesztőhely szélén áll; ön rá sem gondol arra; önnek a szivében
még kemény kövek vannak. Ezeket a köveket kell elébb
összemorzsolni, uram, ezeket felolvasztani. Majd ha önnek fia itt,
ezen a helyen fog állani, és ön kinyujtja elé karjait és azt mondja:
«én gyermekem», akkor lesz ön meggyógyulva, akkor mondhatja:
én nem vagyok beteg.
– Én ne lássam addig gyermekemet! Szólt rimánkodva Széphalmi.
– Uram, ön nagyon követelő.
 – Kérjen tőlem akármit, parancsoljon vagyonommal; vagy ha
nem hozhatja ide leányomat, vezessen engem oda, hogy én
láthassam, ne mondja meg neki, hogy én vagyok az atyja, csak úgy
beszélhessek vele; követeljen ön bármi dijat e szolgálatáért, nekem
nem lehet az elég nagy.
– Uram, én nem vagyok szemfényvesztő, a ki önnek a
vagyonában osztozni jött. Én csak egy diját tudom annak, hogy önök
elvesztett gyermekét visszahozzam, és ez az, ha önök visszahozzák
azt a fiut, a kit elüldöztek a háztól. Nekem csodálatos kivánságaim
vannak, de maradok mellettök.
– És ha nem tudnók azon ifjut megmenteni?
Az ismeretlen vállat vont, összehajtogatá a gyöngyös
fejkötőcskét, visszatette keblébe s hidegen válaszolt:
– Akkor a titok az enyim marad s önök soha sem fogják
megtudni, a leányka hol van?
Az öreg Hétfalusy susogva mondá vejének:
– Adj tollat és papirt.
 Az bámulva néze rá, mintha nem értené.
Az öreg nyugtalanul sürgeté.
– Told ide az asztalt és adj iróeszközt.
Midőn a kivántakat megkapá, az idegennek inte.
– Hallgassa ön, uram, a mit irok.
Azzal fölemelkedék ágyából, kezébe vette a tollat s reszkető
betüit leirta vele az összehajtott levélre:
«Nagyságos Vértessy tábornok úrnak.
«Uram. Isten csodája által ez órában visszanyertem nyelvem
beszédét és ujjaim érzékenységét; a legelső szó a mit leirok, a mit
kimondok, önhöz szól, önhöz, a kinek annyi méltó oka van engem
gyűlölni, és az a szó «kegyelem». Kegyelem annak az én fiamnak, a
ki iránt én magam nem ismerék kegyelmet soha! Kegyelem öntől, a
ki mint biró nem adott kegyelmet soha senkinek! Ön jól tudja, hogy
a mi bűne van e gyermeknek, az mind az én bűnöm, hogy az én
üldözésem vadítá el őt az életben s tette oly elkeserültté őt, ki oly jó
volt, hogy a haragos tekintet is fájt neki. Lássa ön, uram, azt az
embert, ki önt egyedül merte büntetlen bántani, maga előtt a porban
feküdni, és legyen irgalommal hozzá. Ne legyen ez irgalom az ön vas
jellemén rozsda, mutassa fel ezt a levelet a világ előtt; és mondja
azt: «ime halálos ellenségem sírt előttem a porban, hogyne hajoltam
volna le, hogy őt fölemeljem.» – Önnek sorstól megalázott örökké hű
szolgája, Hétfalusy Benjamin.»
– Látja ön e levelet, uram? kérdezé az öreg, az ismeretlenhez
fordítva arczát.
Volt szemeiben egy pár köny is.
– Köszönöm, rebegé az ismeretlen, és sietett azt maga
összehajtani és lepecsételni.
 – Széphalmi kézbesítendi azt.
– Nem, uram. Magam viszem el azt.
– Ön maga? De hát kicsoda ön?
– Azt majd egyszer – talán – meg fogom mondani.
Az öreg megfogta az ifju kezét két kezével s megszorítva azokat
melegen, elérzékenyült hangon rebegé:
– Isten – legyen önnek – segítsége.
Doktor Sarkantyús ebben a perczben nyitott be az ajtón s
elbámult, a mint az öreget beszélni hallotta, a mint látá, hogy jobb
kezével czímet ir a levélre, és indulat miatt egész arcza fel van
hevülve. Ez csodálatos delejezés volt.
Odament az ifjuhoz s tisztelettel meghajtván magát előtte,
mondá:
– Moszjő, vuz ét őn ánsántőr!
– Meglehet, hanem beszélhetünk magyarul is, szólt ez
mosolyogva.
– Hát ön nem franczia? kérdé ez megdöbbenve.
– Miért? Ha valaki Francziaországból jő, nem következik mindjárt,
hogy franczia.
– Annál jobban örülök, kedves collega uram. (Eszébe jutott, hogy
az imént magyarul biztában azt találta mondani, «ördög a collegád,
nem én».)
– Csak adjon kegyed a betegnek erősítő szereket, az nem rontja
az én kurámat; nehány nap mulva majd visszatérek, akkor úgy
hiszem, teljesen fel fog üdülni. Addig bizzunk Istenben.
A fiatal ismeretlen sietett kocsijához; az ifju Széphalmi kikisérte.
Minden ember, a ki látta az imént oly bágyadt beteget most oly
izgatott, átváltozott kedélylyel, kipirult arczczal előjönni, bámulá e
csodaorvost, ki ujja hegyével, lehelletével gyógyít, s azt sugdosá
felőle:
– Ez egy bűvész!

Vértessy tábornoknál jelentkezik az ismeretlen.

Mondják, hogy most épen nincs hivatalos órája; ilyenkor nejénél
szokott lenni.
Azt feleli, hogy annál jobb; neje előtt még örömestebb szól vele.
A tábornoknak bejelentik azt a furcsa kivánságot, a mi annak
annyira megtetszik, hogy engedelmet ad az idegennek a
bejöhetésre.
Csinos, udvarias ifju áll meg előtte, bátran köszönti őt,
illedelmesen az úrnőt; kezében kis katonasipka van, vékony arany
zsinórral, járása, magatartása tanusítja, hogy valaha katonának
nevelték.
– Bocsánat tábornok úr, hogy önt ily sürgetve háborítom, s
legkellemesebb perczeit rablom el: de az ügyben, a melyért jöttem,
veszélyes a késedelem. Az én nevem Kamienszky gróf,
Lengyelországból jövök, s kérelmet hozok bizonyos ifju Hétfalusy
ügyében, ki megszökött a hadseregtől, mivel hiedelme szerint
kapitányát meglőtte.
A tábornok arcza egyszerre elhidegült. Az a vasöntetü szobor lett
belőle, a mi ott kinn szokott lenni.
– Kitől a kérelem?
– Ugyanazon főtiszttől, a kinek a golyója szánva volt. A golyó
nem talált, fennakadt a zsinórzatban; különben jól volt czélozva,
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookname.com