Download Reliable Study Materials and full Test Banks at testbankmall.

com

Accounting for Governmental & Nonprofit Entities

18th Edition Test Bank

https://testbankmall.com/product/accounting-for-
governmental-nonprofit-entities-18th-edition-test-bank/

OR CLICK HERE

DOWLOAD NOW

Visit now to discover comprehensive Test Banks for All Subjects at testbankmall.com
 Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) ready for you
Download now and discover formats that fit your needs...

Start reading on any device today!

Accounting for Governmental & Nonprofit Entities 18th

Edition Solution Manual

https://testbankmall.com/product/accounting-for-governmental-
nonprofit-entities-18th-edition-solution-manual/

testbankmall.com

Test Bank for Accounting for Governmental and Nonprofit

Entities 18th Edition Reck

https://testbankmall.com/product/test-bank-for-accounting-for-
governmental-and-nonprofit-entities-18th-edition-reck/

testbankmall.com

Solution Manual for Accounting for Governmental and

Nonprofit Entities 18th Edition Reck

https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-accounting-for-
governmental-and-nonprofit-entities-18th-edition-reck/

testbankmall.com

Accounting for Governmental and Nonprofit Entities Reck

16th Edition Test Bank

https://testbankmall.com/product/accounting-for-governmental-and-
nonprofit-entities-reck-16th-edition-test-bank/

testbankmall.com
Accounting for Governmental and Nonprofit Entities 17th
Edition Reck Test Bank

https://testbankmall.com/product/accounting-for-governmental-and-
nonprofit-entities-17th-edition-reck-test-bank/

testbankmall.com

Solution Manual for Accounting for Governmental &

Nonprofit Entities, 18th Edition, Jacqueline Reck, Suzanne
Lowensohn, Daniel Neely Earl Wilson
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-accounting-for-
governmental-nonprofit-entities-18th-edition-jacqueline-reck-suzanne-
lowensohn-daniel-neely-earl-wilson/
testbankmall.com

Test Bank for Accounting for Governmental & Nonprofit

Entities, 19th Edition, Jacqueline Reck, Suzanne Lowensohn
Daniel Neely
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-accounting-for-
governmental-nonprofit-entities-19th-edition-jacqueline-reck-suzanne-
lowensohn-daniel-neely/
testbankmall.com

Solution Manual for Accounting for Governmental &

Nonprofit Entities, 19th Edition, Jacqueline Reck, Suzanne
Lowensohn Daniel Neely
https://testbankmall.com/product/solution-manual-for-accounting-for-
governmental-nonprofit-entities-19th-edition-jacqueline-reck-suzanne-
lowensohn-daniel-neely/
testbankmall.com

Test Bank For Accounting for Governmental and Nonprofit

Entities Edition: 15th by Earl Wilson Jacqueline Reck
Susan Kattelus
https://testbankmall.com/product/test-bank-for-accounting-for-
governmental-and-nonprofit-entities-edition-15th-by-earl-wilson-
jacqueline-reck-susan-kattelus/
testbankmall.com
12) Because budgetary accounts are used by governments, government financial statements can
never be said to be in accord with generally accepted accounting principles.

13) The maximum sets of fund financial statements a government would present are three.

14) When revenues are legally restricted by external resource providers or committed by enabling
legislation for particular operating purposes, a private purpose trust fund is created.

15) A debt service fund is used to account for financial resources segregated for the purpose of
making principal and interest payments on general long-term debt.

16) A deferred inflow of resources is defined as "an acquisition of net assets by the government
that is applicable to a future reporting period."

17) Expenditures are never recorded in governmental funds.

18) Deferred outflow of resources is a type of asset that is unique to government.

19) Revenues is an example of what the GASB terms an inflow of resources.

20) An expenditure is an example of what the GASB terms an outflow of resources.

21) Deferred inflow of resources and deferred outflow of resources would be shown in separate
sections of a government's statement of net position.

22) In accordance with GASB standards, a deferred inflow of resources is reported on the financial
statements the same as an unearned revenue.

23) The GASB concept statements indicate that an asset that is going to be converted to cash
should be reported at a remeasured amount at the financial statement date.

24) Proprietary funds primarily provide services to the general public for a fee.

25) A permanent endowment is an example of a nonspendable fund balance.

26) Assigned fund balances can be either positive or negative.

27) The General Fund is the only fund that can have a positive unassigned fund balance.

28) The positive fund balance in a special revenue fund must at a minimum be reported as
assigned.

29) Nonmajor funds are not reported on the fund financial statements.

30) There are four major activity categories reported by state and local governments:
governmental, government-wide, proprietary, and fiduciary.
2
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
31) Governmental activities include the core services provided by a government, such as public
safety.

3
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
32) Which of the following is a primary objective of financial reporting by state and local
governments?
A) To provide information that can be used for capital allocation decisions made by external
investors.
B) To report on the legal requirements imposed on the government by its elected officials.
C) To provide information that can be used to assess a government's accountability.
D) To fulfill the government's statutory duty to report on cash received and cash disbursed.

33) According to the GASB definition, which of the following represents an inflow of resources?
A) Expenditures.
B) Revenues.
C) Assets.
D) Deferred inflows.

34) According to the GASB, information that is essential and useful to placing information in the
correct context should be reported as which of the following?
A) Required supplementary information.
B) Supplementary information.
C) Notes to the financial statements.
D) A line item on the financial statements.

35) Which of the following is not one of the methods recommended by the GASB Concepts
Statement 3 for communicating information to external users of government financial reports?
A) Providing a popular report.
B) Recognition in the financial statements.
C) Presentation as required supplementary information.
D) Disclosure in the notes to the financial statements.

36) Which of the following activities is considered a core government activity?

A) Finance and budget.
B) Central purchasing.
C) Culture and recreation.
D) Employee pension fund.

37) Which of the following is true regarding financial reporting for internal service funds?
A) Internal service funds are reported in the governmental fund financial statements.
B) Internal service funds are aggregated and reported as a major fund in the proprietary fund
financial statements.
C) Internal service funds are generally reported in the Business-type Activities column of the
government-wide financial statements.
D) Internal service funds are generally reported in the Governmental Activities column of the
government-wide financial statements.

4
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
38) Which of the following is not a characteristic of a fund as defined by GASB standards?
A) An accounting entity.
B) A fiscal entity.
C) A reporting entity.
D) A self-balancing set of accounts.

39) In accounting for state and local governments the modified accrual basis is required for
A) Proprietary and fiduciary funds.
B) Governmental funds.
C) Governmental and fiduciary funds.
D) Governmental and internal service funds.

40) Under the modified accrual basis of accounting, revenues should be recognized when
A) Earned.
B) Collected in cash.
C) Authorized by the budget ordinance.
D) Measurable and available.

41) Which of the following funds is a governmental fund-type?

A) Private-purpose trust fund.
B) Internal service fund.
C) Permanent fund.
D) Enterprise fund.

42) Financial resources set aside to pay principal and interest on general long-term debt may be
accounted for in which of the following fund types?
A) Private-purpose trust fund.
B) Debt service fund.
C) Principal and interest trust fund.
D) Internal service fund.

43) Which of the following is a proprietary fund?

A) Special revenue fund.
B) Investment trust fund.
C) Debt service fund.
D) Internal service fund.

44) Which of the following is a fiduciary fund?

A) Investment trust fund.
B) Special revenue fund.
C) Debt service fund.
D) Enterprise fund.

5
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
45) Which of the following funds would be most appropriate when accounting for an activity that
provides goods or services to the public for a fee that is intended to make the activity
self-supporting?
A) Investment trust fund.
B) Enterprise fund.
C) Internal service fund.
D) Special revenue fund.

46) Which of the following funds should be used if resources provided by a federal grant must be
segregated and used for counseling of youthful offenders?
A) Private-purpose trust fund.
B) Enterprise fund.
C) Internal service fund.
D) Special revenue fund.

47) Which of the following funds would be used to account for an activity that provides centralized
purchasing and sales of goods or services to other departments or agencies of the government on a
cost-reimbursement basis?
A) Enterprise fund.
B) Fiduciary fund.
C) Internal service fund.
D) Permanent fund.

48) Which of the following funds would record depreciation of capital assets?
A) Special revenue fund.
B) Permanent fund.
C) Internal service fund.
D) Custodial fund.

49) Capital assets used by departments accounted for by the General Fund of a governmental unit
should be accounted for in
A) The General Fund.
B) The governmental activities journal.
C) The business-type activities journal.
D) The general capital assets fund.

50) Capital assets used by an enterprise fund should be accounted for in the
A) Enterprise fund and depreciation on the capital assets should be recorded.
B) Business-type activities journal but no depreciation on the capital assets should be recorded.
C) Governmental activities journal and depreciation on the capital assets should be recorded.
D) Enterprise fund but no depreciation on the capital assets should be recorded.

51) Which of the following funds are proprietary funds?

A) Enterprise funds, investment trust funds, pension trust funds, and the General Fund.
B) Enterprise funds and internal service funds.
C) Internal service funds, special revenue funds, and enterprise funds.
D) Proprietary funds are not used in governmental accounting.
6
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
52) Which of the following funds are governmental funds?
A) General Fund, special revenue funds, capital projects funds, debt service funds, and
private-purpose trust funds.
B) General Fund, special revenue funds, private-purpose trust funds.
C) General Fund, special revenue funds, debt service funds, capital projects funds, and permanent
funds.
D) General Fund, special revenue funds, capital projects funds, debt service funds, and internal
service funds.

53) The activities of a water utility department, which offers its services to the general public on a
user charge basis, should be accounted for in
A) An enterprise fund.
B) A special revenue fund.
C) The General Fund.
D) An internal service fund.

54) The measurement focus and basis of accounting that are most unlike those used by business
entities are those used by
A) Governmental funds.
B) Fiduciary funds.
C) Proprietary funds.
D) Contribution funds.

55) Which of the following governmental funds must be reported as a major fund?
A) The General Fund.
B) Any fund with total assets, liabilities, revenues, or expenditures that are 10% or more of the
General Fund and 5% or more of total General Fund and Business-type Activities.
C) The government may opt to include or exclude any fund it choses as a major fund.
D) Only the General Fund and special revenue funds that meet the 10% and 5% size criteria.

56) The basis of accounting that should be used in preparing fund financial statements is:

Governmental funds Proprietary funds Fiduciary funds

A) Modified accrual Accrual Modified accrual
B) Modified accrual Modified accrual Modified accrual
C) Modified accrual Accrual Accrual
D) Accrual Accrual Accrual
A) Choice A
B) Choice B
C) Choice C
D) Choice D

7
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
57) A major governmental fund is one that has one or more elements (e.g., assets, liabilities,
revenues, or expenditures) that is at least:
A) Five percent of the corresponding element(s) of total governmental funds and 10 percent of the
corresponding element(s) of total governmental and enterprise funds combined.
B) Ten percent of the corresponding element(s) of total governmental funds and 10 percent of the
corresponding element(s) of total governmental and enterprise funds combined.
C) Five percent of the corresponding element(s) of total governmental funds and five percent of
the corresponding element(s) of total governmental and enterprise funds combined.
D) Ten percent of the corresponding element(s) of total governmental funds and 5 percent of the
corresponding element(s) of total governmental and enterprise funds combined.

58) A city received resources that the state indicates can only be used for public works projects,
such as road construction. Assuming the resources have not been expended by year end, how
would the resources the city received be shown in the city's fund balances?
A) Designated Fund Balance.
B) Committed Fund Balance.
C) Restricted Fund Balance.
D) Assigned Fund Balance.

59) Which of the following would be reported as a nonspendable fund balance?

A) Inventory.
B) Restricted assets.
C) Assets whose use is limited.
D) Capital assets.

60) Under GASB standards which of the following funds can report a positive amount for
unassigned fund balance?
A) Capital projects fund.
B) Special revenue fund.
C) General Fund.
D) All of the options.

61) Use the following information to determine whether the Development Special Revenue and
the Debt Service Funds should be reported as major funds based on asset amounts provided.

Development Special Revenue Fund Assets $ 740,000

Debt Service Fund Assets $ 150,000
Total Governmental Fund Assets $ 7,500,000
Total Governmental Fund and Enterprise Fund Assets $ 8,750,000
A) The Development Special Revenue Fund should be reported as major.
B) The Debt Service Fund should be reported as major.
C) Both the Development Special Revenue Fund and the Debt Service Fund should be reported as
major.
D) Neither the Development Special Revenue Fund nor the Debt Service Fund should be reported
as major.

8
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
62) Which of the following is not one of the seven elements defined by the GASB concept
statements?
A) Deferred inflow of resources.
B) Expenses.
C) Assets.
D) Net position.

63) The GASB concept statements indicate that in certain instances a remeasured value for an asset
or liability should be reported on the financial statements. Which of the following is not one of the
methods recommended by the GASB for remeasured amounts?
A) Historical cost.
B) Lower of cost or market.
C) Fair value.
D) Replacement cost.

64) The GASB recommends that budget-to-actual comparison information be provided as which
of the following?
A) A stand-alone financial statement.
B) A schedule in the notes to the financial statements.
C) As a part of the basic financial statements.
D) As a required supplementary information schedule.

65) The GASB requires budget-to-actual comparison information for which of the following?
A) The General Fund.
B) All governmental funds.
C) The General Fund and major special revenue funds with legally adopted budgets.
D) All special revenue, debt service and capital projects funds with legally adopted budgets.

66) For each of the following descriptive phrases, indicate the type of fund from the list.

A. Governmental funds
B. Proprietary funds
C. Fiduciary funds

________ 1. Includes permanent funds held in trust to be used for public purposes
________ 2. Sometimes referred to as self-supporting or business-like funds
________ 3. Any fund held by a government in a custodial or trustee relationship for an external
party
________ 4. Used when the government collects taxes or amounts to be invested for external
parties
________ 5. Enterprise and internal service funds

9
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
67) For each of the following scenarios, indicate how they would be classified for fund balance
reporting purposes using the classification list.

A. Nonspendable
B. Restricted
C. Committed
D. Assigned
E. Unassigned

________ 1. Bond proceeds of $15,000,000 that must be used for construction of a fire
substation remain unspent at the end of the fiscal year.
________ 2. Prepaid rent of $6,000 remains at the end of the fiscal year.
________ 3. The city council adopted a plan to set aside 2% of revenues over the next three
years to help build cash reserves. At the end of the fiscal year 2% of the revenues were set aside.
________ 4. The state transportation department provided $1,000,000 in state funds to be used
for street widening. At the end of the fiscal year $750,000 remained unspent.
________ 5. The county received a $3,000,000 endowment during the year.

68) Following are some of the county's governmental funds. The county has asked you to
determine is any of the funds listed should be classified as major funds based on the GASB size
criteria. Clearly indicate which fund(s) you believe should be classified as major and provide
support for your choice(s).

Special Debt Total of all Total of all

General Revenue Service Governmental Governmental &
Fund Fund Fund Funds Enterprise Funds
Assets 12,000,000 1,000,000 500,000 15,000,000 21,000,000
Liabilities 3,000,000 250,000 30,000 4,580,000 5,890,000
Revenues 10,000,000 600,000 1,450,000 13,770,000 17,123,000
Expenditures/
9,859,000 725,000 1,300,000 13,460,000 16,665,000
Expenses

69) List the basic financial statements required by GASB standards and briefly explain their
purposes.

70) "The primary purpose of an accounting system for a state or a local government is to make it
possible for financial statements to demonstrate compliance with finance-related legal and
contractual provisions." Explain why you believe this statement to be correct or incorrect.

71) Explain the difference between measurement focus and basis of accounting. Also, explain the
difference between the economic resources measurement focus and the current financial resources
measurement focus as well as the difference between the accrual and modified accrual bases of
accounting. Which funds and government-wide activities use each focus and each basis?

10
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
72) List the seven fund financial statements that are required as part of the basic financial
statements by GASB standards. What measurement focus and basis of accounting should be used
in preparing each of these statements?

73) Explain the nature of the three major activity categories of a state or local government:
governmental activities, business-type activities, and fiduciary activities. Provide examples of
each.

11
Copyright © 2019 McGraw-Hill Education. All rights reserved.
No reproduction or distribution without the prior written consent of McGraw-Hill Education.
Other documents randomly have
different content
 – Én nem, mondta kétségbeesve. Esküszöm. Én nem.
Halványan bámultak egymásra. Egyik sem tudta, mit szóljon, és
riadtan keresték egymás arcán a magyarázatot.
– Gyere át hozzánk, – szólt ezután Török.
Átmentek. Egy cseléddel találkoztak.
– Hol van a kisasszony? – kérdezte Török.
– A szobájában.
Bementek a szobájába. A leány ágyban feküdt és sikoltva emelte
fel a kezét, mikor Aszódit meglátta.
– Ő, mondta, ne jőjjön be, ő ne jőjjön be.
– Maradj künn, mondta Török. Várj meg.
Aszódi várt. Lihegve járkált és az öklét harapta
türelmetlenségében. Egy hosszú félóra telt el. Ekkor jött az öreg
Török.
– Te, mondta Aszódinak, menj most el. És ne jöjj vissza többet.
– De mi történt? Hát mi történt?…
– Ne jöjj vissza.
– De könyörgök… Esedezem… Mi történt? Tudnom kell.
– Veled töltötte az estéket. Szeretett. Érzésben asszonnyá tetted.
Hazajött. És van itt egy irnokom, egy rongy, egy semmi, akit nem is
szeret, aki nem is érdekli, egy canaille, az felhasználta ezt. Ez
történt.
Az öreg ember arcán vonaglott a fájdalom.
– Menj el, mondta Aszódinak, és ne jöjj vissza…
 Aszódi ingadozott egy percig. A szemei nem láttak és nem
hallottak semmiféle hangot. Vak lett és süket lett a fájdalomtól.
Nagyon szerette a lányt, és ennek a hallatlan, ennek az irtózatosan
váratlan katasztrófának a fájdalma minden idegét vaskörmökkel
tépte. Hogy történhetett ez? Honnan zuhant rá ez a
szerencsétlenség? Mi történt vele? Úgy érezte, hogy az elméjére száll
egy borulás, és didergett, mert nem tudott sírni. Nehezen sóhajtott
és megértette, hogy az élet rettenetes valami, hogy akkor nyílnak
meg irtózatos örvényei, amikor gőgösen és boldogan haladunk előre,
és amikor azt hisszük, hogy felfelé visz az út, akkor zuhanunk le
kábultan és tehetetlenül süket és vak mélységekbe.
Körülnézett, megfordult és lassan indult hazafelé.
 LEVÉL FIRENZÉBE.

Giovanni Boccacionak Pietro Alighieri üdvözletét küldi.

Tegnap alkonyatkor olyan hírt hallottam egy honfitársadtól, kitűnő
és hírneves Boccacio, amelytől előbb felindultan kezdett reszketni
minden tagom és amely utóbb a csendes és tiszta öröm édességét
hagyta hátra szívemben. Honfitársad, akit itt derék és szavahihető
embernek ismernek, azt adta hírül nekem, hogy a firenzei
köztársaság kormánya téged bízott meg: olvasnád és magyaráznád
Firenze népének ama Comoedia-t, amelyet Italia máris divina-nak
nevez és amelyet öt évtizeddel ezelőtt Dante Alighieri írt, az a férfiú,
aki nekem atyám volt. Alkonyatkor hallotta fülem és szívem ezt a
hírt. Az ősi Ravenna felé fordultam ekkor arccal, és hajnalig ott
időztek gondolataim a San Pietro Maggiore mellett, ahol sírba tették
atyámat. És így szóltam hozzá gondolatban:
– Róma legszebb és leghíresebb leánya egykor kivetett oly édes
kebeléből, melyben születtél és táplálkoztál. Vitorla és kormány
nélküli hajó voltál, melyet a gyászos szegénység száraz szele más-
más révbe, torkolatba és partra hány és vet és – amiként sírva
sikoltottál fel – silánynak látszottál sokak szemében, akik tán némi
hírnevednél fogva másnak képzeltek. De itt van most a dicsőséges
visszahívás, amelylyel Dante Alighierit, aki három lustrumon át
szenvedte a száműzetést, visszaszólítják hazájába…
Így szóltam, és amikor száműzöttsége keserveit végig gondoltam,
a könnyek szivárogtak szememből. Valóban, hírneves és
tiszteletreméltó Boccacio, a száműzöttnek dicsőséges visszatérés ez
a guelf sas városába, ahol egykor máglyára vetették volna őt, ha égő
vágya az Arno partjára viszi. Dicsőséges visszatérés ez, és a régi
fájdalmaknak és a szivárgó könnyeknek egy éjszakája után tiszta és
könnyű lélekkel, az öröm édességével szívemben fordulok feléd,
nemes Boccacio, hogy üdvözöljelek és hogy a veled való társalgással
lelkemet üdítsem.
Tudnod kell, Boccacio, hogy én a jogtudományt műveltem és bíró
voltam Veronában, abban a városban, amely atyámnak többször
adott menedéket és amelynek most is lakója vagyok. De amióta
kétszeres testvérgyilkosság szennyezte be a feledhetetlen Can
Grande trónját, azóta futva menekült el innen az igazság szelleme,
és azóta nem lelem kedvemet másban, mint a könyvekkel való
foglalkozásban. Így hírneveden kívül, mely betölti Italiát, műveid
sem voltak ismeretlenek előttem. Szerelmes dalaidat olvastam, Visio-
don okultam, ottava stanzaid ügyességét bámultam és a tíz nap
elbeszélései csodálattal töltöttek el. Az életrajzot, amelyet atyámról
írtál, hűnek, szépnek és becsületesnek ítélem, és ennek az ítéletnek
talán tulajdonítasz valamely értéket. Örvendek, hogy a köztársaság
kormánya téged szólított fel arra, hogy a Comoedia-t olvasd és
magyarázd, és levelemnek az üdvözleten és köszöneten kívül az a
célja, hogy még egy sugárral megvilágítsa előtted annak a férfiúnak
alakját, akit Dantenek híttak. Előtted, csupán előtted Boccacio. Amit
elmondok, hiányzik az életrajzból, amelyet írtál; és hiányozzék is
belőle. Firenze népének sem mondhatod el ezt Boccacio, mert a
köznép egy része olyan, hogy nem tudja tűrni azt, ami korlátolt
hitével ellenkezik, és mert sokan mások pedig félnek a
dominikánusoktól.
De én öreg ember vagyok és nincs már mitől félnem, te pedig, ha
a pogány istenekről szóló művedet jól olvastam, egyetértesz velem
abban, hogy az istenek értéke egyforma, és nincsen rá okunk, hogy
egyik istent többre becsüljük a másiknál. Elbeszélem hát neked
mesteremnek, az én atyámnak utolsó napjait kemény vívódásaival és
csendes megnyugvásával.
***
… Mikor a velencei követségből hazatért a ciprusos Ravennába,
ahol a nagylelkű Guido Novello oltalma, szeretete és pártfogása várt
rá, beteg volt már. Tagjait fáradtaknak érezte és megszokott
hallgatagsága még mélyebb, komorabb és fenyegetőbb volt, mint
hajdan. Napokig ült könyves szobájában, szeméről látszott, hogy
lelke ismét messze tájak felett repdes, és én csendesen jártam a
szobában, hogy meg ne zavarjam elmélkedését és álmodását. A
Comoedia, amelyet csak halála után ismertettem meg Italiával,
készen volt már ekkor. A három cantica énekei külön-külön
összegyüjtve ott hevertek előtte asztalán, és ha szeme rájuk tévedt,
pillantása elborulva szállt tovább a messzeségbe. Nagy műve
foglalkoztatta minden percét, az életről és a halálról tépelődött és
lelkének szárnya egyre a Pokol tüzei felett suhogott.
A latin és görög írókat ismerte már ő jól, de korának szelleme
más volt, mint korunk szelleme; a felséges kételkedés akkor még
távol volt az elméktől, és a hit meséi iránt való közömbösségben
senki nem tudta még utánozni Szicilia költő-uralkodóját, a
dicsőséges Hohenstaufot. Igazi mestere, tanítója és példaképe –
kell-e neked mondanom – nem Virgil volt, hanem Tamás, az aquinói.
Lelke Tamásba fogózott, hite Tamásra épült, érzései és indulatai úgy
fogták körül Tamást, mint ahogy Diocletian ravennai oszlopát a futó
rózsák körülfogják.
És ezekben a bús napokban, az elmélkedés és álmodás e bús
szeptemberében rettentő dolog történt. Az oszlop megingott. Az
oszlop lezuhant. Dante Alighieri kételkedni kezdett aquinoi
Tamásban. Majd: nem hitt többé benne.
Rettentő zuhanás volt ez. Hitének az eget perzselő lángolása
kialudt, szent és nagyszerű mámora eltűnt, és erősségeitől
megfosztott lelke sebzetten vergődött. És hangos jajszóval kiáltott
segítségért. Rettentő zuhanás volt.
Hogyan kezdődött: minek mondjam el neked? Az embernek a jó
és rossz között adatott választhatásáról támadtak legelőbb
kételkedései; és azt kérdezte: Brutus, akit pokolra vetett, tehetett-e
mást, mint amit tett; és Francesca, akit pokolra vetett, tehetett-e
mást, mint hogy szelíden odahajlott Paolóhoz… Végül daczosan és
türelmetlenül kérdezte mesterét, nem tud-e az igazi boldogságról
többet mondani, mint azt, hogy az értelem az első ok lényegéig
hasson be. Lázongott a henye szavak ellen, a homályosságok és az
értelmetlenségek ellen; és eljutott a teljes tagadásig.
Itt visszarettent. Ott feküdt előtte nagy műve, és vajjon nem ő
dobta-e isten tagadóit a pokol legszörnyűbb fenekére és vajjon az
eretnekség nem lángoló sirokban bűnhődik-e itt? Rettegve és
kétségbeesve tekintett művére, és gyötrően viaskodott lelkében a
kételkedés és a félelem, a tagadás és annak a büntetésnek lángoló
és szörnyű képe, amellyel ő sujtotta a tagadót.
És lelkének ebben a harcában, oh Boccacio, a tagadás győzött.
És amikor ez a fájdalmas és félelmes győzelem teljes volt, akkor
harsogva áradt szívéből a kétségbeesés, és marokra fogván az első
cantica lapjait, hangos szóval így kiáltott:
– Miért írtam én ezt, ha nem az Ő dicsőségére és szolgálatára?
Miért fáradtam én ezzel éjeken és napokon át, ha nem azért, mert az
Úr, az Isten úgy akarta, és mert neki kedves volt a munkám? Miért
éljenek ezek a hitvány lapok és ezek a silány betűk, ha az Isten
bölcsesége nem adott mély alapokat a pokolnak?
Keze úgy ragadta meg a fehér lapokat, mintha görcsös szorítással
szerteszét akarná tépni őket; és én rémülten kiáltottam:
– Atyám, hát valóban úgy hitted, hogy a kárhozaton vezettettél
végig az ő akaratából emelt kapu mögött, és hogy azt írtad le csak,
amit e reményeket vesztő kapun láttál?
Rámnézett, szeme zavarodott volt és könnyek csillogtak a
mélyén. A gyűrött lapokat leejtette az asztalra.
– Nem, szólt előbb halkan, nem, kiáltotta azután az ég felé
emelve a kezét, azt hittem, hogy Ő u t á n o z z a m a j d , a m i t
leírtam.
Borzongás futotta át a testemet, lehajoltam, és nem kezét
csókoltam meg, amint a fiúi alázattal szoktam, hanem ruhája szélét.
 – Atyám, mondtam, nagy vagy te a költők között.
… Lelke háborgása lassan lecsillapodott. A hitbeli vívódásoktól és
kétségektől nagy műve felé fordult minden figyelme és csendesen
bólintott, amikor így szóltam neki:
– Atyám, arról, ami a halál után jön, biztosak nem lehetünk. A
túlvilág talán csak a hivő lelkekben él. De hivő és hitetlen lelkek
között egyformán él majd Dante Alighieri neve.
Ágyban feküdt már ekkor és olvasnom kellett neki. Megjelölte a
ternizát, amelynél kezdjem, és hallgatta olvasásomat. Firenzéről
kívánt hallani sokat, a liliomos városról, a bűbájos Fiorenzáról, ahol
eltemettetni szeretett volna… Amikor azonban egyszer Bonifácról, az
átkozott pápáról olvastam, akit pokolra szánt, így szóltam hozzá:
– Atyám, soha senki úgy meg nem büntette ellenségeit, mint te.
Pokolra vetve, átadva évszázadok megvetésének…
Rám nézett, a harmadik canticára mutatott, és szeliden szólt:
– De soha senki úgy meg nem jutalmazta híveit és barátait.
Ezután megnyugodott lélekkel, békében és csendben
elszunnyadt. Így halt meg, nemes és tiszteletreméltó Boccacio, az a
férfi, az a költő, akit Dantenak hittak, és akinek fia atyja dicsőségén
újjongva üdvözletét és szeretetének hírét küldi el most neked az
Arno-parti városba.
 A TALÁLKOZÓ.

A kórházi pavillonok között két lakás volt: az igazgató-főorvosé és

Kálmán doktoré. A kórházba mindennap egész csomó beteget
szállítottak. A járvány kegyetlenül dühöngött és az orvosok
mindennap halálra fáradtak az emésztő munkában.
A fáradt Kálmán doktorhoz délben egy szolga jött be.
– Az igazgató úr kéreti a doktor urat.
Kálmán bosszankodva ment át az igazgatói lakásba. Az asszony
jött elébe. Fátyolos szemében öröm lobogott, és forró hangon súgta
Kálmánnak:
– Elutazik.
Belépett a főorvos; rideg, száraz ember, egy magas, szemüveges
váz.
– Holnapután, csütörtökön reggel elutazom. Az új szérumot
magam akarom átvenni. Pénteken hazajövök. Kérem, rendezze úgy
el a dolgait, hogy a távollétem alatt állandóan itt lehessen.
– Igen, igazgató úr.
– Köszönöm.
Kálmán meghajtotta magát, a tekintete találkozott az
asszonyéval. Az igazgató elfogta ezt a pillantást, és fuldokolva
mondotta magában:
– Hazajövök csütörtök éjjel. Ha meglepem őket, ha meglepem!…
 Mikor elutazott, magához vette a revolverét és gondosan
megtöltötte.
… Az órák kétségbeejtő lassúsággal multak, és éjféltájban, mikor
minden elcsendesült, Kálmán lábújjhegyen lopózott az igazgatói
lakás felé. Az asszony várta.
Forró fiatal vágyuk lángolva kereste egymást hónapok óta. A
falakon át a másikhoz repült minden gondolatuk, és a magas, rideg
ember pillantása eltiltotta őket egymástól. Álmadozva, keseregve,
lihegve várták a találkozást.
Az ajkuk most egymásra talált. A szoba sötétségében villámok
cikkáztak, lilaszínű derengéssel telt meg a homály, a csendbe
belezúgott a vérük, a vágyuk, az örömük:
– Te édes, te drága!
… Eltelt a második óra is; mire hűvös, árnyékos, sötét lett a
szoba, akkor beszélni kezdett az asszony:
– Hogy vártalak, hogy vártalak! Ez alatt a két nap alatt
különösen, mikor már tudtam, hogy jönni fogsz! Nem hiszed el, hogy
belebetegedtem a várakozásba. Szédültem egész nap, tegnap és ma,
támolyogtam. Rosszul voltam a vágytól, és elbújtam, eltagadtam a
rosszullétemet, mert ő még itthon maradt volna.
A férfinak is volt már gondolata a csókokon kívül másra.
Észrevette, hogy az asszony teste forró, karjait, amelyekkel átölelte,
úgy sütötte, mintha sugárzó tűz lett volna. Az asszony ajkai mintha
tüzes bélyeget hagytak volna az arcán. Egy gondolat döbbentette
meg:
– Rosszul voltál?
– Igen.
Megfogta az asszony pulzusát: rendetlenül kalapált.
Kérdezősködött: milyen volt a rosszulléte, mit érzett, mi baja volt.

É
 És az éjszaka csendjében és sötétjében, a szerelmes
átkarolásban dermedt rémület rohanta meg. Az asszony beteg;
szerelmese, akit forró vággyal ölelt, beteg; két nap óta megejtette a
járvány, az irtózatos. Forró találkozóra, ő a dögvészes, átkozott,
sárga rémhez jött. Itt van kettejükkel a diadalmas, pusztító úr, a
kolera.
Rémülten húzódott el az asszonytól.
– Margit, te beteg vagy és most már alighanem én is…
Az asszony megértette. Egyszerre megérezte a láznak a
gyötrelmét, amit eddig vágya elfojtott, az észre sem vett
fájdalmakat, és halálos félelem rázta meg.
– Meghalok, meghalok.
A férfi zavarodottan, tehetetlenül állott az ágy előtt.
– Mit tegyünk?
Künn ajtók nyitása, gyors lépések zaja hallatszott és a kilincsre
egy kéz nehezedett rá.
– Margit, nyisd ki.
A reszkető asszonyt a halálos félelem egy új rohama lepte meg.
Dideregve feküdt és a csendes szobában hallani lehetett, amint a
fogai vacognak.
Az ajtón egy dühödt ökölcsapás remegett:
– Nyissátok ki.
Kálmán lámpát gyújtott.
– Most meghalok, – gondolta magában és a kulcshoz lépett.
Az ajtó feltárult. A rideg száraz ember előrehajolva, eltorzult
arccal állott ott. A kezében a revolvere. Most talán csak egy perc van
hátra az életből. Kálmánban megmozdult az élet ösztöne.
 – Igazgató úr, – dadogta reszkető hadarással – c h o l e r a ,
casus gravis.
A magas ember gyűlölettel telt, kételkedő és lenéző pillantással
mérte végig Kálmánt és odalépett az asszonyhoz. Megfogta a kezét,
a fejét. Állt.
Nehéz lihegéssel nézte a didergő asszonyt; ölni akart és a halál
magától állott elébe. A revolverét a zsebébe tette. Megfordult;
farkasszemet nézett a krétafehér Kálmánnal, és szakadozva, kínnal
törtek ki a torkából a szavak.
– A kocsimban van a szérum. Hozza fel. Hozzon fel egy szérum-
fecskendőt. Hozzon mindent, ami az oltáshoz kell.
 TRIBUN.

Jelentkeztem az ütegnél. A kapitány azt mondta:

– Az önkéntes a mai kirukkoláson ordonánc lesz.
Lóra ültem és lassan poroszkáltam mögötte. Kiértünk a hegyek
közé. A kapitány egyszerre figyelmeztetően, fenyegetően, hangosan
elkiáltotta magát:
– Tribun! Tribun!
Az ütegben mozgolódás támadt. A hadnagy a második szakasznál
idegesen forgolódott a nyergében, a hajtótüzérek szaporán
mozgolódtak a lovaikon.
– Tribun nem húz semmit! Tribun szerszáma lóg! Tribun ne
táncoljon.
Délig, amíg hazafelé nem indultak, mindíg Tribunnal volt baj. A
kaszárnyában siettem kérdezősködni Tribunról.
… Tribun a negyedik üteg negyedik ágyújának rudas lova volt. A
kincstári lovak egyszerű élettörténetétől, becsületes és ügybuzgó
pályafutásától azonban jelentékenyen különbözött az övé. Tribunt a
zsadányi gróf méneséből vásárolta csikókorában egy cirkuszigazgató.
Úgy volt, hogy a széles hátú, erős inú, izmos félvér majd a manége-
ben fog finom táncokat lejteni előkelő közönség előtt. Ebből azonban
nem lett semmi. A cirkuszban egyszerűen nem bírtak vele. Pedig sok
dacos paripának a büszkeségét törték már ott meg mindenféle
kegyetlen fortélylyal. De nem bírtak vele. A cirkuszigazgató hát el
akarta adni. Becsületesen megmondta, hogy bizony kemény állat ez,
nem birt vele. Az ezredes azonban, akinek nehéz úri testét bajosan
röpítették galoppban a vékony combú lovacskák, kedvtelve
nézegette Tribunt, szemmel méregette az erejét és nyugodtan
mondta:
– No, mi majd bírunk vele.
Azonban ő is nagyon csalódott. Bizony nem bírt Tribunnal a
katonai lovaglóiskola sok kegyetlen fortélya sem. Szégyenszemre az
egész ezred előtt fordult Tribun más irányba, mint ahová az ezredes
úr ő nagysága akarta, sőt egyszer lefeküdt vele, sőt egyszer rútul
lehajította széles hátáról. Így adta el Tribunt a kincstárnak az
ezredes, így került a negyedik üteg negyedik ágyújához a ló. A
hámba az ágyú előtt majd beletörik. Azonban nem törött be. Hátasló
korában is lótól sohasem látott csalárdságokat eszelt ki: elnyújtott
galoppban egyszerre csak megfordult egy száznyolcvan fokos
szögben, bokkolt, harapott, rúgott és lefeküdt, és amikor pár heti
színlelése után azt hitték, hogy mindezt elfelejtette, egyszerre csak
veszett kedvvel újra kezdte. De ez mind semmi se volt ahhoz, amit
az ágyú előtt művelt. Az ágyú elé fogott tüzérlovak komoly, nehéz,
nyugodt és kötelességtudó állatok. Közöttük nincs ficánkolás, hetyke
táncolás, könnyelmű ágaskodás, mint holmi könnyű, ledér hátaslovak
között. Itt mindenki megteszi a maga kötelességét, komolyan,
egyszerűen, ügybuzgóan húzza az ágyút, akármi történik, mert mi
lenne akkor a renddel, ha minden ágyúnak mind a hat lova nem
húzna becsülettel, hanem csalni akarna, laza hámban akarna járni, a
többiekre akarná hárítani a terhet? Nos, két éve volt Tribun az
ütegnél, és arra, hogy ő csak egyszer is h ú z o t t volna, arra nem
emlékezett senki. A Tribun hám-szíjja mindíg lazán lógott; ha ütötték
– pedig ütni nem igen szabad – táncolt. Órák hosszat táncolt, egy
komoly, nehéz tüzér-ló.
A felsőbbség gyűlölte Tribunt, mert minden fáradság, minden
furfang, minden előírás és minden tiszti ész megtörött rajta. Őt hiába
csalták zabos tarisznyával, hiába fogták be az istállóban is egy olyan
ravasz szerkezetbe, hogy ha zabhoz, szénához akart jutni, súlyos
kilogrammokat kellett húznia, Tribun húzott addig, amíg szüksége
volt rá a zab és a széna szempontjából, azután nem. Az istennek
sem. Tribunnak elvei voltak. Egy-egy haragos altiszt néha
megkötötte, ütötte, éheztette, mind nem használt. Tribunnak elvei
voltak.
A tüzérek maguk féltek tőle. Aki Tribun mellé került, az el volt
ítélve arra, hogy verejtékes harcot vívjon egy pokolbeli erejű,
rosszindulatú bestiával, és ez a harc csőstül hozta még a felsőbbség
záporos átkait és büntetéseit is. Az oláh fahrkanonierok félelme
babona lett. Az ördögöt emlegették, amely Tribunba bújt…
… Elmentünk nagygyakorlatra. Tribun nem húzott. Vigye a fene.
Ebbe már beletörődött mindenki, majd húz a többi öt ló, azért ló.
Tribun tehát győzött. De voltaképen nem győzött. Tribun azt is
sokalta, hogy egyáltalában hámban kell járnia. Megkezdte tehát a
lázadást ezen a vonalon.
… Az ágyúk szaporán ropogtak, mikor egy ordonánc vágtatott a
kapitányhoz. Elhadarta a parancsot:
– Az ezredes úr parancsára a negyedik üteg rögtön az erdő déli
végére. Én mutatom az utat.
Az üteg gyorsan, szapora ügetésben indult meg. Egyszerre
felharsant a vezényszó:
– Lépés!
Mély hegyszakadék volt előttünk, széles, meredek falú mélység. A
kapitány dühösen fordult az ordonánchoz:
– Itt kell átmennünk?
– Itt.
Az ágyúk egyenként ereszkedtek le a szakadék meredék falán. A
kerekeket megkötötték, a legénység vastag kötéllel fékezte a
csúszást, és a lassan, óvatosan, tapogatózva botorkáló lovak mögött
mozdulatlan, megkötött kerekein, a síma pázsiton lassan csúszott le
a nehéz ágyú.
 Három lejutott. Jött a negyedik. A lovak óvatosan lépegettek. De
Tribun únta a dolgot. A zabláját hiába rántották vissza az utolsó
percben: m o s t b e l e f e k ü d t T r i b u n a h á m b a . Húzott
dühödten, szívós izmainak minden erőfeszítésével. A símán
csusszanó ágyú megcsúszott, a kötelet tartó legények egymásra
bukfenceztek, a lovak megbotlottak, az ágyú zuhant lefelé, és a
szakadék fenekén állott meg. Ágyú ló és ember egy horkoló, kiabáló,
zürzavaros gomolyag volt.
Nem történt semmi baj. A lovakat talpraállították, az emberek
felugráltak, nem törött senki és semmi. Tribunon végigvágtak vagy
húszszor-harmincszor, és indultunk tovább.
Most ki kellett jutni a szakadékból. A másik oldal azonban sűrűn
tele volt nőve bozóttal, cserjével, alacsony, kemény elágazó gyökerű,
bütykös fákkal. Felfelé egyetlen út volt, egy keskeny ösvény. A
jobboldalán sűrű bozót, amelynek gyökerei az útat is benőtték, a
baloldalán aggasztó mélység. Három ágyú feljutott rajta. Jött a
negyedik.
– Galopp!
Az ilyen nehéz úton legjobb vágtatva áthajszolni az ágyút. A
kanonirok forgatták rövid ostoraikat, biztatták a lovakat, tiltott
kiáltozás és füttyentés is hangzott. Öt ló iparkodott is. És Tribun?
T r i b u n m o s t n e m h ú z o t t . Megakadtunk. Az ágyú az út
közepén zökkent egyet és megállott.
A kapitány káromkodott, az altisztek sóhajtoztak, és a kanonirok
törölgették a homlokukat.
– Jobbra tartani, jobbra tartani – kiáltotta a kapitány.
Jobbra bozótosan emelkedett felfelé a hegy, balra a mélység volt.
Tehát jobbra a keskeny ösvényen. Jobbra? – g o n d o l t a magában
Tribun a rúd mellett. A többi öt ló engedelmesen fordult jobbra, és
pihent, hogy kifújja magát. Tribun pedig? T r i b u n m o s t
h ú z o t t . Belefeküdt a szerszámjába és egész erejével, hátra,
balfelé, a mélység felé rántotta az előtte álló négy lovat. A két ló-pár
megingott, kapaszkodott, de Tribun húzott, és a négy ló két
lovasával hanyatt-homlok bukfencezett le a bozótos mélységbe. Az
ágyú csak azért nem zuhant utánuk, mert egy gyökérben fennakadt,
és mert a lezuhant lovak szerszámjait gyorsan elvagdosták.
Káromkodás, dühös kiabálás, izgatott parancs hallatszott, lenn egy-
egy lólábat és egy-egy emberfejet lehetett csak összekavarodva
látni, Tribun pedig nyugodtan, csendesen és ártatlanul állott.
Kimentették a lovakat és az embereket is. Csodálatos módon
senkinek sem történt baja, holott legalább két ló agyonlövésre
készültek már az ütegben. Az embereken zöld foltok, véres
horzsolások voltak, a lovak bőrén három arasznyi véres repedések
piroslottak. Szóval nem történt baj. Hanem Tribun. Megállj, Tribun!
Wart, du Bestie!
… Tribun másnap nem kapott enni. Este várt, forgatta a fejét,
türelmetlenül nyihogott. Ő nem kapott semmit. Fogta magát és éjjel
felfalta a szalmát, amelyet alája terítettek. Másnap szalmát sem
kapott.
Mikor az izzó mezőkön és országutakon át pihenőhöz jutott az
üteg és a kanonirok vászonvedrekben vizet hordtak a szomjas
lovaknak, Tribun táguló orrlyukakkal várta az italt. Engedték, hogy
beleüsse az orrát a vederbe. Azután elkapták előle.
Mikor befogták, a farkát odakötötték a hámfához. Majd nem
ugrál így. A szomszéd lóra ráültették a legkeményebb kanonirt.
– Ütheted, ahogy akarod.
Az ütötte is. Rövid ostorát megfordította és a nyelével döfölte a
lovat. Ezt jobban érzi. A Tribun hátán ökölnyi daganatok voltak. A
kanonirok nevették:
– Feltörte a nyereg, pedig nincs is nyerge.
A szélső kanonir a háta mögött ostort kapott és ezt a parancsot:
 – Üsd.
Ütötte. Nem a hátát, az nem fáj eléggé és túlságosan látszik.
Hanem a hasát, a szügyét. Finoman, ügyes számítással, minden öt
percben pontosan becsapott az ostor a hasa alá, ahol gyenge a ló
bőre. A Tribun hasát véres csíkok tarkázták.
Tribun táncolt. Nyihogott. Keserűen fújt és mélyen hörgött. El
akart iramlani, és olyant rántott egymaga a nehéz ágyún, hogy
recsegett belé. Habzott a szája, véresre rágta a zablát és verejtékes
és tajtékos volt a teste. D e n e m h ú z o t t . A forró augusztusi
napban hörögve, toporzékolva, kétségbeesett rándításokkal verte át
magát tüzes heteken. De nem húzott.
– Hiszen beledöglik – mondtam egyszer.
Felvilágosítottak:
– Hiszen ezt akarjuk. Ha megdöglik, egyszerűen jelentjük, hogy
megdöglött. Akkor rendben van. Másképen nem szabadulunk meg
tőle.
A nagygyakorlatnak vége volt. Az ezred indult hazafelé. Az
önkénteseket szabadságolták. Még egyszer megnéztem Tribunt.
Lesoványodva, remegő lábakkal állott az üres vályú előtt. Csodálatos
formájú feje kemény, bütykös vonalaival nem volt lófej. Néztem a
szemét. A lószem homályos, nyálkás, nedves barnaság. Ez más volt.
Ennek a mélyen tűz égett, lobogó száraz, tiszta tűz, dühös értelmes
lángolás. Csendesen figyeltem. És a ló rám nézett. Állat sohase néz
szembe az emberrel. Ez szembenézett. A szeme mélyén lobogott az
ádáz tűz. Megborzongtam és elmentem.
Félév mulva találkoztam az ezredből valakivel.
– Mi van Tribunnal? – kérdeztem.
– Megdöglött.
Elszomorodtam. Nemsokára megint találkoztam valakivel.
 – Hát Tribun megdöglött? – kérdeztem.
– Dehogy. Megtörött. Engedelmesen húz. Semmi baj vele.
Még jobban elszomorodtam vele. A lázadóból alázatos szolga lett
hát. Eszembe jutott a szeme. Megborzongtam. Én nem hiszek a
lélekvándorlásban. Ki hinne benne.
De ha mégis vándorol a lélek, micsoda hajthatatlan, makacs,
tüzes lélek él az én hősömben, az én szomorú lázadó lovamban?
Berlichingeni Götz? Eh: – Lucifer.
 AZ ISPÁNNÉ.

Tass bámulva nézte a lányt.

– Szeréna, csakugyan maga az?
A lány vérvörös arccal állott előtte és idegesen morzsolta a
keztyűjét.
– No, Szeréna, nevetett gúnyosan a férfi, szépen vagyunk. Csík-
Tárkányból ötven év óta nem került fel senki Budapestre, csak mi
ketten. És mi szép dolgokat művelünk itt.
– Ne csúfolódjon.
– Nem csúfolódom, drágám. Csakhogy tudom, mit jelent az,
mikor valaki az Olympiába kerül. Én egy éve ölöm itt magamat.
Örülök, hogy most már ketten pusztulunk itt bérces hazánk nagyobb
dicsőségére.
A lány mély meggyőződéssel mondta:
– Maga nagyon rossz ember.
– Észrevette? – kérdezte Tass nevetve.
A lány leült melléje. A szeme könnyes lett, és halkan, könyörögve
mondta:
– Ne szóljon itt senkinek arról, hogy hínak engem, hova való
vagyok.
– Ellenkezőleg, – kegyetlenkedett Tass. Nemcsak megmondom
mindenkinek, hanem ki is írom az újságba, hogy Szeréna, a csík-
tárkányi zsidó kántor lánya, aki engem kidobott, idekerült az
Olympiába…
A lány szeméből kibuggyantak a könnyek.
– No, mondta nagylelkűen Tass, hát nem mondom meg senkinek.
– Igazán?
– Igazán.
– Becsületszavára mondja? – kérdezte a lány reménykedve.
– Becsületszavamra.
– Tudja, mondta a lány most már bizalommal, az nagy baj volna.
– De miért? Hiszen előbb-utóbb úgyis megtudják.
– Nem. Nem tudják meg, mondta diadalmasan a lány. Ide nem
jön Tárkányból senki, és én rögtön hazamegyek, mihelyt együtt lesz
a hozományom.
Tass elámulva nyitotta ki a száját:
– A ho-zo-mánya?
– Igen, – mondta bizalommal a lány. Látja, én láttam, hogy a
varrással semmire se megyek. A világ pedig olyan, hogy a szegény
lány nem kell senkinek.
– Hát mennyi hozományt akar gyűjteni?
– Ezer forintot, – mondta büszkén a lány.
Tass hátradőlt a puha diványon és hahotázott:
– Gyönyörű. Pompás. És itt akarja összegyűjteni a hozományát.
Itt.
– Igen.

É
 – És ki a boldog vőlegény, ha szabad tudnom?
– Még nincs – mondta a lány. De majd lesz.
– Szeréna, Szeréna, nem lesz abból a házasságból semmi. Nem
tud maga elmenni innen.
– Én, mondta szikrázó szemmel a lány, én? Utálom ezt a helyet,
utálok itt minden embert. Asszony akarok lenni, tisztességes
becsületes asszony.
Tass elkomolyodott:
– Hát jól van, Szeréna. Amit igértem, azt megtartom. De igérje
meg, hogy ha majd elmegy innen, szól nekem.
– Szólok.
… A férfi megtartotta az igéretet, a lány nem. Egy napon eltünt.
Tass kérdezősködött utána.
– Már négy napja nem jött el, válaszolták neki.
Tass elgondolkozott. Érdekesnek találta ezt a furcsa lányt az ő
kiirthatatlan családi hajlandóságaival. Most talán együtt van már a
hozománya és keresi a férjét. Azután nem foglalkozott vele tovább.
Elfelejtette.
Három év mulva, nyár elején együtt volt Csákánynyal, a
barátjával.
– Hová mégy nyárra? – kérdezte Csákány.
– Mindössze egy hónapos szabadságom van. Hegyek közé
valahová.
– Hát gyere már el egyszer hozzám. Meglátod: a Csákány-major
jó hely.
Július elején Tass csakugyan megérkezett a Csákány-majorba. Jó
hely volt; nagy ház, majdnem kastély; óriási kert, majdnem park, és
fejedelmi kényelem.
– Kérlek, mondta Csákány, engem egy kissé elfoglalnak az
aratásdolgok; rendezkedj be úgy, mintha te volnál a gazda.
Tass berendezkedett. A harmadik napon délelőtt a verandán ült,
és lustán nézett kifelé a szikrázó napba. Messziről, a kerten át, az
egyik ispán-ház felől egy piros, női ruha közeledett feléje. Tass
lustán nézte. A piros ruha előtte volt már. A lustasága eltünt és
meglepetve ugrott fel:
– Szeréna.
Az asszony fehér arccal meredt rá, és a szikrázó napon, a piros
ruhában dideregni kezdett.
– Tass úr, Tass úr, – hebegte félig ájultan.
– No, Szeréna, ne ijedjen meg, mondta Tass. Nem szólok
senkinek.
Az asszony kezet akart csókolni neki.
– Hát asszony lett, Szeréna?
– Igen.
– Itt laknak?
– Igen. Ispán az uram a Csákány nagyságos úrnál.
Azután elváltak. Egy hét mulva rettenetesen unatkozott Tass. A
major szép volt, a kert jó volt, a kényelem fejedelmi volt, de
naphosszat nem látott egy emberi lelket se. Délelőtt tíz óra tájban
ekkor átsétált az ispán-ház felé. A ház előtt két apró gyerek játszott,
a konyha ajtaja nyitva volt. Tass bement. Az ajtóban találkozott az
asszonnyal. Alig volt ideje meglátni a felgyűrött újjú, gömbölyű
karját, már elárasztotta a suttogó, rémült, felháborodott kitiltás:
 – Menjen innen. Hogy jöhetett ide. Meglátják. Nem szabad
idejönnie. Rögtön menjen. Azonnal.
Tass elámulva nézte a sápadt, riadt asszonyt.
– Szeréna, ne bolondozzon.
– Rögtön menjen. Rögtön.
Tass dühbe jött.
– El akarok jönni egyszer, mondta, mikor egyedül van.
– Nem. Nem.
– Maga nem volt mindíg ilyen erényes.
– Takarodjék.
Tass nem akart veszekedni. Elment; de halálosan unatkozott, és
boszantotta ez a nagy erkölcsösség. Ez nem komoly dolog.
Nevetséges. Másnap délelőtt megint átsétált. Az asszony sötét,
csendes gyűlölettel fogadta.
– No, Szeréna, mondta Tass, csak nem komoly dolog ez.
– Menjen. Takarodjék.
Tass dühbe jött.
– Holnap délelőtt tíz óráig, mondta, meggondolási időt adok. Ha
nem gondolja meg a dolgot, furcsa történetet fognak tőlem hallani a
Csákány-majorban.
Az asszonynak remegett a teste egy nagy belső didergéstől. Tass
most már dühösen kegyetlenkedett:
– Délelőtt tíz óra, – mondta ridegen.
Délután a veranda elé került az asszony. Tass egyedül volt.
Odament hozzá.
 – No, mondta Tass, látja, ezt szeretem, ha okos. Egy olyan szép
asszony, mint maga…
– Nem, válaszolt sápadtan, az asszony, nem azért jöttem.
– Hanem?
– Tass úr, könyörgök, ne bántson.
Tass dühösen rázta meg a fejét:
– Tass úr, hebegte az asszony, a jóságos isten szerelmére…
– Eh, mondta Tass, hagyjon békét nekem. Az Olympiában nem
volt ilyen kényes. Csak nem hiszi, hogy komolyan veszem a maga
tisztességét?
Az asszony egy nagyot lélekzett, ránézett, és elment.
Másnap reggel nyolc óra tájban kelt fel Tass. A verandán
Csákánynyal találkozott.
– Te még itt vagy? – kérdezte tőle. Vége a három órás
felkelésnek?
– Dehogy, – válaszolt bosszankodva Csákány. Dolgom van. Az
ispánném agyonlőtte magát.
Tass megszédült.
– Az ispánnéd? Melyik?
– Az a gömbölyű asszony, az a pirosruhás, amelyiket láttál.
Csákány elment. Tass remegő lábakkal állott, és szédülve
fogózott a korlátba. Belebámult a friss, meleg nyári reggelbe.
Görcsös fájdalom csavarta össze a szívét. Nem tudott gondolkozni,
és nem tudott álmélkodni se ezen a kétségbeesett, hallatlan
becsületességen. Csak azt érezte, hogy nem is akarta igazán az
asszonyt, hogy csak szeszélyből és bosszúságból zsarnokoskodott
vele, hogy egy tiszta emberi életre úgy taposott rá, mint ahogy egy
féregre tapos gondtalanul az ember. Nagy árnyék borult rá
könnyelmű lelkére és dühödt magakínzással mondta el magának:
– Becstelen, gaz gyilkos vagyok.
 A KEGYELMES ASSZONY.

A tiroli vadászok szapora puskaropogása lassanként elhallgatott,

a szürke uniformisok a cserjés túlsó végén bújtak ki, a tábori
kórházba már bolgár sebesültekkel tértek vissza a sebesült-
hordozók, a szélső üteg egy shrapnelt küldött még a szétszórt
ellenség után, és egy rikoltó kürtjelre kezdtek összeszedelőzködni az
innenső részén is a csapatok. A vadászok künn maradtak előőrsön, a
huszárokat, akiknek napok óta nem volt dolguk, előre küldte
portyázásra az altábornagy, a négy gyalogezred pedig fáradtan, de
muzsikával vonult be a faluba. Utánuk jött a négy tüzérüteg. Az
alacsony házak ajtajában nehány öreg macedón nézte a bevonulást.
Az ordonáncok erős galoppban vitték szét a rendelkezéseket. A
gyalogság a faluban marad, a tüzérlovak a kastély istállójába
kerülnek. A hadosztály irodája a kastélyban van. Ott lakik az
altábornagy is.
A törzskar a kastély felé lovagolt. Hanak altábornagy, a
divizionárius a tolmácsot kérdezgette:
– Kié a kastély?
– Egy szófiai bankáré.
– A berendezése?
– Fényes. Harminc szobája van. A fejedelem is volt benne
vendég.
Kavicsos úton lovagoltak fölfelé, és ott voltak a kastély előtt.
Nagy, cifra épület volt, ízléstelen, de nyilván kényelmes. Az
altábornagy leugrott a lováról. A kastély ajtajában egy kis nőcske
jelent meg, egy szőke apróság.
 – Ohó, kérdezte az altábornagy a tolmácstól, hát a kastélyt nem
hagyták itt a gazdái?
– Kérem, szólt franciául a szőke nő, ne bántsanak.
– Madame, válaszolt lovagiasan és büszkén az altábornagy, mi
osztrák katonák vagyunk.
A kis nő megnyugodott. A félelme nem is volt igazi, a
megnyugtatás után pedig csillogni kezdett a szeme, felszabadult a
nyelve és csiripelt, mint egy merész, kis veréb. Kiderült, hogy őt itt
hagyták, ő francia nevelőnő, Lyonból való, Aline Arboissiére a neve,
és nagyon örül, hogy a lovagias osztrák hadsereggel megismerkedik.
A cselédség felett ő rendelkezik, és rajta lesz, hogy az urak jól
érezzék magukat.
Az urak tele voltak izgalommal. Hetek óta bujkáltak az átkozott
balkáni hegyek között, hetek óta nem aludtak ágyban és különösen
hetek óta nem láttak egy asszonyi lelket, egy női szoknyát. Most itt
volt ez a hetyke kis szőkeség, ez a merész és csinos francia leány. Az
urak izgatottak voltak.
Vacsorára a nagy ebédlőben terítettek. Az asztalfőn a francia
leány ült, a jobb oldalán az altábornagy. Az urak csinosak voltak,
borotváltak, megmosakodottak. A rongyos bluzok eltüntek, sőt
mindenkin tiszta ing volt. Bor került az asztalra, és az urak
mámorosan élvezték a tisztaságnak, a kényelemnek, a biztosságnak
ezt a régen érzett érzését. És az asztalfőn ott volt a francia lány.
Az urak keservesen erőlködtek, hogy elmésen csevegjenek
franciául. Az erőlködés kevés sikerrel jár. Inkább a bajuszukat
pödörgették hát és igyekeztek a legelőnyösebb állásokba helyezkedni
a vídám és hangos francia leány előtt. Hanak altábornagy gavalléros
szolgálatot tett neki: feléje nyújtotta a sót és vizet öntött neki. Az
urak egymást méregették, és egyikük se látott okot rá, miért volna
épen a másiknak szerencséje.
 Tizenegy óra tájban elbúcsúzott a francia lány a társaságtól. Az
urak is eloszlottak, csak az altábornagy szivarozgatott
néhányadmagával az ebédlőben. Félóra mulva rémült sikoltozás
hallatszott az emeletről. Az altábornagy meglepetve nézett a
többiekre. Felsiettek a lépcsőn. A folyosón Kerner ezredessel
találkoztak.
– Mi történt? – kérdezte az altábornagy.
Az ezredes dadogott:
– Félreértés… kínos félreértés.
A francia lány könnyes szemekkel rohant az altábornagyhoz:
– Mentsen meg, ön mentsen meg, sikoltozta. Fél óra óta öten
támadtak meg.
Az altábornagy villámos szemmel nézett a rémült ezredesre.
– Ez gazság, mondta felháborodva. Majd számolok én ezekkel az
urakkal. Kisasszony, ön az én személyes védelmem alatt áll.
– Uram, sikongott a leány, olyan rút az élet. Egy tisztességes
szegény leánynak oly nehéz a sorsa…
A zokogása nem akart megszűnni. Az öreg katona meghatva
simogatta a haját. Az ordonánc-tisztje, egy fiatal dragonyoshadnagy
gúnyosan mosolygott mögötte. Az altábornagy hozzáfordult, és a
fiatal ember arca egyszerre megmerevedett.
– Ronszky, kérem, mondta az altábornagy, kísérje a kisasszonyt a
szobájába. A többiről majd beszélünk.
Ronszky a karját nyújtotta a leánynak. A leány még lihegett egy
kicsit, de mikor a szobájába értek, féloldalt kacérul rámosolygott a
kísérőjére. A katona észrevette ezt a mosolygást, és elismerő
hangon mondta:
– Ezt ügyesen csinálta.
 A leány habozott egy kicsit, felrántotta a vállát, és azután
nevetve szólt:
– Úgy-e?
A fiatal katona meghajolt, összeütötte a sarkantyúját és menni
készült:
– Megy? – kérdezte a leány.
– Igen. A generális vár. De előbb mondok valamit. Az én nevem
gróf Ronszky. Tartalékos tiszt vagyok.
Belenyult a zsebébe és egy kék bankjegyet vett ki.
– Tudja, mi ez? – kérdezte.
– Igen. Osztrák ezres.
– Az. Ha a többieket kidobta, igaza volt.
Kettérepesztette a kék papirt, és az egyik felét átadta a leánynak.
– Ha én jönnék, mondta udvarias meghajlással, magammal
hoznám ennek a másik felét.
Újra meghajolt és elment.
Az altábornagy másnap rettenetesen összeszídta a tiszteket, az
asztalnál nagy csend volt, és a leány alázatos, olvadó, forró és hálás
pillantásokat vetett az öreg katonára, aki ismét gavalléros
szolgálatokat tett neki a sótartó és a vizesüveg körül. Ebéd után
Ronszky beszélgetett a lánnyal.
– Lehet, mondta neki, hogy már holnap tovább megyünk.
A leány körülnézett, gyors pillantást vetett a többiekre, és
lesütötte a szemét.
– Elvihetem a másik felét? – kérdezte halkan a fiatal dragonyos.
– Igen, – válaszolt a leány.
 Másnap az altábornagy azt mondta az asztalnál:
– Úgy látszik, mégsem megyünk tovább. Lehet, hogy két hétig is
maradunk.
A francia leány feléje hajolt.
– Nagyon örülök, – mondta neki.
– Örül, hogy itt maradunk?
– Örülök, hogy ön itt marad, súgta lesütött szemmel a leány.
Az altábornagynak vér szökött az arcába, idegesen harapta be a
bajuszát, és zavartan mondta:
– Oh, egy ilyen öreg katona…
A leány alázatosan, kitartóan, makacsul udvarolt az
altábornagynak. Az öreg katona megzavarodott. Kezébe fogta a
leány kezét, mondani akart neki valamit, azután abbahagyta, és
hosszan nézegette a ravasz, szőke fejét. A leány lesütötte a szemét.
Egy reggelen puskaropogás hallatszott az előőrsök felől. A
szapora kattogásba ágyúk is beleszóltak. Az udvarra egy huszár
vágtatott be, riadót fújtak, és sietve nyergelték fel az altábornagy
lovát.
A francia leány könnyes szemekkel sietett elő.
– Csata lesz? – kérdezte reszketve.
Az altábornagy mosolygott.
– Talán. Félt bennünket?
– Csak egy embert féltek, – mondta hevesen a leány.
Lehajolt és megcsókolta az altábornagy kezét. Az öreg katona
vérvörös lett, szólni akart valamit, azután homlokon csókolta a
leányt, és nyeregbe ült.