Online Marketing 1st Edition by Ralf Kreutzer ISBN 3658353686 978-3658353681 - The Ebook With Rich Content Is Ready For You To Download
Online Marketing 1st Edition by Ralf Kreutzer ISBN 3658353686 978-3658353681 - The Ebook With Rich Content Is Ready For You To Download
_____ Follow the link below to get your download now _____
https://ebookball.com/product/online-marketing-1st-edition-
by-ralf-kreutzer-isbn-3658353686-978-3658353681-21368/
https://ebookball.com/product/project-governance-1st-edition-by-ralf-
muller-0566088665-978-0566088667-18546/
https://ebookball.com/product/harvard-business-review-online-1st-
edition-10438/
Online Marketing
Online Marketing
Ralf T. Kreutzer
Online Marketing
Ralf T. Kreutzer
Berlin, Germany
This Springer imprint is published by the registered company Springer Fachmedien Wiesbaden
GmbH part of Springer Nature.
The registered company address is: Abraham-Lincoln-Str. 46, 65189 Wiesbaden, Germany
V
Dear Readers,
The triumph of online marketing can no longer be stopped. Every busi-
ness would do well to consider in what form they should make use of online
marketing. Outsiders who do not engage online in one form or another will
be marginalized in the long run and disappear from the market. Because
those who are not found online no longer exist for ever-widening circles of
users!
Therefore, today, it is more important than ever to know the most impor-
tant levers and success factors of online marketing and to use them skillfully.
This work is intended to provide an introduction to this. The classic fields of
online marketing, such as the design of the corporate website, search engine
marketing, online advertising and online PR, e-mail marketing, mobile mar-
keting, and especially social media marketing, are presented transparently in
their essential fields of action.
In implementing what you have read, I wish you a “good hand” and much
success at all times!
Yours sincerely
Ralf T. Kreutzer
Berlin, Germany
VII
Contents
Supplementary Information
Glossary................................................................................................................................. 200
Literature............................................................................................................................... 244
IX
AI Artificial Intelligence
among others
among others/and others
App Application (as a term for an application)
ASP Application Service Providing
B2B Business-to-Business
B2C Business-to-Consumer
CDI Cross-Device Identification
CLS Cumulative Layout Shift
ConPO Contacts per Order
CPA Cost per Action
CPC Cost per Click
CPCoup Cost per Coupon
CPI Cost per Interest
CPL Cost per Lead
CPM Cost per Mille (Cost per 1,000 Impressions; Price per
1,000 Impressions)
CPO Cost per Order
CPR Cost per Redemption
CRM Customer Relationship Management
CRO Conversion Rate Optimization
CTA Call-to-Action
CTP Customer Touchpoint(s)
CTR Click-Through Rate
DAU Dumbest Assumable User
DiSoLoMo Digital, Social, Local, Mobile
DMP Data Management Platform
DR Direct Response
DSP Demand Side Platform
e.g. for example
XI
List of Abbreviations
Instruments, Success
Factors and Goals
of Online Marketing
Contents
1 Learning Agenda
What is online marketing? What are the different forms of online marketing?
In this chapter you will be familiarized with the most important terms and
forms of online marketing. After reading …
55 ► Section 1.1 you understand why online marketing has gained impor-
tance.
55 ► Section 1.2 you can trace the development of online marketing.
55 ► Section 1.3 you will master important success factors of online market-
ing.
55 ► Section 1.4 you know the general expectations and motives of online
users.
Online Marketing
(NAPLÓTÖREDÉK.)
Ennek a könyvnek, melyet rajongón, nem egyszer könytől nedves
szemekkel irtam, ezek az utolsó apjai. Most jön a legutolsó, mely
mintha a legutolsó perczemet jelentené. Az egész életemet érzem
vissza benne, ez a percz, mintha az öröklétbe mulnék. Nem hiszek a
véletlenben s nem hiszem, hogy ez az örök percz még
megváltozhatik. Mögöttem minden, előttem pedig semmi. Hát ugy
érzem, hogy fiatalon halok meg s ugy rémlik előttem, mintha a
búcsú-levelem irnám e sorokban. Talán búcsuznom sem kellene,
hiszen nincsen senkim a kihez tartoznék. Még magamat is
elveszitettem. Mintha megszüntem volna lenni, ki vagyok, mintha
nem volna erőm többé magam felett. Megvakultam, néha az erényt
is bűnnek látom, elvesztettem a lelkem tisztaságát, néha az
akasztófa tünik szent feszületnek előttem. Tudom, hogy sok szép,
sok minden csodálatos van a természetben, sok minden nemes ezen
a világon. Van még tavasz, a mikor napfényes az egész mindenség,
van idő, a mikor a gazdagok adnak a szegényeknek, a mikor a
munka is kap babért, a mikor nemcsak a születést, de elismerik a
tehetséget is; tudom, hogy vannak még becsületes emberek, jó
leányok és tisztességes asszonyok, a kiknek templom az ő családi
fészkük s a kik nem csalják meg a férjeiket. De az én lelkem előtt ez
a nagy világ mégis csak egy nagy hipokrizis. Ilyennek vallotta,
ilyennek mutatta magát, mióta beléje kerültem. Törvénye a rossz s
ha meg is másitja ezt a törvényt, csak a formája változik, a lényeg
mindig ugyanaz marad.
Hát mig ebben az utolsó perczben az egész életemet érzem
vissza, ugy tudom, hogy gyönge voltam küzdeni. Talán mert nem is
a küzdésre neveltek. Olyan szépnek láttam mindent odahaza. Azt
mondta az édes anyám, hogy mellette fogok maradni örökkön, hogy
a családom fészkét soha el nem hagyom. Meg voltam otthon szépen,
csendesen. Nem vágytam látni a világot, nem akartam
megismerkedni az emberekkel. Megnyilott a lelkem s minden
érzésemet a családom fészke kötötte le. Aztán elégett a fészek…
nem volt hol meghuzódnom. Azt mondta az édes anyám, hogy nem
maradhatok mellette már, családi fészkünk sincs többé. Keresnem
kell kenyeret, neki is, magamnak is.
Hát kerestem. Ezenközben tetszett nekem a nagyszerű küzdelem,
milliók kórusa: a jajveszékelés. Kidagadt a lelkem, a szabad levegő
kigyujtott, tudtam lelkesedni még a nyomorért is. Hordoztam lángoló
fáklyát annak, a kinek sötétség volt az agyában, s a kit a buta nép
mégis a vállára emelt. Izgatott a nagyság édessége, magam is
nagygyá vágytam lenni. Csináltam ideált magamnak, törtem felé,
dolgoztam napon és éjszakán keresztül. Kezdetben fel sem tünt,
hogy évek gyilkos munkája daczára sem tudok czélt elérni. Minden
sikerem is csak balsiker volt, a legparányibb elismerés is gúny. Hát
kerestem az okot. És lassan-lassan, mig kitisztult előttem minden,
mig megtanultam distingválni, mig láttam, mi a való s mi a hazug,
melyik az igaz érzés s melyik a megfizetett, melyik a szabad
gondolkodás s melyik a kibérelt – ugy volt, hogy vissza vágytam
haza, a hol meg voltam gondtalan, szépen, csendesen.
De már nem lehetett visszamennem. Aztán le is kötött a hajsza,
lebilincselt a redakczió, a hiábavaló küzdés ingerelt és izgatott a
mindennap nyomorúsága. Már el sem tudtam lenni nélküle, már
esengtem a vihart, a csend, a nyugalom megölt volna. Akkor
éreztem jól magam, a mikor kétségbe ejtett a gondolat, miből fogok
megélni holnap? Ugy volt, hogy az örök holnap nyomoráért küzdtem
s áldoztam föl minden erőm.
De a lelkem, az, a mi a létemtől nemesebb, nem tudott volt még
elpusztulni. Egy egész világ minden érzését birtam fölfogni vele, a
legkisebb öröm, a legcsekélyebb fájdalom egyaránt a legnagyobb
volt nekem.
Igy, fáradtan a küzdelemben, a nyomorban, de szűzi tisztán a
lelkemben, láttam meg egy asszonyt. Nem lehetett szépségesebb
nála ezen a világon, nem fenségesebb a földön. És mégis, valamilyen
titkos érzésem a látása első pillanatában arra tanitott, hogy a
tökéletes pusztulásom ez az asszony; azt mondta, hogy az életem
legnagyobb gyönyörét és a legőrületesebb fájdalmat egyedül csak ő
fogja okozni nekem. És mindennek daczára, vagy talán ép ezért,
minden vágyammal, minden epekedésemmel törtem magam az én
csodálatos lidérczem felé. Ugy vittem el neki a lelkemet, hogy tépje
össze s ugy térdeltem le előtte, hogy gázoljon át a testemen.
És egy egész világot alkottam magamnak belőle. Világot,
melyben nincs küzdelem, nincs nyomor, csak szerelem. Ebben a
világban éltem… a másik, mely a hajlékunk küszöbén túl kezdődött,
immár nem létezett előttem. A mikor az egyik az enyém lett, a
másikat elfelejtettem.
És végtelenül jól esett, hogy felejthettem. Valósággal kéj volt
gondolni arra, hogy az életnek millió hazugsága nem hazudik nekem,
hogy remeteköntösbe bujt Don Juanok nem engem ámitanak, hogy
nem engem csalnak apáczáknak öltözött rimák. És végtelenül jól
esett, hogy nem lelek örömet abban, mi örömöm volt a multban,
hogy természetellenesnek találom a munkát, mely igába hajt, mely
elpusztit időnek előtte, hogy nem sarkal többé vágy, ambiczió, hogy
nem töröm magam hír, dicsőség után, – hanem, hogy lázas
boldogságot találtam a szeretőmben, hogy gyujtott s izgatott a
szenvedélyünk fergetegje.
És ennek az örök nyárnak a melegében csak szomjuhoztam egyre
jobban, egyre égetőbben. Áldottam a napot, ha eltartott soká,
imádságot mondtam az éjszakának, ha nem akart virradni. Mert
minél inkább voltam boldog, annál inkáb akartam, hogy ez mindig
igy legyen, hogy ez mindig igy maradjon. A vég kisértett. Szorongást
éreztem a lelkemben, szorongást a fejemben. Ugy volt, hogy
megcsal a saját világom, megcsal csak ép ugy, mint mindaz a miért
rajongtam s mint mindenki, a kivel az életemben érintkezésem volt.
Azt a gyönyört, melyet igérve, elkábitott, mintha nem adta volna
meg s mégis mintha már a gyötrelmeivel szakadna reám. Csupa hév
volt, csupa szenvedély mig átölelt, mig forró hangon kérte, hogy
szeressem. Már ekkor nem szeretett. Köny ragyogott ki a szeméből,
beteges lelkendezés ejtette meg a keblét, mig könyörgött, hogy ne
hagyjam el. Már ekkor ő akart elhagyni. Kaczagott mintegy örömben,
hogy milyen boldogok vagyunk. Már akkor nem volt boldog én
velem.
Mélységes fájás vert fészket bennem; ezernyi gondolat kínzott,
visszavitt a multba, belehozott a jövőbe. Eszembe jutott, hogy sirva
fogadott, a mikor egy-egy perczet késtem. Majd elcsendesedett,
mosolygott, a mikor ismét együtt voltam vele. Az egész lényünk
megnyilatkozék, nagyobbak lettünk mindaketten, csak magunkról,
csak a szerelmünkről tudva. Átkoztuk a multat, a miért nem hozott
össze bennünket s áldottuk a jelent, melyben összeforrott az
érzésünk, melyben egymásba olvadt a tekintetem az ő szemének a
tekintetével. Kaczagtam, hogy ilyenkor belesúgtam a fülébe:
– Az enyém voltál, mióta élsz, mióta élek; az enyém voltál, a
mikor még nem láttalak, a mikor még nem ismertelek.
Kaczagtam, fojtogató fájdalomból, mert ismertem azt a multat,
melyben én senkié sem voltam, s ő mindenkié. A csókot, melyet
másnak adott, érezte az én ajkam is, magamon láttam az ölelést,
melylyel más szoritott magához. És egy mindenség fájdalma hasitott
bele a lelkembe, a mikor arra a jövőre gondoltam, melyben én ismét
egyedül leszek, hideg, sivár árvaságban s a melynek szerelmi
búgását más fogja hallani, melynek lázas szenvedélyét más fogja
inspirálni, más, a kivel ép az lesz, mint volt velem, mint volt mással.
És a fájdalmamban kerestem vigaszt, megnyugvást magamnak.
De a vég csak kisértett. Egy őszi nap kora este olyan szomorú volt
minden. A mi kis szobánkban ültünk együtt a nyitott ajtó küszöbénél.
Bámultam miként alkonyodik, hallgattam, miként lesz csendes
minden odakünn. Valamilyen távoleső kápolnában harangoztak az
alkonynak. Aztán mintha minden elmult volna. Olyan jól esett
zokognom ekkor.
– Szeretsz? – kérdezte az asszony.
És nem várta a válaszomat, mert látta, mert érezte, hogy
szeretem. Hát csak folytatta, egész közel hajolva hozzám, hogy
meleg lehellete égette az arczomat:
– Ha pedig majd nem szeretsz többé… akkor is szép és édes lesz
minden.
Azután hallgatta a fuldoklásom s ugy volt, mintha meg akart
volna fojtani.
– Te fiatal vagy, – én nem vagyok az többé. Tavasz van a
lelkemben, pedig ugy kellene, hogy már ősz legyen. Bitorlás…
sohasem lehet jogom a panaszra. De melletted akarok lenni akkor is,
ha szeretni fogsz mást, egészen mást, mint én vagyok. Elvezetsz
majd ahoz a fiatal leányhoz, kinek napfényes a mosolya, kinek tiszta
szemei nem láttak még rosszat… Ugy-e megengeded, hogy ott
maradjak veletek? Margit lesz a neve a kis gyermekednek s én leszek
a keresztanya, ki vesz neki gyöngyöt, piczi finom gyöngyöt, piczi
finom kacsójára. Két kék, napsugaras bohó szem, nem olyan sötét,
mint az enyém.
A lelkem meg akart szakadni. Könyörögtem, hogy szűnjön meg, –
de ő csak békitett egyre tovább.
– Hát nem érted az én szerelmem? Hát nem látod, hogy nem a
fiatalságodért, de a fiatalságod daczára szerettelek.
– Szerettelek…? ugy hát már nem szeretsz?
***
Ugy kerültem haza, hogy talán el sem kell mennem többé. Majd
elvisznek szépen, kék drapériás kocsiban, mert hisz az ifjuságot víg
színekkel temetik. Valamilyen irtózatos betegség döntött le, ugy
rémlett, hogy meg kell őrülnöm a fájdalmában. Tekintélyes orvosok,
okos emberek azt mondták, hogy végem. Három hónap minden
napján, minden éjszakáján egyedül az édes anyám volt mellettem.
Az én csodálatos szeretőmet akartam látni még egyszer. Azt
mondták, hogy látni fogom, ha majd felgyógyulok. Hát
felgyógyultam… Kerestem, de nem tudtam megtalálni.
Azután mintha el akartam volna felejteni. Egy este a
redakczióban letettem a tollat s azt mondtam, hogy megyek el
messze, messze. Kiszakadtam a külföldre s két esztendő multán ugy
volt, mintha már nem szeretném. Minden emlékem utána mintha
csak az a néhány szó lett volna, a melyet belevert a lelkembe.
… Szeretni fogsz mást, egészen mást, mint én vagyok… fiatal
leány, kinek napfényes a mosolya, kinek tiszta szemei nem láttak
még rosszat… Két kék, napsugaras, bohó szem, nem olyan sötét,
mint az enyém…
Hát az a két delejes szem vezetett, vonzott, csak ép ugy, mint a
régi szempár. Kihajnallott az éjszakám, édes meleg árasztott el két
szem egének mosolygó nyári boltozata. Ismét tavasz lett a
lelkemben, ugy tetszett, hogy dalol körülöttem a levegő, feltámadt
az élet, mert szeretek, szeretek félve, aggódva, egészen máskép,
mint szerettem valaha. Nem vegyült az érzésembe egy paránya sem
a fájdalomnak… a félésem is, az aggódásom is gyönyör vala, csupa
fény, csupa világosság az új szerelem, csupa nappal, csupa
napsugár!
Más világra nyilott a lelkem. Mintha egy nyáréjen változott volna
meg, mintha láthatlan erők belelopták volna mézét az igazságnak,
mintha megtanitottak volna arra a titokra, hogy csak azt lehet
szeretni: a ki először a tiéd. Borongó kétkedésem mintha elmult
volna, nem fogtam többé tollat a kezembe, hogy irjak arról a
beteges szerelemről, melynek nyomát már nem éreztem.
Megszüntem volt pesszimista lenni s ugy tudtam, hogy az, a mi
elmult, meghalt örökkön örökké és csak az él, csak az lélegzik, a mi
lesz, a mi jövendőt rejt magában a jövő. Tele voltam rajongással,
vágygyal, reménynyel, irni akartam, dolgozni, teremteni nagyot,
hatalmasat, maradandót. Inspirált s erőt adott az a két kék szem,
mely egy őzike bizalmatlanságával, de azért mégis szeliden derült
tisztasággal meredt reám s nézett az én gonosz, szürke szemeimbe,
először látva rosszat, s mégis talán jót, mert hisz az én mindakét
szememben benne ült az óhaj, boldognak, végtelen boldognak látni
őt.
S ismét magamra ismertem az erőben, mely a munkára
késztetett, a reményben, mely szivárványszínekkel festette a jövőm.
Valamikor muzsikusnak kellett volna lennem, de megszüntem
szeretni a zenét, mert ugy találtam, hogy abban diszharmónia is van.
Azt kerestem és azt akartam a mi csak édes, a mi csak tiszta, a mi
csak mély, s ime a szűzi tisztának hitt liliom kelyhében is láttam
ronda ezerlábu pókot és a tenger is sekély volt partjai körül. De ez a
fiatal leány, mintha kibékitette volna a lelkemet, mintha az ő két kék
szemének a bohó nézésével azt mondta volna: »Szegény bolondom,
hiszen azért gyönyör szeretni, hiszen azért boldogság a szerelem,
mert nem abszolut, mint semmi ezen a világon!« És mégis ugy
tetszett, hogy csupa harmónia van a lelkemben, csupa harmónia
árad a hangszeremről, a mikor visszatérve a zenéhez, a szerelmi
dalaimat játszottam el neki. A szivemből téptem minden egyes
hangját, lobbot vetett körülöttem minden, lángra gyultam magam is,
ugy érezve, hogy csupa érzés, csupa szerelem vagyok, mint csupa
hullám a tenger. Igy zendült fel az énekem, fényes, kápráztató
tűzben, lerészegitve, elhamvasztva.
És a mikor megszünt, kimondhatlan vágyam támadt, egy másik,
egy csendesebb muzsikára. Már hallani is véltem az ünnepi
orgonaszót, mig myrthussal koszorúzott kékszemű leányt vezetek a
karomon. Szűzies elfogódással simul mellém, velem van először
egyedül, nekem mondta először, hogy szeret.
És a képzeletem csak csalt, ámitott tovább.
… Csupa napfényben lakunk a mi kis fészkünkben. Napsugár
miriádja szövődik aranyos szövéssel az ablakunk előtt és a
szivünkben Édes meleg hajtja a lelkünket egymáshoz, mig
belegügyög a fülünkbe egy öreg arczú csecsemő megelégedett
gagyogása. Ott csüng kicsücsörödött ajakkal az édes anyja emlőjén.
Margitnak kereszteltük, nem én akartam, hanem a feleségem. Talán
ő tudja, hogy miért… Én reám néz, két kék szemének mély, édes
nézésével, a mint nevén nevezem a gyermekem. Szerelem kaczag ki
a szemeiből, szerelem, mely bizonyos benne, hogy nem lehet
megcsalni.
Hosszú szuszogással alszik a kis Margit a feleségem ölén.
Rithmust keresünk mindaketten ebben az új családi muzsikában, a
mely tele van egészséggel. Az iróasztalom az ablak mellett, akáczos
kert virul alatta. Akáczvirág-illat a szobám és én dolgozom a
feleségemért, meg a gyermekemért. Poézis van a munkában, poézis
van a fészkemben, a feleségem és a gyermekem körül. És én csak
dolgozom, háttal fordulva feléjök. De valamely varázsos delej vonz
ellenállhatlanul, az irásom sorai között ott rajzik a feleségem alakja,
elülről is, hátulról is húz, mintha titkos áram kötné össze a lelkemet
az ő lelkével. Egészen akaratlan ejtem el a tollat, és már is
belemerülök annak a két szemnek a mosolygó tengerébe, melynek
azur színjátéka, még magához delejzett azelőbb. Azután szeliden ér
össze az ő orczája az enyémmel és forralja az ő meleg vére az
enyémet. Tele van a szivünk – nem tudunk beszélni. Csak később
súgom a fülébe boldogan, sokatmondón:
– Te édes!
Behunyja a szemét és szemérmetesen hajtja le a fejét a
mellemre. Egy ősz hajszál fehérsége kandikál ki a kis fej
gesztenyeszinéből, de azért még sem támad árnyék itt körülöttem.
Ez a parányi hervadás nem juttatja eszembe a véget. A való
szerelemnek nincs vége, az él, mig maga az élet és tovább
plántálódik a gyermekemben, a feleségem gyermekében. Hát látom
ezt a szerelmet, mely belefonódik a messze jövőbe, mint valamely
vallási ének, mely szent volt és szent maradt mult és jelen
századoknak. Látom az ezüstös őszbe borult fejet, látom magamat
üdvözülve egy szelid öreg asszony mellett, még élve és egy óra
mulva meghalva, abban a halálban, mely nem félemletes…
***
… És szeretem a régi szeretőm, jobban, mélyebben, mint valaha.
Oda adnám a lelkemet, ha láthatnám egy perczre, ha
megragadhatnám a kezét. Ha belenézhetnék éjsötét szemébe, ha
hallgathatnám ismét a szavát. Ha állhatnék vele szemtől-szembe, ha
megmondhatnám neki, mennyire szenvedtem, mennyire voltam
nyomorult.
Ugy kellett történnie, hogy találkozzam vele, hogy belészeressek
s ugy kellett, hogy megcsalva, kikergessen messze, messze. Hát
kiszakadtam meleg szivvel, a szivtelenség közé. Azt hittem, hogy el
fogom felejteni, hogy gyűlölöm már, a miért megölt. Kerestem új
szerelmet, új tavaszt, de a régitől még sem tudtam megválni.
Beleszülettem, hozzánőttem s hozzáforrott az életem. Hiába volt
minden küzködésem, őt szerettem, mig mást véltem szeretni, előtte
borultam le, mig másnak vallottam szerelmet. Ugy volt s ugy van,
mintha csak érte születtem volna, mintha életemnek egyedüli
hivatása csupán őt szeretni volna.
Hát szeretem, mert lehetetlen nem szeretnem; hát visszaszállok
hozzá, mert lehetetlen el lennem nélküle; hát elküldöm néki a
lelkemet, mert lehetetlen el nem küldenem. Bár látom azt a multat,
a mely megrontott. Visszaérzem a napjait, vissza minden tünő
perczét, s érzem, hogy soha sem szeretett. Érzem, hogy elégetett,
hogy kirabolta a lelkemet s magából egy parányit sem adott. Érzem,
hogy azt mondta, minden nyomorult ezen a világon, csak egyedül ő
nagy és dicső. Érzem, hogy mutatta, nincs boldogság a földön, csak
az ő hajlékában. Érzem, hogy rám parancsolt, felejtsem el az
édesanyámat és ne szeressek senkit, csak őt. Ugy, ugy lett minden,
a mint ő akarta. Ebből a nagy világból nem hat más rám, csak ő,
ebből a nagy világból nem szeretek mást, csak őt és ezen a nagy
világon nem lehetek boldog máshol, csak az ő hajlékában.
Visszavágyom, minden érzésem oda húz, minden emlékem oda
csal, minden gondolatom oda vonz. Pedig mint börtönből kerültem ki
onnan. A lelkem megmételyezve, a szemem megvakitva. Már nekem
nem kell többé a világ, nem vagyok szépsége iránt fogékony, a
szennyét sem rajzolom többé. Megválok tőled élet, mert hisz halált
jelent, hogy belőled mi nemesebb nékem nem fog jutni már.
Megválok tőled munka, mely a nyomorban nehezkedtél a nyakamra s
a melyért mégis lelkesedtem. Megválok tőletek alakjaim, felséges
csőcselék ti, kikbe szerelmes voltam s kiket most visszaküldök oda az
utczára, a honnan hozzám felkerültetek. S megválok mindattól, mi
hírt s dicsőséget nyujt e föld, mindattól, mit itt keresnem lehet még,
csak tőled ne kelljen megválnom életem gyilkos lidércze, ki tőlem
messze, messze földön vagy és mégis ott meritesz el magad előtt.
Hát merülök mind jobban-jobban. Elvész köröttem minden, nincs
czélom, nincs eszményem többé. Tudom, hogy a végemet jelenti s
azt mondom, hogy nem tudok lemondani; tudom, hogy
megmérgezte az életem s azt mondom, hogy édes volt a mérge;
tudom, hogy elvette a hitemet s azt mondom, hogy boldog vagyok, a
miért megrabolt; tudom, hogy széttépte a jövőm s azt mondom,
hogy gyönyöröm van, a miért tönkre tett; tudom, hogy mást
szeretett és én csak mégis szeretem. Az epedésem mélységes
erejével vissza akarok szállni hozzá, a ki messze van, lekötni hozzám,
a ki elhagyott, magamnak tartani meg szűzen, a ki megcsalt. Csak
még egyszer csapna össze a szenvedélyünk, csak még egyszer
mondhatnám az enyémnek!
A tökéletes pusztulásom az, a mit a sorsomtól kérek. Nem akarok
egy cseppnyi boldogságot, egy sugárkát abból a sok fényből, egy
parányit a gazdag jólétből, melyekről azt mondják, hogy mind meg
vannak ezen a világon. Csendes fészek, hű feleség, vidám
gyermekgügyögés, virágos akáczczal beültetett udvar!
… A lepkefogó összetörve a kezemben, a pilléim mind
elszálltanak. Az a két kék szem nékem édes nem lehet s csak azért
kergettem, mert ő küldött utána. Családi tűzhelyem, meleg
nyoszolyám soha sem lesz nekem s nem szegődhetik társul mellém
az álmok szelidlelkű nője. Nem is tudnék meghuzódni akáczos
udvarházban, mennék együtt a fecskével, szaladnék más tájra a
tavasz után. Gyermek-gagyogás dajkának való, szilárdan álló
iróasztal annak, a ki bankárnak született, nyugalmas csend, a kiben
megaludt a vér. Nekem a haldokláskor is zaj, zene kell, szélvészes
fergeteg még akkor is, ha gyönge naszádon bitangul ki vagyok verve
a tengerekre. Látva s érezve a szenvedélyt, vad vihar támad
magamban is, kitágul s kidagad vitorlalelkem, érzem, hogy van
erőm, hogy élek, érzem, miként nem halnék meg soha.
Hát künn vagyok a tengeren, gyönge naszádon, szélvészes
fergetegben. Köröttem hullámzik a beláthatatlan óczeán, csupa élő
hullámból csinálva. Versengenek, tolonganak egymásra, a düh
tajtékja a hab, mig elnyomják egymást könyörtelen. Hallom az
éktelen zsibongást, az élő hullámok moraját, még nem vagyok
hajótörött, de minden pillanatban az lehetek. És a tenger örök
zivatarja, a hullámok önző szenvedélye bennem is szenvedélyt
teremt, nem félek s mégis leküzdhetlen vágygyal vágyódom el e
szörnyű óczeánról, a hová pedig lelkesedve jöttem. Lihegve a
küzdelemben, kidagadt szemmel nézem a messze eget, bámulom
nyugatról keletnek, északról délnek, keresve azt a részt, mely az én
világom fölé borul. Hánykodó szivem a delejtűm, az mondja meg,
hogy az a felhőtlenűl maradt kis darab azur a szeretőm fészke felett
mosolyog. Oda küldöm hát az érzésemet, a szerelmem s ugy kell,
hogy onnan nap ragyogjon le neki.
––––––
Ez a legutolsó lap, mely mintha a legutolsó perczemet jelentené.
Az egész életemet érzem vissza benne és ez a percz, mintha az
öröklétbe mulnék…
Javítások.
Updated editions will replace the previous one—the old editions will
be renamed.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also
govern what you can do with this work. Copyright laws in most
countries are in a constant state of change. If you are outside the
United States, check the laws of your country in addition to the
terms of this agreement before downloading, copying, displaying,
performing, distributing or creating derivative works based on this
work or any other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes
no representations concerning the copyright status of any work in
any country other than the United States.
1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form,
including any word processing or hypertext form. However, if you
provide access to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work
in a format other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in
the official version posted on the official Project Gutenberg™ website
(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or
expense to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or
a means of obtaining a copy upon request, of the work in its original
“Plain Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must
include the full Project Gutenberg™ License as specified in
paragraph 1.E.1.
• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive
from the use of Project Gutenberg™ works calculated using the
method you already use to calculate your applicable taxes. The
fee is owed to the owner of the Project Gutenberg™ trademark,
but he has agreed to donate royalties under this paragraph to
the Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty
payments must be paid within 60 days following each date on
which you prepare (or are legally required to prepare) your
periodic tax returns. Royalty payments should be clearly marked
as such and sent to the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation at the address specified in Section 4, “Information
about donations to the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation.”
• You comply with all other terms of this agreement for free
distribution of Project Gutenberg™ works.
1.F.
1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO
OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED,
INCLUDING BUT NOT LIMITED TO WARRANTIES OF
MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of
other ways including checks, online payments and credit card
donations. To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate.
Most people start at our website which has the main PG search
facility: www.gutenberg.org.
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
ebookball.com