Contemporary Linguistic Analysis An Introduction

8th Edition OGrady Solutions Manual download

https://testbankfan.com/product/contemporary-linguistic-analysis-
an-introduction-8th-edition-ogrady-solutions-manual/

Explore and download more test bank or solution manual

at testbankfan.com
 We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit testbankfan.com
to discover even more!

Contemporary Linguistic Analysis An Introduction 7th

Edition OGrady Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/contemporary-linguistic-analysis-an-
introduction-7th-edition-ogrady-solutions-manual/

Contemporary Linguistics 6th Edition OGrady Solutions

Manual

https://testbankfan.com/product/contemporary-linguistics-6th-edition-
ogrady-solutions-manual/

Anthropology of Language An Introduction to Linguistic

Anthropology 3rd Edition Harriet Joseph Ottenheimer
Solutions Manual
https://testbankfan.com/product/anthropology-of-language-an-
introduction-to-linguistic-anthropology-3rd-edition-harriet-joseph-
ottenheimer-solutions-manual/

Prentice Halls Federal Taxation 2015 Comprehensive 28th

Edition Pope Test Bank

https://testbankfan.com/product/prentice-halls-federal-
taxation-2015-comprehensive-28th-edition-pope-test-bank/
Introduction to Governmental and Not-for-Profit Accounting
7th Edition Ives Test Bank

https://testbankfan.com/product/introduction-to-governmental-and-not-
for-profit-accounting-7th-edition-ives-test-bank/

Financial Accounting Tools for Business Decision Making

Canadian 6th Edition Kimmel Test Bank

https://testbankfan.com/product/financial-accounting-tools-for-
business-decision-making-canadian-6th-edition-kimmel-test-bank/

Company Law An Interactive Approach 1st Edition Wong

Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/company-law-an-interactive-
approach-1st-edition-wong-solutions-manual/

Fundamentals of Corporate Finance 10th Edition Ross

Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/fundamentals-of-corporate-
finance-10th-edition-ross-solutions-manual/

Matching Supply with Demand An Introduction to Operations

Management 3rd Edition Cachon Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/matching-supply-with-demand-an-
introduction-to-operations-management-3rd-edition-cachon-solutions-
manual/
Linear Algebra with Applications 5th Edition Bretscher
Solutions Manual

https://testbankfan.com/product/linear-algebra-with-applications-5th-
edition-bretscher-solutions-manual/
 Chapter 6

Chapter 6: Semantics

1. (a) synonymy (e) antonymy

(b) antonymy (f) synonymy
(c) synonymy (g) synonymy
(d) antonymy (h) antonymy

2. (a) polysemy (e) homophony

(b) polysemy (f) homophony
(c) homophony (g) homophony
(d) polysemy

3. (a) paraphrase (d) contradiction

(b) entailment (e) paraphrase
(c) paraphrase (f) entailment
(note: the paraphrase relation also involves mutual entailment)

4. (a) extension = Barack Obama; intension = U.S. head of state

(b) extension = Elizabeth II; intension = British monarch (or the wife of the
British monarch)
(c) extension = Ottawa; intension = city containing the federal parliament
(d) extension = none; intension = set of females who have walked on the lunar
surface
(e) extension = [the name of the student’s linguistics instructor]; intension = the
person charged with teaching the linguistics course in which I am enrolled

5.
i) dog puppy cat kitten
+canine +canine +feline +feline
±adult -adult ±adult -adult

ii) Whereas man and woman are usually understood to be [+adult], dog and cat can be
used for either [+adult] or [-adult] animals.

iii) One possibility:

circle triangle quadrangle
[+figure] [+figure] [+figure]
[+2 dimensional] [+2 dimensional] [+2 dimensional]
[+circle] [+3 angles] [+4 angles]

The features [+circle], [+3 angles] and [+4 angles] risk being circular since they
simply take us back to the meanings of the words that we are trying to define in the
first place.

Copyright © 2016 Pearson Canada Inc.

44
 Chapter 6

6.
i) At least the following are potentially fuzzy: soft, white, food, and mountain.
ii) Take, for example, ‘soft’. Whereas a baby’s skin or a ball of cotton are prototypical
examples of soft things, grass is something that is comparatively soft (compared to
pavement, for instance) but not among the things that are the best examples of
softness.

7.

Copyright © 2016 Pearson Canada Inc.

45
 Chapter 6

8.
i) (a) icy, cold, warmth, heated
(b) drop, pick up, dump, let go
(c) eye, foot, hand, arm, leg
(d) digest, eat, chew, juicy

ii) (a) Human relationships are described in terms of temperature.

(b) An aspect of communication is described in terms of physical actions involving
the movement of things from one point to another.
(c) Parts of objects are described in terms of the human body.
(d) The understanding and consideration of ideas is described in terms of the
consumption of food and drink.

9. He trucked the goods to the warehouse.

Other verbs like this include ship, ferry, and cart.

10.
i) dual, trial and exclusive-inclusive

ii) Gender (male vs. female vs. inanimate: he vs. she vs. it)

11. (a) [yellow cars] and motorcycles (cars that are yellow and motorcycles)
yellow [cars and motorcycle] (cars that are yellow and motorcycles
that are yellow)
(b) I followed [the man on the bicycle] (the man that I followed was on a bicycle)
I [followed [the man] on the bicycle] (I used a bicycle to follow the man)
(c) He said [he left yesterday] (He left yesterday)
He said [he left] yesterday (He said yesterday that he left.)

12.
(a) The man chased the intruder
<ag,th>

(b) The cat jumped from the chair onto the table
<ag> <source> <goal>

(c) Aaron wrote a letter to Marilyn

<ag,th> <goal>

Copyright © 2016 Pearson Canada Inc.

46
 Chapter 6

(d) The premier entertained the guests in the lounge

<ag,th> <loc>

(e) Henry mailed the manuscript from Edmonton.

<ag,th> <source>

13.
(a) Larry should give what to the bride
<ag,th> <goal>

(b) Liane will kiss who

<ag,th>

(c) The group will leave from which house

<ag> <source>

(d) Marvin might forget what on the bus

<ag,th> <loc>

14. In the first sentence, each other has an antecedent (the men) that c-commands it in the
same minimal TP, as required by Principle A. In the second sentence, the intended
antecedent fails to c-command each other—in violation of Principle A. In the third
sentence, the intended antecedent is not in the same minimal clause—also in violation
of Principle A.

15.
i) The first interpretation that comes to mind is probably that she refers back to the
secretary.

ii) In our society, secretaries tend to be female and their duties include typing reports.

iii) Then, the more likely antecedent seems to be the architect, probably because we think
it is more likely for a woman to be an architect than a janitor and more likely for the
architect than the janitor to be typing the report.

Copyright © 2016 Pearson Canada Inc.

47
 Chapter 6

16.
i) (a) the first sentence (b) the second sentence (c) the first sentence

ii) The words regret, realize and significant each carry the presupposition that their
complement clause denotes a proposition that it is true.

17.
i) It is not appropriate in (b).

ii) In both (a) and (c), the first underlined constituent (the one right after it was) carries
new information and the second underlined constituent carries old information.
In (a), for instance, the first underlined constituent indicates that the thing seen was a
meteorite and not a flying saucer, as speaker A is assuming.

iii) The first underlined constituent in (b) carries old information (it is already established
that Sally claimed something) while the new information (that she saw a meteorite
rather than a flying saucer) is in the second part of the sentence. This is the reverse of
what is supposed to happen in cleft sentences.

18. (a) I have not yet washed the dishes.

(b) I did not yet contact Carl.
(c) Overall, I did not like the movie.
(d) Those are the only pets you have.

Copyright © 2016 Pearson Canada Inc.

48
Other documents randomly have
different content
igazságot. De ámbár mindeneket jól végbe vigyen is, hagyják-é szó
nélkül? Nem. A tisztségben lévőkre mindenkor balítéletet szoktak
tenni: de aki az igaz úton jár, van mivel vígasztalni magát. Vígasztalj
édes néném, mert van szükségem reá. De egyik vígasztalásom a, ha
egészségedre vígyázsz.
A vezérnek írott búcsúzó levelét urunknak, most jut eszemben,
hogy eddig el kelletett volna kednek küldenem. Soha keresztény
fejdelemhez a porta olyan hitellel nem volt, mint őhozzája
szegényhez. Az ő tanácsát mind becsűlte, mind követte. Hidd el
néném, hogy tudott is jó tanácsot adni.
A Fényes Porta fővezérjének Ali Pasának halála előtt írott búcsúzó
levelének párja.
Ezen dicsőséges birodalom első méltóságában tündöklő, nagy bölcseséggel
felékesíttetett fővezér, kedves szívbéli barátom, kit isten mindenható jókkal
megáldjon.

Kétség kívűl csudálkozni fog a vezér, kedves barátom, amidőn

halálom hírével ezen levelemet fogja venni. De mivel az emberi
természetnek halandósága a halált elkerülhetetlennek lenni mutatta,
az istenhez való szeretet hívott, hogy hozzá készűljek, és a
győzhetetlen császárhoz való háláadóságom ösztönözött, hogy
búcsúvétlen e világból ki ne menjek. Melyre nézve még egészséges
voltomban mindenekről rendelést tévén, az udvarom főtisztjeinek
megparancsoltam, hogy halálom történvén, amidőn a vezért
tudósítani fogják, kedves barátomnak ezen levelemet megküldjék.
Hassanak azért szívére igaz barátjának utólsó szavai, és mutassa bé
a császárnak kegyelmes uramnak igaz háláadósággal teljes
szívemnek utólsó beszédét. Mindenkor az isten megfoghatatlan
bölcsesége rendelésének tulajdonítottam ezen fényes birodalomban
való jövetelemet. De kiváltképen azon indúlatomat, amelytől
viseltetvén, oly időben jöttem, amidőn a hadakozás szerencsétlen
sorsa által legnagyobb változások között forgottak a birodalom
dolgai. Meggyőzte vala elmémet az istenben vetett bizodalom, és
fényes portában helyheztetett reménségem, hogy engemet el nem
hágy. És íme életemnek utólsó órájában is mondhatom, hogy meg
nem csalattam; mert személyemet becsületben tartván, a velem lévő
kevés számú híveimmel táplált, és az ellenségim szándékitól
megoltalmazott. Én is mindezeket szemem előtt viselvén életemben,
orczám pirulása nélkül múlok ki ezen halandó világból; mert nem
vádol lelkem üsmerete, hogy a birodalomban valakit megbántottam
volna, és hogy a fényes porta valóságos jovát minden tőllem lehető
módok szerént nem kerestem volna. Vígasztalásomra volt életemben
sokszor, hogy ezen egyenes szándékomat a porta ministeri
megüsmérvén, hozzám jó szívvel voltanak. És így csendes
nyugodalomban élvén, ezen utólsó órámhoz készűltem, amelytől
egyedűl várhattam minden nyomorúságimtól való felszabadúlásimot.
Mivel pedig törvényem azt parancsolta, hogy az istent mindenek
felett, és felebarátomot őérette mint önnönmagamot szeressem,
mondhatom, hogy mindazokot, akiket isten ezen a világon
gondviselésem alá bízott, ámbár szolgálatomra rendeltettek, fiaim
gyanánt tartván szerettem, és ezen indúlattól viseltetvén, írásban
tett rendelésim szerént, a mim volt, közikben osztottam. De nem
szégyenlem megvallani oly megszűkűlt állapotomot, hogy a császár
mellém rendelt, és engemet jó szívvel, szorgalmatos hívséggel
szolgáló tiszteinek illendő megjutalmaztatásokra semmit sem
hagyhattam. Melyre nézve, ha a győzhetetlen császár előtt valamely
érdemet tulajdoníthattam volna magamnak, azon kértem volna,
hogy mindazokhoz, akik mellém rendeltettek vala, énérettem
mutassa kegyelmességét. De minthogy magam is annyi esztendőktől
fogvást inkább terhére voltam a portának, mintsem hasznára,
egyedűl csak a császár kegyelmességében ajánlom egyenként őket,
de kiváltképen Ibrahim hív tolmácsomot. A mindenható isten
jutalmaztassa meg legdrágább áldásival velem tett jótéteményit, és
azon isten nevében kérem, engedje meg, hogy kevés számú híveim,
mintegy pásztor nélkül hagyatott juhok, írásban tett rendelésimet
véghez vivén – testemet az édesanyám mellé minden világi pompa
nélkül nyugosztatván – minden háborgatás nélkül bátorságosan
követhessék más országokra útjokot, vagy, akinek tetszeni fog, a
birodalomban megmaradhassanak. Mindezek után pedig az istentől
mind testi és lelki áldást kívánván a vezérnek és az egész
birodalomnak, végzi szavait holtig hűséges barátja, már porrá és
hamuvá leendő R. F.

CXVIII.
Rodostó, 15. nov. 1735.
Egynehány leveleidet vévén, néném, a sok vígasztalásid között
annak leginkább örűlök, hogy egészségben vagy. Az ifjú fejdelemtől
is vettem egy vígasztaló levelet, amelyben szép ajánlásokat teszen. E
mind jó, csak füstbe ne menjenek. Ha üsmerném, tudnék ítéletet
tenni felőlle, és tudnám mit várhatok tőlle. De, ki tudja micsoda
természetű? Az atyja ugyan nagy reménységgel volt felőlle, csak
meg ne csalta volna magát. Én semmi ítéletet nem teszek felőlle –
meglássuk, mikor eljő. Az isten segítségével azt feltettem, hogy úgy
adom keziben minden jószágát, amint az apja hadta. És, ha lehet, az
igazságot előttem viselem, hogy mindenekről számot adhassak; nem
azért, hogy kedvét találjam, hanem azért, hogy isten áldása legyen
rajtam. Hogyha már is sok balítéleteket tettek és tesznek felőllem a
velem valók, hát még ezután mit fognak irántam mondani magának
is a fejdelemnek. De én azt csak nevetem; mert nem igazat
mondanak, és az isten pártfogója azoknak, kik az egyenes úton
járnak. Ha őtet káromlották, hát engemet miért nem? Talám ked
még maga is azt gondolja, hogy a szegény urunknak sok jószága
maradott. Sokan megcsalják az iránt magokot. Ami legdrágább a
portékái között, az asztalhoz való ezüstmívek – a sem sok. Mostani
állapotjához elegendő volt, de másutt egy kalmárnak is több
ezüstmíve vagyon. Ládabéli portékája igen kevés, köves portékája
éppen nem volt. Két gyémántos gyűrűje volt, annak is az egyikét
nekem hadta. Két lóra való szerszám. De házi eszköz elég; mert ő
azt örökké csináltatta. Ládabéli, vagy köves portékát ő soha sem
vett; mert azon éppen nem kapott, hanem csak éppen ami nélkül
nem lehetett, olyat vett. Két zsebben való órája maradott; egyikét a
szegény Sibriknek hagyta, a másikát nekem. Ezekből észreveheted
néném, hogy nem igen sok drága jószága maradott, mert ő szegény
egy asztalt, vagy egy széket, amelyet ő maga talált ki, nem adta
volna a köves portékáért. Olyan pedig sok volt; mert az olyanért a
pénzt nem kímélte. És az olyanoknak se a fia, se más hasznát nem
tudja úgy venni, mint ő vette; mert neki semmi házi eszköze olyan
formában nem volt csinálva, mint másoknak szokott lenni. Azok mind
más formájúak voltak. A székek, asztalok, úgy elbomlottak
egymástól, hogy ládákban lehetett elrakni. Elítélheti már ked, hogy
az asztalos és a lakatos többet nyertek rajta, mintsem az ötvösök.
Egyszóval, néném, a franczia példabeszéd bé nem tölt rajta, amely
azt mondja: hogy boldog fiú az, akinek az atyja elkárhozott – értvén
az olyan atyát, aki sok hamis keresettel való jószágot hágy a fiára;
mert ő szegény az igazán való keresetből is igen keveset hagyott.
Hat vagy hét aranyát találtam a kalamárisládájában, és minden
kincse, mikor megholt, ötszáz tallérból állott. Azt kérdhetné ked,
hogy hová tette a pénzit, mivel hol hetven, hol hatvan tallérja járt
egy napra? Két szóval csak azt felelem kednek, hogy sok embert
tartott, azoknak sok fizetést adott: és megannyit költött az építésre;
a harmadik és a leghasznosabb költsége az isteni szolgálatért, és a
kápolnájáért volt. De ő annak hasznát is vette szegény. Nem is
lehetett volna néki azt mondani, amit mondottak egy franczia
királynak, aki is egy spanyol követet a visszámenetelkor meg
akarván ajándékozni, monda az urak előtt: ezt a követet meg
akarnám ajándékozni, de olyan portékát szeretnék neki adni, amely
nekem sokban tölt, de amelynek nem veszem hasznát. Egyik az urak
közűl, aki tréfás volt, mondá a királynak: add oda a kápolnádot;
mert arra sokat költöttél, de semmi hasznát annak nem veszed. A
bizonyos, hogy tudta szegény hasznát venni a kápolnájának – De
sok más olyan költségeket tett, melyek haszontalanok voltak. Talám
az is haszontalan volna, ha többet ilyeneket írnék. Azért elvégezvén
maradok, kedves néném, bajban, szomorúságban úszkáló szolgád.
 CXIX.
Rodostó, 18. január. 1736.
A mindeneknek teremtője megadta érnünk ezt az esztendőt –
hálá legyen az ő szent nevének. Én elég bajban és szomorúságban
értem meg, de aki a keresztet adja, a vígasztalást is attól kell várni.
A fejdelem levelét vettem. Gróf Bonnevalnak elküldötte a
procurátióját, hogy amég ide érkezik, addig minden dolgát folytassa,
és minden jószágát kezihez vegye. A nekem nagy könnyebbségemre
lesz, mert aki panaszolkodik, lesz kire igazítanom. De a szegény
urunk, ha ezt láthatná, keserves szemekkel nézné a fiának ezen
cselekedetét, hogy inkább bízza egy idegenre dolgát s jószágát,
mintsem olyanokra, kik gyermekségektől fogva szolgálták az apját.
De abban menthetem a fiát, hogy az atyja szolgáit nem üsméri;
Bonnevalt pedig Bécsben, minekelőtte a hitet megtagadta volna,
még generálisságában üsmérte. Akinek is a portán, hálá istennek,
igen kevés hitele vagyon. Isten azt úgy rendelte azért, hogy mások,
kik őtet akarnák követni, tanuljanak rajta.
Azt írod, néném, hogy a vezér helyett, kit az elmúlt holnapban
letettek vala, a Sziliktár agát tették helyébe. Ilyen a világ. Hihető,
hogy alkalmatosabb a hadakozásra; mivel nincsen több
negyednapjánál, hogy itt a városban kihirdették a muszkával való
hadakozást. Hadakozzanak, nem bánom – nekünk abban semmi
kárunk, se hasznunk, csak az isten az elménkben való békeséget
adja meg. Ámen.

CXX.
Rodostó, 15. máji 1736.
 Azt ne gondold, néném, hogy megholtunk volna. Még élek; mert
eszem és írok: a halottak pedig úgy reá tartják magokot, hogy
egyiket sem cselekszik. A testünk mindennap jól lakik, de az elménk
igen koplal a vígasságtól. A többi is érzi a maga bibijét; de én duplán
érzem – mind a magamét érzem, mind a másét kell néznem,
haszinte nem tehetek is rólla. Én soha ilyen állapotban nem voltam,
ne is adja isten, hogy többször legyek. Legkissebb vígasztalásom
nem lehet – a jó isten valóságoson magamra hagyott engemet.
Mindennap a sok bosszút látom: de isten kegyelme nem engedi,
hogy érezzem. Akikkel legtöbbet vagyok, és akik legtöbb jó szót
adnak, és nagyobb barátságot mutatnak, ugyanazok akarják
meghomályosítani becsűletemet. Egy kis jó kedvem nekik méreg, és
kedvetlenségem előttök kedves. – Mindennap újítják ellenem való
beszédjeket. Mindezeknek pedig, néném, nem más az oka, hanem
hogy ki nem osztogatom nékik a fejdelem jószágát. Hogy pedig ki
nem osztogatom, azt gondolják, hogy magamnak tartom. Hadd
beszélljenek, csak én az igaz úton járjak.
Már másutt megcsillapodott a hadakozás. Augustus lengyel király.
Dom Carlos neápolisi király. A lotharingus herczegnek Lotharingiáért
a Toscanumi herczegséget adták. És Lotharingiát a franczia
Stanislaus királynak adta, hogy bírja holtig, és így kiki megelégszik a
részivel. Itt pedig más hadakozás kezd gyuladni a töröknek a
muszkával. Már a boncsokokot kitették Konstancinápolyban, az a jele
a hadakozásnak, és hogy egy holnap múlva a vezér megindúl a
hadakkal. Az isten, aki minden dolgokot vezérel, adja vígasztalását
nékünk.

CXXI.
Rodostó 15. aug. 1736.
 Egynehány leveleimre csak nem vehetek választ. Már
elkezdettem volt magammal hitetni, édes néném, hogy a vezérrel
elmentél volt táborban. De hiszem onnét is lehetett volna már
választ adni leveleimre. Itt az a híre, hogy a vezér a Duna mellé
szállott táborban. A muszkák pedig Tatárországban igen vadászszák
a tatárokot – ha mind megeszik sem bánom. De azt bánom, hogy itt
olyan szomorú életet kell élnünk. Ellankadott szívünk és kedvünk –
csak a sok suhajtást kell hallanom. Egynehány rendbéli leveleit
vettem a fejdelemnek, amelyekkel mégis megvígasztaltam a több
kenyeres társaimot. – De a vígasztalás csak harmadnapig tart,
azután ismét a suhajtást kezdik el. Énnekem mindenikét kell
vígasztalnom és biztatnom; énnekem pedig még nagyobb
szükségem volna a vígasztalásra, mint másoknak; de engemet csak
az egy isten vígasztal, és ő ád erőt a kereszthordozásra. Magamban
kell megfojtanom szomorúságimot. Haszontalan volna sok bajomot
mások eleiben terjesztenem. Desőt még, ami legnehezebb, meg kell
magamot tűrtöztetnem, és úgy tétetnem magamot, mintha legjobb
kedvű volnék; holott belsőképen mind mást érez a szívem.
Minden leveleiben a fejdelem írja, hogy eljő, de még itt nincsen.
Azonban a szükség szaporodik, a baj és a panasz nagyobbodik, és,
minthogy nem tudnak kit okozni, engemet szűntelen látván reám
fordítják panaszokot. Azt sem bánnám, csak nekik használna. –
Amely állapotban teszen isten, ahoz kell magunkot alkalmaztatni.
Sokszor jut eszemben a szegény urunk jövendőlése; mert egyszer a
többi között a vásárlásról való számadást hogy oda adtam volna, –
mert én vásároltattam ami a köntösihez és a házbéli eszközihez
kívántatott – a fizetőmester, aki vásárolta parancsolatomból, nekem
számot adott, én pedig azt a számadást megmutattam a
fejdelemnek. De azt jó megtudni előre, hogy szegénynek olyan
természete volt, hogy a számadásban nem nézte, hogy miért
adtanak harmincz vagy negyven tallért: hanem, ha tíz vagy tizenkét
poltura érő portékát olcsón vettek-é vagy drágán. Az olyan apró
állapotban mindenkor gáncsot talált. – A számadásban tehát
egynehány poltura érő portékán megakad a szeme, és kezdi
mondani mintegy nehezteléssel, hogy drágán fizették, nem kellett
É
volna úgy venni. Én azon szokásom ellen felindúltam, mert nekem
úgy tetszett, mintha bennem kételkedett volna, és mondám mint
goromba: ha bennem kételkedik, parancsolja másnak aki
vásároltasson. Erre szegény semmit nem felel, csak a kezembe adja
a számadást, és elfordúl tőllem érdemem szerént – én is kimegyek.
Másnap semmit sem szól hozzám, én pedig csak várom, hogy
szóljon. Még másnap, akkor sem szól semmit is – a már nekem
nehéz volt, mert megüsmértem ostoba cselekedetemet.
Harmadnapján már nem tűrhettem, bémegyek utánna az
íróházában, ott eleiben borúlok, és könyves szemmel csókoltam
kezét, és kértem bocsánatot. Erre az a ritka és nagy ember megölel,
és mondja: „Megbocsátok – sokszor eszedbe jutok én neked, ha
meghalok – sokszor megemlegetsz engemet: de akkor késő lesz.“ Ha
akkor sírva hallottam ezeket a szókot, most könyves szemmel jutnak
eszemben. Bé is teljesedtek. – Isten így akarta – mindenben
dicsértessék szent neve. Megmondottam, hogy a szomorú levélnek
rövidnek kell lenni, azért el is végezem.

CXXII.
Rodostó, 6. decemb. 1736.
Hálá légyen istennek. Ha sokára is, de elérkezék Rákóczy József.
Azt gondoltuk, hogy mindakettő eljő: de csak a nagyobbik jött el. A
hajó Gallipolinál maradott – maga egynehányad magával ide jött
szárazon. Tegnap estve nem akarván közinkben jönni, csak a
vendégfogadóban szállott. Elérkezését tudtomra adatván, oda
mentem hozzája. Ma is voltam egynehány órát véle, mivel
Konstancinápolyban ment. Még nem tudhatok ítéletet tenni felőlle. –
Isten tudja, micsodás lesz. Csak azt vettem észre, hogy haragos.
Éppen jókor érkezett. Nekem azon örűlni kell – a sok bajtól
megmenekedem. Nem volt több tíz tallérnál az egész ház költségére.
De aki a fogat adta, ennünk is ád.
 RÁKÓCZY JÓZSEF FEJDELEMNEK EBBEN AZ
ORSZÁGBAN ÉRKEZÉSÉRŐL VALÓ LEVELEK.

CXXIII.
Rodostó, 2. jan. 1737.
Adja isten, hogy az ő áldásával és vígasztalásával kezdhessük és
végezhessük ezen esztendőt. A fejdelem egynehány napot múlatván
Konstancinápolyban, a bújdosó felekezeti közé az elmúlt holnapnak
17-dik napján ide visszátért. Ennek a hirtelen való visszátérésnek
pedig oka az, hogy mihent a porta megtudta, hogy
Konstancinápolyban érkezett, mindjárt megizente, hogy ide
visszátérjen. – Nem is kelletett volna oda menni: de Bonneval volt az
oka. Mert minthogy a portának a császárral való békesége még tart:
desőt még minthogy a császár, a porta és a muszka között való
közbenjáró, a porta nem akart okot adni a császárnak a panaszra,
hogy miért hozatta maga mellé a fejdelmet; mert itt igen tartanak
attól, hogy a császárt valamiben megboszontsák – mert nem
akarnak két ellenséget csinálni – az egy is elég most nekik. Ezen
okból küldék oly hamar visszá a fejdelmet, aki is mint fogja magát
hozzánk alkalmaztatni, nem tudhatom: de amint észre kezdem
venni, igen messze esett almafájától. Légyen isten akaratja –
másszor többet.

CXXIV.
Rodostó, 3. martii 1737.
Bezzeg, néném, nyertünk mi a változásban, mint Bertók a
csíkban. Vígasztalásunkra vártuk ezt az ifjú fejdelmet: de
szomorúságunkra jött. A szép rendtartást, amelyet az atyja szabott
volt közöttünk, és amelyet oly igen igyekezett annyi esztendők alatt
megtartani és megtartatni velünk mind holtig, azt a fia harmadnap
alatt felfordítá, és annak elrontásán kezdé el az itt való életét
úgyannyira, hogy olyan kevés idő alatt abban a keresztyéni, és
fejdelemhez illendő rendtartásban csak egy kis fótocska sem marad
meg. Minden eltöröltetett, és csak a nagy rendetlenségnek ködje
szállotta meg a házunkat. Csak ebből elítélheti akárki, hogy mit
remélhetünk, kivált mí, akik olyan nagy fejdelmet szolgáltunk volt,
akinek minden dolga okosságból, rendből és kegyességből állott.
Most pedig mind ellenkezőt látunk; mert a rendet nagy rendetlenség
követte; az okosságot a hebehurgyaság, a kegyességet a harag és
az idegenség, ugyannyira, hogy harmincz esztendőtől fogva való
bújdosásunk oly súlyosnak nem tetszett, mint már ez a három
holnap. Most suhajtjuk leginkább a mi megholt urunkot; mert
szomorúan kell néznünk az atyja és a fia között való vagy
külömbséget. De már ebben benne vagyunk.
Mihent ide érkezett, az atyjának minden jószágát híven keziben
adtam. Való, hogy káromlás nélkül nem maradtam; mert a hamis
atyafiak sokkal vádoltanak, és a hamis vádolásra a fejdelem sokat
vizsgálódott utánnam alattomban; de becsűletem megsértésére valót
semmit nem talált. Ezt nekem maga is megvallotta. Nincsen semmi
jobb, mint az igaz úton járni. A volna kívánatos dolog, hogy az atyja
nyomdokát követné; mert a bizonyos, hogy a porta vizsgálódik
utánna, hogy micsoda természetű? – Az kérdhetnéd néném, hogy én
mint vagyok az elméjében? Csak úgy, mint a többi. Nekem csak
istenfizessét sem mondott azért, hogy jószágára, cselédire viseltem
gondot. – Itt tegnap nagy földindúlás volt. A föld sem nyughatik
alattunk. Jó egészséget, néném.

CXXV.
 Rodostó, 20. julii, 1737.
Itt, néném, minden dolgaink rendetlenűl és zürzavar módjára
folynak, és minden felfordúlva – csudálom, hogy mi is a lábunkon és
nem a fejünkön járunk. A bizonyos pedig, hogy az isten ebben a
fejdelemben sok szép talentumot adott. Eszet szépet adott, és ha azt
úgy oktatták, nevelték volna mint kívántatik, dicséretre méltó dolog
lett volna. De a természetét kellett volna megzabolázni, és rendben
venni még igen ifjú korában. De mindenben szabaddá hadták, és a
természet rendetlenné, változóvá és állhatatlanná lett – azért is oly
haragos és változó. Arra soha sem tanították, a természet sem vitte
reá, hogy azon inkább igyekezzék hogy szeressék, mintsem féljenek
tőlle. Minthogy bővségben nem neveltetett volt, hanem csak nagy
szabadosan, azért se azt nem tudja, hogy mi a fösvénység – se a
helyes megtartás – se azt, hogy mi légyen a helyes adás – se azt,
hogy mi légyen a nemzetihez való szeretet; mert soha a nemzetivel
nem társalkodhatott.
A már bizonyos, hogy ebben a holnapban a császár a
passzaroviczai békességet a törökkel felbontotta, és letévén a
mediátorságát a muszka mellé állott. Ha lehet-é olyanformán a
békeséget felbontani, vagy sem, azt a theologusok végezzék el; mert
azt elvégezték, hogy nem keresztyéni tartás a hitetleneknek a hitet
meg nem tartani. Mivel a töröknek az isten szintén olyan igazságos,
és örökös istene lévén, mint nékünk, őhozzája is olyan igazsággal
vagyon, mint hozzánk. Azt nem tudom, mikor bontotta volna fel a
török a békeséget; de azt tudom, hogy egy keresztyén császár
felbontotta – meg is büntetődött érette. Az olyan példán most is
lehetne tanulni. A törökök, ha azt nem reménlenék, hogy az isten
most is igazságot teszen nekik, kétségben esnének. Aminthogy igen
tartanak, méltán is; mert két nagy és hatalmas császár ellen kell
hadakozniok, akik ketten Európából kiűzhetik – de tegyük utánna, ha
isten úgy rendelte. Talám már errevalónézve a portán is inkább
néznek reánk; mert még most igen rossz renden vannak dolgaink. –
Érdemlünk-é egyebet?
 CXXVI.
Rodostó, 13. sept. 1737.
A békeség fel lévén bontva; azért a portának sem lévén
szükséges, hogy arra vígyázzon, amire eddig kelletett vigyázni; erre
való nézve a kalmakán egy levelet külde ide egy vezéragától,
amelyben tudtára adja a fejdelemnek, hogy a porta kívánja
Konstancinápolyban való menetelét: a porta meg akarván ezzel
mutatni, hogy teljességgel való ellensége a német császárnak, és
belőllünk ijesztőt akar csinálni. Szegény fejdelem, ha most élne, mit
gondolna, és mit csinálna? Mert azt sokszor hallottam szegénytől,
hogy nem kívánja a portának a némettel való hadakozását; mert
irtózik a törökkel való hadakozástól, és hogy inkább szereti itt
halálát, mintsem azt látni, hogy érette rablásokot tegyenek
Erdélyben. Elég a, hogy mi bémegyünk, isten tudja mire. Azt is jó
megtudni, hogy új vezért tettek a táboron. Többet nem írok, mert
készűlni kell. Amely helyben pedig sok esztendőket töltött valaki,
onnét nehezen mozdúl ki. Jó egészséget, néném!

CXXVII.
Konstancinápoly, 21. sept. 1737.
Elhagyók, néném, Rodostót annyi esztendők múlva.
Kibontakozánk onnét, de hogy? csak herdiburdi módjára. A fejdelem
csak kevesed magával indúla meg: de úgy, mintha az ellenség lett
volna a hátunkon. Még csak annyi időt sem adott magának, se
nekünk, hogy a portékáit elrakják. E talám csak arra való volt, hogy
elmondhassa, amit nékem mondott: „Nem halok én itt meg, mint az
apám.“ Nem felelék reá, de gondolám, hogy talám még Erdélyben
sem. Elég a, hogy tegnap ebédtájban a város mellé érkezvén, egy
udvarházhoz vivének. Ott a császár tisztei a fejdelmet
megvendégelék. Ebéd után mind a fejdelem, mind mi alánk
paripákot adának. Onnét megindúlván pompával kísérék a császár
tisztei a szállására, amely csak egy szőcs háza, de kényesen
ellakhatik egy fejdelem benne. A házak mind fel voltak ékesítve az
ide való mód szerént a császár parancsolatjából.
Minthogy még itt igen újak vagyunk, azért semmi új dolgot nem
írhatok többet, hanem csak azt írom időtöltésért, hogy olyan nagy
állatot láttam, aki felől gyermekségemtől fogvást hallok beszélleni, és
kívántam látni. Már ebből észre veszi kegyelmed, hogy az egy
elefánt. Ez a nagy állat egérszőrű. A feje olyan, valamint írják. A
fülei, valamint az asszonyok legyezője. A szájából kétfelől két vastag
fog nő ki, mint a karom. Azok pedig hosszak, és az ételre azok neki
nem használhatnak: de az is bizonyos, hogy a természet azokot neki
hasznára adta – az is bizonyos, hogy az esztergálosok sok szép
drága munkára fordítják azokot. De amit leginkább csudáltam abban
az állatban, – az orrát – de orrnak nem mondhatom, mert az orra
végiből jő ki egy fityelék, valamint a pujkának. A pedig hosszabb fél
ölnél, és vastag mint a karom. Az úgy hajlik, mint egy korbács –
annak a vége olyan, mint egy disznónak az orra, két lyuk megyen fel
rajta mind végig, valamint két szivárványon. Azon szívja fel a vizet,
mikor iszik, vagy mikor magát mossa, azzal fecskendezi. Azzal ád
magának enni – a neki olyan, mint nekünk a kezünk. Ő azzal egy
polturát felveszen, ő azzal egy csomó szalmát felveszen, és magát
mindenütt legyezi; mert a farkának azt a hasznát nem veheti. Akit
pedig azzal megüt, meg vagyon ütve. Egyszóval, nem lehet
kigondolni, aki azt nem látja, hogy mennyiféle hasznát veszi ő
annak. A lábai mindenütt egyaránsú vastagságúak, mint az oszlop –
vannak olyan vastagok, mint egy embernek a czombja. A magassága
13 arasz volt – de e még csak a kisdedek közűl való. Csudálatos az
isten az ő munkáiban. Elég már arról a nagy állatról beszélleni.
 CXXVIII.
Konstancinápoly, 11. octob. 1737.
A fejdelem 7-dikben a kalmakánnál volt audientián, aki is egy
paripát küldött a fejdelem számára. Hasonlóképen mindenikünk alá
is szépen felöltöztetett lovakot. A csauz pasa jött a fejdelem után, és
nagy pompával vitte a kalmakánhoz. Ott csak kevés ideig lévén, egy
nyusztos mentét adata a fejdelemre: mireánk pediglen
mindenikünkre egy kaftánt, és azután mindnyájan megcsókolók az ő
kalmakáni kezét, és visszátérénk hasonló pompával. Elkezdők a
komédiát, mert itt azt gondolják, hogy mentől nagyobb becsűletet
tesznek nekünk, a német annál inkább megijed. Én már másodszor
látok ilyen komédiát ebben az országban. A theátrumról hogy
szállunk le, meglássuk. Gratiánus azt mondja, hogy mihent a
czitromból a levit kifacsarják, elvetik – és mikor az ember a
csorgóból akar innia, meghajol előtte; de azután hátat fordít neki.
Ilyen a világ!
A tegnapi napot nem mondhatom, hogy elvesztettük volna; mert
a moldovai és havasalföldi vajdánékot volt a fejdelem látogatni csak
kevesed magával. Mindenik reá tudta magát tartani. A fejdelmet
megajándékozták – bennünket is egyegy keszkenővel. Mindenik
czifrán volt. Mindenikének pedig a szépségével a férje
megelégedhetik. Férfiú cselédjeket igen keveset láttam, de szolgálót
mindenikénél nagy sereggel – valamint egy majorháznál a sok tyúk.
A való, hogy a mi fejdelmünk igen hideg szemekkel nézte ezeket a
görög fejdelemnéket, se a szép tyúkoknak balfelől való gondolatot
nem adott; mert még abban az órában is a hideg volt rajta, amely
már egy darab időtől fogvást csaknem mindennap vagyon rajta, és
amiolta ebben az országban érkezett, az egészsége teljességgel
megromlott. Talám az is okozza a minden kicsidért való haragját.
Való, hogy egy szempillantás alatt elmúlik: de minden
szempillantásban megújúl. Jó egészséget, néném.
 CXXIX.
Konstancinápoly, 3. decemb. 1737.
Már ezután, néném, csak a pompáról kell írnom. Ma egy nagyon
menénk által, amelyet leírom, ha únadalmas lesz is.
Tegnap a porta tudtára adatván a fejdelemnek, hogy ma
audientiája lenne a császárnál, azért ma jó hajnalban a fejdelem
hajóra üle az egész udvarával, és a konstancinápolyi kapu előtt
kiszálla. Ahol már várt bennünket a csauz pasa sok csauzokkal és
lovakkal. – A fejdelem a császár paripájára ülvén, mi is más
paripákra, nyolcz órakor a császár második kapujához érénk. A
fejdelem a lóról leszállván, egy kevéssé a kapu között leülteték. E
pedig csak azért volt, hogy megmutassák, hogy a császár kapujánál
várakozni kell, akárki legyen a. Egy kevés idő múlva a csauz pasa
megjelenté, hogy már bé lehetne menni. A második kapun
bémenvén csaknem olyan udvarra találánk, mint az első. Ebben az
udvarban pedig jobbkéz felől valának egy csuportban mintegy ezerig
való jancsárok – az udvaron pedig vala lerakva messze egyik a
másikától ötszáz tál étek. Amidőn az udvar közepén valánk, egy
kiáltásra a jancsárok nagy zúgással a tálakra rohanának, valamint az
ellenségre, hogy ki kaphat el hamarébb egyet belőlle – egy
szempillantás alatt egy tál sem marada a földön. A pedig szokás,
hogy a császár így megvendégelje a jancsárokot azon a napon,
amelyen fizet nékik. A pedig igen rossz jel a császárnak, amidőn a
jancsárok nem akarnak futni az ételre. – Balkéz felől pedig az út
mellett 12 paripa volt sorjában – mindenikét két ember tartotta
ezüstlánczokon, és mindenik gazdagon fel volt ékesítve – kivált a
négy utólsó; mindenikének rubintos szerszáma volt, a fejeken toll, és
gyöngygyel varrott csábrág rajtok. Ezeknél se szebb lovakot, se
czifrábbakot nem lehet másutt látni. – A fejdelem előtt két csauz
pasa menvén, a dívánházban bémene. A kalmakán és a több
főrenden lévők felkelének, és köszönték, és a szokott helyre
leülteték. A dívánház pedig négy szögeletű nagy bolthajtásos palota.
A kalmakán a vezér helyett középben a fal mellett ült, a több tisztek
kétfelől. A vezér feje felett pedig egy kis ablak vagyon, ahonnét a
császár mindent láthat és hallhat, de őtet nem láthatják. Azután a
szokás szerént olyan embereket hívának bé, akiknek valamely perek
vagy panaszok volt. Ezek egyenként menvén a kalmakán eleiben,
supplicátiót adának néki – a supplicátiót felszóval elolvasák – egykét
szóval, arra mit felelt a kalmakán, a supplicátióra felírták, és a
kérőnek a keziben adván a házból kiigazították. Azután más
rendbélieket vivének eleiben, azokkal is úgy bántanak. Fél óra alatt
húsz személynek elvégezé minden baját és perét. A vezér egy
szovával minden törvénykezésnek véget vet, igazságot teszen egy
szempillantás alatt akármely nagy dologról, akit halálra ítél, azt
mindjárt viszik akasztani, akinek a jószágát visszá akarja adatni, a
mindjárt végben megyen. – Ezek a rövideden való törvényes dolgok
véghez menvén, azt szép dolog vala nézni, azután a palota
közepiben három sorjával kilenczszáz erszény pénzt rakának mind
bőrzsacskókban. Egy kevés idő múlva érkezék a csauz pasa a
császár parancsolatjával, a kalmakány eleiben mene az ajtóig, elvevé
tőlle a parancsolatot, a fejére tevé és megcsókolá, és helyére üle, és
elolvasá. Amelyben a volt, hogy fizessen a jancsároknak. Azonnal
parancsolá, hogy kezdjenek a fizetéshez. Egy óra alatt azt a sok
pénzt mind kihordák nagy renddel és csendességgel. A meglévén,
valakik a dívánban ültenek, mindenik eleiben egy asztalt tevének, és
mindenik asztalra egyaránsú étket vittek egyszersmind. Legalább
mindenik asztalra vittek egymásután húsz húsz tál étket. De azzal az
ebéd nem tarta tovább fél óránál, mert a török gyakorta eszik, de
keveset egyszer. Egy tálból két-három falatot eszik, azt mindjárt
elviszik, mást tesznek helyiben – abból is annyit, és így mind végig,
ha száz tál étek volna is. – Ebéd után a dívánházban olyan szomorú
hallgatás volt egy óráig, mintha senki nem lett volna a házban: noha
tele volt. Azután két csauz pasa az ajtóig jövének, a két kadileszkert
kiszólítták, és a császárhoz vivék. – Egy fertály óra múlva ismét
visszájövének a kalmakányért, aki is felkelvén a kaptán pasával a
császárhoz menének. Egy kis idő múlva a fejdelemért is eljövének,
és oda vivék, akire egy nusztos kaftánt adának. Mihent a császár
eleiben érkezék, akit is köszöntvén a császár felelé néki: „Az apád
énhozzám sok ideig való hűséggel volt, gondolom, hogy te is fogod
aztot követni.“ A fejdelem kijövén a császártól, mi is mindnyájan
kaftánban lévén, a második kapun kivűl a császár paripájára üle, akit
is oda ajándékozák; mi is lóra ülvén a szállás felé indulánk. A csauz
pasa a fejdelem előtt ment, a szállásig kíséré, és vége lett a
komédiának, és ennek a levélnek.

CXXX.
Konstancinápoly, 16. decemb. 1737.
Ma megláthatók, hogy miért kap az ember e világon. Az Aesopus
mondása mindennap bételjesedik; mert ez a bölcs, ha pogány volt
is, de igazat mondott; mivel egyszer azt kérdették tőlle, hogy mit
csinálnak az istenek az égben? azt felelé reá: „Hogy minden dolgok
csak a, hogy kit felmagasztaljanak, kit megalázzanak – egyiktől
elvegyék, a másiknak adják.“ E ma megtörténék a vezéren. Aki is a
táborról visszátérvén, nagy pompával ment keresztűl a városon.
Talám ugyan érzette, mert szomorú ábrázattal láttuk. A Mahomet
zászlóját a császár udvarában letévén, a házához alig érkezék, hogy
a pecsétet elvették tőlle, és a vezérségből kiiktatták. Mindenit
elpecsételték, és a kalmakánt tevék a kerékre, hogy ott üljön, amég
lehet. Ennek a neve Mehemet Gyümrühcsi. Még eddig hozzánk jól
volt. De még eddig mi sem tudjuk, miben vagyon dolgunk. Ez a
vezér fővámos volt – elítélhetni, ha tud-é hadakozni. Ő lássa, csak
hozzánk jó legyen. Jó egészséget, néném.

CXXXI.
Konstancinápoly, 25. január. 1738.
 A vezér tepnap megizené, hogy három vagy négy nap meg kelle
indúlnunk, és hogy ma a vezérhez kellene menni. Oda is menénk
nagy vizes pompával; mivel nagy eső volt. A vezér melléje ültetvén a
fejdelmet, egy kevés idő múlva kávét adata, és a fejdelemre egy
nusztos mentét adának, és minket felkaftányozának. E meglévén, a
vezér és a fejdelem felkelének, és a vezér a fejdelem kezében adá az
ethnamét, amely levélben a császár erdélyi fejdelemnek üsméri lenni
a fejdelmet; a fejdelem is a vezér keziben adá a portával csinált
szövetségnek levelét, és elbúcsúzának egymástól – és a nagy
esőben mégáztatók a kaftánt. Ebéd után pedig a császár harmincz
lovat külde a fejdelemnek – a fele szép paripák voltak, a fele
közönséges lovak, és ezek mellé egy bécsi hintót hat lóval. Elég a,
hogy mi már készülünk a bévett szokás szerént, tudniillik igen szép
rendetlenséggel; mert holnapután el kell indúlnunk, vagy akarjuk
vagy sem. Azért nem írhatok többet.

CXXXII.
Drinápoly, 5. febr. 1738.
Kedves néném, mi ide érkezénk úsztatva; mert azt elmondhatni,
hogy mindenütt úsztattunk a sárban. De már azt is meg kell
mondani, hogy mikor indúlánk ki abból a császári városból.
Elvégezvén tehát ott a komédiát az elmúlt holnapnak 27-dik napján,
elkészűlvén nagy hirtelenséggel, elindúlánk ebéd után ritka és fényes
rendetlenséggel. Mert hogy a portán és másutt nagyobb ítélettel
legyenek irántunk, a porta két kapicsi pasával kísérteté ki a fejdelmet
a városból. Egy pediglen mindenkor mellettünk fog lenni, hogy
gondja légyen az úton mindenre, és egy defterdár, aki fizessen. Még
itt leszünk vagy két nap. Előre ellátjuk, micsoda kedvetlen útazás
lesz a mienk, mind az időre, útra, és más okokra való nézve. Itt nagy
tisztelettel és becsűlettel fogadták a fejdelmet. Az útban hosszú
levelet nem lehet írni, azért elvégezem, és jó egészséget kívánok
kegyelmednek.

CXXXIII.
Csernavoda, 19. febr. 1738.
Mi, istennek hálá, ide érkezénk tegnap, igen nagy bajjal: de
egészségesen. Tegnap húshagyó kedd volt, de mi még tegnap
kezdettük a bőjtöt, és ha mind úgy bőjtölünk, amint elkezdettük,
koplalás lesz a vége; mert semmit sem találtunk. Talám jobb lesz
ezután; mert itt fogunk maradni egy darabig. Útunk pedig igen havas
volt – főképen, hogy általjöttünk a hegyeken. Csaknem mindenütt jó
bulgár faluk vannak, ahol ennivalót lehetett találni – bort eleget. Már
azokban a falukban szalonna elegendő, amely Törökországban igen
ritka liktárium. De elsőben a bulgár asszony előtt keresztet kell vetni,
és úgy ád szalonnát: másképen nem adna. Oka ennek az, hogy ha
egy töröknek adna szalonnát, azt mások meglátnák, lakoznék érette.
Csernavoda igen ocsmán helytt vagyon: de nagy falu, szép házak
vannak benne. Fele oláhok, fele bolgárok lakják, kevés török. De
gazdag kereskedők vannak itt. Mind inkább Erdélyben kereskednek.
A házak mind egyformán vannak építve. Többet is írnék, ha volna
mit. Én pedig maradok kegyelmednek.

CXXXIV.
Csernavoda, 5. martii, 1738.
Talám már az írást el is felejtette kegyelmed. Én még el nem
felejtettem, azért azt írom, hogy tegnap érkeztem visszá
Bukurestből. A fejdelem Konstantinus vajdát küldött volt köszönteni.
Aki is nagy becsűlettel fogadott, és pompával vitete magához. Amég
ott voltam, a vajda tartott tisztességesen, és becsületesen is
bocsátott el. A Dunán száraz lábbal mentem, és jöttem által. Attól
igen féltem, hogy a lábam belé ne sipadjon. Rosszabbúl jártam
volna, mint szent Péter. A vezér levele ma érkezék, amelyben
mindenféle ígéretek bővelkednek. Abban a sok biztatások, hogy 30
vagy 40 ezer embert adnak melléje: de abban Tamás vagyok.
Végtire azt írják, hogy innét Vidinben kell menni – mire, mivégre?
isten tudja. Csak úgy bánnak velünk, mint a gyermekekkel, és vázt
akarnak belőllünk csinálni; mert azt gondolja a porta, hogy mihent
Vidinben érkezünk, az egész Magyarország és Erdély lóra ül, és
hozzánk jő. Talám úgy lehetne, ha az öreg urunk élne. De most,
hogy hozzánk jőjön valaki, isten ne adja: hanem kedet tartsa meg.

CXXXV.
Vidin, 7. april. 1738.
Már azt is végbe vittük, hogy ide jöttünk, de postán; mert mi
egyébképen nem tudunk járni, haszinte tíz napig voltunk is az úton.
Elég a, hogy az elmúlt holnapnak 27-ik napján szaladánk ki
Csernavodáról. Azt nem kell gondolni, hogy az ellenség űzött volna
ki, hanem hogy mi mindent szaladva cselekeszünk. Postalovakot
mindenütt adának alánk, és a portékánk alá. Azt elmondhatni, hogy
a portékánk több pénziben áll már a császárnak, mint magunknak;
mert a sok postalovat mind a császár fizeti. Az útunk nem volt
unadalmas; mert igen szép földön jártunk – csaknem mindenütt a
Duna mellett. A való, egy kevéssé pusztás, mert a faluk is puszták
most a hadakozásban. Azt a szép földet mind ráczok bírják, akik nem
igen dolgozók – a fejér nép igen csúfos süveget visel. Tegnap,
amidőn két mélyföldnire lettünk volna Vidintől, a pasa három vagy
négy százig való lovasokot külde előnkbe, akik mind czifrák, mind jó
paripások valának. A Dunaparton pedig egy kis mélyföldnire a
várostól a pasa sátorai fel valának verve. A tihája előnkbe jövén a
pasa nevével köszönté a fejdelmet, és a sátorok alá vivé, ahol
megvendégelé a fejdelmet. Ebéd után a fejdelem a pasa paripájára
ülvén nagy pompával érkezénk a városban ágyúdörgések között.
Nem a várban, hanem a külső városban vagyunk szállva. Másszor
másról írok, most ez elég.

CXXXVI.
Vidin, 11. april, 1738.
Tegnap a mi főgenerálisunk megvendégelé a fejdelmet. Úgy
tetszik, hogy ezt a pasát méltán nevezhetem generálisnak – ha e
nem elég, gubernátornak nevezem, mert a három boncsokos vezér,
és legalább hatvan vagy hetven ezer embernek parancsol hadakozás
idejében. Az ő pasasága pedig mind szélesebb, mind hosszabb, mint
csaknem Erdélyországa. Hát az ilyet nem lehet-é híni generálisnak
vagy gubernátornak? – Ő pediglen az ő tartományának mintegy
örökös ura, mindaddig valamég ki nem teszik belőlle. A pasa tehát
sátorokot vonatván fel a városon kívűl, tegnap 8 órakor oda menénk
nagy pompával. A pasa is egy óra múlva nagy czeremóniával oda
érkezék, és a maga sátorában letelepedék. Erre jó vigyázni, hogy
nem ő várt minket a sátorok alatt, hanem mi őtet; mert a török igen
megtudja tartani a czeremóniát. Egy óra múlva a fejdelem hozzája
mene, és a beszéllgetés egy óráig tarta. – Ez a pasa szép ember,
vezéri módon termett. Ez örmény volt, azért is nevezték Halvács
Mehemetnek. Igen kegyes és okos ember. Való, hogy nem volt hadi
ember; mivel a fő harminczadóságból tették pasának. Ebben az
országban egyszersmind nőnek fel az emberek az ilyen nagy
pasaságra, valamint a gomba. Elég a, hogy most minden órán meg
fog innét indúlni legalább ötvenezer emberrel Orsovát lőtetni. A
beszéllgetés után a fejdelem a maga sátorában mene, és a tisztjeivel
ebédhez üle, amelyet a pasa készíttetett volt – legalább ötven tál
étek volt egymás után az asztalon. A pasa a maga sátorában ett.
Ebéd után vagy hatvan jó paripással dzsidáztatott a pasa, azután
czélt lődöztetett flintákból, azután nyilakkal, a paripáit megjártatta.
Mindezeknek vége lévén, öt órakor a vacsorát elhozák, és vacsora
után lóra ülénk és haza ballagánk. Egy kevés idő múlva a pasa is
visszámene a várban. A török vendégség ilyen szomorú vígasság.
Ebédre hívott, de velünk nem ett. Azután nem is láttuk. Mikor
eljöttünk, nem kívántatott elbúcsúzni tőlle. A nagy török urak így
szoktak vendégelni fő keresztyéneket, akik bort isznak.
A belső város nem szép, a külső rút, pusztás és sáros. De a
városon kívűl szép térségek vannak. Itt pedig mindennap szomorú
állapotokot látunk; mert mindennap látjuk, hogy útczáról útczára
hordozzák a rabokot – hol férfiakot, hol leányokot, hol gyermekes
asszonyokot. Boldog asszony az olyan, akit gyermekestől együtt
veszik meg; mert sokszor történik, hogy egy az asszonyt veszi meg,
más meg a gyermekét – egy órában úgy elválnak egymástól, hogy
soha többé essze nem kerűlnek. – De a rendes dolog volt, hogy
török egy szegény németet akarván eladni, útczáról utczára
hordozta, kiáltván: tíz tallér, hat tallér, öt tallér az ára; de senki nem
igére semmit is érette. A török szegény lévén, nem hogy a rabját
tarthatta volna, de magának sem volt egy polturája is. Haragjában,
hogy senki meg nem akarta venni, a kávéházban viszi, ott eladja egy
findzsa kávéért. Ilyen olcsó itt a császármadár!

CXXXVII.
Vidin, 9. julii, 1738.
Mi repülő félben vagyunk; mert innét is a szokásunk szerént
szaladva kell készűlnünk és megindúlnunk. Kivel, és hová?
hallgassad békeséges tűréssel. E holnapnak ötödik napján a vezér
Nissza felől ide érkezék nagy sietséggel. Vagyon véle fegyverfogható
80 ezer ember. Minthogy siet, azért a hadát tovább nem
nyugosztalja, és ma megindúlunk Orsova felé. Oka ennek a, hogy az
ide való pasa már vagyon másfél holnapja, hogy Orsovát
megszállotta és lőttette. De már annak vagyon két hete, hogy
Königszeg generálís eligazította volt alólla, és a várat megsegítette. A
vezér ezt megtudván, azért jött ilyen sietséggel erre, és azért is
indúlunk ma meg, hogy a pasát megsegítse. Nagy álgyúkot viszen
magával, és mindent, ami kívántatik a várvíváshoz. Olyan álgyú is
vagyon, akinek előtte hatvan bival sétál.
Tegnapelőtt a vezér megizené a fejdelemnek, hogy hagyná el
Vidint, és menne táborban véle. Elkészűlénk tehát a bévett
szokásunk szerént, és a vezér táborára menénk. De hogy menénk? –
mert példa nélkül való dolog a mi dolgunk – senkinek közűlünk lova
nincsen, se semmi tábori eszköze. Lovakot eleget adott a vezér
alánk, de azok postalovak – el lehet ítélni, ha postalovakon kell-é
táborban menni? Elég a, hogy mi azokon megyünk, ugyan postán is
térünk visszá. De e mind meg lehet a komédiában. Ugyanazért is
hurczol oda a vezér, gondolván, hogy ha a táborban leszünk, sok
magyarok jőnek hozzánk. De hálá istennek, egy valamire való nem
jött. Akik jöttek, azok a fára való felmagasztaltatást kerülték el. Csak
a sok szép szót adják, de nem akarják egyéb hasznunkat venni.
Kedves néném, egy kis imádság hasznos volna az olyanért, aki
postalovon táboroz.

CXXXVIII.
Fetislán, 11 julii, 1738.
A bizonyos, hogy a vezér sem adja a császárnak tudtára nagyobb
szorgalmatossággal, hogy hová megyen, és mit cselekszik, mint
amelylyel megírok mindeneket kegyelmednek. Úgy tetszik, mintha a
kedves nénémnek kellene igazgatni ezt a hadakozást. Legelőször
tehát a fővezér megindúla Vidin mellől egész táborával igen jó
reggel. Mi is postán utánna lépteténk. A megindúlás pedig 9-dikben
volt, ide pedig ma 11-kén érkezénk déltájban. Tegnap pedig reá vett
minket a vezér, de nem csak minket, hanem az egész táborát. Azt
pedig csak ma tudtuk meg. A pedig eszerént mene végben. Tepnap
este hat óra után a vezér megindúla egész udvarával – sok fáklyákot
vittek előtte és utánna. Az egész tábor, és mi is azt gondoltuk, hogy
azonhely fogjuk az étszakát tölteni, és hogy a vezér azért indúlt
volna meg, hogy étszaka a hűvösön érkezzék Fetislánhoz; mert a
török táboron olyan szokás vagyon, hogy a had nem indúl meg
egyszersmind a vezérrel. A had már tudja a szálló helyeket, vagy
előre, vagy a vezér után indúl meg – az is ki egy úton, ki máson.
Mikor pedig a vezér megindúl, egyet lőnek ágyúból. A vezérrel pedig
más nincsen, hanem a maga udvara, amely igen sok, és azok a
testőrzők, akik már mindenkor mellette szoktak lenni. A jancsár aga
pedig mindenkor meg szokott indúlni a vezér előtt egy nappal. – A
vezér megindúlván tehát tegnap este, amint mondám, amidőn két
kis mélyföldnire lett volna a tábortól, taraczkokból lőtetni kezde, és
azután flintákból, mintha ugyan ellenség ütött volna reája a Dunán;
mivel mindenütt a Dunaparton kelletett elmenni. Arra az egész tábor
felzendűl, gondolván, hogy a vezér valamely sajkákra lőtetne. Noha
setét volt, de kiki felszedi sátorát, és a vezér után megyen. Egy
kevés idő múlva érkezék hozzánk egynehány csauz a vezér
parancsolatjából, mondván, hogy indúljunk meg mi is, ha
veszedelemben nem akarunk lenni. Elkészülénk tehát nagy
sietséggel, és megindúlánk a vezér után a nagy setétségben.
A török táborral nappal is bajos: de étszaka igen veszedelmes;
mert annak a rettentő sok rakott öszvére, tevéje, a csak megyen ki
egy, ki más úton igen szép rendetlenséggel, és, ha szűntelen az
ember magára nem vígyáz, a bizonyos, hogy felüttetik és
eltapodtatják. Elég a, hogy ma ebédtájban ide érkezénk az egész
táborral. Ma tudók meg, hogy a vezér azért lőttetett az estve, hogy a
had hamarébb utánna menjen. Mi egyik partján vagyunk a Dunának,
a vidini pasa pedig Magyarország felől való parton. Orsova pedig ide
csak három óra, most nem lövik. Az utólsó levelemben
megmondottam volt az okát. De már ismét kezdik lőni, mihent a
sánczok készek lesznek. Azt mondják, hogy 22-dikén lőtetni fogják.
Azt tartják, hogy a két táboron vagyon másfél százezer ember. De ha
számlálnak mindazt, aki kenyeret eszik, kétszáz ezer embernél is
több volna; mert itt a rettentő sok cseléd, a sok mindenféle
mesterember, a sok kufár, kalmár, kereskedő, valamint egy városban.
Egyszóval egy városban annyiféle dolgot nem találna az ember, mint
egy vezérnek a táborán – még ötves mesterembereknek is kell lenni.
A sokféle ételnemű, és más egyéb portékát mind Konstancinápolyból
kelletett a Duna mellé hurczolni. Ítélje el már az ember, ha egy vezér
táborát felverik, mit nem nyernek? Csak szekér több vagyon
harmincz ezernél – ahoz mindjárt harmincz ezer ember.

Amicsoda rendetlenség vagyon, amikor a tábor megyen;1) a rend

szintén olyan nagy, amidőn helyben vagyon; mert itt nagy a
csendesség: gyilkosság, veszekedés, lopás nincsen. De azt itt nem
kell keresni, hogy renddel verjék a sátorokot. Útczákot ugyan
hagynak, de kiki oda veri sátorát, ahová tetszik – senkinek szabott
helye nincsen. – Fetislán pedig egy nyomorú rácz falu. A Trajánus
császár híres kőhídja is itt volt – most is még megvagyon egy darab
belőlle. A vezér is ott akar fahidat csináltatni a Dunán, amely ott igen
keskeny. Egyszóval azt akarom (mondani), hogy ilyen nagy török
tábort láttam. – De úgy tetszik, hogy már mindenről elég tudósítást
adván, elvégezhetem levelemet, és csendességgel várhatom a
parancsolatokot, hogy hová tetszik kegyelmednek hogy vigyük ezt a
nagy tábort, ha megveszszük Orsovát? Addig is maradok – –

CXXXIX.
Fetislán, 26. aug. 1738.
Kedves néném, a kegyelmed parancsolatjára Orsovát megvevők.
Már most nem berdót, hanem Allát kiáltanak benne. Ez a változás e
szerént mene végben: A commendáns látván, hogy a vezér
teljességgel el nem szállana alólla, valamíg meg nem venné. Azt is
látá, hogy az ágyúk a kőfalakon igen sok ajtókat csinálnának
mindennap. De leginkább a vivé a feladásra, hogy a hada igen
betegeskedett; mert a sok nyughatatlanságon kívűl a sziget igen
egészségtelen. Tegyük ehez azt is, hogy a vezér kikiáltatta volt, hogy
aki ostromra megyen, annak 25 tallérja leszen. Erre való nézve sok
száz jancsár íratá fel magát. Az ilyen hírt, ha megvitték a várban,
gondolkozhattak a feladásról. A commendáns megizené 12-kén a
vezérnek, hogy küldene valakit hozzája, akivel végezhessen a vár
feladásáról. A vezér Ibrahim Effendit küldé, aki is mindeneket
elvégezvén, 15-kén a commendáns a vezérhez jöve – nagy
tisztelettel fogadá – és a vezérnek a várat feladá, aki is ajándékkal
bocsátá visszá. Ugyanazon a napon a jancsárok elfoglalák a várnak
egyik kapuját, amég egészen kitakarodik a német belőlle. Ugyanazon
estve meglövék örömét a táboron.
A mi hadunk már is kezd oszlani, és talám csak mi maradunk a
vezérrel. Az idén nem is tart tovább a hadakozás. A mi dolgunknak is
csakhamar vége lesz. A vezér azt izené tegnap a fejdelemnek, hogy
készűljön; mert 30 ezer emberrel Temesvár felé mehet. Ma pedig
megizené, hogy nem is kell Erdélyről gondolkodni, hanem arról, hogy
véle Vidin felé menjünk. Az isten megoltalmazta édes hazánkot a
rablástól. Elég a, hogy holnap innen megindúlunk, és elhadjuk a
fekete szalmával, földdel, fűvel, fövénynyel elegyesen sült kenyeret.
A vezér megigérte, hogy az úton szemben lesz a fejdelemmel –
meglássuk. Ezzel maradok kegyelmednek.

CXL.
Vidin, 1. sept. 1738.
 Már most bízvást elmondhatjuk, hogy vége vagyon a
komédiának, és a theátrumról becsűletesen leszállítának, és a vezér
minden ceremónia nélkül felada rajtunk. Perditio ex te Israel.
Az elmúlt holnapnak 27-dik napján Fetislánt elhagyók, és a vezér
után menénk Vidin felé. Igen kevés had volt velünk. A vezér
megizente volt, hogy az útban szemben lesz a fejdelemmel. A vezér,
minthogy mindenkor előttünk indúlt meg, kilencz óratájban
megszállott ebédelni; nékünk pedig azt mondották volt, hogy ebéd
után szemben lesz a fejdelemmel. Azért utánna siettünk, hogy az
ebédje után a helyre érkezhessünk. De minthogy a vezérnek semmi
szándéka nem volt, hogy velünk szemben legyen, azért csakhamar
ebédelt, és amidőn látta, hogy közelítünk sátorához, fogja magát, a
hintójában ül, és elmegyen előllünk. E már nem volt tréfa. Azután
azt mondák, hogy Vidinnél lesz a szemben való létel. A vezér
Vidinhez érkezvén, sokkal előttünk már sátorok alatt volt az egész
udvarával. Amidőn mi is közelíténk a sátorokhoz, azt izenik nekünk,
hogy most nem lehet szemben velünk; mert rosszúl vagyon, hanem
csak tartsuk a ló száját a szálló helyünkre, amely a Dunaparton volt,
a városon túl. Erre csak lesütők a fülünket, látván, hogy micsoda
durván bánnak velünk. Micsoda változás! Ennekelőtte egynehány
holnappal nagy pompával vittek be Vidinben: most pedig még a
városon sem akartak keresztűlvinni bennünket, hanem a városon
kívűl a kertek között kelleték sokat kerűlni. Végtire a szállóhelyre
érkezénk, és itt sátorok alatt vagyunk csak magunk, mint a
számkivetettek. 29-kén érkezénk ide. Már ezután a fejdelem sem
fogja mondani szokása szerént: „Hogy nagyobb becsűlettel vagyon
hozzám a porta, mint az atyámhoz volt.“
Ma ebéd után azt izenék, hogy a fejdelem szemben lehet a
vezérrel, csak menjen hozzája. De egy kevés idő múlva ismét azt
izenék, hogy nem lehet; mert a feje fáj. Nem akarásnak nyögés a
vége. Tegnap pedig ismét jó reggel megindúla az egész udvarával,
és ide hagya bennünket. Már itt meddig leszünk, télre hová visznek,
isten tudja. De azt tudjuk, hogy a fejdelemnek az egészsége igen
rossz renden vagyon. Soha nem is volt egészséges, amiolta ebben az
országban jött. De kivált egy darab időtől fogvást igen sárgódik. A
harag pedig igen árt egészségének. Jó egészséget kívánok
kegyelmednek.

CXLI.
Vidin, 4. octob. 1738.
E sem igen nagy vígasztalásra való levél leszen, se semmi hírt
nem írhatok a nénémnek. Mit is írhatnék, mikor senki felénk sem jő
– mintha csak mi volnánk Törökországban. A mi táborunk elég
hosszú, de igen keskeny. Vagyunk mindenestől másfél százan. De
most minden órán fő nélkül maradunk; mert a fejdelem igen rossz
állapotban vagyon, szűntelen való forróságban. Az ábrázatja vész, a
teste vastagodik, e nem jó. De ő a felől csak múlatná magát, ha
volna kivel, és mivel. És csak örömest el akarná titkolni nyavalyáját,
orvosságot nem veszen, hanem a ki való járással akarná magát
meggyógyítani. Aminap a borbélyok és a doktorok tanácsok ellen
hajóra üle, és messze lementünk a Dunán. – De amikor
visszájöttünk, kétszer is elájúlt. Nem is gondoltuk, hogy életben
érkezik haza, négy embernek kelletett a hajóból kivenni, és a
sátorában vinni. A nyavalyának nyughatatlansága miatt már
egynehány naptól fogva a sátorát messze verette a többitől. De ott
sem maradhatott, hanem a mí sátorunk mellé vettetett ágyat. Estig
ott feküdt, estve a maga sátorában visszá akarván menni, maga nem
mehetett, hanem négyen vitték. Amint vitték volna, elájúlt. Én azt
gondoltam, hogy megholt, és a kiáltásomra magához tért. –
Azoltától fogvást mind nagyobbodik rajta a forró hideg. A hús
mintegy hull rólla. De a harag el nem hadja, amelyet mind a
természetnek kell tulajdonítani, mind pedig annak, hogy nehéz néki,
hogy olyan állapotban látja magát lenni. Minékünk készűlnünk kell. A
vezér egy agát küldött ide, hogy hajókot rendeljen; mert a Dunán
megyünk le Oroszcsíkig. Onnét Csernavodára telelni. Két nap múlva
megindúlunk. Azért a leveleket arra kell igazgatni, és az egészségre
vígyázni.

CXLII.
Oroszcsík, 14. octob. 1738.
Itt vagyunk tehát, minthogy innét írok, annyi sok irtóztató
veszedelmek között is. De a nemes vér vagy veszt, vagy nyér, de
próbál. Mindazon által ide érkezénk szerencsésen. Hol az ellenség
hátán, hol egynehány ezer között kelletett eljönnünk, de mégis
borbélyra nem volt szükségünk. Meg kell tehát mondani azt a nagy
veszedelmet. Nem nagy veszedelem-é, midőn annyi sok ezer viza
között kelletett elmennünk. Hátha felfordították volna a hajónkot?
Elég a, hogy ezen holnapnak 6-dik napján mind hajóra ülének a
bújdosó urak, úgymint: Csáky úr, Zay úrfi, Ilosvai, Pápay, Dászti, ez
olosz, Pázmány uraimék, és magam. A fejdelmet pedig igen
nyomorúlt állapotban tevék a hajóban, és nem akará, hogy egyikünk
is lenne véle a hajójában, amelyet mi nem igen bántunk; mert
nagyobb múlatsággal vittük végben a vízi utunkot. A bizonyos, hogy
gyönyörűséges dolog jó társaságban, mint mi voltunk, a Dunán
lemenni; mert minden két óra múlva nagy szép szigetekre találtunk,
és némelykor meglehetős városok mellett mentünk el. A városok
pedig mind Törökország részén vannak. A híres Nikápoly a többi
között volna legszebb, de igen ocsmány helyre vagyon építve. A
várossal átellenben szakad a Dunában az édes Olt vize. Csak azt sem
láthattam suhajtás nélkül; mert olyan édes hazából foly ki, ahonnét
31 esztendőtől fogvást vagyok kirekesztve.
Minthogy veszedelmes volna étszaka járni, azért minden estve
kikötöttünk valamely sziget mellé. Gyakorta a szigetparton csak a
tormához kötötték a hajót; mert olyan vastag gyökerek vannak, mint
a szekér rúdja. Ha megreszelik, sárga, és jó, ha mindjárt eszik: de
ízetlen, ha egy keveset áll reszelve. Vérontás is volt; mert kivált
Havasalföldíe részén való szigetekben csaknem mindenütt találni
sertéseket. Vadok, vagy szelídek, nem tudom; mert azok örökké a
szigetekben laknak csak maguk – talám gazdájok is lehet. Elég a,
hogy egy szigetben kettőt megöltünk. Jól laktunk, míg bennök
tartott. De mennyi átokkal ettük? mert a főhajósunk török volt.
Eleget mondotta, hogy megszeplősítettük a hajóját. Mi azt csak
nevettük, őnéki pedig csak kelletett nyelni a zsíros füstöt. Amicsoda
jó muzulmán volt, talám el is adta azután a hajóját azért, hogy
tisztátalanná lett volt a disznóhústól. Tegnap, úgymint 13-kán, ide
érkezénk szerencsésen, isten hálá. A fejdelem már ide érkezett volt
igen nyomorúlt állapotjában. Innét már csakhamar Csernavodára
megyünk. Ezzel maradok.

CXLIII.
Csernavoda, 7. nov. 1738.
Én, ha a kedves néném levelét nem veszem is, de csak írok.
Legalább abból megláthatja kegyelmed, hogy még élek. De hogy
lehetne kegyelmed levelét vennem, amidőn soha egy helyben nem
maradunk. Hol a vizen, hol a földön, hol az áerben járunk. De
bárcsak valamely jóról, és ne csak mindenkor a nyomorúságról
kellene írnom.
Az elmúlt holnapnak 19-dik napján indúlánk meg Oroszcsíkról.
Három vagy négy óra múlván ide is érkezénk rossz állapotban. De a
fejdelem végig meg akarja tartani természetét. Három vagy négy
nap múlva, hogy ide érkezénk, mindenikünket eltilta magától, még a
borbélyait is. Való, hogy itt pestis vagyon, de az orvosokot
ugyanazért kelletett volna maga mellett megtartani. A körülötte lévő
cselédeket is elküldötte szállásáról. Csak éppen egy kóborló doktort,
a szakácsot, egy szökött olosz muskatérost, és két asszonyt tart
maga mellett. Ezekből áll az udvara. Ezek pedig olyan személyek,
akiket nem üsmért ennekelőtte egynehány nappal. Lehet-é az
ilyenekre bízni életét? Aminap étszaka úgy volt, hogy akik mellette
vannak, azt gondolták, hogy megholt. Mindjárt hozzám futottak
megmondani, hogy halálán vagyon. De, hogy meg ne haragítsam,
nem mentem eleiben. Csak azt feleltem, valamint Esther: „Hacsak a
király nem hivat, nem merek eleiben menni.“ A török tisztek látván,
hogy nem helyesen cselekednék, megizenék a fejdelemnek, hogy
venne valakit közűllünk maga mellé. Ha halála történnék, legyen
valaki mellette. Erre való nézve megizené nékem, hogy legyek
mellette. Azért már egynehány naptól fogvást mellette lakom. A
borbélyokot mintegy kételen maga mellé vette, akiknek tanácsok és
akaratjok ellen, mintegy bosszúból eret vágata magán. Egyszóval,
amicsoda állapotban vagyon, nem hiszem, hogy innét kimenjen.
Ezzel maradok.

CXLIV.
Csernavoda, 10. nov. 1738.
Kedves néném, végét érők Rákóczy Józsefnek. Már régtől fogva
láttuk, hogy úgy lesz mint a gyertya. – Tegnap igen nagy
gyengeséget érezvén, meggyónt és communicált, a testamentumát
megcsinálta. Mára virradóra a forró hideg igen nagy lévén rajta, ma
annyira elnehezedék, hogy a gyertya már vége felé volt.
Mindazonáltal jól beszéllt tizenegy óráig, noha már a szemei
elhomályosodtak volt, úgyannyira, hogy csak a szováról üsmért meg
mást. Tizenkét órakor a szova elállott, és igen nagy forróságban volt,
és csak a jajgatásáról vettük észre, hogy szenved. Két órakor
délután a pap fel akarván néki adni az utólsó kenetet, amidőn az
imádságot elkezdé, az istennek adá lelkét – 38 esztendős korában.
Az Úr irgalmazzon néki. – A testet felbontották – a mája mód nélkül
megdagadott volt. A testet egy pinczében tétettem – mindaddig ott
lesz, míg válasz jön a portától. A testamentumban azt hagyta, hogy
az atyja mellé temessék, de nem hiszem, hogy megengedjék.
Ebben a fejdelemben ami fogyatkozás volt, nem a természettől
volt, hanem a neveltetéstől. Esze szép volt, szíve jó. De a haragról
soha meg nem intették. Noha a mindjárt elmúlt, de gyakorta jött elé.
Se azt néki nem tanácsolták, hogy kívánja magát szerettetni
másokkal. Egyszóval, ha az atyja nevelhette volna, mind más
természetű lett volna. Most ez elég, másszor másról.

CXLV.
Csernavoda, 15. decemb. 1738.
Ném kétlem, kedves néném, hogy már vetted levelemet,
amelyben megírtam, hogy ismét fő nélkül maradánk. De nem sokára
szükségünk nem lészen főre; mert minap is eltemetők egy
atyánkfiát, és amennyin már maradtunk, egy szilvafának is elférünk
az árnyékában. Aki minket teremtett, annak legyen meg akaratja
rajtunk. Ő minket példáúl tett az egész nemzetünknek, és boldogok
azok, kik tanulni fognak rajtunk, kik az országgal együtt tartanak, és
akik füsthöz hasonló okból el nem hagyják nemzeteket és
örökségeket. Adja isten, hogy soha senki bennünket ne kövessen, és
irtózva halljon beszéllni a mi hosszas bújdosásunkról.
De, kedves néném, mink voltunk-é első példák? Bizony nem. Mí
tanultunk-é másokon? Nem. Mások fognak-é tanulni rajtunk? Nem.
De miért? Mert mindenkor egyféle okok vezették, vezetik, és vezetni
fogják az embereket az olyan állapotra, mint amelyben mi vagyunk.
Hanem csak a lészen szerencsésebb, akit az Úr mintegy fogságban
tész a maga jószágában. Mert énnekem soha semmi egyéb okom
nem volt hazámat elhagyni, hanem, hogy igen szerettem az öreg
fejdelmet. Noha a mennyei atyám előtt más okból kelletett
elhagynom. Imádnom is kell rendelését.
Welcome to our website – the perfect destination for book lovers and
knowledge seekers. We believe that every book holds a new world,
offering opportunities for learning, discovery, and personal growth.
That’s why we are dedicated to bringing you a diverse collection of
books, ranging from classic literature and specialized publications to
self-development guides and children's books.

More than just a book-buying platform, we strive to be a bridge

connecting you with timeless cultural and intellectual values. With an
elegant, user-friendly interface and a smart search system, you can
quickly find the books that best suit your interests. Additionally,
our special promotions and home delivery services help you save time
and fully enjoy the joy of reading.

Join us on a journey of knowledge exploration, passion nurturing, and

personal growth every day!

testbankfan.com