Basic Science for Core Medical Training and the

MRCP 1st Edition by Neil Herring, ‎Robert

Wilkins ISBN 9780191068126 0191068128 pdf
download
https://ebookball.com/product/basic-science-for-core-medical-
training-and-the-mrcp-1st-edition-by-neil-herring-aeurzrobert-
wilkins-isbn-9780191068126-0191068128-2770/

Explore and download more ebooks or textbooks

at ebookball.com
We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit ebookball.com
for more options!.

Levick's Introduction to Cardiovascular Physiology 6th

Edition by Neil Herring, David Paterson ISBN 1498739911
9781498739917
https://ebookball.com/product/levick-s-introduction-to-cardiovascular-
physiology-6th-edition-by-neil-herring-david-paterson-
isbn-1498739911-9781498739917-3404/

Basic Sciences for Obstetrics and Gynaecology Core

Material for MRCOG Part 1 1st Edition by Austin Ugwumadu
0199535086 9780199535088
https://ebookball.com/product/basic-sciences-for-obstetrics-and-
gynaecology-core-material-for-mrcog-part-1-1st-edition-by-austin-
ugwumadu-0199535086-9780199535088-8720/

Basic training in chemistry 1st Edition by Steven Hoenig

0306465469 9780306465468

https://ebookball.com/product/basic-training-in-chemistry-1st-edition-
by-steven-hoenig-0306465469-9780306465468-9310/

Medical Biochemistry for Medical Dental Nursing

Physiotherapy Pharmacy Food Science Nutrition and Science
Students 2nd Edition by Mallikarjuna Rao 8122423000
9788122423006
https://ebookball.com/product/medical-biochemistry-for-medical-dental-
nursing-physiotherapy-pharmacy-food-science-nutrition-and-science-
students-2nd-edition-by-mallikarjuna-
rao-8122423000-9788122423006-8470/
Medical Surgical Nursing Made Incredibly Easy 4th edition
by Lippincott Williams and Wilkins ISBN 1496324846
978-1496324849
https://ebookball.com/product/medical-surgical-nursing-made-
incredibly-easy-4th-edition-by-lippincott-williams-and-wilkins-
isbn-1496324846-978-1496324849-994/

Emergent Medicine and the Law 1st edition by Chau,

Jonathan Herring 9783030602086 3030602087

https://ebookball.com/product/emergent-medicine-and-the-law-1st-
edition-by-chau-jonathan-herring-9783030602086-3030602087-4354/

Top Score for the Radiology Boards Q and A for the Core
and Certifying Exams 1st Edition by Alan Weissman ISBN
1626234094 978-1626234093
https://ebookball.com/product/top-score-for-the-radiology-boards-q-
and-a-for-the-core-and-certifying-exams-1st-edition-by-alan-weissman-
isbn-1626234094-978-1626234093-6112/

BUSINESS TRAINING MANUAL A practical guide for training

micro entrepreneurs 1st edition by Emil Tin

https://ebookball.com/product/business-training-manual-a-practical-
guide-for-training-micro-entrepreneurs-1st-edition-by-emil-tin-24418/

Basic Guide Dentistry Basic Guide to Medical Emergencies

in the Dental Practice 2nd Edition by Philip Jevon
9781118688816 1118688813
https://ebookball.com/product/basic-guide-dentistry-basic-guide-to-
medical-emergencies-in-the-dental-practice-2nd-edition-by-philip-
jevon-9781118688816-1118688813-1724/
Neil Herring
Robert Wilkins

BASIC SCIENCES FOR

CORE MEDICAL
TRAINING AND
THE MRCP
Basic Sciences for
Core Medical Training and the MRCP
Basic Sciences for
Core Medical Training
and the MRCP

Edited by
Neil Herring
Associate Professor and BHF Intermediate Fellow, University of Oxford, UK
Tutor and Fellow, Keble College, University of Oxford, UK
Consultant Cardiologist, John Radcliffe Hospital, Oxford, UK

Robert Wilkins
Associate Professor of Epithelial Physiology, University of Oxford, UK
American Fellow in Physiology, St Edmund Hall, Oxford, UK

1
3
Great Clarendon Street, Oxford, OX2 6DP,
United Kingdom
Oxford University Press is a department of the University of Oxford.
It furthers the University’s objective of excellence in research, scholarship,
and education by publishing worldwide. Oxford is a registered trade mark of
Oxford University Press in the UK and in certain other countries
© Oxford University Press 2015
The moral rights of the authors have been asserted
Impression: 1
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in
a retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, without the
prior permission in writing of Oxford University Press, or as expressly permitted
by law, by licence or under terms agreed with the appropriate reprographics
rights organization. Enquiries concerning reproduction outside the scope of the
above should be sent to the Rights Department, Oxford University Press, at the
address above
You must not circulate this work in any other form
and you must impose this same condition on any acquirer
Published in the United States of America by Oxford University Press
198 Madison Avenue, New York, NY 10016, United States of America
British Library Cataloguing in Publication Data
Data available
Library of Congress Control Number: 2015949661
ISBN 978–0–19–959967–7
Printed in Great Britain by Ashford Colour Press Ltd, Gosport, Hampshire
Oxford University Press makes no representation, express or implied, that the
drug dosages in this book are correct. Readers must therefore always check
the product information and clinical procedures with the most up-to-date
published product information and data sheets provided by the manufacturers
and the most recent codes of conduct and safety regulations. The authors and
the publishers do not accept responsibility or legal liability for any errors in the
text or for the misuse or misapplication of material in this work. Except where
otherwise stated, drug dosages and recommendations are for the non-pregnant
adult who is not breast-feeding
Links to third party websites are provided by Oxford in good faith and for information only.
Oxford disclaims any responsibility for the materials contained in any third party website
referenced in this work.
Foreword

I was honoured and delighted to be asked by Neil and Robert this is more likely to reflect basic educational experience
to write a foreword to this book. Honoured because two within those schools than academic qualifications on entry
great scientists who have co-edited an excellent book asked to medicine.
me to do so, but delighted because I thus read the book, Students and trainees appreciate the importance of basic
including chapters relevant to specialities other than my science but sometimes their inquisitiveness and thirst for a
own, which is something I might otherwise not have done. It better understanding only comes later in their training when
is so easy to forget some basic principles and so often they they try to disentangle what is going on in difficult clinical
transcend disciplines. However, when starting one’s career cases. It is almost impossible to understand why a pregnant
the task can seem insurmountable and breaking principles lady has an increased heart rate and a quiet heart murmur
down and applying them to one system at a time produces without understanding the normal physiological response to
more manageable challenges. pregnancy, and one will not be able to differentiate between
We live in changing times. Access to information is now normality and abnormality without such understanding.
almost instantaneous. Rote learning of facts may never have Similarly, an understanding of the variability in carbohy-
been appropriate but is even less sensible now. However, drate metabolism and insulin kinetics between individuals
the ability to use knowledge to solve problems remains of is essential if we are to truly offer personalized prescribing
paramount importance and, as medicine becomes more for those with diabetes, and why one intervention is pre-
complex, the scientific underpinning of the practice of ferred to another in complex cardiac rhythm disturbances
medicine is of increasing rather than lessening importance. necessitates a firm understanding of electrophysiology.
As the provision of healthcare is shared with more fellow Understanding mechanisms is thus crucial—mechanisms in
health professionals a doctor’s especial responsibilities for health, mechanisms giving rise to disease, and mechanisms
diagnosis, prescribing and the explanation of risk can only by which medication can cure or ameliorate the underlying
be done adequately with such an underlying understanding. disorders.
During a 40-year professional career new diseases and new A system approach can thus be justified as a basis for
interventions will bring new challenges to all, but a sound our learning but such an approach needs to also respect
understanding of the science of health and disease makes the importance of the science of population health, epide-
such challenges easier to tackle. Unfortunately current miology, genetics, statistics, and clinical pharmacology and
assessment methods can appear to involve rather bland this fusion of approaches is particularly well done in Basic
assessment of competency in discrete domains rather than Sciences for Core Medical Training and the MRCP.
necessarily assessing overall ability to solve the often com-
plex challenges of modern medicine. Published data sug- Martyn R Partridge
gests that performance in postgraduate examinations does Professor of Respiratory Medicine
vary between graduates from different medical schools and Imperial College London
Preface

Medical education, like medical science, is constantly evolv- bullet point format with simple concise explanations. It
ing. Traditional courses often start by focusing on the basic makes extensive use of tables, lists, and diagrams, with each
sciences such as physiology, cell biology, biochemistry, and chapter also containing multiple-choice questions aimed at
anatomy, studying each in isolation. However, medical school consolidating the material covered and highlighting topics
teaching is moving to a more systems based approach, often that are frequently examined. No book of this length cover-
based around the clinical specialties. From the first year of ing such a wide area can be completely comprehensive. For
study, students may learn about the basic science, pathology, the busy junior doctor or medical student, we hope it will
diagnosis, and treatments related to a particular specialty provide a coherent starting point for improving their under-
whilst also seeing patients in the clinical setting. Old-style standing of medical science before turning to other texts
textbooks, which focus on a particular medical science, that focus more on pathology, diagnosis, and management.
are therefore not always ideal for this structure for learn- Although we have structured the chapters around the
ing. Similarly post-graduate medical examinations, such as syllabus for the MRCP (UK) Part 1 examination, we hope
those for Membership of the Royal College of Physicians that the specialty-based approach makes it a useful text
(MRCP) in the UK, require a detailed knowledge of core for undergraduate medical education and other post-
medical science, and yet examine it in a way that focuses on graduate examinations, such as the US Medical Licensing
its relevance to clinical practice. Examinations.
This concise text provides an up-to-date and easily read- Neil Herring
able explanation of the relevant basic science behind each Robert Wilkins
of the medical specialties. The text is often presented in Oxford 2015
Acknowledgements

We are particularly grateful to our contributing authors: We are also grateful to our medical consultant colleagues
Dr Hussein Al-Mossawi, Dr Sophie Anwar, Dr Chris for their valuable critique and advice. In particular: Dr Sue
Duncan, Dr Brad Hillier, Dr James Kolasinski, Dr David Burge, Dr Niki Karavitaki, Dr Annabel Nichols, Prof Chris
McCartney, Dr Niki Meston, Dr Joel Meyer, Dr Michal Pugh, and Dr John Reynolds.
Rolinski, and Dr Susanne Hodgson.
Dedication

This book is dedicated to our late fathers, our teachers, and

the students we have taught.
Contents

Contributors xiii
Abbreviations xv

1 Genetics 1
2 Cellular, molecular, and membrane biology 15
3 Biochemistry and metabolism 27
4 Immunology 51
5 Infectious diseases 73
6 Statistics and epidemiology 113
7 Haematology 123
8 Clinical pharmacology 135
9 Rheumatology 145
10 Cardiology 163
11 Respiratory medicine 187
12 Neurology 201
13 Psychiatry 235
14 Gastroenterology 253
15 Endocrinology 271
16 Nephrology 289
17 Dermatology 303

Appendix: Answers to multiple choice questions 313

Index 315
Contributors

Dr Hussein Al-Mossawi Dr David McCartney

Department of Rheumatology, Nuffied Department of Primary Care Health Sciences,
Southmead Hospital, University of Oxford, UK
Bristol, UK
Dr Niki Meston
Dr Sophie Anwar Department of Newborn Screening,
The Oxford Clinic, St Helier Hospital,
Littlemore Mental Health Centre, Carshalton, UK
Oxford, UK
Dr Joel Meyer
Dr Christopher J. A. Duncan Centre for Clinical Vaccinology and Tropical Medicine,
Department of Infection & Tropical Medicine, Churchill Hospital,
Royal Victoria Infirmary, University of Oxford, UK
University of Newcastle,
Newcastle-Upon-Tyne, UK
Dr Michal Rolinski
Nuffield Department of Clinical Neurosciences,
Prof Neil Herring University of Oxford, UK
Oxford Heart Centre, John Radcliffe Hospital,
Department of Physiology, Anatomy and Genetics,
Dr Susanne H. Hodgson
University of Oxford,
Oxford, UK The Jenner Institue,
University of Oxford, UK

Dr Bradley Hillier
Prof Robert Wilkins
Shaftesbury Clinic, South West London Forensic Psychiatry Service,
Springfield University Hospital, London, UK Department of Physiology, Anatomy and Genetics,
University of Oxford,
Oxford, UK
Dr James Kolasinski
Oxford Centre for fMRI of the Brain,
University of Oxford, UK
Abbreviations

A adenine CML chronic myeloid leukaemia

ABC ATP-binding cassette CMV cytomegalovirus
Abs antibodies CNS central nervous system
ACh acetylcholine COPD chronic obstructive pulmonary disease
ACP acyl carrier protein CPAP continuous positive airway pressure
ACPA anti-cyclic citrullinated peptide CPT I carnitine palmitoyltransferase I
ACTH adrenocorticotrophic hormone CR complement receptors
ADCC antibody-dependent cellular cytotoxicity CRH corticotrophin-releasing hormone
ADH alcohol dehydrogenase CSF cerebrospinal fluid
ADH anti-diuretic hormone CStF colony-stimulating factor
ADP adenosine diphosphate CTL cytotoxic T lymphocytes
AE1 anion-exchanger isoform 1 CVA cerebrovascular accidents
AF atrial fibrillation CVID common variable immunodeficiency
AFC antibody-forming cell CXR chest X-ray
AFP α-foetoprotein DA dopaminergic
ALA amino laevulinic acid DAF Decay activating factor
ALDH aldehyde dehydrogenase DAMP Damage-associated molecular patterns
AMP adenosine monophosphate DCT distal convoluted tubule
AMPK AMP-activated protein kinase DF degrees of freedom
ANA anti-nuclear antibody DHEA dehydroepiandrosterone
ANCA anti-neutrophil cytoplasmic antibodies DI diabetes insipidus
APC antigen-presenting cell DIC disseminated intravascular coagulation
ARDS acute respiratory distress syndrome DKA diabetic ketoacidosis
ARR absolute risk reduction DM diabetes mellitis
ATP adenine triphosphate DMD Duchenne muscular dystrophy
AV atrioventricular DNA deoxyribonucleic acid
BCG Bacille Calmette–Guerin DPPC dipalmitoylphosphatidylcholine
BCR B-cell receptor Ds-DNA anti-double-stranded DNA
BM body mass DST dexamthasone suppression test
BNP brain type natriuretic peptide DVT deep vein thrombosis
BP blood pressure EBV Epstein–Barr virus
BPAD bipolar affective disorder ECG electrocardiogram
C cytosine ECL enterochromaffin-like
cAMP cyclic adenosine monophosphate ECT electroconvulsive therapy
cART combination antiretroviral therapy EEG electroencephalographic
CBT cognitive behavioural therapy EER experimental event rate
cDNA complementary DNA EGF 1 epidermal growth factor 1
CE condensing enzyme EGPA eosinophillic granulomatosis with polyangiitis
CEA carcinoembryonic antigen ELISA enzyme-linked immunosorbent assay
CER control event rate ER endoplasmic reticulum
CFTR cystic fibrosis transmembrane conductance ERV expiratory reserve volume
regulator ESBL extended beta lactam
CGD chronic granulomatous disease ESR erythrocyte sedimentation rate
CI confidence interval FA fatty acid
 FAD flavin adenine dinucleotide LH luteinizing hormone
Abbreviations

FAS fatty acid synthase LIP lymphocytic interstitial pneumonitis

FBC full blood count LTOT long-term oxygen therapy
FcR Fc receptors MAO-A monoamine oxidase-A
FGFR fibroblast growth factor receptor MCAD medium chain acyl CoA dehydrogenase
FMN flavin mononucleotide MCP Membrane cofactor protein
fMRI functional magnetic resonance imaging MELAS mitochondrial encephalomyopathy, lactic acidosis,
FRC functional residual capacity and stroke-like episodes
FSH follicle-stimulating hormone MEN 1 multiple endocrine neoplasia type 1
G guanine MEN multiple endocrine neoplasia
G6PD glucose-6-phosphate dehydrogenase deficiency MHC major histocompatibility complex
GAD glutamic acid dehydrogenase MLCK myosin light chain kinase
GALT galactose-1-phosphate uridyl transferase MMC migrating motor complexes
GCA giant cell arteritis MODY maturity onset diabetes of the young
GFR glomerular filtration rate MPA microscopic polyangiitis
GH growth hormone MPO myeloperoxidase
GHRH growth hormone-releasing hormone MRI magnetic resonance imaging
GI gastrointestinal mRNA messenger RNA
GLP glucagon like peptide MRSA methicillin-resistant Staphylococcus aureus
GM-CStF granulocyte-macrophage colony stimulating factor NA noradrenergic
gp glycoprotein NAD nicotinamide adenine dinucleotide
GPA granulomatosis with polyangiitis NADPH nicotinamide adenine dinucleotide phosphate
GR glucocorticoid receptors NCC Na+-Cl– cotransporter
xvi GvHD graft versus host disease NK natural killer
HAPE high altitude pulmonary oedema NMS neuroleptic malignant syndrome
Hb haemoglobin NNH number needed to harm
HbF foetal haemoglobin NNRTI non-nucleotide reverse transcriptase inhibitor
HbS sickle haemoglobin NNT number needed to treat
HBsAg hepatitis B surface antigen NPV negative predictive value
HIT heparin-induced thrombocytopenia NRTI nucleotide reverse transcriptase inhibitor
HIV human immunodeficiency virus NSAID non-steroidal anti-inflammatory drug
HLA human leucocyte antigen NSIP non-specific interstitial pneumonia
HP hydrostatic pressure OA osteoarthritis
HPA hypothalamic–pituitary–adrenal OI opportunistic infections
HTT Huntington OTC ornithine transcarbamoylase
HVA homovanillic acid PAF platelet-activating factor
IA2 islet-associated antigen 2 PAH para-aminohippurate
IC immune complex PAI plasminogen activator inhibitor
ICAM intercellular adhesion molecules PAMP Pathogen-associated molecular patterns
IGf impaired fasting glucose PBG porphobilinogen
IGF insulin-like growth factor PBP penicillin-binding proteins
IGF-1 insulin-like growth factor 1 PCD passive cell death
IGRA IFNγ release assays PCI percutaneous coronary intervention
IGt impaired glucose tolerance PCP phenylcyclidine
il-3 interleukin 3 PCR polymerase chain reaction
im intramuscular PDGF platelet-derived growth factor
IPEX immune dysregulation, polyendicrinopathy, PE pulmonary embolism
enteropathy, X-linked syndrome PEER patient expected event rate
IRIS immune reconstitution inflammatory syndrome PEP phosphoenol pyruvate
IRS insulin-receptor substrate PET positron emission tomography
IRV inspiratory reserve volume PKD polycystic kidney disease
ITP immune thrombocytopenic purpura PKU phenylketonuria
iv intravenous PMR polymyalgia rheumatic
KIRs killer immunoglobulin-like receptors PNS peripheral nervous system
LEKTI lympho-epithelial Kazal-type-related inhibitor po by mouth
LFA leucocyte functional antigen POMC proopiomelanocortin
LFT liver function test PPAR peroxisome proliferator activated receptors
LGN lateral geniculate nucleus PPV positive predictive value
PR3 proteinase 3 TCA tricyclic antidepressant

Abbreviations
PRL prolactin TCR T-cell receptors
PRR pattern recognition receptors TD T-cell dependent
RA rheumatoid arthritis TF transcription factor
RCT randomized controlled trials TFT thyroid function test
RER rough endoplasmic reticulum TGFß transforming growth factor beta
RFLP restriction fragment length polymorphism TI T-cell independent
Rh Rhesus factor TIBC total iron binding capacity
RNA ribonucleic acid TLC total lung capacity
ROC receiver operating characteristic TLR toll-like receptors
RPF renal plasma flow tMRS transcranial magnetic resonance stimulation
RR relative risk TPMT thiopurine methyltransferase
rRNA ribosomal RNA TRH thyrotrophin-releasing hormone
RRR relative risk reduction tRNA transfer RNA
RTA renal tubular acidosis TSC tuberous sclerosis complex
sc subcutaneous TSH thyroid-stimulating hormone
SCID severe combined immunodeficiency TST tuberculin skin test
SD standard deviation TTP thrombotic thrombocytopenic purpura
SEM standard error of the mean TV tidal volume
SIADH syndrome of inappropriate ADH TXA2 thromboxane A2
SIRS systemic inflammatory response syndrome U uracil
SLE systemic lupus erythematosus U&E urea & electrolytes
SNR single nucleotide polymorphism VC vital capacity
snRNA small nuclear RNA VEGF vascular endothelial growth factor xvii
SSRI selective serotonin re-uptake inhibitor VLCFA very long chain fatty acids
STR short tandem repeat VNTR variable number tandem repeat
T thymine vWF von Willebrand factor
TB tuberculosis VZV Varicella zoster virus
TBG thyroxine-binding globulin WBC white blood count
TCA tricarboxylic acid/Krebs cycle WCC white cell count
CH A PTE R 1

Genetics

The structure and function of genes

Genes and nucleotides and the pyrimidines adenine [A] and thymine [T]), deoxyri-
bose, and a phosphate group. (In RNA, the sugar is ribose,
Genes are inherited units of information that determine
and T is replaced by uracil [U].) Nucleic acids display polar-
phenotype. They are stretches of the nucleic acid DNA,
ity with a 5′ end at which a phosphate group is attached to
a polymer of nucleotides, which encode proteins. The
C5 of the sugar and a 3′ end at which a hydroxyl group is
sequence of nucleotides determines the amino acid
attached to C3 of the sugar.
sequence of the protein and, hence, its function. With 22
DNA strands associate as pairs and run in an antiparallel 1
homologous chromosomes, each gene is represented twice
fashion, with the 3′ end of one associating with the 5′ end
in the genome (alleles).
of the other in a double helix arrangement. There is base
The nucleotides (also termed bases) are formed from a
pairing—G with C and A with T. Amino acids are coded
nitrogenous base (the purines guanine [G] and cytosine [C]
by a three base pair sequence, called a codon (Table 1.1).

Table 1.1 The genetic code

5′ base Middle base 3′ base

U C A G

U UUU Phe UCU Ser UAU Tyr UGU Cys U

UUC Phe UCC Ser UAC Tyr UGC Cys C
UUA Leu UCA Ser UAA Stop* UGA Stop* A
UUG Leu UCG Ser UAG Stop* UGG Trp G
C CUU Leu CCU Pro CAU His CGU Arg U
CUC Leu CCC Pro CAC His CGC Arg C
CUA Leu CCA Pro CAA Gln CGA Arg A
CUG Leu CCG Pro CAG Gln CGG Arg G
A AUU Ile ACU Thr AAU Asn AGU Ser U
AUC Ile ACC Thr AAC Asn AGC Ser C
AUA Ile ACA Thr AAA Lys AGA Arg A
AUG Met† ACG Thr AAG Lys AGG Arg G
G GUU Val GCU Ala GAU Asp GGU Gly U
GUC Val GCC Ala GAC Asp GGC Gly C
GUA Val GCA Ala GAA Glu GGA Gly A
GUG Val GCG Ala GAG Glu GGG Gly G

*Stop codons have no amino acids assigned to them.

†The AUG codon is the initiation codon as well as that for other methionine residues.

Reproduced from R Wilkins et al., Oxford Handbook of Medical Sciences, Second Edition, 2011, Table 3.1, p. 185, by permission of Oxford University Press.
Basic Sciences for Core Medical Training and the MRCP

BOX 1. 1 MUTATI O N S
●● Point mutations in genes, in which a single nucleotide is three bases from the DNA sequence that leads to loss
changed, will change the amino acid encoded (unless the of phenylalanine at amino acid 508 and results in a fail-
new codon encodes the same amino acid as the original ure to traffic the protein to the plasma membrane.
one). Whether this change has an impact on protein ●● Dynamic mutations are typically triplet sequences repeat-
function depends on the precise amino acid substitution ed many times, the number of which expands with each
that has occurred and how the original amino acid influ- successive generation. The probability of expression
enced the protein’s function. Some point mutations will of a mutant phenotype is a function of the number of
generate stop codon sequences (non-sense mutations). copies of the mutation and becomes apparent when
●● Mis-sense or frame shift-mutations, in which there is inser- a threshold level of repeats is reached (for example,
tion or deletion of bases, can significantly disrupt amino Huntington’s disease). The resultant trinucleotide repeat
acid coding and are liable to result in proteins of consid- disease presents at a younger age and with increasingly
erably altered structure that cannot replicate the wild severe phenotype with each successive generation (the
type protein function. Insertion or deletion of (multiples phenomenon of ‘anticipation’)
of ) three bases will result in insertion or deletion of Mutations in regulatory elements (promoter or repressor re-
amino acids from the protein sequence. The impact of gions) result in inappropriate levels of gene expression, while
these changes on protein function will again be depend- mutations at a splice site (the point at which introns are
ent on the nature of the amino acids added or removed. excised from transcribed RNA to unite exons) can result in
The ΔF508 phenotype of CFTR arises from removal of frame shifts or the loss of an exon or retention of an intron.

2 There are 43 potential triplet sequences, so some amino about 1.5% of the total DNA. There are around 30,000
acids are encoded by more than one codon (redundancy). genes, with around nine exons per gene
The sequence AUG is the start codon for all proteins, while Sequences of DNA may be present as a single copy
TAG, TGA, and TAA are stop codons. The start and stop (almost 50% of the genome, comprising introns and regu-
codons define the ‘open reading frame’. latory elements), or repeated to varying degrees (103–106
times). Inverted repeat sequences of around 200 bases
Exons pairs allow DNA to form hairpin structures.
Genes comprise exons (highly conserved sequences of Mutations in exons (changes in the base sequence) have
DNA that encode proteins), introns (poorly-conserved effects of varying magnitude, depending on the nature of the
longer sequences of unclear function that are spliced out mutation. When there is an impact, the most common out-
during processing of mRNA and regulatory elements. Of come is a loss of function of the encoded protein, although
the ∼3.2 × 109 base pairs in the human genome, exons (on some gain of function mutations also exist (for example,
average around 145 base pairs in length) make up only constitutive activation of membrane receptors; see Box 1.1).

Gene expression

Gene expression requires transcription of the open reading activity, and acts to separate DNA strands. The initiation
frame to produce pre-mRNA, which is processed before complex also interacts with activators and repressors that
its translation generates a protein. Other RNA variants modulate the basal rate of transcription.
involved in mRNA translation (ribosomal RNA (rRNA),
transfer RNA (tRNA), and small nuclear RNA (snRNA)) are Elongation
also transcribed, but not themselves translated. Transcription This can proceed without a primer and occurs in the 5′→3′
progresses in three stages—initiation, elongation, and direction. The polymerase progresses along the template
termination. (non-coding 3′→5′) strand of DNA catalysing the forma-
tion of phosphodiester bonds between the ribose sugars of
Initiation nucleotides. As for DNA, purine (adenine, guanine)–pyrimi-
During initiation, the transcription factor TFIID (transcrip- dine (thymine, cytosine) pairing occurs, except that uracil,
tion factor II D) binds through its TBP subunit to the TATA rather than thymine is incorporated into the RNA strand
box (a core promoter sequence in DNA, located 30 base when adenine arises in the DNA template sequence. A sin-
pairs upstream from the transcription start site). Binding gle polymerase progresses undirectionally along the DNA
of TFIID initiates the formation of an initiation complex as template and transcribes the complete RNA strand. In con-
other TFII variants and RNA polymerase II bind (Fig. 1.1). trast to DNA replication, proof-reading of the transcribed
One of the transcription factors, TFIIH, exhibits helicase RNA sequence does not take place.
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
lábán játszott ott minden ló s komoly méltósággal ülte meg lovát
minden huszár. Rá se nézett az örömében őrjöngő népre, a mely
pedig lovát, magát, lábafejét csókolgatta ott az utczákon és
köztereken. Maga Garibaldi könnyezve ölelte meg kedves hősét,
legvitézebb bajtársát, Kun Bélát. Ilyet még ő se látott.
Ha azt mi itthon olvashattuk volna, a hogy az olasz krónikák Kun
Béla huszárjainak bevonulását akkor leirták! De negyvenöt éve már
ennek. A régi tűz elhamvadt. Jobb is talán ezt már elfeledni.
Hanem egy vitézi tettét el kell még mondanom.
II. Ferencz nápolyi királynak nem volt már birodalma. Elvette már
tőle Garibaldi mind a két Szicziliát. Csak Gaeta vára volt még
birtokában a tengerparton s annak a környéke. Volt még serege is,
voltak még hű vezérei is. Csodálatos az: mennyi hű szolgájuk van a
legirtózatosabb zsarnokoknak! Vezérei Gaeta előtt még nyilt téren is
elfogadták a harczot Viktor Emánuel csapataival. Ott maga a
piemonti király volt már a fővezér. Az ő hadseregébe volt már
beosztva huszárlégiójával Kun Béla is.
Egyik éjszaka valami Traetto nevü városka előtt állt Kun Béla az ő
huszárjaival. Tudta, hogy a városka nápolyi királyi csapatokkal van
megtömve. A kémek szerint lehetett ott egy kis hadosztály, négy-
ötezer ember minden fegyvernemből. Gyalogság, lovasság, tüzérség.
Bent a városban volt a hadosztály főhadiszállása is.
Kun Béla előre küld négy legényt kémlő csapatnak, kipuhatolni az
ellenséges előörsöket. A csapat jól végzi dolgát s a mit talált:
bejelenti a parancsnoknak.
A huszárparancsnok vakmerő, sőt lehetetlen tervet érlel meg
agyában. Ő vakmerőnek, az olasz lehetetlennek tartotta volna.
Legényei közül kiválaszt harminczhárom huszárt s igy
harmincznegyed magával elhatározza, hogy az ellenséges
hadsereget kizavarja állásából, fölveri főhadiszállását s az egész
hadsereget szétszórja.
 Ha lehet!
Kora reggel volt s kissé ködös. Alig szürkült.
Egész csapatával észrevétlenül megközelité az ellenséges
előörsöket s lövéssel, vészjelekkel nem törődve, megkezdte ellenük a
pokoli hajrát.
Az volt a terve, hogy az előörsökkel együtt rohan be a városba,
az ellenséges hadosztály közepébe, nehogy azok hirt adhassanak s
őt készen fogadják.
A terv sikerült.
Az előörsöket mindenütt meglepték. Lovaikról lehajigálták őket s
a békességes város s az egész ellenséges hadsereg arra ébredt föl
éjjeli nyugalmából, hogy a magyar légió-huszárság a városnak, a
hadseregnek, a főhadiszállásnak kellő közepében termett.
Hirtelen, mint a vihar. Ellenállhatlanul, mint az árviz.
Felriadtában, ijedtében, meglepetésében mit gondolhatott a
nápolyi sereg s a kis város lakossága? Azt ugyan nem gondolhatták,
hogy husz-harmincz bátor legény csinálja az egész zenebonát.
Szentül hitték, hogy a vakmerő huszárok mögött Viktor Emánuel és
Garibaldi egész hadserege nyomul előre.
Ezek pedig pihentek szépen táborhelyükön.
Kun Béla habozás és tervezgetés nélkül csinálta meg, a mit a
különös helyzet megengedett és megparancsolt.
A piacz közepén, a templom oldalán fegyverkupaczok körül
tanyázott a gyalogság egy része. Ezt szétrobbantani pillanat műve
volt.
Egyik mellékutczában a lovasság kezdett összeszedkőzni s
oszlopba, hadsorba kifejlődni. A trombiták jelző harsogása
megtöltötte az utcza levegőjét. Kun Béla huszadmagával maga
rontott rájuk, mint az oroszlán. A szűk helyen az ellenség nem
vehette hasznát tömegének. A reggeli szürkületben nem is láthatta,
mekkora a huszárok ereje. Megforditotta lova fejét s vad futásban
menekült ki a városból a cserjék, szőlők, narancsok szakadékos
ligeteibe.
Néhány percz alatt az egész város s az egész nápolyi hadsereg
zavar és ijedtség martaléka lett. Ágyu, puska összevissza szólt,
mintha rendszeres csata fejlődött volna ki. Egy üteg ágyu kimenekült
a városból, valami biztos helyen megállt s kezdte lőni a várost.
Az általános zürzavarban Kun Béla visszafordul, annyi lovat és
hadiöszvért, a hány embere van, vezetékre fog s valami ötszáz
gyalogost elkerit, kiszakit, lefegyverez s mint foglyot hajt maga előtt.
El – ki a városból, Viktor Emánuel serege felé.
De nyomban az ellenséges nápolyi hadsereg is összeszedi a
városban is, a városon kivül is szétzilált csapatait s elkezdi a
rendszeres visszavonulást Gaeta irányában.
Kun Béla nagy délczegen viszi zsákmányát hazafelé.
A csatának különös hangja van a távolságból. Valami zúg, valami
dübörög a messzeségben. Mintha a tenger moraja volna. Mintha a
föld bensejében háborogna valami tompán, ijesztően. A puskalövés
hangja, emberek és állatok orditása, lovak robogása együtt,
egyszerre. De a távolból külön hallani nem lehet. Az ágyuszó
dördülését külön lehet hallani. Ez is tompa, de erős. Egy kis
ábrándozással mintha a viz alól a bölömbika hangját hallanók.
A király, Viktor Emánuel hallja a riadalmat, a csatazaj zugását.
Kérdi körülvalóitól: mi ez? Nem tud megfelelni senki. Hallja a
csatabeli szabályos ágyudörgést. Hol folyik az ütközet? Bizonyos,
hogy ütközet folyik. Apró előörsi csetepatéba nem szól bele az ágyu.
De hát miféle csapatok vannak az ütközetben és hol?
Jön a szél a tenger felől s mind világosabban hozza a hangot. A
táborkar futárai nyargalnak erre-amarra. Biztos hirt senki se hoz. A
táborkar főnökei se tudnak semmit. A király nevet is, boszankodik is.
Utóbb haragra gyul, lóhátra ül, erős kiséretet rendel maga mellé s
megy az elővédek, előörsök felé a csatazaj irányában. Maga akar
értesülést nyerni. Az elővédek, előörsök helyükön, teljes rendben és
éberséggel. De ők se tudnak semmit!
Egyszer csak kibontakozik előtte a fákkal, cserjékkel szegett
országuton egy nagyobb katonatömeg. Kun Béla a huszárjaival,
foglyaival, zsákmányolt lovaival hosszu sorban. Halottja nincs,
sebesültje kettő, azokat is lóháton vezetik a legények.
A mint a királyt meglátja, villámként ugrat eléje, suhogó karddal
üdvözli királyát, fővezérét s harsogó hangon adja elő hivatalos
csatajelentését.
– Jelentem alássan Fölséges ur! Az ellenségnek egy hadtestét
Traetto városában megleptem, csatára kényszeritettem, állásából
kiszoritottam, visszavonulásra birtam, a várost megtisztitottam.
Veszteségét holtakban és sebesültekben nem puhatolhattam ki. A mi
veszteségünk holtakban semmi, sebesült két közvitéz. Elhoztuk a
csatatérről őket. Hadizsákmány: harminczöt ló és öszvér, ötszáz
fogoly.
Ujra üdvözli a királyt, két lépéssel hátravonul s várja a
napiparancsot.
A daliás királynak eláll lélekzete. Hiszen ő erről mit se tud. Ki
tette a rendelkezéseket, miféle hadcsapatok vettek részt az
ütközetben; mikor, miként, ki tervezte az egészet? Egyetlen szóval se
mondta neki senki. Holott ő a király, ő a főhadvezér. Az ő tudta
nélkül nem volna szabad történni semminek. A táborkar által
megszabott hadrendet megbontani semmi szin alatt se volna szabad.
Ez rendetlenség. Ez a katonai fegyelem megbontása.
Kedvetlenség, boszuság támad lelkében. Keményen kérdi Kun
Bélától:
– Minő hadcsapatok s kinek rendelkezéséből vettek részt az
ütközetben?
 – Jelentem alássan Fölséges ur! A magyar légió huszárcsapatából
egy szakasz harminczhárom legénynyel az én vezérletem alatt!
A király lassanként megérti a dolgot. Arcza felvidul. Elneveti
magát. Kun Bélával az egész fényes kiséret előtt kezet szorit. Ismeri
már korábbi időből is, de igy, mint ma, még se ismerte.
– Köszönöm, köszönöm vitézek! Mit adjak jutalmul?
Megtapogatja dolmányát, mellényét. Se pénz, se óra, se rendjel
nála. De talál három szivart. Kiveszi zsebjéből.
– Most csak ezt adhatom.
Átnyujtja Kun Bélának.
– Jelentem alássan, Fölséges ur! Hadd adjak egyet-egyet a két
sebesültnek. A harmadikat emlékül megtarthassam.
A király rendelkezik a foglyok felől. Rábizza kiséretére: vegyék át.
A sebesültek ápolását megparancsolja. Kun Bélát huszárjaival együtt
kiséretébe fölveszi. Visszafordul s utközben azt mondja kedélyesen a
huszároknak:
– Barátim, ilyen hős bolondságot csak ti tehettek – magyarok. Az
én népem erre nem való.
Ez volt jutalmuk.
***
Ennek a harcznak vége lett.
Ezután a király utja és Garibaldi utja elvált egymástól. A király
elfoglalta az egyesült Olaszország trónusát, a melynek azonban még
egyik lába se nyugodhatott Rómában.
Róma kivül esett Olaszországon. A nagy szabadsághős, Garibaldi
pedig azt mondta:
– Róma vagy a halál!
 S ezt mondta az olasz nép is.
A király Róma elfoglalását rábizta az időre, Garibaldi pedig ugy
vélekedett, hogy az elszánt nemzeti akarat és a kardvas hamarosan
eldöntheti Róma kérdését is. Ujra kitüzte a felszabaditás szentséges
lobogóját.
Mit csináljon most már a magyar szabadsághős?
A királylyal tartson-e, a ki jó volt hozzá s a ki szép országában
neki, a bujdosónak barátságos menedékhelyet adott?
Vagy ősz vezérével, Garibaldival tartson, a kit imádott, a ki őt
fiaként szerette s a kivel megesküdött, hogy kardját nem teszi
hüvelyébe, a mig az elnyomott nemzetek szabadulásáért becsülettel
küzdhet.
Ősz vezérével tartott.
Szembe szálltak a király seregével. Ősz vezérét szemeláttára
lőtték meg a király seregei. Fogságba esett ő is, vezére is.
A király tisztje tisztelettel szólitotta fel:
– Adja ön át kardját!
– Majd ha kettétörtem.
S kardját két darabban dobta oda a királyi tiszt lábaihoz.
– Ép kardot ki nem adok a kezemből soha.
Hát ez is bolondság volt, de már igy illett ő hozzá.
Ősz vezérét kórházba vitték, őt magát egyik piemonti sziklavárba
zárták. Huszárjait erre-arra helyezték el foglyok gyanánt.
Egy évnél tovább tartott fogsága. A király talán nem is tudta,
hova lett s hol van egykori magyar hőse.
Keserü pajzánul irt a királynak szomoru fogságából.
 – Fölség, elfogyott szivarom, melylyel Traetto előtt ajándékozott
meg.
Rögtön kibocsátották, de vezették a király elé. A király kegyes
volt.
– Mit kiván ön nemes vitézem?
– Hazámba szeretnék visszamenni. De otthon a golyó vár rám.
A király maga személyesen lépett közbe Ferencz József
császárnál, hogy Kun Béla és huszárjai bántatlanul jöhessenek haza.
Igy tértek haza 1862-ben. S ekkor találkoztam vele Ányos Pál
barátunk nevenapján.
A simaképü gyerkőcz helyett viharvert arczu meglett férfiu.
Arczára két nemzet függetlenségi harczának küzdelme volt fölirva –
sebhelyekben.
Megnősült. Szerény kis hivatalt is adott neki vármegyéje. Nem
volt szerencséje. Penészes békének robotos élete nem való a
hősnek. Elsorvad alatta. Az 1873-ik év végén meghalt.
Gróf Schaffgotsche művészi emléke ott áll a móri csatatéren. Kun
Béláról nem emlékezett meg az ő nemzete. Magam sem tudom már
jószerével, hol domborul sirja. Dicső emléke álljon itt e sorokban.
 SZÁZHETVENÖT HUSZÁR.

I.

(Jókai regénye. – Ki volt Herman János? – A Vilmos-huszárok. – A furcsa

hirek. – A két rongyos zsidó beszélget. – Kászonyi Dániel. – A huszárok
megesküsznek. – Ermisch kapitány.)

Százhetvenöt huszár! Ugyanannyi hős egy csoportban. Elszánva a

halálra, a bujdosásra, a vértanuságra. Minő szép és minő szomoru
lehet ennek az igaz története.
Jókai Mór leirja abban a regényében, melynek czime: »A kőszivü
ember fiai«.
Kétszázhusz huszár elindul Bécs alól, hogy hazajőjjön imádott
honába s itt ontsa vérét nemzetének ádáz ellenségei ellen. Baradlay
Rikhárd kapitányuk vezeti őket. Kapitányuk hős, bátor, legyőzhetlen.
A menekülő huszárcsapat száz akadályon tör keresztül. Fut, ha kell;
– verekszik, ha ki nem kerülheti. Étlen-szomjan tölt napokat és
éjjeleket. Ellenség, vizáradás, fölbujtott földnépe, árviz, nagy folyam,
sziklás hegység, hózivatar, kigyult erdő tör életére. Embernek és
természetnek minden ereje és ravaszsága megejteni iparkodik.
Mégis hazajön utolsó emberig és utolsó lóig s itthon száz diadalt arat
az ellenségen.
Igy irja a költő.
Istenerő van képzeletében. Szomoru a történet; fekete, mint az
éjfél, melynek nincs csillaga. De a költő képzelete ragyogóvá teszi az
éjfél sötétségét is. Az olvasónak szinte remeg a lelke a fájdalomtól s
a dicsőség érzetétől, a mint a huszárcsapat halálos küzdelmeit a
költő szemein át maga előtt látja.
Nem mese ez. Nem a költő álmodta ezt a történetet. Igaz
történet ez. Minden szomoru részlete ugy folyt le, a hogy leirja a
hires regény. Csak a Baradlay Rikhárd neve költött. És csak a
történet helyszine van más vidékre áthelyezve. Nem Bécs alól
menekült a huszár s nem az osztrák rónán, nem a March-folyón s
nem a pozsonyi és trencséni Kárpátokon törtetett keresztül. De
részletekben még gazdagabb, még szomorubb az eset, mint a hogy
a költő elbeszéli. A regénynek nem volt szüksége az egészre.
Én ismerem az egészet. Most elbeszélem. A ki jól emlékszik a
regényre, annak sok részletét nyomban felismeri az én
elbeszélésemben.
*
Volt Veszprémben ezelőtt negyven-ötven évvel egy jámbor
gabonakereskedő. Herman János volt a neve.
Származása odavaló volt-e: nem tudom. Azt se tudom: él-e még.
Ha él: öreg ember lehet. Gyermekei bizonyára élnek s már meglett
emberek és asszonyok. Kedves, vidám, beszédes felesége volt s ha
jól emlékszem, több gyermeke volt. Utóbb Veszprémből elköltözött,
de egész biztosan nem tudom, hová. Feledékeny az ember. A hogy
szemeim elől eltünt: többé nem is gondoltam rá. De ugy rémlik
előttem, Szatmárra vagy Szamos-Ujvárra költözött. Veszprémi és
szatmári és szamos-ujvári nyájas olvasóim, kik közelebb álltak hozzá,
biztosabban tudhatják.
Közepesnél magasabb termetü, erős, egészséges alak. Bajuszszal
és teljes szakállal. Kevés beszédü, szerény modoru férfiu. Fejét kissé
lehajtva szokta tartani társaságban is, menésközben is. Foglalkozása
is a szerény polgári osztályba sorakoztatta. Senki se sejtette volna
róla, hogy huszár volt, szabadságharczunk hőse s a legdicsőbb
bátrak egyike. Még bajusza se volt szemem láttára kipödörve soha.
 Apró megyei tisztviselő voltam, a mikor vele véletlenül
megismerkedtem. Megszerettem. Valamelyik elejtett szavából
megtudtam, hogy neki is szerepe volt a függetlenségi hadjáratban.
Addig incselkedtem vele, mig utóbb csakugyan elbeszélte átélt
küzdelmei közül legnehezebb sorát. A hogy bajtársaival együtt
hazamenekült Gácsországból, hogy kardját a magyar kormánynak, a
szabadság ügyének felajánlja.
Sok jeles barátom volt dicső honvédeink egykori sorából. Bátrak,
vitézek, derék katonák. A vidám társalgások, a barátságos
összejövetelek beszédtárgya ötven év előtt rendesen a forradalmi
harcz volt. Nagy tetteknek mindig akadt kitünő elbeszélőjük. De
senkinek a története nem hatott meg jobban, mint az övé. A hogy ő
szerényen, komolyan, részletesen előadta.
Hejh, ha akkor eszembe jutott volna, hogy iró legyek! De, ki
gondolt volna arra? Csak egyetlen irót, egy igazi élő költőt
ismertünk: Jókai Mórt. Ugy irni pedig ugy se tud senki. Nyomoruság
volna ő mellette az irói tollat megfogni.
Azt mondtam Herman Jánosnak:
– Barátom, a mit maga nekem elbeszélt, az a mi dicső
harczunknak egyik legragyogóbb fejezete. Elfelednünk ezt nem
szabad. Irja le apróra s küldjük el Jókainak. Az ő lantja örökitse meg
azt.
Elpirult. Ő irjon Jókainak! Micsoda vakmerőség lenne az!
Szabódott, tiltakozott. De utóbb is addig unszoltam: ráállott. Nem
valami fényes irással, de azért egy szerü, szabatos, tiszta
gondolkozással, jó magyar nyelven megirta a történetet Jókai
számára. El is küldtük, a kihez szólt, jó harminczhét év előtt, az
1867-ik év tavaszán. Jókai meg is köszönte, valamelyik lapjában
közölte is a munkát s ama hires regényében fel is használta.
De csak röviden s a nagy történetnek csak egy-két megható
részletét. De kiegészitem én, a hogy’ a hanyatló emlékezet
megengedi.
 *
Herman János 1848-ban a tizedik számu huszárezredben szolgált.
Az ezredet ugy nevezték: a Vilmos-huszárok. Már több éve szolgált s
akkor már őrmester volt szakaszában.
E huszárezred hadkiegészitő törzse ma túl a Dunán
Székesfehérvár. Valószinüleg akkor is az volt. De a legénység még se
annyira egy vidékből való volt, mint most. A legénység egy részét
nem ugy ujonczozták, hanem az ország minden magyar vidékén ugy
toborozták. Az ezredben hát volt legény az ország minden részéből,
még Erdélyből is, a mely pedig akkor külön fejedelemség volt s nem
Magyarország. Volt az ezredben az én vidékemből is, – egyet
legalább, valami Kuti Ferkó nevüt, jól ismertem.
Az ezred már sok év óta Gácsországban feküdt Tarnopol vidékén.
Közel Oroszországhoz, mindenütt az orosz határ mellett. Egyik
százada épen Tarnopolban volt elhelyezve laktanyában. Itt volt az
ezredes is Földváry István. A másik század innen délre harmincz
kilométernyire Trembovla városában feküdt szintén laktanyában. A
harmadik század még távolabb, valahol Bukovinában szintén az
orosz határ mentén. Végül a negyedik század Zbarazban Tarnopoltól
északra, mintegy husz kilométernyi távolban. Ez már az orosz
határtól alig fekszik hét kilométernél messzebb. A jó magyar fiuk itt
már szemtül-szembe megismerték az orosz kozákokat és dsidás
lovasokat; gyakran ittak, gyakran verekedtek is velük a határszéli
csárdákban.
A zbarazi századnál volt Herman János is, mint őrmester.
Régóta voltak már a huszárok Gácsországban. Régóta
vágyakoztak onnan hazafelé. Akkor nem három év volt a szolgálati
idő, hanem nyolcz év s ha az letelt: akkor is sokféle mesterkedéssel
ott marasztalták a legénység nagy részét ujabb nyolcz esztendőre.
Vastag bajszu, dörmögő hangu kemény legény volt már a huszárok
nagy része, túl a harmincz éven, élemedett férfiak.
De azért csak vágyakoztak hazafelé.
 Igazi magyar fiu nem szokik meg idegenben. Nem érti nyelvét,
nem kedveli ételét-italát, nem dalolja dalát. Se polákkal, se
oroszszal, se zsidójával nem tud barátkozni. A csárdája se olyan,
mint az otthonvaló. Bora sincs. Pöcsét a pálinkás üvegjén.
Asszonyának, lányá nak csókja, ölelése se olyan édes, mint azé volt
egykor régen, otthon, a kit el kellett hagynia. Mi lett most már abból
is nyolcz év mulva, tiz év mulva? Azt az egyszál czigányt se találja, a
ki neki néha-néha elhuzta dalát hol egyesben, hol harmadmagával.
Vagy jó szóért, vagy egy ital borért, vagy pengő huszasért, vagy egy
jó hátbaütésért.
Más világ az mégis.
Az 1848-ik év április 15-én elvégre megkapták a napiparancsot,
hogy az ezred hazamegy Magyarországba, otthon is lesz néhány hét
alatt.
Azt is meghallották, mi ennek az oka.
A császár megszerette valahára a magyar nemzetet. Most már
szabadság van otthon. Nincs többé ur, nincs többé paraszt, minden
ember egyenlő fia a hazának. Nem deres ezentul a szegény ember
jutalma. Nem kötéllel fogják a katonát. Mindenkinek megvan a
megérdemlett becsülete.
A huszár lenézi a parasztot, kivált a polákot. Arra tanitják attól a
percztől fogva, a mikor felhuzza a sarkantyus csizmát s felölti a
huszárdolmányt. De azért most mégis eszébe jut, ő is paraszt sorból
származott s ő is visszaszármazik majd az ő népe közé. De nem
bánja, csak hazatérhessen. Inkább otthon szegényül, mint
idegenben nyalkán.
Nem lehet azt az örömöt elmondani, a mit érzett a huszársziv az
április 15-iki hirre. Az őrmester, Herman János, már félig-meddig
tanult emberszámba jött, németül is tudott beszélni, mégis sirva
fakadt, azután meg tánczra kerekedett örömében, hogy valahára
hazajöhet. Tiz egész esztendő óta nem látta hazáját.
 De azért most se látta hazáját hamarosan. Sokat kellett még
addig szenvedni. Korai volt az áprilisi öröm. A bécsi kohóban uj és
gonosz terveket főztek.
A zbarazi század huszárjai folyton érintkeztek a tarnopoli
századdal. Ez közel feküdt. Ez kapta meg először a parancsot, hogy
április 20-án induljon Magyarországba. De a mikor az indulás napja
megérkezett; elhalasztották öt napra. Azután megint öt napra.
Azután május közepére.
Egyik-másik század el is indult a nyár folyamán s jelentkezett is
Mészáros Lázárnál, a magyar hadügyminiszternél. Ezek szerencsések
voltak.
Akkor az ezred gyakran nagyobb volt, mint ma s némileg más
volt a beosztása. Volt benne ezredesi, alezredesi s őrnagyi
ezredosztály. Ennek divizió volt a neve. Minden divizióban két
század, katonai nyelven eskadron. A huszár ezt a maga nyelvén
svadronynak nevezte. Az alezredesi divizió első svadronyjánál volt
Herman János őrmester. Az ő zbarazi századát nem eresztették haza
békével. De nem eresztették az alezredesi második századot se,
mely Tarnopolban feküdt az ezredtörzs székhelyén. Nem eresztették
az őrnagyi divizió első századát se, mely Trembovlában és
Czortkovban volt szálláson. De már a második század békességgel
hazajöhetett Szadagórából és Sznyatynból, valamint az ezredesi
divizió századai is Tlusztéból és Grzymatovból.
Bizony ezek pogány nevek. De hát át kell rajta esnünk, hogy a mi
következik, jobban megérthessük.
A tisztikar nagyrésze, több mint fele, idegen volt; volt benne
osztrák fölös számmal. Volt benne rajnai német, volt angol, volt
lengyel. Volt magyar is. Az ezredes márczius óta véletlenül épen
magyar volt. Földvári és bernátfalvi Földváry István
Pestvármegyéből. Régi katona, régi huszár. Harczolt már a franczia
háboruban is. Magyarságát nem vesztette el egészen, noha
gyerekkora óta a Habsburgok katonája volt. Öreg szive megdobbant,
a mikor a magyar dicsőségről volt szó. Néhány jó magyar fiu ennek
köszönhette életét.
Elmult a nyár.
A magyar nemzet ellen Bécsben fölszitották, fölfegyverezték a
nemzetiségeket. Oláh és rácz dulta, égette, öldökölte a magyart.
Asszonyt és öreget se kimélt. De még a bölcsőben alvó csecsemőt
se. Ki akarták irtani a magyarságot. Mindezt a magyar király
nevében, a magyar király rendeletére cselekedték. A király hülye és
gyámoltalan volt. Az egészről bizonyára nem is tudott semmit.
De a huszár se tudott Gácsországban. Ki mondta volna el neki ott
az isten háta mögött, Muszkaország határszélén?
Egyszer azonban ugy ősz elején mégis furcsa hir jutott el hozzá.
Azt suttogták, azt beszélték tisztek, altisztek, nyelves közlegények,
hogy a Württemberg-huszárok honnan, honnan se, hazaszöktek.
Nem nézhették tovább, a hogy’ nemzetünket irtják. Mirevaló a kard
az ő kezükben, ha nem arravaló, hogy saját édes vérüket
védelmezhessék? Fölkerekedtek hát Morvában vagy hol s egyenesen
hazavágtattak s kardjukat fölajánlották Kossuth szolgálatára.
Ezt hallották meg a Vilmos-huszárok Zbarazban.
Mi ez?
Azt mondják: felhőtlen égből is leüt néha a menydörgős menykő.
Bolond dolog, ha igaz. Lehet rajta csodálkozni. De még sokkal
jobban csodálkozott a Vilmos-huszár azon, a mit hallott.
Megszökött a Württemberg-huszár? Igaz lehet-e ez? Ha nem
volna igaz: nem beszélnének róla a tiszt urak. De beszélik már a
zbarazi zsidók is. No, pedig a zsidó élete váltságáért se merne róla
beszélni, ha nem volna igaz. A policzájok agyonütnék őket nyomban.
De azért hitték is, nem is a huszárok. Hanem a kételkedésre
mégse maradt sok idejük.
 Valami érthetetlen okból tisztjeik lassanként eltünedeztek. Ki
Tarnopolba vonult, ki tovább is ment, ki nyugdijba menekült, ki
beteg lett. Nem volt kapitányuk, nem volt egyetlenegy hadnagyuk
se. Se hadfi, se tiszthelyettes. Még kezelőőrmesterük is Tarnopolban.
Csupán egy főhadnagyuk volt, valami angol ember. A neve Crowther
Eduárd. Ez is azért maradt ott, mert volt neki egy szép lengyel
asszony szeretője. Ott lakott a város végén szép kastélyban vagy
villában.
Ha tiszt nem volt: gyakorlat sem volt. Nem parancsol senki. A
főhadnagy ott lebzselt a szeretője mellett. Bizonyára jobban mulatott
nála, mint a gyakorlaton, kint a mezőn. A huszárnak nem akadt
dolga. Reggeltől estig összeülhettek, pipázhattak és elbeszélhették
egymásnak a világ sorát. Csak a lóról nem volt szabad
megfeledkezni. Minden másnap kivitték a lovakat jártatni. S gyakran
nem maradtak meg a gyakorlótéren, hanem elkoczogtak hol az orosz
határ felé Novikinak, hol dél felé Szlachcziméig.
A mely napon nem mentek ki, arra a napra oktatást rendelt az
angol főhadnagy. Volt köztük egy szász őrmester, erdélyi szász
papnak a fia, utálatos osztrák érzésü fiu, Kossuthnak nagy gyülölője.
Ezt bizta meg, hogy üres napokon, hetenkint háromszor oktassa meg
a legénységet a katonai erkölcsökre.
Ez a jámbor zöld szász semmi más katonai erkölcsöt ez időtájban
nem ismert, csak azt, hogy a huszárnak elszökni, zászlóját elhagyni,
a császárhoz hütlenné lenni nem szabad. Császár az istene, zászló a
szentsége, osztrákság a mennybéli üdvössége. A ki pedig mégis el
találna szökni: annak a büntetése akasztófa. Nem is golyó. A golyót
csak a tisztességes katona érdemli meg. Hanem gyalázatos
akasztófa. El se temetik dög testét az anyaföldbe, hanem ott hagyják
az akasztófa alatt kutyáknak, hollóknak, ragadozóknak zsákmányul.
Mind jól tudták ezt már a huszárok. Hiszen a fejükbe verték már
szolgálatuk első féléve alatt. A mint a szász papfiu a száját kitátotta,
már röhögni kezdtek. Nini, most megint az isten, a szentség, az
üdvösség és az akasztófa következik.
 Ez az oktatás pedig akkor kezdődött, a mikor a Württemberg-
huszárok szökéséről megjött a hir. S folytatódott minden
másodnapon, hetekig.
E miatt szünt meg a huszárok kétsége. Most már csakugyan igaz
a hir. Ha igaz nem volna, az oktatóőrmester nem fecsegne minden
nap a szökésről és az akasztófáról.
Csakhogy aztán a huszárnak magyar esze egészen másként
szőtte-fonta tovább a gondolatát.
Megszöktek hát a Württembergek?
Bizonyosan nagy okuk volt rá. Nagy ok nélkül öreg huszár meg
nem szökik tömegesen. Egy-egy ujoncz megugrik néha. Szeretőjét
látni akarja még egyszer. S ha már dezentorrá lesz: nem is marad
meg a békességes világban. Erdőbe megy, Bakonyba siet, felcsap
Sobri Jóska pajtásának. Ily esetet lehet hallani. De hogy öreg huszár
századonként szökjék: ily eset még nem volt a világon.
Mégis megszöktek a Württembergek?
Akkor hát mind hazugság az, a mire eddig oktatták a huszárt.
Akkor az se igaz, hogy a császár szereti a magyarokat. Az se igaz,
hogy boldogság uralkodik nagy Magyarországban. Hanem az az igaz,
hogy otthon ölik, gyilkolják édes véreinket, a magyart.
De akkor meg nekünk is otthon kellene lennünk. Nekünk is meg
kellene fajunkat védelmezni. Miért legyen különb a Württemberg-
huszár, mint a Vilmos-huszár?
E körül járt most már a huszárok esze. Dehogy félt ő az
akasztófától. Hiszen előbb meg is kell azt fogni, a kit föl akarnak
akasztani. De a huszárt, a mig lova hátán ülhet s kard van a
kezében, meg nem fogja semmiféle isten katonája. S azután régóta
tart már a béke is. Le kellene már a rozsdát a kardról tisztitani. Hadd
legyen az a kard megint fényes, megint véres.
 Volt huszár, a ki nem sokat törődött a dologgal. De ilyen kevés
volt. Legtöbbje elhallgatott, keveset beszélt, bajuszát pödörgette,
nagyot gondolt, nagyot káromkodott. De meg nem mondta: miért.
Egyik őszeleji napon kirendelik őket katonai szemlére. Esett az
eső, csak ugy zuhogott. Szép sorban felállnak a gyakorlótéren.
Napiparancsot kapnak. Az van benne, hogy a császár báró Jellasich
horvát bánt hűtlennek, ellenszegülőnek, gonosztévőnek nyilvánitja s
minden rangjától és méltóságától, báni és tábornoki állásától
megfosztja. Ezt adja tudtul vitéz katonáinak.
Hát jól van. Nevet is, káromkodik is a huszár. Bánja is ő, ha
megnyuzzák is a horvát bánt. Tudja is ő, ki az a Jellasich. Hol van
Zbarazhoz Horvátország? Ezért ugyan kár volt embert és lovat ily
gyalázatos időben, zuhogó őszi esőben kizaklatni.
Ez azonban semmi.
Alig telik el kis idő: ujra ki kell menni a gyakorlótérre s diszben
kiállani. Uj hadiparancs készült. Megint a császár nyilatkozik
legmagasabb kiáltványban.
Most pedig azt kiáltja ki, hogy báró Jellasich bán ő
nagyméltóságát visszahelyezi minden rangjába, tisztébe és
méltóságába, kedvelt hive marad ezentul is, sőt biztosává teszi nagy
Magyarország fölött, hadsereget biz rá, állitsa vissza a rendet s
tanitsa meg móresre a magyarokat. A ki pedig neki szót nem fogad:
az lázadó és pártütő, várhatja magára az akasztófát. Ezt is meg kell
tudni az ő vitéz katonáinak.
Most még gonoszabb idő volt, mint a minapi kiálláskor. Még
jobban zuhogott az eső. A szél is nagy erővel fujt onnan Oroszország
felől. Vágta az esőt a huszárok arczába. Sárral, csatakkal lett tele a
ló is a füle hegyéig.
Most már nem nevetett a huszár, hanem csak káromkodott. A ki
fölmarkolta a világra azt a Jellasichot! Tiz nap előtt áruló gazember,
most meg már, a mikor Magyarországot megrohanja, kedvelt hivünk
és becsületes ember és derék hős?
Ejh-hajh! Czifra dolog ez nagyon! A huszárész mégis csak
parasztész. Sehogy se érti a fejedelmek, kormányzók, nagy urak
erkölcsét és eszejárását. A magasabb furfang ő előtte arabul van.
Csak az a bizonyos, hogy valaki megbolondult. Vagy a bécsi udvar,
vagy a tisztikar, vagy ő maga: a huszár!
De ő eszén van, azt jól tudja. Pipája csak ugy szelel, lova csak
ugy megismeri, mindenféle szerszámát csak ugy látja, étele, itala,
alvása csak olyan jól esik, mint azelőtt. Valahol másutt van a hiba. S
talán nem is a tisztikarban.
Jön a szombat, megkapják a hetipénzt, mennek a piszkos lebujba
pálinkázni. Huszan-harminczan is odatelepesznek a keresztes lábu
hosszu asztal mellé. Beszélgetnek, dőzsölnek, adomáznak, nagyokat
nevetnek.
Szomszédságukban két rongyos zsidó üldögél. Hosszu kaftánjuk,
hosszu szakáluk, kusza bajuszuk, hamis szemük, a halántékjukon
kacskaringósan lógó hajpamat. Bolyhos kalap a fejökön. A
hagymaszag csak ugy ömlik ki belőlük. Az imádság czafatokban lóg
ki mellényük alól. Valóságos gácsországi muszkazsidók. Iszszák a
pálinkát.
Csöndesen beszélgetnek. Rá se néznek a huszárokra. Mi közük is
lenne a vitéz urakhoz?
Azonban magyarul beszélgetnek. Egyik huszár nyilván hallja s
tisztán érti.
Magyarul? Zbarázban, pálinkás lebujban? Muszkaország határán?
Csoda ez! Ügyelni kell arra, mit beszélhet két rongyos zsidó itt
magyarul?
Hallgatóznak.
 A két zsidó nagy dolgokról beszél.
A magyarok otthon pártot ütöttek a király ellen. Igaz, hogy a
király katonái bujtogatják a horvátot, tótot, ráczot, oláht a magyarok
ellen s ezeket ölik, pusztitják, sütik, pörkölik a császár nevében, de
ha a császár ugy parancsolja, ebben is meg kell nyugodni. Ki
zugolódnék az isten ellen? A császár szava pedig isten szava. A mit ő
parancsol, az az igazság s az az üdvösség. De a magyarok nyakasak
és bolondok. Most már még az itt lévő huszárok is hazafelé
igyekeznek. Ime, a Vilmos-huszárok egyik százada is megszökött
tegnapelőtt Trembovlából. De istentelen gonosz tettükért meg is
lakolnak a huszárok. Csak a század fele tudott elszökni. A másik felét
elnyomták, mielőtt elindulhatott volna. Szuván generális rögtön
lefegyverezte. Kisült, hogy öten voltak a legénység közt a
bujtogatók. A leggonoszabb köztük Pauker őrmester. Ezt az ötöt
vasban vitték Tarnopolba az ezredeshez. Ha még föl nem akasztották
őket, holnap vagy holnapután bizonyosan fölakasztják. Elrettentő
példát kell mutatni. A század másik fele szerencsésen elszökött.
Valami Belón nevü kassai származásu ember, nagyon okos és ügyes
gonosztevő, pénze is sok van, ugy elvezette a két szakasz huszárt,
hogy a generális nyomát vesztette egészen.
Efféléket beszélt a két zsidó. Jól hallották, jól megérthették az
iddogáló huszárok.
A két zsidó fizetett, fölkelt és elment. Rá se néztek a huszárokra.
De a huszárok utánuk néztek.
Azt mondja az egyik káplár Herman Jánosnak:
– Az áldóját, őrmester uram, meg kellett volna kérdezni, ki ez a
két zsidó, honnan való, mit keresnek itt, hol tanultak meg magyarul?
Hejh, te huszárkáplár, sohse kérdezgesd te ezt. Verd ki a te
lelkedből a kiváncsiságot. Gyereknek és asszonynak való az, nem a
vitéz katonának.
 Majd megtudod te azt előbb vagy utóbb, ki volt az a két zsidó.
Talán csak az egyik volt zsidó s nem is mind a kettő. Talán Kászonyi
Dániel volt a másik, a ki lelke gyökeréig tele volt minden császár és
minden hatalmasság ellen izzó gyilkos haraggal. A kiben nagy
lelkierők lakoztak és forrtak. A ki tudott minden európai nyelven
beszélni. A ki először segitett felbujtani Bécset. A ki Bem tábornokot
kiszabaditotta Bécsből. A ki bejárta az idegen földön levő
huszárezredeket, hogy hazájuk keserü bánatát, fajuk kinos
gyötrelmeit szivükbe vésse s őket véreik védelmére hazabirja. A ki
hol posztóügynök, hol kucséber, hol drótostót, hol muszkazsidó volt,
de tökéletes. A ki mindenkivel a maga nyelvén beszélt s a maga esze
szerint. A ki éjjelét-nappalát, egészségét, fiatalságát a szent ügynek
szentelte. Ázott-fázott, koplalt, árokparton hált, büzös lebujokban
töltötte éjszakáit. A ki minden nap a halállal játszott hónapokon
keresztül s nem pihent addig, a mig szentséges czélját el nem érte.
A ki nem pihent azután se, csak akkor, a mikor már vállára tette
nehéz kezét a halál, hogy kénytelen volt rideg szalmazsákjára
lefeküdni, mert az anyaföld szivta már magába. A ki se nem kért, se
nem nyert jutalmat senkitől, a kinél nagyobb hőst, nagyobb
szenvedélyt és keserübb szenvedéseket nem szült függetlenségi
harczunk s a kit akkor sem becsültünk meg eléggé, a mikor öreg
koldus iró gyanánt itt lézengett köztünk.
Oh, te vad, rideg ember, te érdes hangu, te zsarnokgyülölő, te
kopott mezü, te nevetni se tudó öreg Kászonyi: születik-e valaha
ember, a ki a te életed igaz történetét megirja szeretettel?
Az iddogáló huszárok feje tele lett a két zsidó beszédével. De
szive is. Most már nem nyugodtak addig, mig meg nem tudták,
vajjon hát valósággal ugy történt-e Trembovlán, a hogy a két zsidó
mesélte?
Október 20-ika körül volt az idő.
Jellasich táborát már szétvertük s Bécsig kergettük. Roth táborát
csüstől, mindenestül elfogtuk. Még egy egere-patkányja se mehetett
vissza Horvátországba. Seregeink Bécs felé közelegtek s az osztrák
főváros közelében vivták harczaikat.
Mind igaz volt, a mit a két zsidó beszélt. Igaz emberek voltak
azok, becsületes volt járatuk, csak beszédjüket meg kellett érteni –
de visszájáról. Meg is értették a zbarazi huszárok.
Tarnopolból hamarosan megkapták a hirt. Az öt huszárt
csakugyan visszavitték oda. Nem adtak volna életükért a zbarazi
huszárok egy pipadohányt. Szentül meg voltak győződve, hogy
hamarosan fölkerülnek a szárazfára.
De bizony mégse ugy lett.
Az ezredes, Földváry István, vén megcsontosodott katona volt,
de magyar ember volt. Egy hétig bezárva tartotta az öt katonát, egy
kissé meg is koplaltatta, kegyetlenül össze is szidta őket s azután
kieresztette. Megkegyelmezett nekik. Takarodjanak vissza
századukhoz, a melynek fele akkor már szerencsésen határainkhoz
érkezett.
S a mikor tisztjei kérdezték, miként lehetett a hütlen huszárokhoz
oly irgalmas, azt felelte:
– Mit akartok? Hiszen csak haza akartak menni, de ott is
huszárok akartak maradni. Ha ily vén bolond nem volnék már,
magam is csak oly bolond lettem volna, mint ők.
De ebből az irgalmas eljárásból a zbarazi Vilmos-huszár mást is
gondolt.
Azt, hogy valahol a magasságban még a jó ezredesen felül is
valami okból nagyon félnek.
Nem lehet az másként. Bizonyosan félnek.
Mert hogy a huszár összebeszéljen s szakaszonként,
századonként megszökjék, fegyvert, ruhát, lovat magával vigyen s
mindezért csak két napi elzárás legyen a büntetés, egyéb semmi: a
magasságos uraknak nagyon meg kellett ijedniök valamitől. Azelőtt?
Ég leszakadt, föld megindult volna, semmint kegyetlen halállal ne
lakoljon az öt huszár.
Mást is vettek észre.
A botbüntetés elmaradt. Korábban, még öt-hat hét előtt is,
minden szóért, minden semmiségért nyomban kijárt a tizenkét vagy
huszonöt bot. Most e helyett elzárták a legényt. A mi csak
boszuságot okozott a többi bajtársnak. Mert a bezárt legény lovát,
szerszámát, a többinek kellett gondosan ellátni.
Csakhogy a huszár általában fura legény. Ha látja, hogy a
fölebbvalók félnek, a szigoru bánásmód enyhül, a legények
rendetlenségeire szemet hunynak: csakhamar ugy érzi, hogy ő az ur
a világon s most már neki igazán nem is parancsol senki. Bajuszát
még keményebben kipödri, pipáját foghegyre veszi, fejét hátraszegi,
ugy lép az utczán, mintha toborzóba akarna kezdeni s a fegyelmet
épen nem akarja régi mód szerint tisztelni.
A mi Zbarazban akkor azt jelentette, hogy most már a
hazamenetelről is hangosan lehet beszélni. Csak épen az a kutyafülü
szászpapkölyök, az az őrmester meg ne hallja, mert az bizonyosan
áruló lenne s aztán kéz alatt agyon kellene lőni vagy vágni.
Október 25-ike jelentés napja volt. Az altisztek oda gyültek a
kapitány lakására. Mindössze csak öten voltak. A többi vagy beteg,
vagy fegyházban, a kezelőőrmester épen Tarnopolban. A kapitány se
volt otthon, csak a főhadnagy előtt végezték a jelentést.
A mint ott ácsorognak, jön Tarnopolból egy ordináncz. S tudatja,
hogy az első század onnan megszökött. Vele ment Szontágh Izidor
hadnagy is. Ő biztatta fel s ő vezette el a századot.
Nem ismertem Szontágh hadnagyot. Nem is igen tudok róla
többet, mint a mit Herman Jánostól hallottam. Ő ugy emlékezett:
Frigyes volt a neve, de az ezred történetéből ugy olvasom: Izidor.
Herman azt mondta róla: pesti születésü, ritka becsületes ember, jó
tiszt, szerette katonáit, a legénység rajongott érte, bátor, sőt
vakmerő, többször harczolt vele, többször látta és bámulta a
csatában. Ha óvatosságra intették, azt szokta mondani:
– Az a golyó, melyet az én számomra öntöttek, megtalál
mindenütt. Más golyó pedig ugy se talál meg.
Igazhivő török mondása ez.
Világosnál fogolylyá lett. És pedig nehéz fogolylyá. Herman János
Aradon látta utoljára, kifosztva mindenéből. Az ily tisztek iránt, a kik
előbb a rendes hadseregnél voltak, nem ismert könyörületet a
hóhérlelkü osztrák. S ő azonfelül egész század huszárt is hozott át a
honvéd-hadsereghez. Kufsteinba vitték 18 esztendei várfogságra.
Él-e még: nem tudom. Többé e történet folyamán nem fordul
neve elő. Névtelen dicsősége maradjon fönn e szerény följegyzésem
soraiban.
Visszatérek a jelentés további lefolyására.
Az altisztek elbeszélgettek a tarnopoli ordinánczczal. Mit
beszélnek a legények Tarnopolban? Mit csinálnak a tiszt urak?
Üldözik-e keményen a menekülőket? Mi lesz már ezentul a magyar
katona sorsa?
Társalgásközben várják a naposkáplárt: mikor mehetnek már
jelentésre a kapitány elé?
Jön egyszer a naposkáplár. Tudatja, hogy a kapitány nincs itthon.
A jelentést Crowther főhadnagynak kell megtenni. Ő pedig nem jön
ide, szeretőjénél van, oda rendeli az altiszteket rapportra.
Ezt már a huszár gyomra sem állta. A lengyel menyecske villája
messze volt. Az utczák kövezetlenek, bokáig kellett az őszi sarat
gázolni. A jelentés helye a kapitány lakása. A főhadnagynak oda
kellett volna jönni.
A huszárok elkezdtek ugy a bajuszuk alatt morogni.
 – Micsoda? Mi menjünk seregestől a főhadnagy ur szeretőjéhez?
Nem ez a rend. Eb megy oda. Nem megyünk!
Herman János őrmester nagy szót ejtett ki a száján.
– Hát inkább jönnétek haza Magyarországba? Én oda is
elvezetlek benneteket.
Mint a villám, ugy csapott rájuk a szó. De nyomban kitört belőlük
az öröm és elszántság.
– Oda elmegyünk. Vezess!
– Jól van, bajtársaim! Elmegyünk. De előbb jól meg kell gondolni
a dolognak elejét-hátulját. Estére jőjjetek hozzám a szállásomra. Ott
meghatározzuk a tennivalót. Most pedig mégis elmegyünk a
főhadnagy urhoz. Ha onnan elmaradnánk: mindjárt észrevehetnék,
miben törjük a fejünket.
Okos beszéd volt. Szót fogadtak. Odamentek Crowther Eduárd
főhadnagyhoz.
A főhadnagy katona volt, de angol volt. Először ugy beszélt
hozzájuk, mint katona, – azután ugy beszélt, mint angol.
Hosszu beszédet tartott.
Először is tudatta velük, hogy Tarnopolból az ezredes első
százada megszökött. Tehát igazat beszélt a két zsidó is, az ordináncz
is.
Azután elmondta, hogy minő szégyen, gyalázat ez az egész
ezredre. Hütlen megszegése a katonai eskünek, folt a büszke
lobogón. El nem hitte volna soha, hogy magyar huszár ilyesvalamire
vetemedjék. Gondolják ezt meg jól a huszárok.
Nem káromkodott, nem tombolt, nem toporzékolt, nem szedte le
a csillagot az égről, nem mivelte a huszárok apját-anyját s
valamennyi szentjét. Angol embernek ez nem szokása.
 Végezetül azzal zárta mondókáját:
– Különben hallják meg kendtek azt is, hogy én a lova farkához
nem köttetek egy huszárt se!
Hát ez is mondott szó volt. Érthetett belőle, ki mit akart. A
huszárok azt értették, a mit legjobban szerettek.
Estefelé az őrmester szállására összegyültek. Mind az öt altiszt
együtt volt. Volt valami kevés innivalójuk. Pipaszó mellett folyt a
beszélgetés. Körül se kellett tekinteni: nem hallja-e meg a szót
valaki. Nem tudott ott magyarul senki, csak az öt huszár.
Egyszerü ártatlan lelkük talán nem is sejtette, mekkora végzet az,
mely ott lebeg fejük fölött s ott leskelődik köröskörül életük és
haláluk fölött.
Herman János kezdte a szót.
– Öten vagyunk bajtársak. Mindenki mondja el egymásután a
gondolatát, mikor induljunk, mekkora készséggel lássuk el
magunkat, kiket vigyünk, kiket ne vigyünk magunkkal, merre
menjünk?
Egymásután mindenki előadta a maga tervét. Utóljára az
őrmester állott elő a magáéval. Ebben nyugodtak meg egyelőre
valamennyien.
Holnapi napon, október hó 26-án esti nyolcz órakor lesz az
indulás. Nyolczra készen legyen mindenki. Teljes felszerelésben
minden huszár. Széna, zab annyi, a mennyit a ló elbir. Szegről,
pótlék-patkóról se feledkezzék meg senki. S minden kenyerét
magával hozza mindenki. Tarnopolon mennek keresztül. Ott vezet át
a legegyenesebb út nagy Magyarországba. Ott van a zászló is az
ezredes lakásán. Azt a zászlót magukkal kell vinniök. Hiszen szent
esküjök szállt az égbe, hogy azt a zászlót soha el nem hagyják. Azt
az esküt meg kell tartani.
Eskü!
 Most is meg kell esküdni az öt bajtársnak egymás között.
Áhitatos lélekkel, komoly, férfias elszántsággal. Habár ez az eskü
ellenkeznék is a zászlóesküvel. De nem ellenkezhetik. Egy istenünk,
egy életünk, egy halálunk, egy hazánk, egyetlen édes szenvedő
nemzetünk. De minden életünk és halálunk imádott magyar fajunké!
Minden más eskü istentagadás, szentek káromlása, lélekkárhozat,
kegyetlen gonosztett.
Megesküdtek együtt, egyszerre mind az öten.
A pipát letették az asztalra. Letették a csákót is. Körbe álltak s
megfogták egymás kezét jobbról-balról. Herman János mondta az
eskü szavait, utána elmondta a többi.
– Mi hű bajtársak, Vilmos-huszárok, becsületes magyar legények,
esküszünk az igaz istenre, a magyarok istenére, hogy mi ez idegen
országból együtt, egyetértve, édes hazánkba visszatérünk, semmi
veszedelemtől meg nem hátrálunk, senkinek parancsolatára vagy
kérésére meg nem tántorodunk, utolsó leheletünkig haza
igyekezünk, hogy életünket és vérünket édes hazánk és nemzetünk
javára hiven feláldozzuk. Jól tudjuk, hogy nagy veszedelmek
környékeznek bennünket, de azért eskünket megtartjuk,
bajtársainknak hű bajtársai leszünk s őket semmi nyomoruságukban
el nem hagyjuk, együtt küzdünk, együtt szenvedünk, együtt,
egymásért lészen utközi halálunk – a ki köztünk elgyengül,
támogatjuk, – a ki elmulik, eltemetjük, becsületes hirét, nevét
hazavisszük. A ki előttünk járó lészen, hiven követjük, a ki vezet,
annak szót fogadunk; kesergésre, panaszkodásra, mások
kárhoztatására nem fakad lelkünk. Ugy áldjon vagy verjen meg
bennünket a mi istenünk, a hogy eskünket igazán megtartjuk!
Azután a mikor bevégezték, még egyszer megszoritották egymás
jobbkezét. De már akkor nem szóltak, nem beszéltek.
Igy hangzott esküjök. Nem pap, nem tudós ember csinálta, nem
könyvből tanulták azt az esküszöveget. Csak az együgyü
huszárlélekből, de hazafi lélekből sarjadzott az. Csak Herman János
őrmester mondott később valamit.
– Hejh, bajtársak, sokszor esküdtem már a zászlóra, egyébre
nem. Minden esküm igaz eskü volt, de a mai volt a legigazibb.
A bajtársak szemeinek villogása volt a tanubizonyság, hogy ők is
igy vélekednek a maguk esküjéről. Pedig se pap, se feszület nem
volt náluk. Csak a mikor az esküszózatot bevégezték, sarkantyujok
pengése mondta rá az áment.
Szegény huszárok, vajjon megtudjátok-e tartani szent
fogadástok?
Másnap, 26-án, délelőtt a szokásos naponkénti oktatást tartották
a szakaszvezetők. A katonai kincstár nagy lóólaiban volt az oktatás.
Mind az öt összeesküvő egy szakasznál jött össze.
Itt most az őrmester tartotta az oktatást.
– Fiaim, legények, bajtársaim! Tudjátok, hogy’ vagyunk. Ha nem
tudnátok, elmondom. A mi szép huszárezredünk felbomlik. Van is
már főtisztünk, nincs is. Senki se parancsol. Emlékeztek, hogy a
tavaszszal Szent György napja előtt már megkaptuk a rendeletet,
hogy haza megyünk édes hazánkba. Senki se tudja, miért nem
történt ez meg eddig. De most már nem lehet várni tovább. Az
ezredes ur svadronyja már Tarnopolból elindult. A mi türelmünknek
is vége van már. Mi is sokan, jó bajtársak, fogadást tettünk már a
tegnapi napon magunk között, hogy még ma mi is elindulunk. A ki
közületek velünk akar jönni, szivesen viszszük magunkkal!
A legénység zajosan kiáltott közbe:
– Mind elmegyünk mi is!
Az őrmester folytatta:
– Jól van, bajtársaim! Igazi magyar huszár nem is tehet másként.
Otthon is édes hazánkért harczolunk s zászlóeskünkben erre is
megesküdtünk. Azonban mégis gondoljátok meg jól. Mi senkinek
nem parancsolunk, senkit nem kecsegtetünk, senkit arra, hogy
velünk jőjjön, rá nem beszélünk. Vessen számot mindenki saját
lelkiismeretével.
A legénység megint felkiáltott:
– Számot vetettünk! Megyünk!
Az őrmesternek még sok volt a mondanivalója.
– Bajtársak! A kik elmegyünk: nem lakodalomba megyünk,
hanem inségre, nyomoruságra, talán a halálba. Nem a vidám élet
vár bennünket, hanem az éhség, futás, gyötrődés, ha pedig elfognak
az uton: vas és akasztófa. Mert üldöznek bennünket éjjel-nappal,
hegyen-völgyön, vizen és szárazon. Mindaddig, mig édes hazánkba
nem érünk, a hol háboru lesz megint a sorsunk, vérontás a
mindennapi mulatságunk. Senki minket balsorsáért ne okozzon.
Minden bajtársunkat saját keserü elszántsága vezérelje.
De a legénység még most is lelkesen kiáltott:
– Készen vagyunk mindenre!
Az őrmesternek szivét elnyomta ez az elszántság. Egy köny
hullott ki a szeméből. Azért folytatta kemé nyen:
– Bajtársaim! A ki itt marad: az is megesküszik az élő istenre és
huszár-becsületére, hogy a mig mi el nem mentünk, utat nem
nyertünk, addig nem szól senkinek és néma marad, mint a sírhalom.
És megesküszik, hogy ha észreveszi, hogy az ittmaradottak közül
valaki áruló, azt nyomban agyonlövi. És szent fogadást tesz arra is,
hogy ha addig, mig mi felkészülünk, főtiszt jönne véletlenül ide: azt
hozzánk be nem ereszti, hanem az ajtóban agyonlövi s akármit
mondana: semmi szavát meg nem hallgatja. Csak istennek hisz
ezentul és saját szivének és hű bajtársának. Ha pedig a főtiszt
észrevétlenül mégis be találna lépni: életét el nem veszi, hanem
lerántja, megkötözi s egy nap, egy éjjel elzárja.
 Egy-két huszár elnevette magát:
– Ez már nem nekünk szól őrmester uram, mert mi itt nem
maradunk.
Az őrmester igy végezte szavait.
– Most pedig legények, mielőtt megesküdnénk: kiadom a
parancsot. S a ki áldója van ennek a kajsza-bajsza világnak, azt
lelkére vegye mindenki, mert különben belétek üt a kacskaringós
menykő, de azonkivül magam is. Senki a mai szent napon a
lénungját kezébe nem kapja, hanem az ott marad a szakaszvezető
bugyellárisában. Különben akadhatna olyan gézenguz, kákabélü,
furukihányta, semmire se való, gyalogjáró kapczabetyár, a ki még ma
is felöntene a garatra, még ma is felkeresné a babáját, még ma is
beleveszne a pálinkás zsidóba s egy vagy más módon veszedelmet
támasztana még ma is. De azért ma is keményen sétáljon az utczán
s a korcsmába be-benézzen minden legény, mint a hogy’ lénung
napján eddig szokta. Igy legyen, a mint mondtam, legények, azt a
dörgő, morgó, csikorgó mennyei seregét az öreg apátoknak!
Furcsa szónoklat volt bizony ez! De az őrmester jól ismerte már a
huszárt, kiváltképen az öreg huszárt. Arra a szóra, a mely csupa
bölcseség és áhitatosság, nem ad az sokat. A mi a fődolog, a maga
nyelvén kell azt neki megmagyarázni.
A huszárok nagyot bólintottak erre a beszédre. Ez már igaz
mondás. Mert ámbátor a lénungjáról le nem mond valamennyi
szentek és megváltók kedvéért se s a babájának is szivesen
megcsipné piros pufók arczát még egyszer, de azért a mai napnak
mégis nagy sora van s egy napig már csak elvár, ha másként nem
lehet.
– Most pedig esküszünk, bajtársaim!
A huszár egy esküt ismer: a zászló-esküt.
Ott van előtte a ragyogó zászló: a hősi vitézség jelvénye. Annyi
áldás rajta, annyi véres csatáról, annyi hősi diadalról tesz
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookball.com