Dynamics 365 Essentials: Getting Started with

Dynamics 365 Apps in the Common Data Service 2nd

Edition Sarah Critchley download

https://textbookfull.com/product/dynamics-365-essentials-getting-
started-with-dynamics-365-apps-in-the-common-data-service-2nd-
edition-sarah-critchley/

Download more ebook from https://textbookfull.com

We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit textbookfull.com
to discover even more!

Dynamics 365 Field Service: Implementing Business

Solutions for the Enterprise Sanjaya Yapa

https://textbookfull.com/product/dynamics-365-field-service-
implementing-business-solutions-for-the-enterprise-sanjaya-yapa/

Dynamics 365 Field Service: Implementing Business

Solutions for the Enterprise 1st Edition Sanjaya Yapa

https://textbookfull.com/product/dynamics-365-field-service-
implementing-business-solutions-for-the-enterprise-1st-edition-
sanjaya-yapa/

Mastering Microsoft Dynamics 365 Business Central: The

complete guide for designing, 2nd Edition Stefano
Demiliani

https://textbookfull.com/product/mastering-microsoft-
dynamics-365-business-central-the-complete-guide-for-
designing-2nd-edition-stefano-demiliani/

Microsoft Dynamics 365 Enterprise Edition Financial

Management Aamer Ala El Din

https://textbookfull.com/product/microsoft-
dynamics-365-enterprise-edition-financial-management-aamer-ala-
el-din/
Implementing microsoft dynamics 365 for finance and
operations implement methodology integration data
migration and more Kasat

https://textbookfull.com/product/implementing-microsoft-
dynamics-365-for-finance-and-operations-implement-methodology-
integration-data-migration-and-more-kasat/

Office 365 Exchange Online Essentials for

Administration 2nd Edition William Stanek

https://textbookfull.com/product/office-365-exchange-online-
essentials-for-administration-2nd-edition-william-stanek/

Beginning Office 365 Collaboration Apps: Working in the

Microsoft Cloud Ralph Mercurio

https://textbookfull.com/product/beginning-
office-365-collaboration-apps-working-in-the-microsoft-cloud-
ralph-mercurio/

Getting Started with Kubernetes 2nd Edition Baier

https://textbookfull.com/product/getting-started-with-
kubernetes-2nd-edition-baier/

Getting Started With Angular 2nd Edition Stephen Adams

https://textbookfull.com/product/getting-started-with-
angular-2nd-edition-stephen-adams/
Sarah Critchley

Dynamics 365 Essentials

Getting Started with Dynamics 365 Apps in the
Common Data Service
2nd ed.
Sarah Critchley
Cambridge, Cambridgeshire, UK

Any source code or other supplementary material referenced by the

author in this book is available to readers on GitHub via the book’s
product page, located at www.​apress.​com/​978-1-4842-5910-8. For
more detailed information, please visit http://​www.​apress.​com/​
source-code.

ISBN 978-1-4842-5910-8 e-ISBN 978-1-4842-5911-5

https://doi.org/10.1007/978-1-4842-5911-5

© Sarah Critchley 2020

This work is subject to copyright. All rights are reserved by the

Publisher, whether the whole or part of the material is concerned,
specifically the rights of translation, reprinting, reuse of illustrations,
recitation, broadcasting, reproduction on microfilms or in any other
physical way, and transmission or information storage and retrieval,
electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar
methodology now known or hereafter developed.

The use of general descriptive names, registered names, trademarks,

service marks, etc. in this publication does not imply, even in the
absence of a specific statement, that such names are exempt from the
relevant protective laws and regulations and therefore free for general
use.

The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the
advice and information in this book are believed to be true and accurate
at the date of publication. Neither the publisher nor the authors or the
editors give a warranty, expressed or implied, with respect to the
material contained herein or for any errors or omissions that may have
been made. The publisher remains neutral with regard to jurisdictional
claims in published maps and institutional affiliations.

Distributed to the book trade worldwide by Springer Science+Business

Media New York, 233 Spring Street, 6th Floor, New York, NY 10013.
Phone 1-800-SPRINGER, fax (201) 348-4505, e-mail orders-
[email protected], or visit www.springeronline.com. Apress Media,
LLC is a California LLC and the sole member (owner) is Springer
Science + Business Media Finance Inc (SSBM Finance Inc). SSBM
Finance Inc is a Delaware corporation.
For Joe, Jax, and Meg
Introduction
The term business applications doesn’t sound very interesting. It
suggests gray, dull offices, computers with lots of spreadsheets, and the
politics of a large organization. While this may have been true at one
time, I want you to think of something different when you see or hear
the term business applications . Think of a system that sends you
notifications about your monthly bank statement. Think of engaging
with your energy company on Twitter and getting a resolution to your
problem in less than 30 minutes. Think of a real estate agent taking a
couple on a tour of a home, entering information into their device,
unconcerned that they have no Wi-Fi or 4G signal. Think of your doctor
prescribing you your latest medication and the system on which that
had to be carried out. Finally, think of vulnerable people seeking aid in a
system that can help feed them, clothe them, and provide shelter, even
giving them a safe home. These are business applications – applications
that enable and empower human beings, organizations, and society to
do more and to do better.
Microsoft Dynamics 365 is a suite of business applications that
allow you to combine several different tools to create an infrastructure,
a framework, and a core system within an organization. By doing so, it
will enable organizations to meet the demands of an ever-changing
industry as well as customer expectations. Dynamics 365 provides
connectivity and enhancements to other applications, such as Office
365, to allow higher productivity using Outlook, SharePoint, Excel,
Word, Teams, and even LinkedIn. Built on Microsoft Azure, Dynamics
365 can provide world-class reliability and performance, extending the
capability of business applications even further in infrastructure,
scalability, and serverless computing technology.
This book has undergone some significant updates to include the
changes around the Microsoft Power Platform and how the Common
Data Service (CDS) works together with Dynamics 365 Applications.
Within that, we will look at how to create business solutions built upon
the Common Data Service (CDS) for Applications. The CDS is at the core
of Dynamics 365 and the business application platform that Microsoft
offers, providing connectivity as a database across all areas, including
talent, finance, and operations, as well as other third-party systems.
Dynamics 365 Customer Engagement (CE) provides “first-party apps”
for Field Service, Sales, Project Service, Customer Service, Portals, and
Marketing. Most of these apps can be licensed separately or can be
purchased together in plan licenses, allowing organizations to tailor
their business applications based on their needs.
Included within these pages will be the essential information on
how to get started using these standard applications and their features.
It will also cover how to extend those capabilities using Model-Driven
Apps and a variety of no-code processes, including business rules,
Business Process Flows, action steps, task flows, and more. At the end
of the book, you (the reader) will be equipped with a solid
understanding of how to get started with Dynamics 365 Apps, the
Common Data Service, and Model-Driven Apps, being able to customize
them to match your business needs.

Setting the Scene

Dynamics 365 and the Power Platform has undergone a number of
updates in the past few years. At the time of writing the first edition of
this book, the version (9.02) was where a user can choose to use the
classic form, referred to as the “Classic UI,” or the new user interface,
which is called the Unified Interface (UI) . There are some substantial
differences between them. For clarity, this book will continue to refer to
the Unified Interface (UI) where possible. However, in some
experiences, especially those that are set up and administrative, the
Classic UI will be used. In this updated edition of the book, I have
reviewed where it made sense to update these experiences and done
so. For this reason, there may be some changes in the look and feel
of the application according to what is available at the time of
reading.
This book purposefully doesn’t cover a UI overview due to the
nature of the changing releases and versions. Many of the elements are
in flux, and while during the writing of the book I have been as
descriptive as possible for walk-throughs, an extensive chapter on
getting used to the user interface did not seem to be the best content to
include.
Microsoft Power Platform
The Microsoft Power Platform has, in the last two years, revolutionized
the extensibility platform that Dynamics has been built upon. The
Power Platform includes Power Apps, Power BI, and Power Automate,
including with it the Common Data Service and, more recently, Power
Virtual Agents. The platform is the underlying technology that
Dynamics 365 first-party Apps are built upon and used. While this book
is not a primer, nor is it intended to be, for the Power Platform in its
entirety, there will be a large amount of it covered relevant to
Dynamics, including what it is and how these technologies work
together. This includes the Common Data Service, which is at the center
of Model-Driven Applications – in addition, Power Automate and
creating automation processes, including Business Process Flows,
within Model-Driven Apps and using this knowledge to modify
Dynamics first-party Apps where required.

The Unified Interface (UI)

The Unified Interface, available in Model-Driven Apps in which
Dynamics 365 is, has modernized the interface and reengineered the
application to use a single interface across all devices and formats, from
Web to mobile. A user can work on any form factor and ratio because
the UI controls are designed to collapse into minified-style controls that
are easier to use and take less of the form up. This responsive design
has brought the application up to modern standards, allowing for
further support to be added for screen readers and for easier
navigation of forms using the Tab button. Satya Nadella, CEO of
Microsoft, has consistently focused on the accessibility within
technology, speaking at Ignite 2018 about the topic and actively
participating in leadership teams with this as the focus.
The UI has a very similar interface to that of Office 365, such as
Outlook and OneNote. The tabs and how the related items work in
forms within the Dynamics 365 CE application, as well as the fonts and
the look and feel of the application, allow users to get started in a more
familiar environment as opposed to an entirely custom application.
User experience is an important subtopic of software development and
has a huge influence on user adoption of an application. This must be a
consideration of Dynamics 365 CE and any additional customizations
we make as customizers on the existing application.

Format of the Book

This book has two main sections - first being setup and the second
being configuration. The book will introduce the Common Data Service,
which underpins many of the core Dynamics 365 Apps, together with
the ability to modify and create custom Model-Driven Apps. The first
section is called “Setup” and focuses on the functionality within the
first-party apps of Dynamics 365. Each chapter will cover what
functionality is included within the app, how to set it up, and how to get
started using the functionality. The book will focus specifically on the
features of Dynamics 365 CE 9.0 Online and not earlier, except
references to previous versions when discussing the Outlook Client
Integration Capabilities in Chapter 1, which is done to give context
surrounding a long and changing journey with the features.
The second part of this book is focused on Configuration. This
section will look at ways in which a Model-Driven application can be
created and configured to perform specific tasks and how this can be
achieved using the native extensibility platform that the application
provides. These same techniques can be used to edit many of the native
features of the Dynamics 365 first-party apps. At the end of this section,
readers will be confident in their knowledge of the extensibility
platform, for example, what types of customizations can be used to
modify the standard application. Both sections will provide
considerations for real-life applications of the functionality where
relevant, some of the potential shortcomings, and associated
workarounds.
At the end of every chapter, there will be a section that gives up to
ten suggested tasks for you to complete within the Power Platform and
Dynamics 365 CE. These tasks will be based around the topics covered
within the chapter and the further reading referenced at the end. They
are aimed at expanding practical knowledge and applications regarding
those topics that go beyond reading about them.
 The strength of the Dynamics 365 application is in the standard
configuration and customization capabilities that it provides. Even if
readers know how to code, it is an established best practice to use out-
of-the-box methods first before extending the application further. IT
departments and system administrators who know these features of
the application have greater ownership. This allows them to make more
decisions and be more capable of analyzing and mitigating risk when
changing processes. This allows for less overhead and for organizations
to be more agile and adaptive to the changing needs of industries and
customers.
Now, let’s get started.

Second Edition Updates

In the last two years, much has changed within the Dynamics 365
Customer Engagement space. In this second edition, I wanted to take
time to review the structure of the content and update it where it made
sense to do so. The whole book has not been overhauled and is still very
much the foundation of where it started in the first. Looking back at my
ambition when I set out to create this book, it was to provide a solid
foundation of Dynamics 365 capabilities that somebody could hold in
the palm of their hand. That includes both a review of each “App” and
how to configure those apps to suit specific needs.
The first edition certainly covered this ambition, but these second
edition updates are at the core of the platform. The Microsoft Power
Platform has emerged in the last 3 years and, at the time of writing the
first version, was only a year old. Now having reached its third birthday,
it is very much a core part of Dynamics 365, and the updates in this
second edition have focused on setting the scene with where and how
Dynamics 365 fits within this platform. Some functionality, such as
workflows, and even apps, such as Social Engagement, have also been
announced as being deprecated and so have been removed. This is so
there is space for the technologies of the future, such as Power
Automate, Power Virtual Agents, and the AI Applications now available.
Finally, what was important was to review the chapters on the
Common Data Service and Model-Driven Apps. Configuration in these
areas has been streamlined, and working within the Common Data
Service has now proved even easier to create the apps of the future.
Acknowledgments
I would like to express a huge thanks to the Apress team for taking the
time and being so patient with me during the creation of this book. I
talk quite a lot, have many ideas, and sometimes have a bucketload of
enthusiasm that can be difficult to manage. The Apress team took this
within their stride, and we all had a positive experience in the creation
of this book! I would like to specifically thank Smriti Srivastava,
Shrikant Vishwakarma, Matthew Moodie, and Laura Berendson for
their absolute patience and diligence during the writing process.
Of course, I would like to offer thanks to Scott Durow, who reviewed
the entire book and gave me sound advice and feedback (some of which
was difficult to hear sometimes); without it, it would not be in the place
it is today. Thank you for giving up your time and for all the effort you
put into making this book a success.
Thank you to Shawn Tabor who reviewed this latest version of the
book and had absolute patience with all of it (especially me!), the new
chapters and working these into the existing content. Thank you,
Shawn!
Absolute thanks also go to my husband, Joe, for putting up with my
being on a computer much longer than usual (which is a long time
anyway) and for offering a great deal of support and guidance where
and when I needed it most – once again for putting up with this a
second time around!
It would not be like me to forget to express a huge amount of
gratitude to my cats, Jax and Meg. For those who have animals, you
know how much they keep you calm during times of need, and mine are
no exception. They continue to be an inspiration to me every day. It is
my absolute privilege to watch you grow.
Table of Contents
Chapter 1:​The Common Data Service
Starting with the Common Data Service
How Can the Common Data Service Be Accessed?​
Navigation Within the Common Data Service
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 2:​Customer Management
Accounts and Contacts
What Are Accounts and Contacts?​
Parent Accounts
Standard Features Associated with Accounts and Contacts
Email (Outlook) Integration for Dynamics 365 CE Online
Activity Management and the Timeline
What Are Activities?​
How Can They Be Used?​
The Timeline
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 3:​Customer Service
What Are Cases and How Are They Used?​
The Lifecycle and Functionality of a Case
Resolving Cases
Core Case Relationships
Phone Support, CTI, and Skype for Business
Unified Service Desk
Queues and Routing
Creating and Configuring Queues
Routing Rules
Configuring a Rule Item
Using Queues and Routing Rules to Manage Workloads
Knowledge Base Implementation and Feedback
Knowledge Article Lifecycle
Knowledge Article Statuses
Subjects and Categories
Feedback
Using the Feedback Entity on Custom Entities
SLAs and Entitlements
Creating a New SLA for the Case Record
Setting Up Success Actions in the SLA Detail Record
Entitlements
Creating a New Entitlement
Activating the Entitlement on a Case
Microsoft Portals (Power Apps Portals) Configuration for Self-
Service
Omni Channel Engagement
Omni Channel Engagement Setup
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 4:​Sales
Product Catalog Setup and Management
Creating a Family Hierarchy and Properties
Creating Products Linked to Product Families
Product Relationships
Price Lists and Price List Items
Discount Lists
Leads-to-Invoice Sales Lifecycle with Product Catalog
Integration
Supporting Sales Functionality
Competitors
Connections
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 5:​Field Service and Resource Scheduling
Roles Within Field Service
Setting Up Resources
Schedule Board
Connecting to Maps
Schedule Board Functionality
Setting Up Working Hours for a Resource
Map View on the Schedule Board
Work Order Setup
Creating a Work Order
Booking Alerts
 Time-Off Requests
Customer Preferences
Schedule Multiple Bookings/​Recurring Bookings
Common Issues Experienced with the Resource Scheduler
Test Data
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 6:​Dynamics 365 for Marketing
Leads in Dynamics 365 Marketing
Getting Set Up with the App
Segmentation
Creating Marketing Forms, Pages, and Emails
Activity Marketing Templates
Customer Journeys
Lead Scoring and Grading
Event Portal Overview and Setup
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 7:​Security Model
Where to Configure CDS Security
Business Units, Teams, Users, and Field Security
Security Roles
Testing Security Roles
Teams and Ownership
 Testing Teams
Sharing
Field Security
Deployment
Access Teams
Hierarchical Security
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 8:​Mobile Application
Setup
Designing Dashboards and Forms for the Mobile Client
Dashboards for the Unified Interface vs.​Classic Dashboards
Control Framework
Testing the Mobile Application
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 9:​Model-Driven Apps
Starting with Model-Driven Apps
Solutions
Solution Layering
Creating a Solution and Publisher
Creating a New App
Sitemap Designer
Classic Sitemap vs.​Unified Interface Sitemap
 Areas
Groups
Sub-areas
Configuring an App
App Security
Apps on Mobile
Editing an Existing App
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 10:​Reporting:​Views, Charts, and Dashboards
Getting Started
Views
Creating a View
Searching in a View
Managing Views
Editable Grids in Views
Charts
Dashboards
Building a System Dashboard
Using Interactive Dashboards
Building a Personal Dashboard
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 11:​Forms, Views, and UI Customizations
 Entities and Fields
Rollup Fields
Calculated Fields
Relationships
Creating and Modifying Relationships
Forms
Creating and Modifying Forms
Additional Form Controls
Quick View Forms
Navigation Pane and Related Items
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 12:​Processes
Starting with Processes
Business Process Flows
Creating Business Process Flows
Immersive Business Process Flows
Calling Other Processes from a Business Process Flow
Actions
Creating Custom Actions
Business Rules
Workflows
Creating Workflows
Troubleshooting
Summary
 Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 13:​Power Automate
Power Automate and Dynamics 365 CE
Use Cases for Power Automate Within Dynamics 365 CE
Getting Started with Power Automate:​How to Create a Flow
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Chapter 14:​Power Apps Portals
A Short History
How a Portal Works
Creating a New App
Portal Designer
Deploying a Portal
Summary
Chapter Tasks
Further Reading
Index
About the Author
Sarah Critchley
is a Microsoft Dynamics Business
Applications MVP, a published author,
and an experienced technical consultant
who has worked on numerous business
system implementations, now working
as lead architect for customer service in
Hitachi Solutions, NA. She manages the
strategy around all customer service–
related technology, including Dynamics
365 Customer Service, Omni Channel
Engagement, Forms Pro, Power Virtual
Agents, and more. Having led software
projects in numerous industries,
including healthcare and the public sector, she works across all areas of
the project lifecycle from demonstrations, design, architecture,
documentation, customization, and development. Sarah is heavily
involved in community projects where she led and grew the Dynamics
365 and Power Platform UG in the United Kingdom for over three years,
running technical events and presenting on a variety of topics at
conferences around the world.
About the Technical Reviewers
Scott Durow
is an experienced software architect and
technologist with a passion for enabling
business transformation through
Microsoft technologies.
Scott is a Microsoft Business
Applications MVP specializing in
Dynamics 365. He is also the author of
the Ribbon Workbench and Sparkle XRM.
Find him on Twitter as
@ScottDurow and read his blog at
scottdurow.develop1.net.

Shawn Tabor
has been involved in the CRM
community for over 15 years, working
with Microsoft Dynamics solutions since
Microsoft CRM version 3.0. Shawn has
successfully implemented Dynamics 365
in various industries including financial
services, manufacturing, healthcare, and
sports/entertainment. Shawn also co-
hosts several podcasts on the popular
CRM Audio Podcast Network. Prior to
working as a partner, Shawn managed a
4500-seat Dynamics CRM
implementation for a large financial
services firm. You can follow Shawn on his blog at
https://atyourservicepod.com or subscribe to the CRM Audio
podcast! In his spare time, Shawn enjoys collecting Star Wars Funko
Pop! vinyl bobbleheads and spending time with his family.
© Sarah Critchley 2020
S. Critchley, Dynamics 365 Essentials
https://doi.org/10.1007/978-1-4842-5911-5_1

1. The Common Data Service

Sarah Critchley1
(1) Cambridge, Cambridgeshire, UK

The Common Data Service is a single place for apps. Data is stored in
the Common Data Service that is served to many applications to be
viewed and updated. Sounds like a basic definition, but really when it
comes down to it, that is what is at the core of the Common Data
Service, or CDS. The CDS is a data store, but it does more than simply
store data in the same way as a SQL database, for example. The CDS
reviews what data type is being stored, such as image data, and stores it
in the correct type of storage based on the data type. Model-Driven
Applications using Power Apps are built on top of the CDS, as the UI
layer, or the “presentation” layer, and are designed for the user of the
applications to interact with the data stored in the CDS.
In contrast to Model-Driven Applications, Canvas Apps are
applications where the data store and the interface that the user of the
apps interacts with are both created by the app maker. Both Canvas and
Model-Driven Apps can utilize the CDS as their data store. The Common
Data Service also acts as a data store and model for Dynamics 365
Customer Engagement data. Data entered through the user interface of
any Dynamics 365 first-party Application gets stored within the
Common Data Service. This results in the Common Data Service, or
CDS, acting as one data store of information within the Power Platform.
Included in the Power Platform are Power Apps, Power Automate, and
Power BI. Within Power Apps, there are different types of applications
that can be built, including Canvas, Model-Driven, and Portal. This book
will focus on Dynamics 365 Apps and Model-Driven Apps. There is also
a new chapter to introduce the new Power Platform Portal App type.
Model-Driven Apps utilize the Common Data Service as their default
data store in the same way Dynamics 365 first-party Apps do.
Dynamics 365 Apps are actually, at their core, Model-Driven Apps
themselves that include extensive business logic and customizations
created and managed by Microsoft. They have been designed so
organizations don’t have to create these apps themselves, which cover
familiar industry-agnostic scenarios, accelerating the app’s
implementation time and increasing return on investment (ROI) value.
It is important to note that while Dynamics 365 Apps are Model-
Driven Apps, Model-Driven Apps are not Dynamics 365 Apps – they are
not mutually exclusive. A Model-Driven App uses the Unified Interface
(UI). The UI is the presentation layer that is included in a Model-Driven
App, prebuilt, so makers do not have to create it themselves and instead
define the data (the “model”) and add the required data to forms which
are contained within the app. The scaffolding, such as navigation,
sitemaps, basic CRUD operations, and responses to mobile and tablet, is
already there ready to be put together based on whatever the essential
need for an organization. A Model-Driven App is still classified as
“custom” as the process behind it is a custom process being built and
the app is simply the facilitator.
External data sources can be integrated with the Common Data
Service so that the CDS can serve business applications of an
organization with all the data stored and secured in a single space. The
Common Data Service allows for a centrally controlled area to add and
modify the structure (which reflects within the Dynamics 365 CE user
interface) and for users to create canvas-driven applications that can
utilize the data stored within the Common Data Service. Users would
use Canvas Apps created in the Power Apps designer to link the
Common Data Service as a data source so the users could retrieve and
add new data. Changes in this data are always reflected in Model-Driven
Apps without any integration or user intervention, as they are both
using the same data store, the Common Data Service.
Organizations can begin with just the Common Data Service, which
includes a core set of entities, such as Account, Activities, and more. The
principal design of the Common Data Service is that the entities (record
types) are added to the model based on other Model-Driven Apps being
subscribed to them. An example of this would be that an Application
using a custom “Event” entity would then allow this entity to be used by
other Apps using the CDS. The Common Data Service is increasing in
functionality every month, so this chapter aims to give an introduction
to the service.
Power Automate is covered more extensively in Chapter 14, and can
also utilize the Common Data Service from triggers when a record is
created, deleted, or updated and then perform actions within the
Common Data Service, such as creating new data. Power Automate and
Canvas Apps are two of the core tools that can help construct
automation and integration in the Common Data Service to enable
organizations to benefit from a loosely coupled architecture of many
different sources that form one operational database.
To summarize, no integration is required for the Common Data
Service and Dynamics 365. Both applications use the same database.
Users enter data, normally from a model or canvas-driven app, and the
data is stored in a single common database that is visible in both
Dynamics 365 interface and the Common Data Service.

Starting with the Common Data Service

The Common Data Service maker area, within the Power Platform
maker experience (make.powerapps.com), is the same area users
would go and make modifications to the Common Data Service whether
they were creating a Model-Driven App or modifying a first-party App,
such as Customer Service.
At the time of writing, there are two core ways to begin utilizing the
Common Data Service, highlighted in the following:∗
Begin with Power Apps that include the Common Data Service,
creating a “CDS-Only” environment and the capability to build Model-
Driven Apps.
Begin with a Dynamics 365 license, creating an environment licensed
for Dynamics straight away which includes the Common Data Service
and the capability to build Model-Driven Apps.
∗Note that this book will not be referencing licensing capabilities.
 Before we get started, it would be useful to cover some terminology.
There is a concept called an “environment.” An environment is a
digital space which includes a single CDS data store. This environment
is often categorized into a development, test, or production
environment, very much like core software development methodology.
A tenant is a collection of multiple environments. Dynamics 365 exists
in one or more environments depending on if a user is licensed in the
administration portal for one or more applications. This will direct if
they see the core first-party Dynamics Apps. When Dynamics 365 CE is
licensed and set up, the relevant applications are downloaded as
solutions within the environment.
The Common Data Service manages the security of those
applications using primarily Security Roles and, more recently, Azure
AD Groups. There are multiple ways to secure and share an application,
and these will be covered in later chapters. Model-Driven Apps can be
created in the maker portal in the same way Canvas Apps are created –
go to make.powerapps.com and select “Apps.”
The Common Data Service exists per database per environment. An
organization’s sandbox and production Dynamics 365 CE environments
will each have a separate database that is utilized and accessed using a
different Common Data Service. The different environments can be
accessed via admin.powerplatform.com which gives
administrators the ability to review the current environments, modify
various settings, and create new environments. (At the time of writing,
new environments created in the Common Data Service create an XRM-
only instance of Dynamics 365 CE, with currently no upgrade path to add
the customer service, sales, and other Model-Driven licensed apps into it.)
The XRM-only, or “CDS-Only,” environment can be accessed in the same
way via admin.powerpowerplatform.com.
Licensing is managed through the Office 365 Portal via Admins. It is
expected that users’ licenses attained through Dynamics 365 CE
subscriptions and functionality will still be driven this way. Alternative
routes are suggested for those organizations not requiring Dynamics
365 CE, where they can choose Common Data Service–only plans.
Figure 1-1 Accessing the Dynamics 365 CE environment and Common Data Service
All tenants have what is referred to as a “default” environment. This
environment is often a personal productivity environment for all staff
within an organization where they can review the features and
functionality of the Power Platform. Additional environments are then
created to create the dev, test, and production models (and more in
some scenarios). The default environment establishes a way to foster
adoption and build a community for the technology within the
business. To further see what users are doing within this environment,
organizations can utilize the (unofficial, open source) Center of
Excellence (COE) kit. More information on the COE kit is available at the
end of this chapter.

How Can the Common Data Service Be Accessed?

Administrators and customizers often referred to as makers within
Microsoft documentation and learning material can access the Common
Data Service by navigating to make.powerapps.com.
On the top right-hand side of the website, the environment selector
is available for you to switch between accessible environments (Figure
1-2). Environments can contain different types of apps, including
Dynamics 365, Model-Driven, and Canvas Apps. Administrators can also
create new environments to be accessed from this dropdown at
admin.powerplatform.com
Figure 1-2 Changing environments
Once an environment is selected, provided you have the relevant
permissions, you can either click “Create” on the left-hand-side panel
and create an app from the screen based on the prompts or navigate to
“Apps” also on the left-hand-side panel and a list of all Apps in this
environment will be displayed. You can create new apps by selecting
“New app” and choosing between the options available.
Another Random Scribd Document
with Unrelated Content
derékszögnyi elhajlással normális helyétől, b a l r a nyúlt, amerre a
kislány bölcsője állt.
Uram, nem tudom, lehet-e önnek fogalma egy tudományos
megfigyeléshez szokott ember megdöbbenéséről. A dolog semmi
természetes magyarázatot meg nem engedett. Semmi fényforrás
sem volt a napon kívül, amely elé a torony árnyat vethetett volna.
De igazat megvallva, rá se gondoltam a természetes magyarázatra.
Kábulva ültem ott, előttem a kétségbevonhatatlan csoda – ez a dél
igazán kísértetesebb volt az éjfélnél.
Köröskörül a nagy nap ünnepelt; vakító fehér fény; – csöpp
árnyékok engedelmesen hajoltak jobbra. Itt semmi homály nincs,
semmi búvóhelye a rejtelemnek, semmi lehetősége a titoknak.
Minden éles, biztos, határozott. S ebben a határozottságban csak
annál döbbenetesebben, annál babonásabban, annál
letagadhatatlanabbul látom a megmagyarázhatatlant: a különös
árnyékot, amely egyszerűen, tisztán, feketén rajzolódik a kavicsokra
és a gyepre. Mozdulatlan.
És beborítja a bölcsőt, mint egy fekete lepedő.
És a nagy déli csöndben sír a beteg gyermek, nyugtalan,
szorongó sírással, mintha maga is érezné a reá eső árnyék
természettelenségét. Ez az egyetlen, kékesszürke színfolt a nagy
fehérségben, ez az egyetlen rossz helyre hullt árnyék különös
jelentőséget adott mindennek, a déli pilledésnek, az elült madarak
csöndjének, s a gyermek sírásának…
A hangulat hatalma annyira lenyűgözött, hogy sem mozdulni nem
tudtam, sem szólni; míg végre a leányka anyja maga meghallotta
gyermeke sírását és kifutott a kertbe. Felém nem is tekintett, hanem
egyenesen a bölcsőhöz futott, mintha őt is valami különös rémület
hajtaná; mozdulataiban a féltő szeretetnek vad ösztönösségét
véltem észrevenni, amit csak állatokban és nőkben lehet látni, kivált
hogyha anyák. Féltékeny, ijedt gondoskodással kapta ki gyermekét a
bölcsőből ölébe és szaladt be vele a ház felé.
 Elgondolkodva néztem utána. Akaratlanul is összefüggést
éreztem az árnyék csodája, a gyermek sírása és az asszony rémülete
között. Szerettem volna képzelődésnek hinni az egészet; de még ott
volt az árnyék, pontosan, eltagadhatatlanul, a lehetetlen irányban
húzódva…
Az ebédre hívó csengő éles hangja riasztott föl. Amint a sötét
boltok alá léptem, még táncoltak előttem a piros és zöld fények, s
agyamban a különös gondolatok. De a derűs, hűvös, fehérre meszelt
refektóriumban eltűnt a hangulat és inkább megszégyeltem
magamat. Hogyan is beszélhetnék ezeknek a vidám és öreg
papoknak az én különös látományomról? És kezdtem már nem bízni
magamban: hátha mégis – álom volt az egész? Azt határoztam, hogy
valami ürügy alatt kihívok délután valakit a torony elé és a
helyszínén figyelmeztetem a tüneményre (ha nemcsak álmodtam).
Délután azonban felhők jöttek, halvány, nyomasztó borulás; s
amikor néhány percre egy vékonyabb rétegen, mint tejüvegen
keresztül előszüremkedett a fehér fény, s az árnyak haloványan
kitetszettek, láttam, hogy a torony árnyéka a rendes helyén van,
teljesen az optika törvényei szerint…
Csakugyan álmodtam? Vagy a déli nap kábultságában kápráztak
a szemeim? Egyiket sem hihettem igazán és mégis el akartam hitetni
magammal valamelyiket; – azonban nem tudtam megnyugodni.
Gondolataim egyre a torony körül jártak; ha szememet behúnytam,
a legpontosabban láttam magam előtt a déli látomást, mely olyan
volt, mintha egy kitünő festménybe valaki egyetlenegy vonást
hibásan rajzol bele, s aki egyszer a hibát észrevette, ezen a hibán
keresztül nézi már az egész képet… Sőt új részleteket fedeztem fel
emlékezetemben; ráeszméltem, hogy az árnyék nemcsak csodálatos
irányban dőlt, hanem azonkívül h o s s z a b b volt, mintsem a déli
nap állásához képest és a többi árnyékok hosszúságához arányítva
lenni kellett volna; megnőtt, megnyúlt a csoda órájában… Különben
nem ért volna a bölcsőig…
 Nem tudtam a dologra másként gondolni, mint valóságra és
titokban valami rettentett és vonzott, hogy újra láthassam.
De napokon át felhők fedték az eget; úgy látszott, megjön az
ősz. Én szobámban, könyveim közt ültem tétlenül; régi betegségem
jelentkezett újra s lenyomta kedvemet; szinte lázas vágyakozás égett
bennem szép idő s napfény felé. Mégis mikor egy reggel nyájas kék
eget pillantottam meg a cellaablak vaskosara mögött s a padlón a
reggeli nap arany négyszögeit, az első érzésem titkos rémület volt:
tudtam, hogy néhány óra mulva ott fogok ülni megint a csodálatos
kertben, a rejtelmesárnyékú torony előtt.
Az első délelőtt csalódást hozott: bizonyos megkönnyebbüléssel
vegyes csalódást. A torony árnyéka engedelmesen követte a nap
járását, egy pillanatra sem suhant félre a törvények által megszabott
útjából; s minden egészen természetes volt. S a második napon
éppen úgy. A nap állhatatosan és melegen sütött megint, a
vénasszonyok nyara kezdődött, én ott ültem régi helyemen, s
minden olyan volt, mint az első napokban, amelyeket a szentmártoni
rendházban töltöttem; kivéve, hogy az utakon a kertészné minden
gondos söprése dacára mind több volt a száraz levél, virágok pirosa
mellé levelek rőt színe árnyazódott, s a bölcső nem jelent meg többé
a kislánykával; – szegény kis beteg gyermek, csak egy nappal élte
túl az árnyék csodáját! Az Úristen vegye angyalai közé! Iparkodtam
nem gondolni babonával halálára; a csodát már valóban
képzelődésnek tartottam, a déli nagy nap káprázatának, valami
délibábfélének. Vagy az én balsejtelmem festette ezt az árnyékot, –
amilyent néha küld lelkünkbe az Úr. Már nyugodtan gondoltam rá
(ami egy neme a feledésnek); mígnem egyszer…
Én a szokott helyen ültem és olvastam; a lankasztó nyári meleget
nyugodt őszi ragyogás váltotta föl; szélcsönd; egy lélek sem volt a
közelben. Csak Lord, a vén vizsla, sütkérezett az öles napraforgók
alján; s egy galamb járt a füvön, rátartósan, nyakát billegetve. Egy
alacsony almafán, messzebb, koraérő almák piroslottak: a tamariszk
meg sem legyintette hosszan lecsüngő, enyheszínű virágfürteit.
Felvetettem a szemem és sokáig, gyönyörködve néztem a békés
képet. Tekintetem a torony árnyékára esett:
– Most nem csalsz meg többet – mondtam magamban az
árnyékhoz. – Vége a bolond kánikulának, amely megszédíti az ember
szemeit és megingatja a tárgyak képeit. Az árnyékoknak most már
szépen a helyükön kell maradni…
Alig gondoltam ezt, egyszerre csak a torony árnyéka megingott…
Igen uram, szóról-szóra úgy van, ahogy mondom. Az árnyék
megingott, nagy ívben kilengett jobbfelé, aztán megint vissza, előbbi
helyén túl s ezt a játékot még néhányszor ismételte. Értsen meg jól,
teljesen szélcsönd volt, a többi árnyékok mozdulatlan álltak, a fák
mozdulatlan, a nap mozdulatlan állt a torony fölött, a torony
mozdulatlan nyúlt a kékségbe. A torony árnyéka azonban imbolygott,
mintha mögötte egy óriás lámpát lóbálnának, mintha valaki a Napot
meglóbálta volna. Jobbra-balra néztem, de a jelenség egyetlen és
rejtelmes maradt; ott járt a füvön, az úton, feketén a nagy árnyék,
jobbra-balra, s kinyúlott s megrövidült, mint valami tapogatódzó
nagy polip óriási karja…
Hogyan mondjam el e percek szorongását? A galamb ijedt
szárnycsapással röppent föl az almafára, a kutya fölágaskodva
szűkölt, a virágok megreszkettek. Az árnyék, mintha súlya volna,
szinte csikorogva mozgott a kavicson és a fű szinte meghajlott alatta
és megborzolódott. Még egy párat lengett, kinyúlt, meghúzódott, a
tamariszk félve elhajlott súlya alatt – aztán merész kanyarodással
egyszerre kiszökött – abban az irányban, ahol a kutya volt… Lord
fölugrott, lihegve, tárt szájjal, félelemteljes várakozásban… az árnyék
felé nyúlt, s ráesett, mint egy nagy fekete tenyér… s megállt
mozdulatlan.
A kutya, mint a meglőtt vad, irtózatos vonítással megtorpant s
visítva elrohant.
Nem próbálom meg leírni, micsoda hatással volt rám ez a jelenet.
Imádkozással töltöttem az egész délutánt; lelkem előtt megjelent a
monda, melyet a toronyról hallottam: az elevenen beépített leány.
– Uram, – könyörögtem – ha igaz ez: add, hogy a szegénynek
lelke nyugalmat találjon!
De az én lelkem nem talált nyugalmat. Mint vallásos ember,
mindig hittem a csodákban s nem osztottam némely tudósok
babonáját, akik azt hiszik, hogy emberi matematikájukkal
körülírhatják a világot. De hinni a csodákban, s aztán látni egyet,
nagy különbség. Bevallom, hogy gondolataim fenekestől föl voltak
kavarva. Az Isten útjai kifürkészhetetlenek, s a bűnök átka
irtózatos… Századokra nyúlik ki az átok s ártatlan élőlényekre dobja
végzetes árnyékát… A beteg gyermekre gondoltam, akit sírni láttam
az árnyékban… egy nappal a halála előtt.
Izgatottan kerestem másnap a kutyát a kertben.
– Kiadta szegény a páráját – mondotta a kertész. – Á, vén dög
vót már a!
A szívem összeszorult, félő tekintetet vetettem a torony felé.
Néhány nap óta régi betegségem súlyosbodott; s most egyszerre
visszaemlékeztem rendünk orvosának egyes szavaira s úgy tünt föl,
hogy a joviális kifejezéseken fenyegető értelem villog át. Valami azt
súgta, hogy meneküljek innen és messze kerüljem aztán a torony
környékét. És mégis, ezentúl is, mihelyt kisütött a reggeli napfény,
ellenállhatatlan erő vont ki a megszokott helyre, és aztán többet
nem tudtam onnan elmozdulni délig: a kert őszi pompájában éppen
olyan hipnotikus hatást gyakorolt rám, mint a nyár hevében.
Egészségem egyre rosszabbodott és azzal áltattam magamat, hogy a
drága napfény a legjobb orvosság. Gyönyörű őszünk volt;
zöldesarany szálak úsztak a meleg levegőben; minden élőlény
mohón élvezte az utolsó szép napokat. De jaj! nekem nem voltak
nyugalmas napok ezek; tompa fájdalmakat éreztem testem
különböző részeiben; a közelgő halálra gondoltam s valami makacs
igyekezettel szögeztem írásaimra figyelmemet, hogy legalább fontos
részét elvégezhessem munkámnak, mielőtt a sötét angyal jönne.

É
 Én nyomorult kis féreg! hogy előzhetné meg a teremtmény
Teremtőjét? Nincs szüksége az Úrnak külső eszközökre, hogy
meggátoljon abban, amit Ő nem akar: a magunk lelkét támasztja
ellenünk. Boldog, aki megnyugszik akaratában! – Az Isten azt
mondta szolgájának: »Tovább nincs szükségem munkádra!« – és
nyugtalanságot támasztott lelkemben, hogy ne dolgozhassak többé.
És elém állította a fantasztikus tornyot – mintha a maga mutatóujját
tartotta volna elém, különös intőjelül, és úgy akarta, hogy azt
nézzem, rettegve, órákhosszat.
Ó, minden pillanatban azt vártam, hogy meglendül az árnyék és
rám esik…
Míg végre márma meg is történt… Meglendült az árnyék, ingott
előttem nagy ingásokkal… én mozdulatlan vártam, imádkozva. Nem
iparkodtam menekülni… csak a szívem dobogott hangosan… Hármat,
négyet lendült, megnyúlt, összehúzódott, elnyújtózott az utakon,
megtüremlett az ágyások dombos szélein… Végre rámcsapódott és
elfedte előlem a Napot…
Bevallom, most is dobog a szívem, amikor leírom… Nagy, nagy
útra megyek… ahonnan még senki sem jött vissza. Irgalmazzon
nekem az Isten és vezessen be az üdvözültek közé.
 GYÖRGY, A FAVÁGÓ
(1918)

A
terraszon ültünk, még ozsonnától, ketten, borozgatva. Barátom
háza a domboldalon épült: tág kilátással a városkára, a bársony
hegyekre.
– Milyen szép itt minden! – Szétnézegettem a virágos kertben, a
patakon, mely a gyümölcsös mögött estfényben csillámlott, a terrasz
lombfüggönyén… A nehézfehér ozsonnaabrosz méltóságosan hullt, a
sűrű vörösbor kékesen ragyogott, a csinos cselédlány épp kifordult a
gyümölcsöstálcákkal.
– Micsoda gyönyörű magyar faj lakik itt!
– Igen, itt minden csupa szépség – felelte barátom lassan és a
hangján, s amint föltekintett, a szemein éreztem, hogy
nevezhetetlen szomorúság beszél belőle. Újra és újra mondta: »Itt
minden csupa szépség« – s úgy csengett ajkán a szó, fátyolozva,
mintha valami szomorú titkát árulná el a vidéknek, valami nagy
átkot, melyet e verőfényes dombok alatt érez.
– Igen, átok ez nekem, valóságos átok – felelte, amint érzésemet
szavakba öntöttem s ideges mozdulattal simított homlokára. –
Tudod, úgy érzem magam e közt a sok szépség közt, mint rongyos
ember az elegáns bálban – tette hozzá erőltetett mosollyal,
röstelkedve.
– Ugyan! – vetettem én közbe és meglepetve tekintettem reá.
Barátom az »új földesurak« közé tartozott; nagyon gazdag volt, és
mindig gondosan öltözve: de szépnek valóban nem lehetett
mondani. Mindazonáltal egyáltalán nem volt visszataszító, és valami
jóság bélyege inkább megnyerővé tette halavány arcát, sötét
szemeit. Siettem ezt megmondani neki.
– Hisz mindenki szeret: embereid, szomszédaid, barátaid; a nők
is kedvelnek. Nem panaszkodhatsz a »szép« fajra, hogy irígy volna,
– sem a szép »nemre« – szóltam ingerkedve.
– Ó, hiszen nem, nem is ebben van a tragikum – felelt. – A
szépek jók és megbocsátják a rútságot is: mintha magukban
bírnának a szépből eleget. Hanem mi magunk – mi nem bocsátjuk
meg ezt magunknak soha!
Máskor oly jóságos szemében valami gyűlöletet láttam
megvillanni.
– És nem bocsátjuk meg a világnak, hogy szép – tette hozzá.
Fölkelt, egy könyvet hozott a szobából.
– Dickens Itáliája: itt van két sorban egy tragédia: figyelj! »Egy
csúf öregember összecivódik egy tizenhét esztendős lánnyal valami
néhány filléres üzleten, és leszúrja, a ragyogó virágokkal teli
piacon«… gondold el most, hogy Firenzében történt, a Palazzo
Vecchio terén – márványok közt úgy-e, a legszebb ég alatt – és
virágok közt, mert virágpiac volt abban az időben. És az áldozat –
lehetett-e más mint egy igazi toszkánai szépség? Nem volt az
oktalan halál, amint Dickens hiszi: bosszú volt, a rútságé minden
szépségeken.
Bámulva néztem rá és ő megértett:
– Csodálkozol hogy jutok ezekre, éppen egy ilyen szelíd
alkonyaton? Ez a zaj juttatja eszembe – hallgasd csak!
A gyümölcsfák mögött, a patak felől, egyhangú kopácsolás
visszhangzott.
– Favágó? – kérdeztem.
 – Favágó: az öreg György. Ez a zaj, ez az ember mindig
megelevenít bennem egy iszonyú emléket – egy jelenetet, aminek
gyermekkoromban a tanuja voltam. Gyere – séta kedvéért is –
megmutatom neked… elmondom…
Átmentünk a szőlőlugason, át a kis gyümölcsösön, és arra a
helyre értünk, amelyet a falusi nyelv »kertek aljának« nevez.
Messziről kicsillogott a patak a vidám almafák közt, s a kopácsolás,
mint egy titokzatos nagy harkály zaja, egyre maradozóbban ekhózott
a tiszta, csöndes légben. Meglepetve álltam meg egyszerre: no, egy
valóságos szatír aprította a fát a patakparton.
Vaskos, erős alak volt, de kicsiny és a végletekig görnyedt. Nagy
fejéből különös mélaságú, vérbefutott szemek pislogtak ki rézsút.
Polipszerű karjain óriási mancsok lógtak majdnem földig. Az volt az
érzésem, hogy ólomból vannak. Előrecsüggedt feje, válla, s azok a
lógó hosszú karok valami erős erdei kúszóállathoz tették hasonlóvá,
valami különös lajhárhoz vagy orángutánghoz. Mozdulatai is olyanok
voltak. Furcsák, lassúak, súlyosak.
Ezen az esetlen és állati testen rongyos, rojtos, kizöldült
szalonkabát leffegett félszeg méltóságal. Avult szalonnazsír s
betapadt fürészpor szennyezte. Fején zsíros és horpadt pincskalap
ült. Ez a toalett még hangsúlyozta a súlyos és szennyes benyomást,
mely rútságából áradt, s szinte terjedni látszott a légben, mint
nedves folt a tiszta ruhán.
– No, György, milyen idő lesz? – kérdezte barátom, hozzáérve.
– Rossz idő, nagyságos úr, rossz idő – felelte váratlanul, s aztán
egyszerre, mint akit elfut hirtelen a méreg, elvörösödött arccal, s
fölvetve véres szemeit, rekedt hangon ordította: – Nem tud az a Falb
semmit!
– Ez a rögeszméje – mondotta barátom, amint továbbmentünk. –
Időjós ő, tudós és azért viseli ezt a fekete gúnyát, mert tudós.
Ezekre az emberekre valósággal hipnotizáló hatással van az időjárás,
megzavarja őket. Ez a Sors szemükben; a Végzet, a Környezet, az
Isten folyvást látható cselekedete, a mindennapi csoda. Az időjóslás
egyetlen tudományuk, elméjük egyetlen szenvedélye.
– De hogy mondhat rossz időt ebben az enyhe ragyogásban?
– Vágyait jósolja. Nézz reá, barátom – mondotta és megállt. –
Gondold el, hogy érezheti magát ez az alak, – ez a szenny, – a tiszta,
gyönyörű ég alatt? Esőben, sárban, pocsolyák között, otthon van,
oda illik. Azt hiszed, nem érzi ezt? Mindig rossz időt jövendöl.
– Túlzott érzékenységet tulajdonítasz neki.
– Én megértem őt, – felelt.
Kíváncsian néztem hol barátomra, hol az öreg Györgyre. És ekkor
é n i s k e z d t e m m e g é r t e n i ő k e t . A vén favágón ugyanazt
a különös, megnevezhetetlen szomorúságot pillantottam meg,
szemléltető túlzottsággal, amit barátom arcán és mozdulatain,
lehelletszerű, alig észrevehető árnyalatképen, oly sokszor éreztem.
Amin lassú, exotikus vallások szertartásaira emlékeztető,
ünnepélyességgel, furcsán félreszegett fejjel fürészelte a fát, egész
súlyosságával rajtaült – tudtam már micsoda – a rútság nagy
melankóliája, a csunyaság érzésének fájdalmas bélyege.
– Ez tette őt tudóssá, – folytatta barátom. – Önérzetének
valamibe kapaszkodni kellett. És: ebben a városban mindig mindenki
az időről beszél, s az időjáráshoz kapcsolódik minden érdek, minden
hangulat. Tudni előre az időt: mily fölény lenne, milyen hatalom!
Nem vetted észre még, hogy a Csunyák mindig a hatalomra
vágynak? Fegyver ez nekik a szépség ellen, a szépség felé: kárpótlás
és bosszú. Látod, a csúf fajok törnek mindenhol legbetegebben
pénzre, hatalomra.
Keserűen mosolygott és tudtam, hogy a saját faját gondolja.
Azután folytatta:
– Hát tudós a György, mert a tudás, mint a szépség: h a t a l o m .
Époly méltósággal hordja tudományát szennyes robotban is, mint a
jelvényét, ezt a rongyos szalonkabátot: persze, époly vásott,
nyomorúlt, uraságoktól levetett az a tudomány is. Hitvány kis
faggyúgyertya éghet a fejiben, csak arra jó, hogy inkább érezze a
nagy sötétséget. No és képzeld: a Falb Rudolf előtte a diadalmas
vetélytárs, húsz esztendő óta. Mert húsz esztendeje ismerem,
kisgyerekkoromból, mikor még Falb volt a híres időjós: azóta benne
nem változott semmi. A szépekkel szalad az idő, a csunyaság örök-
egy marad; sejtenéd-e az öreg György korát? Nem volt ő, mondom,
más húsz évvel előbb sem, mikor otromba beadványokkal szaladgált
a városházára, s hivatalos időjósi állásért folyamodott; így írta alá
magát: »tudós és favágó«.
Nevettem.
– Ne nevess, – mondta – rokonom ő. Azt hiszed, más az én
dillettántizmusom, az én fajom örök szellemi akarhatnámsága: mint
az ő tudóssága? Ne nevess. Szomorú ez: a csúnyaság lelke, mely
fegyvert és önérzetet keres.
– A magad érzékeny lelkéről mintázod őt – szóltam. – Mit tud ő a
szépségről, mit bántja csúnyaság? Szépség talán csak azok számára
létezik, akikben meg is van belőle valami, lélekben vagy testben. Az
igazi csúnyaságnak nincs is érzéke a szépség iránt.
– Ó, mennyire nem tudod! – kiáltott. – Éppen a szépek azok, akik
a széppel nem törődnek. A csúnyákat ezer érzés köti a szépséghez.
Szent áhitat és tehetetlen gyűlölet, tantalusi vágy és dühös irigység.
Örök probléma, elérhetetlen ideál, diadalmas ellenség az nekik.
Platon rútnak festette Erost. Igaza volt, mert a rútakban él. Én
tudom. Én már gyerekkoromban tele voltam evvel az Erossal. Csúf,
beteges zsidógyerek voltam: de megreszkettem minden szép
látástól. Nyomorultnak éreztem magam, mint egy hatalmas isten
közelében, kimondhatatlan vágy és félelem fogott el egyszerre.
Nagyon kevés elég volt erre: egy tiszta, hattyúszínű felleg a kék
egen. Vagy mikor a dombok kéjes kanyarulását észrevettem. Egy
sugaras nap, egy virág, egy illat. Hát még az emberi szépség, egy
szép pajtásom arca, egy szép asszony! Egyetlen tekintet
megmagyarázhatatlan, áradó érzelmeket keltett. A szavam elakadt,
torkomba zokogás gyűlt, menekülnöm kellett a magányba. S
ugyanígy voltam később a szép képekkel, versekkel. És tudod, mi
volt a legborzasztóbb?
–?
– A legborzasztóbb éppen az volt (és valósággal fölháborított),
hogy a szépek maguk nem látszottak érezni a szépet: könnyen
vették, vagy észre sem vették. E gyönyörű emberfaj példányai –
amely itten lakik – egyforma közömbösen jártak szépség és rútság
között. Szemek gyönyörűsége, melyekbe pillantanom már nagy
izgalom volt: egykedvűen sütött szépre-rútra. Mint a napfény. Nemes
finom metszésű ajkak megalázták és beszennyezték magukat azzal,
hogy szóbaálltak a rútakkal, – mintha nem is éreznék azt a
rettenetes, metafizikai különbséget szép és rút között, mely engem
néha lelkemig borzongatott. Gyűlöltem ezeket az üres, közömbös
szépeket! gyűlöltem minden áhitatommal szépségük iránt! gyűlöltem
akkor is, ha szerettek, kényeztettek engem: hát nem látták, hogy
csúnya vagyok? hogy megvetem magamat a csúnyaságomért? És…
és megértettem az öreg Györgyöt akkor is… mikor az a rémség
történt…
– Rémség?
– Régen… én tízéves voltam György, mondom, olyan mint ma…
azóta tömlöcöt ült… de mintha csak tegnap lett volna az! Ugyanitt
volt, itten a pataknál… és szép nap volt, még szebb, mint a mai…
nyárelő. Emlékszem. Ilyen sűrű, langyos volt a levegő… enyhén és
édesen áramlott mintha a mennyországból keverték volna. Olyan
bársonybarna volt a föld, olyan szelíden zöldek a rügyek! Az első
meleg nap volt, korai nagy meleg; s a cselédlányok kijöttek mosni a
patakhoz, inkább heccből, hogy most már lehet. Csupa szép leány,
ritka is e tájon fiatalban a rút s apám nem is vette volna a házába.
Gyönyörű kép volt az!
– Elgondolom. Itt a patak mellett…
 – Friss volt a patak még, tiszta és dagadt; fehér csillanásaiban
szinte még az olvadt hó színét képzelhetted volna. A lányok
sikoltozva csapkodták kezüket a fagyos habokban, s versenyt
viháncoltak a bukdosó érrel, meg-megcsillantva fehér fogaikat.
Virágzottak a fák! Libegtek, látható kéjjel fürdették ágaikat az enyhe
levegőben. Lehelt a tavasz szele, el-elszabadult egy csomó kis virág,
fehérrel pöttyözték a friss barna földet, aláúsztak a patak hullámain,
beleakadtak a lányok hajába.
»Én ott dülöngtem a fák közt, gyenge gyermek, szomorú
kéjekkel; alig bírtam ennyi szépség érzéseit. És önkénytelen
odahúzódtam az öreg György mellé. Ugyanott állt a fabak, ahol
most, alig pár lépésre a mosóteknőtől. Az öreg föl-fölcsapta izzadt
fején a zsíros kalapot; mogorvább volt, csúfabb, mint valaha. De én
nem féltem tőle, inkább bátorságot kerestem durva, szennyezett
arcában, esetlen súlyos mozdulataiban, egész csúnya, obskurus
lényében a szépségek ellen, melyek elvakítottak, zavarba hoztak s
mégis lekötöttek, a lányok és a tavasz ellen, mely ismeretlen,
döbbentő érzéseket keltett gyermeki testemben – mintha ez
egyetlen csúnyaság árnyában mentve lenne az én kis csúnyaságom
is a szépség diadalmas áradása ellen. És bizonyára a szexus kora
sejtelme is volt ez, a csúnya faj kéjencsége, mely már a gyermekben
ébredt – mert mind kéjenc a csúnya, s a szépség őneki Voluptas.
Éreztem, hogy ellenségem ez a bizsergő tavasz. Kívántam, hogy
borulna el inkább, lenne eső, hideg, akármi! Az öreg György is egyre
dörmögött és valósággal lelkemből beszélt; fölütötte azt a súlyos
fejét, amennyire föl lehetett ütni örökös lógásából, ijesztően véres
szemével ferdén égre pislant, s ilyesmiket dörmögött kárörvendő
hangon:
»– Nem áll meg ez az idő – nem áll meg ez, akármit mond a
Falb.
»Mintha – gyermeki szuggesztibilitással – belekerültem volna az
öreg ösztönös lelkének sodrába, és lelkemig csapott volna árama!
Éreztem mindent, amit ő érzett. Éreztem, amint letörte az átfürészelt
hasábfa végét, hogy milyen kéjjel teszi, mintha a Falb Rudolfnak a
feje lenne az. Tudtam, amint nyakát félreszegve, önfeledten rángatta
az akadozó fürészt, hogy most az emberek elrontott örömén kéjeleg,
ha csúf idő lenne! (Esni fog, fagyni fog, jégeső lesz, már zizzen a
szele, már fodorodik!) Mint egy csúf varázsló tünt föl előttem, kit
semmibe vettek, kinevettek: de ő tudja, amit tud, hadd nevessenek!
ő szövi már sötét terveit. Nem féltem tőle, barátja voltam; de
egyúttal megvetettem kissé, mert csúnya volt! És éreztem, hogy
nincsen ereje, hogy maga sem hisz erejében, csak hazudik magának,
csak áltatja magát, mint egy megcsalt Sámson, amint szinte
kétségbeesett vidámságra próbálja ingatni lógó nagy fejét, hogy már
szinte nótázni kezd a munka súlyos himbálásában.
»Most, hogy a tragédia hogy’ kezdődött – tudom, hogy úgy, hogy
a lányok átszóltak:
»– György papának milyen jó kedve van – mondták; és jól
emlékszem még a gömbölyű kis vidám szőkére, aki először kérdezte:
»– Lesz-e szép idő, György papa?
»És jól emlékszem, mennyire bántott minket ez a haszontalan
kérdés, engem és György papát. Mert megéreztük egész hiúságát,
egész odavetettségét a céltalan szónak: hogy csak úgy mondták,
ötletből, tréfából, unalomból; hogy nem adnak a feleletre semmit,
hogy mulatnak rajta. Ezek a leányok! Éreztem, hogy György papa
épúgy ki nem állhatja – mint én a kislányismerőseimet – ezt a
viháncoló, haszontalan bandát, akik semmit sem vesznek komolyan,
csak arra valók, hogy oktalan nevetésükkel az embert ingereljék. De
mintha minden szabad volna nekik – mivel olyan szépek! »Mennyire
nem szégyellik magukat« – gondoltam, amint lopva odapillantottam
a pruszlikból majdnem kidagadó mellükre, hónukig föltűrt csupasz
karjaikra, s lábszárukra, melyet térdig is föltárt a hajladozásuk.
Szédülve erőlködtem nem nézni reájuk – s az öreg György – neki is
fölfogtam egy éppen oly sunyi pillantását – sohse felejtem el. Pedig
rögtön leszegezte (hogy oda se néz, hogy felelni sem akar) – és egy
sokkal kedvesebb tárgyra pottyant a pillantás: a borosüvegre mely
ott állt, mint most is, a vágóbak lábánál, sötét mámor edénye a
sarjadó fű közt. Fölkapta két kézzel és nagyot húzott a furcsa, ecetes
lébül. Bennem volt minden mozdulata: a fejszét fogta… egy
megharmadolt hasábot tuskóra állított…
»A lányok azonban köréje sereglettek, mint könnyű kis muslincák
egy nagy dongó köré.
»Már most azt mondhatnád, hogy minden, ami történt, a késő
érzékiség fölgerjedése volt, az éhes bestiáé… De én, aki e percekben
majdnem egészen egy voltam az öreggel, nagyon jól tudom, hogy
nem úgy volt. Vágya szegénynek, maga a vénült vágy, csöndes volt
és félénk, áhitatos. Hogy is mert volna egy olyan piszok és
csúnyaság, mint ő, nekimenni ezeknek a szép, tiszta úricselédeknek,
az alatt a nyilt, világos ég alatt, ebben a gyönyörű tavaszban? Bujni
szeretett volna inkább, félrehúzódni borosflaskójával, oda, ahol
semmi ebből a sok szépből hozzája nem férhet! Részeg nem volt,
megállapították: az ő borától nem lehetett berúgni. A düh sem
vihette, hogy ingerkedtek vele: mert hiszen ez nem volt rosszakaratú
ingerkedés: inkább kedveskedve öntötték feléje tavaszi vidámsággal
megtelt szívüket a fiatal lányok, mint ahogy a bőven buggyanó tiszta
forrás sem nézi, mily hitvány porra ömlik. De éppen a szépségnek az
a feléömlése háborította föl ezt a csúnya gnómot! Hogy a szépség
így szóbaáll vele, mintha ő nem is volna más, csúnya és nem közibük
való. És éppen azon nap, abban az irtózatosan gyönyörű tavaszban,
mely a csúnyaság minden irígységét és fájdalmát fölkeltette, s szinte
helyet sem hagyott, ahol kidühöngje magát…
»Már most a lányok hangja cseng a fülembe, a kedves
ingerkedésnek ez a zápora, de gyorsan, csapkodóan,
megállíthatatlan és végzetes óhatatlansággal túláradva, mintha
vesztüket éreznék:
»– Nem hallgat ránk; iszik.
»– György papa! Nem hallja! Jósoltatni akarunk!
»– Mit ígérjünk neki?
 »– Nem ígérhetem, mint a békának, hogy üvegbe teszem és
lajtorját csináltatok bele.
– »Hallom a nevetésüket, érzem a félszeg fantasztikum
benyomását, amint elképzelem az öreg Györgyöt, hogy kuksol az
üvegben, mint óriás béka, és békamozdulatokkal mászkál a létrán föl
s alá.
»– György papa! Lesz-e szép idő?
»Akkor egy sötét villanás, egy balta a magasba, ijedt
szétrebbenés.
»– Nem lesz szép idő! Jég lesz, zivatar lesz! Szél! Tél!
»Lélektelen néztem.
»Valami hősi volt ebben a szennyes, esetlen alakban, groteszk
pózában, amint két kézre fogva a sulydokló fejszét, s ijesztően
forgatva véres szemeit, kiáltozott rekedt, sárga hangján a friss,
vidám lányok közt, a ragyogó tavaszban, és szelet, jeget, teleket
jövendölt. Eleven tiltakozásnak látszott ő, egy reménytelen, rekedt
kiáltásnak a szépség, a tavasz és minden szép ellen.
»S akkor a Falb Rudolf neve – mert az öreg rögeszméjével
népszerűvé tette ezt a nevet – a lányok is tudták. »Falb Rudolf…
tartós szép időt jósol a Falb Rudolf…« Visszalopakodtak, nevettek…
kívülről bizonyára kedves, jelentéktelen tréfás jelenet volt: senki se
mondta volna, hogy tragikus vége lesz. De én éreztem, hogy csata
folyik itt, borzalmas csata: s a szívem összeszorult. Mert az én
szegény varázslómat minden elhagyta, minden ellenség volt; nyolc
ingerkedő, huncut leányszemből, egészséges, csattogó szájakból, a
légből, az égből, a szerte nevető kékségekből s a vidám szellő
leggyengetéseiből, mind ugyanazok a gúnyos, szemtelen, tűrhetetlen
szavak incselkedtek, ragyogtak, vágtak, nevettek, csattogtak:
»– Tartós szép idő! Tartós szép idő!

É
 »És minden, minden, az egész természet, a föld, amely szinte
láthatóan bizsergett, a fák kikukucskáló rügyei, a lengő, lebegő,
hajózó virágok, s a könnyűkendős, nevető cselédek, akik kijöttek a
patakhoz mosni – mind a Falb Rudolfnak adott igazat – mind a szép
időnek – mind a szépségnek hívévé szegődött ezen a nagy csatán.
Ó! én éreztem, éreztem a véres komolyságot! mintha nagy,
emberentúli erők harcolnának, istenek! Énnekem nem volt kedvem
nevetni. Visszafojtott lélekzettel néztem, amint György hősöm még
egyszer elnémult – kirobbanásig feszülő némasággal »öm, öm« – és
még egyszer a tuskó fölé hajlott – mint a tudós, ki versenytársa
nevét hallva, közönyt színlel. De több volt ő már ekkor! több volt
már!…
»És most megint a leányhangok –
»– György papa, csináljon szép időt!
»– Csináljon szép időt!
»– Bort adok! Elviszem a György papa flaskóját, mikor lemék a
pincébe és megtöltöm a legjobb borbul – sohse ivott olyat.
»– Csak szép idő legyen…
»… és György papa hangja, höpögve, mint a biztosító szelep
hangja a robbanás előtt –
»– Kell is nekem a borod… Nem szorultam én a szajhák borára!
Van nekem borom, csinálok én magamnak… Nem iszok én soha
mást, mint amit én csinálok… Ecetbül, cukorbul… nem cserélem ki a
szajhák borával…
»És megint a lányhangok zápora:
»– Mit adjunk? Mit adjunk?
»– Csókot adjunk neki?
»– Kell csók, Gyuri bácsi?
 »– Gyuri bácsi!
»– Eljöjjek magához este, Gyuri bácsi?
»Kacagás, kacagás.
»– Gyuri bácsi, igaz, hogy maga egy lópokrócon alszik?
»– Egy lópokrócon, az ölfa tetején.
»– Egy fáskamrában.
»Minden kacagáson keresztül éreztem – és megborzadtam ebben
az érzésben – hogy a szép, tiszta lányokat izgatja a cinikus piszok,
mely ebből az erős vén emberből áradt, izgatja őket maga a
csúnyaság és hogy éppen nem megvetéssel nézik, hanem lihegő
érdeklődéssel; közel tolongtak hozzá, tapogatták, szagolták.
Rettegés és útálat kelt bennem; szerettem volna elfutni, de nem
tudtam. Tudtam, hogy most, most kell jönni valaminek – és nem is
csalódtam.
»Az öreg György fölegyenesedett, mintha a gerincét kivasalták
volna. A fejét fölütötte. Véres szemében fehér villanások égtek. A
fürész kiesett a markábul. Sohasem felejtem el ezt a markot, ezeket
a nagy, rögös tenyereket, amint kitárultak ebben a pillanatban,
lassan, maguktól, mint egy nagy növény szirmai, indán lógó húsos
levelek, gyilkos és kéjes tárulással. Mintha simogatni akarna vagy
szorítni, halálra. Mint egy rémes szatir, mint egy Kyklopsz. A válla
kidagadt, a kis emberből egyszerre óriás lett. Az üstöke föllengett a
tavaszi szélben, mintha felhő volna.
»Most a lányok is megérezték, hogy a pohár betelt. Komoly
ijedtséggel rebbentek szét ezúttal; de a favágó, mint egy bősz, busa
állat, utánuk szökött. A kis gömbölyű akadt a kezébe, s az óriás
mancsok mint zúzó, bőrös fogók, nyomódtak bele találomra a leány
forró, dagadó húsába. Futni szerettem volna: de valósággal a
szememnél fogva voltam odakötve, mint egy lázálomban. Tudtam,
hogy ennek így kell lenni! a bosszú kéjét és borzalmát éreztem, a
diadalét! De másfelől mégis irtózatos fájdalom és rettegés fogott el,
amint azt a szép lányt, az imádott Szépséget, a piszkos kezekben
láttam. Szinte eltünt a fehér leányhús a barna markok közt, mint
harmatcsöpp a porban. A lány sikoltott, segítségért kiáltott. A
többiek, kis távolságban megálltak, körülnéztek, tanácstalan. György,
az óriás, tépni, gyúrni, fosztani kezdte a ruhát és a húst. A lányok
megálltak, mintegy megmeredve; hipnotizáltan tapadt szemük a vad
látomásra, félig borzadva, félig kíváncsian nézték, mint egy
természeti tüneményt, az egyik még közelebb is lépett egy lépéssel.
György se hallott, se látott. A nyomorgatott leánytest elfulladt,
hörgött a kezei között. Egy kapocs a hátáról szétpattant és ívben,
csattanva esett rá egy kőre. Csodálatos, mennyire emlékszem
mindenre, egy ilyen apróságra.
»Megkövülve álltam egy darabig; aztán hirtelen, kétségbeesett
erőfeszítéssel kirántottam magam, mintegy varázslatból, elfutottam.
Ó milyen nehéz volt! úgy éreztem, mintha elszakadt volna valamim;
amint megfordultam. Az ér szinte megpattant halántékomon; s
mintha minden, fák, föld, felhő, kiabált volna rám, futott volna
utánam, marasztalt, ráncigált, tartóztatott volna… Izgatott
erőfeszítéssel szaladtam végig a gyümölcsösön. Fejemben őrült
gyorsasággal kalimpáltak a gondolatok; néhány pillanat alatt
irtózatos részletességgel képzeltem el a rémes esemény folytatását,
véresen vagy szennyesen, miközben olyan képzetek merültek föl
borzongó gyermekagyamban, melyekről nem is tudtam, hogy tudok.
Mindez csak pár pillanat. Amint kiértem a fák közül a tárt kertbe s
megláttam a frissen fölkelt tiszta holdat, az alkonyba boruló
virágágyakat. egyszerre elöntötte minden izgalmamat a nagy falusi
csöndesség, a szépségek csöndes tengere. S amint az izgalom
megszakadt, megszakadt erőm is, elbotlottam, s úgy hevertem ott,
talán eszméletlen, amíg megtaláltak s bevittek a házba.
Elhallgatott. Visszatértünk már mi is a terraszra s leültünk. Lassan
és nehezen esteledett; egész világos volt még, de a szél
szelídségében volt valami esteli, s a holdvilág észrevétlen fölsuhant
már az égre s várt és lesett a bárányfelhők mögött, mint a szinésznő
várja jelenését a kulisszák mögött.

É
 – És mi történt aztán? – kérdeztem. – Megölte vagy pedig – –
– Máig sem tudom – felelte barátom. – Átalltam kérdezni, isten
tudja, miért? Valaminek történni kellett, mert Györgyöt becsukták, s
mikor kiszabadult, azt mondták rá, bolond… Apám sajnálta és
később megint adott munkát neki. Én sohasem tartottam
bolondnak…
– És ha bolond is – folytatta. – Mit jelent az, hogy bolond? Az ész
csak öltöny az impulzusokon… Az őrült ezt az öltönyt leveti…
Sokáig hallgattunk. A tücskök kezdtek szólni és lassankint sötét
lett. Egyszerre friss kacagás csendült a felséges éjben. Vidám, fiatal
hangok zenéje, női ruhák selyemsuhogása…
– Hát maga mit gubbaszt itt? – nevetett egy gyönyörű asszony
barátomra, bájos csúfolódással állva meg, nagyobb társasággal a
tornácajtóban.
(A felesége volt.) Barátom ráemelte fejét. A hold tette-e, – mely
akkor mászott fel az égre, – a csodálatos szépségű est környezete,
vagy valami nevezhetetlen indulat háborgása: de sohasem tetszett
ez a fej oly csúnyának, mint akkor. Egy képet lehetett volna róla
festeni, és alája írni: A g y ű l ö l e t .
 NAGY SÁNDOR ÖREGKORA
Er wird nichl äusserlich den
Zurückgalassenen erscheinen,
sondern er wird in ihren innersten
Seelen wohnen, als Teil derselben, in
ihnan und durch sie denken und
handeln.
Gustav Theodor Fechner.

1.

N
e menjetek még el – mert akkor én egyedül maradok – nem
akarom megmondani, hogy kivel maradok – azt gondolnátok,
hogy félrebeszélek – igaz hogy egy kicsit sokat ittam – otthon
most nem szoktam – és a bor meghozza a kísérteteket – engem is
környékez egy – sisakos, kardos kísértet környékez – nem, nem a kis
sógorom – nem a friss halott – egy régi halott, egy öreg kísértet! –
Mit szólnátok most, ha elkezdenék mesélni, mesélni, mint egy
fantaszta? Például Nagy Sándor öregkoráról mesélnék – (tudjátok,
hogy Nagy Sándor fiatalon halt meg). A kis sógor esetét azért nem
akartam elmondani előbb, hogy ne gondoljatok fantasztának. De
most elmondom, ha még itt maradtok. Pincér, még egy üveg! Nem
olyan egyszerű dolog, mint hiszitek.
Gondoltatok-e már rá, mennyire nem vagyunk urai annak, amit
teszünk? Mert honnan jönnek a cselekedetek? A gondolatokból. De
honnan jönnek a gondolataink? Ez a bökkenő. A tietek most épen
belőlem jön. A gondolat átmegy emberből emberbe. A halottakból
átmegy az elevenekbe. Mindenféle biblotékák, iskolák, mind arra
valók, hogy a halottak gondolatait beszívjuk. Pedig nem a kéz
cselekszik, hanem a fej – és a fejben a gondolat. De akkor az élők
cselekedeteinek kilenctizedrészét a halottak cselekszik.
 Hogy meritek akkor azt mondani, hogy a halott meg van halva?

2.
Látjátok, a feleségem az olyan asszony volt: az nem ment
sehová, hanem olvasott. Olvasott vagy tanult a kis sógorommal, a
Gastonnal. Latinul, görögül mind ért az én feleségem. Mondom nekik
olykor:
– Egészen tönkreteszitek magatokat a sok tanulással.
Akkor azt mondja:
– Ezek a nagy szellemek, – azt mondja – akik ezeket írták, nem
élnek már máshol mint mibennünk. Én életet tudok adni nekik avval,
hogy befogadom a lelkembe és engedem ott továbbgondolódni a
gondolataikat. Sajnáljam tőlük – mondja – ezt az egyetlen életet?
Ilyen különös asszony, – például egész kápolnát csinált az
anyjának – tudjátok, hogy francia leány volt, nevelőnő ott, ahol én
nevelő, úgy ismerkedtünk össze. Egy szoba tele van nálunk egy
halott párisi jósnő arcképével: ez a jósnő volt a feleségem anyja;
tönkrement szegény, mikor a lóversenyjátékot is a jósszelleme
szerint intézte. Zsüliett sokszor mondta:
– P a u v r e m a m a n a spiritizmusban hitt. Azt hitte, hogy a
halottak külön életet élnek valahol »az ég és föld között«. Pedig a
halottak csupán bennünk élnek – ki meri tagadni, hogy ez nem élet?
– mondta Zsüliett – hisz a külső képük életükben is csak mibennünk
élt; az öntudat pedig – miben van az öntudat? – mondta –
gondolatunkban; – ha tehát a gondolat nem vesz el, hanem
továbbgondolódik másokban, az életünk is tovább él másokban, az
öntudat folyama tovább folyik. A különbség csak az, hogy az életünk
ezentúl más életekhez van kötve és bennük szétágazik; de azért
titkosan mégis csak egy marad; – értitek? Ilyen gondolatai vannak az
asszonynak.
 – Gyilkosság – mondta – elfelejteni a halottakat, mert avval
elpusztítjuk őket – azért volt az a sok arckép és minden, a sok
könyv, hogy egész szellemsereget gyűjtsön maga köré – nem átvitt
értelemben, hanem valósággal jelenlevő szellemeket – azt mondta.
Én, persze, eleinte nem vettem ezt valami komolyan; de lassankint
magam is éreztem, hogy a házam szellemmel telik meg. Node nem
erről akartam – mit beszélek itt mindent össze-vissza? – persze most
mind ezen jár az eszem. A Gastonról még nem is szóltam voltakép:
hogy ő is olyan volt – persze külsőleg is hasonlítottak – azért is
szerették egymást olyan nagyon… Tudjátok, hogy Gaston öccse volt
a feleségemnek: Zsüliett maga tanította, eleinte nem adtuk iskolába.
Hát, mondom, a Gaston is olyan volt, ő is mindig a könyv mellett; ha
szóltam hozzá, azt se tudta, miről? mintha egy más világban időzne
– akárcsak a feleségem, aki – alighogy együtt ebédelünk – fölkel,
mosolyog:
– A Platon szelleme vár – megy a görög filozófusához. Néha azt
hittem, csakugyan szellemek várják őt ilyenkor – rettenetes,
követelőző szellemek – hogy mondjam? – paraziták – tudjátok, mint
a fagyöngy – kivirágzottak a fejükben, mint a fagyöngy a fiatal fákon
– ott ütötték föl az életük sátrát – a halott életüket –

3.
Node a Gastonról beszélek – persze érzékeny gyerek volt – de
mit magyaráz ez? Talán így mondhatnám, hogy »szabadsághős«. –
már a karaktere… De hogy lesz az ilyen fiú szabadsághős? Akkor
már nyilvános gimnáziumba járt – persze a legjobb diák – még a
tanárokat is lefőzte – láttátok volna ilyenkor! Épp itt van a dolog,
hogy a tanár neki nem volt tanár, az iskola nem iskola – hanem
császár, meg állam – zsarnokok persze, a »hatalom vak fölénye«, ha
a tanár nem tudott eleget – igazságtalanság – aztán a becsület,
dicsőség – hát honnan jött ez mind? Láttátok volna valami csekély
kudarc után – vagy pláne, ha azt hitte, hogy valami jogtalanság éri –
azt a vigasztalhatatlan melankóliát napokon keresztül! Neki nagy élet
volt ez és küzdelem: »az intelligencia küzdelme a korlátolt hatalom
ellen« – honnan jött ez? Kinevethettek, de a halottaktól jött ez –
például Sokrates… Egyszer beszélt nekem Sokratesről – hogyan itta
ki a méregpoharat? inkább kiitta, hogysem egy percre lekicsinyítse
magát a buta bírák előtt!
– Azokat a bírákat mindenki elfeledte; Sokratesre mindenki
emlékszik! – ezt mondta.
Láttátok volna, a szemecsillogása lüktetett, mint a csillagoké;
még egész kisfiú volt. A k k o r a S o k r a t e s b e s z é l t b e l ő l e .
Micsoda könyveket adnak a gyerekek kezébe: csupa »hősök«, csupa
»vértanuk«, – és hogy »a szellem végre is diadalmaskodik«; és
»előbb-utóbb győz az igazság«; – pedig mind nem úgy van. Hanem
a bolond halottak akik fejükkel mentek falnak életükben, most
megfogják az ilyen gyerek könnyű fejét és azt is falnak viszik.
Megálljatok csak, elmondom a történettanárral való esetet. Azt ki
nem állhatta a Gaston, mivel olyan »tekintélyőrző« tanár volt, (azt
mondta):
– Épen mivel nem tud semmit – azt mondta – csak évszámot,
meg frázist! És meg akarja mutatni, hogy a történet se »csupa
mese«, hogy az ő tárgyából is meg lehet bukni. – Nem szerette
Gaston a történetet – »zsarnoktan«, azt mondta – Zsüliettől is hallott
ilyeneket:
– Miért nem a kulturtörténetet tanítják? Aristoteles nagyobb
ember volt mint a neveltje, Nagy Sándor – így emlegette talán Nagy
Sándort először! Hogy a költők, tudósok halál utáni élete több, mint
a zsarnokoké – mert a gondolataik megmaradtak – ez egészen olyan
Zsüliett-féle ötlet volt.
De a történettanárral való esetet akarom – hát hogy egyre szidja
a fiú hogy: csupa magolás, meg frázis:
– A latin, a számtan, ott legalább, aki megérti: jó – de itt minden
a buta kérdéstől függ –
 hát jön egyszer haza fölhangolva, hogy:
– Megmondtam most neki! –:
hogy valami olyant kérdezett a tanár egy szegény gyerektől, akire
»pikkje« volt, amire lehetetlen megfelelni – valami ilyent: »mi
következett ez meg ez után?« és ezt kellett volna felelni: »az
általános lehangoltság kora következett«, amit persze nem lehetett
kitalálni, hogy épen ez a jó felelet – mire Gaston nem nézhette,
fölállt, megmondta – a tanár tajtékzott:
– Nem félsz, hogy megbüntet? – kérdeztem, mert csodáltam a
félénk fiútól; de csak láttátok volna:
– Én?! – hogy lüktetett föl a szeme megint! – a S o k r a t e s
beszélt belőle megint – mert ő sem volt már ő –
a szellemek beszéltek belőle – a paraziták – akik kiserdültek a
gyerekben, mint a burján a friss földben – és gondoltattak,
mondattak, tétettek véle, amit ők akartak!
Játszottak a könnyű lélekkel.

4.
Hogy miért hallgattam el? Mert most jön Nagy Sándor, a
macedón király – aki már öreg és féltékeny – ne gondoljátok, hogy
félrebeszélek! Tegyük föl például, hogy én most meghalok, és valaki
aztán életre kelt, mondjuk csak egy szóval, egy gondolattal – csak
mintha a sötétben egy gyufát meggyujtanak. – Ha senki sem gondol
rám: jól van meghaltam; de ha már kivillant ez a gyufaszál… Például
a Gaston tanul Nagy Sándorról; aztán a Zsüliett mondja, – csak mert
szeret beszélni az olvasmányairól – hogy ez milyen pózos uralkodó
volt: mondjuk, Thébát lerombolta, és a Pindaros költő házát
megkímélte; vagy Homerost magával vitte a harcaiba egy
aranyládikában – szóval olyan »kulturfejedelmi« gesztusok – nem
olyan-e ez a halottnak, mintha a koporsó födelét emelgetnék? Vagy
Aristotelesről van szó és említik, hogy Sándort ő nevelte – hogy
Fülöp meghítta, ez a parvenű, a kor legnagyobb tudósát – és Gaston
neveti:
– Szegény Nagy Sándorék, ezekről mindig rosszakat beszélünk!
– Törődik is már az avval! – mondom én, aminek Zsüliett persze
ellene szól, mert hisz a halott csak abban él, ahogy emlegetik:
– Ha rossz emléke marad, olyan az, mint elevennek a rossz
lelkiismeret.
De azért semmit sem sejtettünk; – és a Gaston tanulja: O
fortunatum juvenem… »Ó boldog Achilles, ki
halálod után tetteid megéneklőjére akadtál!« –
»Ez is Nagy Sándor mondása« – beszéli Zsüliett:
– Milyen dicsvágyó volt! és most ki gondol rá? iskolásfiúk, unva
és muszájból, és száraz tudósok… – (és így ö n t u d a t r a j u t a
Sándor király sivár, sovány sírontúli élete – ennek az életnek a
sivársága – most gondoljátok el – mintha valakinek gyufát gyujtanak
és annál m e g l á t j a a sötétet?) – Élet ez a legdicsvágyóbb
királynak?
– Mit kívánsz? aki olyan régen meghalt… – mondom én; de ő
ellene szól:
– Hogy él máig a trójai faló, a kiklopsz, meg a Homérosz más
ilyen ötletei, a költők képzelődései, minden kis gimnázista fejiben: az
élet! mikor a képzelet él tovább, a gondolat. (De a Nagy Sándorból
mi maradt? név és adatok… semmi a l é l e k b ő l … csak úgy
e m e l g e t i k a koporsó födelét…) – És hogy a halottak is
öregszenek, gyengülnek, mint az elevenek: előbb-utóbb, kinek
mennyi életereje van… – És hogy milyen tragikus ez: oszlani, mint a
kizáporzott felleg: annak, aki örök dicsőséget akart! egymásután
veszteni el minden kapaszkodót az emberek gondolataiban! És pedig
– gondoljátok el! – ahogyan ő mondta:
– Nem volt ez mindég így! Eleinte királyi élet volt ez a halál után
is! Mennyi kép, szobor! mennyi gazdag emlék!… – gondoljátok el! –
aki meghódította az egész világot! De a sírontúli élet is csak
romlandó, mint a síroninneni – egész prédikációt lehetne ebből
csinálni.

5.
De a Gastonról akarok beszélni – hogy rosszul felelt a
történelemből, és épen a Nagy Sándor csatáit nem tudta – no mi ez?
Persze a tanár lesett rá a multkori után; ő pedig ezt ép nem valami
szívesen tanulta, ezt az adathalmazt – mindez érthető – de mégis –
ha tudnátok, ami következett… Először is, hogy ez nem kicsiség –
hogy ez iszonyú összeomlás volt neki, megalázás! – képzeljétek a
tanár diadalát! Akárkitől nem fájt volna, mint ettől! És hogy még azt
sem mondhatta: igazságtalanság! Volt most »tompa melankólia«,
ábrándozások, hogy majd a vizsgán, így-úgy, lefőzi, megsemmisíti,
elkábítja a tudásával – aztán megint a reakció: hátha őt is úgy kérdi,
hogy lehetetlen legyen felelni? ha a tanár nem akarja, hogy tudjon,
tudhat-e? – a »hatalom vak fölénye«: értitek? Nekünk: semmi; neki:
életkatasztrófa; – zsarnokság, szégyen, végzet, tragikum – és mind
Nagy Sándorért! Tegyük föl, hogy ez a Nagy Sándor, ez az elgyöngült
vén szellem, nem röstelli… Gondoljátok, hogy a halottak élete csupa
p a s s z i v élet? Ugy értem, hogy egyszerűen elfogadják tőlünk az
életet, amit kegyeskedünk nekik alamizsnába adni? Egy Nagy Sándor
belenyugodna, hogy ne is hederítsenek rá? Ha minden meg akar
maradni, még a lelketlen anyag is: nincs-e a halottaknak is
a k a r a t u k ? Például hogy úgy hirtelen eszünkbe jutnak,
m a g u k t ó l – nem vettétek még észre? Emlékszem, Zsüliett:
– Én sokszor éreztem, – azt mondta – hogy a halott
k é n y s z e r í t e t t továbbgondolni a gondolatát… Lenyügözött,
rabbá tett… Élni akarnak és k ö v e t e l i k tőlünk az életet…
Én még tréfáltam rá:
– No, én nem lehetek jó talaj a halottjaidnak… Én rajtam nem
fognak…
 – Nem persze magán – mosolygott Zsüliett – de akiben már
egyszer megfogantak… – és épen akkor, a z o n e s t e , jött a
Gaston álma! Ezt Zsüliett lepte meg: a másik szobában volt, olvasott
és várt engem, aki valami összejövetelen elmaradtam; egyszerre
Gaston nyög és forgolódik. Átmegy lábhegyen, fölkölti:
– Rettenetes álmom volt – susogja a fiú; s felül meredt szemmel,
magánkívül, mint aki még mindig fél… Zsüliett ép akkor lépett ki a
szobából, ajkára tett ujjal, mikor én megjöttem:
– Szegény gyerek, – mondta – egészen kiverte az izzadság! – és
kitűnt, hogy a fiú Nagy Sándorról álmodott! és
megmagyarázhatatlanul rémeset. Mi csak összenéztünk Zsüliettel –
ugyanaz a gondolatom volt, ami őneki:
– Már az álmaiba is betolakodik… Élni akar a szellem… több
életet akar… persze akkor magam se hittem még ezt szószerint. De
azért, tudjátok: hogy Zsüliett okoskodott a Nagy Sándor karakteréről
– hogy megváltozhatik-e az ember karaktere a halála után:
– Életvágyó volt, dicsvágyó, – azt mondta – hódító, zsarnok
volt… és nem elégítette ki az élet… korán halt meg… és nem elégíti
ki az Emlékezet sem… Szegény kis öcsikém! – azt mondta:
akkor mégis jól tudom, valami borzongást éreztem ott az éjjeli
terrászon, ahol nagy szürke éjbogarak csapkodtak a falnak és az
ember arcába… és szellemek csapkodtak az árnyban, fontak…
rontottak, gyűrűztek… erőszakosak… féltékenyek… életre és
bosszúra éhesek…

6.
Pincér, még egy üveg! Csak ezt a küzdelmet még… hogyan
harcoltunk egy halott királlyal… Zsüliett könyveket rendelt Nagy
Sándorról; nevettem: e n g e s z t e l i ! belefogott Curtius Rufusba.
Képeit is meghozatta a macedón hősnek, egy gipsz-szobrát a Gaston
szobájába:
 – Hogy ne csak álmodj róla, hanem kedved legyen róla tanulni is;
– de Gastonnak mindig kevesebb kedve lett… Panaszkodott sokszor:
– Nem tudok odafigyelni: akármennyit ülök a könyv fölött,
egyszerre csak azt veszem észre, hogy egészen másra gondolok és
nézem a szobrot, és elképzelem milyen lehetett, aranyos sisakban…
– És fantáziált, mint egy megszállott:
– A szekértáborban, a meztelencombú görög zsoldosai élén…
Hogy vágta ketté karddal a gordiusi csomót…
– Nem ilyeneket kell tudni a vizsgán – mondom néki. Az
évszámokat tanuld, a csatákat… – de nem tudott, nem tudott
tanulni! és a vizsga egyre közeledett, és Gaston egyre izgatottabb,
sokszor álmodja újra azt a rémes álmát! és persze az idegesség
mindenikünkre átragad, Zsüliett babonás, már tiszta szellemhívő,
még azt is rossz jelnek érzi, hogy a M a g n u s A l e x a n d e r r ő l
szóló könyvek nem tudják lekötni:
– Szegény, – mondja – magam is sajnálom. Milyen rideg lehet a
szellem élete közömbös lelkekben! Csak olvasná ezeket a közömbös
könyveket! Szegény, akinél nem volt király dicsvágyóbb! – és
elmondott egy rettenetes történetet róla: hogyan ölte meg Klitust, az
életmentőjét:
– Klitus maga merte mondani, hízelgők kórusában, hogy Sándor
nem különb karakter, mint az apja, Fülöp. Sándort sűrű, barbár düh
fogta el. Felugrott székéről, egyik őrkatona kezéből kitépte a
lándzsát s keresztülszúrta azt, aki Granikosnál életét mentette meg…
– Milyen nagy tudós vagy te, kis asszonyom – szoktam én
ilyenkor mondani. De Zsüliett most rám se hallgatott.
– Milyen kegyetlen volt! És milyen bosszúálló! – mondta
elrémülve, mint aki csak most veszi igazán észre a karaktervonást,
mely ebből a történetből kiviláglik.
– Nem kellett volna erre emlékeznem! – mondta. – És még hozzá
másnak elmondanom – épen ezt a dolgot! Nagy Sándor megbánta
ezt! Két napot és két éjet egyedül töltött a sátrában,
vigasztalhatatlan kétségbeesésben – úgy megbánta, hogy megölte
Klitust! Fönnhangon zokogott s folyvást Klitus nevét kiáltozta. Nem
kellett volna – épen ezt a fájdalmas emlékét megújítani! Épen ezt a
sebét még halálában is fölfakasztani!
Nagy Sándor igazán úgy élt már közöttünk, mint egy eleven árny,
akitől rettegni, akinek hízelkedni, akit kímélni kell… És úgy
beszéltünk róla, mint egy elevenről.
– Nézze csak – hozott egy alkalommal Zsüliett egy könyvet. – Ha
igaz, hogy minden szellem életre vágyik és az emberek emlékében
való kiteljesedésre: micsoda lehet az a Nagy Sándor buja, keleti
szellemének, mikor egy történész leírja róla szárazon az ilyen adatot!
Mutatta a mondatot a könyvben:
»Az issosi ütközet után Dárius anyja, neje, két leánya és egy
kiskorú fia is Nagy Sándor hatalmába került.«
– És aztán rögtön másról van szó. Ó, így f é l i g föligézni egy
emléket, félig föltámasztani egy halottat – és aztán mindjárt
lefektetni megint! Nem erőlködött-e a szegény gyenge szellem,
tantaluszi módon, a professzor úr kiszáradt agygirusai közt, hogy
valamivel többet fölbűvöljön – hiába! Hús és vér nélkül maradtak az
emlékek – képzelje csak, micsoda orientális pompa, micsoda parázna
kísértetek, ködben és akarózva a tudós toll körül! A perzsa háremek,
néger rabnők, a végtelen és tarka szőnyegek, arany nap, meztelen
kurtizánok, felöltöztetett eunuchok – mikor mind, mind föl szeretne
támadni és nem tud! Tornyos elefántok, bíbor terítőkkel, egy keleti
királyné, hűvös ékszerek, nagy napernyők alatt, gyönyörű perzsa fiúk
körmenete lenge macedón ruhákban… Nagy Sándor belevetette
magát minden keleti luxuriába; és azt mondják, Kelet kicsapongásai
ölték meg oly korán… A legszebb fiúkkal vette körül magát…
Egyszerre elváltozott a kifejezése amint ezt mesélte:
– Fiúkkal!… A fiúkat szerette.
É
 És láttam az arcán, hogy Gastonra gondol.
Pedig nem sokkal aztán találtuk meg a Gaston füzetét. Én nem
csodálkozom, hogy sírva és magából kikelve hozta be azt hozzám
Zsüliett: micsoda füzet volt! egy irodalmi kísérlet, de milyen!
» N a g y S á n d o r B a b y l o n b a n « – az volt fölírva a címtáblájára
– » D r á m a ö t f e l v o n á s b a n « – s az öt felvonásból egy jelenet
készült el – képzeljétek! egy háremjelenet! – ahogy diákosan
elképzelte a Nagy Sándor háremét – de olyan dolgok – istenem,
szegény fiú! – amikről nem is sejtettük, hogy tudhat valamit! nyiltan
és kéjelgőn, – mi volt ez? Egy sötét kamaszkor fantazmagóriája?
Vagy rossz könyvek nyoma – vannak ilyen »történeti« regények
manapság. – Vagy igaza van-e Zsüliettnek? A buja keleti fejedelem
szelleme megrontotta a mi ártatlan fiúnk képzeletét?
Mit beszéljek még? azóta mindig a szemünk előtt volt, fegyelemre
fogtuk s ő nem szegült ellen, a füzet eltűnését tán észre se vette, –
ki volt merűlve érzelmileg, a félelmes történetvizsgáról sem beszélt.
Mi még örültünk, azt hittük, már nem bántja a dolog – pedig ekkor
talán már el volt határozva minden, s ő úgy járt közöttünk, mint egy
halálraítélt – a szellem hatalmában. Már csak pár napja volt – én
néha tréfáltam vele – azon amit egyszer mondott, hogy nem élne túl
egy elégségest, pedig mások elégteleneket is túlélnek – nem felelt.
Máskor azt kérdeztem:
– Na, tudod-e már Nagy Sándort?
– Azt úgyse felelem, – mondta – egyszer már feleltem. – S
látjátok, az utolsó nap mégis azt tanulta – fel-alá járt a szobájában
és fennhangon mondta, ahogyan nem szokott, a csatákat:
– Granikos, Issos, Gaugamela, Arbela… Chornéa, Granikos,
Issos… Gaugamela, Arbela, Hydaspes…
Én hallottam, hogy mondja, de hallottam azt is, hogy ő nem
h a l l j a a szavakat…
 7.
Tulajdonképen nem mondhatom, hogy semmit sem sejtettünk;
csakhogy a sejtéseink olyan lehetetlenek, olyan nevetségesek voltak
– gondoljátok csak el! – Hazajön a fiú, nem szól, hiába kérdezzük,
bezárkózik a szobájába – a feleségem még utána akart menni, de én
tartóztattam:
– Hadd sírja ki magát!
Nemhogy nem aggódtunk, – hanem olyan komolyak voltak az
aggodalmaink, hogy resteltük őket komolyan venni. Képzeljétek
aztán Zsüliettet, amint megtaláltuk a fiút holtan a Nagy Sándor
szobra alatt! – megölte a szellem mint egy legyet. Őrizkedjetek a
halottaktól, őrizkedjetek a halottaktól! A feleségem olyan mint az
őrült azóta – én nem bírtam tovább – idejöttem kicsit tiközétek. Ne
siessetek még, – ne hagyjatok – félek –
Ki tudja melyik gondolatomban támad egy kísértet?
 KÖLTÉSZET ÉS VALÓSÁG
(ÉLETTÖREDÉKEK)

1.

S
e látva, se hallva jártam akkor a világot. Egyszer megszólalt az
előszobám csengője – még, emlékszem, nem akartam
megnyitni: mert hisz érdemes-e magamhoz engedni valakit?
Nem jobb volna egyedül heverni hosszú napokon át, és leszállani
újra a Magányosság fenekére? Mégis megnyitottam, és akkor bejött
ő; félénken és szívdobogva jött, mint egy kis diák; egy nagy mappa
volt a hóna alatt, – mert azzal az ürüggyel jött, hogy a rajzait akarja
megmutatni.
– Otthon azt nem lehet; mindig mások lesnek; nem
beszélhetnénk fesztelenül: tudja, mint két jó barát – igazán ne
gondoljon semmi mást! Bűn volna távol maradni egymástól, akiknek
közel kellene lenniök… Olyan kevés az ember, Istenem! és én tudom,
hogy vagyok valaki… hogy tudok lenni valaki magának…
Alázatosan és félénken beszélt; izgatottan leste a szavamat. Félt,
hogy elkergetem. És én csakugyan durva voltam hozzá, mert éppen
csak ez kellett még nekem! Mikor oly torkig voltam az egész világgal.
Semmit sem akartam volna már, csak hogy békét hagyjanak; ne
kelljen szólnom semmit, csak amit már ezerszer megszoktam;
rendes agglegényéletet, kávéházakat, csak egypár embert
körülöttem, akik már bútorok: halált az életben. És, sajnos, nem volt
szép (bár voltak szépségei); – de engem rabszolgaságban tartott
még a Szépség: ó, egyetlen tökéletesség, megnyugvás e földön, a
formák megnyugvása! – nekem nem élet kellett. Sok mindent
megértem én, s keserű ízét éreztem sok minden irigyelt dolognak; –
és megvetettem a dicsőséget, nem érte tettem már, hanem ellene;
későn jött; – és megvetettem a szerelmet, mert későn jött az is; –
szép asszonyok között nyitott szemmel és húnyt szívvel jártam: csak
a szépségük kellett; – és kegyetlenül mondtam annak, aki alázatosan
hozzám jött:
– Nem vagy szép! – És kedvem telt immár, hogy gyötörjem őt; és
kiszámítottan mondtam neki:
– Hiszterika! – és néztem hosszan, amint sírt, zokogott hangosan.
A kegyetlen Szerelem kezembe adta őt.

2.
Ó, mind akik sírtatok miattam, bocsássatok most meg! Én nagyon
szerencsétlen vagyok. Én igazán nem akartam senkinek se rosszat;
csak kisugárzott belőlem a fájdalom, épen azokba, akik legjobban
hozzámtartoztak: mint egyik tagból a másikba. Aztán nem a jelenben
élek én. Egy fantasztikus novellát élek én, a k é s e t t s z e m ű
e m b e r novelláját, amit el lehetne képzelni, így talán: A kép nem
azonnal jelenik meg nekünk; bizonyos idő kell hozzá, míg a látás
érzeteit az idegek az agyba viszik – hátha ez az idő
meghosszabbodik betegesen? Hátha órákba, napokba kerül, amíg a
kép a recehártyáról a lélekbe érhet, ahol minden képnek örök
szállása van, mint a kísértő lelkeké a temetőben? Akinél így volna, az
a multban járna örökösen és folyton beleütközne a jelen falaiba;
nem a maiakat látná maga körül, hanem a tegnapit, a tegnapelőttit;
és az ami ma van, csak holnap, holnapután jönne a lelkébe. A
kedves szépségét csak másnap látná meg, szomorúan, mikor már
nem ölelhetné, és, a tegnap képei közt még, az új ölelést nem tudná
megbecsülni. Ó jaj, így vagyok én! csakhogy órák és napok helyett
hónapok és évek múlva támad fel nekem a múlt, örökösen elfödve
előlem a jelent, mint egy alkalmatlan függöny, mely nem enged a
valóság forró testéhez nyúlnom. Így akkor is, itt a nagyszobámban,
ahova bejött ő, ahol ott ültünk már akkor a padlón, puha
vánkosokon – köröskörül a könyvek, a sok-sok könyv, és az
ablakokon túl csak az ég, a tiszta téli ég, mert a szemközti ház
sokkal alacsonyabb – nekem régi képek jártak az eszemben,
akadályoztak mozdulataimban, eltompították szavaimat és nem
engedték látnom igazán őt, ahogy ott ült a furcsa vánkoson – mert
tudni kell, hogy ez a vánkos a Feketeországot ábrázolta,
meghímezve fekete fákkal és fekete madarakkal, egy lett táncosnő
hímezte valamikor. Nem láttam őt, mondom, ahogy ott ült, kedvesen
és kicsinyen, kissé exotikusan, – furcsán eligazítva igazán formás
lábait, fiús arany fürtözete alatt, mint egy kis kínai herczeg, Csin-Csin
nevezetű – a k k o r m é g nem láttam. Ó, nem szerettem őt! Akkor
talán egy halott lányt szerettem, és egy régi kertet láttam, nyári
éjjel, az üstökös évében, júliust, augusztust, hosszú sétákat, hulló
csillagok alatt. Hogy égtek a csillagok! S hogy zengtek a tücskök a
fekete bársony bokrok közt! Melegen sírt vállamon a mindennapi
kislány – ó, hogy égettek a könnyei! Egy finom és kényes gyermek
ijedtségét tartottam karomban. »Mindennapi kislánynak« nevezte
magát:
– Mit találhatsz bennem? – De szép volt, úri és kényes; és úgy
adta meg magát a halálnak, mint a virág a sarlónak: drága,
romantikus virág! Sohse lett senkié. Naiv, regényolvasó gyermek;
apácaruhába öltözködött egyszer, úgy fotografáltatta le magát. Egész
nap a napon hevert, orvos rendelte így, és várta a halált, mint egy
vőlegényt. Szép volt. Már csak a bársony szemére emlékszem, amely
annyit sírt miattam is. Ó, mind akik sírtatok miattam, értsetek meg
engem. Én a szépség megbűvöltje voltam – jaj, egyetlen
tökéletesség, megnyugvás e földön, formák megnyugvása! – nekem
nem az élet kellett.
Aztán fáradt voltam.
A szépség emléke – egy mindennapi kislány emléke, egy halotté,
– jobb volt nekem az életnél.

3.

Ő
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

textbookfull.com