Introduction to Probability and Its Applications

Third Edition Richard L. Scheaffer download

https://ebookultra.com/download/introduction-to-probability-and-
its-applications-third-edition-richard-l-scheaffer/

Explore and download more ebooks or textbooks

at ebookultra.com
 We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit ebookultra.com
to discover even more!

Introduction to Probability and Statistics for Engineers

and Scientists Third Edition Sheldon M. Ross

https://ebookultra.com/download/introduction-to-probability-and-
statistics-for-engineers-and-scientists-third-edition-sheldon-m-ross/

Introduction to Environmental Forensics Third Edition

Brian L. Murphy

https://ebookultra.com/download/introduction-to-environmental-
forensics-third-edition-brian-l-murphy/

An Introduction to Galois Cohomology and its Applications

1st Edition Grégory Berhuy

https://ebookultra.com/download/an-introduction-to-galois-cohomology-
and-its-applications-1st-edition-gregory-berhuy/

Graph Theory and Its Applications Second Edition Jonathan

L. Gross

https://ebookultra.com/download/graph-theory-and-its-applications-
second-edition-jonathan-l-gross/
Action Learning and its Applications 1st Edition Robert L.
Dilworth

https://ebookultra.com/download/action-learning-and-its-
applications-1st-edition-robert-l-dilworth/

Looking at Movies An Introduction to Film Third Edition

Richard M. Barsam

https://ebookultra.com/download/looking-at-movies-an-introduction-to-
film-third-edition-richard-m-barsam/

Abraham De Moivre Setting the Stage for Classical

Probability and Its Applications 1st Edition David
Bellhouse
https://ebookultra.com/download/abraham-de-moivre-setting-the-stage-
for-classical-probability-and-its-applications-1st-edition-david-
bellhouse/

Music to Your Ears An Introduction to Classical Music 2nd

Edition Richard L Mcgee

https://ebookultra.com/download/music-to-your-ears-an-introduction-to-
classical-music-2nd-edition-richard-l-mcgee/

A Multidisciplinary Introduction to Information Security

DISCRETE MATHEMATICS AND ITS APPLICATIONS 2011th Edition
Stig F. Mjolsnes
https://ebookultra.com/download/a-multidisciplinary-introduction-to-
information-security-discrete-mathematics-and-its-applications-2011th-
edition-stig-f-mjolsnes/
Introduction to Probability and Its Applications Third
Edition Richard L. Scheaffer Digital Instant Download
Author(s): Richard L. Scheaffer, Linda J. Young
ISBN(s): 9780534386719, 0534386717
Edition: 3rd
File Details: PDF, 2.33 MB
Year: 2009
Language: english
I N T R O D U C T I O N T O P R O B A B I L I T Y A N D I T S A P P L I C A T I O N S
This page intentionally left blank
 T H I R D E D I T I O N

Introduction to
Probability and Its
Applications

R I C H A R D L . S C H E A F F E R
University of Florida

L I N D A J . Y O U N G
University of Florida

Australia • Brazil • Japan • Korea • Mexico • Singapore • Spain • United Kingdom • United States
Introduction to Probability and Its Applications, © 2010 Brooks/Cole, Cengage Learning
Third Edition
Richard L. Scheaffer ALL RIGHTS RESERVED. No part of this work covered by the copyright
herein may be reproduced, transmitted, stored, or used in any form or by
Linda J. Young any means graphic, electronic, or mechanical, including but not limited to
photocopying, recording, scanning, digitizing, taping, Web distribution,
To my wife, Nancy, for her unswerving patience and information networks, or information storage and retrieval systems,
understanding over the many years that textbook except as permitted under Section 107 or 108 of the 1976 United States
writing has cut into our personal time together. Copyright Act, without the prior written permission of the publisher.
Richard L. Scheaffer

To my parents, Marvin and Wilma Cornette, who For product information and technology assistance, contact us at
have always encouraged me to pursue my interests. Cengage Learning Customer & Sales Support, 1-800-354-9706.
Linda J. Young
For permission to use material from this text or product, submit all
Publisher: Richard Stratton requests online at www.cengage.com/permissions.
Senior Sponsoring Editor: Molly Taylor Further permissions questions can be emailed to
[email protected].
Associate Editor: Daniel Seibert
Library of Congress Control Number: 2009922034
Editorial Assistant: Shaylin Walsh
Associate Media Editor: Catie Ronquillo ISBN-13: 978-0-534-38671-9
ISBN-10: 0-534-38671-7
Senior Marketing Manager: Greta Kleinert
Brooks/Cole
Marketing Coordinator: Erica O’Connell 20 Channel Center Street
Boston, MA 02210
Marketing Communications Manager: USA
Mary Anne Payumo
Cengage Learning products are represented in Canada by
Content Project Manager: Susan Miscio Nelson Education, Ltd.
Art Director: Linda Helcher For your course and learning solutions, visit
Senior Print Buyer: Diane Gibbons www.cengage.com.
Purchase any of our products at your local college store
Senior Rights Acquisition Account Manager, or at our preferred online store www.ichapters.com.
Text: Timothy Sisler
Production Service: S4Carlisle Publishing Services

Rights Acquisition Account Manager, Images:

Don Schlotman

Photo Researcher: Jamie Jankowski

Cover Designer: Denise Davidson
Compositor: S4Carlisle Publishing Services

Printed in the United States of America

1 2 3 4 5 6 7 13 12 11 10 09
 P R E F A C E

T his continues to be a book designed for a one-semester course in probability

for students with a solid knowledge of integral calculus. Development
of the theory is mixed with discussion of the practical uses of probability. Numerous
examples and problems, many involving real data, are provided for practice calcu-
lating probabilities in a variety of settings. Some problems, placed toward the end of
an exercise set, allow the student to extend the theory. The level of the presentation
has been kept as accessible as possible, and problem sets carefully progress from
routine to more difficult to suit students of varying academic backgrounds. The text
should provide a solid background for students going on to more advanced courses
in probability and statistics and, at the same time, provide a working knowledge of
probability for those who must apply it in engineering or the sciences.
When I began using the second edition of the text, I enjoyed the way that real-life
applications were used to motivate and illustrate the many ways that probability affects
all of our lives. In this third edition, every effort has been made to keep this focus on the
great utility of probability for solving real-world problems. Numerous examples and
problems showing the diversity of applications, especially in the biological sciences,
have been added to complement those from the social and engineering sciences present
in the second edition. The existing problems, often based on national data, such as
surveys from the U.S. Census, were updated with the most current data available.
The discussion within the text has been expanded in a number of places, and a few
additional topics are provided. A fuller discussion of sets as they relate to probability is
included. An increased emphasis on the importance of whether or not sampling is with
replacement and whether order matters is now in the sections on counting methods.
Discrete multivariate distributions and transformations for discrete distributions have
been added. For continuous random variables, the two-dimensional transformation
method is now included. This should give a flavor for the types of changes that have
been made. Short historical notes have been added to a number of sections.
vi Preface

The increased diversity of applications has led to a change in the parameterizations

of the geometric and the negative binomial. These distributions are often good models
for count data. Because the nonnegative integers are needed for most count data, the
distributions have been defined as the number of failures until the first or rth success
instead of the number of trials until that success as in the second edition.
Applets have been developed to illustrate some basic concepts and to allow for easy
computations. These interactivities are referenced in the text and in some exercises
and provide optional means for students to develop their understanding of these key
concepts through active exploration. These and other resources are available on the
text’s companion Web site at http://www.cengage.com/statistics/scheaffer.
A Student Solutions Manual (ISBN-10: 0-495-82974-9; ISBN-13: 978-0-495-
82974-4), containing full worked solutions to all odd-numbered exercises in the text,
is available for students to purchase. Complete instructor-only solutions to both the
odd- and even-numbered exercises are available to adopters in password-protected
online format by signing up for an account on Cengage Learning’s Solution Builder
service at http://www.cengage.com/solutionbuilder.
Finally, I would like to express thanks to some of the people who have helped make
this edition possible. First, I felt honored that Dick Scheaffer gave me this opportunity.
He encouraged me to make the changes that I thought would strengthen the book but,
at the same time, was always ready to discuss ideas when I was not sure how best to
proceed. The students in my classes provided good comments on what they liked and
did not like. Ann Watkins used the text for a couple of semesters. Her feedback was
detailed and caused two chapters to be completely rewritten, resulting in a stronger
text. Yasar Yesiclay and Arthur Berg each used the text for a semester and identified
additional weaknesses that we have corrected. The following reviewers provided
valuable suggestions for improvements to the third edition manuscript: Jonathan
Culkins, Carnegie Mellon University; Paul Roback, St. Olaf College; and Frederi
Viens, Purdue University.
Others were instrumental in moving this third edition from the final draft to print,
and I appreciate and want to recognize their efforts. Meghan Brennan did a detailed job
authoring complete solutions for all exercises in the text. Araceli S. Popen copyedited
the complete manuscript. Frank Wilson and Sue Steele provided a through accuracy
check of all material in the text. Ben Langton developed the interactive applets. Susan
Miscio and Sangeetha Sambasivam Rajan kept the project moving from copy editing
through publication. Carolyn Crockett served as editor for this book in its early stages,
and Daniel Seibert and Molly Taylor served as editors in the final stages.
Finally, I thank my husband Jerry who has shown great patience as I’ve spent
many weekends and evenings working on this project.

Linda J. Young
 C O N T E N T S

Probability in the World Around Us 1

1
1.1 Why Study Probability? 1
1.2 Deterministic and Probabilistic Models 2
1.3 Applications in Probability 4
1.4 A Brief Historical Note 5
1.5 A Look Ahead 7

2 Foundations of Probability 8

2.1 Randomness 8
2.2 Sample Space and Events 13
2.3 Definition of Probability 22
2.4 Counting Rules Useful in Probability 31
2.5 More Counting Rules Useful in Probability 48
2.6 Summary 53
Supplementary Exercises 54
 viii Contents

3 Conditional Probability and Independence 57

3.1 Conditional Probability 57

3.2 Independence 69
3.3 Theorem of Total Probability and Bayes’ Rule 78
3.4 Odds, Odds Ratios, and Relative Risk 83
3.5 Summary 88
Supplementary Exercises 88

4 Discrete Probability Distributions 93

4.1 Random Variables and Their Probability Distributions 93

4.2 Expected Values of Random Variables 104
4.3 The Bernoulli Distribution 121
4.4 The Binomial Distribution 122
4.5 The Geometric Distribution 137
4.6 The Negative Binomial Distribution 144
4.7 The Poisson Distribution 152
4.8 The Hypergeometric Distribution 162
4.9 The Moment-Generating Function 169
4.10 The Probability-Generating Function 172
4.11 Markov Chains 176
4.12 Summary 185
Supplementary Exercises 185

5 Continuous Probability Distributions 192

5.1 Continuous Random Variables and Their Probability Distributions 192

5.2 Expected Values of Continuous Random Variables 201
5.3 The Uniform Distribution 210
5.4 The Exponential Distribution 216
5.5 The Gamma Distribution 226
 Contents ix

5.6 The Normal Distribution 233

5.7 The Beta Distribution 254
5.8 The Weibull Distribution 260
5.9 Reliability 267
5.10 Moment-Generating Functions for Continuous Random Variables 272
5.11 Expectations of Discontinuous Functions
and Mixed Probability Distributions 276
5.12 Summary 281
Supplementary Exercises 281

6 Multivariate Probability Distributions 289

6.1 Bivariate and Marginal Probability Distributions 289

6.2 Conditional Probability Distributions 304
6.3 Independent Random Variables 309
6.4 Expected Values of Functions of Random Variables 313
6.5 Conditional Expectations 328
6.6 The Multinomial Distribution 335
6.7 More on the Moment-Generating Function 340
6.8 Compounding and Its Applications 342
6.9 Summary 344
Supplementary Exercises 344

7 Functions of Random Variables 351

7.1 Introduction 351

7.2 Functions of Discrete Random Variables 352
7.3 Method of Distribution Functions 354
7.4 Method of Transformations in One Dimension 363
7.5 Method of Conditioning 367
7.6 Method of Moment-Generating Functions 369
 x Contents

7.7 Method of Transformation—Two Dimensions 376

7.8 Order Statistics 381
7.9 Probability-Generating Functions: Applications
to Random Sums of Random Variables 387
7.10 Summary 390
Supplementary Exercises 391

8 Some Approximations to Probability Distributions:

Limit Theorems 395

8.1 Introduction 395

8.2 Convergence in Probability 395
8.3 Convergence in Distribution 399
8.4 The Central Limit Theorem 406
8.5 Combination of Convergence in Probability
and Convergence in Distribution 419
8.6 Summary 420
Supplementary Exercises 421

9 Extensions of Probability Theory 422

9.1 The Poisson Process 422

9.2 Birth and Death Processes: Biological Applications 425
9.3 Queues: Engineering Applications 427
9.4 Arrival Times for the Poisson Process 428
9.5 Infinite Server Queue 430
9.6 Renewal Theory: Reliability Applications 431
9.7 Summary 435

Appendix Tables 438

Answers to Selected Exercises 449

Index 467
 1

Probability in the World Around Us

1.1 Why Study Probability?

We live in an information society. We are confronted—in fact, inundated—with
quantitative information at all levels of endeavor. Charts, graphs, rates, percentages,
averages, forecasts, and trend lines are an inescapable part of our everyday lives. They
affect small decisions we make every day, such as whether to wear a coat or to take
an umbrella when we leave the house in the morning. They affect larger decisions on
health, citizenship, parenthood, jobs, financial concerns, and many other important
matters. Today, an informed person must have some facility for dealing with data and
making intelligent decisions based on quantitative arguments that involve uncertainty
or chance.
We live in a scientific age. We are confronted with arguments that demand logical,
scientific reasoning, even if we are not trained scientists. We must be able to make
our way successfully through a maze of reported “facts,” in order to separate credible
conclusions from specious ones. We must be able to weigh intelligently such issues
as the evidence on the causes of cancer, the effects of pollutants on the environment,
and the likely results of eating genetically modified plants and animals.
We live amidst burgeoning technology. We are confronted with a job market that
demands scientific and technological skills, and students must be trained to deal
with the tools of this technology productively, efficiently, and correctly. Much of
this new technology is concerned with information processing and dissemination,
and proper use of this technology requires probabilistic skills. These skills are in
demand in engineering, business, and computer science for jobs involving market
research, product development and testing, economic forecasting, credit research,
 2 Chapter 1 Probability in the World Around Us

quality control, reliability, business management, and data management, to name

just a few.
Few results in the natural or social sciences are known absolutely. Most are
reported in terms of chances or probabilities: the chance of rain tomorrow, the chance
of your getting home from school or work safely, the chance of your living past
60 years of age, the chance of contracting (or recovering from) a certain disease,
the chance of inheriting a certain trait, the chance of your annual income exceeding
$60,000 in two years, the chance of winning an election. Today’s adults must obtain
some knowledge of probability and must be able to tie probabilistic concepts to real
scientific investigations if they are to understand science and the world around them.
This book provides an introduction to probability that is both mathematical, in the
sense that the underlying theory is developed from axioms, and practical, in the sense
that applications to real-world problems are discussed. The material is designed to
provide a strong basis in probability for students who may go on to deeper studies of
statistics, mathematics, engineering, business, or the physical and biological sciences;
at the same time, it should provide a basis for practical decision making in the face
of uncertainty.

1.2 Deterministic and Probabilistic Models

1.2.1 Modeling Reality
It is essential that we grasp the difference between theory and reality. Theories are
ideas proposed to explain phenomena in the real world. As such they are approxi-
mations or models of reality. Sometimes theories are wrong. For example, prior to
Copernicus, scientists believed the theory that the sun and other planets revolved
around the earth. Copernicus was the first to recognize that the earth and other planets
revolved around the sun, but he believed that the orbits of the planets were circular.
Thus, Copernicus’s theory (or model) of the solar system was closer to, but not the
same as, reality. Through the scientific process, theories are constantly refined so that
they become closer to reality.
Theories are presented in verbal form in some (less quantitative) fields and as math-
ematical relationships in others. Thus, a theory of social change might be expressed
verbally in sociology, whereas the theory of heat transfer is presented in a precise
and deterministic mathematical manner in physics. Neither gives an accurate and
unerring explanation for real life, however. Slight variations from the mathematically
expected can be observed in heat-transfer phenomena and in other areas of physics.
The deviations cannot be blamed solely on the measuring instruments (the explana-
tion that one often hears); they are due in part to a lack of agreement between theory
and reality. These differences between theory and reality led George Box (1979, 202),
a famous statistician, to note: “All models are wrong, but some are useful.”
In this text, we shall develop certain theoretical models of reality. We shall attempt
to explain the motivation behind such a development and the uses of the resulting
models. At the outset, we shall discuss the nature and importance of model building
 1.2 Deterministic and Probabilistic Models 3

in the real world to convey a clear idea of the meaning of the term model and of the
types of models generally encountered.

1.2.2 Deterministic Models

Suppose that we wish to measure the area covered by a lake that, for all practical
purposes, has a circular shoreline. Because we know that the area A is given by
A = πr 2 , where r is the radius, we attempt to measure the radius (perhaps by aver-
aging a number of measurements taken at various points), and then we substitute the
value obtained into the formula. The formula A = πr 2 , as used here, constitutes a
deterministic model. It is deterministic because, once the radius is known, the area is
assumed to be known. It is a model of reality because the true border of the lake has
some irregularities and therefore does not form a true circle. Even though the planar
object in question is not exactly a circle, the model identifies a useful relationship
between the area and the radius that makes approximate measurements of area easy
to calculate. Of course, the model becomes poorer and poorer as the shape of the
figure deviates more and more from that of a circle until, eventually, it ceases to be
of value and a new model must take over.
Another deterministic model is Ohm’s law, I = V /R, which states that electric
current I is directly proportional to the voltage V and inversely proportional to the
resistance R in a circuit. Once the voltage and the resistance are known, the current
can be determined. If we investigated many circuits with identical voltages and resis-
tances, we might find that the current measurements differed by small amounts from
circuit to circuit, owing to inaccuracies in the measuring equipment or other uncon-
trolled influences. Nevertheless, any such discrepancies are negligible, and Ohm’s
law thus provides a useful deterministic model of reality.

1.2.3 Probabilistic Models

Contrast the two preceding situations with the problem of tossing a balanced coin
and observing the upper face. No matter how many measurements we may make on
the coin before it is tossed, we cannot predict with absolute accuracy whether the
coin will come up heads or tails. However, it is reasonable to assume that, if many
identical tosses are made, approximately 1/2 will result in outcomes of heads; that
is, we cannot predict the outcomes of the next toss, but we can predict what will
happen in the long run. We sometimes convey this long-run information by saying
that the “chance” or “probability” of heads on a single toss is 1/2. This probability
statement is actually a formulation of a probabilistic model of reality. Probabilistic
models are useful in describing experiments that give rise to random, or chance,
outcomes. In some situations, such as the tossing of an unbalanced coin, preliminary
experimentation must be conducted before realistic probabilities can be assigned to the
outcomes. It is possible, however, to construct fairly accurate probabilistic models for
many real-world phenomena. Such models are useful in varied applications, such as
in describing the movement of particles in physics (Brownian motion), in explaining
the changes in the deer population within a region, and in predicting the profits for a
corporation during some future quarter.
 4 Chapter 1 Probability in the World Around Us

1.3 Applications in Probability

We shall now consider two uses of probability theory. Both involve an underlying
probabilistic model, but the first hypothesizes a model and then uses this model for
practical purposes, whereas the second deals with the more basic question of whether
the hypothesized model is in fact a correct one.
Suppose that we attempt to model the random behavior of the arrival times and
lengths of service for patients at a medical clinic. Such a mathematical function
would be useful in describing the physical layout of the building and in help-
ing us determine how many physicians are needed to service the facility. Thus,
this use of probability assumes that the probabilistic model is known and offers a
good characterization of the real system. The model is then employed to enable us
to infer the behavior of one or more variables. The inferences will be correct—
or nearly correct—if the assumptions that governed construction of the model
were correct.
The problem of choosing the correct model introduces the second use of proba-
bility theory, and this use reverses the reasoning procedure just described. Assume
that we do not know the probabilistic mechanism governing the behavior of arrival
and service times at the clinic. We might then observe a hospital’s emergency room
and acquire a sample of arrival and service times for emergency room patients. Based
on the sample data, inferences can be drawn about the nature of the underlying prob-
abilistic mechanism; this type of application is known as statistical inference. This
book deals mostly with problems of the first type but, on occasion, it makes use of
data as a basis for model formulation. Ideally, readers will go on to take a formal
course in statistical inference later in their academic studies.
Consider the problem of replacing the light bulbs in a particular socket in a factory.
A bulb is to be replaced either at failure or at a specific age T , whichever comes first.
Suppose that the cost c1 of replacing a failed bulb is greater than the cost c2 of
replacing a bulb at age T . This may be true because in-service failures disrupt the
factory, whereas scheduled replacements do not. A simple probabilistic model enables
us to conclude that the average replacement cost Ca per unit time, in the long run,
is approximately

1
Ca = [c (Probability of an in-service failure)
μ 1
+ c2 (Probability of a planned replacement)]

where μ denotes the average service time per bulb. The average cost is a function
of T . If μ and the indicated probabilities can be obtained from the model, a value of
T can be chosen to minimize this function. Problems of this type are discussed more
fully in Chapter 9.
Biological populations are often characterized by birth rates, death rates, and a
probabilistic model that relates the size of the population at a given time to these
rates. One simple model allows us to show that a population has a high probability
of becoming extinct even if the birth and death rates are equal. Only if the birth rate
exceeds the death rate might the population exist indefinitely.
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
évi önkénytes rabszolgaságért vásároltok örök szabadságot
magatoknak.
Még alig végzé szavait Bolivár, már ott állt a gyűlésterem közepén
don Gideon s mutatta, hogy felelni fog neki.
– Ellenmondok neked Libertador, vagy ha e nevet elveted
magadtól, Bolivár Simeon. Ellene mondok mindegyik szavadnak, a
melyet kimondtál. Tagadom, hogy a hideg katonai fenyíték jobb
vitézekké tenné elleneinket, mint mi vagyunk. A spanyol
parancsszóra harczol, mi küzdünk lelkesülésből s rendetlen
csapatjaink mindenütt megbonták a gépies hadsorokat, a hol
összecsaptak velük. – Mi szíveinkben viszszük a vezényszót, s az a
gondolat, mely minket a csatatérre vezet, nem engedi elnémítni
magát a csata hevében. – A mi harczosaink nem zsoldért, hanem
szabadságért küzdenek; azért azt akarják, hogy úgy bánjanak velük,
mint szabad emberekkel. Mikor Venezuela köröskörül volt véve
ellenséggel, csak egy jelszó volt az ostromlott sánczokon: «hazafiak,
ez az utolsó pont!» és ez a jelszó jobban ébren tartá az őröket,
mintha hátuk mögött a vérbiróság pallosa villogott volna; mikor az
ayacuchoi ütközetet vívtuk, csak egy szót mondék harczosaimnak:
«emlékezzetek a varinasi gyilkosokra!» és ez a vezényszó elég volt
az egész ütközetre, az ellenség leverésére; nem észszel, nem hideg
megfontolással, hanem csodatevő elszántsággal vívta ki
hadseregünk ez egyenlőtlen harczban győzelmeit; olyan
győzelmeket, mik kigúnyolnak minden hadtudományt, miket semmi
strategia kiszámítani nem tudott volna. Mi úgy is odaadjuk vérünket
az utolsó cseppig; mi úgy is odaadjuk vagyonunkat az utolsó falat
kenyérig a közszabadságért: de szeretjük tudni, hogy azt önkényt
adtuk és nem kényszerítve; mi összebeszélés nélkül is egyetértünk,
épen azért, mert nem kényszerítjük egymásra gondolatainkat. – Én,
mint férfi, gyűlölök minden erőszakot; mint nemes, küzdök ellene;
mint hadvezér, visszautasítom. És nem ismerem eddigelé azt a férfit,
kit korlátlan urrá engednék lenni fölöttem, bárha atyám volna is az, s
kezébe le merném tenni azt a féltett kincset, a mit korlátlan hatalma
mellett elejthet, ha karja gyönge, elveszíthet, ha esze rövid és
eladhat, ha szíve rosz. E szó «dictator» előttem annyit jelent, mint
zsarnok, s ki felel róla, hogy az még hozzá nem lehet gyáva,
esztelen, vagy áruló?
Don Esteban fölkelt székéről, s azon vakon sietett oda botorkázva
Gideonhoz és megszorítá annak kezét és törülgette homályos szeme
könyeit:
– Jól van fiam, nagyon jól van! mondá.
A Gideonhoz tartozó párt élénkebben kezdett mozogni, míg
Bolivár hívei elsötétült arczokkal néztek rájuk vissza; csak Bolivár
arcza nem változott.
– Ifju bajnoktárs, szólt don Gideonhoz, úgy feleltél nekem,
mintha csupán hozzád lettek volna intézve szavaim. Én is sokba
számítom a katonai lelkesülést, egyes ütközet eldöntésére sokat tesz
az; de országos hadviselésre nem elég, sőt néha káros. Igaz, hogy
csodákat lehet vele elkövetni; de a legnagyobb csodánál többet ér a
legkisebb siker. Igaz, hogy Ayacuchonál kisded csapatoddal keresztül
törtél az ellenségen, s bámulatos körútat tettél a Cundinamarcán
keresztül és ezt csodának bizton nevezheted; de ha maradtál volna
szépen álló helyedben, a hogy utasítva voltál Paez által, s bevárod,
mig ez Narinoval együtt az ellenség háta mögötti szorosokat elállja,
akkor a spanyol hadsereg mindenestől együtt fogságra jut s lerakja a
fegyvert. – Ez nem lett volna csoda, nem lett volna hőstett, de
hasznos eredmény. Az ayacuchoi hőstettért, ha költő vagyok,
megénekellek, ha dictator vagyok, főbe lövetlek. Hanem ezt most ne
számítsuk a bűnök közé, midőn sokkal gonoszabb bajról is
beszélhetek, mint elhamarkodott hőstettekről. Ime ott mindjárt
melletted áll Piar Manuel, kinek épen kezét szorítod; ennek az volt
mondva, hogy csapatjával álljon meg Cumanában, és ne hajtson
semmire, akármi oldalról jön is az ellenség, mert az ő állása
haditervünk csomója; e helyett ő, egész hadával együtt sietve
elvonult a veszély helyéről s most azzal menti magát, hogy népét
meg akarta menteni. Ez jó mentség lehet ott, a hol a szabadakarat
érvényét vitatják, de ha én dictator vagyok, Piart főbelövetem
azonnal.
Don Gideon kivonta kezét Piaréból.
– Midőn Margaritát kitisztítánk a spanyoloktól, elleneink, nem
győzhetve nyilt harczmezőn, azon átkozott cselhez folyamodtak,
hogy a fekete rabszolgákat lázíták fel egész Dél-Amerikában. Én
Ocumanában felhivást intéztem a hazafiakhoz, hogy lelkesüljenek fel
egy nagy áldozatra, mely hazájukat nagy veszélytől fogja
megmenteni: szabadítsák fel rabszolgáikat. Ha dictator vagyok, ezt
parancsszóval teszem; így mert könyörögtem, a gazdag hacendadok
letépték kiáltványomat, kiadták az útat küldötteimnek, magamra
hagytak élelem nélkül Guayra alatt, kénytelen voltam odahagyni
egész Margaritát, s veszve lett az egész tartomány miatta. Száz ilyen
esetet lehetne elmondanom, ha gyönyörködném mások
arczpirulásában; nem don Gideon, nem a te vitézi heved a főbűn, a
miért dictator kell e népnek, hanem az önzők, a gyávák serege, az
apró zsarnokocskák önkénye az, mely kemény parancsolót kiván
maga fölé.
E szóra haragos zugás kezdett támadni don Esteban pártja közül,
Piar hátrament a csoportok közé, s ott izgatott hevesen Bolivár ellen,
míg ennek híve, Paez, ijesztő arczával előlépett, kihivóan tekintve a
felindulókra. Ekkor hirtelen előlépett a San Sol leány, a szép
Laurenzia, engesztelő, csillapító tekintetével szeliden békítve az
összezördült feleket, s édes szava mindjárt összeforrasztá azt, a mit
a férfiak kemény, erőszakos hangja már ketté törött.
A venezuelai leány szólt:
– Barátim, rokonaim. Mi, kik egyetértünk a gondolatban, a szavak
kifejezéseiben fogunk-e egymással meghasonlani? Kik szíveink által
mind rokonok vagyunk, nyelveink miatt legyünk-e ellenségek? Te,
Bolivár, azt mondod, hogy a hadviselés hatalmának egy kézben kell
központosítva lenni, hogy elleneinket legyőzzük, és neked igazad
van. Te, Gideon, azt mondod, hogy szabadságod becsesebb, mint
hogy azt egy ember kezére bízzad, s félsz, hogy a kit hívtál,
gonoszabb ellenség lesz, mint a kit elűztél. – Te neked is igazad van.
– De hát egymással összeférhetlen két gondolat-e az, a mit egymás
ellenében vitattok? Nincs-e nekünk azon boldog helyzetünk adva
Istentől, hogy erősek lehetünk és szabadok? nem mutatott-e ujjával
a sors azon férfiura, ki választva van, hogy bennünket a szabadság
aranyküszöbéig elvezessen, s ott hátralépjen a közpolgárok közé,
nem keresve magának fényesebb koronát, mint honfitársai
becsülését; ki tudjon úr lenni egy pillanatban, egész hazájának
parancsoló, a másikban engedelmes jobbágy, ki hazájának parancsa
előtt meghajol. E nagy szellemet adá nekünk ajándékba a sors, hogy
megfejtve legyen a talány, mit a válságos pillanat számunkra
készített: «kit tegyünk korlátlan urunkká, hogy ne legyen korlátlan
urunk?»… E férfi Bolivár.
Paez és társai a meglepetés örömhangján zúdulának fel; míg
Gideon nem birt szólani a keserűség miatt; csak az öreg Esteban állt
fel székéről s vakon beleszólt leánya beszédébe.
– S ki mondá neked azt, gyermek, hogy e férfi Bolivár? Nő vagy,
megveszteget a szív, a mit szemeid szépnek mutatnak, szíved is
annak hiszi. Ki áll nekünk jót a felől, hogy Bolivár valóban azon
csodalény fog lenni, a ki ma még az egész országnak határtalanul
parancsol, kinek szavára minden hadsereg megindul, vagy megáll, s
ki e hatalmat holnap a tanácsszolga egyszerű jelentésére le fogja
tenni és engedelmesen szót fogad? Ki biztosít bennünket e felől?
– Én! kiálta felcsattanó hangon a leány.
– Te? hebegé don Esteban, s megvakult szemei előre meredtek,
mintha erővel látni akarná, bámulni azt, a ki beszél.
– Igenis, én, szólt a leány, kinek vére arczába gyűlt e szóra. Nem
illenék ugyan hasonló dolgokról e helyen szólanom; leánynak, férfiak
előtt; de a percz hatalma kényszerít többször láttátok véremet
harczban tépett öltönyeimen, most lássátok véremet elpirult
arczomon, s vegyétek azt is áldozatnak. Az első óra óta, melyben
Bolivárt megláttam, szerettem őt; az első találkozás óta, melyben
hozzá szóltam, szeretett ő engem. Nem mondtuk egymásnak, de a
gondolatok feltalálják egymást. Ez órában én eljegyzem előttetek
férjemül Bolivárt, azon föltétel mellett, hogy egy évig, a míg ő
dictator leend, neje nem fogok lenni; azon pillanatban, melyben a
nemzet által dictatori hivatala alól föl lesz mentve, oltárhoz lépek
vele. Ha Bolivárnak is úgy tetszik, én ime kezes maradok a haza
előtt, az ő igaz szíve felől.
A patrioták lelkesült rivallása hangzá túl a hajadon szavait, kinek
lábainál hódolva térdelt e perczben a hadsereg legbüszkébb hőse,
Bolivár, gyönyörteljes arczczal fogadva el a jegygyűrűt a leányka
kezéből. A jelenlevők mind elragadtatva kiáltának éljent
Laurenziának és Bolivárnak, a dictatornak.
– És most esküszöm az egy élő Isten színe előtt, szólt a
venezuelai leány, hogy San Sol Laurenzia férje zsarnok nem leend
soha és Laurenzia egy zsarnok ölelését soha el nem fogadja!
Bolivár remegve zárta a büszke delnőt dobogó szívére, s elfogult
hangon monda neki:
– Óhajtanám, hogy két szívem legyen e pillanatban, egyik
hazámtól nyert tisztességemen, másik a te szerelmeden örülni. Az
nyugtat meg, hogy mindkettővel te neked tartozom.
E jelenet elvevé a honfiak haragját; e délamerikai faj oly könnyen
megy át haragból örömre; még az öreg Estebant is meglágyítá
leányának szava; ő is odament Bolivárhoz, kezet szorítani vele, s el
volt fogódva, midőn nehány szót rebegett hozzá:
– Tehát légy dictator; – tehát légy fiam. Ha ő azt mondta: –
legyen úgy. De emlékezzél rá, hogy akármilyen hatalmas úr leendsz,
egy ősz apád lesz, a ki náladnál nagyobb úr, a ki te neked
parancsol… Nem én,… hanem hazád…
Don Gideon is kezet fogott Bolivárral, Laurenzia volt vőlegénye az
újjal.
 – Most már parancsolj velem: teheted. Ha egyszer lesz olyan
helyed, a hol valakinek szívesen föl kell áldozni életét, – arra a helyre
én épen jó leszek.
Bolivárt ott megválasztá a nemzetgyűlés dictatornak egy évre.
Miután letette az esküt, hogy honához hű marad, kezébe adták
az aranyalmás botot, a minden hazafi fölött uralkodás jelvényét. A
többi vezérek térdeiket meghajtva előtte, nyilváníták hódolatukat a
korlátlan úr iránt. Első volt Paez, ki azt tevé; a roppant óriás
összecsókolá Bolivár kezét és sírt, mint egy gyermek, örömében.
Legvégül jött Laurenzia. Bolivár szerelmesen tekintett a leányka
szemébe és azt sugá neki gyöngéd érzelemmel:
– Oh bár lefolyna tőlem gyorsan a hatalom éve!

III. A VÁLSÁG PERCZE.

Az év lefolyt. Hosszabb volt, mint a többi; hosszabb, mert
küzdelemmel teljes. Bolivár felszabadítá egész Columbiát,
bekebelezte Quitót, legyőzte a spanyolokat, egyezkedésre
kényszeríté Morillót: megérdemelte a Libertador nevet.
Csak az utolsó nap volt még hátra az évből, az a nap, melyen
ismét le kelle tenni a nemzetgyűlés kezébe dictatori hatalmát.
Ezen nap reggelén találkozék dona Laurenziával.
– Milyen különös meghasonlásban érzem magamat, szólt
jegyeséhez, egy perczben örülök, másikban rettegek e naptól. Ez a
nap egyesít veled, ez a nap távolít el a kormányról. Oh én nem a
hatalmat sajnálom, csak nyugalmat rabol az, boldogságot nem ad;
de sajnálom hazámat. Előre látok mindent; a mint én markomat
szétnyitottam, szélylyel hull minden, a mit összetarték. Az apró
emberek összevesznek apró érdekeik fölött, minden kerület külön
országgá fogja magát szakítani, mely a többi ellen küzd; az urrá lett
népkegy hetenkint fogja változtatni uralkodóit, mint rosz gazda a
rosz cselédet, s a dicső harczok után következni fognak az aljas
marczangolások.
Laurenzia belátott Bolivár lelkébe, s aggodalmasan simult jegyese
keblére.
– Te megtetted hazafiúi kötelességedet; a te szíved nyugodt.
Megszabadítád hazádat ellenétől, most visszaadod őt önmagának. A
nemzet fiatal még, csak nehány éve, hogy született, még gyermek;
majd megtanul saját lábain járni. Te, mint egy új Cincinnatus, mint
egy második Washington, visszavonulsz bevégzett nagy munkád
után, s e nagy polgárerény példája buzdítás lesz a többieknek
hasonlót cselekedni. A te élteden nem szabad szennyfoltnak
maradni. – Ugy-e, Bolivár, te leteszed a kormánybotot?
– Megesküvém rá: úgy teszek.
– Mondd, hogy én is jutok eszedbe akkor.
– Inkább a te igéreted, mint saját esküm.
– Oh ne mondd ezt. Esküdet el tudná némítani más gondolat? Ne
felelj rá; te nem volnál Bolivár, ha erre igent tudnál mondani.
– Nem az én gondolatom hangja ez; de a koporsóra hulló hantok
dörömbölése, miket a nyomorúak eltemetett hazájuk holttestére
hányni sietnek. Azon az éjszakán, midőn te első álmodat karjaim
közt alszod, elszakad tőlünk Quito, külön tér Cundinamarca; tapsolni
fog a spanyol és sírni fognak a katonák.
– Hadd történjék mindaz; de a te neved szeplőtlenül fog maradni,
s a honfierény, mely arról szétsugárzik, ismét egyesíteni fogja a
testvéreket. Nem Bolivár hatalma az, mely minket nagygyá teend, de
Bolivár erénye. Hatalmad csak addig tartja össze e népet, míg
magad élsz; lemondásod halhatatlanná teszi ezt s megnemesíti a
korcs érzelmeket.
– Le fogok mondani.
 – Oh én tudtam ezt. Hiszen egy év előtt megesküdtem helyetted,
hogy azt tenni fogod. Én ismertelek, senki más; és én jól ismertelek.
Isten veled, már harangoznak, a gyűlés kezdődik. Bolivár nem lát
engem mint dictator többé, hanem mint férj.
Bolivár sietett a tanácsházba; barátai, hadvezérei ott várták a
lépcsők előtt, köztük Paez és Bermudez s fölkisérték a terembe.
Midőn Bolivár belépett a tanácsterembe, ünnepélyes csend
fogadta. A hosszú padokon félkörben ültek a nép képviselői: Bolivár
a félkör közepén állt meg.
Ezúttal dictatori pompás mezébe volt öltözve, mellén a
gyémántos csillaggal, kezében az aranyalmás bottal. Távolabb tőle, a
háta mögött hadvezérei foglaltak helyet, kívül a lépcsőkön fényes,
fegyveres kisérete állott.
A követek nem fogadták őt semmi zajjal; mindenki várta, hogy
mit fog mondani.
– Hazafiak! szólt Bolivár, az év letelt, mely alatt a rám ruházott
hatalmat viseltem. Miként viseltem kormánybotomat, azt majd itélje
meg az utókor; egyedül annyit mondhatok el büszkén, hogy
Columbia földjén ellenség többé nem áll. – A mi még spanyol van, az
mind határainkon kívül van verve, s várait őrzi. – Ime én
esküvésemhez híven megjelentem előttetek, s a kormánybotot, mely
egy nemzet hatalmát képviselé kezemben, önkényt leteszem elétek.
Adja az ég, hogy a mit egy év fölépített, a másik le ne rontsa.
Azzal Bolivár meghajtá térdét a gyűlés előtt s letette a szószékre
aranyalmás botját.
Egy pár gyönge éljenkiáltás hangzott e tette után a karzatokról;
jó barátainak nem tetszett az, hogy ezt tevé, s ellenségei hallgattak
azért, mert nekik tetszett.
Midőn a gyémánt csillagot is leakasztá kebléről, s mint egyszerű
polgár állt a gyűlés előtt, felállt ülőhelyéről don Gideon s azt mondá
neki:
 – Bolivár Simon, polgár, állj szót a nemzetgyűlés előtt, mely előtt
vádolva vagy.
– Vádolva? Én? kiálta Bolivár meglepetve.
– Vádolva vagy, hogy megbizatásodon túl mentél, mint dictator, ki
arra voltál elválasztva, hogy elleneinkkel harczolj; megszegéd
megbizásunkat, midőn Morillóval alkudozál.
– Az alku javunkra ütött ki, szólt Bolivár mérsékelten.
– Ez alku árulás volt!
Bolivár elsápadt és elnémult e rettenetes szóra, de fölordított
helyette Paez, odaugorva a terem közepére, s kardot rántva
dühödten Gideon ellen.
– Áruló vagy magad, távolról ugató kutya! ki anyád köténye
mögül szitkot szórsz a becsületes katonára.
– Csendesen, Paez; csitítá őt Bolivár, útját állva a dühödt
óriásnak, térj vissza, dugd hüvelyébe kardodat. Ezek az urak itt az
én biráim; és én felelni tartozom nekik kérdéseikre. – Nem, don
Gideon! Én nem voltam áruló, mert nem adtam el semmit. Az
ellenséggel kicseréltem foglyainkat s azt jól tevém; Morillo elment
békével határunkon túl, és azt ő tevé jól, és ennek neve nem árulás.
Mivel vádolsz még ezen kívül? Tudom, hogy ennyiért nem álltál fel
helyedről.
– Jól gondolod. Bár az első vád még mellőzve nincs, kimondom a
másikat, mert az súlyosabb. Te azon alvezéreidet, kiket elleneidnek
tartottál, önkényt olyan helyzetekre állítád, a hol el kellett veszniök,
kitetted ok nélkül a végveszélynek.
– Talán veled történt ez, Don Gideon? kérdé Bolivár gúnynyal,
miután különös gondja volt mindig arra, hogy Gideont veszélyes
helyre ne küldje.
Don Gideon arcza elvörösödött e szónál.
 – Nem velem történt, hanem ezzel itt.
Azzal háta mögé mutatott Gideon, s kit eddig észre nem vett
Bolivár, előlépett a követek közül Piar Manuel, a mulatt.
Bolivár megdöbbent a meglepetéstől.
– Mit keres ez az ember itt?
– Téged keres itt, hogy bevádoljon. Felelt rá Gideon.
– Azt kérdem, hogy mit keres ez ember itt e helyen? kiálta
Bolivár fölemelt hanggal, midőn parancsom szerint Caracas alatt
kellene állania, hogy a spanyolok végvárát ostromzárolja?
– Igen. Te odaküldted őt, hogy elveszszen; hanem ő észrevette
szándékodat, s midőn a spanyolok körülszoríták, hogy seregét
megmentse, szabad elvonulásra fegyvertelenül, feladta magát.
Bolivár mint a meglőtt leopárd ordított fel e szóra.
– Megadta magát hadseregestől; a várostromló sereg megadta
magát a várőrségnek! Emberemlékezetre hallatlan gyalázat! Állj elő
te hadseregmentő gazember!
– Bolivár! kiálta közbe Gideon, parancsolj szavaidnak, Piar Manuel
a nemzetgyűlés tagja.
– Akárki legyen ő, e pillanatban semmi más, mint a helyéről
megszökött katona, ki bűne miatt a hadi törvényszék bírája előtt áll.
Piar Manuel, én téged elfogatlak! A legelső őrnek a teremen kívül
add át kardodat és kövesd a börtönbe.
A nemzettanács minden tagja felzúdult e szóra Bolivár ellen:
«egy követet elfogatni!» – «a gyűlésteremben elfogni egy
képviselőjét a nemzetnek!» – «Bolivártávozzék!»
Bolivár sápadt volt, mint a halál. Ez válságos pillanat volt rá
nézve.
 – Vagy azt akarja a nemzetgyűlés, hogy fegyveres őrök lépjenek
a tanácsterembe, s itt fogják el e szent helyen a szökevényt, kinek
asylumot ad a képviselői pad?
E szavainál átkozódó lárma támadt a padokon. A követek kardot
rántva álltak fel helyükről, s dühödten ordíták Bolivárra: «Ki vele! ki
innen a katonai dictatorral! Le az árulóval!»
De mindannyinak zaját túldörgé Bolivár menydörgő szava:
– Magatok vagytok árulók, szolgának született apró zsarnok nép,
kik, mert fölül usztok, mint szemét az árban, a nemzet színének
nevezitek magatokat! gyalázat rátok, és gyalázat a fertőzetes
teremre, hol aljas szatócsérdekek vesztik el a hazát, hol nyomorult
orgazdák védik a harczi szökevényt. Egy lehelletem szétsöpör
benneteket innen! Egy szavamra lehulltok, mint a férges gyümölcs!
Ti akartok egy ország trónjára ülni, midőn Bolivár arról lelép? ti
akartok bírái lenni Bolivárnak, midőn az polgári köntösét fölveszi?
Egy pillanat és üres lesz tőletek e ház és senki sem fog rólatok
kérdezősködni többé! nem ti vagytok én fölöttem, én vagyok bíró
fölöttetek! A gyáva szökevényt, ki hadseregét lefegyverzé, én,
Bolivár Simon, halálra itéltem, és ha mindenik pad e teremben,
melyen gonosz tanácsokat forralva ültök, egy-egy oltár volna, még
sem védné őt meg itéletem elől. Paez! Katonák! Előre! Bolivár
parancsolt, ti tegyétek kötelességteket.
Egy pillanat mulva berohantak Bolivár hívei a terembe; a
rettenetes Paez dühödt oroszlánként veté magát a képviselők
soraira, mint a gyönge nádszálat verve ki kezeikből a kardot. Don
Gideon makacsul harczolt a zavarban, míg palástjába keveredve
kardjával, le nem fegyverezték. A követek egy része ajtón, ablakon
át sietett menekülni, más része elfogatott. Csak a vak Esteban di San
Sol maradt ülve helyén.
– Ne érints, szolga! kiálta a hozzá közeledő katonákra. Azok
kikerülték.
 Nehány percz alatt végezve volt a munka. Paez odalépett
Bolivárhoz.
– Mit csináljunk az elfogottakkal?
– Piar Manuel tábornokot, mint szökevényt és gyáva árulót
haditörvényszék elé állítjátok, a törvény itéletét végrehajtjátok
rögtön. A többi hadd fusson, merre lát.
– Én azt hiszem, Bolivár, jobban tennéd, ha a többit is a
haditörvényszékre bíznád.
– Nem katonák, hadd fussanak.
– Pedig jobb szeretnék tőlük puskáink vége előtt búcsút venni.
– Azt nem teszed.
– Akkor vigyázz magadra, mert ők teszik meg veled.
– A hogy Istennek tetszik.
– Hát ez öreggel itt mit csináljunk? kérdé Paez, don Estebanra
mutatva, ki még mindig követi székén ült.
– Hadd maradjon ott ülve, szólt Bolivár és eltávozott a többiekkel.
Nehány percz mulva puskaroppanás hallatszott a téren; Piar
itéletét hajtották végre. Az öreg Esteban fölemelkedett helyéről, úgy
hallgatózott.
Hallott pedig még annál is borzasztóbb hangokat. Ezer meg ezer
kiáltásból támadt egyetlen megrendítő mondást:
«Éljen Bolivár király! Bolivár, a király, éljen!»
A vak hazafi csendesen suttogva magában, mondá:
– Neki meg kell halni. Úgy van; neki meg kell halni.
És azzal elindult, lassan tapogatózva, botorkázva, keresni a
kijárást a teremből.
 Bolivár pedig sietett Laurenziához.
San Sol leánya még nem tudott semmit a történtekről; aggódva
sietett Bolivár elé, nem tudva, hogy életét vagy halálát hozza-e az
vissza?
– Férjem-e nekem Bolivár? kérdezé remegve az érkezőtől.
– Igen, férjed. Felelt Bolivár büszkén. Megszüntem dictator lenni
– s a nép megválasztott – királyának.
Dona Laurenzia, mint a sarlótól leütött virágszál, aléltan rogyott
össze e szóra Bolivár lábai előtt.

IV. A SZERETŐ ÉS HONLEÁNY.

Még aznap este Paez sietve jött Bolivárhoz.
– Bolivár, vigyázz; ellened összeesküvést forralnak; most
gyülekeztek össze a San Sol kastélyban valamennyien. Engedd meg,
hogy egy csoport karabélyossal oda siessek és elfogjam őket.
– Azt ne tedd. A San Sol kastélyban nem árthatnak nekem, ott
van még Laurenzia.
– De ellenségeid sokan vannak.
– Jó barátaim még többen.
– Én mégis azt mondom, Bolivár, hogy többet ér egy megholt
ellenség, három élő jó barátnál.
– Én nem félek. Nekem küldetésem van a sorstól. Nagyobb
veszélyben is megtartott engem az, ki jónak látott annyiak fölé
emelni. Emlékezel az új-granadai táborozásra, midőn éjjel nyolcz
gyilkost küldtek ellenem a spanyolok: a szabad ég alatt aludtunk
függő hamakjainkban, én és négy alvezérem. A gyilkosok öt
lépésnyiről lőttek ránk; mind a négy társam meghalt, engemet egy
golyó sem ért. Hatalmasabb kéz a földieknél őriz engem, s ha
megszünt őrzeni, akkor hadd veszszek el.
… A San Sol palotában bezárt ajtók mögött ültek együtt a sértett
hazafiak, kiket a gyűlésteremből Bolivár elűzött.
Senki sem szólalt föl az ő védelmére, legföljebb azon
tanácskoztak a gyöngébb szivüek az erősebbekkel: vajjon megölni
lesz-e jobb a bitorlót, vagy elfogatni és börtönre vetni.
A tanácskozás közepett felnyílt egy rejtek ajtó, s mindenki
megdöbbenésére, belépett a terembe – dona Laurenzia.
Az összeesküvők fölriadtak; nehány tőréhez kapott, árulást
emlegetve: hisz ez Bolivár menyasszonya, a szerető hölgy, ki férjét
védni s elleneit lefegyverezni jött.
Dona Laurenzia fájdalmas arczczal állt meg közöttük.
– Ne ijedjetek meg tőlem, hazafiak. A hölgy, ki előttetek áll, még
dona Laurenzia di San Sol nevet visel. A hölgy, ki most ide jött
közétek, ugyanaz, ki egy év előtt, mint Bolivár kezese, esküvést tett
a haza színe előtt, hogy Bolivár nemzete zsarnoka nem leend soha.
Ez esküt beváltani, vagy mint jótálló kezes bűnhödni Bolivár helyett,
jöttem közétek ide; hallgassatok meg.
Don Gideon fájdalmas arczczal fordult el tőle.
– Oh ne szólj, Laurenzia. Elég sebet ejtettél már rajtam, ne
iparkodjál azt újakkal tetézni. Te védelmezni fogod Bolivárt, mert
szereted őt; te ha szólsz is ellene, hangod meghazudtolja szavad
nem érzett értelmét; te csak új fájdalmat jöttél nekünk szerezni s
elárulsz bennünket, mert a zsarnokot szereted.
– Nem helyesen szóltál, don Gideon, viszonza neki a hölgy
büszkén. Én Bolivárt, a férfit, a hőst szeretem; de Bolivárt, a
zsarnokot, a kényurat gyűlölöm. A szerető hölgy szíve megszakad
férjeért; a honleány elitéli a bitorlót. Nem ellenmondás ez, a mit
beszélek. A hű nő összeszedi minden erejét, mit ész és szívmelegség
kölcsönöz neki, hogy szerelemmel, rábeszélő szóval, édes
könyörgéssel elvonja kedvesét az útról, melyen járnia gyalázat; de
ha nem tehette azt, a honleány áll oldalánál, ki nem könyörög,
hanem cselekszik, s a tett olyan lesz, a mely bizonynyal
megállítandja őt.
Mély figyelemmel hallgatott mindenki.
– Az én leányom ő… suttogá az öreg Esteban.
– Halljátok szavaimat. Őszintén szólok előttetek, mint testvéreim
előtt. Én adom kezetekbe titkomat, nem kérem a tieteket. Bolivárhoz
közel férni ellenségnek lehetetlen: Paez és hű baráti, mert szeretik őt
mind nagyon, úgy őrködnek fölötte, hogy még ételét is megkóstolják
tudtán kívül, s nem léphet sehova, hogy észrevétlenül hívei
mindenütt ne követnék, majd pórnak, majd szolgának öltözve s
szemeikkel fürkésznek minden gyanús közelítőt; előbb, mint a
Bolivárnak ártó kéz megmozdulhatna, tíz védelmező állna föl
mellette. Sikertelen merényletek csak valódi zsarnokká tennék őt;
olyan zsarnokká, a ki gyanúra ölet. Paez bizonynyal jól tudja azt is,
hogy most itt ültök tanácsot s fejeitek meg vannak számlálva nála.
Többen nyugtalanul kezdték magukat érezni e szavakra.
– Holnapra van menyegzőnk napja tűzve Bolivárral, folytatá
Laurenzia.
– Ezt a napot nem éri ő meg, szólt keserűen közbe don Gideon.
– Csendesen, Gideon. Meg fogja érni, s ha Isten úgy akarja,
boldog is lesz. – Minden készen az esküvőre, az Annunziata
szentegyházban fog az véghez menni egész ünnepélylyel. Este
kivilágítás és fáklyás zene leend a városban. Én, mint Bolivár neje
térek Bolivár házába, s ha igaz az, mit szemeimről mondtak, hogy
azok beszélni tudnak; ha igaz, hogy ajkaimnak térítő hangja van; ha
ér azon szív szerelme valamit, mit egy férfinak hévvel adtam által;
ha szeret engemet Bolivár, úgy ráveendem őt, hogy vesse el a
koronát magától és hajtsa meg fejét nemzete előtt; ti pedig
bocsássátok meg neki, ha mit szavaival, büszkeségével vétett
ellenetek, azon vitézi tettekért, miket hazájáért cselekvék.
– Jól van, jól van. Megbocsátunk neki, szóltak többen
elérzékenyülten.
Dona Laurenzia folytatá elsötétült arczczal:
– De ha nem sikerülne az, a mit szivemben reménylek, akkor
Bolivár engem nem szeretett soha; én szeretem őt, – elitélem – és
megsiratom… Akkor meghal ő! Ha kérésem megtagadja a menyegzői
estén, midőn a lakoma után barátai eltávoznak és mi egyedül
maradunk, akkor én felnyitom a keskeny ajtót, mely a házi kápolna
erkélyére vezet. Ha van közöttetek férfi, kinek keze legkevésbbé
reszket, jőjjön oda, hozza magával fegyverét. Bolivár egy éjjel sem
fekszik nyugalomra, mielőtt házi kápolnájában a Szűzanya képe előtt
ne imádkozott volna. Ez este is oda fog jönni. Engedjétek ott imáját
elvégezni, engedjétek felállani a térdeplőről és keresztet vetni
magára. Akkor, midőn felállt, egy lövés bevégzi a munkát.
Minden arcz sápadt volt, mindenki azt érzé, hogy e szavaknál
keze reszket.
– Nos? ki lesz közöttetek az a férfi, a kinek keze e munkában
nem fog remegni?
– Én leszek az, szólt tompán don Gideon, és valóban nem
reszketett keze, midőn azt Laurenziának nyujtá.
A hölgy oly szomorúan mosolygott reá.
– Te lész az Gideon? Így nagyon jól leend.
– Ha el akarsz árulni, én legyek, a kit elárulsz.
– Nem árullak el senkinek.
– Nem gondolok rá. Szívemet föláldoztad Bolivárnak, ez fájt
nagyon; még fejemet is föláldozhatod neki, az már nem fog fájni.
 – Még én jobbat remélek, szólt Laurenzia, elfordítva tőle halovány
orczáját.
– A mit én remélek, az is nagyon jó, dörmögé keserűen a
megvetett szerető.
– Tehát holnap este, suttogá Laurenzia.
– Ott leszek.
– Addig semmi zaj, semmi merénylet, mert addig én védem
Bolivárt!
A leány ismét elsietett a rejtekajtón, az összeesküvők borzongva
távoztak el a San Sol palotából, eltakarva arczaikat köpenyeikkel s
magukban mormogva, midőn szembetalálkoztak Bolivárnak egy-egy
harczosával: «ah, desdicado!»

V. KI HAL MEG?
Este nyolcz órakor fényesen kivilágított templomban esküdött
össze Bolivár Laurenzia di San Sollal.
Ez alkalommal már viselte a koronát Bolivár, melyet hívei
készíttettek számára.
Mind diadaltól ragyogó arczok álltak körüle, ott, hol a
viaszgyertyák fénye sugárzott; csak távolabb, hova a fény el nem
hatott, lappangott az oszlopok mögött éj sötétje és sötét arczok.
De igen, egy halavány arcz a legnagyobb fény közepett is volt:
dona Laurenziáé.
Azt mondák: «menyasszony, azért oly halavány».
A templomból örömriadal kisérte Bolivárt és nejét palotájáig; az
ablakok ki voltak világítva színes lámpásokkal, jelképes tűziratokkal.
A víg násznép benépesíté a téres palotát, ott künn ujjongott az
ácsorgó néptömeg.
Éjfél után elhagyta a vigadókat Bolivár ifju hitvesével, magányos
szobáiba vonulva félre.
Midőn egyedül voltak, keblére akarta ölelni a hölgyet, de az
elfordítá tőle szűz orczáját s visszatiltá a férj forró csókját.
– Bolivár, én félek tőled, azt hiszem, egy szultán rabnője vagyok,
midőn e koronát látom fejeden, oh vesd el azt, hadd ismerjek rád.
– Idegenné tesz e korona engem előtted?
– Mintha álarcz volna minden vonásodon. Rettegek tőled így.
– Pár óra előtt arra esküdtél, hogy szeretsz, pedig akkor is
fejemen volt a korona.
– Oh én nem tudom már, mi értéke van az esküvésnek? hiszen
egy év előtt arra esküvém, hogy Bolivár nem óhajtja a hatalmat,
nem emeli népe fölé magát soha. És ime, rosszul esküdtem akkor.
– Laurenzia, szólt Bolivár komolyan, ha ismersz e hazában férfit,
a ki nálamnál jobb és igazabb, én átadom neki e koronát és
meghajlok előtte.
Laurenzia erre nem tudott felelni.
– De azért pusztán darabra nem töröm, hogy kislelkű
nyomorultak czivódjanak arany forgácsain: hamis szabadsághősök,
kik csak azért veszik tele szájukat fellengző mondatokkal, mert
maguk nem lehetnek uralkodók; de abban a kis körben, mely őket
bámulja, gonoszabb zsarnokok, mint a ki ellen szabadságot
ordítanak. Jól tudom én, mi bajuk nekik? Nem a brutusi erények
ösztöne bántja őket, hanem a code Bolivienne, mely zagyva
kiváltságaikat eltörülte s a népet mindenütt egyenlővé tevé. Ez az ő
fájdalmuk, de ez az, mely újjá teremti e szétzilált országot. – Minek
beszélünk most mi erről? Mérget keverünk a legédesebb pohárba,
mit egyszer nyujt az ég halandó ajkaknak. Ne szólj nekem ma
közügyekről Laurenziám. Hideg kigyó az, két meleg szív között;
szívem szerelmedtől olvadt viasz most, de kemény kő, ha elveimet
kérded. Ha szerelmünkről szólunk, boldog virágos ligetbe tévedek
veled, de ha gondjaimat juttatod eszembe, ott mind éles szuronyok
közt járok. Jer, menjünk a virágos ligetbe.
– Bolivár, csak egy szót még, könyörge a hölgy.
– Majd holnap.
– Bolivár, menyasszonyod első kérését megtagadhatnád-e?
– Kérhetne olyat, a mit megtagadnék. Például azt, hogy ajkait
lássam és meg ne csókoljam.
– Oh nem azt, nem azt. Én forrón szeretlek. Férj nem volt
boldogabb asszony szerelme által, mint te leendsz. Nem lesz álmod,
nem gondolatod, melyet ne teljesítsek. Engedelmes szolganőd
leszek, ki csak azért él, hogy te örülj; imádni foglak, mint
őrszentemet s megbántom Istenemet miattad, hogy jobban
ragaszkodom hozzád, mint az égi üdvösséghez… vesd el magadtól
azt a koronát.
Bolivár gyöngéden emelé fel a lábaihoz roskadó hölgyet s keblére
szorítva mondá neki:
– Ha eddig el nem fogadtam volna a koronát, most elfogadnám
azért, hogy veled megoszszam.
A hölgy sápadtan vonta ki magát ölelő karjai közül.
– Ez végső szavad első kérésemre?
– Visszavonhatlanul.
Laurenzia reszketve fogózott egy magas karszékbe.
– Jó, úgy menj alvótermedbe. – Fél óra mulva fölkereshetsz.
Addig imádkozom Istenemhez, hogy bocsássa meg nekem, a miért
oly nagyon szeretlek.
Bolivár megcsókolá a hölgy kezét s nyugodtan hagyta őt magára.
Tudta jól, hogy a kit egyszer a hölgy szeret, azt többé nem
szeretnie lehetetlen…
… Dona Laurenzia tántorogva ment át a kápolnába; az erkélyajtó
a széles parkra nyílt, ott sötét volt minden és nesztelen.
A hölgy felnyitá az ajtót s halkan jelt adott.
A jeladásra másik jel felelt.
Laurenzia lebocsátá a kötélhágcsót.
A férfi ott várakozott alant.
– Itt vagy, Gideon? kérdezé a felkapaszkodótól.
– Négy óra óta.
– Elhoztad fegyvered?
– Itt van, szólt Gideon, puskáját köpenye alól kimutatva.
– Jól van-e töltve? nem sül-e föl?
– Ne féltsd, a kinek ez szól, az több válaszra nem vár. Tehát
Bolivár nem engedett?
– Nem.
– Hála az égnek. Így óhajtottam azt.
– Én szeretem őt most is.
– Jól tevéd, hogy ezt mondád nekem. Annál biztosabb halála.
– És mégis átadom őt neked.
– Köszönöm, Laurenzia. Nagy lélek vagy. Bocsáss meg, ha
bántottalak valaha.
É
 – Én megbocsátok neked, szólt a hölgy s odanyujtá kezét
Gideonnak, ki arra egy csókot és egy könyet ejtett.
– És most figyelj reám, monda neki. Bolivár itt ez ajtón fog
bejönni, hosszú, fekete csuklya fedi el arczát, termetét. Imádkozásra
mindig így öltözik, mert ő igen kegyes ember. Meg ne zavard
imádkozása közt. Istenre kérlek, hadd elvégezni imáját s csak azután
lőjj rá, midőn az ament kisóhajtá s a térdeplőről fölkelve, a kereszt
jelét megcsinálta.
– Úgy teszek, Laurenzia.
– És azután biztosan czélozz. Kínt ne okozz neki. Ha a kereszt
alatt veszed czélba talárján, épen a szívét találod. Kérlek, el ne
felejtsd, a mikre utasítalak.
Gideon igérte, hogy mindenre figyelni fog s visszavonult az
erkélyre, Laurenzia elhagyta a kápolnát.
Nehány percz mulva nyílt az átelleni ajtó, a csuklyával fedett alak
belépett, egyetlen falról függő mécs vetett derengő világot a sötét,
fekete falzatú teremben; alig lehete tőle látni.
Az alak odatérdelt a kis oltár elé, háttal az erkélyajtónak és
arczára borulva, el kezde buzgón imádkozni.
Az pedig nem volt Bolivár, hanem Laurenzia.
Don Gideon fegyverét arczához emelve várta, míg imádkozik.
A hölgy nem soká hagyta őt várakozni. Elvégzé imáját, fölkelt;
keblén keresztet vete: «az Atyának, Fiúnak, Szent Lélek Istennek
nevében. Amen!»
Abban a pillanatban dördült a lövés; jól talált, épen a kereszt
alatt. A hölgy összeroskadt.
Don Gideon leugrott az erkélyről és megmenekült.
 A lövésre berohant a kápolnába Bolivár; ott találta szép
menyasszonyát haldokolva.
– Bolivár, szólt a hölgy, félkezére fölemelkedve, hogy közelebb
érje szerelmese arczát. Ez a lövés te neked volt szánva, én fogtam
fel azt. Vedd tanulságul jövő napjaidra. Nekem jó meghalnom, mert
azoknak, kik téged gyilkolni törnek, igazuk van; és nekem, ki téged
szeretlek, nincs igazam. Temess el és végtelen szerelmemet, a mit
reád hagyok, fordítsd hazádra vissza.
És ott meghalt a nő.
Künn az utczán az ablakok alatt zengett fáklyavilág mellett a kürt
és síp; énekeltek, daloltak boldog nászéneket, a néptömeg ordítá:
«Éljen Bolivár, a király!»
Bolivár pedig levette a koronát, ketté törte azt és elhajítá s
megsemmisülve rogyott szerelmese holtteste mellé.

Bolivár letette az uralkodói hatalmat, visszavonta a code

Boliviennet s elhagyta hazáját, mely hálátlanul üldözé, mint szokták
mindenütt az apró emberek a nagy lelkeket.
A széthullt dél-amerikai státusok azóta is czivódnak egymás
között a kormánybot dirib-darabjain, mit Bolivár elvetett, örökös
belháborúban fogyasztva vérüket, a nélkül, hogy valaki tudná: miért?
 12.
HÚSZ ÉV MULVA.
Öt vagy hat éves lehettem, – kis városunkban valami társas
mulatságot adtak, a hol több család szerzi össze a készleteket,
valami barbar néven úgy híják, hogy piknik.
Engem is elvittek ebbe a mulatságba; mondták, hogy lesznek ott
hozzám való apró gyerekek többen is, majd elmulathatok velük,
tánczolhatunk is.
Én pedig ki nem állhattam azokat a hozzámvaló apró gyerekeket
s utáltam mindenféle tánczot. Még nézni sem szerettem; mindjárt
elálmosodtam ennek a sok össze-vissza lótó-futó alaknak a látásától,
a mik olyan sebesen keringelnek, vágtatnak szemeim előtt, mintha
nem akarnák, hogy jól megnézhessem az arczaikat, pedig a nélkül
sem ismertem közülök egyet is.
Az a gondolat pedig épen kétségbe ejtett, hogy egy olyan
magam korabeli kis leánynyal én is elinduljak tánczolni valamennyi
ember szeme láttára, mint valami igazi bolond, hogy pedig ott leüljek
velük «ási-mási» játszani, az minden önérzetem ellen volt. A helyett
átmentem abba a szobába, a hol kártyáztak; ott meghúztam magam
valamelyik kártyázó háta mögé s elnéztem egész érdekkel, hogy
osztják a kártyákat, hogy szedik fel az aduttokat, hogy ütik el a
hivásokat; magam is úgy szerettem volna aduttokkal tele fogni a
kezemet s elütni az egész tuczat kártyát, hogy senkinek se maradjon
belőle egy szem is. Hanem mikor azután a pénzt kellett odaadni vagy
elvenni, az már nem volt kedvemre; én bizonyosan sírva fakadtam
volna, akár vesztek, akár nyerek, egyszer a magam, másszor a más
vesztesége miatt s csodáltam az emberek hideg vérét, a kik ezt
megállják rívás nélkül.
Vacsorakor nénikéim gondoskodtak rólam, helyembe hozva nagy
kereséssel holmi csemegét, mert bizony ha arra vártak volna, míg én
magamtól az étterembe megyek, szépen étlen, szomjan maradtam
volna a nagy vendégségben.
Azután ismét leültek a kártyaasztalokhoz, a férfiak sokkal
beszédesebbek voltak már, sokkal nagyobb tűzzel hányták a
kártyákat, mint vacsora előtt.
Egy asztalnál négy katonatiszt ült, vidám, jó kedvű emberek;
általában városunkban a katonatisztek voltak a társalgási hangadók;
a tánczteremben is ők voltak túlnyomó számmal. Úgy tudom, hogy a
hölgyek az egyenruhákat nagy kitüntetésben részesíték s hogy e
miatt némi kis versengés is volt a polgári és katonai udvarlók
elsőbbsége fölött.
A négy játszó tiszt között volt egy termetes, kövér, jó kedvű
őrnagy, a kinek olyan jó, kedves arcza volt. Én nem tudom miért? de
magamban mindig azt kivántam, hogy bár csak ez nyerne a többitől,
pedig hozzá sem volt semmi közöm, mint a többihez. Ezért mindig
oda álltam a háta mögé, azt képzelve, hogy ha én is bele nézek a
kártyájába, akkor jobb lesz. Pedig valami olyan bonyolódott játékot
játszottak, hogy maig sem hiszem, hogy meg tudnám tanulni. Mind a
négynek tele volt a keze kártyával, minden hivásra mondott valamit;
minden ütésnél jegyzett valamit egy előtte levő táblára s minden
játék után disputáltak valamin, a miből én egy eszmét sem értettem.
Mikor a kövér őrnagynak jól ment a játéka, azt arról tudtam meg,
hogy akkor elkezdett valami nótát dalolni, a minek az volt a vége:
«Fidelim, Lillám! Fidelim!»
Ezen azután én úgy elálmosodtam, hogy alig birtam a lábamon
állni. A szemeim megfájdultak a pipafüst miatt, a fejem elkábult az
ostoba tánczzenétől és a felfoghatatlan játékok nézésétől; félre
húztam magamat egy szegletbe; egy pamlagra férfi ruhák voltak
halomra hányva, ennek én neki támaszkodtam, azzal a szándékkal,
hogy majd ott állva maradok és a világért el nem aluszom; ott még
egy ideig zsongott a fejemben valami hang a brúgóból, meg a
klárinétból; «adutt, pagat ultimo!» s más eféle, míg egyszer azután
leestem a lábamról, magammal rántva egy csomó téli kaputot és
köpenyeget s elaludtam békével a földön.
A gyermekek álma boldog, még csak nem is álmodnak.
Egy perczre felébresztettek, valaki a felöltőjét kereste alattam, s
háladatosságból, hogy ott találta, rám szórt vagy tíz köpenyeget
onnan fölülről, a mitől én még jobban kezdtem aludni.
Egyszer arra ébredtem fel, hogy valami nagy kiáltozást hallok. A
mint fejemet kidugtam a rajtam levő ruhák alól, nagy ijedelemmel
láttam, hogy annál az asztalnál, a hol a négy tiszt ül, most már nem
játszanak; egy közülök, valami kis, alacsony, barna fiatal ember
szörnyen lármázott, hogy ő meg van sértve és ő elégtételt kíván.
Én még addig az ideig nem láttam haragvó embert; nálunk
odahaza nem volt szokás haragudni. Ha én rám kiabálna így valaki,
az sem kellene, hogy megüssön; meghalnék rémületemben.
A kire úgy lármázott, az pedig épen az említett jó kedvű,
termetes őrnagy volt; a ki most is épen olyan jó kedvű volt, mint
eddig, s a fiatal tiszt dühöngésére csak nevetett.
Az pedig egyre lármázott, hogy ez vért kíván, ez elégtételre vár. –
A teremben nem volt már senki más a négy tiszten kívül, egy pár
öreg úr mindjárt az elején kiosont onnan, csak ők maradtak ott
négyen.
Én nem mertem kibújni a köpenyegek alól s jól láttam mindent. A
mint egyedül maradtak, bezárták mind a két felől az ajtókat; félre
tolták az asztalokat, a gyertyákat felrakták a szekrények tetejére; az
őrnagy és a fiatal tiszt levetették a felső kabátjaikat, felgyürköztek
vállig, s azzal mindegyik egy kardot vett kezébe. Az őrnagy most is
olyan jó kedvűen dudolta: «Fidelim, Lillám.»
É
 Én borzadva láttam, hogy mit akarnak; – ezek meg akarják
egymást ölni.
Szerettem volna elfutni onnan, de attól féltem, hogy ha észre
vesznek, engemet is fognak bántani. Eleinte eldugtam a fejemet az
öltönyök közé, hanem akkor még rosszabbul esett, hogy nem láttam
és nem hallottam semmit, s lassan ismét felnyitám szemeimet.
Nehány perczig csendesség volt, a két ellenfél kinyújtott karral
állt egymással szemközt, néha egyet villantottak a kardokkal, mintha
csak ijeszteni akarnák egymást.
Az alacsony tiszt azután egyszerre elkezdett hevesen csapkodni
az őrnagy felé, a ki mosolyogva fogta fel a vágásokat: «Fidelim,
Lillám»; néha, mikor ellenfele nagyon nekijött, egy dobbantással
ismét két lépésnyire visszariasztotta; tizszer is levághatta volna neki
kezét, lábát, de látszott, hogy nem akarja bántani, csak játszott vele:
Fidelim, Lillám, Fidelim; egyszer aztán úgy kiütötte kezéből a kardot,
hogy az pengve ugrott fel egy szekrény tetejére.
A másik két tiszt erre közbelépett; azt mondták, hogy vége van a
viadalnak; megkérdezték a vívóktól, hogy meg vannak-e elégedve;
azok azt mondták, hogy nincs egymással többé semmi bajuk; kezet
szorítottak szépen, s ismét kibékültek.
Akkor a két segéd tiszt felnyitotta az ajtókat; azt mondták a vívó
feleknek, hogy ők menjenek haza, ne mutassák magukat a vendégek
előtt, ők maguk pedig bementek a tánczterembe, a hol most épen a
nagy cotillon folyt javában; az elfoglalt mindenkit, hogy a végbement
párbajról tudomások sem volt, mindaddig, míg a két segéd azt egy
pár ismerősének el nem mondta. Bizton tehették, mert semmi baj
sem történt miatta, melyért el kellett volna azt titkolni.
Az én szemeimnek sem volt kedvük többet aludni e látvány után.
Még mindig nem mertem helyemből megmozdulni, vártam, hogy a
hátramaradt két vívó felöltözzék és elmenjen.
 A kis főhadnagy hamarább készen volt, elbúcsúzott az őrnagytól,
szépen jó éjszakát kivánt neki s láttam, hogy kiment az udvarra
vezető ajtón. Az őrnagy még hátramaradt, egyenruháját gombolva
be s akkor is dúdolta «Fidelim, Lillám».
Ebben a perczben felnyilt a tánczterem felőli ajtó. A mi ezután
történt, oly elevenen áll előttem most is, mintha szemeim előtt
volna, hogy az arczokat s a helyzeteket képes volnék a legkisebb
részletekig lerajzolni.
Egy szőke, szeplős arczú férfi tekintett be; szemüveget viselt; az
is katona volt, de másszínű hajtókát viselt, mint az őrnagy. A mint
betekintett sebesen, úgy villámlott a két szemüveg a
gyertyafényben, mintha valami tűzszemű rém pillantana be; szája
össze volt szorítva, mintha lélekzetét fojtaná vissza. Az őrnagy háttal
volt felé fordulva és arczczal én felém. A következő pillanatban a
másik hirtelen kirántotta kardját s ezzel a szóval: «nesze a
portepéeért», úgy szúrta keresztül hátulról az őrnagyot, hogy a kard
hegye véresen ott jött ki a melle baloldalán elől. Ha ráemlékszem
erre a keresztültörő kardhegyre, még most is végig-végig borzogat.
És azután láttam, hogy az a másik mint rántotta vissza kardját,
mint törülte végig szarvasbőr keztyűjén, a mit sietve eldobott, s azzal
kiugrott az udvar felőli ajtón.
Láttam, mint tántorgott a meggyilkolt férfi a tánczterem ajtaja
felé, kezét elől odaszorítva sebére, míg hátul, mint a szökőkútból,
fecskendett belőle messzire a vér; az ajtóban elbukott, egy szó, egy
kiáltás nélkül, keresztül esve a küszöbön.
Többet azután nem láttam. Elszédültem, elfordult velem a világ,
kitört a láz; két hétig feküdtem forró lázban, s nem tudtam
magamról semmit.
A mint annyira magamhoz tértem, hogy összefüggő beszédet
tudtam tenni, elmondtam mindent, a mit láttam amaz este.

Á
 Ápolóim fejüket csóválták és azt suttogták körülem, hogy még
most is félrebeszélek.
Én észrevettem a suttogást és bizonyoztam, hogy a mit láttam,
az való; úgy történt.
Ekkor azt mondták rá csodálkozva, hogy ez nevezetes dolog
volna.
Majd idegen urak jöttek oda hozzám és azok is elmondatták
maguknak az eseményt, és mindnyájan nagyon látszottak rajta
bámulni, a hogy nem szokás különben egy gyermek beszélésére
figyelni.
Mindent elmondtam nekik úgy, a hogy történt, csak az nem jutott
eszembe, hogy mit mondott a gyilkos, mikor az őrnagyot leszúrta?
Azt az idegen szót soha sem hallottam azelőtt s nem birtam
emlékembe hozni.
Egyszer azt mondták, hogy öltözzem fel szépen és ne féljek
semmitől, viseljem magamat bátran és okosan; valami nagy urak elé
kell mennem, a kik tőlem kérdezősködni fognak.
Az a hadi törvényszék volt.
A derék urak nyájasan, szivesen beszéltek hozzám, elmondatták
maguk előtt újból az egész látományt, s akkor felszólítottak, ha
megismerném-e sok férfi közül azt az egyet, a ki az őrnagyot
megölte?
Én megrettentem ettől a kérdéstől. Egy gyilkosra ráismerni,
rámutatni, hogy ő volt: ez veszélyes szó lehet; habozni kezdtem,
remegtem; azonban végre az utálat, a gyermeki boszúvágy, a rossz
iránti ellenszenv annyira megerősített félelmem ellenében, hogy azt
feleltem rá: igen.
Ekkor elébb egy embert bocsátottak elém: ez volt a főhadnagy, ki
az őrnagygyal vívott. Láttam, hogy nem volt kardja. Azt kérdezék,
hogy ez volt-e az?
É
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com