Software Engineering Research Management and Applications Roger Lee instant download
Software Engineering Research Management and Applications Roger Lee instant download
https://textbookfull.com/product/software-engineering-research-
management-and-applications-roger-lee/
https://textbookfull.com/product/software-engineering-research-
management-and-applications-roger-lee-2/
https://textbookfull.com/product/software-engineering-research-
management-and-applications-1st-edition-roger-lee-eds/
https://textbookfull.com/product/action-research-in-software-
engineering-theory-and-applications-miroslaw-staron/
https://textbookfull.com/product/software-engineering-a-
practitioners-approach-9th-edition-roger-s-pressman/
Integrating Research and Practice in Software
Engineering Stan Jarzabek
https://textbookfull.com/product/integrating-research-and-
practice-in-software-engineering-stan-jarzabek/
https://textbookfull.com/product/applied-computing-and-
information-technology-roger-lee/
https://textbookfull.com/product/computational-science-
intelligence-and-applied-informatics-roger-lee/
https://textbookfull.com/product/project-management-and-
engineering-research-aeipro-2016-ayuso-munoz/
https://textbookfull.com/product/research-methods-and-
applications-in-chemical-and-biological-engineering-ali-
pourhashemi/
Studies in Computational Intelligence 789
Software
Engineering
Research,
Management
and Applications
Studies in Computational Intelligence
Volume 789
Series editor
Janusz Kacprzyk, Polish Academy of Sciences, Warsaw, Poland
e-mail: [email protected]
The series “Studies in Computational Intelligence” (SCI) publishes new develop-
ments and advances in the various areas of computational intelligence—quickly and
with a high quality. The intent is to cover the theory, applications, and design
methods of computational intelligence, as embedded in the fields of engineering,
computer science, physics and life sciences, as well as the methodologies behind
them. The series contains monographs, lecture notes and edited volumes in
computational intelligence spanning the areas of neural networks, connectionist
systems, genetic algorithms, evolutionary computation, artificial intelligence,
cellular automata, self-organizing systems, soft computing, fuzzy systems, and
hybrid intelligent systems. Of particular value to both the contributors and the
readership are the short publication timeframe and the world-wide distribution,
which enable both wide and rapid dissemination of research output.
Software Engineering
Research, Management
and Applications
123
Editor
Roger Lee
Software Engineering and Information
Technology Institute
Central Michigan University
Mt. Pleasant, MI, USA
This Springer imprint is published by the registered company Springer Nature Switzerland AG
The registered company address is: Gewerbestrasse 11, 6330 Cham, Switzerland
Foreword
v
vi Foreword
In Chapter “Design of the Model for Indoor Location Prediction Using IMU of
Smartphone Based on Beacon”, Jae-Gwang Lee, Seoung-Hyeon Lee, and
Jae-Kwang Lee propose a room location prediction model that can improve user’s
position accuracy and detect user’s position in case of signal loss using Beacon and
smartphone sensor.
In Chapter “IoT Implementation of SGCA Stream Cipher Algorithm on 8-bits
AVR Microcontroller”, Mouza Ahmed Bani Shemaili, Chan Yeob Yeun, Mohamed
Jamal Zemerly, Khalid Mubarak, Hyun Ku Yeun, Yousef Al Hammadi, and Yoon
Seok Chang designed a lightweight and secure stream ciphers for IoT to secure
hardware and software that can fit constrain resources devices. Thus, they imple-
ment their proposed solution on 8-bit AVR microcontroller in order to study the
required memory and speed.
In Chapter “A Study on Upgrading Non-urban Areas-Using Big Data the Case
of Hwang Ze and Danggok Districts”, Yong Pil Geum examines areas with
potential future growth in resident populations through political implication from
population expansion in non-urban areas. Using big data, Hwang Ze and Danggok
districts in Gyeongsangbuk-do, South Korea, were chosen as research subjects
owing to their proximity to Jillyang-eup of Gyeongsain-si, where rural and
industrial areas are in contact and urbanization is taking place for upgrading
non-urban area using big data.
In Chapter “Simulation of Flood Water Level Early Warning System Using
Combination Forecasting Model”, Kristine Bernadette Barrameda, Sang Hoon Lee,
and Su-Yeon Kim explore the use of BPNN and SVM techniques as a combined
model using the Minimum Variance (MV) method to predict the upcoming flood
water level events in Calinog River, Iloilo, Philippines.
In Chapter “A Study on the Components that Make the Sound of Acceleration in
the Virtual Engine of a Car”, Sang-Hwi Jee, Won-Hee Lee, Hyungwoo Park, and
Myung-Jin Bae study the virtual engine sounds that can enhance the feeling of
acceleration by controlling the playback speed of a virtual engine sound. An MOS
test showed that the virtual engine sound was not much different from the engine
sound of an existing engine.
In Chapter “A Study on the Characteristics of an EEG Based on a Singing
Bowl’s Sound Frequency”, Ik-Soo Ahn, Bong-Young Kim, Kwang-Bock You, and
Myung-Jin Bae analyzed the sound of a singing bowl, which is used as a method to
restore and maintain the balance of the natural frequency of the human body, and
studied the EEG (electroencephalogram) of the listener according to the frequency
band of the singing bowl’s sounds.
In Chapter “A Study on the Stability of Ultra-High Frequency Vocalization of
Soprano Singers”, Uk-Jin Song, Ik-Soo Ahn, Myung-Sook Kim, and Myung-Jin
present a study on the Stability of Ultra-High Frequency Vocalization of Soprano
Singers. To confirm whether these soprano singers actually show distinct vibrations
viii Foreword
in the high frequency range, they analyze the vibration characteristics of four
Korean sopranos to ascertain the depth of their vocal vibration.
It is our sincere hope that this volume provides stimulation and inspiration, and
that it will be used as a foundation for works to come.
Program Chairs
Nanjing, China Bing Luo
Nanjing University
Chengdu, China Junfeng Wang
Sichuan University
Kunming, China Zhengtao Yu
June 2018 Kunming University of Science
and Technology
Contents
ix
x Contents
xi
xii Contributors
Abstract In this paper, the main idea is to design DRAM and PCM hybrid memory
system with low power consumption and high performance based on effective tem-
poral locality. PCM has two major drawbacks by write operation. First, the number
of write operations is limited. Second, PCM has a longer write operation time than
DRAM. On the other hand, DRAM can effectively overcome the disadvantages of
PCM. Therefore, a page replacement algorithm suitable for the characteristics of
DRAM and PCM is necessary for effective DRAM and PCM hybrid memory oper-
ation. For page management considering the characteristics of PCM, we proposed a
page management method based on the temporal locality of a write reference center.
In this paper, pages with the temporal locality that are referenced at short intervals
will be managed with hybrid memory; pages with temporal locality that are refer-
enced at long intervals are managed by the proposed buffer system. Furthermore, a
hot page is defined by a write operation and a buffer system, and this page is managed
in DRAM to reduce the overhead of PCM. According to the simulation results, the
proposed hybrid memory achieved performance improvement from about 13 and
10% from Energy-delay product compared with CLOCK-DWF and CLOCK-HM.
B.-S. Jung
Department of Control and Instrumentation, Gyeongsang National University,
501 Jinju-Daero, Jinju, Gyeongnam, Korea
e-mail: [email protected]
J.-H. Lee (B)
ERI, Department of Control and Instrumentation, Gyeongsang National University,
501 Jinju-Daero, Jinju, Gyeongnam, Korea
e-mail: [email protected]
1 Introduction
With the advent of the diverse social networking services and the evolution of IOT
systems, the latest applications with high capacities and data concentration are emerg-
ing [1, 2]. As a result, the working-set of the current computing system is increasing
more and more. It is also indispensable to increase the capacity of the memory for
data processing and storage.
Today DRAM is widely used as a main memory of a computing system as an
advantage such as low cost, high speed memory access time and access to a byte
address. However, DRAM can no longer function the role of the ideal of memory
due to the limitation of degree of integration and high consumption power [3, 4]. The
main memory, DRAM, accounts for roughly 40% of the total energy consumption of
the entire system [5]. Most of this power consumption is used for refresh operation
of capacitor and the transistor leakage current.
Currently, new memory structures and algorithms using next generation non-
volatile memory have been studied to overcome the limitations of DRAM. PCM,
STT-Ram and RRam are attracting attention as next-generation nonvolatile memo-
ries [6, 7]. In particular, PCM is guaranteed reliability and better performance than
RRam, and it has attracted attention as a substitute memory of DRAM due to higher
integration density than STT-RAM. Especially PCM has 4 times higher integration
density than DRAM. It also has byte-address access like DRAM. However, there
are following problems in using PCM as main memory [8–10]. First, the number of
writes is limited to 107 –108 like NAND flash. Secondly, for write operations, it has
high energy consumption and delay time (5–10 compared to DRAM).
One of the best ways to overcome the problems of PCM is the hybrid memory
structure that operates with DRAM. In this hybrid structure, the write-intensive page
is managed in the DRAM, thereby minimizing the problem of the write operation
of the PCM [11]. Therefore, this paper proposes a high performance-low power
DRAM and PCM hybrid memory system. The key idea in this paper is, first, that
the proposed hybrid system is a separation of hot-page and cold-page, taking into
account efficient memory operation and PCM write limitations. One of the ways
to improve performance of an effective memory system is to use two localities in
program execution. In this paper, we extended the concept of temporal locality. In
other words, the page that accessed the hybrid memory is assumed to be likely to be
referenced again in the near future. Second, frequent DRAM and PCM page swapping
has greater performance degradation than PCM write operations. Therefore, in this
paper, page replacement between DRAM and PCM occurs only in pages selected
from hot-page from PCM to replace pages of DRAM and PCM.
Selective data buffering [12], Hot-cold data Filtering [8], and DRAM write-cache
[13] proposed a DRAM buffer structure with various block sizes for PCM. This
research reduced PCM access by storing sub-blocks that are more likely to be ref-
erenced in DRAM buffers of various block sizes. However, these operations are
sequentially accessed from the DRAM buffer to the PCM.
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 3
CLOCK-DWF [10] and M-CLOCK [14] has improved the performance of DRAM
and PCM hybrid memory systems by managing the pages where frequently request a
write reference in DRAM. However, in order to operate DRAM and PCM memories
simply for write requests, this research is unable to predict characteristics at the
time of program execution. CLOCK-HM [15] and Migration-Based [16] proposed a
method of operating a DRAM and PCM hybrid memory by predicting characteristics
under execution of a program. However, in order to judge the page exchange, the
page has a disadvantage that it is necessary to continuously update the boundary
value each time a reference occurs.
In this paper, we compare the performance of hybrid memory systems (CLOCK-
DWF, CLOCK-HW) with the same memory configuration and purpose. Simulation
results show that the energy-delay product, which is a performance index considering
the proposed hybrid average memory access time and energy consumption, has an
average improvement of 10 and 13%, respectively, compared with CLOCK-DWF
and CLOCK-HW.
2.1 Motivation
to utilize the page extracted from the recent memory, an additional history buffer is
necessary.
As a result, managing pages based on the temporal locality of the memory system
is an effective way of improving the performance. However, temporal locality with
only reference to the conventional page is difficult to solve the problem of PCM in
DRAM and PCM hybrid memory. Therefore, we considered the temporal locality of
the write reference for DRAM and PCM hybrid memory system.
In this paper, we newly defined and predicted temporal locality of a write reference
for effective page management. In other words, pages where write references occur
frequently are intensively managed from the DRAM. Furthermore, after these pages
are extracted from the hybrid memory, if the page is requested in the near future, the
page is determined to be temporal locality and managed from the DRAM. We call
the hot page.
In this paper, the proposed Hybrid memory system is a memory of the same layer
in both DRAM and PCM and is basically executed based on the CLOCK algorithm
[13]. And the proposed Hot_page implementation can be roughly divided into three
situations.
(1) when the requested page refers to writing by a miss.
(2) when a page extracted from the recent hybrid memory is requested.
(3) Frequent write reference to a page requested.
The Hot_pages that defined by reference to requested writes and frequent page
references can be determined during program execution. On the other hand, the
Hot_page defined from the page extracted from the recent hybrid memory requires
an additional list. Therefore, in this paper, we propose a victim list to exploit the
information of recently extracted pages from hybrid memory system. This victim
list will have information on hot pages defined from PCM along with the Meta
information of pages discarded from hybrid memory system The Fig. 1a shows the
state of the current hybrid memory system.
(1) DRAM Operation: Hot_page is stored in DRAM of the hybrid memory sys-
tem, and basically DRAM will manage pages centered on write reference. For
effective page management, DRAM has additional state bits. The proposed state
bits are as follows.
Reference bit (R): This bit indicates a page in which a recent write reference or read
reference has occurred, and is updated to ‘1’ when a page reference occurs.
Write_bit (W): This bit indicates a page in which a recent write reference has
occurred, and is updated to ‘1’ when a write reference.
Pre_Write bit (PW): This bit indicates the previous state that the write bit is updated
by the CLOCK-handle. That is, When the CLOCK-handle scans a page for victim
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 5
Fig. 1 The proposed hybrid memory system operation: a the initial states of the hybrid memory
system, b page replacement operation, and c the page fault operation
page selection, if the W bit is ‘1’, the PW bit is updated to the W bit value and the
W bit is updated to ‘0’.
Hot_page (P): This refers to a page where page replacement occurred in the DRAM
due to frequent reference from the PCM. So, when pages are exchanged between
DRAM and PCM, the H bit of the page stored in DRAM is updated to ‘1’.
6 B.-S. Jung and J.-H. Lee
Second chance bit (S): This bit represents the page in which the frequently write
reference occurred, and it is determined by W bit and PW bit.
In DRAM of Fig. 1a, Page B1 and F1 are pages where page replacement has
occurred form PCM because the H bit have ‘1’. And the other pages are pages stored
in DRAM by Hot_page definition. If a read reference on DRAM occurred, R bit is
updated to ‘1’. On the other hand, when a write reference occur R bit and W bit are
set to ‘1’.
As mentioned earlier, W bit and PW bit indicate current write reference and previ-
ous write reference state. So when W bit and PW bit are all ‘1’ and rewrite reference
occurs, we defined that the page will be referenced in the near future. Therefore, it is
effective to manage these pages for a long time with DRAM. Therefore, in this paper,
S bit for second chance was used to effectively manage the pages that are likely to
frequently write references. Therefore, if a write reference occurs on Page C1 that
has W bit and PW bit are all ‘1’, S bit is updated to ‘1’. On the other hand, if there is
no ‘1’ in either W bit or PW bit, DRAM is updated only W bit and R bit. The other
hand, when a write reference occurs in Page E1, only W bit and R bit are set to ‘1’.
(2) PCM Operation: PCM manages the cold page proposed in this paper and the
page extracted from dram. The page of PCM is managed by a read reference
and a write reference. For such operation, PCM has the following additional
bits.
Hot_page bit (H): This refers to a page in which page replacement occurred more
than once in the DRAM due to frequent reference from the PCM. And the value of
the state bit is inherited from DRAM.
Write bit (W): This bit indicates a page in which a recent write reference has occurred,
and is updated to ‘1’ when a write reference occurs.
Reference bit (R): This bit indicates a page in which a recent write reference or read
reference has occurred, and is updated to ‘1’ when a page reference occurs.
In the Fig. 1a, since the H bit of Page I1 and Page A2 are ‘1’, these are pages that
have occurred at least once more for page replacement to DRAM. Other pages were
extracted from DARM, or Cold page defined in this paper. If a read reference Occurs,
the R bit is simply set to ‘1’. On the other hand, when a write reference occurs, the
state bits of W bit and R bit will be checked. If a write reference occurs on Page I1,
both W bit and R bit are updated to ‘1’. On the other hand, if a write reference occurs
on Page J1 with that W bit and R bit is ‘1’, Page J1 is defined the Hot_page on PCM
due to W bit and R bit. So, according to the proposed algorithm, PCM’s Page J1 is
a group of candidates for page replacement with dram’s cold page.
(3) Page replacement between DRAM and PCM: If there is a free page for the
page replacement, the page is saved in the free page. And H bit of the page that
was stored in DRAM from PCM is updated to ‘1’. Then, the remaining state bits
of DRAM are updated to ‘0’. And when page is saved from DARM to PCM, H
bit and R bit of DRAM are inherited to H bit and R bit of PCM.
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 7
On the other hand, if the DRAM does not have a free page for page replacement,
the victim page is selected by proposed algorithm. In this paper, DRAM is managed
on the basis of the write reference. So, the victim page will select pages where the
write reference related state bits are all ‘0’. That is, a page whose W bit and S bit
which is state bits area all ‘0’ is selected as a victim page. In order to select the victim
page, in the Fig. 1a, we check the state bits of the W bit and S bit on Page A, which is
indicated by the CLOCK_handle (white arrow). Since the W bit on Page A is ‘1’, it is
excluded from the candidates for the victim page. At this time, the PW bit is updated
to ‘1’ by W bit, and the W bit is updated to ‘0’. The CLOCK_handle indicate to page
B1 which is the next page, and checks the state bits of the page. Page B1 is excluded
from the candidates for victim page because S bit is ‘1’, at this time, W bit is updated
to ‘1’ by S bit, and S bit is updated to ‘0’. Through this operation, Page C1 is also
excluded from the candidate of the victim page. And Page E1 where W bit and S bit
are all ‘0’ is selected as the victim page. Then the CLOCK_handle indicate to Page
F1 for the next state bit check. Here, selection of the victim page is executed only
1cycle for the page replacement between DRAM and PCM. If DRAM’s victim pages
are not selected during 1 cycle, there will be no page replacement between DRAM
and PCM. Figure 1b show the state bits that is updated by to select victim page on
DRAM, and the result of page replacement by DARM and PCM. In the PCM of the
Fig. 1b, since H bit and R bit of the Page E1 that is selected a victim page are ‘1’,
H bit and R bit are inherited when page is exchanged to PCM. And H bit of Page J1
stored in the DRAM is updated to’1’, and all the other state bits are updated to ‘0’.
(4) Page fault operation: When a reference failure occurs in a page in the Hybrid
memory system, Hot-pages are stored in the DRAM according to the algorithm
in which the requested pages are proposed from the memory of the lowest
hierarchy, otherwise it is stored in PCM. Hot_page is defined as a page requested
form write reference or extracted from recent hybrid memory system. Recent
pages extracted from Hybrid memory means a pages existing in the victim list
in this paper. This victim list is included an information as Meta data and hot
page of page which is extracted from PCM.
If the Page Q is requested by a miss operation of Hybrid memory, the Page Q is
stored in the DRAM because it is existing in the victim list. At this time, the victim
page selection by the page fault is different form the page replacement between
DRAM and PCM, the state bits of each pages are inspected until the victim page
selected.
Because H bit of Page Q which is will be stored in DRAM from the victim list is
‘1’, S bit is updated to ‘1’ when Page Q is stored in DRAM. The H bit is the page
where page replacement occurred between DRAM and PCM. Therefore, managing
for a long time with DRAM in one of the ways that hybrid memory can reduce the
page replacement. In Fig. 1a, since Page E1 is the victim page, Page Q is replaced
with Page E1 and S bit is updated to ‘1’. In order to save the victim page E 1, the
PCM will select the victim page by checking the W bit and R bit of each page. If R
bit and W bit are all ‘0’, the page will be selected as a victim page. Otherwise, the
bits of each state are updated.
8 B.-S. Jung and J.-H. Lee
In PCM of the Fig. 1a, we will check the state bits from Page G2 where the
CLOCK_handle(black arrow) is located. Page G2 is excluded the candidate group
of the victim page because R bit of the pages is ‘1’, and R bit is updated to ‘0’ at that
time. Also, Page A2 and Page F2 are excluded the candidate group of the victim page
because R bit of the pages is ‘1’, and R bit is updated to ‘0’. Even if the R bit of Page
I1 is ‘0’, it is excluded from the victim page candidate group because W bit is ‘1’.
Here, when W bit is ‘1’, the page means a candidate group of the page replacement
between DRAM and PCM, which means a page with a high possibility of occurrence
of rewrite reference. Therefore, it is effective that page for which a writ reference is
requested exists for a long time in PCM. These operations are performed in the PCM
that the victim page will be selected until.
In such an operation, Page K1 is selected as a victim page in PCM, where it is
replaced by Page E1. And the CLOCK_handle for PCM point to Page G2 which
is the next page of the replaced page. Then, the page K1 extracted from PCM is
stored in the memory of the lowest hierarchy, and the meta data and H bit that is
an information of the Page K1 are stored in the victim list. The Fig. 1c shows the
result of page replacement when Page Q is defined in the Hot_page and the hybrid
memories miss occurs.
If the requested Page Q is not in the victim list, the Page Q is replaced with the
Page K1 of the victim page of PCM. Then all the state bits of the stored Page Q are
updated to ‘0’. Here, the operation of the victim list is the same as the above-described
operation.
3 Performance Evaluation
In this section, we evaluated the performance of the proposed hybrid memory system.
For performance evaluation, we confirmed the memory access address of SPEC CPU
2006 through a modified Cachegrind tool from the Valgrind 3.6.3 toolset. We filter
memory references out that are accessed directly from the cache memories and collect
only 100 million main memory references. Therefore, the proposed hybrid memory
system was performed by trace driven simulation.
And we also utilized the DRAM and PCM characteristics for the simulation, as
shown in Table 1 [10, 17–19]. The default sizes of DRAM and PCM for hybrid
memory system are 32 and 128 MB, respectively. Since the existing DRAM module
is 128 MB, the size of PCM was also selected with the same size of 128 MB. And
since the degree of integration of DRAM is 1/4 of PCM, it was chosen to be 32 MB.
In this paper, Hot_page is defined by page which is requested for a write reference,
and page which is existed in the victim list. The page which is requested write
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 9
reference by a miss is defined by the characteristic of the program when the program
is executed. On the other hand, Hot_page with pages extracted from recent hybrid
memory are not. Therefore, the proposed Hot_page concept is more sensitive to
victim list than write reference. In order to choose the size of an effective victim
list, we measured the performance of hybrid memory system with various victim list
sizes.
Because the write limit on PCM is also major problem of hybrid memory system,
in this paper, we measured the number of a write time of PCM. Figure 2 shows the
number of write operation to PCM of various sizes of victim list. As shown in Fig. 2,
the beset performance is shown when the victim list is 25% of PCM size. This is
because the count of pages moving from DRAM to PCM increases as the size of the
victim list increases.
Fig. 2 PCM write count of the proposed hybrid memory with victim list of various sizes
10 B.-S. Jung and J.-H. Lee
In order to evaluate the performance of the hybrid memory system in this paper, we
compare and evaluate the performance with the existing researched hybrid mem-
ory system. We selected the CLCO-DWF and CLOCK-HW for comparison hybrid
memory system. The CLOCK-DWF reduces the write reference of PCM by man-
aging the write reference page of DRAM like the proposed hybrid memory system.
However, the CLOCK-DWF only saves the write reference page in DRAM and the
read reference page in PCM when the program is executed. This has the disadvantage
that it cannot operate effective DRAM in a program in which a read reference page
request frequently occurs. Also, when a write reference occurs to PCM, the page
replacement occurs immediately in DRAM, so there is a problem of frequent a page
replacement between DRAM and PCM.
As shown in this paper, CLOCK-HW is a structure using history buffer for man-
aging pages extracted from hybrid memory. However the page in which the write
reference frequently occurs is stored in DRAM, where as in the other pages, pages
are randomly assigned to DRAM and PCM. Even though CLOCK-HW can effi-
ciently use DRAM and PCM, it has the problem that it can effectively reflect the
characteristics of DRAM and PCM.
In this paper, CLOCK-DWF and CLOCK-HW have the same size as the proposed
hybrid memory system for performance evaluation. The Fig. 3 shows the write count
of PCM. In the Fig. 3, the count of a write reference pages is basically 4 KB. In
the proposed hybrid memory system and CLOCK-DWF, the lazy policy is applied
when the page replacement between DRAM and PCM. Therefore, we measured the
count of a write reference by lazy policy from them. Based on this, we converted it
into a unit for a page write operation and added a number. That is, when the block
size of the cache memory is 64 bytes, when the PCM block writes operation occurs
64 times, it is defined by one-page write operation. Simulation results show that the
proposed hybrid memory system reduced the count of a write operation by about
10% compared to CLOCK-DWF, but showed a higher count of a write operation by
6% than CLOCK-HW.
The reason that CLOCK-DWF shows the lowest performance is that the page with
which is requested a read reference by miss of hybrid memory is stored to PCM,
and if a write request to the page occurs, the page replacement between DRAM and
PCM occurs immediately.
On the other hand, CLOCK-HW can store the requested page in memory that can
store it regardless of DRAM and PCM. In addition, the page can be moved to DRAM
with PCM. Page migration does not occur from DRAM to PCM. For this reason,
CLOCK-HW shows good performance improvement with PCM write counts. The
proposed hybrid memory can effectively utilize memory compared to CLOCK-DWF
in the intermediate stage between CLOCK-DWF and CLOCK-HW.
Figure 4 shows the average memory access time of hybrid memory systems.
Unlike Fig. 3, CLOCK-HM shows the worst performance of average memory access
time. As described above, CLOCK-HM does not cause page replacement between
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 11
DRAM and PCM. Only the page where the write reference frequently occurs in the
PCM is moved to the DRAM. Therefore, CLOCK-HM has a difficulty to manage
page effectively than the proposed hybrid memory and CLOCK-DWF. In contrast, the
proposed hybrid memory and CLOCK-DWF show similar average memory access
times. The two hybrid memory structures have similar hit ratio. Also, when a write
reference to the PCM occurs, pages are exchanged between DRAM and PCM.
According to the simulation results, the proposed hybrid memory improved aver-
age memory access time of at most 12%, compared to the CLOCK-HM.
12 B.-S. Jung and J.-H. Lee
DWF, the proposed hybrid memory can operate DRAM more effectively, and pages
can be managed more than effectively CLOCK-HM. Therefore, we were able to
realize the best performance improvement by energy-delay product which takes into
consideration both the average memory access time and energy consumption.
According to the simulation results, the proposed hybrid memory achieved perfor-
mance improvement from about 13 and 10% from Energy-delay product compared
with CLOCK- DWF and CLOCK-HM.
4 Conclusion
PCM has attracted attention as a new alternative memory technology for reasons such
as low power consumption and high integration density etc. This paper was proposed
a new memory management technique for PCM and DRAM hybrid system with a
low-power and a high performance.
This paper was newly defined a Hot_Page and a Cold_Page for hybrid memory
system. The Hot page means the pages that requested for write reference or extracted
from the recent hybrid memory. Otherwise it means the Cold-Page. To do this, in this
paper, we are proposed the victim list for a Hot_page selection. And, considering
the characteristics of DRAM and PCM, DRAM manages a Hot_page and PCM
manages a Cold_page. In addition, pages are effectively managed by providing a
second opportunity for pages that frequently send references.
14 B.-S. Jung and J.-H. Lee
Acknowledgements This research was supported by Basic Science Research Program through the
National Research Foundation of Korea (NRF) funded by the ministry of Education, Science and
Technology (NRF-2014R1A1A4A01008504).
References
1. Ma, K., Li, X., et al.: Incidental computing on IoT nonvolatiel processors. In: Proceedings of
the 50th Annual IEEE/ACM International Symposium on Microarchitecture, MICRO-50 ‘17,
pp. 204–218 (2017)
2. Sparsh, M., Jeffrey, S.V.: A survey of software techniques for using non-volatile memories
for storage and main memory systems. IEEE Trans. Parallel Distrib. Syst. 27(5), 1537–1550
(2016)
3. Prabhu, M., Rajarajan S., Suresh, K.S.: Proposed hybrid memory using DRAM and PCM to
attain better performance. Am. Eurasian J. Sci. Res., 99–103 (2013)
4. Jang, S.I., Yoon, S.K., et al.: Data classification management with its interfacing structure for
hybrid SLC/MLC PRAM main memory. Comput. J. 58(11), 2852–2863 (2015)
5. Qureshi, M.K., Vijayalakshmi, S., Rivers, J.A.: Scalable high performance main memory sys-
tem using phase-change memory technology. In: Proceedings of the 36th Annual International
Symposium on Computer Architecture, pp. 24–33 (2009)
6. Palangappa, P.M., Li, J., Mohanram, K.: WOM-Code solutions for low latency and high
endurance in phase change memory. IEEE Trans. Comput. 65(4), 1025–1040 (2016)
7. Awad, A., Kettreing B., Solihin, Y.: Non-volatile memory host controller interface performance
analysis in high-performance I/O systems. In: 2015 IEEE International Symposium on ISPASS,
pp. 145–153 (2015)
8. Yoon, S.K., Jung K.S., et al.: Hot-cold data filtering and management for PRAM based memory-
storage unified system. In: 2017 IEEE International Conference on Systems, Man, and Cyber-
netics (SMC), pp. 1609–1614 (2017)
9. Khouzani, H.A., Yang, C., Hu, J.: Improving performance and lifetime of DRAM-PCM hybrid
main memory through a proactive page allocation strategy. In: 2015 20th Asia and South Pacific
Design Automation Conference (ASP-DAC), pp. 508–513 (2015)
10. Lee, S.Y., Bahn, H.K., Noh, S.H.: CLOCK-DWF: a write-history-aware page replacement
algorithm for hybrid PCM and DRAM memory architectures. IEEE Trans. Comput. 63(9),
2187–2200 (2014)
11. Khouzani, H.A., Hosseini, F.S., Yang, C.: Segment and conflict aware page allocation and
migration in DRAM-PCM hybrid main memory. IEEE Trans. Comput. Aided Des. Integr.
Circuits Syst. 36(9), 1458–1470 (2016)
12. Park, K.Y., Yoon, S.K., Kim, S.D.: Selective data buffering module for unified hybrid storage
system. In: 14th International Conference on Computer and Information Science, pp. 173–178
(2015)
13. Chen, C., An, J.: DRAM write-only-cache for improving lifetime of phase change memory.
In: International Midwest Symposium on Circuits and Systems (MWSCAS), pp. 1–4 (2016)
14. Lee, M.H., Kang, D.H., et al.: M-CLOCK: migration-optimized page replacement algorithm
for hybrid DRAM and PCM memory architecture. In: Proceedings of the 30th Annual ACM
Symposium on Applied Computing, pp. 2001–2006 (2015)
15. Cai, X., Ju, L., et al.: A novel page caching policy for PCM and DRAM of hybrid memory
architecture. In: 13th International Conference on Embedded Software and Systems (ICESS),
pp. 67–73 (2016)
Temporal Locality with a Long Interval: Hybrid Memory System … 15
16. Seok, H.C., Park, Y.W., Park, K.H.: Migration based page caching algorithm for a hybrid main
memory of DRAM and PRAM. In: Proceedings of the 2011 ACM Symposium on Applied
Computing, SAC ‘11, pp. 595–599 (2011)
17. Corbato, F.J.: A paging experiment with the multics system, in Honor of P.M. Morse,
pp. 217–228. MIT Press, Cambridge (1968)
18. http://www.hpl.hp.com/techreports/2008/HPL-2008-20.html
19. Jiang, L., Zhang, Y., Yang, J.: Mitigating write disturbance in super-dense phase change memo-
ries. Proceedings of the 2014 44th Annual IEEE/IFIP International Conference on Dependable
Systems and Networks, DSN ‘14, pp. 216–227 (2014)
Other documents randomly have
different content
Mialatt gyászolt, évek múltak el. Végre hozzá kellett fognia valami
más munkához is. De semmi se érdekelte igazán. Mintha öcscsével
eltemette volna minden tetterejét, egész nagyravágyását, összes
reménységeit.
A kinek a szervezetét valami nagy baj már megviselte,
fogékonyabb az új bajok iránt, mint az ép ember, a kinek még nem
volt semmi komolyabb betegsége. Érzékenyebb, lágyabb lelkü; és
gyöngébb jellem, a kit könnyebben megejthetnek a bolond és
bolondul makacs hajlandóságok. A bánatos, sajgó szivü ember
alkalomadtán mindig kész vőlegény.
Luis de Montalvo, egy rossz órájában, megházasodott. Talán
maga se tudta, hogy a házasságban csak vigasztalódást keres. S egy
bajból: csinált kettőt.
Házasélete soha se volt boldog. A felesége sok erénynyel
ékeskedett, de szegénynek gyakran fájt a feje s ez állandóan
rosszkedvüvé tette. Lánykorában valami szomorú báj ült rajta, a
vérben való szegénység bizonyos jele; asszonykorában bájából csak
a szomorúság maradt meg. Az örökkön nyafka, zsémbes vagy
panaszosan hallgatag asszony közelében Luis úgy fázott, mintha a
Spitzbergákon élt volna. Koronkint maga is elhitte, hogy ezt a sok
fejfájást mind ő okozta.
Három gyermekük is volt, de mindannyian elhaltak piczi
korukban. A közös gyász s az együtt átélt szomorú napok Luist és
feleségét csak elidegenitették egymástól. Egyik se sokat bánta,
mikor az orvos egy nap szétválasztotta őket.
Az asszony ekkor már szinte ellenséges indulattal viseltetett a
férje irányában. Nem tudta megbocsátani neki, hogy becsületes
maradt. Az volt az érzése, hogy iszonyatosan megcsalták.
VI.
Luis, uj életre vágyakozva, visszamenekült első szerelméhez. De
a munka nem szerzett enyhülést neki, mert törekvéseinek egyre
kevesebb foganatja volt.
Mikor a madridi könyvesboltokban megjelent az első könyv,
melyen már csak az ő neve állott, még azt mondták róla, hogy:
méltó testvére annak a csodálatos lángelmének, a kit Esteban de
Montalvonak neveztek. Öcscse révén bekerült a spanyol irodalom
jelesei közé, de ezt a kiváltságos méltóságát nem őrizhette meg
sokáig. Második könyve, mely az ő szemében sokkal érettebb alkotás
volt első kisérleteiknél, már szóhoz juttatta azokat, a kik nagyot
csalatkoztak az élő Montalvo tehetségében. Ezek úgy találták, hogy a
nagy Estebant meg a másik Montalvot nem lehet együtt emlegetni,
bár az utóbbi is derék legény, a ki szintén szerzett valamelyes
érdemeket s mindenesetre tiszteletreméltó irodalmi alak, mert végre
is bátyja, s mi több: dolgozótársa volt az elhunyt nagy költőnek.
Elmult vagy húsz év. Uj emberek jöttek, a kik más hangon másról
énekeltek. Az izlés, a divat megváltozott s Montalvo még egyre irta
régi módi történeteit.
Már csak ő irt ebben a régies formában; úgy, a hogy Esteban irt
annak idején. De mig Esteban dolgait, mint klasszikus remekeket, az
iskolában olvastatták, a Luis de Montalvo uj szerzeményeivel nem
törődött senki.
Az uj emberek nem igen ismerték Luis de Montalvot; nem
olvasták, nem is hederitettek rá. Lassankint köztudattá lett, a mit ő
maga hirdetett először, hogy a nagy napokban csak iródeákja volt
öcscsének, s mig Esteban a villámlás és a fergeteg volt, ő: csak az
engedelmes kéz, mely papirra tette ama lángelme gondolatvilágát.
Nem bántották – hadd éldegéljen öcscse nevéből! – de nem
foglalkoztak vele, nem létezett.
És Luis de Montalvo csak irta, irta tovább régies meséit, a
melyeket senki se olvasott. Mert mit csinált volna egyebet?!
VII.
Hatvan éves korában Luis Galvez de Montalvo, a ki az utolsó húsz
esztendőt özvegységben, bánatban és elhagyatottságban töltötte,
igen bolond dologra határozta magát. Feleségül vett egy tizenhat
esztendős leányt, a ki férjhez ment volna az ördöghöz is, és a kinek,
minthogy másféle kérőt nem tudott találni, jó volt az öreg kopott
firkász is.
Egész Madrid megbotránkozott ezen a czinizmuson.
– Hogy bolond és nevetnivaló – szólt egy úr, a ki eddig soha se
törődött vele – azt régen tudjuk. Ám álljon a feje tetejére, ha kedve
tartja, otthon, a négy fala közt; de a nyilvánosság előtt becsülje meg
magát. Neki, a ki ma egyetlen örököse az Esteban de Montalvo
nevének, nincs joga megbotránkoztatni az egész világot; nincs joga
szégyent hozni a nagy Estebanra, a ki az egész nemzet büszkesége.
Ez volt az általános vélemény, s többen akkép gondolkoztak,
hogy ezt a bolond, szégyenletes és kegyelet nélkül való házasságot
minden áron meg kellene gátolni.
– Ideggyógyító intézetbe kellene vinni – mondták. – Ha valaki
hatvan éves korában tizenhat éves leányt vesz el, az már nem is
czinizmus, hanem nyilvánvaló betegség. Vagy nem világos jele-e az
aggkorral járó gyöngeelméjüségnek?
De hamarjában nem volt rá törvényes alap, hogy minden
nagyobb botrány nélkül az őrültek közé vigyék, s mig barátai azon
tanakodtak, miképpen lehetne Esteban emlékét ettől a szégyentől
megóvni, Luis de Montalvo titokban elvette a leányt.
A megsértett világrend természetesen megboszulta magát. A
tizenhat esztendős asszony ugyancsak megtánczoltatta agg férjét, s
Luis de Montalvo nemsokára sirva gondolt az első asszonyra, a ki
egykor mint a megtestesült szemrehányás, hangtalanul járt fel s alá
az öreg iró szomorú, hideg otthonában, régen, húsz, harmincz
esztendővel ezelőtt.
VIII.
Egy téli éjszaka – három óra felé járhatott az idő – Luis Galvez de
Montalvo két ifju legény társaságában iddogált a Szent Izidor-
kávéházban.
Szokása szerint tökrészeg volt; a nyolczadik grognál tartott.
Arcza kiveresedett az italtól; mereven bámult maga elé s
szüntelen motyogott. Senki se figyelt rá; a fiatalok se, a kikkel ivott.
Egyszerre nagy társaság állitott be a kávéházba, lármázva, vigan.
Az ujonnan érkezők egy lakomáról jöttek, a hol február
tizenharmadikát ünnepelték.
Akkoriban volt negyvenedik évfordulója a »februári napok«-nak.
Annak a forradalomnak, mely Esteban de Montalvot megölte.
A szabadelvü kormány, hogy elterelje az ország figyelmét azokról
a pénzügyi zavarokról, melyeket a legutóbbi háboru okozott,
elhatározta, hogy szokatlan fénynyel ünnepli meg ezeket az
emlékezetes napokat. Már vagy hatodik hete dúlt a kegyelet.
Megünnepelték február nyolczadikát, tizedikét, tizenharmadikát,
megünnepelték volna február harminczadikát is, ha egyáltalán volna
február harminczadika. Madrid városa teljesen átadta magát a
lelkesedésnek.
A lakoma igen jó lehetett, mert azok a kitartó honfiak, a kik a
kávéházban óhajtották végezni az ünnepet, fölötte emelkedett
hangulatban üdvözölték a legközelebbi évfordulót, február
tizennegyedikét. Egy igen rekedt s igen kopasz úr, a ki két év óta
mindennap két-három órán át siratta Spanyolországot, ujra
megkezdte a felköszöntő-mondást, s azt javasolta, hogy a februári
ünneplést ismételjék meg augusztusban; nevezetes napok
évfordulója lesz akkor is s a lelkesedés lehet sok, ámde soha se lehet
elég. Vagy lehet elég, de soha se lehet sok.
– Ostoba! – szólalt meg hirtelen a holtrészeg Montalvo, azon a
hangon, mely egykor nagyon hasonlitott a mennydörgéshez. –
Hagyjátok már egyszer békében azokat, a kik meghaltak; keressetek
más fejős teheneket!…
S még folytatta, de a többit már nem lehetett hallani.
Óriási lárma kerekedett.
– Ki az?
– Mit akar?
– Verjétek agyon!
– Megsértette a vértanuk emlékét!
– Rugjátok ki a hazaárulót!
S az ittas vén ember igen rosszul járt volna, ha a két fiatal
segitségére nem siet.
– Nem látják, hogy részeg? Fogalma sincs róla, hogy mit beszél.
Nincsen magánál. Már nyolcz óra óta iszik, s részeg, mint a csap.
Csakugyan alig tudták haza szállitani. Egy pár percz mulva
teljesen elvesztette az eszét, s hiába támogatták, nem tudott lábára
állani. Nagynehezen mégis haza vezették.
– Szegény öreg! – szólt az egyik fiatal ember, mikor végre
megszabadultak terhüktől. – Hova züllött ez az ember, Istenem, hova
züllött!…
– Nagyon is sokáig élt – vélte a másik. – Neki ott kellett volna
meghalnia a torlaszokon!
Aztán egyébről beszéltek. Politikáról s mindenféléről, a hogy fiatal
emberek szokták, a kik egész éjszakákat átkóborolnak s hajnalig
vitatkoznak az utczán.
Eltünődtek Spanyolország jelen állapotán, s a mint a vértanuk
piaczán elhaladtak Esteban de Montalvo szobra mellett, egyikük
felsóhajtott:
– Istenem, ha ő élne!
– Igen, ő még megmenthetné Spanyolországot – felelt a másik,
mély meggyőződéssel.
AQUA VITAE.
I.
Aldulianu hadnagygyal a szegény Gál Ernőnél ismerkedtem meg,
a mivel azt akarom mondani, hogy Aldulianu hadnagy igen különös
katona volt.
A szegény Gál Ernő… de van-e, a ki nem ismerte őt? A ki ebben
az országban tollat vagy ecsetet forgat, ha csak az erdőben nem él,
mint athéni Timon, négy vagy öt évvel ezelőtt nem igen kerülhette
el, hogy minduntalan ne találkozzék vele. S a ki egyszer-másszor
meg szokott fordulni a szinházak első előadásain, a hangverseny-
termekben, meg a műtárlatban, okvetetlenül emlékezni fog élénk
alakjára, mandula vágásu, barátságos szemére, és természettől
göndör, szép, fekete hajára, melynek nem egy szerelmet
köszönhetett.
De ismerték őt Párisban, Münchenben és Rómában is. A téli
városokban mindig hónapokig időzött, a társaságos élet nagy
középpontjait évről-évre meglátogatta, s az összeköttetéseit soha se
hanyagolta el. Mindenütt megfordult, mindenütt voltak barátai, és
Sándor-utczai lakása oly ismert czim volt egész Európában, akár a
Café Riche.
Ebben a Sándor-utczai lakásban, ha a házigazda egypár hónapot
Budapesten töltött, meglehetősen tarka társaság szokott
összeverődni. Találkoztál itt irókkal és festőkkel, grófokkal és
szinészekkel, urakkal, urfiakkal, és válogatott czigánylegényekkel. Ma
egy rossz kabátú verselőt találtál ott egy nagykövetnek a
majoreskójával, másnap egy kiváló zongorázót, a ki a szőnyegen
aludt, egy szobrászt, a kit semmi módon nem lehetett megszólalásra
birni, egy kezdő szinészt, a kiben Gál Ernő tehetséget fedezett fel,
egy idegen országból érkező csodabogarat, a kiről utóbb kisült, hogy
a század legnagyobb gondolkozója, s egy festőt, a ki torzképeket
rajzolt az egész társaságról. Nem is képzelhettél ennél furcsább
népet. A vendégeknek, a kik itt összetalálkoztak, soha se volt
egymáshoz semmi mondani valójuk, s általánosságban a Gál Ernő
látogatói csak két dologra nézve egyeztek meg: mindnyájan
szerették a teát, és mindnyájan szerették a művészetet, ha másként
nem, egy-egy csinos szinésznő formájában.
Gál Ernő soha se unta meg ezt a fölötte vegyes társaságot.
Valami érthetetlen, konok érdeklődéssel viseltetett a nem
közönséges viselkedésü, a sajátságosan gondolkozó, meg a
tehetséges emberek iránt, s mint más ember utána jár a nőknek, Gál
Ernő azzal töltötte az életét, hogy a tehetségek után járt, a kiket
aztán rendre meghívott magához. Azoknak, a kiket egy darabig
értékes embereknek tartott, meg kellett ismerkedniök vele.
Valósággal gyüjtötte az érdekes alakokat, a mint mások levél-
bélyegeket, füzértáncz-jelvényeket, vagy eltört báli legyezőket
gyüjtenek.
A török szultánnak, azt mondják, háromszáz felesége van. Ez
mindenesetre csodálatos dolog. De én még a török szultánnál is
érthetetlenebbnek találtam a szegény Gál Ernőt, a kinek háromszáz
barátja volt. Hogy igazságos legyek, el kell ismernem, hogy ez a
háromszáz ember mind igaz barátsággal viseltetett iránta. Nem is
igen lehetett őt nem szeretni; hisz maga volt a gyöngédség,
finomság és nemesség. Úgy élt a létért való küzdelem világában,
mint egy virág; soha se okozott még csak egy rossz pillanatot se.
Hogy őt sokan szerették, az érthető volt. De ő, hogyan oszthatta
meg az érdeklődését háromszáz barát és nem tudom hány jóismerős
között? Pedig nem volt szokása elcsapni a régi czimboráit. Az ő
szeretetreméltóságából mindenkinek jutott, mint a bibliai négy
kenyérből; s azokat a barátait, a kiket hosszabb ideig nem
kereshetett fel, elárasztotta kedvességekkel teli, kissé idegesen
élénk, bizalmas levelekkel. Mégis, úgy képzelem, sokkal kevésbbé
szerette a meghittjeit, mint a hogy ezek őt; mert mindig keresett és
mindig talált uj meghitteket. Koronkint úgy tünt fel előttem, mint a
barátság Don Juanja, a ki nem is a barátjait szereti, hanem inkább
azokat a meghittségeket, a melyek a barátságból fakadnak; a hogy a
sevillai kaland-vadászt nem a szeretői érdekelték, hanem maga a
szerelem, egy álmodott és csak óhajtott szerelem, a melyet folyvást
űzött, s a melyet nem találhatott fel soha.
Gál Ernő, azt hiszem, a lángelmét kereste a barátjaiban. Szinte
gyerekes kiváncsisággal nézett a lelkébe minden uj médiumnak; s
mikor ezt ismertnek, egyhangúnak, vagy földhöz ragadtnak találta,
tovább ment. Uri ember volt, s nem neheztelt rád csak azért, mert
csalódott benned; később is ápolta ismeretségedet, de tovább ment,
uj barátokat keresni. Bizonyára soha se találta meg az annyit
hajszolt, igazi lángelmét; pedig a naplója teli volt fényes és nagy
nevekkel.
Önök kétségen kivül úgy találják, hogy ehhez jókora gyerekesség
kellett. Meglehet; de legyen szabad hozzátennem, hogy ez a
gyerekesség meglehetősen különös volt.
Úgy képzelem, ez a mi szegény barátunk senkit és semmit se
szeretett igazán, csak a művészetet. S ennek az ős, örök
istenasszonynak alighanem ő volt az utolsó szerelmese.
A művészet ma már bejáratos a házmesteri lakásokba is, de a
mióta vulgivaga, igazi, odaadó, önzetlen szerelmesei nincsenek
többé. Udvarlói, ó azok vannak elegen. De legyünk őszinték. A
művészet ma a legtöbb embernek egy nem közönséges divathölgy, a
kivel együtt mutatkozni nem árt; a tömegnek most is az a bizonyos
Hekuba; egynek kereső élettárs, másnak egyszerüen fejős tehén; a
jobbaknak kellemes ismeretség, a legjobbaknak egy öreg szerető, a
kihez mindig visszatér az ember. Olyan emberek, a kiknek az
Egyetlen, a Mindenek felett való, a kiknek istensége és az egész
világa, olyan emberek nincsenek többé.
Gál Ernő volt az utolsó ilyen ember.
Az ő szerelme igaz, teljesen odaadó, és osztatlan volt, nem úgy,
mint azoké, a kik csak az ajkukon hordják ezt a szerelmet, a kik a
művészet képében csak a tulajdon érdekeiket szeretik, a tulajdon
művészi érzéküknek udvarolnak, a tulajdon hiúságukat legyezgetik.
Ne bízzanak önök az alkotókban! Az alkotó önző szerelmes. Az igazi
úgy tesz, mint Cordelia; hallgat és szeret. A legszerelmesebb
szerelmesek azok, a kik, mint Petrarca, csak sorvadnak s égnek az
olthatatlan vágytól, a tizenegy gyermeket pedig a férjre, De Sade
urra bízzák.
Gál Ernő nem irt, nem festett, nem faragott, és ha zongorázott, a
másét zongorázta. Csak tervei voltak, álomba való, mesés, homályos
tervei, a melyeket nem lehetett megvalósítani.
De azért még se érdekelte egyéb, csak a művészet. Minden más
dolog közönbös és kicsinyes volt előtte.
Olyan családból származott, melynek minden egyes tagja
szerepet játszott a politikában. Ő, ha politikáról volt szó, türelmesen
mosolygott, mint mi, hogyha csöndes őrültekkel beszélünk. Volt egy
pusztája, a hová koronkint lerándult, de csak azért, hogy a parasztok
bölcs beszédének művészi formáin csudálkozzék, s hogy a béreseit
passió-játékokra tanítsa be. Az ispánja nem győzte csóválni a fejét
ezeken a gyerekességeken, s álmélkodva nézte az orosz festőkből,
amerikai verselőkből, s franczia zeneköltőkből álló közönséget, mely
a passiót játszó parasztokat bámulta. Viszont Ernő, az ispán láttára,
mindig mély sajnálkozással és részvéttel csudálkozott el azon, hogy
még most is vannak emberek, a kik mezőgazdasággal foglalkoznak.
A tudományból csak a nagy eredmények érdekelték, a katonásdit
őrültségnek tartotta; a kereskedelmet enyhébben itélte meg, de
abból a kissé zavart nyájasságból, melylyel a művészi hajlandóság
nélkül való emberekkel beszélt, ki lehetett olvasni, hogy olyanforma
lényeknek nézi őket, mint mi a sziú-indiánokat.
Még az asszonyok se érdekelték igazán. Mert csak olyan nők
érdekelték, a kik inkább művésznők voltak, mint asszonyok. Egy
hetven éves öreg dáma, a ki szép verseket irt, sokkal kedvesebb volt
neki minden szépségnél, a ki csak szépség volt, semmi egyéb.
Szegény Ernő! Meg volt irva róla, hogy fogadóban haljon meg, s
szinésznők zárják le a szemét. A betegszoba indiai növények nehéz
illatával volt tele, alant, az esplanade-on, a Lohengrin nászindulóját
játszották, s a zenekar tulharsogta a tenger csöndes moraját.
II.
Abban az időben, mikor Gál Ernő még rendesen itthon töltötte a
telet, én impresszionista képeket festettem, idegesen, lázasan,
tombolóan impresszionista képeket. Az eredetiségem az volt, hogy a
tájképeimből kizártam az embert, s kizártam az egész állat- és
növényvilágot. Az én festményeimen nem volt se fauna, se flóra; a
néma, a látszólag élettelen természet volt az, mely vásznaimon
beszélt… és ékesen szólt annak, a ki érti a természet beszédét.
Két kedves tárgyam volt: a tenger, a maga végtelenségében,
egyhangúságában és szennyes szinében, és a sziklák, a maguk
kopárságában, egyhangúságában és szintelenségében. A szomorú
szinü habok s a komor kő volt a különlegességem; a képeimen nem
lehetett egyebet látni, csak vizet, vizet és vizet, vagy: szienitet,
márgát és bazaltot.
Voltak, a kik kicsúfoltak. Egy biráló, az 1890-iki őszi tárlatról
szólván, ekkép emlékezett meg rólam:
»26. sz. Folyadék. 29. sz. Folyadék. 30. sz. Szilárd testek. 31. sz.
Szilárd testek. 32. sz. Folyadék. Festette: Kovács Sándor. Sok
folyadék, s hatalmas szilárd testek«.
De voltak elszánt híveim is, a kik szembe szálltak értem a
közvéleménynyel. S Gál Ernő gyakran szólt hozzám így:
– Tudod-e, hogy Aldulianunak nagyon tetszett az Éj?!… Aldulianu
a Téli tájtól el volt ragadtatva… Aldulianu azt mondta, hogy a
Szélcsend a te legremekebb munkád…
Kezdtem nagyon kiváncsi lenni erre a katonára, a ki végig
kitartott mellettem, s a ki nem csüggedett még akkor sem, mikor
már magam is meg voltam rendülve.
A Gál Ernő szavaiból már tudtam róla egyetmást. Aldulianu a mi
szegény barátunk meghittjeinek a legszűkebb köréhez tartozott.
Hadnagy volt nem tudom melyik huszárezrednél, Kecskeméten
állomásozott, s így, rövid szabadsággal, sűrűn feljöhetett Pestre.
Tudtam róla még azt is, hogy régi katona családból származik s
Boszniában kitüntette magát. Tudtam végre, hogy remek zongorás, a
ki egyszersmind zeneszerző is a szabad idejében, s hangulatos
dalokban zenésiti meg Poe Edgar, Baudelaire és Dante Gabriel
Rossetti legszebb verseit, azokat, a melyek csak rejtelmességekről
szólnak, csodálatos, titokzatos hangon.
A véletlen úgy akarta, hogy sohase találkozzunk. Nemsokára az
ezredét áthelyezték Temesvárra; csak ritkán járt fel Pestre, s
kevesebbet hallatott magáról.
Hanem azért, egy darabig, tisztában voltam azzal, hogy mit
gondoljak róla. Gál Ernőnél találkoztam már egynehány katonával, s
mondhatom, a Gál Ernő katonái igen furcsa katonák voltak. Derék,
kitünő fiuk, a kik rendben végezték a szolgálatukat, de a kiket, első
látásra, inkább szép lelkü postatiszteknek nézett volna az ember.
Ezek a katonák az Ueber Land und Meer leghívebb előfizetői közé
tartoztak, legyezőt és majolikát festettek, czimbalmoztak, este nyolcz
órakor jártak haza, nem czigaretteztek, és czitromvizet ittak. Volt
köztük egy dragonyos kapitány, a ki lélekre inkább érzelgős
tévedtnőhöz hasonlított; s a tulajdon szememmel láttam, hogy egy
gyalogos főhadnagy, a ki a Gál Ernő lakása felől jött, a szakadó
záporban esernyővel, egy valóságos, polgári esernyővel, szállt fel a
lóvasutra.
Szentül meg voltam győződve, hogy Aldulianu barátunk, Poe
Edgar rajongó híve, s kőzeteimnek lelkes tisztelője, a hadseregnek
ugyanehhez a gyönge állományához tartozik.
Egyszer aztán megpillantottam az arczképét valamelyik képes
napilapban. A rajz ezt a czimet viselte
Vitéz lajdinánt Aldulianu,
vagy:
a hadnagy úr mulat.
Csakhogy az arczkép nem Aldulianut ábrázolta, hanem a
képviselőház egy ismert alakját. Tudva levő, hogy a képes néplapok,
ha valamely ismeretlen férfiú arczképét kell közölniök, a kinek a
fényképét nem lehet megszerezni, úgy segítenek magukon, a hogy
éppen tudnak. Szóval a kép nem igen lehetett hű.
A szöveg azonban többet mondott minden arczképnél. Mert
ebben a szövegben kemény dolgok voltak. Szoldateszka brutalitás,
granicsár hazátlanság, lajdinánt henczegés, polgári vér, kutyakorbács
és egyéb csinos dolgok. S ennek az országos botránynak a fő-
szereplője nem lehetett más, mint a mi kitünő zongorásunk.
Biz ott összekaszaboltak egynehány vármegyei urat. Nem kisebb
ok, mint a Gott erhalte miatt történt a barátságtalan
összekoczczanás. A földvári rendőrkapitány, a ki látogatóban volt ott,
s a ki akkor nagyon el volt keseredve valami örökség-dolog miatt, a
komoly hangok hallatára rágyujtott a »Hetes, nyolczas, kilenczes,
tizes«-re; ez nem tetszett a tiszt uraknak. A mulatók egy kicsit be
voltak csipve, a tiszt urak szintén. Szóval nagyon súlyos szavak
röppentek el, s a dolognak az lett a vége, a mit az én képes
néplapom a »temesvári vérfürdő«-nek nevezett el. S Aldulianunak a
kardja, szerencsétlenségére, valamivel élesebb volt, mint társaié.
Megvallom, hogy bármily sajnálni való volt is az eset, Aldulianu
hadnagy ezzel a váratlan szereplésével teljességgel nem vesztett
előttem. A viseletét, akármilyen szerencsétlen véget ért a dolog,
kifogástalannak találtam, s szerettem, hogy nem ment haza hétkor
zongorázni.
Gál Ernő másképpen gondolkozott.
– Micsoda balszerencse! – szólt, mikor az eset után először
találkoztunk. – Szegény fiú! Hogy neki, a ki csak nagyritkán megy el
vendéglőbe, éppen akkor ott kellett lennie!
Az esetnek különben, a mi barátunkra nézve, nem lett semmi
súlyosabb következése. Meg kellett verekednie vagy három úrral, a
kiket megvagdalt, leülte a rámért két heti szobafogságot, s lassan
elfeledték a dolgot.
Annyival könnyebben, mert a város békéje kedvéért Aldulianut
megint áthelyezték. Ugyanakkor egy párheti szabadságot is kapott, s
én végre szinről-szinre megláthattam kőzeteim barátját.
III.
Vizkereszt táján lehettünk, s emlékszem, hogy rémitő hideg volt.
Délelőtt egy auripigment szinű, fáradt, szomorú nap fagyoskodott az
égen, olyan köd közepette, a minőt máskor csak a Trafalgar Square-
en látni; estére eloszlott a köd, ellenben a hőmérő kénesője
valósággal rohant lefelé. Kilencz óra tájban vadászoknak való idő
volt; az a barátságtalan csöndességgel teli, kemény hideg, mely a
maga néma ridegségében félelmetesebb a bundátlan emberiségre
minden égi háborúnál. A természet is olyan, mint az asszony; a mig
haragszik, oda se neki; a haragja nem tart sokáig. De van egy
hosszantartó, hangtalan, csökönyös hideg; ha ez beáll, akkor bizony,
öreg úr, jó lesz otthon ülni.
A hogy kitekintettem az ablakon, az első gondolatom az volt,
hogy augusztusig nem mozdulok ki hazulról. A Józsefváros elhagyott
utczáin békén pihent a tél, s az a néhány kalandos férfiú, a ki
kapuzárás után sietett haza, mintha valami láthatatlan ellenséggel
küzdött volna az utczán. Ez az az idő, mikor az ember apró
páragömbök formájában meglátja a tulajdon lélekzetét, ez az az idő,
mikor az ember fú, dohog és káromkodik odakünn, noha egyedül
van és nincs kit szidnia. Különben szép, holdvilágos este volt, de a
holdvilág hiába ragyogott oly biztatóan, a kisérteteket se csalta ki
odvaikból; szegények, megfagytak volna a szabadban. Ilyenkor nem
járnak kisértetek; ilyenkor egyáltalában senki sincs az utczán, csak
az éjjeli őrök, a lánczhid jegyszedői, meg a javithatatlan korhelyek.
Háromszor is letettem, majd ujra elővettem Ernő hegyes
szarkalábjait. Ez a levél tudatta velem, hogy a mi közös barátunk az
egész napot Budapesten tölti, s hogy melyik órában hol találhatom
őket. Tudatta végül, hogy ha előbb nem mehetnék, kilenczkor
okvetetlenül elvárnak egy csésze teára.
Előre tudtam, mit jelent ez a tea. Egy kis zenét, sok
képzőművészetet s az egész világirodalmat. Mit keressek én ezen a
gályán? – kérdezgettem magamtól a festők hagyományos önzésével.
De utóljára is győzött a kiváncsiság, a mely tudvalevőleg örök
emberi.
Fölkerekedtem.
A mig elértem a Sándor-utczát, tizszer is megbántam az
elhatározásomat. Szerettem volna Kairóban lenni, s egy cseppet se
törődni semmiféle művészettel a világon. Éppen nem voltam
lelkesülő kedvben; úgy találtam, hogy tengereim, a maguk
végtelenségében, s kőszikláim, a maguk kopárságában, most kissé
utálatosak lehetnek. De végre megérkeztem.
– Eljönni eljöttem – szóltam Ernőhöz, a hogy kinyitottam az ajtót
– de haza nem megyek. Micsoda idő, barátom! A verebek és az éjjeli
őrök mind megfagytak az utczán. És ezt természetnek nevezik! –
tettem hozzá dühvel.
– Annál jobb – felelt Ernő – nekünk úgyis fehér éjszakát kell
csapnunk, mert a Viktor vonata reggel félhatkor indul.
Pedig akkor már fehér volt szegény a fehér éjszakáktól.
Ha még fehér nőkkel lettek volna teli ezek az éjszakák! De
meghalni azért, hogy az ember eszméket cseréljen!
Ekközben a harmónium mellől előkerült az én festményeim hív
barátja. Ernő bemutatott, s azután így szólt hozzám:
– Mondd, kinézted volna ebből az emberből, hogy csak akkor van
jó kedve, ha polgárvért onthat?
Nem, nem néztem volna ki belőle. Aldulianu hadnagy inkább
középtermetü volt, mint magas, és szőke, szeretném azt mondani,
hogy: meginditóan szőke. Csak kis leányok szoktak ennyire szőkék
lenni, meg szinésznők, a kik festik a hajukat. A bajusza alig
serkedzett; kék szeme tele volt azzal a szelid rajongással, melynek a
tárgya rendesen határozatlan valami, s többnyire: minden, a mi
szép; azzal a szent, de ártalmatlan tűzzel, mely ott csillog a jól
szerkesztett képes-lapok minden hű olvasójának a szemében.
Vannak alakok, a kiket nem láthatunk a nélkül, hogy azonnal
eszünkbe ne juttassák az édes mamájokat; a mi barátunk ezek közül
való volt.
Beszélgettünk. A mi engem illet, én mindig szerettem a
vasgyúrókat, a kik a többieket megfenyítik; ő kissé szégyenkezve
nyilatkozott az esetéről, s ez a szégyenkezés nem volt tettetett. Látni
lehetett rajta, hogy bántja a dolog.
– Biz az nagy oktalanság volt – szólt, szivarjának a füstjébe nézve
– mert rosszabbul is végződhetett volna a mulatság. Pedig, valamivel
több hidegvérrel, bizonyára másképpen is eligazithattuk volna azt a
kellemetlen dolgot. De a mentségem az, hogy először is
kénytelenség volt ránk nézve közbelépni, s mentségem az is, hogy
nagyon részeg voltam.
Aztán másra tértünk át. Én a hideget szidtam, ő a tárlatot
dicsérte. Alighanem azt gondolta magában:
– Ha ez az úr a szűcs-mesterségre adta volna magát, most
kevesebbet fáznék.
Nekem pedig az járt a fejemben:
– Miért lett ez az ember katona? Ausztria és Magyarország védő
képessége nem csökkent volna nélküle, s a hazai műbirálatnak
éppen ilyen emberek kellenének a legnagyobb számban.
Ernő ezalatt a teát töltögette.
– Rummal iszod a teát? – kérdezte közös barátunktól.
– Sok rummal és kevés teával – felelt Aldulianu.
– Te, van egy üveg jó cognacom is. Parancsolsz?
– Ide vele. A mig cognac-ot látok, nem iszom teát.
Ernő előkereste a cognac-ját, a huszár pedig visszaült a
harmóniumhoz, s eljátszott egy pár darabot azokból a különös
zenekölteményekből, melyeket a Poe Edgar verseire irt. Igazán
nagyon szépen játszott. Az álmodozót nem ölte meg benne a virtuóz,
csak segitette, s a szerzeményei méltók voltak ahhoz a csodálatos
költőhöz, a kit bálványozott.
S a félsötét szobában, melyet csak igen gyöngén világitott meg a
széles, kék ernyőjü, japáni lámpa (a gyertyákat eltakarta a
harmónium), a különös zene hangjaira megjelent előttünk a Leonora
fehér, kisérteties alakja. Ő rá kellett gondolnunk, ki »itt örökre
névtelen«.
S kissé hallgatagok voltunk még akkor is, mikor Aldulianu már
felkelt a harmónium mellől.
Aztán egy darabig Poe Edgarról beszéltünk. Hogy mit, már nem
tudom. Csak arra emlékszem, a mit Aldulianu mondott:
– Nekem azért a legkedvesebb költőm, mert egy álmot, egy
kisértetet szeretett. Ha szerelem, hát legyen szerelem; ha álom,
legyen egészen álom. Nem tudom megérteni, hogy szerethet bele
valaki egy asszonyba, a ki a másé, vagy legalább a másé volt. Ha
pedig az, a kibe az ember belebotlik, véletlenül leány, vagy
elveszszük feleségül, vagy ha nem lehet elvennünk, kiverjük a
fejünkből. Kiverjük a fejünkből, mert ha szeretett, neki is jobb így,
nekünk is, s annál inkább kiverjük a fejünkből, hogy ha mást szeret.
Epedni egy kisasszonyért, a ki nem akart miattunk a papájával
összezördülni, vagy nem akart bennünket a szegénységbe követni:
ez nem tarthat sokáig. Az meg éppen világos, hogy a házasság a
szerelem halála. Ha a hölgy azelőtt rajongott értünk, ez a rajongás
átváltozik kényelmes megszokássá; része leszünk egy csomó apró
dolognak, a mi a jólétéhez tartozik, ez az egész. Eh, legjobb egy
álmot szeretnünk!
– És ez huszár! – álmélkodtam magamban.
Nem tudom, minő eszme-társitással, a legujabb botrányról
kezdtünk beszélni. A legujabb botrány a hindu filozófiához,
Szakjamúni a legyezőfestéshez vezetett bennünket. Majd
Schopenhauer, az énekes-kávéházak és a mulatók uj csillagai, az
impresszionizmus és az esztetisták következtek sorra. Egy óra mulva
letárgyaltuk Bismarck legujabb beszédét, az akarat betegségeit, a
fonográf és az alanyi költészet jövőjét, Senecát és Dagnan-Bouveret-
t, Munkácsy Mihályt és az összes pún háborúkat. De már csak ketten
vittük a szót: Ernő meg én.
A katona ezalatt lassankint megitta Ernőnek egész cognac-
készletét. Azután elkérte a rumos üveget.
– Most már teázom – szólt s elkezdte poharazni a rumot.
Ernőnek nem volt szokása birálgatni a barátait, de végre nem
állhatta szó nélkül:
– Mért iszol annyit? – kérdezte szelid szemrehányással.
– Mert ha nem iszom, nagyon rosszul vagyok – felelt Aldulianu.
A hang, a melyen mondta, olyan különösnek tünt fel, hogy Ernő
megrezzent, mintha egy nyitott sebhez ért volna. Már szeretett volna
egyébről beszélni, de a katonát közlékenynyé tette az ital.
– Egy kicsit restellem, hogy idáig jutottam, de már nincs mód,
hogy megváltozzam. Nekem éppen olyan élet-szükségem, hogy
folyvást fűtsem magam alkohollal, mint neked az, hogy kialudd
magadat, hogy egyél, hogy sétákat tégy. Olyan gép vagyok, a mely
egyszerüen felmondja a szolgálatot, ha nem tömik szeszszel. A mint
a lámpa nem ég, ha nem öntesz belé elég olajat, nem élek, hogy ha
folyvást nem iszom.
– Csak képzelődöl. Élet-szükség, a rum?! Nem, ez nálad sem
lehet egyéb, mint más embernél: borzasztó szokás, a melyről nem
tudsz, mert nem akarsz letenni.
Aldulianu csöndesen rázta a fejét. Az alkohol nem tette
ragyogóvá a szemét; nem beszélt hangosabban, mint előbb; nem
látszott rajta semmi változás.
– Nem, nálam súlyosabb az eset – folytatta, mintha egy öröklött
szivbajról beszélne. – Az én állapotom olyan, mint a minő a
morfinistáé. Ha bezárnának s megvonnák tőlem az italt, készen
volnék egy pár nap alatt. Így azonban csak eléldegélek valahogy. Sőt
néha, hogyha nagyon sokat ittam, szinte jól érzem magamat.
Láthatod, egészen tűrhető ember vagyok, mikor egy anarkista
mértékével töltöm magamba a szeszt. De micsoda pokol, hogyha
nem iszom! Ilyenkor – ritkán esik meg rajtam – nem tudok egyébre
gondolni, csak az öngyilkosságra. Minden ízem fáj; nem birom a
kezem; a fejem mintha szét akarna pattanni. S nincs kedvem, nincs
erőm semmihez, nem tudok járni, nem tudok beszélni, nem tudok
gondolkozni. Csak aludnám, mindig, egyre aludnám. Bánt a fény,
bánt a legkisebb zörej, bánt, ha embert látok, bánt, ha eszembe jut
a tegnap, a tegnapelőtt, meg az egész életem. Ilyenkor nem érzek
egyebet, csak rengeteg fáradtságot, szüntelen kalapácsolást a
fejemben, s kimondhatatlan ön-utálatot. Ilyenkor nem ismernél rám,
a mint magam nem ismerek magamra. Kishitű vagyok, mint egy
megrémült kanári, érzékeny, mint egy öreg kisasszony, és gyáva,
gyáva, mint egy ideges gyerek. Ha ittam, elszállnak a rémek, s
ember leszek ujra. Érzem az erőmet, szépnek találom az életet, az
agyam ismét működni kezd, ötleteim támadnak, s kinevetem
magamat előbbi csüggedésemért, szóval olyan vagyok, mint más,
mint te, mint akárki. Ha ittam, férfira találsz bennem; ha józan
vagyok, nem vagyok magamnál.
Ernő meg én egymásra pillantottunk, mintha mi volnánk
részegek.
– Aztán, látod – folytatta Aldulianu, szomorúan nézve a kiürült
rumos üvegre – az a babonám, hogy a mig iszom, gondot visel rám
a részegek istene. Szentül meg vagyok győződve, hogy ilyenkor
ment vagyok minden bajtól, minden veszedelemtől. Az alkohol
engem sebezhetetlenné tesz, mint Cagliostrot az életelixir. Voltam
egy párszor nagyon veszedelmes helyzetben, de mindig kivágtam
magamat a bajból; hogyan, magam se tudom. Csak azt tudom, hogy
olyankor mindig részeg voltam, s valami hihetetlen szerencse jött a
segitségemre. A mig részeg vagyok, ne félts semmitől; de ha egyszer
tök-józanon látsz, akkor imádkozzál értem.
Hajnal tájban mind a hárman fölkerekedtünk. Aldulianunak
eszébe jutott, hogy jobb lesz a szomszéd éjjeli kávéházban.
– Félhatig még megihatunk egy-két pohár cognac-ot.
Ernő nem akarta elhagyni a vendégét; útnak indultunk. A
kávéháznál elbúcsúztam tőlük, s nem volt okom megbánni, hogy
nem tartottam velök.
– Képzeld – szólt Ernő, mikor legközelebb találkoztunk – micsoda
kalandunk volt!
S elbeszélte a dolgot. A mi közös barátunk megint megvert egy
embert, a ki belékötött.
IV.
Ernőnek a halála után nem igen hallottam többé a mi
hadnagyunkról. De azért nem lepett meg valami nagyon, mikor azt
Ú
olvastam a lapokban, hogy kőzeteim barátja agyonlőtte magát. Úgy
tünt fel előttem, hogy ennek előbb-utóbb be kellett következnie.
– Hja, az alkohol! Ó, az alkohol!… – sóhajtoztam magamban.
Mintha az alkohol avagy egyéb elfogadható okok nélkül soha se
halna meg az ember.
Annál mélyebben megilletődtem, mikor, nemrégiben véletlenül
megtudtam ennek az öngyilkosságnak a történetét.
Egy tiszttársa beszélte el, a ki ott volt, mikor a szegény fiút
ravatalra tették.
A dolog így történt. Aldulianu Szilveszter-este egyedül jelent meg
a nagyvendéglőben, a tisztek asztalánál; a többiek valami
mulatságra mentek, de a hadnagy, a ki egész nap rosszkedvü volt,
nem tartott velök. A szomszéd asztalnál részeg kovácslegények
mulattak. Egyikük különösen nagy lármával volt, s minduntalan
belebömbölt a czigányzenébe. A többi asztalnál ülőknek
természetesen nem tetszett ez a kissé zajos mulatság, de senki se
mert kikötni a duhajkodókkal, ellenben annál gyakrabban
pislantgattak a vacsorázó tiszt felé, vajjon meddig tűri még a dolgot.
Végre is oda kellett szólnia, hogy legyenek csöndesebben. De a
felszólitás nem volt elég erélyes, s a tisztnél nem volt kard, csak a
lovagló-korbácsa. Mindez igen biztató volt a duhajkodókra nézve, s a
megszólított feleletül egy boros üveget vágott oda a hadnagy
asztalához. Aldulianu erre felkapta a lovagló korbácsot s egy párszor
végig vágott vele a kovácslegény fején. Erre mindnyájan neki estek a
tisztnek, leteperték a földre s agyba-főbe verték. Aztán odább
állottak. A félholt ember haza vánszorgott s agyonlőtte magát.
Ha az első mukkanásra megtámadja őket, ha nem engedi, hogy
észrevegyék a fegyvertelenségét, ha ő kezdi hajigálni a boros-
üvegeket, ha részeg és garázdálkodni kezd, egészen másként fordul
a dolog. De nem így történt.
A szerencsétlen józan volt.
A SZERELMES GLADIÁTOR.
I.
– Mester – szólt a marchese s egymás után bontogatta fel a
leveleket – Ő Szentsége áldását küldi önnek, mint szent egyházunk
hű fiának, kinek áhitattal teljes Requiemjében mindig öröme volt. Ő
felsége a király, sajátkezü sorokkal tiszteli meg önt s a Salvator-rend
nagykeresztjéhez jó kivánatait csatolja. Koronás asszonyunk
barátságosan kéri, fogadja szivesen fehér rózsáit. Rovere gróf a
lángelmét megillető hódolattal üdvözli önt a mai nagy napon, s a
szent kollégium…
Elhallgatott, mert mély lélekzet hangja csapta meg a fülét. Az
aggastyán aludt.
Összetöpörödött, nyomorult kis teste egészen elsüppedt a virágos
bársony karos-székben, mely széles volt, mint egy czifra sírbolt. Álla
mellén pihent, s alsó ajka bután pittyedt előre. Szempillái le voltak
csukódva s pergamenszerü arczáról eltünt az utolsó, bágyadt életszin
is. Mintha meghalt volna.
A marchese vállat vont, s egy pillantást vetvén Girolamora, hátra
dőlt a széke párnájára. Aztán tisztelettel várakozott. Girolamo nem
moczczant. Ugy állt az ajtónál, mint egy szobor; készen most is, mint
mindig, hogy ha kell, azonnal ravatalra tegye az urát.
Az óra tizenkettőt berregett; a vén ember felriadt.
– Miért hallgattál el? Folytasd.
A marchese engedelmeskedett.
– Cornaro herczeg Róma hódolatát tolmácsolja. Mastai gróf
Firenze-ét. Bonafede grófné boldog, hogy a mai napot megérhette.
Az utolsó név szeget ütött az aggastyán fejébe.
– Bonafede? Bonafede?! Nem emlékszem.
A marchese kaczkiás szőke bajusza alól egy légies mosoly
lebbent el. A grófné és a mester viszonyáról megemlékezett minden
jóravaló zenetörténelem. Bonafede grófné volt a mester Steinné
asszonya.
Ugy tett, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést, s
türelmesen nézegette tovább a leveleket.
– Brunelleschi, a kiadó, és Maurocordato, a San Felice igazgatója,
mentegetőznek. Azt vallják, teljesen ártatlanok benne, hogy az a
bizonyos ujság a vakmerő csinyt elkövethette. Az igazgató a
legnagyobb óvatossággal járt el. A partiturát csak ketten kapták
kézhez: a Corticelli és Lagrange. A többiek az utolsó próbákig nem
ismertek a darabból többet, mint a tulajdon szerepüket.
– Lagrange? Ki az a Lagrange?
– Az ön tenorja, mester. Lagrange énekli Ninust. A Corticelli
pedig…
– Tudom. Ő a királyné. Hogy is hivják? A nevét elfelejtettem.
– Semiramis, mester.
– Igen, hisz mondtam. Miért nem folytatod?
– Ez a levél azé a bizonyos ujságé. A szerkesztő arra kéri önt,
hogy álljon el a keresettől, s kifejezéséül, hogy a közlés ellenére is
tiszteletben tartja az ön jogait, ötezer lirát ajánl fel Milánó
szegényeinek.
– Ez szép tőle, nem igaz? Mit szólsz hozzá?
– Semmit – felelt a marchese dühösen. – Be fogom pörölni a
gazembert.
– Nem értelek, keresztfiam.
– Végre is, mester, nem engedhetem, hogy önt megrabolják… Mi
az?
Kivülről félénk motoszkálás hallatszott, s az ajtó egyik szárnya
egy arasznyira elvált a másiktól. Girolamo kinézett, néhány halk szót
váltott valakivel, s aztán jelentőséggel hunyorgott a marchese felé.
– Mester – tolmácsolta emez az alázatos jelentést – a nagy
teremben Milánó küldöttsége várja önt. A polgármester meg a
többiek…
– Neked kell elfogadnod őket, rosszul érzem magam. Tudod,
hogy nem szabad sokat beszélnem.
– Meg fogják hívni önt egy lakomára, mely mindjárt a première
után lesz. Ezzel a lakomával maga a város tiszteli meg önt. Mit
feleljek nekik?
– Mondd meg nekik, hogy én törődött, öreg ember vagyok, s
hogy az előadás után rögtön le fogok feküdni. Micsoda bolond
gondolat is volt, hogy én majd velök éjszakázom. Azt akarják, hogy
megrontsam a gyomromat, s bele haljak a lakomájukba?! De hát
várjanak egy kicsit! Vagy Del Puente már egy-két hónapot sem tud
várni?!…
Arcza szederjes szinre vált a haragtól, s a lélekzete elakadt
minden második szavánál. Egy köhögés-roham megmentette a
marcheset a továbbiaktól.
Lement a nagyterembe, elmondta az alkalmi szónoklatát,
szétosztotta hálakészletét a küldöttség tagjai közt s szépen
visszasétált a börtönébe. Micsoda rabság! De négy millió örökség
mindig megérdemli, hogy az ember egy kicsit fáradozzék is érte.
Mire visszatért, az aggastyán már ismét mélyen aludt.
Nyöszörgött. Talán azt álmodta, hogy a lakomán van, s etetik
erőszakkal.
A marchese zsebre dugta a kezét, az ablakhoz állott s egy
kalitkában gubbasztó madár sóvárgásával nézett a napfényes
utczára. Odakünn, a palota egyik oldalkapuja előtt, éppen akkor
állott meg egy roppant virágszállitó kocsi.
– Ahá! A Laetitia herczegnő rózsái.
Nem állhatta meg, hogy a rózsákról a múmiára ne pillantson. A
múmia ebben a pillanatban nem nyujtott valami szép látványt.
Árvalányhajszinü, ritkás szakállán egy orvosság-csepp
disztelenkedett, s az inge fekete volt a burnót-portól. Az ember
önkéntelenül arra gondolt, hogy ebből a nagy fényűzéssel
bútorozott, díszes és ragyogóan tiszta szobából ezt a kis
szenynyességet egyszer már ki kellene söpörni.
A marchese összenézett Girolamoval s oda szólt neki:
– Ocsmány dolog megöregedni, mi?
II.
Este nyolczkor begyömöszölték az öreget az ünnepi hintóba,
végig hajtattak vele a fellobogózott Corsón, hogy az egész város
kiéljenezhesse magát, s tiz percz mulva ott voltak a kivilágitott San
Felice előtt.
Maurocordato ünnepi beszéddel fogadta a nagy zeneköltőt. A
mester megadással hallgatta végig a lángelméjét dicsőitő szép
szólamokat, motyogott egy pár szót, s átengedte magát két vastag
hölgynek, a kiket nem ismert, s a kik bedugták a páholyába. Mikor
az ismeretes kis ősz fej megjelent a páholy fenekén, az egész
közönség felállt s falrengető evvivában tört ki. Mindenki tapsolt,
tombolt, éljenzett; a mester alig győzte a hajlongást. Végre
lecsillapult a jerikói lárma; a mester helyet foglalt a polgármester és
a marchese között, a karmester botja megrándult, s az előadás
megkezdődött.
Az első hangok elvesztek. A közönség élvezni akarta a ritka
látványosságot, s minden szinházi üveg a szomorú kis fejet kereste,
mely egyedül sáppadozott a vakitó fehér vállak és gyémántok
pompájában. Az öreg erre az alkalomra meg volt mosdatva, s a
hölgyek úgy találták, hogy Itália büszkesége nagyon szép aggastyán.
Itália büszkesége vagy negyven év óta megért már egy egész
sereg szinházi diadalt, de ő sem ért meg nagyobbat és lármásabbat,
mint ezé a Semiramisé volt. A tüntetésnek, a tetszés-zajnak nem volt
se vége, se hossza; Corticellit és a franczia tenort egész orkán hívta
minden jelenet után.
A második felvonás végén nem lehetett többé kétség, hogy a
siker óriási; és Lippi, a félelmetes Lippi, a foyerban úgy beszélt,
mintha kéjgáztól csipett volna be. Szerinte a mester felülmulta
önmagát; felülmulta Aidát, Othellot, és mindent, a mit csak felül
lehet mulni. Csak egy nézet volt az egész szinházban: az, hogy a mi
nagyszerüt a mai zenei tudás és a melódiában való gazdagság
karöltve alkothatnak, az mind benne van ebben a Semiramisban. S a
lelkesedésnek nem volt határa többé. A harmadik felvonás után
Laetitia herczegnő átment a mester páholyába s megcsókolta az ősz
ember kezét; a közönség ujjongott és tombolt.
– Ki volt ez a szép fiatal hölgy? – kérdezte a mester a
polgármestertől, mikor a herczegnő kiment a páholyból.
Egész este ez volt az egyetlen megnyilatkozása. Különben
szótlanul állta az ünneplést, s néha szinte ijedten nézte a mámoros
tömeget, mint egy megrémült szent madár, melyet a bálványimádók
körültánczolnak. Már az első felvonás után kimeritette a temérdek
ráparancsolt hajlongás. A pellengéren állók kifejezéstelen arczával
nézte a rászegezett messzelátókat, majd bambán, üres szemmel
nézett a szinpadra, mint a kinek fogalma sincs róla, mi történik
előtte.
Csak egyszer látszott rajta némi élet: a harmadik felvonásban,
Ninus és Semiramis nagy kettőse alatt. Ekkor mintha érdekelte volna
egy kissé a zene; a szeme pislogott s a keze reszketett. Aztán ismét
visszasülyedt érzéketlenségébe.
Lippinek feltünt ez a csodálatos viselet, s nem állhatta meg, hogy
meg ne kérdezze a marchesetől, a ki öt percznyi pihenésre a foyerba
menekült:
– Mi baja a mesternek? Mintha beteg volna.
A marchese vállat vont.
– Mi baja? Álmos! Mindig álmos.
III.
A marchese tévedett. Mikor haza értek, az aggastyán, méltó
bámulatára, arra kérte, hogy maradjon vele.
– Ne menj ma a klubba. Igyál velem egy csésze teát. Még nem
akarok lefeküdni.
Lám, lám! A kadávert életre galvanizálta a diadalmas est. Tehát
mégis van valami, a mi nem sorvadt el benne tökéletesen; s ki hitte
volna: a hiúság!
Elég szomorú tea volt, annyi bizonyos. Az öreg a pohara fenekét
nézegette. A marchese, titokban, minden öt perczben rápislantott az
órájára.
Egyszerre, váratlanul, s mintha előbb gondolkozott volna valamin,
megszólalt a kadáver:
– És te elhiszed, hogy tetszett nekik a darab?!…
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade
Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.
textbookfull.com